MAGYARORSZÁGI MEGYEI MÚZEUMOK A TUDOMÁNY SAJÁTOS MŰHELYEI

A megyei múzeumi szervezetek létrehozásának eredeti célja

Az 1950-es években már gőzerővel folyik a társadalom tulajdonviszonyainak, intézményrendszerének átalakítása. Érintette ez a múzeumügyet is. Az addig többnyire városi vagy egyházi, illetve civil szervezetek kezében lévő gyűjtemények, sőt néha magángyűjtemények is köztulajdonba, azaz állami tulajdonba kerültek. „1949-ben alakult meg a Múzeumok és Műemlékek Országos Központja, hogy a közgyűjtemények állami kézbevételét elősegítse, új múzeumi rendszert alakítson ki. Ez a központi szerv, majd az 1953 után a Népművelési Minisztérium Múzeumi Főosztálya, s ennek jogutódai koordinálták a múzeumi munkát. Egységes szervezeti rendszert igyekeztek létrehozni, központi keretből pénzt juttattak gyűjteménygyarapításra, kiállítások rendezésére, s szakfelügyelet segítette a nyilvántartás, s általában a múzeumi munka egységesülését..” – írja 1989-ben Selmeczi Kovács Attila. (Selmeczi Kovács A., 1989. 307.) Alig másfél évtized múlva ez a központosított rendszer ismét átalakult. A MOK és a minisztérium bábáskodásával megteremtettek egy erősen központosított, némileg mégis decentralizált múzeumi hálózati rendszert, amely 1963. január 1-től kezdte meg működését. Hasonló módon szervezték meg a levéltárak, könyvtárak és a művelődési házak szervezetét is. Ezzel a közgyűjtemények történetében új korszak kezdődött, s ez a nagy múltú megyerendszerre épült.

Megyénként alakítanak ki egy-egy központot (rendszerint a megyeszékhely), s a kisebbeket (tájmúzeumok, városi múzeumok, helytörténeti gyűjtemények, emlékházak, helyben megőrzött műemlékek, stb.) ezeknek rendelik alá. Ez egyfelől nyereség volt a  közgyűjtemények számára, mert addig soha nem látott anyagi támogatásban részesültek a múzeumok. Mindenütt kialakították az egységes nyilvántartást, szakemberek vették át a gyűjtemények kezelését, rendszeres továbbképzéseket szerveztek, közös feladatokat rendeltek el (pl. műhelyek, tárgyegyüttesek gyűjtése, tematikus kiállítások rendezése).

A MUNKA AZ EMBER SORSA

Másfél esztendeje annak, hogy a jelenlegi kormány elsöprő többséggel kormányra jutott azzal a programmal, hogy a magyar jövőt a nemzet egyetemének munkájára kívánja építeni és ebben a nemzet létét érintő nagy akcióban mindenki – az ellenzékére is – segítségére, odaadására számít. Ez az egyetlen kibontakozási lehetőségünk. Látszólag azóta nem sok minden történt. Egy azonban napnál világosabbá vált: külföld segítségére nem, de akadályozó lépéseire annál inkább számíthatunk. Megint magunk maradtunk. Az is világossá lett, hogy sokan még mindig nem értik miről van szó, s még kevesebben, hogy mi is a munka. Az alábbiakban erre szeretnék emlékeztetni minden rendű-rangú embert!

Munka szavunk szláv eredetű. A szláv szó eredeti jelentése 'kín, gyötrelem'. Másik rokon értelmű szavunk a dolog, dolgozni az óegyházi szlávban 'tartozás, kötelesség, adósság'.  Mind a kettőnek ’függő helyzetben, kényszerből végzett tevékenység’ értelme volt. A robot-ot ugyan a németből vettük át, ahol szintén kényszerből végzett, parancsra tett munka 'úrdolga' jelentésű volt, de ez a németbe, hasonló értelemmel szintén a szláv nyelvből került át.  Csinál szavunk, szintén a szlávból származik. Ennek már nincs terhet jelentő jelentésárnyalata. A 'csinál' jelentésű tesz, tevékenykedik finnugor kori örökségünk. A tev- tő rokon nyelveinkben is fellelhető, de nincs kínt, terhet jelentő árnyalata, mint a munkának, noha jelentés-bokrai számosak a szó nagy múltja miatt. Az alkot az ugorkori szórétegünkhöz tartozik, s 'létrehoz, összeköt, hozzáidomít, bővít, gyarapít' jelentései a rokonnyelvekben is megvannak. Van még egy idetartozó szavunk a bizonytalan eredetű teremt, amely szintén az alkotásra, sőt a Halotti Beszéd szerint az isteni alkotásra vonatkozik.