Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Szatmár vármegye népe

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Szatmár vármegye népe

Szép, egészséges, barátságos nép ez, amilyen a jobb viszonyok között élő magyar nép szokott lenni. Inkább középtermetű, mint magas, inkább barna, mint szőke, bár gyakori, kivált a Tiszaháton, a sötét haj és erősen szőke bajusz. Nem kövérek, inkább szikárak és csontosok; de a jobbmódúak között gyakori a köpczös termetű. Némely vidéken csupa kékszeműek, másutt barna a szem színe, amiből bizonyos keresztezésekre lehetne következtetni; a fajkeveredés különben kevés, hiszen alig volt közöttük idegen település. Csak a svábságnak és még inkább az oláhságnak lehet némi hatását észlelni.

Jelleme is olyan, mint ő maga, mint élete, egyszerű, komoly és mégis inkább derült, mint borús. Nem savanyú, rideg, hanem belátó, értelmes, okos, s nem oktalanul tomboló, hanem vidám, tréfás, jóízű. Jóindulatúak, türelmesek, csöndesek. Kevés a „bicskás”, bár nem ijednek meg a maguk árnyékától s nem hagyják a jussukat. Könnyű felfogásúak, olyan emberek, akikkel lehet okosan beszélni; csak egy dologban nem értenek tréfát, politikai véleményükben. Az egész vármegye magyarsága „48-as”; mindenütt tiszta választások szoktak lenni, kivéve a nemzetiségi tájakat.

Ha végigpillantottunk életének komoly részén, lássuk a nép mulatságait. A „sátoros” ünnepeken, melyek még félszázaddal ezelőtt háromnaposak voltak, nincs valami sok ünnepi szokás. Karácsony estéjén megzendülnek a faluk, kántáló gyerekek járnak házról házra s éles hangon visítják az éneket:

Krisztus urunknak áldott születésén

Angyali verset mondjunk szent ünnepén…

Módosítás dátuma: 2020. augusztus 07. péntek, 07:20 Bővebben...
 

Életet betöltő feladat

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Életet betöltő feladat
 

Ennek a népnek a tagjai vagyunk mindannyian, szükségünk van egymásra és a hazánkra, mint a vízre és a levegőre. Tudományos kutatások igazolták, hogy aki tudja szeretni a hazáját és azért képes áldozatot is hozni, az tovább él – mondta Andrásfalvy Bertalan. A néprajzkutató professzor szerint az ember ott érzi otthon magát, ahol a szerettei élnek, és ahol viszontszeretik.  Andrásfalvy Bertalan professzorral a XI. Harkányi Szabadegyetemen tartott előadása után beszélgetett Fekete Zsuzsa.


- Azt mondta az előadásában, hogy a néphagyomány megteremtette a módját annak, hogyan kell szeretni egymást.

Valóban, hiszen a népművészet a szeretet kifejezésének az eszköztára. Ha nem fejezzük ki szeretetünket, akkor semmik vagyunk. A szeretet cselekvésre való felszólítás, nem érzelem. A néphagyomány bölcs. Például arról is gondoskodott, hogy az anya szerethesse kicsinyét, mert a szülés utáni időszakban nem kellett házimunkát végeznie, főznie. A kisbaba megérkezésekor a nőnek a választott komaasszonya segített háztartást vezetni. A néphagyomány megtanította, hogyan adják át a szeretetet.

- Hogyan jutunk el a néphagyománytól odáig, miként szeressük a hazánkat?

A szeretetnek körei vannak, és ezek a körök egymásra épülnek. Első az anya-gyerek szeretet, majd a házastársi szeretet, ezek nélkül nem jöhet létre a hazaszeretet sem. Az erkölcsi törvények az élet boldogságának alapját jelentik. Ehhez szorosan hozzátartozik, hogy szeressük a hazánkat, egy darab földet, és azokat akik ott élnek, vagyis szerethessünk fenntartás nélkül.

- Ezek szerint a hazaszeretetre nevelés már a születéskor elkezdődik?

A szeretet megélésének, élményének a művészeteken keresztül való állandó táplálása, jelenvalóvá tétele a feltétele annak, hogy a hazánkat is szerethessük.

- Idézem egy mondatát: „Ennek a népnek a tagjai vagyunk mindannyian, szükségünk van egymásra és a hazánkra, mint a vízre és a levegőre." Furcsa ezt hallani a globalizált világban.

Ezt nem én találtam ki, tudományosan bizonyított tényekről beszélek. Ezt a területet Kopp Máriáék kutatták, eszerint aki tudja szeretni a hazáját és képes áldozatot is hozni érte, az boldogabb és tovább él.

Módosítás dátuma: 2018. augusztus 21. kedd, 06:49 Bővebben...
 

Néphagyomány és művelődés

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Néphagyomány és művelődés

 
Az oktatásnak és a nevelésnek minden időben az a feladata, hogy egy nép folytonosságát, ezen keresztül az emberiség folytonosságát biztosítsa. Ellássa a fiatalokat azzal a tudással, értékrenddel, amely képessé teszi őket arra, hogy fennmaradjanak, megéljenek és tegyék lehetővé a távozó öreg nemzedéknek a méltó öregséget és a gyermekek felnevelését. Minden nép kialakítja a maga módszerét, intézményrendszerét, hogy azt a tudást, tapasztalatot, amit a történelem folyamán felhalmozott, azt is ami a történelem előtti időkből egyáltalán fennmaradt – természeti népektől a modern társadalomig – megismerjék az egymást követő nemzedékek.

Azt, hogy mindez hogyan történik, az változott. A mi problémánk, hogy ez a minden kultúrában létező rendszer és törekvés egyszer csak megritkul, hiányossá válik. Az iskolai nevelés is válságba jutott napjainkra, nemcsak nálunk, hanem mindenhol, Észak-Európában éppen úgy, mint Amerikában és Japánban – ez az emberiség nagy problémája.

Mi is ennek a lényege? Az iskola (az európai iskola) eredetileg egyet vállalt fel ebből az óriási átadandó anyagból: az írás és olvasás tanítását, az ezzel elérhető ismereteket és a hittant. Régen a templom körül alakultak az iskolák, a pap volt az első tanító. A hittantanítás ma már nem a társadalom feladata, hanem a szervezett egyház feladatává vált. A tudás, a hagyomány átadásában az egész társadalom, a családok, a rokoni és helyi szervezetek is részt vettek és minden nélkülözhetetlen tudást átadtak, azt is, amit természetesen az iskola nem vállalt fel. A társadalom ma már nem így működik, így kimarad a nemzedékek oktatásából mindaz, amit az iskola nem vállalt fel.

Itt nemcsak tárgyi kultúráról van szó. A népi társadalom egész életrendje gondoskodott az élethez szükséges gyakorlati tudás átadásáról, a munkára nevelésről, de az élethez szükséges művészeti készségek átadásáról, megtanulásáról is. A falusi népiskolákban nem tanították a paraszti munkát, a fiúknak szántást, vetést, a lányoknak a szövést, fonást, a gyermekápolást, a népdalt, a táncot, a mesét. A család, a nagycsalád, a fiatalok közösségei, az öregek, vagy a tapasztalt, egy-egy tevékenységben kiemelkedő egyéniség vállalta el, tekintette tisztjének, hogy tanítsa a fiatalabbakat, hogy ezekről szóljon, hogy a tudást továbbadja. Az iskola régen – munkacsendes időben – télen tanított olvasásra, írásra. Más közvetlen, a paraszti élethez szükséges tudást nem tanított. A polgárosodás, a munkamegosztás, a műszaki fejlődés magával hozott néhány újítást, módszert, ami már nem a paraszti közösségen belül hagyományozódott, sőt ez a polgári tudás már egyenesen szembeszállt a hagyományos paraszti műveltséggel.

Módosítás dátuma: 2018. szeptember 02. vasárnap, 16:51 Bővebben...
 

Az egyház mint közösség

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Az egyház mint közösség

Magyar történelmi minták

Az Egyházfórum múlt év őszén indított sorozatában a megszólalók hitükről, vallásosságukról vallanak. Az Isten-kereső ember szólalt, szólal meg a maga életéről és meggyőződéséről – vagy kétségeiről, tanulságul, biztatásként és erősítést, reményt kérve-kívánva a résztvevőktől is. Így ennek a mai estének és kitűzött témájának is van személyes indítéka: a hitét kereső, hitéért küszködő ember eljut odáig, hogy a hit bizonyosságát, meggyőző élményét, kinyilatkoztatását ugyan kegyelmi ajándékként várja az Úrtól, de azzal is próbálkozik, hogy a hit gyakorlásával előkészítse ajándékát. Ez pedig a szeretet parancs teljesítésére való igyekezet.

A szeretet nem érzelem – ha az, az nagy ajándék! – hanem elsősorban parancs, a legfőbb. Érzelmet nem lehet parancsba adni, de a szeretetet gyakorolni lehet. Ez feltételezi az emberi kapcsolatot, a közösséget. A közösség, – ember és ember közti állandósított kapcsolatrendszer, állandó feladat. A közösség alkotása, létrehozása, fenntartása, működtetése, – a szeretet parancs teljesítése. Más szavakkal, az egyház, a Krisztusban hívők közössége, Vele és a tagok egymásközti közössége, nem állapot, hanem feladat, állandóan teljesítendő parancs. A teremtés nem állt meg a hetedik napon, hanem a Világ végezetéig tart, és ebben én, te, mi, mindenki meghívott teremtő társ. Teremtésünk nem más, mint a szeretet parancs teljesítése, gyakorlása. Az egyén, az ember egész életében keresi, óhajtja, szomjúhozza a közösséget, a kapcsolatot a másik emberrel és Istent is ebben a kapcsolatban találhatja meg. Kevés ember kapja meg az Istennel való közvetlen kapcsolat élményét, a szenteknek jutott kegyelem ez. Mi csak a szeretet-éhes emberrel találkozunk nap mint nap. Mert ugyan mikor adtunk italt, kenyeret, ruhát, vigasztalást, látogatást az Istennek, kérdik a jobboldalra állított üdvözültek az Úrtól. „Amit egynek is a legkisebbeknek adtatok, azt nekem adtátok,” – válaszolja az Isten.

Az Isten-kereső ember – közösségkereső ember. A másik út, amelyik ehhez a témához vezetett, – nagyképűen tudományosnak nevezhetném. Mint néprajzkutató vizsgálom a kultúrát. A kultúra nem más, mint emberi szükségletekre adott, létrehozott válaszok, eszközök és módszerek összessége, melyekkel ezt a szükségletet kielégítjük. Kielégítetlen szükségletek az ember és az emberi társadalom pusztulásához vezetnek, súlyos testi és lelki bajokon át. A közösség, közösségbe, közösségekbe való tartozás egyik legfontosabb szükséglete az embernek, erről szól Kopp Mária és Skrabszki Árpád: A magyar lelkiállapot című könyve. Lényege ennek a kötetnek az, hogy a magyarországi népesség nemzetközi összehasonlításban is magas betegség-mutatói, rossz egészsége, az emberi kapcsolatok gyengeségére, közösségek hiányára vezethető vissza.

Módosítás dátuma: 2017. szeptember 03. vasárnap, 16:05 Bővebben...
 

A népköltészet és népművészet, mint a hagyományos népi műveltség erkölcsi értékrendjének tükre

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

A népköltészet és népművészet, mint a hagyományos népi műveltség erkölcsi értékrendjének tükre

Ma, és megközelítőleg már  kétszáz éve, egy nép, társadalom műveltségét az írás-olvasás tudás elterjedtségének mértékével értékeljük: egy országnak, népnek, népcsoportnak hány százaléka ír és olvas? Önkényes és egyoldalú értékelés ez, már csak azért is, mert ha az emberiség egész történetét vizsgáljuk, mely meghaladhatja a százezer esztendőt is, az írásbeliség csak az utolsó néhány ezer évben jelent meg és csak egyes népek, birodalmak, legfelső, vezető rétegében, az egész néphez viszonyítva, törpe kisebbségben.

A műveltség kérdését, mibenlétét másképpen kell megközelítenünk. Én úgy gondolom, hogy az emberi lét lényegéhez tartozik a műveltség, az a tudás és rend, melynek alapján minden fontos, a teljes élethez szükséges anyagi és szellemi feltételt biztosítani tudjuk, anélkül, hogy ezzel más emberek kárára vagyunk. Az anyagi és szellemi szükségletek fedezése nélkül egy ember, egy társadalom, egy nép boldogtalan, fogy és elpusztul. A különböző szükségletek közül csak azokat tudjuk megnevezni, melyek hiányát tapasztalva megismertünk. Anyagi szükségleteink: élelem, ruházkodás, lakás, víz és mindezek megszerzésére alkalmas tudás és eszköztár, a minket körülvevő világ, a természet ismerete. Ezek igencsak elnagyolt keretek, hiszen például élelmen belül kell elegendő szénhidrát, zsír, vitamin, nyomelem és még sokminden más, amit a tudomány felfedezett. Vannak lelki-szellemi szükségletek, melyek szorosan összefüggnek az emberi kapcsolatok szükségletével. Igen. A kapcsolat ember és ember, ember és természet, ember és Isten között. Ez utóbbi foglalata az előző kettőnek, mintegy meghatározva annak mikéntjét a kapcsolatok rendjével, etikájával. De itt van már az a kérdés, hogyan lehetséges ez, hiszen  a szükségletek felismerése és fedezése közötti időben a szükséget szenvedő ember és nép kipusztulhat? Önkéntelenül igen sok szükségletünket tudjuk fedezni, anélkül, hogy azokat meg is tudjuk nevezni. Mert az emberi történelem rácáfol arra, hogy egyre több szükségletünket fedezzük fel és elégítjük ki, tehát tökéletesedünk? Én nem így látom. Így nem értem meg azt a reményt, mely arról szól néhány gondolkodó megfogalmazása szerint, hogy az emberiség száguld a beteljesedés, a krisztusi Omega-pont felé…Mert az ember kapcsolatainak minden „dimenziója” egyre nagyobb veszélybe került a közelmúltban. Kapcsolatunk ember és ember közt, — lásd Európa fogyását elsősorban az emberi kapcsolatok romlása, a szeretet-kapcsolatok egyértelmű elégtelensége miatt. (Itt hadd utaljak Kopp Mária  eléggé nem ismert művére, a „Magyar lelkiállapot”-ra, melyben kimutatja, hogy a magyar társadalom Európa egyik legbetegebb társadalma, s ennek fő oka, az emberi kapcsolatok, a társadalmi tőke elégtelensége. Ezért is fogyunk. Kopp 1993.) Az ember és természet-kapcsolatról csak annyit: ez is függ az ember és ember kapcsolatától és a természeti környezet soha eddig nem tapasztalt romlása egy ökológiai katasztrófa képét idézi fel, melynek elsőrendű okozója maga az ember volt. Ember és Isten kapcsolat romlásáról talán nem kell itt szót ejtenem, gondoljunk csak Európa vezetőire, akik megtiltják e földrész keresztény gyökereinek emlegetését és kifejezését is, a szabadság nevében… Mert az ember és Isten kapcsolatát jelentő, Isten akaratának tulajdonított erkölcsi törvényeket a mai Világ a tudomány és az emberi szabadság nevében támadja, és kineveti.

Módosítás dátuma: 2017. február 11. szombat, 13:01 Bővebben...
 


1. oldal / 11