Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Az egyház mint közösség

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Az egyház mint közösség

Magyar történelmi minták

Az Egyházfórum múlt év őszén indított sorozatában a megszólalók hitükről, vallásosságukról vallanak. Az Isten-kereső ember szólalt, szólal meg a maga életéről és meggyőződéséről – vagy kétségeiről, tanulságul, biztatásként és erősítést, reményt kérve-kívánva a résztvevőktől is. Így ennek a mai estének és kitűzött témájának is van személyes indítéka: a hitét kereső, hitéért küszködő ember eljut odáig, hogy a hit bizonyosságát, meggyőző élményét, kinyilatkoztatását ugyan kegyelmi ajándékként várja az Úrtól, de azzal is próbálkozik, hogy a hit gyakorlásával előkészítse ajándékát. Ez pedig a szeretet parancs teljesítésére való igyekezet.

A szeretet nem érzelem – ha az, az nagy ajándék! – hanem elsősorban parancs, a legfőbb. Érzelmet nem lehet parancsba adni, de a szeretetet gyakorolni lehet. Ez feltételezi az emberi kapcsolatot, a közösséget. A közösség, – ember és ember közti állandósított kapcsolatrendszer, állandó feladat. A közösség alkotása, létrehozása, fenntartása, működtetése, – a szeretet parancs teljesítése. Más szavakkal, az egyház, a Krisztusban hívők közössége, Vele és a tagok egymásközti közössége, nem állapot, hanem feladat, állandóan teljesítendő parancs. A teremtés nem állt meg a hetedik napon, hanem a Világ végezetéig tart, és ebben én, te, mi, mindenki meghívott teremtő társ. Teremtésünk nem más, mint a szeretet parancs teljesítése, gyakorlása. Az egyén, az ember egész életében keresi, óhajtja, szomjúhozza a közösséget, a kapcsolatot a másik emberrel és Istent is ebben a kapcsolatban találhatja meg. Kevés ember kapja meg az Istennel való közvetlen kapcsolat élményét, a szenteknek jutott kegyelem ez. Mi csak a szeretet-éhes emberrel találkozunk nap mint nap. Mert ugyan mikor adtunk italt, kenyeret, ruhát, vigasztalást, látogatást az Istennek, kérdik a jobboldalra állított üdvözültek az Úrtól. „Amit egynek is a legkisebbeknek adtatok, azt nekem adtátok,” – válaszolja az Isten.

Az Isten-kereső ember – közösségkereső ember. A másik út, amelyik ehhez a témához vezetett, – nagyképűen tudományosnak nevezhetném. Mint néprajzkutató vizsgálom a kultúrát. A kultúra nem más, mint emberi szükségletekre adott, létrehozott válaszok, eszközök és módszerek összessége, melyekkel ezt a szükségletet kielégítjük. Kielégítetlen szükségletek az ember és az emberi társadalom pusztulásához vezetnek, súlyos testi és lelki bajokon át. A közösség, közösségbe, közösségekbe való tartozás egyik legfontosabb szükséglete az embernek, erről szól Kopp Mária és Skrabszki Árpád: A magyar lelkiállapot című könyve. Lényege ennek a kötetnek az, hogy a magyarországi népesség nemzetközi összehasonlításban is magas betegség-mutatói, rossz egészsége, az emberi kapcsolatok gyengeségére, közösségek hiányára vezethető vissza.

Módosítás dátuma: 2017. szeptember 03. vasárnap, 16:05 Bővebben...
 

A népköltészet és népművészet, mint a hagyományos népi műveltség erkölcsi értékrendjének tükre

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

A népköltészet és népművészet, mint a hagyományos népi műveltség erkölcsi értékrendjének tükre

Ma, és megközelítőleg már  kétszáz éve, egy nép, társadalom műveltségét az írás-olvasás tudás elterjedtségének mértékével értékeljük: egy országnak, népnek, népcsoportnak hány százaléka ír és olvas? Önkényes és egyoldalú értékelés ez, már csak azért is, mert ha az emberiség egész történetét vizsgáljuk, mely meghaladhatja a százezer esztendőt is, az írásbeliség csak az utolsó néhány ezer évben jelent meg és csak egyes népek, birodalmak, legfelső, vezető rétegében, az egész néphez viszonyítva, törpe kisebbségben.

A műveltség kérdését, mibenlétét másképpen kell megközelítenünk. Én úgy gondolom, hogy az emberi lét lényegéhez tartozik a műveltség, az a tudás és rend, melynek alapján minden fontos, a teljes élethez szükséges anyagi és szellemi feltételt biztosítani tudjuk, anélkül, hogy ezzel más emberek kárára vagyunk. Az anyagi és szellemi szükségletek fedezése nélkül egy ember, egy társadalom, egy nép boldogtalan, fogy és elpusztul. A különböző szükségletek közül csak azokat tudjuk megnevezni, melyek hiányát tapasztalva megismertünk. Anyagi szükségleteink: élelem, ruházkodás, lakás, víz és mindezek megszerzésére alkalmas tudás és eszköztár, a minket körülvevő világ, a természet ismerete. Ezek igencsak elnagyolt keretek, hiszen például élelmen belül kell elegendő szénhidrát, zsír, vitamin, nyomelem és még sokminden más, amit a tudomány felfedezett. Vannak lelki-szellemi szükségletek, melyek szorosan összefüggnek az emberi kapcsolatok szükségletével. Igen. A kapcsolat ember és ember, ember és természet, ember és Isten között. Ez utóbbi foglalata az előző kettőnek, mintegy meghatározva annak mikéntjét a kapcsolatok rendjével, etikájával. De itt van már az a kérdés, hogyan lehetséges ez, hiszen  a szükségletek felismerése és fedezése közötti időben a szükséget szenvedő ember és nép kipusztulhat? Önkéntelenül igen sok szükségletünket tudjuk fedezni, anélkül, hogy azokat meg is tudjuk nevezni. Mert az emberi történelem rácáfol arra, hogy egyre több szükségletünket fedezzük fel és elégítjük ki, tehát tökéletesedünk? Én nem így látom. Így nem értem meg azt a reményt, mely arról szól néhány gondolkodó megfogalmazása szerint, hogy az emberiség száguld a beteljesedés, a krisztusi Omega-pont felé…Mert az ember kapcsolatainak minden „dimenziója” egyre nagyobb veszélybe került a közelmúltban. Kapcsolatunk ember és ember közt, — lásd Európa fogyását elsősorban az emberi kapcsolatok romlása, a szeretet-kapcsolatok egyértelmű elégtelensége miatt. (Itt hadd utaljak Kopp Mária  eléggé nem ismert művére, a „Magyar lelkiállapot”-ra, melyben kimutatja, hogy a magyar társadalom Európa egyik legbetegebb társadalma, s ennek fő oka, az emberi kapcsolatok, a társadalmi tőke elégtelensége. Ezért is fogyunk. Kopp 1993.) Az ember és természet-kapcsolatról csak annyit: ez is függ az ember és ember kapcsolatától és a természeti környezet soha eddig nem tapasztalt romlása egy ökológiai katasztrófa képét idézi fel, melynek elsőrendű okozója maga az ember volt. Ember és Isten kapcsolat romlásáról talán nem kell itt szót ejtenem, gondoljunk csak Európa vezetőire, akik megtiltják e földrész keresztény gyökereinek emlegetését és kifejezését is, a szabadság nevében… Mert az ember és Isten kapcsolatát jelentő, Isten akaratának tulajdonított erkölcsi törvényeket a mai Világ a tudomány és az emberi szabadság nevében támadja, és kineveti.

Módosítás dátuma: 2017. február 11. szombat, 13:01 Bővebben...
 

Öngyilkos kultúra. Népcsoportok öngyilkossága.

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Öngyilkos kultúra. Népcsoportok öngyilkossága

Minden ember életében bizonyos célok elérésére törekszik, értékei vannak, bizonyos szabályokat, normákat tanul meg szüleitől, szűkebb, felnevelő környezetétől és életének ezekhez való igazítását természetesnek és fontosnak tartja. „Nem szükségletei határozzák meg létét és életérzését. Törekvéseit végtelenre nyitottsága, irányultsága fogja kévébe.” (Búza Domonkos, a remény kis köreiről. Az öngyilkosság pszichológiai és teológiai megítéléséről. Új Ember 2011.IX.4.l0.p.ski riportja) A fő cél, az Élet. Megélhetésének biztosításáért tanul, dolgozik: élelemre, ruházatra, lakásra, gyógyszerre van szüksége, kényelemre, biztonságra, az Élet szépségeinek élvezetére, de mindenekelőtt kapcsolatokra, barátságra, szeretetre vágyik és keres társakat. Az Élet azonban nem csak az egyénnek kiszabott évek sorát jelenti. A teljes Élet több „dimenzióban” is túlmutat ezen. Hozzá tartozik az Élet továbbadásának  igénye és túl e teremtés „technikájának” gyönyörén, a nemiség élvezetén, ehhez hozzá tartozik az utódokban, gyermekekben és unokákban talált boldogság is. És hozzá tartozik táguló körökben a családi, rokonsági, lakóhelyi kör, egy nagyobb táj, a nemzet, ország sorsának vállalása, azonosulás annak  életével és céljaival. Mert az ember társas lényként él, emberi viszonyokban, - írja Deme Tamás Karácsony Sándor „társas” jelzőjéről. „Viszonyulok, tehát vagyok. Viszonyainkban vagyunk megismerhetőek, és ezek a viszonyok változhatnak is…” (Deme Tamás: Intuició- evolúció- viszonyszemlélet a lélektanban. Kézirat.) A viszony szó és fogalom helyett néprajzi tanulmányaimban a kapcsolat szót használtam, mert ebbe az egyén akarata jobban belegondolható. A kapcsolatok fent felsorolt körei kultúránként és koronként is változó értékrendbe sorolódnak, az Élet lényegének értelmezése szerint. Ismerünk példákat arra, hogy a szülők feláldozták életüket gyermekeikért, és arra is, hogy embercsoportok nem csak saját, hanem családjaik életét is kockáztatva feláldozták egy nagyobb közösség, kapcsolatrendszerért, a nemzetért, a hazáért. Bár, tudtommal, kevesen foglalkoztak e magatartás lélektani, bioetikai hátterével, az Evangéliumban találunk rá utalást. „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért…” (Jn. 15.13.) A magyar történelemben is találunk erre példákat, egészen 1956-ig is. Ez a kiterjedt Élet-felfogás, értelmezés tehát túlmutat az egyén életének határán, mind az utódok teremtésével, mind a halálon túli életbe vetett hittel, ami így feltételezi azt is, hogy minden ember nem véletlenül, hanem a Teremtő Isten akaratából születik meg és minden életnek feladata és célja van.  E feladat teljesítése az egyén kötelessége, és ez a halálon túli örök élet záloga. Ez az életszemlélet az emberiség történetében egyik legősibb és általános tudati elem, amint azt az összehasonlító etnológiai kutatások igazolták is.

Módosítás dátuma: 2016. október 06. csütörtök, 05:57 Bővebben...
 

Néphagyomány és önkormányzat

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Néphagyomány és önkormányzat

Az önkormányzatnak, a helyi érdekképviseletnek, a közéletnek legfontosabb és nélkülözhetetlen feltétele a kényelmetlen, fáradságos és nem is veszélytelen szerepet, munkát vállaló ember. Ez az önkormányzatnak, a közéletnek a „sine qua non”-ja (elengedhetetlen feltétele- a szerk.). A néphagyományt én sok évszázados tapasztalat-tárnak tekintem, melynek sok mondanivalója, tanácsa lehet mai és jövő életünk berendezéséhez és így igen sok tekintetben tanulhatunk tőle az önkormányzat megvalósítását, annak mikéntjét illetően is, de most csak azt ragadom ki belőle, ami arra vonatkozik, hogy hogyan tudta egy-egy közösség biztosítani tagjainak ragaszkodását, kötődését szűkebb hazájához, szülőföldjéhez, ezen keresztül szűkebb közösségéhez. A hagyományos műveltségnek milyen módszerei, intézményei voltak, amelyek megteremtették, közvetítették a kötődés létrejöttéhez szükséges ismereteket, az együttes élmények alapján létrejött érzelmeket és mindezekből élő akarati kötődést, vállalási készséget, közéletiséget. Kétségtelen ugyanis, hogy az érzelmi kötődések és élmények kialakításához először ismeretekre van szükség. Az ismeretszerzés módja maga is már több, mint ismeretek elsajátítása; van racionális ismereteken túlmenő érzelmi megismerés is, de ez is tényleges ismereteken alapszik. Az ismeret tesz képessé arra, hogy egyáltalán érzelmi kötődés, szeretet támadjon fel az egyénben. Az ismeretek mennyisége és minősége egyszerűen megteremti a megismert szeretetét. Végső soron nem azért szereti valaki szülőföldjét vagy szüleit, mert tárgyilagosan lemérte minőségüket, erényeiket és szépségüket és ezután döntött, hanem azért, mert ismeri, nagyon ismeri azt és őket.

A közösségi akarat, az önkormányzat, az érdekvédelem nem úgy jön létre, hogy egy faluban élő 200-300 ember összefog és egy akarattal és szájjal kijelenti szándékát, kívánságait vagy sérelmeit, hanem úgy, hogy van egy elkötelezett ember közöttük, aki megfogalmazza a többi érdekét és véleményét, kimondja akaratukat és harcol érte. A nem választott, hanem kijelölt, a delegált hatalom, a „nagyhatalom" helyi képviselője nem veszi észre benne a közösség akaratát és képviselőjét, nem is akarja, hiszen az eleve megkérdőjelezi az ő szerepét, hanem csak izgága rendbontót lát benne. Hamar kész a címkével is, hogy azt a homlokára ragassza és leüthesse érte a fejét: forradalmár — vagy ellenforradalmár, — mikor mi az időszerű. Lázító, reakciós, ilyen-vagy olyan bérenc, destruktív, demagóg stb. — van ilyen jelző bőven, csak ki kell választani a leghatásosabbat. Mikor aztán a zsandárok leütik a megbélyegzett fejét, jelentheti a hűbérúrnak: helyreállítottuk a törvényes rendet, a hatalom saját védelmére kialakított törvények szerinti rendet. [1]

Módosítás dátuma: 2016. április 24. vasárnap, 17:49 Bővebben...
 

„Itt a világ közepe ki nem hiszi jöjjön be!”

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

„Itt a világ közepe

ki nem hiszi jöjjön be!”

Kocsmák Kenézlőn

Munkámban megkísérlem a település egy sajátos intézményének, a kocsmának a bemutatását, részben mint a cselekvés színterét, részben, mint szociális környezetét, amely a lakosság életével, mindennapjaival szoros összefüggésben van, tőle el nem választható. Az élettér komplexitásában speciális szerepet tölt be: a közösség és az egyén egyik kapcsolódási pontja, ugyanakkor az egyes ember számára szórakozási és alkoholfogyasztási lehetőséget is biztosít.

            A téma összetettsége folytán egzakt képet igen nehéz felvázolni, ami abból következik, hogy a személyek, mint indivídumok vannak jelen, laza, állandóan változó csoportot alkotnak. Egyszerre többfajta kölcsönös viszony alakul ki közöttük, amelyeket igen nehéz megragadni a tudomány eszköztárával, úgy, hogy az minden apró részletet megjelenítsen, bemutasson. Ugyanakkor azzal a ténnyel is számot kell vetnünk, hogy az idő múlásával a történések és az egyén által megélt dolgok más megvilágításba kerülnek, átértékelődnek. Ez fokozottan jelentkezik az emberi kapcsolatok viszonyában. Ezért csak rövid áttekintést igyekeztem adni, megragadva a fontosabb jelenségeket. Elemzésemben általános törvényszerűségeket nem, de konzekvenciákat igyekeztem feltárni. A kutatás szempontjait magam határoztam meg, mivel ilyen jellegű forrásmunka nem állt rendelkezésemre. A közelmúltban megjelent helységmonográfiák jórészt klasszikus témákkal foglalkoznak (táplálkozás, viselet, földművelés, szokások stb.).[1] Kocsmákra vonatkozó adatokat csak az ismerkedési szokásoknál, az etnikus, lokális, vagy társadalmi tagozódást bemutató fejezetekben találtam. Ezek egy része arra vonatkozik, hogyan avatták a suttyót legénnyé, majd a bálokat ábrázolja, amelyek fontos szerepet töltöttek be a párválasztásban. Másrészt az ivók falurészenként való elkülönülését mutatja be, ahova a másik fertályból nem volt tanácsos bemenni. Természetesen ezt az íratlan törvényt megszegni nagy virtusnak, különleges teljesítménynek számított a legények körében, mivel ez az akció általában véres verekedésbe torkollott. Alkalmasint ez az erőpróba tette meg a legrátermettebbeket a kis közösségek, bandák vezetőivé. Ritkán az elhatárolódás nemzetiségi szinten is megjelent. Mezőberényben mind a három etnikumnak meg volt a maga kocsmája elkülönülve településrészenként is, és egymáshoz sem jártak át a magyarok, szlovákok, németek.[2] Ezek a jelenségek nem specifikusak, általában jellemzőek Magyarország múltbeli társadalmára, és mára már nyomokban is ritkán mutathatók ki.

Módosítás dátuma: 2015. július 05. vasárnap, 07:42 Bővebben...
 


1. oldal / 11