Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

A népköltészet és népművészet, mint a hagyományos népi műveltség erkölcsi értékrendjének tükre

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

A népköltészet és népművészet, mint a hagyományos népi műveltség erkölcsi értékrendjének tükre

Ma, és megközelítőleg már  kétszáz éve, egy nép, társadalom műveltségét az írás-olvasás tudás elterjedtségének mértékével értékeljük: egy országnak, népnek, népcsoportnak hány százaléka ír és olvas? Önkényes és egyoldalú értékelés ez, már csak azért is, mert ha az emberiség egész történetét vizsgáljuk, mely meghaladhatja a százezer esztendőt is, az írásbeliség csak az utolsó néhány ezer évben jelent meg és csak egyes népek, birodalmak, legfelső, vezető rétegében, az egész néphez viszonyítva, törpe kisebbségben.

A műveltség kérdését, mibenlétét másképpen kell megközelítenünk. Én úgy gondolom, hogy az emberi lét lényegéhez tartozik a műveltség, az a tudás és rend, melynek alapján minden fontos, a teljes élethez szükséges anyagi és szellemi feltételt biztosítani tudjuk, anélkül, hogy ezzel más emberek kárára vagyunk. Az anyagi és szellemi szükségletek fedezése nélkül egy ember, egy társadalom, egy nép boldogtalan, fogy és elpusztul. A különböző szükségletek közül csak azokat tudjuk megnevezni, melyek hiányát tapasztalva megismertünk. Anyagi szükségleteink: élelem, ruházkodás, lakás, víz és mindezek megszerzésére alkalmas tudás és eszköztár, a minket körülvevő világ, a természet ismerete. Ezek igencsak elnagyolt keretek, hiszen például élelmen belül kell elegendő szénhidrát, zsír, vitamin, nyomelem és még sokminden más, amit a tudomány felfedezett. Vannak lelki-szellemi szükségletek, melyek szorosan összefüggnek az emberi kapcsolatok szükségletével. Igen. A kapcsolat ember és ember, ember és természet, ember és Isten között. Ez utóbbi foglalata az előző kettőnek, mintegy meghatározva annak mikéntjét a kapcsolatok rendjével, etikájával. De itt van már az a kérdés, hogyan lehetséges ez, hiszen  a szükségletek felismerése és fedezése közötti időben a szükséget szenvedő ember és nép kipusztulhat? Önkéntelenül igen sok szükségletünket tudjuk fedezni, anélkül, hogy azokat meg is tudjuk nevezni. Mert az emberi történelem rácáfol arra, hogy egyre több szükségletünket fedezzük fel és elégítjük ki, tehát tökéletesedünk? Én nem így látom. Így nem értem meg azt a reményt, mely arról szól néhány gondolkodó megfogalmazása szerint, hogy az emberiség száguld a beteljesedés, a krisztusi Omega-pont felé…Mert az ember kapcsolatainak minden „dimenziója” egyre nagyobb veszélybe került a közelmúltban. Kapcsolatunk ember és ember közt, — lásd Európa fogyását elsősorban az emberi kapcsolatok romlása, a szeretet-kapcsolatok egyértelmű elégtelensége miatt. (Itt hadd utaljak Kopp Mária  eléggé nem ismert művére, a „Magyar lelkiállapot”-ra, melyben kimutatja, hogy a magyar társadalom Európa egyik legbetegebb társadalma, s ennek fő oka, az emberi kapcsolatok, a társadalmi tőke elégtelensége. Ezért is fogyunk. Kopp 1993.) Az ember és természet-kapcsolatról csak annyit: ez is függ az ember és ember kapcsolatától és a természeti környezet soha eddig nem tapasztalt romlása egy ökológiai katasztrófa képét idézi fel, melynek elsőrendű okozója maga az ember volt. Ember és Isten kapcsolat romlásáról talán nem kell itt szót ejtenem, gondoljunk csak Európa vezetőire, akik megtiltják e földrész keresztény gyökereinek emlegetését és kifejezését is, a szabadság nevében… Mert az ember és Isten kapcsolatát jelentő, Isten akaratának tulajdonított erkölcsi törvényeket a mai Világ a tudomány és az emberi szabadság nevében támadja, és kineveti.

Módosítás dátuma: 2017. február 11. szombat, 13:01 Bővebben...
 

Öngyilkos kultúra. Népcsoportok öngyilkossága.

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Öngyilkos kultúra. Népcsoportok öngyilkossága

Minden ember életében bizonyos célok elérésére törekszik, értékei vannak, bizonyos szabályokat, normákat tanul meg szüleitől, szűkebb, felnevelő környezetétől és életének ezekhez való igazítását természetesnek és fontosnak tartja. „Nem szükségletei határozzák meg létét és életérzését. Törekvéseit végtelenre nyitottsága, irányultsága fogja kévébe.” (Búza Domonkos, a remény kis köreiről. Az öngyilkosság pszichológiai és teológiai megítéléséről. Új Ember 2011.IX.4.l0.p.ski riportja) A fő cél, az Élet. Megélhetésének biztosításáért tanul, dolgozik: élelemre, ruházatra, lakásra, gyógyszerre van szüksége, kényelemre, biztonságra, az Élet szépségeinek élvezetére, de mindenekelőtt kapcsolatokra, barátságra, szeretetre vágyik és keres társakat. Az Élet azonban nem csak az egyénnek kiszabott évek sorát jelenti. A teljes Élet több „dimenzióban” is túlmutat ezen. Hozzá tartozik az Élet továbbadásának  igénye és túl e teremtés „technikájának” gyönyörén, a nemiség élvezetén, ehhez hozzá tartozik az utódokban, gyermekekben és unokákban talált boldogság is. És hozzá tartozik táguló körökben a családi, rokonsági, lakóhelyi kör, egy nagyobb táj, a nemzet, ország sorsának vállalása, azonosulás annak  életével és céljaival. Mert az ember társas lényként él, emberi viszonyokban, - írja Deme Tamás Karácsony Sándor „társas” jelzőjéről. „Viszonyulok, tehát vagyok. Viszonyainkban vagyunk megismerhetőek, és ezek a viszonyok változhatnak is…” (Deme Tamás: Intuició- evolúció- viszonyszemlélet a lélektanban. Kézirat.) A viszony szó és fogalom helyett néprajzi tanulmányaimban a kapcsolat szót használtam, mert ebbe az egyén akarata jobban belegondolható. A kapcsolatok fent felsorolt körei kultúránként és koronként is változó értékrendbe sorolódnak, az Élet lényegének értelmezése szerint. Ismerünk példákat arra, hogy a szülők feláldozták életüket gyermekeikért, és arra is, hogy embercsoportok nem csak saját, hanem családjaik életét is kockáztatva feláldozták egy nagyobb közösség, kapcsolatrendszerért, a nemzetért, a hazáért. Bár, tudtommal, kevesen foglalkoztak e magatartás lélektani, bioetikai hátterével, az Evangéliumban találunk rá utalást. „Nagyobb szeretete senkinek sincs annál, mint ha valaki életét adja barátaiért…” (Jn. 15.13.) A magyar történelemben is találunk erre példákat, egészen 1956-ig is. Ez a kiterjedt Élet-felfogás, értelmezés tehát túlmutat az egyén életének határán, mind az utódok teremtésével, mind a halálon túli életbe vetett hittel, ami így feltételezi azt is, hogy minden ember nem véletlenül, hanem a Teremtő Isten akaratából születik meg és minden életnek feladata és célja van.  E feladat teljesítése az egyén kötelessége, és ez a halálon túli örök élet záloga. Ez az életszemlélet az emberiség történetében egyik legősibb és általános tudati elem, amint azt az összehasonlító etnológiai kutatások igazolták is.

Módosítás dátuma: 2016. október 06. csütörtök, 05:57 Bővebben...
 

Néphagyomány és önkormányzat

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Néphagyomány és önkormányzat

Az önkormányzatnak, a helyi érdekképviseletnek, a közéletnek legfontosabb és nélkülözhetetlen feltétele a kényelmetlen, fáradságos és nem is veszélytelen szerepet, munkát vállaló ember. Ez az önkormányzatnak, a közéletnek a „sine qua non”-ja (elengedhetetlen feltétele- a szerk.). A néphagyományt én sok évszázados tapasztalat-tárnak tekintem, melynek sok mondanivalója, tanácsa lehet mai és jövő életünk berendezéséhez és így igen sok tekintetben tanulhatunk tőle az önkormányzat megvalósítását, annak mikéntjét illetően is, de most csak azt ragadom ki belőle, ami arra vonatkozik, hogy hogyan tudta egy-egy közösség biztosítani tagjainak ragaszkodását, kötődését szűkebb hazájához, szülőföldjéhez, ezen keresztül szűkebb közösségéhez. A hagyományos műveltségnek milyen módszerei, intézményei voltak, amelyek megteremtették, közvetítették a kötődés létrejöttéhez szükséges ismereteket, az együttes élmények alapján létrejött érzelmeket és mindezekből élő akarati kötődést, vállalási készséget, közéletiséget. Kétségtelen ugyanis, hogy az érzelmi kötődések és élmények kialakításához először ismeretekre van szükség. Az ismeretszerzés módja maga is már több, mint ismeretek elsajátítása; van racionális ismereteken túlmenő érzelmi megismerés is, de ez is tényleges ismereteken alapszik. Az ismeret tesz képessé arra, hogy egyáltalán érzelmi kötődés, szeretet támadjon fel az egyénben. Az ismeretek mennyisége és minősége egyszerűen megteremti a megismert szeretetét. Végső soron nem azért szereti valaki szülőföldjét vagy szüleit, mert tárgyilagosan lemérte minőségüket, erényeiket és szépségüket és ezután döntött, hanem azért, mert ismeri, nagyon ismeri azt és őket.

A közösségi akarat, az önkormányzat, az érdekvédelem nem úgy jön létre, hogy egy faluban élő 200-300 ember összefog és egy akarattal és szájjal kijelenti szándékát, kívánságait vagy sérelmeit, hanem úgy, hogy van egy elkötelezett ember közöttük, aki megfogalmazza a többi érdekét és véleményét, kimondja akaratukat és harcol érte. A nem választott, hanem kijelölt, a delegált hatalom, a „nagyhatalom" helyi képviselője nem veszi észre benne a közösség akaratát és képviselőjét, nem is akarja, hiszen az eleve megkérdőjelezi az ő szerepét, hanem csak izgága rendbontót lát benne. Hamar kész a címkével is, hogy azt a homlokára ragassza és leüthesse érte a fejét: forradalmár — vagy ellenforradalmár, — mikor mi az időszerű. Lázító, reakciós, ilyen-vagy olyan bérenc, destruktív, demagóg stb. — van ilyen jelző bőven, csak ki kell választani a leghatásosabbat. Mikor aztán a zsandárok leütik a megbélyegzett fejét, jelentheti a hűbérúrnak: helyreállítottuk a törvényes rendet, a hatalom saját védelmére kialakított törvények szerinti rendet. [1]

Módosítás dátuma: 2016. április 24. vasárnap, 17:49 Bővebben...
 

„Itt a világ közepe ki nem hiszi jöjjön be!”

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

„Itt a világ közepe

ki nem hiszi jöjjön be!”

Kocsmák Kenézlőn

Munkámban megkísérlem a település egy sajátos intézményének, a kocsmának a bemutatását, részben mint a cselekvés színterét, részben, mint szociális környezetét, amely a lakosság életével, mindennapjaival szoros összefüggésben van, tőle el nem választható. Az élettér komplexitásában speciális szerepet tölt be: a közösség és az egyén egyik kapcsolódási pontja, ugyanakkor az egyes ember számára szórakozási és alkoholfogyasztási lehetőséget is biztosít.

            A téma összetettsége folytán egzakt képet igen nehéz felvázolni, ami abból következik, hogy a személyek, mint indivídumok vannak jelen, laza, állandóan változó csoportot alkotnak. Egyszerre többfajta kölcsönös viszony alakul ki közöttük, amelyeket igen nehéz megragadni a tudomány eszköztárával, úgy, hogy az minden apró részletet megjelenítsen, bemutasson. Ugyanakkor azzal a ténnyel is számot kell vetnünk, hogy az idő múlásával a történések és az egyén által megélt dolgok más megvilágításba kerülnek, átértékelődnek. Ez fokozottan jelentkezik az emberi kapcsolatok viszonyában. Ezért csak rövid áttekintést igyekeztem adni, megragadva a fontosabb jelenségeket. Elemzésemben általános törvényszerűségeket nem, de konzekvenciákat igyekeztem feltárni. A kutatás szempontjait magam határoztam meg, mivel ilyen jellegű forrásmunka nem állt rendelkezésemre. A közelmúltban megjelent helységmonográfiák jórészt klasszikus témákkal foglalkoznak (táplálkozás, viselet, földművelés, szokások stb.).[1] Kocsmákra vonatkozó adatokat csak az ismerkedési szokásoknál, az etnikus, lokális, vagy társadalmi tagozódást bemutató fejezetekben találtam. Ezek egy része arra vonatkozik, hogyan avatták a suttyót legénnyé, majd a bálokat ábrázolja, amelyek fontos szerepet töltöttek be a párválasztásban. Másrészt az ivók falurészenként való elkülönülését mutatja be, ahova a másik fertályból nem volt tanácsos bemenni. Természetesen ezt az íratlan törvényt megszegni nagy virtusnak, különleges teljesítménynek számított a legények körében, mivel ez az akció általában véres verekedésbe torkollott. Alkalmasint ez az erőpróba tette meg a legrátermettebbeket a kis közösségek, bandák vezetőivé. Ritkán az elhatárolódás nemzetiségi szinten is megjelent. Mezőberényben mind a három etnikumnak meg volt a maga kocsmája elkülönülve településrészenként is, és egymáshoz sem jártak át a magyarok, szlovákok, németek.[2] Ezek a jelenségek nem specifikusak, általában jellemzőek Magyarország múltbeli társadalmára, és mára már nyomokban is ritkán mutathatók ki.

Módosítás dátuma: 2015. július 05. vasárnap, 07:42 Bővebben...
 

A magyar nép magatartása éneklésben, táncban és a népszokásokban

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

A magyar nép magatartása éneklésben, táncban és a népszokásokban

Minden társadalom kialakítja és állandóan továbbformálja azokat az íratlan és kimondatlan szabályokat, melyeket magatartásában követ. Ez vonatkozik az ember hétköznapi és ünnepi viselkedésének egészére: hogyan megy az utcán, találkozik valakivel, eszik, dolgozik, pihen, öltözködik; miként énekel, táncol, sír vagy nevet, mint vesz részt ünnepi szertartásokon és mulatságban. Ezek a viselkedésformák nem függetlenek a személyiségtől, és nem függetlenek a mindenkori környezettől, a jelenlevőktől, akik előtt az egyén „viselkedik”, akikhez szól, és akik nemcsak ellenőrzik és értékelik mindezt, hanem egyszersmind át is veszik és eltanulják, vagy éppen ellenkezőleg, a maguk viselkedését tudatosan ellenkező irányba igazíthatják is a látottak hatására.

Mivel ez a magatartás külön sohasem volt a néprajzi vagy történeti kutatás tárgya, meglehetősen töretlen úton kell járnunk, és hogy előbbre is jussunk, néhány szűkebb területet kell kiválasztanunk a vizsgálatra. A néphagyomány mai megbecsülése, színpadra állítása igényli annak felkutatását és megfogalmazását, hogy hogyan énekelt, táncolt és vett részt ünnepi szokások szertartásaiban az az ember, aki még a hagyományos népi társadalom értékrendje és íratlan szabályai szerint élt.

A hagyományos népi műveltség felbomlásának és fokozatos eltűnésének időszakában élünk már évtizedek óta, némely vidékeken a felbomlás már több mint száz esztendővel ezelőtt megkezdődött. Áttekintve a magatartásra vonatkozó adatokat és meglehetősen gyér feljegyzéseket, és ezeket összevetve a magam megfigyeléseivel, amelyeket a magyar nyelvterületnek szinte egészét bejárva tettem, beleértve a legrégiesebb hagyományokat őrző csángó és erdélyi, mezőségi falvakat is, ismereteink alapján az éneklés, a tánc és a szertartásos ünnepi szokások alkalmával tanúsított magatartás, viselkedés két fő, egymástól határozottan elkülönülő stílusba sorolható. A két magatartásbeli stílust egyszerűen „régi” és „új stílusnak” nevezhetjük. Ez megfelel a népzenének, a népdaloknak Bartók Bélától és Kodály Zoltántól származó fő felosztásának. Ebben ők is régi és új stílusú népzenéről beszélnek, ennek nyomán végezték el Martin György és munkatársai a magyar néptáncanyag régi és új stílusú táncokba való sorolását. Kísérlet történt a magyar díszítőművészet anyagának szintén két fő stílusvilágra való felosztására is, és hozzátehetjük, hogy hasonlóan a népviseletek és az építkezések anyagát is fel lehetne osztani e két stílusra, rétegre. Hozzá kell tennünk ehhez a mindenképpen indokolt és helytálló felosztáshoz azt, hogy sem a régi stílus régiségét, kezdetét, eredetét nem tudjuk kitapintani, sem az új stílus végének, befejeződésének idejét nem tudjuk pontosan megállapítani. A két stílus fogalmának felállításában a régi és az új közötti különbségtételen van a hangsúly. A régit az új nagyjából a múlt század folyamán váltja fel, de nem egy csapásra, és a magyar nyelvterületen nem mindenhol azonos ütemben és időszakban. Abban is nagy eltérések mutatkoznak, hogy a műveltség melyik területén jelentkezik először a váltás. Lehetséges például, hogy a népviseletben, az építkezésben és a díszítőművészetben már az új stílus érvényesül, de a népzenében még a régi uralkodik.

Módosítás dátuma: 2015. május 10. vasárnap, 09:18 Bővebben...
 


1. oldal / 11