Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Címlap Társadalomnéprajz Közösség Heje-huja a Kis Hujában

Heje-huja a Kis Hujában

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huJP-Bookmark

Heje-huja a Kis Hujában

Kis Huja csárda az I. katonai felvételenIdősebb falusi emberek szájából keményebb munkavégzés közben még napjainkban is hallani olyan szókapcsolatot, hogy: „Álljunk meg egy hujára!” Ebben az esetben a kifejezés azt jelenti, hogy a dolgozók tartsanak rövid pihenőt, a huja szónak azonban több jelentése élt nyelvünkben. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára 1833-os adatot közöl ’egyszerre, egyből, azon nyomban’ jelentéssel. A lexika a szó német eredetét feltételezi, és az Im Hui, in einem Hui szóból vezeti azt le, aminek jelentése ’azonmód, rögvest, egyből’. (Bp., 1970. II. 162 – 163.) Czuczor Gergely és Fogarasi János által összeállított A magyar nyelv szótárában a hujja indulatszó, amely széles kedvet, vidám kifakadást fejez ki. A szerzőpáros megemlíti, hogy a révészek akkor mondják ezt a szót, amikor parthoz közelednek, az ő nyelvükön ugyanis azt jelenti ’lassan! ne evezz!’. (Pest, 1864. II. 1728.) Révai Nagy Lexikona szerint a huja, vagy másképp hujja, ugyanúgy, mint a heje-huja az öröm felkiáltó szava, vígasság, lakodalom. A neves könyvkereskedő testvérpár munkájában felbukkan a szónak egy másik kevésbé ismert jelentése. Nevezetesen, a hajóvontatóknál azt az úttávolságot és időt jelentette a szó, amelyet egyfolytában, pihenés nélkül végeztek. Emellett a hajóhúzók, valamint a halászok munkavégzésekor vezényszó is volt a folyamatban lévő munka félbeszakítására, befejezésére. (Bp., 1914. X. 361.)

A mára már feledésbe merült kifejezés Baja környékén a Kis Huja csárda nevében szerepelt a XVIII–XIX. században. A vendéglátó helyiség a várostól Észak-nyugatra feküdt, a Duna bal partján. A II. József korabeli I. katonai térkép bajai szelvényén a német mérnökök fel is tüntették „Kisch huja W.H.”alakban. (HIT I. Col. XIII. Sect. 32.)A W.H. betűjelek a Wirtshaus, vagyis a csárda rövidítései. A borivó a XIX. század első harmadában végzett folyószabályozások során egy morotva átvágásával keletkezett szigetre került. Zlinszky László földmérő 1836-ban vászonra húzott papírra megrajzolta Cserta erdőtérképét. „A Kalocsai Érseki Uradalomhoz tartozandó Csertai erdőnek föld abrosza” címet viselő mappát a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltár őrzi (KFL.VIII.2.a. No.58.). A kartográfus munkáján az általunk vizsgált építmény elnevezése „Kis Huja” alakban szerepel. A XIX. század közepi II. katonai térképfelvételen már a „Cserda J.H.” felirat olvasható, ami a csertai Jägerhaus, tehát a vadászlaknak a rövidítése. (HIT II. XXXII. Sect. 62.)

Tanulmányomban a fent említett kocsmában lezajlott „heje-hujáról” tudósítok a Kalocsai Főegyházmegyei Levéltárban fennmaradt források alapján (KFL. III. 6. a. 47. d.). Az eset ugyanis a kalocsai úriszék elé került, amelynek feljegyzései közel kétszáz esztendő távlatába repítenek vissza bennünket.

Rottenbiller Fülöp pesti halászmester az 1800-as évek elején jelentős területet bérelt a kalocsai érseki uradalom tulajdonában lévő Kalocsától Bajáig terjedő Duna szakaszon. Az árendátor halászai az 1818. esztendő március 4-én a Duna-parti Kis Huja csárdába tévedtek, ahol bizonyos mennyiségű bor elfogyasztása után összetűzésbe keveredtek a kocsmárossal. Az érsekség uradalmi tiszttartója a következő tudósítást vetette papírra az eseményről: „Rottenpiller Halászat Árendás Úr cselédej őtten fel küldettek a Szent Istvány Határtul a Csanádi Tóóságra halászni, ez utjokba bé mentek regvel Kiss=Hujaj a Duna Szélén lévő kortsmába, és ott boroztak még délután mintegy 3. óra táján a’ kortsmáros az Erdőrül haza érkezet, ő haza érkezvén belé kötöttek leg feőképen hárman, és a kortsmárost agyba fejbe verték, a’ haját huzták vonták és még az agyba ütéssel fenyegették”.

A kalocsai tömlöcbe az öt halászlegény közül hármat zártak, akiktől az úriszéki vallatás során a következő kérdéseket intézték:

1. Mi a neved, hová való, hány esztendős, milyen vallású, és „állapotú” vagy?

2. Miért hozattak be a tömlöcbe?

3. Milyen károkat tettetek a kocsmába?

4. Voltál-e valamikor fogva, vagy büntetve?

A csárdában pihenőt tartó halászok az ebédre tervezett halászlé rotyogása és a borozgatás közepette muzsikaszóval, nótázással ütötték agyon az időt. Gerdey István halászlegény, egyébként tiszaugi születésű, 22 esztendős, református, szabadságos katona így vallott erről: „Mink a Kis hujai kortsmába halat főztünk, és együtt ettünk a kortsmárosnak a kanásza, és a bor hordó leány, a kit a kortsmáros magánál tart, ez elől adott furullyát, és dudát, hogy mulassuk magunkat, és ő a tánczra erőltetett minket, táncoltunk is véle, a pajtásom dudált amint tudott …”

Az emlegetett furulya valószínűleg a pásztorok körében használatos hatlyukú, hosszú hangszer lehetett. Az egyik halász kocsmából távozván a zenélő eszközt magához ragadta, amiről az úriszék előtt a következőket mondta: „Én el vittem egy nagy furullyát, gondolván, hogy valami más féle fa, de ezt viszsza adtam, mert egy kanász gyermeké volt”. A duda emlegetése azért érdemel különös figyelmet, mert erősíti azt a vélekedést, miszerint az elsősorban magányosan, énekkísérésre használt hangszer a környéken is elterjedt volt a XIX. században.

A vidám társaság jókedve akkor tört meg, amikor megkérdezték a kiszolgáló lánytól, hogy mennyi bort fogyasztottak? Vendéglátós körökben már akkoriban is bevett gyakorlat volt, hogy az italozó társaság alkoholmámorának emelkedésekor a csapláros is bátrabban húzta a „rovást”. Valószínűleg efféle szándék húzódott meg a bortöltő leány azon válasza mögött, amikor azt mondta, hogy 12 iccét fogyasztottak a halászok, mikor azok csak tízre emlékeztek.  

Kis Huja csárda az II. katonai felvételenGerdey István így adta elő a történteket: „hozattunk először négy, azután pedig hat itze bort, azután kérdeztük a bor hordó leányt, hogy mennyi bort ittunk? Ő felelte hogy 12 itzét, én pedig azt mondottam, mit hazudsz kurva, hiszen tsak tizet ittunk, arra ő azt mondotta: nohát igyanak még két itzét, ugy lészen két forint ára bor, hozott is még két itzét, azomban haza jött a kortsmáros, kínáltuk őtet borral, ivott is a borunkbul, az alatt a leány el vádolt bennünket a kortsmárosnak, hogy meg kurváztuk …”

Az erdei munkából hazatérő kocsmárosnak szolgálója gyorsan felvázolta a nap eseményeit, aki ezután még zokszó nélkül lépett a mulatozók közé. A halászok által kínált bort elfogadta, felhörpintette, majd Csucsmi János kezében egy verekedésre is alkalmas, hosszú nyelű szerszámot pillantott meg, és megkérdezte tőle, hogy kié az a fokos? Erre a halász azt felelte, hogy az övé, majd helyesbített: nem is a sajátja, hanem a pajtásáé. A kocsmáros válasza ennyi volt : „A pajtásod is ollyan hunczut, mint te vagy!” A „huncutolás” nagy sértésnek számított a halászokra nézve, akik rögtön nekiestek a kocsmárosnak.

Paksi András kocsmáros sértettsége talán abban gyökerezett, amit Gerdey István később így fogalmazott meg: „Ezen dolognak pedig az volt az oka, hogy a kortsmáros a feleségével nem él, hanem azon rossz személyt tartya magánál, a mellyet meg kurváztunk, és azért is haragudot mireánk és belénk kapott.”

A verekedés alatt az ivóban tartózkodott Lovrincsevits Mihály csertai erdőcsősz, aki a következőket mondta el az uradalmi tiszttartónak az általa látottakról: „a halász legények és a kortsmáros mind öszve voltak keveredve, de hogy egymást verték volna, nem láttam, hanem a puskámat, az mellyet a konyhába fel akasztottam szegre, le vettem, az egyik halász legény pedig meg fogta azon puskámat, és azt mondotta, hogy öszve töri, de én nem eresztettem a puskát, ő sem eresztette, és így ki húztam azon legényt az udvarra, aholis a földhöz vágtam őtet, és a puskámat a kezéből ki vettem, azután kijött a másik legény, aki katona volt, megfogta a puskámat, és kérdezte tőlem, mit akartam azzal a puskával? én azt feleltem, semmit, hanem a magam jószágát nem adom más kezébe, hogy nékem vagy másnak kára legyen”.

Lévay Gáspár 35 éves bajai halászlegény ez idő alatt a Duna parton pihent, mert a borozgatástól a feje „kezdett szédülni”, és kicsit kivonult a szabadba szellőzni. „Fél szunnyadva” lármát hallott, és visszament a kocsmába, ahol látta, hogy fiatalabb társa a szolgálót fogta, Gerday István pedig a kocsmárost. Megszólította őket, hogy „hagyjanak békét a veszekedésnek”, majd elmondása szerint szétválasztották a dulakodókat, és mindenki ment tovább a maga útjára. A kocsmába megszűnt a lárma, a jelenlévők elandalogtak.

A halászlegények vallatása során derült ki, hogy egyikük elvitt egy „keszkenyőt”, ami a szolgálóé volt, de amint mondta, később visszaadta neki. A másik halász elismerte, hogy „el tört egy palaczkot, de meg fizette a 21 x. érette, én ki ütöttem egy táblát az ablakon mikor tánczoltunk, hanem láttam, hogy több tábla volt papírossal bé ragasztva, egy kátsát agyon gázoltunk a konyhába, de nem szánt szándékkal, de többet nem  törtünk, sem pedig más kárt nem tettünk, mert nem is voltunk magunk a kortsmába”.

A dulakodásból a kocsmárosnak saját bevallása szerint 101 forint 10 krajcár kára származott. A halászlegények által okozott kár tételesen az alábbiakból tevődött össze: „szobában 2 Ablakon három fiókot eszve törtek” (3 Ft), „Négy fél Porczolán Tálot és négy Tányért el törtek” (10 Ft), „Két fél Porczolán Pintes kancsót a’ fogasrol el törtek” (2 Ft 30 kr), „Az Konyhában ki nagy ki kitsin Tál és tányér törtek 13 Darabot” (8 Ft), „Fazekat el törtek nagyobat 6. kisebet hatott az teszen” (10 Ft), „Lábost egy nagyot egy kisebet az ára” (3 Ft), „Egy kis vas Lábost öszve vertek tsomoban” (1 Ft 30 kr), „Egy nagy Fejszét el vittek” (10 Ft), „Egy uj keszkenyőt el vittek” (5 Ft), „Bor hordó ződ kantsót el törték” (2 Ft), „Kilencz Palatzkot öszve törtek” (4 Ft 30 kr), „Egy kacsát agyon ütöttek” (2 Ft), „A’ mely Pénzt azon Napon kapot Tseléggye Borért az söntésbül el vitték” (8 Ft 10 kr), „Az bort a’ melyet ki eresztettek csapon az Hordóbul ugy tapasztalom hogy három Ako kárba ment mert mikor haza kerűtem akor is csurgot az tészen (30 Ft), „Tötsért öszve verték az ára” (1 Ft 30 kr).

Rövid írásomban egy mára már elfeledett csárda emlékét igyekeztem feleleveníteni. A papírra vetett feljegyzésekből a korabeli legényvirtus villant fel előttünk. A halászok életének azon szeletébe pillanthattunk be, amikor nem a munkájukat végezték, hanem a mulatozásból vették ki a részüket. A Rezéti erdőtől délre elterülő egykori Cserta-szigetet napjainkban a Duna vize mossa. Területén zömmel halászszervezetek, kisebb részben horgászok hasznosítják a víz nyújtotta javakat. Nincs már a csárda, megszűnt a heje-huja.

Megjelent a Bajai Honpolgár 2011. január XXII. évf. 1. (243.) sz. 12–13. oldalán

Módosítás dátuma: 2014. január 20. hétfő, 12:17