Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Az én rendszerváltásom 14

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Az én rendszerváltásom 14

Messze van-e Erdélyország? I. rész

Szolnok megye –ma már ismét Jász-Nagykun-Szolnok megye– hihetetlen messzire esett a társadalomtudományok valós térképén más országoktól. Nemcsak mert az ország közepén volt, s nem a határ mentén, hanem azért is, mert lakosainak anyanyelve szinte száz százalékig magyar, s az volt már 1876-os megalakulásakor is. Az elmúlt évtizedekben nem volt jogcím, ürügy, s így lehetőség sem arra, hogy hivatalosan átlépjük kutatásaink során az országhatárt. Tallinnal volt ugyan kapcsolat, de ezt a tudományos kutatás leggyümölcsözőbb szakaszában (egyik kollegánk kandidátusi értekezését nem engedélyezték az észt kultúrtörténetről) szinte lefejezték. 1985/86-ban újra remény csillant fel, hiszen bicentenáriuma volt annak, hogy a nagykunsági reformátusok a Bácskába (ma a jugoszláviai Pacsér, Piros, Bácsfeketehegy) kiköltöztek, s ott ma is őrzik kun tudatukat. Ekkor a jugoszláviai keményedő viszonyok tették zárttá a kisújszállási tudományos konferenciát, nem engedve át a vendég előadókat. Nemzetiségeink nincsenek, mint Csongrádnak, Baranyának, Bács-Kiskunnak, hogy ezek kutatása oldhatta volna a bezártságot, a szomszédos országoktól való elzártságunkat. Ami természetes volt Nógrádnak, Borsodnak –hogy muzeológusai Fülekre, Rozsnyóra, Eperjesre járnak kiállításokkal s kutatnak ottani levéltárakban–, az számunkra, még ha témáink indokolták is, elérhetetlen vágy volt. Még a palóckutatás részeseiként sem léphettük át a határt, a minisztérium nem pártfogolta kérelmünket. Most, amikor megepezsdült az élet Közép-Európában, s a népek ismét egymásra találnak, úgy tűnt, mi centrális helyzetünk miatt ismét kimaradunk, hisz a debreceniek, szegediek, csabaiak, pécsiek és soproniak léphették át először a határt, szilárdíthatták korábbi kapcsolataikat. S ekkor, minket is meglepve, Erdély jelentkezett. S nem azért, mert szomszédok vagyunk, hanem mert múzeumaink olyan tudományos eredményeket mutattak fel, amelyeket ismertek, s még mélyebben megismerni vágytak.

Bővebben...
 

Az én rendszerváltásom 13

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Az én rendszerváltásom 13

Kiállítás a tiszaörsi temetőkápolnában

A tiszaörsi kálváriatemplomA XVIII. század közepe táján, a Rákóczi-szabadságharcot követő évtizedekben az ország népe megállapodott. Voltak azonban területek, amelyek a vallási villongások miatt mégsem juthattak nyugvópontra. A mai Tisza-tó térségében református lakosság élesztette újra az életet, ám ez birtokjogilag az egri püspök és káptalan területe volt. Mint földesúr és mint egyházi főhatóság, a hatvanas-hetvenes években igyekezett megvetni a lábát e területen s saját birtokain. Máig élő sebként ekkor éri rövidség egyes települések református lakosságát. Az új jövevények –az egri püspök és a káptalan birtokairól toborzott lakosság– kiszorítják, olykor hatalmi szóval és támogatással is – a régebben itt élő reformátusokat.

Ma mindez a múlté. Egymás mellett élnek református és római katolikus őslakosok, egy táj szülöttei, ám saját arculata van minden közösségnek. S ez a saját arculat a valláson, hiten át s ennek segítségével mutatható ki. A többnyire református, Tisza menti magyarok közé jobbára a püspök és káptalan birtokairól elszármazott, ma „palócnak” mondott népesség telepedett be, akik Egertől délre, e földesurak birtokairól érkeztek. A palóc elem mellett sok volt a szlovák (akkor tót) elem is. A jövevények különböző falvakból érkeztek. Ezek kultúrája, ha mutatott is egymással úgymond „palócos” vonásokat, nem volt egységes, és mindenképpen különbözött az itt élő református, alföldi eredetű népességtől.

Néhány évtized  múlva azonban ez a heterogén népesség, amely fokozatosan beilleszkedett a táj és az itt élő népesség kultúrájának közelébe, maga is egységesült. S mert katolikus volt, s házassági kapcsolatai más hasonló katolikus népesség irányába fordították (Tiszaörs, Tiszaörvény, Tiszafüred katolikus népessége, Egyek, Nagyiván…), jellegzetes, a református környezettől eltérő színeket kezdett ölteni. E közösségek kultúrája –közrejátszván a vízszabályozások gazdaságilag homogenizáló szerepe is– egységesült, s úgymond alföldivé vált. A felekezetek idővel megbékéltek egymással. Ki-ki a maga egyházát követte, a maga hitvallását hangoztatta, de a helyhez, körülményekhez igazodott. Nem is állt már olyan messze egymástól a katolicizmus és protestantizmus.

Módosítás dátuma: 2012. június 18. hétfő, 09:17 Bővebben...
 

Az én rendszerváltásom 12

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Az én rendszerváltásom 12

Tudományos élet vidéken is 2

A pártállam utolsó pár évében megnőtt a tudomány becsülete. Létrehozták vidékre is kiterjedően az Akadémiai Bizottságokat. Tudománypolitikai, majd ez utóbbiból a Tudományos Koordinációs Bizottságokat. Nem tudni, hogy ezzel a tudomány –így a vidéki szellemet is– ellenőrzés alá kívánták vonni, avagy a már felismert bajok késztették arra a vezetőket, hogy bevonják a szellem legjobbjait, s orvosolják a bajokat, vagy ahogyan mondták: „termelővé tegyék a tudományt”. A rossz beidegződések miatt –ha kíváncsiak is voltak a szakvéleményekre– akár Bős-Nagymaros, akár a Tisza II., akár a tanyakérdés, településfejlesztés vonatkozásában – rendszerint lesöpörték az asztalról a nem őket igazoló döntéseket, nem hozták nyilvánosságra a véleményeket. Igény és bizonyos szervezeti keret azonban volt arra, hogy tudományosan alapozzanak meg egy-egy döntést.

Szolnok megyében 1987-ben újhodott meg Tudományos Koordinációs Bizottság (TKB) néven a korábban létrehozott Tudománypolitikai Bizottság. Öt szakbizottság jött létre (egészségügyi; társadalomtudományi; közgazdasági és jogi; mezőgazdasági és környezetvédelmi; ipari és műszaki). A TKB élén a megyei tanács elnökhelyettese állt, s induláskor egymilliós költségvetéssel rendelkezett. A szakbizottságok e nem túl nagy összeget a Debreceni Akadémiai Bizottsággal meghirdetett pályázatokra, kutató- és önképző tanulmányutakra, kiadványok segítésére és kutatások előmozdítására fordították. Ez a szerény, a későbbiekben már meg nem emelt összeg azonban sok egyéni és közösségi vállalkozást ösztönzött, kapcsolatok létrehozásában, kiküldetések meghosszabbításában, munkák megszületésében kamatozott. Így került sor egy kínai tanulmányút jelentős meghosszabbítására környezetvédelmi témakörben; több történeti forráskiadvány, néprajzi munka, bibliográfia publikálását segítette; nyelvtanfolyamok külföldi folytatásához vezetett Kelet-Németország, a Szovjetunió s Törökország városaiban; bibliafordítást, pedagógiai kutatást, és tanulmányutakat finanszíroztak belőle; orvosi, közgazdasági konferenciák segítésére is futotta –hogy csak néhány vonatkozását említsem. Norvégiában, Észtországban, Németországban, Oszétiában, Törökországban, Angliában, Kínában, Erdélyben építhettek kapcsolatokat megyei támogatással, vehettek részt konferenciákon tudományos előadásokkal ; vagy fogadhattak méltóan külföldi szakembereket. Belépést jelentett ez a nemzetközi tudományos életbe; abba, amely többnyire a vidékiek előtt, mert támogatás híjával voltak, egyáltalán nem nyílt meg.

Bővebben...
 

Az én rendszerváltásom 11

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Az én rendszerváltásom 11

Tudományos élet vidéken is 1.

Megújulás előtt állnak a volt szocialista tömb országai, a magyar társadalom és gazdaság. Megújulás előtt a magyar tudományos élet. Nyilatkozatok, deklarációk ezrei országok, pártok, szervezetek, intézmények és személyek részéről, s formálják a médiákon át a közvéleményt. Ki-ki „szakszerűen” a saját területéről nyilatkozhat, ám ebben szükségszerűen „elfogult”. A tudomány azonban természetéből fakadóan objektív, de legalábbis igyekszik szakszerű és elfogulatlan lenni.

Mi is történik ezen a területen?

Az MTA elnöksége kinyilatkoztatta, hogy ezentúl a politikától függetlenül, csakis a tudomány szempontjait nézve követel magának autonómiát. Mérce a nemzetközi színvonal, s a tudománypolitikának ilyen irányba kell kibontakoznia. Komoly módosítások szükségesek: meg kell szüntetni a politika befolyását; a nyugatiak által nem ismert, szovjet típusú továbbképzési (minősítési) rendszert, amelynek két sarkalatos pontja a kandidátusi fokozat és a Tudományos Minősítő Bizottság, amely kompromittálódott. A tudományos továbbképzés és minősítést az egyetemek és az Akadémia- esetleg egy közbeiktatott Atheneummal az angol rendszer szerint- veszi majd kézbe. Az eddigi egyetemi (kisdoktori) fokozat szintjét megemelve az egyetem (s esetleg az Atheneum) ítéli meg (Ph.D.). Az akadémiai doktori (nagydoktori) fokozat már az úgy, s természetesen az akadémikusság is. E két utóbbit nem disszertációra, hanem életműre vagy rendkívüli tevékenység és eredmény elismerésére adományozzák. Igen szimpatikus volt Kosáry Domokos kikötése, miszerint sem az akadémikusok, sem a minősítettek közül senkit ki ne zárjanak; ne legyen új diszkrimináció, noha igazán akadnak nem odavalók. Ugyancsak a változások ellenére megőrizhetik (vagy átminősíthetik) a fokozatot szerzettek címeiket. S bár nem nyugati típusú intézmények az akadémiai kutatóintézetek (csoportok), ezeket bűn lenne felszámolni.

Módosítás dátuma: 2012. május 07. hétfő, 06:56 Bővebben...
 

TISZAÖRS KÖZÖSSÉGGÉ VÁLÁSA

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

TISZAÖRS KÖZÖSSÉGGÉ VÁLÁSA

Manapság általános divat a külföldre járás, a külföldi módszerek tanulmányozása, a hazai lebecsülése, kis és nagy hazai értékeink semmibevétele. Az, hogy ott mások a feltételek, a jelenség háttere, múltja, különböznek az adottságaink, mit sem számít. Tájékozódni kell, s nem hisszük, hogy mindig újra fel kell találnunk a spanyolviaszt, de azt sem szabad elfelednünk, hogy ugyanarra a dologra eddig is volt valaminő megoldásunk, s ez talán jobb is lehet, ha tudatosan alkalmazzuk, mint egy máshonnan előkapott újdonság. Társadalmi bajainkra éppen úgy vonatkozik ez, mint a mindennapok gyakorlatára, találmányainkra, eszközeinkre, ételeinkre. Amikor a legszegényebb rétegekre gondolunk, azok megsegítésének módjára, csoportonkénti felemelésére, fontoljuk meg az alábbiakat.

Az 1990-es évek elején Gödöllőn előadást tartottam a paraszti munkaszervezetről egy olyan konferencián, ahol főként szociológusok voltak többségben. Egyikük egy amerikai példát hozott, mutatott be arra, hogy egy új, most benépesülő lakótelepen vagy nagyobb épületben miként segítik elő azt, hogy mielőbb kialakuljon az emberek valamiféle kölcsönös kapcsolata, meginduljon a közösséggé válás és a beköltözők ne csupán egymás mellett élő lakók legyenek. A lakásoknak csak a főtartó falait építik meg, de a közfalakat maguknak a lakóknak kell igényeik szerint (a tér belsőtagolása, szobák mérete, száma) beköltözés előtt felhúzni. Ez másokkal való együttműködés, összefogás nélkül nem megy. Kikényszerítik, mintegy a kaláka munkát, ami közben emberi kapcsolatok alakulhatnak, alakulnak ki.

 „Nagyon jó és egyszerű ötlet. Ám nem kell érte Amerikáig mennünk!” – vélekedtem hozzászólásomban.

Módosítás dátuma: 2012. április 26. csütörtök, 19:06 Bővebben...
 


5. oldal / 11