Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Az én rendszerváltásom 10

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Az én rendszerváltásom 10

A tisztákat ne sározzuk be!

Kéretlen portások az európai házban

Hovatovább szorongva és bűntudattal ülök sokakkal együtt a tévé elé, vagy ütöm fel a sajtótermékeket. Megtudhatom belőlük, hogy magamkorú, fél évszázadot megért emberek nadrágja is befröcskölődött sárral, segítettünk tolni a kommunizmus szekerét, sőt mi rángattuk ki olykor abból a kátyúból, amelybe, ha nem tesszük, rég belefulladt volna. Szerencse, hogy voltak néhányan, akik -miként Rákosi Mátyás a szegedi Csillagbörtönben a titkos adó elektromos vezetékét- saját testükkel fedezték az Európával összekötő utat, önfeláldozóan Párizsban, Münchenben, avagy a cambridge-i egyetemen, s túl a tengeren; mintegy önkéntes száműzetésében, ébren tartották az igazi szellemet. Nem véletlen, hogy ezek után kártyavárként omlott össze néhány oldalnyi szamizdattól a korhadt rendszer. Egykori, magunkforma fenntartóinak megbocsátanak, sőt hajlandóak arra is, hogy beprotezsáljanak az európai házba, ahová nélkülük nemhogy az előszobába, de a kertbe vagy a mellékhelységbe sem léphetnénk be sáros nadrágunkban, szekértolástól átizzadt ingünkben.

Hadd mondjak valamit.

Mikor 1963-ban Szolnokra kerültem, igazgatóm Kaposvári Gyula egy igen szemléletes történetet mesélt el - nyilván okulásként.  Egyik osztálytársa felrótta neki, hogy a kommunista rendszerben állást vállal, sőt igazgatói pozíciót, majd megkérdezte: „Mit teszel majd akkor, ha az angolok bejönnek?” Erre ő egy másik kérdéssel válaszol: „Gondolod, hogy te, aki tanár létedre nem vállalsz állást, majd dicséretet kapsz? Megkérdezik majd tőled, hogy megtanítottad-e írni-olvasni a gyerekeket. S mit mondasz nekik?” Számomra, aki történész voltam, s egy s mást ötvenhatról is emlékeimben őriztem, ez megfelelő eligazítás volt. Hatalmas, tőlem telhető erővel láttam munkához, úgymond toltam a szekeret. S most hiába várom az angolokat. Nem ők kérdeznek, hanem az európai ház kéretlen portásai.

Módosítás dátuma: 2012. április 16. hétfő, 18:47 Bővebben...
 

Az én rendszerváltásom 9

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Az én rendszerváltásom 9

„Különbnek tartsátok egymást magatoknál!”

Utak Európába

Hajdanában történt, a hatvanas évek elején, amikor még Budapest és Záhony között csak egy vágányon pöfögött a gőzös, s ritka volt a dízelmozdony. Szolnok-Debrecen között kattogó, hegesztetlen síneken négy órát is döcögött a személyvonat, s mert hét végén Pestről megindult az ország keleti rész Szatmárba, Szabolcsba, Biharba, szinte mindig állni kellett. Egyszer azonban vasárnap utaztam, reggel, s majdnem üres vonaton. Egyedül ültem a fapados szakaszban, s csak Bartán (akkor még állandó megálló volt) szállt fel egy népes tanyasi család vagy öt gyerekkel, akik szépen, fehér zokniban, frissen fésülve csendes izgalommal telepedtek az ablak mellé. Látszott, hogy valahová ünnepre mennek, s a kisebbek megilletődve, mégis nyugtalanul az utazás és a bizonyára ritka alkalom miatt várakozva feszengtek helyükön. Bizony ekkor esemény volt tanyáról a városba menni, kilépni a hétköznapokból, s szinte világot látni. A legkisebb, lehetett vagy négy éves, azonban enni kért. Nyilván tudta, hogy a kosár sem hétköznapi javakat rejt. Az unszolásra az édesanya félrehajtotta a keményített, hófehér vászonkendőt, s kiosztott egy-egy rántott csirke darabot a gyermekeknek. Kisújszálláson felszállt két középkorú nadrágos férfi (hogy így nevezzem őket), s belépve a fülkébe, ahol bőven volt hely, megálltak az ajtóban, majd visszafordulva a peron felé félhangosan, de jól hallhatóan megjegyezték: „Ne ide gyerünk! Itt zabálnak a parasztok.” Az apa és anya elkomorult, a nagylány szájában megkeseredett a falat, s a 10-12 éves két fiú is letette a húst, csak a kicsi nem vett róla tudomást. Elszállt az derű, a várakozás, az utazás izgalma, s Karcagig, ahol leszálltak, olyan nyomasztó csend ülte meg a kupét, hogy még a legkisebb is elhallgatott. Engem összeszorított valami, de tehetetlen voltam, nem tudtam mit tegyek: szóljak egy pár szót, hallgassak, utánuk eredjek, s megverjem őket? Nem, mint aki semmit nem látott és hallott, gyáván könyvembe bújtam. Pár nap múlva, amikor megírtam az esetet a Néplapnak, az nem közölte, s azóta is bánt, a lelkiismeret. Ettől kezdve nem utazom soha vasárnap, inkább álltam a füstös, izzadtságszagú folyosón, peronon, ahol természetes volt a verekedés, a részeg sértegetések sokasága vagy az összeborulás a mámor tetőfokán. Ahol a durva közeg kizárja a finomságokat, ahol megsérteni valakit szóval alig lehet, csak ököllel, nem egyszer késsel.

Nyilván van bennem valami, ami alkalmatlanná tesz arra, hogy politikus legyek. Hogy a kényes helyzetekben cselekedjem. Mindig később, az esemény múlta után jutok el oda, hogy lássam: mit kellett volna cselekednem. Első reakcióm a megdöbbenés, az egész énemet megbénító tehetetlenség. Ezen csak akkor tudom túltenni magam egy állapotba, amikor elborul az agyam, s magam is hasonulok a sértőhöz. A hangerő, a válogatatlan szavak nem egyszer a tettlegességre vetemedés is elér ilyenkor, ám később emésztem magamat, megbánom, hogy lealacsonyodtam, s méltatlanná váltam önmagamhoz. Hogy ez néha eredményt hozott? Hogy csak így lehetett megérteni bizonyos vezetőkkel azt, hogy sok éves munkánk, amely egy konferenciában csúcsosodott ki, mégis megtartható? Hogy kalapáccsal kellett kizavarni a múzeumból kiállítás előtt pártkorifeusokat, hogy megnyithassuk, de legalább elkészíthessük a kiállítást? Mindez igaz, de szégyenletes. S nemcsak a korszakra nézve, hanem rám is, aki feladtam jobb énemet valamely, bár néha magasabb cél érdekében.

Módosítás dátuma: 2012. április 23. hétfő, 10:31 Bővebben...
 

Az én rendszerváltásom 8

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Az én rendszerváltásom 8

„A múlt példa legyen most…” 2. rész

A hajdani vagyoni elöljárók vagyoni állapotáról

Pár évvel ezelőtt a feleletet adó diák jól tette, ha a múltbeli elöljárókat népszipolyozó, nép nyakán ülő vagyonos, kizsákmányolónak állította be, aki uralkodott a szegényeken. S bizonyítékot is idézhetett rá, hiszen a bírák, szolgabírák és jegyzők vagyonos családból, de legalábbis úri, dzsentri rétegből származtak. S így volt ez a Jászkunságban is, ahol a bíróság, s más közhivatalok szinte dinasztikusan öröklődtek: a Dósa, a Gulyás, a Lőrik, a Tury, az André famíliák elöljárók sorát adták, s egyben a legvagyonosabbak közé is tartoztak. Látszatösszefüggés ez. Ám a tényeket összekapcsoló okok egészen mások, s jó ha tudjuk, nem is bizonyos, hogy olyan előnyös volt régen hivatalt viselni.

1760-ban az árokszállási bíró, Bobák Pál 1 első klasszisú házat, 12 igás ökröt, 29 göböly ökröt, 6 fejős-, 13 borjas tehenet, 26 tinót, 3 igás-, 13 mén lovat, 2 öszvércsikót, 120 fejős juhot, 7 disznót mondhatott magáénak. Csakhogy ez a vagyon hosszú munka, s szerencsés családi alakulás eredménye (örökség nem aprózódott férfiágon), s ezt meg is kell tartani, jól kell vele gazdálkodni. Mivel a falu egész gazdasági életét, a munkák rendjét a bíró irányította, természetes volt, hogy olyanokra voksoltak, akik leginkább értettek hozzá, s maguk is érdekelve voltak a termelés minden ágában. Ha rosszul mérték volna fel a helyzetet, nem idején rendelik el a kutak és a legelő tisztítását, nem szervezik meg rendesen a sáska elleni védekezést, későn rendelik el az aratás vagy szüret megkezdését a nyájak téli behajtását, maguk károsodtak volna leginkább. Vagyonuk, jó gazdaságuk szavatolta hozzáértésüket.

Módosítás dátuma: 2012. április 10. kedd, 07:39 Bővebben...
 

Az én rendszerváltásom 7

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Az én rendszerváltásom 7

„ A múlt példa legyen most…”

1. rész

Választási kisszótár tisztségviselőknek

A Szent István-i államalapítás szerencsésen egyesítette a magyar és az európai hagyományokat.  Ám amíg ebből valódi közigazgatás, működő helyi testületek jöttek létre, nagy idő telt el. Keveredett az európait jelentő latin írásbeliségre építő kultúra, s a közvetlen közösségi átadásra hagyatkozó magyar gyakorlat. Erről legbeszédesebben latinból magyarrá forduló közigazgatási nyelvünk szól. Érdemes néhány tanulságot feleleveníteni.

A földesurat, majd államhatalmat képviselő bíró szavunk a XIV. század elején jelenik meg, a korábban használt iudex megfelelőjeként. Ám amíg ez utóbbiban az „ítélethozó, ítélő, bíráló” fogadalom testesül meg, a magyar a bír (birtokol valamit) régi, honfoglalás előtti szavunk származékaként a „hatalommal, jogkörrel bíró” jelentést hangsúlyozza. Jelzi, hogy őt megbízója hatalommal ruházta fel a közösség felett. Későbbi századokban a bíró szó jelentése változik, nemcsak a hatalom birtoklására, de a szellemiekben való többlet, az erkölcsi és anyagi javak bírásának tényére utal.

Módosítás dátuma: 2012. április 03. kedd, 10:56 Bővebben...
 

Az én rendszerváltásom 6

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Az én rendszerváltásom 6

Hat kimerítően szép nap rokonaim között

Véget ért a 7. Finnugor Kongresszus

A Tiszántúl fővárosa sohasem volt híres kellemesen enyhe nyári időjárásáról. Most az augusztus végi kánikula, az enyhet adó Nagyerdő fái ellenére is, különösen próbára tette a 7. Finnugor Kongresszus résztvevőit. Olykor még a melegebb nyárhoz szokott magyarok is támolyogtak, nemhogy hűvösebb klímához szokott északi rokonaink, akik a kedvező politikai lehetőségeket kihasználva igen nagy számban érkeztek a Szovjetunióból. Az észtek eddig is mindig szép számmal képviseltették magukat magyar kongresszusokon, de szinte először nyílt alkalmuk kisebb rokonnépeinknek, hogy átléphessék a nyugati határt. Nemcsak vogul, osztják, mari kutatók, hanem egy népes, a medveünnepet négy napon át folyamatosan bemutató, nagy együttes is.

Kiállítások sora nyílt, külön programokban adtak lehetőséget filmek, videofilmek megtekintésére, sőt sor került helyszíni gyűjtésre is, amennyiben udmurtokkal, komikkal népzenekutatóink felvételeket készítettek. Mindezt forró buszokkal megtett kirándulások is kiegészítették, s nyelvészek, történészek, néprajzosok a szatmári tájjal is megismerkedhettek. Soha nem felejtem el azt, hogy milyen földöntúli élvezettel szedték a gyümölcsöt szinte alig ismerő, mert északi övezetben lakó rokonaink egy penyigei szilvásban a fáról a hamvas gyümölcsöt, ízlelgették a nemtudom, a besztercei (vagy berbencei) és a lószemű szilva édes vagy savanykásabb kibuggyanó nedvét. A mátészalkai múzeum udvarán, a szekérszínben disznótoros vacsora fogadta őket. Ugyanilyen élmény volt sokak számára a debreceni boltok, üzletek gazdag kínálata is. Jó hírünket vitték, s élményszerűen ivódott mindez beléjük. Szép számmal jelentek meg elegánsan udvarias, gazdagabb finn rokonaink is, s jelenlétüknek a finn nagykövet ezerfős, szerda esti fogadása is nyomatékot adott.

Minden eddiginél népesebb volt tehát a kongresszus, s lehetőség arra, hogy legkisebb testvéreink, a vogulok és osztjákok is közvetlenül hírt adjanak magukról. Csak a néprajzi szekcióban 97 előadás hangzott el, többnyire orosz, német, angol nyelveken. Ki-ki válogathatta a fegyelmezetten 15 percig tartó előadásokat szekciónként, s hallhatta a régészet, történelem, nyelvészet, néprajz, zenekutatás legújabb eredményeit; személyes kapcsolatokat alakíthatott ki mindenki hasonló témában másutt kutató kollégáival. Ezek a kapcsolatok még a jövőben fognak kamatozódni, de emberileg máris gazdagodtak az egymásra figyelők.

Módosítás dátuma: 2012. március 23. péntek, 09:40 Bővebben...
 


6. oldal / 11