Zendülés Kerekegyházán

2011. augusztus 01. hétfő, 14:29 Szabó László
Nyomtatás
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huJP-Bookmark

ZENDÜLÉS KEREKEGYHÁZÁN*

A kerekegyházai református templom. 2015. Kürtössy Péter fotójaA Jászkun Kerülethez tartozó Kerekegyháza puszta a redempcióval került Árokszállás község tulajdonába. A terület 3/6-od részéért 5000 rh.frt-ot fizetett a település, 1/6 részét ekkor Kunszentmiklós, 2/6 részét Fülöpszállás fizeti ki. A puszta egész területe 13.685 kat. hold. Kerekegyháza népes település volt, 1572-ben 47 telkes gazdát és 3 zsellért írtak még össze, ezt követően elpusztult.[1] A kiskunsági lakosság egy része a török elől a Jászságba menekült, s feltehetően az ide költözöttek jogán kezdték legelőként használni az árokszállásiak a távoli, pusztává lett területet. A használatáról mindenesetre a XVII. sz. végétől vannak adataink. E használat jogán került megváltásra a kerekegyházi pusztarész 1745-ben. Bedekovich Lőrinc leírása szerint a kunszentmiklósi rész, a homokos talajon kívül „gazos, nádtermő, zsombokos” részeket is tartalmaz, a fülöpszállási pedig kiterjedt szíksó termő, nyáron kiszáradó tavakat, míg az árokszállásit a legrosszabbnak minősíti: „A’ földje nagyobb része homok butzkás, és tsak marha legeltetésére szolgál.”[2] Kerekegyházán  a szilaj ménes, a szilaj gulya és a juhnyáj legelt, s a pusztára az ott élő, a várostól delegált pusztabíró és egy lovas hadnagy felügyelt, rendszeresen tájékoztatva  az árokszállási elöljáróságot minden ott végbement dologról.

Világos után a magyar közigazgatást szinte azonnal átrendezték. Ez érintette természetesen a Jászkun Kerületet is. Rövid katonai kormányzás után 1850. január 1-től vezettek be újabb, hosszabb ideig fennálló közigazgatást, amely érintette az anyaközségek és a puszták viszonyát is, főként mint adóközségeket.[3] Ez nehézségeket okozott és nyilvánvalóan hozzájárult ahhoz, hogy az árokszállási elöljáróság úgy döntsön: a távoli, amúgy sem túl jól jövedelmező és közigazgatásilag nehezen kezelhető pusztát felparcellázzák és eladják. Azt tartották célszerűnek, hogy kijelölve a leendő község belterületének helyét, ott egyenlő nagyságú telkeket mérnek ki és árúba bocsájtják.[4] A bizottság megszemlélte a helyet és Kerekegyháza Szent István pusztai részét (népies nevén később és ma is: Kukália, Kukálta) tartotta erre alkalmasnak.  Szabó Imre felavatott földmérő  1857-ben el is készítette a térképet, melyet aztán a közgyűlés jóváhagyott.[5] Az 1855-ös határozat, mely szerint Kerekegyház puszta Árokszállás határának járuléka, mintegy egyértelművé tette azt, hogy miként fogják majd felosztani a pusztát. Természetszerűen – ahogyan ez más jászkunsági településeken is volt – a redempciós kulcs szerint. Az 1861-ben végrehajtott tagosításkor „egy öl belső határbeli föld után, 2 hold kerekegyházi föld jutott legelőilletékül”. Nem is csodálkozhatunk azon, hogy ez az árokszállási irredemptusok és redemptusok, még inkább a már Kerekegyházára kitelepedett anyavárosból származók és a város között ez feszültséget okozott. Hasonló elégedetlenség jelezte az ilyen alapon történő birtokmegoszlást szegényebb, irredemptus lakosság részéről Jászkunság szerte.[6] Ehhez járult még a gyorsan betelepülő Kerekegyház puszta korai elszakadási törekvése jegyében született elégedetlenségi mozgalom is, melyben az új telepesek ütötték meg a legerőteljesebb hangot. Mindezeket tetézte az, hogy a nem kerületbeli betelepülők számára ismeretlen volt a Jászkunságban lévő jogrend. Néhány új telepest pedig túlzott egyéni ambíciók is fűtöttek. Ezek együttesen mintegy megkérdőjelezték az anyaváros korábbi egyértelmű tekintélyét, bevált ügyrendjét, s keresztezték elképzeléseiket. Az amúgy is meggyengített jászkunsági és községi közigazgatás helyzetét kihasználva a mozgalom egyes vezetői - kiket Árokszállás tanácsa „nyugtalan természetűeknek”, „izgatóknak”, „elégedetlenkedőknek” tartott – nem a szokásos, a Kerületben bevett szolgálati utat járta, hanem a Helytartó Tanácshoz fordultak panasszal, sőt egyesek Bécsig is eljutottak orvoslást kereső panaszaikkal. Valójában erről a konfliktusról, s tanulságairól beszélek majd a következőkben. Ahhoz azonban, hogy a továbbiakban minden részletet érthessünk, szólnunk kell a puszta lakottságáról, illetve az új lakosok (mert még nem is lakosság) összetételéről.[7]

A világháborúkban elesettek emlékműve Kerekegyházán. Kürtössy Péter fotójaA puszta a század közepén gyér lakottságú volt. Palugyay Imre 1854-ben 957 lakost említ, kik 197 házban laktak, 229 lakosztállyal tanyákon szétszórva, illetve uradalmi cselédlakásokban. A házak között volt néhány városi tulajdonban lévő épület is (Puszta ház, csősz házak, csárda).[8] Az 1862-es összeírás szerint – ekkor vált önálló községgé Jász Kerekegyháza néven a puszta – 2000 lélek lakik 200 házban. A puszta lakosainak nagyobb hányada korábban kecskeméti illetőségű volt. A lakosság származási helyére, vagyoni állapotára vonatkozó legteljesebb összeírás az általunk bemutatott események idején 1865-ben készült. A pusztán 1865 előtt mindössze 10 család élt és származott Árokszállásról. Ez a lakosok 2.85%-a. Kecskemét városából és pusztáiról 100 család származott (28, 57%). Jelentős a közeli Pest megyei községekből ide költöző népesség: 146 család (34,27%). A lakosság fennmaradó tekintélyes része Fejér megyétől Trencsénig és Árváig, sőt cseh, morva, lengyel, sziléziai és galíciai területekről is toborzódott. A lakosok kb. harmada csak szlovákul beszélt, de jelentős volt a Pest megyei sváb településekről érkezett német ajkúak száma is. Az új község lakói tehát három nyelvűek voltak.

Vagyoni állapotukat tekintve nagyobbrészt nincstelenek, főként a kecskemétiek, akik a felparcellázott községi belterületen kívül éltek és házzal sem rendelkeztek. A legvagyonosabb családok Árokszállásról származtak. A két Farkas család együttesen 900 holdat meghaladó birtokkal rendelkezett, de Ficzek János pusztabírónak is 54, Antal Ignácnak 42 holdja volt. Nagyobb, 100 holdat meghaladó birtokot csak öten mondhattak magukénak (André László: 197, Kobilik Mihály: 132, Görbe Mátyás özvegye: 125, Nauratyill Ferenc: 110, báró Haagen Amália: 112 hold). A birtokos lakosság jobb módú része 10-15, az átlaga 5-7 hold közötti földet tudott vásárolni. Jelentős volt a mesteremberek száma is (11,76%), akik főként olyan ipart űztek, ami egy alakuló, felépülő községben vagy a mezőgazdaságban ad munkát (kőműves, ács, bognár). Figyelembe véve azt, hogy milyen minőségű a volt puszta határa, s hogy házat kellett építeniük a beköltözőknek, ki kellett fizetni a telek árát, így egyáltalán nem mondható el, hogy jómóddal éltek volna. Inkább filléres gondokkal küzdöttek. Ez az elégedetlenségi mozgalom jellegét is megmagyarázza.

Mint már említettük, Kerekegyházat a város által választott pusztabíró és egy lovas hadnagy igazgatta. A lovasok számát – pontosan nem tudni mikor – időközben háromra emelték. Ez utóbbiak rendőri feladatokat is elláttak. Ficzek János Kerekegyházán lakos pusztabíró 1857. szeptemberében Móczár Ignác főbírónak beszámol a kimért házhelyek eladásának állásáról, a leendő lelkész, a tanító és a kántor számára kimért földek ideiglenes haszonbérbe adásáról, s a város tulajdonában lévő ingatlanok sorsáról. Eszerint a városi közgyűlés korábbi határozata értelmében elkülönítettek 44 kat. hold földet, melyből 22 hold a lelkész, 11-11 hold pedig a tanító és a kántor illetősége. Ilyenek még nem lévén a pusztán, a földet a pusztabíró 6 egymást követő évre évi 60 pft-ért árendába adta; eladta a Pethes-féle csőszházat 70 pft-ért; sikertelen árverést hirdetett a Puszta házra és egy másik csőszházra; megkezdte a házhelyek eladását. Egy házhely árát 20 pft-ban állapították meg. Egy év múlva jelentése szerint már 103 házhely eladásáról és 10 ház felépültéről számolhat be. A lakosság számának növekedése miatt megszaporodtak teendői, ezért kéri, hogy Farkas János bizalmi ember mellé a már meglévő lovasokon kívül még egyet és egy gyalogos szolgát is adjanak. Az elöljáróság nemcsak megadja, hanem még 120 forintért egy rendőrt is állított a közbiztonság megerősítésére. A következő évben a közgyűlés elkülönítette a befolyt összeget, s ebből fizette a pusztai tisztségviselők bérét és egyéb költségeit, mert „az árokszállási birtokosok nem terhelhetők” vele. Javaslatot tettek az iskola és a községháza felépítésére is, amelyet szintén a telkek eladásából befolyt összegből szándékoztak finanszírozni.[9]

Szent István római katolikus templom, Kerekegyháza. 2015. Kürtössy Péter fotójaA község telepítése, a telkek eladása szépen haladt. Sikerült tanítót is alkalmazni, aki – mint később kiderül – egyházi teendőket is ellátott. Az 1861-ben felépített iskola (majd a községháza) – melyek építéséhez a lakosok 2-3 napi igás és gyalogos közmunkával is hozzájárultak – az egyházi szertartásoknak és a lakosok gyűléseinek is színhelyei voltak. A pusztabíró a mindenkori teendőket, közmunkákat, a város új lakosokra vonatkozó rendelkezéseit itt ismertette a nyilvánosság előtt. Ám – mint ez a jelentésből kiderül és később sok gondot okozott – voltak olyanok is, akik bizonyos ügyekben nem itt, hanem házaknál gyűltek össze, s elégedetlenségeiket egymás között beszélték meg, nem bízva  a pusztabíróban. Ficzek János 1861 elején jelenti a főbírónak és a közgyűlésnek, hogy már korábban ugyan lehetőség volt elöljárók megválasztására, kik a község belügyeit intézik a pusztabíró irányításával, a lakosok mégis önkényesen másodszor is összejöttek és másokat választottak. A telepesek el akarják a magyar ajkú tanítót távolítani, sérelmezik, hogy magyarul tanítanak az iskolában. Mint a pusztabíró írja, „anyanyelv ellenesek”, „hazafiatlanok” az új telepesek. Hálátlanok az anyaközség iránt és „nem átallották mondani: hogy ők az anya várostól többé függeni nem akarnak.”. Drasztikus lépésre is sor került: a pusztabíró tanyáját felgyújtották. A gyújtogatókra ekkor nem derült fény, de néhány emberre gyanú árnyéka vetült.[10] Két hónappal később a város elöljárósága újabb beadvánnyal foglalkozhatott. Ebben a lakosok egy része, illetve ezek képviselői bejelentették elszakadási szándékukat, kérték, hogy az önkényesen kormányzó pusztabírót azonnal bocsássák el és a saját jelöltjeik lehessenek a község irányítói. Ez válasz nélkül marad.[11] Ficzek János pusztabíró újabb jelentéséből megtudjuk, hogy a lakosok neki és Farkas János kiküldött megbízottnak megtagadták az engedelmességet. Saját választottjaikat viszont a kecskeméti templomban feleskették és önállónak tekintik magukat. A város képviselőtestülete végre egy dologban intézkedett, új tanítót fogadott (Lona Pál), akit az elbocsátott tanító pénzéből fizettek. Az elégedetlenkedők ezt is csak úgy érték el, hogy időközben a főkapitányhoz fordultak, aki viszont az ügyet visszaadta városi hatáskörbe további intézésre. Egyéb dologban nem engedett a város, továbbra is ragaszkodott a számára megbízható Ficzek Jánoshoz és bár engedélyezte, hogy a lakosok elöljárókat válasszanak, de őket a pusztabíró fennhatósága alá rendelte. Az első választáskor ugyanis a város bírói teendők ellátására is Ficzek Jánost javasolta, akit azonban a telepesek nem fogadtak el. Az új lakosok nevében fellépő Holl Ádám volt berceli lakos több beadványában is zsarnoknak, önkényeskedőnek nevezi, s azt írja, hogy a lakosok „a legnagyobb idegenséggel, és ellenszenvvel viseltetnek iránta”. A pusztabíró nem tud rendet tartani a pásztorok és csőszök bére körül, korlátozza a tanítót, aki „az isteni szolgálatot ellátja”, miközben már fél esztendeje nem kapja meg a várostól esedékes járandóságát. Kérik ezért Ficzek János elmozdítását. Mivel a város válaszra sem méltatta őket, megismételt panaszaikat 1862. januárjában 70 aláírással a „Nagyságos és Méltóságos Főkapitány Úrnak” küldték el, aki az ügyet az alkapitány kezébe tette le. Két hónappal később új beadvánnyal foglalkozhatott a városi elöljáróság. Végül a kerület intézkedett, s utasította a várost az ügy lezárására. Az azonban tovább húzza-halasztja az ügyet azzal, hogy Ficzek János helyett Farkas Józsefet javasolja, s mellé Gottlibb Kelement. Azt pedig hallatlanná teszi, hogy bármely választott elöljáróság is ne a pusztabíró alá tartozzék. Ezzel a kerület is egyetértett.[12] A lényegi dologban csak nem történt előrelépés.

Városháza, Kerekegyháza. 2015.jpgLáthatjuk tehát, hogy az amúgy is állandóan változó közigazgatási viszonyok között zajló ügyek körül állandó zavarok voltak. A pusztán nem volt megfelelő számú olyan lakos, aki az anyavárosból települt ki. Ezért a város elképzelésének komoly támogatói nem akadtak. Túlsúlyra kerültek a különben három nyelvet beszélő, rengeteg helyről összeverődött lakosok, akik viszont egyáltalán nem voltak tisztában a kerületi és városi ügymenettel, beadványaik így könnyen vagy az elhallgatás vagy az elutasítás sorsára jutottak. A város a maga szempontjait akarta érvényesíteni, s ezért ragaszkodott megbízottjához, ellenezte a korai önállósodást is, s továbbra is a régi módon, pusztabíró által szerette volna kormányozni az új, formálódó közösséget.

A lakosok nevében – mint ez a továbbiakban még világosabbá válik –  Holl Ádám német ajkú, berceli származású ambiciózus vezéregyéniség szólal meg legtöbbször vagy ő áll mások megszólalása, beadványa mögött is. Maga is pozícióra törő ember, aki a vagyonosabb középrétegbe tartozott; háza és 19 hold földje van, de aki mégis arra szorul, hogy hónapokig távol legyen, hogy évi kenyerét másutt végzett (summás) munkával biztosítani tudja.[13] Természetes, hogy egy még ki nem alakult vegyes kultúrájú, eltérő hagyományokkal rendelkező egyénekből álló csoport, amely még messze van attól, hogy  közösségnek tekintsük őket, csakis ilyen egyéniségek vezetésével léphetett fel bármilyen ügyben. Természetes az is, hogy mert nem kötötte őket közös hagyomány és erkölcs, demagóg jelszavakkal, ígéretekkel is maga mellé állíthatott embereket, s szembeszállhatott egy még olyan nagy múltú közigazgatási és bíráskodási jogokkal felruházott közösséggel is, mint amilyen a jászok városi közössége volt. Számtalanszor megfogalmazzák a város vagy a pusztabíró iratai azt, hogy Holl Ádám és társai nem képviselik az egész lakosságot; önkényesen adják ki magukat a lakosok képviselőjének („mint állítják az ottani Lakosoknak megbizottjaik” kitételekre utalok), miközben Ficzek János pusztabírót a város által kiküldött hivatalos képviselőnek tekintették, s ezért jelentéseit egyértelműen hitelesnek fogadják el.

Vörösmarty szobor Kerekegyházán. 2015. Kürtössy Péter fotójaHoll Ádám valóban élt demagóg fogásokkal és alaptalan ígéretekkel. A második legitimnek el nem ismert elöljáróság választáskor azzal vádolják, hogy maga is bíró szeretett volna lenni. Úgy állította maga mellé az embereket, hogy még a vásárolt földön kívül ő el tudja intézni, hogy mindenki 8 holdat kapjon a meglévőn felül. Másik hatásos eszköze az volt, mint ezt korábbi cikkemben is megírtam, hogy „a lakosság  jelentős része szláv és német nyelvet beszél, de mégis magyarul miséznek, a közügyeket is magyarul intézik. Az elhúzódó pert több szinten is kivizsgálják, megállapítják, hogy a lakosok kisebb része, 1/5-e nem ért csak magyarul, s azokat a több nyelven beszélő másodbíró (Coburg herceg tiszttartója) mindig nyelvükön szólva kezeli, s a tanácsban is lefordítják a németeknek és szlávoknak azt, hogy miről van szó.”[14] Az elégedetlenség azzal zárul, hogy keményen megbüntetik Holl Ádámot és társait, s ez a bélyeg később is rajtuk marad, ha csak tehetik, felemlegetik. Bartsik Márton Jászkerületi Kapitány pl. így vélekedik róluk: „a panaszolók többnyire nyughatatlan jellemükről átalában ismeretes, kétes, sőt rovott jellemű egyének. Kik a’ nép oktalan és vétkes izgatása miatt – mint például Holl Ádám, Kiffer és Princzel – már két ízben voltak törvényszékileg fenyítve.”[15]

Ezek a sikertelen és nagy ellenállásba ütköző kísérletek azonban nem szegték kedvét a folyamodóknak. Újabb beadványt szerkesztettek, amelyben több dolog orvoslását kérik a Főkapitánytól. A folyamodványt Inlauf Ferenc és Zly Márton nyújtja be, de a hatóság előtt nem kétséges Holl Ádám közreműködése. Ugyanis több olyan dolog is szerepel benne, amely korábbi beadványoknak, sőt perben való elmarasztalásoknak is része volt. Később ugyanezeket Holl Ádám és Szabó Béni másik beadványban csaknem szó szerint kéri. Mindkettőre kései válasz érkezik a Kerülettől. Mivel a két kérelem nagyban fedi egymást, ezért mind a kéréseket, mind a reá adott főkapitányi válaszokat összevontan adjuk közre.[16]

 

Mit követeltek a panaszosok?

1. Túlzottnak tartják az elöljárók fizetését, ugyanis e nagy összeggel a lakosokat terhelik meg.

2. Kérik az adók mérséklését, mert átlépi a terhelhetőség határát, s a túlzott adóból a hátralékot engedjék el.

3. A túlzott közmunka szolgáltatást mérsékeljék.

4. A vásárolt földről kötött contractust megkaphassák a lakosok.

5. Az 1858. december 23-án kiadott új telepítésekre vonatkozó pátens értelmében kedvezményeket kapjanak az új lakosok.

6. Meg volt ígérve 8 hold föld a telepítvényre költöző lakosoknak és ezt a mai napig nem kapták meg.

7. Választ várnak a folyamodványra.

A főkapitányi válaszokat szintén összevontan, de kissé bővebben ismertetjük.

1. 1862. áprilisában volt az új elöljáróság megválasztása. Amikor is a lemondott Farkas József bíró helyett Jász Jánost lett a bíró és Liftner Bertalant nevezték ki jegyzőnek. „nem való, hogy a községi jegyzőnek 800 Ft-ok adatnak ki – miután ez utóbbinak évi járandósága 100 Ft, a jegyzőé pedig a’ D alatti rendelet szerént 400. és így összvesen 500. Ft.” Közben 1863. február 20-án Jankovich György jászkapitány rendelete értelmében a bíró fizetését 60 Ft-ra, a jegyzőét 200 Ft-ra szállították le. Ezen kívül a bíró feladata még a fejedelmi adók beszedése is, s ezért a 60 Ft-ot kevésnek ítélik, visszamenőleg pedig ez már nem orvosolható, mert a korábbi években a járandóságát hivatalosan állapították meg és különítették el a költségvetésben. Kevés a bírói fizetés azért is, s erről a jászkapitány is így vélekedik, mert olyan községről van szó, ahol „legalább három ottlakó nemzetiségnek nyelvét u.m. a’ magyar, német és tót nyelvet kell bírnia, 60 Ft évi fizetésért és a’kor igényeinek megfelelő bírót lehessen fogni, képzelni sem lehet” ezért 300 Ft-ban kell fizetését megállapítani, s ugyanakkor a jegyző fizetését csökkenteni kell, nehogy feszültség keletkezzen. Az orvos fizetését is megemelni javasolják, mert félnek tőle, hogy mint az előző orvos, ez is elhagyja a községet.

2. Teljesen alaptalan az adó mérséklése iránti kérelem, ezért ezt elutasítják.

3. Túlzott közmunka nem lehetett, mert eddig országos közmunkát még senkitől sem kértek, a középületek emelésénél pedig 2-3 nap közmunkát végeztek a lakosok.

4. A vásárolt földről a contractust csak akkor kaphatják meg a lakosok, ha házukat felépítették, lefizették a teljes összeget és az ingatlant a telekkönyvbe bevezették.

5. A hivatkozott 1858. évi nyílt parancs a kamarai birtokokon megtelepülőkre vonatkozik, illetve azokat érinti, akik három éven át a rossz termés miatt kénytelenek elköltözni más helyre. A Kerekegyház pusztára beköltözöttekre és a Jászkun Kerület lakóira ez nem vonatkozik.

6. A város pedig nem ígért senkinek 8 hold földet, az árokszállási birtokosok között a redempciós kulcs szerint osztották fel a földet, s az után kaptak az árokszállási birtokosok földjárandóságot. Ez másokat nem illet meg. A város különben is a befolyt összeget, a regálék jövedelmét a község középületeire fordította.

7. Végül az egész kérelemre azt válaszolják, hogy jogtalan volt, mert a folyamodókat nem a lakosság egyeteme bízta meg, hanem „némely nyughatatlankodóktól nyert felszóllítás folytán” nyújtották be panaszukat. Ezért egyesek pénzt szedtek össze társaiktól, amiből Bécsbe utaztak és ott írattatták meg. Emiatt a „folyamadóknak kitételei alaptalanoknak nyilváníttatnak”. Másfelől Árokszállás városán már semmi keresnivalójuk nincs, hiszen önálló községgé alakultak, s a régi ügyek már nem folytathatók. Végül figyelmeztetik őket, hogy hiába fordultak Pest-Pilis megyéhez panaszaikkal, tudomásul kell venniök, hogy „Kerekegyháza szakadatlan időtől fogva mindég a’ Jászkerülethez tartozott és jelenleg is tartozik”.

 

A „nyugtalankodók” – noha mint láttuk számtalan helyre nyújtottak be panaszt, s mindenünnen elutasították őket - nem adták fel. Tovább gyártották beadványaikat, sőt Pesten ügyvédet is fogadtak. Az ügyvéd összegyűjtötte a lakosok elégedetlenkedő részét Kerekegyháza Szent István nevű részén, a községen kívül anélkül, hogy erről tájékoztatta volna a már felállt elöljáróságot, s azoknak izgató beszédet tartott, akik emiatt egész nap nem dolgoztak. Hiába üzent az elöljáróság, hogy az ügyvéd keresse meg őket, az átkocsizva a falun, el akart menni. A hatóság emberei azonban visszatérítették, bevitték a községházára és ott durván bántak vele. Ez újabb ügyet indukált, amelyet azonban az iratok tanúsága szerint már nem zártak le. A város taktikájához hozzátartozott az ügymenet késleltetése. Nem egy ügyben a Főkapitány vagy a Helytartó Tanács többször is kénytelen írni, felszólítani az árokszállási testületet, hogy intézkedjenek, mert a panaszosok újabb beadványokkal ostromolják a hivatalt. Gyors intézkedés azonban sohasem történt. Jellemző erre, hogy miként fogott össze a város és a Jászkapitány, s késleltetett egy 1863. februárjában benyújtott ügyet 1865. szeptember 13-ig, mígnem a kérelmek jó része már okafogyottá vált, illetve kikerült a város intézkedési jogköréből. S ekkor még mindig csak a főkapitány kapja meg jelentését, s nem a Helytartó Tanács.

Az elégedetlenkedők mozgalmának, sok beadványának mégis meglett az eredménye: Kerekegyháza 1862-ben önállóvá vált és elszakadt az anyaközségtől. Az új községben április 10-én tartották az első hivatalos hatósági választásokat.[17] Az elégedetlenkedők semmiféle tisztséghez nem jutottak a községben, noha nekik köszönhető, hogy a település elsőként önállósodott a jász puszták közül. Nem járt sikerrel több más korábban elindított és a Helytartó Tanácsig eljutott ügyük sem, holott, mint ezt többször is felpanaszolták az utazgatások, kérvények megíratása, s más ezzel kapcsolatok kiadások igencsak megterhelték őket. Noha a város még nem tartotta időszerűnek az elszakadást, mégis ő győzött, mert akarata szerint alakult minden egyéb dolog. Árokszállás lakosságát nem érte rövidség az elszakadás miatt. Ezt a régi, jól működő jász közigazgatási gyakorlatnak és a Kerülettel való jó viszonynak tudhatjuk be. A régi, de még igen jól működő jászkun jogrend és gyakorlat ütközött itt meg az új, polgári jogrenddel és gyakorlattal. Ekkor még az előbbit tekinthetjük győztesnek e küzdelemben, bár a nyertesnek is engednie kellett.

IRODALOM

Bagi Gábor

1995 A Jászkun Kerület társadalma a redempciótól a polgári forradalomig 1745-1848. Szolnok

Bánkiné Molnár Erzsébet

1995    A Jászkun Kerület igazgatása. 1745-1876. Szolnok

Herbert János

É.n.    Jászárokszállás nagyközség monográfiája. Karcag

Kiss József

1968 Jászkunsági agrármozgalmak a kiegyezéstől a milleniumig (1867- 1895) Budapest

Kőhegyi Mihály - Nagy Janka Teodóra

1998   Bács-Kiskun megyei jogi népszokások (forrásközlés és forráselemzés). In: Cumania 15. 349-373. Kecskemét

Palugyay Imre, ifj.

1854   Jász-Kún Kerületek s Külső Szolnok vármegye leirása. Pest

Szabó László

1990  Jászsági kirajzások és a jász puszták benépesedése a 19. században. in:Juhász Antal (szerk.): Migráció és település a Duna-Tisza Közén. Szeged. 21- 43.

Tóth János

1976  A Jászkunság helyzete a 18. sz. végén. (Bedekovich Lőrinc kéziratos könyve). Jászberény


*  Magyarázatra szorul a címben szereplő zendülés szó. Ért.Sz. zendül: 1. ’zengeni kezd’, 2. ’zavargást, felkelést kezd’; zendülés: ’kisebb elszigetelt felkelés, lázadás’; ’felkelés, zavargás, ’felkelés a hatalom törvényes képviselői ellen’; MSzSz. zendülés: ’zavargás, megmozdulás, háborgás, lázongás’; ’ribillió’.  Az efféle mozgalmakat a Jászkunságban zene-bona névvel is illették, hivatalos iratokban előfordul a nyugtalankodók, békétlenkedők megnevezés is. Magam ’mozgalom a törvényes hatalom képviselői ellen’ értelemben használom. A cikk megjelent: : Jogszabályok – jogszokások. Jászkunság kutatása 2005. (szerk: Bánkiné Molnár E.). Kiskunfélegyháza, 2005. 305-320.

 

Módosítás dátuma: 2015. február 09. hétfő, 09:53