A karcagi múzeum új állandó kiállítása

2012. december 02. vasárnap, 21:06 Örsi Zsolt
Nyomtatás
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huJP-Bookmark

A karcagi múzeum új állandó kiállítása

Kiállításrészlet: katonáskodásA kunok öröksége címmel, Népélet a Nagykunságban alcímmel nyitotta meg új állandó kiállítását 2012. november 9-én 15 órakor a karcagi Györffy István Nagykun Múzeum. A százhat éves kiállítóhely ismét egy újabb, nagyjelentőségű állomásához érkezett ezzel az aktussal.

A gyűjtemény kialakítását Joó András református segédlelkész kezdte el 1906-ban. A teljes egészében közadakozásból összegyűjtött tárgyak a leányiskola egy üresen álló helyiségében kaptak helyet, majd 1912-ben a városháza két termében mutatták be az igen értékes anyagot. 1921-ben Budapestre szállítják konzerválás céljából a tárgyakat és hét év múlva kerül vissza töredékesen, amelyet az új kultúrpalotában állítottak ki Soós Adorján vezetésével. 1940-ben a háború miatt a múzeumot leköltöztették a Polgári Olvasókör épületének pincéjébe, ahol bombatalálatot kapott és teljesen megsemmisült. 1950-ben jelölték ki ezt a mostani épületet múzeum céljára, de ideiglenesen a Horváth Ferenc utcában helyezték el, ahol 1951. október 4-én nyílt meg az immár Györffy Istvánról elnevezett múzeum állandó kiállítása. 1952-ben Szűcs Sándort nevezték ki igazgatónak, aki jelentősen gyarapította a tárgyi állományt, a könyvtárat és az adattárat. A múzeum 1968-ban költözött mai helyére. A jelenlegi, külsejében és belsejében is felújított majd' kétszáz éves épületben 1973-ban nyílt meg az első állandó kiállítás Nagykunsági krónika címmel. Ezt újították fel részben 2000-ben, azonban az idő ezt sem kímélte, szükségessé vált egy új, korszerű, a 21. századnak megfelelő állandó kiállítás létrehozása.  Erre jó alkalom volt a 2009-ben a Jászkun kapitányok nyomában című pályázaton elnyert 58 millió forint, amely az Új Magyarország Fejlesztési Terv, az Európai Unió és az Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozott. Ennek folyamán lebontották a régi kiállítást, majd a múzeum teljes kiköltözése után, a felújítás végeztével, (a múzeum új padlózatot kapott, megtörtént a fűtéskorszerűsítés, kialakítottak egy látogatói mosdót, stb.) megkezdődhetett a visszaköltözés és az állandó kiállítás előkészítése. 2010-ben pályázatot adtunk be, amelynek első körében öt millió forintot nyertünk az alapokhoz. Ebből a pénzből végeztük el a tárgyi anyag restaurációs munkálatait, illetve a kiállításhoz kapcsolódó látványterv és grafikai tervezés is ebből valósult meg. A következő körben már a kiállítás tényleges kivitelezéséhez sikerült huszonkettő millió forintot nyernünk az Emberi Erőforrások Minisztériumának Alfa programjával. A kivitelezést a közbeszerzési eljárás keretében a Tó-Atr Medic Kft nyerte el. Az új kiállítás mind külalakjában, stílusában, mind technikai felszereltségében, mind a bemutatott tárgyak tekintetében új mérföldkövet jelent a múzeum történetében, amelyre méltán lehet büszke minden kun, minden Nagykunságot szerető ember. A korszellemhez igazodva immár múzeumpedagógiai teremmel is bővült az intézmény, amely a város diákjainak nyújt korszerű ismereteket a kunok történelméről, hagyományairól.

A gazdálkodás eszközeiA kiállítás megnyitójára érkezetteket Dobos László Karcag város polgármestere köszöntötte, aki röviden felidézte a múzeum létrehozásának körülményeit, annak történetét.

A kiállítást Dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter, a város volt polgármestere nyitotta meg, aki beszédében az örökség és a hagyományok tiszteletét, azok megőrzését, továbbadását emelte ki. „Meggyőződésem, hogy csak azok a nemzetek kerülnek ki győztesen a világot megrengető és átrendező pénzügyi-gazdasági válságból, amelyek a vidék, a hagyomány és az értékek sziklaszilárd alapjaira építik a harmadik évezredet.” Ennek a hagyományőrzésnek, az őseinktől örökölt kultúrának, ezek átadásának fontos kiinduló pontja a múzeum.

Az egybegyűltekhez végül Vígh Annamária az Emberi Erőforrások Minisztériuma Közgyűjteményi főosztályvezetője szólt. 

 A kiállítás nyolc teremben, több mint 200 négyzetméteren helyezkedik el.  A bemutatás történeti résszel kezdődik, amelyben az idelátogatók megismerhetik a kunok feltételezett vándorlását mai hazájukba, Kun Péter fotóiból képet kaphatnak a mai nomádok mindennapjaiból. Nagyméretű tablókon olvasható közérthető tájékoztató a kunok bejöveteléről, letelepedésükről és beolvadásukról. Mindez angolul és gyermekek számára rövidítve, leegyszerűsítve is olvasható minden egyes témakörnél. Akik bővebben szeretnének megismerkedni ezekkel a történelmi folyamatokkal, azok számára érintőképernyős monitoron keresztül biztosítjuk ezt a lehetőséget, további képanyagokkal kiegészítve. A letelepült kunok életmódjába nyerhetünk bepillantást egy makett segítségével ahol egy középkori település részletét lehet megtekinteni Selmeczi László ásatása nyomán. Külön mutatjuk be a hódoltság során elpusztult nagykunsági falvakat és az ennek folyamán létrejött településhálózatot. Rekonstrukció alapján látható egy kun harcos és egy nagykun Nádor A kunsági bundahuszár, amelyek a kun kiváltságokhoz kötődő katonáskodást mutatják be. A kun harcos öve külön figyelmet érdemel, hiszen az, az Orgondaszentmiklóson kiásott pártaöv alapján készült. A következőkben ábrával szemléltetjük a 18. század hatalmas vívmányát az eladatás utáni megváltakozást, amely egyik legfontosabb pillére a nagykun öntudatnak. A tárlóban nagyrészt eredeti dokumentumok szemléltetik ezt a folyamatot. Megemlékezünk a kunok vallásváltásáról is, amely a 16. század közepére tehető, amikor egyetemlegesen tértek át a református hitre az itt lakók. A török háborúk pusztításai után, az anyagilag is megerősödött népesség az ellenreformáció ellenére is templomépítésbe kezdett és kunság szerte istenházák emelkedtek. 

A következő teremben a tájat és annak szerepét mutatjuk be a népéletben. A szikes pusztát és annak jellemző növényvilágát. Az ármentesítések előtti Alföldet, ahol az itt élők a ritmikus áradásokhoz alakították ki gazdasági rendszerüket. Egy a társadalomból kivált, de jellegzetes vízi-emberrel, a pákásszal, munkájával, eszközkészletével is megismerkedhetünk. Az Alföld különleges térszíni formája és egyben legrégebbi építményei a kunhalmok. Ezek többféle eredettel rendelkeznek: őrhalom, határjel, sírdomb, lakódomb. Mára számuk elsősorban a nagyüzemi mezőgazdálkodás miatt jelentősen lecsökkent. A Nagykunság állat és növényvilágának részletesebb bemutatását egy digitális képkeret segíti, ahol majd száz fotón lehet látni ritka és kevésbé különleges állatokat, növényeket és térformákat.

Átlépve a harmadik helyiségbe a nagykunsági határhasználat hagyományaiból kaphatunk ízelítőt. A szántás a vetés, az aratás és a szemnyerés – nyomtatás, cséplés – munkafolyamatait korabeli fotókon lehet végigkövetni. A kiállított tárgyak: faeke, vaseke, borona, ösztöke, német és magyar villa, kasza, szórólapát, gabonagereblye és még sok egyéb más tárgy mind-mind a mezőgazdasági munka 20. századi elejei fázisát dokumentálják.

Ezután az állattartás tárgyi örökségét ismerhetjük meg. A teremben cifraszűrbe öltözött pásztor fogadja a látogatót. Az eredeti jászolnál a kunkötést gyakorolhatják, amelyet segít a görcsölés menetét bemutató fotósorozat. Őshonos állataink közül láthatjuk a szürkemarhát, a rackajuhot és a mangalicát. Ugyancsak képeken mutatjuk be a világviszonylatban is egyedülálló kilenc magyar kutyafajtát. Vitrinekben láthatóak a pásztori élet mindennapi kellékei, szerszámai, használati tárgyai. A híres füredi nyereg, amelyet elsősorban a csikósok és gulyások használtak. Az evőszék, fakanalak, a szeredás és a  víztartó csobolyó. A pásztorok terelőeszközei közül a karikásostor, a juhászkampó. A kiállított ólmosbot 1802-ből való, míg a csontrafokos elsősorban díszként szolgált. A kolomA pákászp és csengőgyűjtemény bemutatja milyen változatos formákban és nagyságban használták a jószág őrzésében. A szépen megmunkált bilyogzóvasak szintén rengeteg változatot mutatnak. A régi fabéklyó mellett megjelent a vasból készült kulcsosbéklyó, az érvágókat a lovak gyógyításánál használták. Sajátos „szerszám” volt a kutyákat védelmező nyakörv, a kanászok malacfogója, valamint a szezonálisan használt birkanyíró olló is. A pásztori élet elmaradhatatlan kelléke volt a kulacs amelybe mindig bort töltöttek. A monogrammos, évszámos, vagy a magyar címeres ivóedények mind a népművészet remekei, mint ahogyan a legénybotok is. Külön ki kell emelni a nyolcszögletű buzogányt, amely forma a kunokkal került Magyarországra. A pásztorok kisebb használati eszközeiket jórészt maguk készítették, így sótartót, a dohányzacskót, pásztorkészséget, bicska és késtokot, tülköt. A borotvatokot is maguk faragták és sokszor furfangos zárral látták el. Alkalomadtán még a szűrcsatot is maguk hímezték egy különleges technikával - szironyozták. Ezekből a tárgyakból is láthatunk a kiállításon.

A következő termet egy akácfából faragott karcagi recéskapun keresztül közelíthetjük meg, amelyben a kunsági lakáskultúrát ismerheti meg a közönség. Belépve a konyhába mindenki szemügyre veheti a kenyérsütés folyamatait: a dagasztás, a kelesztés, majd magát a sütést. A mosás, a főzés mellett ez volt a legasszonypróbállóbb feladat. Az ételkészítés és a mindennapi étkezés színtere volt a konyha. Külön figyelmet érdemel a díszes sparhert, amely egy mesterremek, „Készítette Tóth Bálint Karczag 1926.” – áll a kis réztábláján. (Ezúton is köszönjük Dr. Sütő Mihálynénak.) A konyha közel nyolcvan tárgyával egy átlagos háztartást igyekeztünk bemutatni, ahol helyet kap a közeli múlt agyagedénye és a már gyárban készült vas és bádoglábas, mint ahogyan a nem céhes ipar termékei is, a kávédaráló, a festett keménycseréptányér, amely egyúttal díszként is szolgált.

A tisztaszoba szintén ilyen kettős hatást mutat. A kunsági bútor jeles darabjai, a saroklóca, a festett székek, a gondolkodószék, a tálas fogas, a hagyoA konyhamányokhoz való ragaszkodást idézik. A „tulipános” láda, a tornyos tükör, a díszes ágy, a kunhímzéssel varrott párnavégek, szintén a közeli múltat idézik, addig a paraszti-polgárosodás jeleit mutatják az új kor technikai vívmányai, a fényképek, az olajnyomatok, a hajópadló és a konyhai „pádimentumtégla”, az álló csizmahúzó, a rongyszőnyeg.

A kiállítás utolsó részében a nagykunsági népművészetével lehet megismerkedni. A festett falitékák kunsági szín és díszítőmotívumokat mutatanak. Szintén értékes bútordarab az 1797-es rengőlóca. A nagykunság hagyományos női viseletéhez tartozott egykor a női kisbunda. A férfiviselet jeles darabjait a kunsüveg, a kucsma, a nagykunsági cifraszűr, a szépen hímzett bunda képviseli a kiállításban. A kunságra legjellemzőbb, egyéb népművészeti ágak is helyez kaptak itt, így a fazekasság, a csipkeverés és a kunhímzés is.

A legutolsó tematikus kör, Györffy Istvánnak a múzeum névadójának, a nagykunság fővárosának Karcag szülöttének állít emléket, képben és tárgyi emlékekben. A másik vitrin a múzeum két egykori igazgatójának, Szűcs Sándornak és Bellon Tibornak a munkásságából mutat be részleteket. Érintőképernyős monitoron lehet megtekinteni a város híres szülötteinek életrajzát, gazdag fényképanyaggal szemléltetve. Végül diavetítés keretében karcagi arcokat, hétköznapi emberek mindennapjait, ünnepeit ábrázoló fotókat tekinthet meg a látogató. 

Módosítás dátuma: 2012. december 02. vasárnap, 21:39