Betyárok a magyar kártyán 8.

„A Savanyó tizenkét szél gatyája, elakadt a bicskebokor ágába…”

Savanyó Jóska

Savanyó Jóska 1841-ben római katolikus családban született Izsákfán. Édesapja számadó juhász volt, kezdetben apja mellett ő is ezt a mesterséget űzte, de hamar a bűn útjára tért. Már 1853-ban tetten érték, mikor az egyik urasági pincéből ellopott egy hordó bort. Mivel a kárvallott nem tett feljelentést, a börtönt megúszta, azonban az alapos verést nem. 1860-ban hét hónapot töltött a veszprémi várbörtönben fegyveres csavargásért, majd 1865-ben már az illavai börtönben töltötte kétéves büntetését, mivel Pap János uraságtól elrabolta eladott gyapjújának árát, 1875-ben pedig súlyos testi sértésért ült egy hónapot Sümegen. Savanyó sohasem alapított bandát, egyedül vagy alkalmi társak segítségével hajtotta végre bűncselekményeit: lopott lépes mézet, pénzt, fegyvert, birkát, tehenet, lovat és szekeret, vagyis szinte bármit, amiből hasznot remélhetett; leginkább kereskedők, iparosok, módosabb parasztgazdák és nemesek voltak kiszemelt áldozatai. 

Többször is más vidékre menekült, ha érezte, hogy kezd elfogyni körülötte a szabad levegő: az 1870-es években egy pesti fogadóban volt házmester, míg gazdáját is ki nem rabolta, 1878-ban Bosznia Hercegovina megszállásakor katonának állt, ahol bort mért katonatársainak, egy évre rá Triesztben fűtőként dolgozott egy hajón, majd Fiumében egy francia hajón pincérként kereste kenyerét. De a honvágy mindig hazahajtotta, ahol aztán folytatta korábbi életmódját. Az 1880-as évekre Savanyó Jóska az ország egyik legkeresettebb betyárja lett, Veszprém, Vas, Zala és Győr megye rettegte tetteit.

A leírás szerint Savanyó „159 cm magas, zömök testalkatú, arca gömbölyű, piros szeplős, haja gesztenyeszínű, homloka magas, szemöldöke szőke, szeme kék, orra és álla rendes, szája széles, bajusza gesztenyeszín, fogai épek, különös ismertetőjele a homlokán jobboldalt felül látható forradásos sebhely.”

A hivatalos feljegyzésekből tudjuk azt is, hogy írt és olvasott, a magyaron kívül németül és tótul beszélt, de megértette magát horvátul, franciául és olaszul is. 1881-ben Savanyó Jóska és alkalmi bandája Háczky Kálmán csabrendeki földbirtokos kastélyát akarták kirabolni, de menekülőre kellett fogniuk a dolgot, mert az éppen ott tartózkodó Bogyay Antal főbírót az egyikük lelőtte. Az eset nagy felháborodást váltott ki, s a hatóságok nagy erőkkel kezdték keresni a betyárokat. De Savanyónak mindig sikerült kicsúsznia az üldözők karmai elől, nagy segítségére volt ebben alacsony termete, hiszen könnyedén el tudott bújni akár a Bakony kisebb sziklahasadékaiban, emellett a pandúrok megtévesztése végett szívesen bújt álruhába. Számos kisebb-nagyobb bűncselekményt hajtott végre a következő években, 1883-ra már országos körözést adtak ki ellene, s ezer forint vérdíjat tűztek a fejére. Ez év októberében így írt a Keszthely című lap: „Mégiscsak különös kegyeltje a sorsnak ez a Savanyó. Ma itt rabol, holnap meg ott mulat, majd máshol meg ürühús mellett lakmároz, mégsem tudják elfogni. Különös jelenség bíz ő! Vagy húsz év óta folytatja már gonosz mesterségét, s még egyszer sem vesztett rajta. Legendai hőssé lesz még ez a Savanyó Jóska...Különös, hogy mindig ott keresik, ahol nincsen. Nyomozzák, de mindhiába, mert Savanyónak több esze van, mint azt gondolnák"

A kitűzött vérdíjnak azonban meglett az eredménye: 1884 májusában egy fiatal juhászbojtár, Mogyorósi István nyomra vezette a csendőröket, akit a pénzjutalom mellett a bosszúvágy is vezérelt, ugyanis korábban nagybátyját árulásért állítólag kivégezte Savanyó. A kiagyalt terv szerint a fiatal juhász ételt is italt vitt a betyárok búvóhelyére, de a borba altatót is kevert, így a csendőrök viszonylag könnyedén tudták elkapni az öt betyárt. A tapolcai kihallgatás során Savanyó Jóska minden tettét, sőt még a nevét is letagadta. A tárgyalást a szombathelyi törvényszék vezette le, 29 bűntett elkövetésével vádolták meg. Az ítélet életfogytig tartó börtön lett, melyet 1886-ban az illavai börtönben kezdett el letölteni, ahol példás magaviselettel, mesterségeket tanulva élt 15 esztendőt. 1901-ben a leírások szerint már megromlott egészségi állapotban a váci fogházba került, majd 1906-ban Csáky Károly Emánuel püspök közbenjárására kegyelmet kapott.

Szabadulása után rövid ideig egy barátjánál lakott Budapesten, majd hazaköltözött öccséhez, Savanyó János juhászhoz a Tótvázsony melletti Sós-pusztára. Betegsége egyre jobban elhatalmasodott rajta, kétszer is kezelték a veszprémi kórházban, de állapota tovább romlott. Súlyos fájdalmaira hivatkozva öngyilkosságra határozta el magát, melyet egy levélben meg is írt budapesti barátjának. 1907 áprilisában, mikor egyedül maradt a házban, felöltötte bő gatyáját, fehér ingét, s fekete selyem kendőjével erősen odakötözte magát a székhez, mert halála után sem akart földre kerülni. Kezébe vette kedves, tízlövetű pisztolyát, s homlokához emelve meghúzta a ravaszt. A tótvázsonyi temetőben helyezték örök nyugalomra, sírja mára idegenforgalmi látványossággá vált. Emlékét számos népdal és monda őrzi, melyek Vas, Veszprém és Zala megyékben máig közismertek. A róla szóló mondák leginkább az uradalmi cselédek körében terjedtek el, amit a szövegeknek az a hangsúlyos szociális motivációja tesz érthetővé, miszerint a hős betyár megvédi a cselédeket és nincsteleneket a kegyetlen úrtól (Sipőcz 2006).

Irodalom:

SIPŐCZ József

2006. Savanyó Józsi, a jó betyár. Veszprém