Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Címlap Társadalomnéprajz Történeti néprajz A honfoglalásról és Szent Istvánról

A honfoglalásról és Szent Istvánról

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huJP-Bookmark

A honfoglalásról és Szent Istvánról

Szent István szobra Lendván. Király Ferenc alkotása. Kürtössy Péter felvétele, 2014.A honfoglalás, a magyarok megkeresztelkedése és az államalapítás emlékezete elválaszthatatlanul együtt él köztudatunkban Szent István alakjával, aki egy századdal a magyarok bejövetele után kerül az ország trónjára. A honfoglalás és az első király megítélése máig megosztja a magyar közvéleményt. Általánosnak mondható az a vélekedés, miszerint Árpád fejedelem megszerezte a hont, Szent István pedig karddal és kereszttel megtérítette őseinket, letelepítette, és megtanította őket a földművelésre, az európai életformára, és ezzel bevezette a harcos, nomád magyarokat a keresztény államok közösségébe. Az úgynevezett polgári Magyarország és a marxista rendszer történészei egyaránt elismerték, hogy a szentté avatott király rendkívüli tehetséggel rendelkező reálpolitikus volt. A nagy király történeti érdeme az, hogy felismerte: ha nem vesszük fel a keresztséget és vele az európai kultúrát, sorsunk ugyanaz lesz, mint volt a hunoknak és avaroknak: néhány nemzedéknyi idő után elenyészünk, mint tavasszal a hó.

Vélekedések

Az ateista, osztályharcos történészek úgy magyarázzák Szent István vallásosságát, hogy ő felismerte: a feudális osztálytársadalom és kizsákmányolás megszervezésében szüksége volt az egyház ideológiai segítségére, de kegyetlenül elbánt minden ellenfelével. Mások a kereszténységben látják az ősi, keleti magyar kultúra ellenségét; az első király semmisítette meg azt azzal, hogy kiirtotta a táltosokat, az ősi mítoszok énekmondóit és regöseit, ezért nem találhattunk rá pogány kori kultúránk eposzaira, a magyar Kalevalára. Egyesek azt bizonygatják, hogy minden kudarcunk forrása máig az, hogy eredeti keleti kultúránkat elvesztettük, amikor ránkerőszakolták a kereszténységet, ami nem illik a magyar alkatra. Ugyanakkor pedig ez a keresztény Európa nem fogadott be minket, s minden nagy veszedelmünkben magunkra hagyott. Nem állt mellénk a tatárjáráskor, a török ellen, amikor a Habsburg-elnyomás ellen küzdöttünk, amikor szomszédaink feldaraboltak, és 1956-ban sem. A kereszténység kényszerzubbonyából akartunk kibújni, azért terjedt el oly gyorsan a reformáció hazánkban, mert annak függetlenebb szellemisége közelebb állt a nép tudatalattijában megőrzött pogánysághoz. Megmenthető-e a magyar nemzet? – teszi föl egy közírónk a kérdést, s válasza ez: igen, ha visszatér ősei hitéhez. A másik véglet pedig éppen azt veti a magyar kereszténység szemére, hogy az eredeti jézusi tanítással összeférhetetlenül, eszményképeivé a harcos, kardot forgató királyait emelte, az erőskezű országalapítót, a hadai élén bárdot forgató lovagkirályt, pedig mindketten vérrel szennyezték be kezüket. A Megváltó minden erőszakot visszautasított, a katonai szolgálatot is. . .

Mindezek a vélekedések együtt élnek történeti tudatunkban, és elbizonytalaníthatják a hívő magyar embert is.

És mindezek a felsorolt vélekedések hamisak – igazságmagjukkal együtt; tévedések, messze járnak az igazságtól. Nem egy új elmélet alapján oldjuk fel az ellentmondásokat, hanem csak azoknak az eredményeknek az összefoglalásával, melyek az utóbbi évtizedek kutatásain nyugszanak: Györffy György, László Gyula, Vargyas Lajos és más történészek, régészek, nyelvészek és néprajztudósok megállapításain. Sajnálatos tény, hogy e szakmunkák eredményei nem változtatták meg köztudatunkat.

Letelepedés, mezőgazdasági kultúra

Szent István szobra a szolnoki vártemplom előtt, 2015. Benedek Csaba felvételeKezdjük azzal, hogy a honfoglalókat nem kellett behívott szerzetesek segítségével megtanítani földművelésre és letelepedett életmódra. Ha ez így lett volna, akkor a magyarok számára a honfoglalásig ismeretlen földművelés, az ehhez kapcsolt állattartás, a gabonafélék nevei, a földművelés eszközeinek és műveleteinek elnevezései olasz, német, szláv jövevényszavak lennének, de nem azok. Köles, búza, árpa, eke, sarló, szánt, vet, arat, takar (betakarít, biztosítja a termést), szüret, ökör, kenyér szavaink honfoglalás előtti időből valók. Részben ugor, részben ó- vagy bolgár-török, kazár eredetűek. Nemcsak az ekés földművelés, hanem a szőlőművelés, a borkészítés és gyümölcsészet szavai és fogalmai is a honfoglalás előtti időből valók: szőlő, bor, szűr, seprő, alma, körte, meggy, dió mogyoró, gyümölcsény (galagonya), gyümölcs, olt stb. Ezek közt akad ismeretlen eredetű is, de mindenképpen korábbi tartózkodásaink valamelyikének során tanultuk meg. Nemcsak a nyelvtudomány, hanem a növénytan is megerősíti ezt: némely neves szőlőfajtánk kimutathatóan a bortermő szőlő (Vitis vinifera) keleti, mégpedig kaukázusi vagy fekete-tengeri változatához tartozik. A szilárd lakóház részeinek elnevezései közt is vannak honfoglalás előtti szavak: fal, szalu vagy szaru(fa), küszöb, talp stb. Nem Szent István által behívott papok és szerzetesek vagy az itt talált néptöredékek tanították meg őseinket földművelésre, szőlő- és gyümölcstermesztésre, valamint házépítésre. Ezzel nem tagadjuk azt, hogy akkor és mindenkor nem tanultunk is környezetünktől, nyugati szomszédainktól vagy a fejlettebb kertkultúrát képviselő s más gabonákat is termesztő szerzetesektől. Jó néhány szőlőfajtánk, egészen biztosan, idejött szerzetesek segítségével honosodott meg. 

A kereszténység felvétele

Nem felel meg a valóságnak az sem, hogy Szent István ismertette meg a kereszténységet a magyarokkal, és „karddal és kereszttel", tehát erőszakkal keresztelte meg őket.

Szent István szobor a Szent István téren, Szolnok, 2015. Benedek Csaba fotójaElődeink valahol az Etelközben már találkoztak keresztény hittérítőkkel. Erről tanúskodik a közelmúltban Európa védszentjeivé emelt Cirill és Metód legendája is. 860 körül a bizánci császár küldöttségében vett részt Cirill, akit a kazár kagánhoz menet magyar csapat lepett meg. A magyarok „farkas módra üvöltve meg akarták ölni őt", de az imáját végezvén Kyrie eleisont mondott, mire a magyarok megszelídültek, meghajoltak előtte, és meghallgatták tanító szavait; aztán elengedték őket. 867-ben Cirill Velencében a püspökök, papok és szerzetesek előtt kiállt a szláv nyelv liturgikus használata mellett, az eddigi háromnyelvűség (héber, görög, latin) kizárólagossága ellen. A legenda szerint kijelentette: már sok népnek megvannak a szent könyvei, és saját nyelvükön magasztalják az Urat, így az örmények, perzsák, abházok, ibérek, szogdok, gótok, avarok, türkök, kazárok, arabok, egyiptomiak és sokan mások. A türkökön kétségkívül magyarokat kell értenünk ekkor. Később Metódot az ugor (magyar) király kívánta látni és személyesen megismerni. „És midőn némelyek – így a legenda – mondották neki, hogy ezt nem éli túl kínszenvedések nélkül, az elment hozzá. A király pedig, mint uralkodóhoz illik, azonképpen tisztességgel, fényben és örömmel fogadta Metódot, és miként ilyen férfiakhoz illik, beszélgetett vele. Megszeretvén, megcsókolván és nagy ajándékkal elbocsátotta, mondván neki: Emlékezzél meg mindig rólam, tisztelendő atya, szent imáidban." A legenda szelleméből következik, hogy Metód és a király Istenről beszélgetett.

Szent István felajánlja Szűz Máriának a szent koronát, Oltárkép, Székelyszentkirály, 2007. Benedek Csaba fotójaA Kárpát-medencébe érkezett magyarok közül sokan formálisan is felvették a keresztséget jóval Géza és István uralkodása előtt. 948-ban Bulcsu horka és Tamás Bizáncban vette fel a keresztséget. Gyula, Géza feleségének, Saroltának apja, hívő keresztény volt, aki a keresztény foglyokat kiváltotta a fogságból. Az ország 950–960 körül kész volt felvenni a keresztséget. A pápa Zakeus nevű papját fel is szentelte a magyarok püspökévé, és el is küldte őt hazánkba. Őt azonban Ottó elfogatta, mert a magyarok megkeresztelésének érdemét és ezen keresztül az azok feletti hűbéruraságot magának akarta biztosítani. Ő Sankt Gallen-i Brunót jelölte ki a magyarok püspökévé, és utasította Piligrim passaui püspököt, hogy támogassa őt magyarországi működésében. Piligrim, és rajta keresztül Bruno a mainzi érsektől függött, az pedig a császár főkáplánja volt. Innen indult ünnepélyes menetben a térítők hada, hogy Istvánt és öccsét, Mihályt megkeresztelje Esztergomban.

Fontosnak tartom hangsúlyozni, hogy a keresztény tanítást már korábban megismert magyarság ekkor ismerkedik meg jobban a keresztény világgal, mely akkor ugyancsak zavaros, ellentmondásos és a világi politikai hatalommal csúnyán összefonódott volt. Nyilvánvaló volt a császár kegyes külsőségei mögött a politikai szándék is, és e térítők soraiban sok lelkiismeretlen kalandor, mondhatnánk mai szóhasználattal, ügynök is lappangott. A helyzet akkor hasonló lehetett, mint 600–700 évvel később a moldvai csángók esetében. A gyors meggazdagodás reményében jöttek oda a katolikus hit terjesztésére és megtartására a Propaganda Fide olasz szerzetesei, akiknek kisebb gondjuk is nagyobb volt annál, hogy a szegény csángókat saját nyelvükön vigasztalják az evangéliummal. Nemcsak a magyarok előtt lett ez nyilvánvalóvá, hanem a Magyarországra érkezett becsületes és igaz keresztények körében is. Querfurti Brunó Szent Adalbertről írt életrajzában arról tudósít, hogy Sarolt idején pogánysággal vegyült és megfertőzött vallás uralkodott az udvarban, ami rosszabb kezdett lenni a barbárságnál. Szent Adalbert élettörténetéből arra kell következtetnünk, hogy Brunó felháborodásának nem annyira az volt a fő oka, hogy a kereszténységet esetleg magyar hagyományokkal keverték volna össze, hanem leginkább az, hogy a kereszténységet méltatlan emberek, politikai céloknak és a maguk önző érdekeinek alárendelő személyek képviselték.

Szent István szobra a templomban, Székelyszentkirály, 2007. Benedek Csaba fotójaAdalbert éppen ezért hagyta el annak idején Prágát, mert szembekerült a csak külsőségekben keresztény, de valójában istentelen környezetével. Rómában ismerkedett meg a clunyi reformot, az egyház megtisztítását szorgalmazó bencés szerzetesekkel, és e tisztulásért, az elvilágiasodott szellem ellen lépett fel és ítélte el a magyarországi állapotokat. Hogy a kereszténység mégis elterjedt a magyarok körében, annak ellenére, hogy képviselői visszatetszést keltettek, és a térítés mögött lapuló politikai szándék is nyilvánvaló volt, csak két tényezővel magyarázható. Egyrészt a magyarság lelkileg már felkészült erre, másrészt Gizella idejében, Szent Adalbert, Asrik, Radla és társai már a clunyi reform szellemiségét képviselték. Az első tényezőt tartom fontosnak: a magyarságot nem riasztották el a kiábrándító külsőségek: a lényeg ragadta meg szomjas lelkét. Ha nem lett volna már erre felkészülve, hiába lett volna István király minden erőfeszítése, a kereszténységet ilyen gyorsan és békésen nem vette volna föl a nép. Az igazi ok tehát lelki volt. Szent Pál írja a rómaiakhoz íntézett levelében: „Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását . . . A természet ugyanis mulandóságnak van alávetve, nem mert akarja, hanem amiatt, aki abban a reményben vetette alá, hogy a mulandóság szolgai állapotából majd felszabadul az Isten fiainak dicsőséges szabadságára. Tudjuk ugyanis, hogy az egész természet [teremtett világ] együtt sóhajtozik és vajúdik mindmáig. . ." (Róm 8,19–22) Ez azt jelenti, hogy minden lélek szeretné az igazságot megismerni, mert tudja és belátja, nem tudott és nem tud bűn és baj nélkül élni. Igazságérzete előrevetíti vétkei büntetését. Keserűen tapasztalja, hogy a jó is alá van vetve mulandóságnak, minden élni akarás és áldozat ellenére mindenen uralkodik az elmúlás. Ezt a szorító, megfejthetetlen kiszolgáltatottságot, a szolgai alávetettséget, a szorongást és rettegést a haláltól csak az evangélium, vagyis az örömhír oldhatja fel. Méltó büntetésünket maga az Isten fia vállalta magára, és megváltott minket az örök életre, minden hiányérzet és szomjúság beteljesítésére. Merjünk úgy nézni a történelemre, és abban a kereszténység elterjedésére, hogy az egy isteni ígéret beteljesítése, nem pedig a társadalmi fejlődés egyik fokának szükségszerű ideológiája, vagy történelmi véletlen. Az Igazság keresése nemcsak a 20. század nagy tudósainak kiváltságos törekvése, az minden korszak egyszerű emberének is legfőbb létkérdése, örök problémája. Miért ne lehetett volna az őseink indítéka arra, hogy az evangéliumban tényleg örömhírt lássanak? Megkeresztelkedésünk tehát nem puszta politikai sakkhúzás, egy zseniális uralkodó belátásának eredménye. Megkeresztelkedésünk pedig nem jelentette egy régi, magasrendű, soha megközelítően sem leírt, jellemzett keleti kultúránk erőszakos kiirtását, hanem beteljesedését, kivirágzását.

István király szobra a cinteremben, Farcád, 2007. Benedek Csaba felvételeEz a megállapítás nem puszta elmélkedés eredménye, hanem a tudomány tényeivel bizonyítható történelmi valóság. A kereszténységnek megfelelő, szinte teljes erkölcsi és hitbéli fogalom és szótár a honfoglalás előtti időből való. Nem a térítő papok közvetítették, mert akkor ezek az addig ismeretlen fogalmak megjelölésére szolgáló idegen szavakkal együtt jöttek volna nyelvünkbe az olasz, német, szláv, latin nyelvből. A következő szavak nyelvünkben finnugor, bolgár-török vagy más, eddig kiderítetlen eredetűek, de mindenképpen a honfoglalás előtti időből valók: lélek, jonh, (lélek), áld, áldoz, átkoz, imád, menny, másvilág, id (szent), idnap (ünnep), ül (megszentel, megül), boldog, üdvözít, üdvösség, búcsú (bűnök elengedése, engedély), bocsát, megbocsát, hisz, hit, teremt, böjt, bűn, vétek, örök, Isten. Ezek kétségtelenül egy Istenben, a Teremtőben való hitről tanúskodnak, a másvilágon ítélet alá eső lélekről, mely örök és halhatatlan. Ez az erkölcsi fogalomvilág hisz az igazságban, a bűnök elengedésének lehetőségében, a búcsúban, a böjtben, Istent imád, és örök életet vár tőle. Erről vallanak népmeséink is, pl. a Kriza János által gyűjtött, a möndölöcskékről (bárányokról) szóló, több változatban is megtalált erdélyi népmese, mely igen közel áll a két pokoljáró, Szent Patrik barlangjába látogató magyar (Krizsafánfi és Tar Lőrinc) látomásaihoz, melyek ismét rokonok Dante Isteni színjátékának látomásaival. Az összehasonlító vallástudomány a török népek egyistenhitéről, a tengrizmusról beszél, ami megkönnyítette annak idején a kazároknak a zsidó hit felvételét. Mi magyarok ebből a környezetből jöttünk a Kárpát-medencébe. Ez az erkölcsi és hitbeli világ mintegy fölkészítette népünket a kereszténység felvételére. Miért hinnénk, hogy e nép, bizonyára addig sem könnyű korai története során, ne várta volna egyéneiben és közösségeiben is a Megváltást, az Igazság vigasztaló írját? (Ha egyáltalán el kell fogadnunk azt az evolucionista-marxista tételt, hogy az egyistenhit csak bizonyos társadalmi fejlődést elért osztálytársadalmakban alakulhat ki.) Valószínűbbnek tartom Pater Wilhelm Schmidt bécsi vallástörténész iskolájának bizonyítékai alapján azt, hogy az egyistenhit az emberiség legősibb állapotának természetes velejárója, és csak későbbi civilizációk teremtik meg maguknak a teljesen emberként élő és vétkező, sok istenben való hitet, és ezzel teljesen viszonylagossá teszik az erkölcsöt és az igazságot is. Mi hiába kerestük feltételezett pogány hitünk isteneit a romantika korában, míg az európai népek többsége megtalálta azokat az antik hagyományokban vagy saját mítoszaikban, mint például a germánok.

A magyarok megtérítése aránylag gyorsan és nagyobb véráldozatok nélkül történt: sok hittérítő hiába kereste nálunk a vértanúság áhított koronáját, és pogányságuk miatt kivégzettekről is alig van emlékünk. Koppány lázadása sem a régi hit visszaállításáért volt, hanem a trónért. Péter idejében fellángolt zavargások, Gellért meggyilkolása elsősorban a meggyűlölt idegenek ellen forduló népharagra vezethető vissza, nem a régi hit visszaállítását célozta, s nem is történt tömeges hitehagyás. A ma sámánizmusnak nevezett gyakorlat annyiféle, ahány nép körében kutatták, és ahány kutató azt leírta; nem jelentett sohasem egységes vallást, csak a lelkekkel, szellemekkel való találkozás különféle módszereit.

Tehát nem Szent István csinált a nomád magyarokból letelepült földművelőket, és nem is ő térítette meg a magyarokat, mint ahogy ezt különösen a német szakirodalom állítja. Ez utóbbi kiemeli Gizella hatását és érdemét, akinek bátyja, II. Henrik szintén a szentség hírében állt, és III. Jenő pápa a kanonizálásakor kiadott bullája szerint egyenesen az ő érdeme a magyarok megtérése. Ebből a lényeges és igaz az, hogy Henrik a clunyi reform elkötelezett híve volt, és őszintén küzdött az egyház megtisztulásáért, saját hazájában is nem kis nehézségekkel szemben, és az ő környezetében valóban őszinte keresztényeket és szent életű papokat találunk.

Szent István igazi jelentősége

Mi érdeme marad ezután Szent Istvánnak? Sokkal több és nagyobb hatást gyakorolt, mint gondolnánk.

Szent István kép a római katolikus templomban, Magyarzsákod, 2007. Benedek Csaba fotójaŐszinte és igaz keresztény volt, aki komolyan vette a krisztusi tanítást, el tudta választani a külsőségek taszító erejétől a lényeget. A romlott kereszténység megtisztításában segítette őt felesége, az immár boldoggá avatott Gizella, és a clunyi reformtól áthatott szerzetesek. Csaknem egy évezredig bevált egyházi és államszervezetet hozott létre, épített föl, olyan keresztény szellemű törvényeket hozott, melyek éppen e szellemiségükkel emelkedtek ki a kortárs királyok törvénykezéséből és gyakorlatából. Kortársai, a dinasztiákat alapító lengyel és cseh király, irgalmatlanul megtorolt minden ellenszegülést, a trónkövetelőknek egész rokonságát, a legkisebb csecsszopóig kiirtották. Szent István őszintén megsiratta Koppányt is, akit akarata ellenére négyeltek fel lovagjai, megkegyelmezett a Vazul-fiaknak, akik aztán követték őt a trónon. Megbocsátott a hálótermeibe lopakodott orgyilkosnak is. Törvényeiben a böjtöt megszegőnek még egy hét böjtöt ítélt, míg Vitéz Boleszláv kiverette a böjtszegő fogait. A boszorkányságon kapottat a papok elé rendelte, hogy azok beszéljenek vele. Ha újra azon kapták, ismét vezessék a papok elé, hogy azok beszéljenek vele, s ha harmadszor is azon kapták, rendelte őt a bíró elé. Alkotmányként tekinthető Intelmei-ben is a kereszténység örök időkre érvényes és időszerű eszméi tükröződnek: Minden ember egyenlően meztelen születik csak az alázat emel föl, és a gőg aláz meg. . . Gyenge és esendő az egynyelvű és egy szokású ország. Ezek olyan eszmék, melyek ma, a 20. század végén különösen időszerű kívánságok: a szociális igazságtalanságok, az etnikai tisztogatások és nyelvhasználatot korlátozó „modern" törvények és gyakorlat korában. Igazi keresztény király akart lenni Szent István, és az is lett: kegyes, igazságos és békeszerző. Példája századokon át ragyogott, és Magyarország akkor és azután is nemegyszer e keresztény értékek őrzésében példát mutatott szerencsésebb és gazdagabb nyugati testvéreinek is. Az Árpád-házi királyok korában országunk az egyetlen európai keresztény királyság, melyben mohamedán és zsidó alattvalók gyakorolhatták vallásukat. Erről a hozzánk látogatóba jött mohamedán és zsidó utazók tudósítanak. Igen, egyes nagy egyéniségek, különösen ha azok egy-egy nép vezetőiként széles körben ismertté váltak, felbecsülhetetlen hatást gyakorolhatnak példájukkal nemcsak kortársaikra, hanem nemzedékek sorára is. Szent István példája így alakította és formálta ki a magyarság sajátos magatartását máig érezhetően. Ez a szélsőségektől irtózó, a másokat és a másságot elismerő, megtűrő, megbecsülő magatartás népünket a történelem során sokszor megkülönböztette Európa többi népeinek magatartásától. Az embertelen és kereszténységgel össze nem férő inkvizíciónak, a hitújítások kora vallásháborúinak, a boszorkányüldözések hisztériájának idején Magyarországon nagyságrendekkel kevesebb ember pusztult el, mint például Spanyolországban vagy Franciaországban. Nálunk nem voltak a Szent Bertalan-éjszakához vagy a „kristály éjszakához" hasonló leszámolások, és máig elképzelhetetlen lenne az, hogy e nép tagjai tömegesen részt vennének mások, másnyelvűek, más meggyőződésű emberek üldözésében, megsemmisítésében. Beteg és elvetemült emberek mindenhol vannak, de nem mindenhol tudják maguk mellé állítani a közvéleményt, a nép többségét gyűlöletre fanatizálni. Ez a döntő és lényeges. Amíg az ország független volt, több szellemi önállóságot adott legkisebb nemzetiségeinek is, mint pl. a franciák az ötmilliós bretonoknak, az angolok a walesieknek vagy íreknek, vagy az amerikaiak az indiánoknak – mindazok, akik kioktattak minket és megbüntettek. Nem kell félnünk tárgyilagos összehasonlítás esetében a történelem ítélőszéke előtt. Mindenesetre nem jártunk úgy el a zsidókkal, mint a spanyolok, vagy mint a cigányokkal Európa-szerte, amikor azokat „vogelfrei"-ként bárki bárhol büntetlenül megölhette, és nem fosztottunk meg százezres népcsoportokat elemi polgári jogaiktól, például amint a 20. század közepén azt a magyar kisebbséggel Csehszlovákiában tették. A magyar társadalom ebben a szekularizált állapotában is türelmesebb és keresztényibb magatartást tanúsít vallási, etnikai kisebbségeivel szemben, mint bármelyik szomszédunk. Ez a magatartás Szent István öröksége. Ezt sugározta szét életében, és tette Európa legvonzóbb országává, ahová lovagok, papok, polgárok és telepesek, üldözött kisebbségek és hitük miatt menekülők szívesen jöttek, mert keresztény légkör vette körül őket, törvényesség és biztonság. Alig volt földrészünkön nála nagyobb hatású uralkodó vagy egyéniség, aki műveivel együtt ilyen nagy, történelemformáló erő lett volna. Őt ünnepeljük büszkén és hálával augusztus 20. napján, aki ott túl is bizonyára nem szűnik meg minket formálni és értünk könyörögni, hogy ez a szellemiség velünk és meg nem született gyermekeinkkel együtt végleg el ne tűnjön e világból. Ő a mi reménységünk.

Mindaz, amit itt leírhattunk a honfoglalásról, a kereszténységről és Szent Istvánról, ismétlem, nem merőben új nézet, szemlélet. Megpróbáltam röviden összefoglalni mindazt, amit történészeink, nyelvészeink, régészeink és néprajztudósaink kutatásai tartalmaznak. Abban a reményben tettem, hogy ki-ki utánanéz e tényeknek, és megerősíti magában keresztény magyarságát.

Forrás:

Távlatok. Világnézeti, lelkiségi, kulturális, jezsuita folyóirat 32. szám. 1996. 739–747.

Módosítás dátuma: 2015. november 13. péntek, 21:45