Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Címlap Társadalomnéprajz Történeti néprajz

Tizenöt hét indiánok közt 7.

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Tizenöt hét indiánok közt 7.

A következő napot pihenéssel s az indiánok wigwamjainak megtekintésével töltöttük el. Ugyanaz nap az indiánok lovaikat is gyakorolták, tomahawkjukat minden irányban hajigálva; legsebesebb nyargaltukban fel- s leugráltak lovaikról, futás közben fadarabokat hajigáltak egymásnak s azokat a levegőben elkapdosták. Este felé a kígyótáncot járták, ami kedves mulatságuk.

Van egy kerek réztáblájuk, melyen sok apró csörgő függ. Ezt a réztáblát a főnök, vagy ha ő nem vesz részt a táncban, más valaki a kezébe fogja; minden táncoló a derekára egy bőrövet köt, melybe a mellette álló társa belefogózik, majd olyan formán, mint ahogyan a rácok a kóló-t járják, csakhogy az indiánok nem körbe állnak, mint a rácok, hanem sorba. Most a vezető csörgetni kezdi a réztáblát, ami a zajt növeli; a táncolók lábaikkal először lassan dobognak, azután jobban-jobban, s a zaj mindig nagyobbodik. A csörgőt verő táncos vezeti a mögötte tomboló tömeget mindenféle figurákban; hol lehajolva, hol félig görbülten megy, hol lefekve csúszik előre, s a többi mind utánozza mozdulatait. Néha összebonyolódik az egész sor s ismét kibontakozik, mindenféle hajlongások, a szabadon levő egyik kéznek változatos mozgatása közben. Ez alatt az arcuk kifejezése is a játéknak megfelelően változik. Végre a moraj legmagasabb fokára hág s kiállhatatlan ordítássá válik, mely több mérföldre hallható s az egész föld reng a dobogásuktól, mert néha három-négyszáz ember vesz részt a táncban.

Vannak ezen kívül csatatáncaik is, melyek hasonlók a kígyótánchoz, de mások benne a mozdulatok, melyek annyira felbőszítik őket, hogy ingerültségükben nekimennek a fáknak és kőszikláknak és azokat vad dühvel rombolják. Az ilyen tánc után mindnyájan a földre vágják magukat s hosszabb ideig szótalanul pihenik ki fáradtságukat.

A nők sem ezekben a táncokban, sem a férfiak más mulatságaiban nem vesznek részt s nem emlékszem, hogy láttam volna valahol nőket is az indiánok társas összejövetelein.

Módosítás dátuma: 2016. július 04. hétfő, 16:14 Bővebben...
 

Tizenöt hét indiánok közt 6.

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Tizenöt hét indiánok közt 6.

A lord egészsége néhány nap múlva tökéletesen helyreállván, tanácskozni kezdtünk, hogy tovább menjünk-e és veszélyeztessük-e tovább az életünket? Sok pro és contra után abban egyeztünk meg, hogy szégyen volna visszatérnünk, miután több indián nemzet látogatására tökéltük el magunkat s a hírlapok is közölték, hogy a távol Nyugatra utazunk; mi pedig még csak az első és legközelebb levő indiánokat láttuk, kik nem is mondhatók egészen vadaknak, minthogy a fehérek némely szokását elfogadták s félig-meddig ruházkodnak is. Közakarattal elhatároztuk tehát, hogy tovább megyünk, mert el kellett ismernünk, hogy nem az indiánok vadsága okozta baleseteinket, hanem saját ügyetlenségünk.

Értesítettük a főnököt arról a határozatunkról, hogy Nyugatnak szándékozunk utunkat folytatni, hogy a többi derék indián törzseket is meglátogassuk; a főnök újra megígérte, hogy elkísér bennünket.

Másnap mind a férfiaktól, mind a nőktől jelek által elbúcsúztunk s mint észrevehettük vonásaikból, mind sajnálkozni látszottak elutazásunkon. A lord azt a vén nőt, ki őt oly remekül gyógyította, többféle üveggyönggyel és egy aranygyűrűvel ajándékozta meg, aminek a vén nő igen örült.

Így váltunk el az indiánoktól s mondhatom, nem minden érzés nélkül, mert már hozzájuk szoktunk és jeleiket is érteni kezdtük. Ámbár sem szokásaikat, sem nyelvüket nem értettük, mégis voltak közöttük némelyek, kik iránt barátságos vonzódást éreztünk; ezek közé tartozott a főnök, ki csaknem mindig velünk volt, s ennek két testőre. Igen kedvesen fogadtuk tehát a főnök kíséretét s felszedve podgyászunkat, a főnök, a két testőr s még három vagy négy izmos indián társaságában útnak indultunk, számtalan gyermektől kísérve.

Bővebben...
 

Tizenöt hét indiánok közt 5.

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Tizenöt hét indiánok közt 5.

Másnap korán reggel megjelent wigwamunk előtt a főnők és vadászatra hívott meg bennünket. Mi ezt a meghívást természetesen nagy készséggel elfogadtuk és csakhamar el is indultunk, még pedig gyalog. A főnök gyorsan és ügyesen haladt előre; ahol mi csak nagy fáradsággal jutottunk előbbre, ott ő két testőrével, kik árnyékként követték, s ha hosszabb időre megállt lábainál jobbról-balról lefeküdtek, minden idővesztés nélkül, szinte villámsebességgel haladt; sűrűségeken, mocsarakon, ledőlt fákon mint a szellő, úgy repült át. Mikor végre megállt, így szólt vezetőnkhöz:

— Itt medvékre fogunk vadászni; ilyen időtájban szoktak a medvék erre jönni.

Vezetőnk angolra fordította a főnök szavait és hozzátette, hogy ne távozzunk messze a főnöktől, hogy láthassuk, hogyan fog vadászni a medvére. Mi tehát nem kis bajjal utána ügettünk. Nemsokára a földre mutatva jelezte, hogy medvenyomra akadt, még pedig egy nagy és vén kanmedvére. Mi azonban, bármiként meresztettük is szemeinket, a nyomnak semmi jelét sem láttuk és még kevésbbé értettük meg, hogy mitől tudhatta meg a főnök azt, hogy a medve, mely erre járt, vén és kan? De később, az indiánok közt járva, még csodálatosabb eseteket is láttunk, melyek azt a meggyőződést érlelték meg bennünk, hogy a vad nemzetek fiainál nemcsak az éles megfigyelő tehetség, hanem a kombináló képesség is nagyon ki van fejlődve. Lehet, hogy nem ritkán szag után indulnak, mint az eb.

Nemsokára, mikor egy dombocskára értünk, intett a főnök és puskáját egyik testőrének átadva tomahawkját vette a kezébe. Mind a két őr lefeküdt s annyira a földhöz lapult, hogy ámbár közel voltunk hozzájuk, alig láttuk őket.

Módosítás dátuma: 2016. június 02. csütörtök, 17:34 Bővebben...
 

Tizenöt hét indiánok közt 4.

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Tizenöt hét indiánok közt 4.

Néhány napig veszélyes és fárasztó volt az utunk. Néha sűrű, fiatal erdőn át haladtunk, ahol lovunk előtt a két-három ölnyire felnyúló fákat kézzel kellett kétfelé hajtanunk, majd nagy hegyeken és számtalan folyón keltünk át, máskor meg egész nap mocsarakban gázoltunk. De az akadályok leküzdése után mégis megérkeztünk az indián törzs székhelyére, ahol az indiánok főnöke lakott.

Már esteledett, mikor egy ritka erdőből kiérve, a hegytetőről gyönyörű sík tájat pillantottunk meg lábaink előtt. Laposnak nem mondhattuk a tájat, mert itt-ott dombocskák emelkedtek minden irányban. Egymástól öt-hatszáz ölre indián kunyhókat láttunk, de ezek már sokkal magasabbak és nagyobbak voltak, mint amilyeneket eddig láttunk s nem gömbölyűek voltak, hanem hosszasok. A Tankora-tó partján egy magas dombon a többit nagyságra jóval felülmúlta egy wigwam. Ez előtt a bőrszárító póznákon és rácsokon kívül még három hosszú pózna emelkedett s ezekre különféle színű rongyok voltak lobogók gyanánt kitűzve. A pázsiton itt-ott meztelen gyermekcsoportok cicáztak, a kunyhók előtt pedig félig meztelen férfiak ültek vagy hasukon hevertek. A wigwamok mellett gyengén bekerített kertek is voltak, melyekben a vakondtúráshoz hasonló felhányt dombocskák kukoricával és ugorkával voltak beültetve, amiből látszott, hogy ezeknek az indiánoknak már van némi fogalmuk a földművelésről. A nők mindenütt foglalatoskodtak, némelyek vizet hordtak kobakokban, mások a kertben dolgoztak; az egész tájék meglehetős elevenséget mutatott, Mikor leértünk a síkra, egy sereg gyermek futott elénk és bámulással fogadott bennünket. Később néhány férfira akadtunk; ezek egy kissé felemelték a fejüket, de azonnal ismét előbbi helyzetükbe tértek vissza, mintegy megbánva, hogy fejüket ily haszontalanság miatt fárasztották.

Vezetőnk senkihez sem szólt, hanem egyenesen a dombon levő nagy wigwam felé tartott, melynek a főnök lakóhelyének kellett lennie. Számos kunyhó előtt haladtunk el, de sehol sem szólítottak meg bennünket s általában kevés figyelmet keltettünk. A főnök wigwamja előtt mintegy tíz indián pipázott apró kőpipákból, ki fekve, ki ülve. Leszálltunk lovainkról. Vezetőnk a főnök után tudakozódott, ki erre egy pár perc múlva kijött, s utána két izmos fiatal ember is kilépett a kunyhóból.

Bővebben...
 

Tizenöt hét indiánok közt 3.

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Tizenöt hét indiánok közt 3.

Mintegy félórányi lovaglás után egy kis folyóhoz értünk, hol az indián nők lefelé fordultak s intettek vezetőnknek, hogy kövesse őket. Mi is arra igazítottuk tehát lovainkat.

A folyó nagyon kanyargott és partján, mely sűrű és magas erdővel volt fedve, egy új, de már eléggé tört ösvényt találtunk, melyen rövid idő alatt egy fáktól tiszta és gyepes dombocskára értünk, melyen indián wigwamot láttunk. Ez a wigwam fagallyakból gömbölyűre volt építve; akkora volt, mint nálunk egy közönséges juhászkunyhó. Tetejétől a földig háncs borította, melyet vastag hársfákról fejtenek le az indiánok; egy ilyen háncs nem ritkán olyan nagy, mint egy tápéi gyékény. A kunyhó legfölebb hat láb magas volt, állani tehát, csak a közepén lehetett volna, ott azonban rendesen tűz ég. Kint a wigwam előtt több pózna volt beásva, melyekre nagyobb vadbőröket szoktak aggatni; ezek mellett pedig több oszlop le volt verve a földbe, ezeken keresztül gerendák feküdtek s a gerendák fölé mintegy rács gyanánt vékonyabb, körülbelül két hüvelyknyi átmérőjű rudak voltak rakva, melyek fölötta vadbőröket ki szokták teregetni, hogy össze ne száradjanak.

A bejárat előtt két indián férfi hason hevert (ez a fekvésmód a legkedvesebb előttük) s mint gyaníthattuk, jövetelünkről már értesültek. Hogy ez a két egyén a férfinemhez tartozott, csak később tudtuk meg, mert öltözetre és arcra nézve semmiben sem különböztek a két indián nőtől. A két nő és a velük volt gyermek pár perccel előttünk ért fel a dombocskára. A nők szó nélkül mentek be a wigwamba. Megérkeztünk alkalmával a két férfi nem kelt föl s alig ütötte fel a fejét egy kevéssé, de minden csodálkozás nélkül. Vezetőnk néhány szót váltott velük, leszállt a lováról s intésére mi is ugyanezt tettük. Lovainkat lenyergeltük és vezetőnk utasítása szerint minden podgyászunkat egy helyre raktuk, mert mint mondotta, őrködni fog a podgyász mellett, különben ellopják.

Az indiánok még mindig fekve maradtak, minket pedig kalauzunk a wigwamba vezetett. A wigwam közepén tűz égett s körülötte apró karók voltak leverve. A karók és az oldalfalak közötti tér famohhal volt megrakva s fölé medve-, bölény-, farkas-, róka- és egyéb vadbőrök voltak terítve, melyek mint látszott, ágyul szolgáltak, mert több gyermek hevert rajtuk. A tűz melletti helyet egy alkalmasint a fehérektől cserélt kis vasfazék foglalta el s egy pár kovás puska, néhány ijj és nyíl s ezt a bútorzatot egy kőből faragott, vastagszárú pipa egészítette ki.

Módosítás dátuma: 2016. május 26. csütörtök, 12:49 Bővebben...
 


7. oldal / 16