Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Címlap Társadalomnéprajz Történeti néprajz

Betyárok a magyar kártyán 4.

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Betyárok a magyar kártyán 4.

„Lám megmondtam Angyal Bandi, ne menj az Alföldre…”

Angyal Bandi

Angyal Bandi

Az 1760-ban született Angyal Bandi volt az első lovas betyárunk. A hagyományok szerint szép férfi volt, aki olyan nagy erővel bírt, hogy a gönci hordóból szájához emelve ivott. A róla szóló balladás dal díszes, hivalkodóan pásztoros, parasztos viseletét emeli ki, pedig nemes ember volt. Igazi neve Szentmártonyi Ónody András, családja egyike volt Borsod vármegye legkiterjedtebb birtokos famíliájának. Kétszer nősült, első felesége a füzérkomlósi, szintén nemes Angyal család leszármazottja volt, ragadványneve alighanem innen eredeztethető. Bár gondos nevelésben részesült, már egészen fiatalon, az 1780-as évek elején elkövette első törvénysértéseit, a Hortobágyon szívesen mozgott lókupecek, orgazdák és szabadságos katonák között. 1787-ben került először a vármegye kezére, tizenkét ízben elkövetett tolvajlással vádolták meg, bár ebből csak hármat tudtak rábizonyítani. Nyolcévnyi fegyházat szabtak ki rá, melyet fellebbezéssel és kegyelmi kérvénnyel két és fél évvel csökkentettek. Szabadulása után azonban ugyanúgy folytatta korábbi életmódját, négy vármegyében is (Gömör, Abaúj, Borsod, Hajdú) ismerték viselt dolgait. 1799-ben Borsod vármegyében került újra törvényszék elé, erőszakoskodásért, ökör- és pénzrablásért két évre ítélték el. Fellebbezett ugyan, de sikertelenül, mert büntetését négy esztendőre emelték. Azonban nem vonult börtönbe, hol az egyik, hol a másik birtokán húzta meg magát, folyamatosan felmentő kérvényeket fogalmazott, még Bécset is megjárta ez ügyben.

Módosítás dátuma: 2015. október 14. szerda, 10:35 Bővebben...
 

Betyárok a magyar kártyán 3.

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Betyárok a magyar kártyán 3.

„No Vidróczki, most gyere ki, hat vármegye vár ideki…”

Vidróczki Marci

Vidróczki Marci

Vélhetően Kodály Zoltán: Mátrai képek című művének köszönhető az általánosan elterjedt téveszme, miszerint Vidróczki Marci mátrai betyár volt, holott ő leginkább Eger környékén, a Bükkben tanyázott. 1838-ben Mónosbélen született juhász családban. Élettörténetét meglehetős homály fedi, annyi bizonyos, hogy 1859-ben besorozták az egri Wasa 60. gyalogezredbe, ahonnan megszökött, de anyja visszavitte egységéhez. 1863-ban már újra katonaszökevényként körözték, elfogták, s húsz esztendő fogságra ítélték, Theresienstadtba került. Egyszer, mikor fát vágni vitték a rabokat, megölte az őrt, s újra megszökött.

Hosszas bujkálás után 1871-ben tűnt fel szülőhelye környékén (Szentesi Zöldi 2009: 44). A szájhagyomány szerint hatalmas bandát gyűjtött maga köré, de ez aligha igaz, mindössze néhány társával (Lőrincz Pesta, Pintér Pesta, Piros Paja, Galabács Jani) követte el bűntetteit Heves, Gömör, Nógrád és Borsod vármegyében, miközben igen fejlett orgazda hálózatot is kiépített. Egyetlen betyárunkról sem jegyeztek fel annyi mulatós, csárdában játszódó történetet, mint Vidróczki Marciról, valószínűleg vidám, borissza ember lehetett, aki a nőket sem vetette meg, szinte minden faluban volt szeretője. A hiedelem szerint nem fogta a golyó, kegyetlenül megbüntette, aki ártott, és nagylelkűen megjutalmazta, aki segített neki. A szájhagyomány szerint ijedős ember sem volt, bármilyen nehéz, veszélyes helyzetbe is került, nem hagyta el lélekjelenléte.

Módosítás dátuma: 2014. június 04. szerda, 06:32 Bővebben...
 

Betyárok a magyar kártyán 2.

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Betyárok a magyar kártyán 2.

„Útonálló voltam, az Ég nem nézhette, hagy kezem tovább már a prédát tehesse…”

Milfajt Ferkó

Milfajt Ferkó

Milfajt Ferkó 1807-ben született, születési helye után nevezték Dabronyi Ferkónak is. A kor viszonyaihoz képest iskolázottnak számított (hat osztályt végzett), kezdetben több helyen urasági inasként szolgált, majd juhász lett. 24 éves korában került először összeütközésbe a törvénnyel. Lopott lovakkal üzletelt, majd kirabolta a csanaki kovácsot, amiért a csornai úriszék két év börtönre és félévente 25 botütésre ítélte. Személyleírása szerint: közép kisded termetű, gömbölyű képű, kék szemű, hosszúkás vékony orrú, kikent kisded bajúszú. Szabadulása után csatlakozott Sobri bandájához. Egy ideig Sobri alvezére lett, bár az együtt töltött két esztendő alatt is gyakran külön utakon jártak. A banda a Dunántúl erdős vidékein garázdálkodott, számadó juhászokat, kereskedőket fosztottak ki, leginkább ruhát, csizmát, fegyvert és pénzt zsákmányoltak. Milfajték legvakmerőbb tette Hunkár Antal szolgagyőri birtokos kirablása volt. Több, mint négyezer forintot, négy aranyórát, két aranyláncot, két aranykarperecet, tíz aranygyűrűt, négy pár ezüstsarkantyút, valamint puskákat zsákmányoltak, az urat és cselédjét a pincébe zárták. Hunkár személyes megaláztatásként élte meg kirablását, s minden tekintélyét és kapcsolatát latba vetette, hogy kézre kerítse a betyárokat. Személyesen V. Ferdinándnál járta ki a statárium felállítását, s rövidesen a Dunántúl majd minden megyéjének katonasága mozgósíttatott elfogásukra.

Módosítás dátuma: 2014. október 01. szerda, 12:23 Bővebben...
 

Betyárok a magyar kártyán 1.

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Betyárok a magyar kártyán 1.

„Mikor Rózsa Sándor felült a lovára, aranyos bő gatyája lobogott utána…”

Rózsa Sándor

Rózsa Sándor

Rózsa Sándor, a betyárkirály a Szeged környéki tanyavilágban született 1813-ban. A szájhagyomány szerint viharban született, s olyan erős volt, hogy kirúgta magát a pólyából és tízéves korára már bármilyen erős emberrel birokra kelt (Veszelkáné 1981:9-13). Bojtárkodással kezdte az életét, de már igen fiatalon a szegedi börtönbe került, másfél évre és negyedévenkénti 25 botütésre ítélték tehénlopásért, melyet ő sosem ismert el. Tíz hónap raboskodás után megszökött, így tisztességes munkát nem kaphatott, futóbetyárrá vált, a puszta lett a szállása, leggyakrabban a Veszelka család tanyáján lelt menedéket. Megölte az utána nyomozó makói csendbiztost, tanyákat rabolt ki, bandájával szarvasmarhákat és lovakat hajtott el, összesen hatvan bűnesete vált ismertté. 1845-ben kegyelmi kérvényt nyújtott be a királynak, de elutasították és folytatták az állandó hajszát ellene. 1848-ban Rózsa Sándor felajánlotta szolgálatait Kossuthnak, aki a megyei nemesekkel és városi hivatalnokkal megtanácskozván a dolgot, aláírta kérvényét.

"Ötödik Ferdinánd magyar király nevében én, Kossuth Lajos, az ország teljhatalmú népfelkelési biztosa és az ország Honvédelmi Bizottmányainak tagja, ezen Bizottmány nevében is adom tudtára mindenkinek, kik jelen levelemet most és jövendőben olvasandják: Miképpen Rózsa Sándor, ki a törvénytől és erkölcsiségtől elvetendve ezen vidéket sok esztendők óta rablásaival megnyugtalanította, Isten irgalmától fogva magához térvén, s bűneit töredelmesen megbánván, hozzám azon alázatos kéréssel folyamodott, hogy ha eddigi életmódjáért, valamint igaz bűnbánata szerint az Istentől bocsánatot remél, úgy a földi igazságtól is bocsánatot kaphatna, nemcsak elhagyná előbbi életmódját, s a törvényhez és erkölcsiséghez állhatatosan visszatérne, hanem egyszersmind a haza jelen veszélyében az országnak fegyveres ellenségei ellen hű és bátor szolgálatát, mint jó polgárhoz illik, úgy maga személyében felajánlaná, mint a pusztai pásztornépből 150 fegyveres lovast saját költségükön táborba szállani és az ország hadvezéreinek rendelkezése szerint a haza ellenségei ellen a véggyőzelemig híven és becsületesen szolgálni reábírná. Az elárult haza védelmére egyenként és összesen fegyvert fogjon, annak okáért nevezett Rózsa Sándornak, az örökkévaló Isten és az országnak Honvédelmi Bizottmánya nevében, ezennel a jelen levelem előtt folytatott bűnös életéért a földi igazság részéről is bocsánatot adok és rendelek, oly föltétel alatt mindazáltal, hogy a törvényhez és erkölcsiséghez állhatatosan megtérjen, és fogadása szerint 150 fegyveres lovassal magát a seregvezér rendelkezése alá adja, és bocsássa ki őket rögtön Csepel szigetén, onnan pedig a Dunán átszállítani és a Hunyadi-csapat parancsnokának vezérlete alá utasítani köteleztetik. Így hozván magával a töredelmes bűnbánó iránti keresztény szeretet és a vidéki nép nyugalmának biztosítása. Jelen bűnbocsátó levelemet a fent kitett kötelesség teljesítésének feltétele mellett az országnak minden hatósága, bírói és ítélőszékei erősnek és érvényesnek elfogadni köteleztetvén. Ha ellenben nevezett Rózsa Sándoraz ördög sugallatának engedve, bűnös életével fel nem hagyna és a közbátorságot tovább is háborítani merészelné, ezen esetre bűnbocsátó levelemet minden bíróság megsemmisültnek tekintendi, sőt újabb bűneiért egész súlya szerint büntetendi – a közigazgatás így kívánja. Hódmezővásárhely, 1848. október 3." (Szenti Zöldi 1999: 48–49)

Módosítás dátuma: 2014. június 06. péntek, 15:48 Bővebben...
 

A kártya a magyar néprajzban

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

A kártya a magyar néprajzban

A játékot a vele foglalkozó kutatók mindegyike a legősibb kultúrjelenségek közé sorolja. A történelem előtti időkben még nem határolódott el élesen a művészet, a játék és a kultusz, így igen nehéz, sokszor lehetetlen szétválasztani őket, annyira összefonódtak ezen fogalmak és tevékenységek tartalmi és formai alakjai. Ezért is lehetséges az, hogy egyes játékok elemzésével, korai formájuk vizsgálatával betekintést nyerhetünk az egykori emberek világképébe, rekonstruálhatjuk gondolkodásmódjukat. [1]

A játék kevésbé változékony, konzervatív tevékenység, ezért igen sok ősi elemet megőrzött napjainkra.  Az „alapjátékok” évezredek alatt hagyományozódtak apáról fiúra és az őskor óta szinte változatlan formában élnek tovább.[2] Vannak persze olyanok is, amelyek mára teljesen elvesztették eredeti funkciójukat és minden tekintetben hatalmas változáson mentek keresztül. Ilyen például a ma ismert színház, amely a hajdani bacchanáliák alakoskodó játékából vált művészetté.[3] A játék a közgondolkodásban azonban elsősorban a gyermekekhez kötődik.

Az ember megszületése után, az értelme nyiladozásával rögtön tevékenykedni kezd. Eleinte csak saját testével, majd az idő múlásával eszközöket is bevonva: játszik. A gyermekkorban ez a cselekvés teszi ki idejének nagy részét. A játékok sokszor a való világ leképzésén alapulnak és felkészítik a gyermekeket a nemi és társadalmi szerepükre. Felserdülve már egyre "komolyabbá" válik a játék, előtérbe kerülnek a szellemi képességek, testi ügyességet igénylő tevékenységek. A játék felnőtt korban is jelen van az emberek életében, de az erre fordított idő már egyre kevesebb, ugyanakkor jellegében is nagy változáson megy keresztül. A játék lehet szenvedély, de célja lehet az unalom elűzése is. A tétlenséget Voltaire a „három legfőbb rossz” között tartotta számon.[4]  Casanova pedig úgy vélekedett, hogy „az unalom az a pokol, amit Dante elfelejtett leírni” .[5]

A játék kultúrális univerzum. Az egész földkerekség lakossága a gyermekektől az aggastyánokig - valamilyen formában játszik. Ebből következik az is, hogy igen lényeges és fontos dologgal állunk szemben, amire érdemes lenne több figyelmet fordítani. Ez a megállapítás azonban nem mindig tükröződik a különböző társadalomtudományok kutatásaiban; a problémakört többnyire elnagyoltan, felületesen kezelik. A játék annyira hétköznapi, annyira besimul a mindennapok tevékenységébe, hogy legtöbbször nem is veszik észre, elsiklanak fölötte, esetleg - az esetek nagy többségében - gyerekes dolognak tartják, ezáltal komolytalannak is, hiszen gyermekek játszanak. Jól megfigyelhető ez abból a tényből is, hogy csak a gyermekek számára nyitnak játékboltokat, a felnőttek részére nincsenek ilyen jellegű szakboltok, így mindenki a gyermeke részére kénytelen villanyvasutat, vagy más játékot vásárolni, amelyet aztán saját maga is előszeretettel használ. Ez a tendencia különösen az utóbbi pár évben erősödött fel a személyi számítógépek rohamos elterjedésének köszönhetően. Huizinga szerint, ha igazán játszunk, játék közben újra gyermekké kell válnunk, de megengedheti-e magának ezt egy felnőtt?[6]

Módosítás dátuma: 2016. november 01. kedd, 06:13 Bővebben...
 


10. oldal / 14