Betyárok a magyar kártyán 6.

„Az volt a hibájuk, hogy nem álltak sorba, szolgálni császárt Majlandba, Tirolba…”

Mészáros Pali

A somogyi betyár Mészáros Pali életéről keveset tudunk[1]. 1810 körül született, eredeti neve Nagy Pál volt. Az 1848-as szabadságharcban lovászként szolgált egy huszártiszt mellett, majd a komáromi kapitulációt követően hazatért Somogyba. 1850-ben Szekszárdon besorozták a császári seregbe, de Dunaföldvárnál megszökött. Egy évre rá újra besorozták az Ernő-féle gyalogezredbe, de innen is meglépett és betyárbandát alapított, tagjai 26-40 év közötti férfiak, hét társa közül három zsidó volt. Leginkább a szigetvári járásban tartózkodtak, amit nyilván erősített, hogy a tótszentgyörgyi csárdás felesége volt Mészáros Pali szeretője. A banda meglehetős kegyetlenkedéseiről vált hírhedté, Somogyban, Baranyában, Zalában és Szlavóniában követték el bűntetteiket. Liszón például egy kondást vertek meg alaposan, később a szompácspusztai bérlőt ütötték agyon. 1858-ban Alsólendván berontottak Kálivoda József kereskedő házába, ahol aznap disznóölés zajlott, s a kereskedő éppen barátaival kártyázott. A faluban félreverték a harangot, a menekülő bandatagok közül valaki egy baltával úgy hátba vágta a házigazdát, hogy hamarosan belehalt sérüléseibe, ráadásul az odasiető rendőrt is lelőtték. A banda ezután Szlavóniába menekült.

Az ez évből származó leírás szerint Mészáros Pali „magas, negyven év körüli férfi, kerek ábrázatú, barna hajjal, kis szakállal. Prémes, sötétkék dolmányt hordott, fekete kalpaggal”(Szentesi Zöldi 2009: 77). Hamarosan visszatért Somogyba, de bűnei miatt az őt üldöző katonaság elől folyamatosan menekülnie kellett. 1860-ban, a pandúrokkal vívott ütközet során agyonlőtték, sírja a visnyeszéplaki szőlők közelében ma is megtalálható. A nép ma Palitemetőnek hívja, sírkeresztjén az alábbi felirat olvasható: „A vármegye katonája, lába nyomát sokat járta. Nagy Pál, akit megölt a pipaszár”.

Betyárok a magyar kártyán 5.

„Sobri Jóska rézsarkantyús csizmája, szépen szól a lengyeltóti csárdába…”

Sobri Jóska

Rózsa Sándor mellett leghíresebb betyárunk Sobri Jóska volt. Édesapja a Sopron megyei Sobor községből került kanásznak a Baltavár melletti Erdőd majorba, ahol Jóska 1810-ben született. Ragadványneve családja származási helyére utal, eredeti neve Pap József volt. Apja mesterségét folytatva kanászbojtárként kereste kenyerét, de fiatalkori könnyelműsége révén hamar törvényszék elé került, 1832-ben disznólopásért két esztendőre és negyedévenként 25 botütésre ítélték. A leírás szerint Sobri „magas termetű, szeg szemű, hajú, kikent, középszerű vastagságú bajusza hosszúkás, tiszta képű, Pofa szakállas” (Szentesi Zöldi 2009: 62).

A börtönből kikerülve hamarost ismét hallatott magáról, Fényes Istók csordásbojtárral kirabolták a kolomposi juhászt. Társát elfogták és felakasztották, Sobri azonban elmenekült és elbujdosott a Bakony erdeinek sűrűjében, ahol hamar hasonszőrű társakra lelt. Bandát alapítottak és Vas, Győr, Veszprém és Zala megyei erdős részein garázdálkodtak. A banda létszáma folyamatosan változott (6-28 fő), többüknek neve is ismert: Mógor Jancsi, Pap Andor, Retse Marci, Holics Gyuri, Fűmag Jancsi, alvezére Milfajt Ferkó volt. Eötvös Károly Balatoni utazásában így írt a híres bakonyi betyárról: „Sobri Jóska volt az ország legdelibb betyárja. Ifjú, bátor, csodaszép, legények büszkesége, asszonyok bálványa. Vér nem tapad a kezén. Kincset nem gyűjt, szegény embert nem bánt. Amit úrtól, paptól, zsidótól elszed: felosztja a szegények közt. A Bakony az ő országa, száz bujdosó legény kísérője” (Eötvös 1982: 395).

Betyárok a magyar kártyán 4.

„Lám megmondtam Angyal Bandi, ne menj az Alföldre…”

Angyal Bandi

Az 1760-ban született Angyal Bandi volt az első lovas betyárunk. A hagyományok szerint szép férfi volt, aki olyan nagy erővel bírt, hogy a gönci hordóból szájához emelve ivott. A róla szóló balladás dal díszes, hivalkodóan pásztoros, parasztos viseletét emeli ki, pedig nemes ember volt. Igazi neve Szentmártonyi Ónody András, családja egyike volt Borsod vármegye legkiterjedtebb birtokos famíliájának. Kétszer nősült, első felesége a füzérkomlósi, szintén nemes Angyal család leszármazottja volt, ragadványneve alighanem innen eredeztethető. Bár gondos nevelésben részesült, már egészen fiatalon, az 1780-as évek elején elkövette első törvénysértéseit, a Hortobágyon szívesen mozgott lókupecek, orgazdák és szabadságos katonák között. 1787-ben került először a vármegye kezére, tizenkét ízben elkövetett tolvajlással vádolták meg, bár ebből csak hármat tudtak rábizonyítani. Nyolcévnyi fegyházat szabtak ki rá, melyet fellebbezéssel és kegyelmi kérvénnyel két és fél évvel csökkentettek. Szabadulása után azonban ugyanúgy folytatta korábbi életmódját, négy vármegyében is (Gömör, Abaúj, Borsod, Hajdú) ismerték viselt dolgait. 1799-ben Borsod vármegyében került újra törvényszék elé, erőszakoskodásért, ökör- és pénzrablásért két évre ítélték el. Fellebbezett ugyan, de sikertelenül, mert büntetését négy esztendőre emelték. Azonban nem vonult börtönbe, hol az egyik, hol a másik birtokán húzta meg magát, folyamatosan felmentő kérvényeket fogalmazott, még Bécset is megjárta ez ügyben.

Betyárok a magyar kártyán 3.

„No Vidróczki, most gyere ki, hat vármegye vár ideki…”

Vidróczki Marci

Vélhetően Kodály Zoltán: Mátrai képek című művének köszönhető az általánosan elterjedt téveszme, miszerint Vidróczki Marci mátrai betyár volt, holott ő leginkább Eger környékén, a Bükkben tanyázott. 1838-ben Mónosbélen született juhász családban. Élettörténetét meglehetős homály fedi, annyi bizonyos, hogy 1859-ben besorozták az egri Wasa 60. gyalogezredbe, ahonnan megszökött, de anyja visszavitte egységéhez. 1863-ban már újra katonaszökevényként körözték, elfogták, s húsz esztendő fogságra ítélték, Theresienstadtba került. Egyszer, mikor fát vágni vitték a rabokat, megölte az őrt, s újra megszökött.

Hosszas bujkálás után 1871-ben tűnt fel szülőhelye környékén (Szentesi Zöldi 2009: 44). A szájhagyomány szerint hatalmas bandát gyűjtött maga köré, de ez aligha igaz, mindössze néhány társával (Lőrincz Pesta, Pintér Pesta, Piros Paja, Galabács Jani) követte el bűntetteit Heves, Gömör, Nógrád és Borsod vármegyében, miközben igen fejlett orgazda hálózatot is kiépített. Egyetlen betyárunkról sem jegyeztek fel annyi mulatós, csárdában játszódó történetet, mint Vidróczki Marciról, valószínűleg vidám, borissza ember lehetett, aki a nőket sem vetette meg, szinte minden faluban volt szeretője. A hiedelem szerint nem fogta a golyó, kegyetlenül megbüntette, aki ártott, és nagylelkűen megjutalmazta, aki segített neki. A szájhagyomány szerint ijedős ember sem volt, bármilyen nehéz, veszélyes helyzetbe is került, nem hagyta el lélekjelenléte.