Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Címlap Társadalomnéprajz Történeti néprajz

Bogács. Ember és környezete a Bükkalján 2. Bogács a török hódoltság idején

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Bogács. Ember és környezete a Bükkalján 2.

Bogács a török hódoltság idején

A Heves Megyei Levéltár kéziratos térképei, Fkpt, 123. Hór folyó vízrajzi térképe, 18302.1. A TÖRÖK URALOM KIÉPÜLÉSE

A középkor végére a Kárpát-medence egésze kétségtelenül európai műtájjá változott: a természetes tájakból változatos, többnyire földműves műtájak alakultak ki. De e változatosság mellett erőteljesen bontakozott ki egyfajta egység is: a lakosság döntően magyar, a település- és úthálózat úgy alakult ki, hogy sugárrendszerének középpontjában a főváros szerepet betöltő Buda állt.[1] Ennek az állapotnak a török háborúk és a hódoltság ideje vetett véget. A legfontosabb tényezővé az vált, hogy az ország két évszázadra harctérré változott, melynek következtében mind az anyagi- mind az emberi pusztulás olyan méreteket öltött, hogy súlyos következményei szinte a mai napig nem enyésztek el. Elég, ha csak a lakosság drasztikus csökkenésére, színmagyar területek végleges eltűnésére utalunk.[2]

A török állam nagyon hamar kiépítette közigazgatási rendszerét a hódoltsági területeken. A meghódított részek az állam tulajdonába kerültek, magántulajdon tehát nem létezett. Az alacsonyabb rangú tisztségviselők (tímárok, ziámetek) ugyan hász birtokadományban részesültek, de ez csak bizonytalan idejű használati jogot jelentett.[3] A hatalmi központot minden feltétel nélkül kiszolgáló vezető réteget az adófizető ráják tartották el. A paraszt-akár mohamedán volt, akár nem- tulajdonképpen röghöz volt kötve, csak akkor költözhetett el, ha helyettest ültetett maga helyére.[4]  A közigazgatás legnagyobb egysége a vilajet volt. Ezek szandzsákra oszlottak, míg a legkisebb egységek a náhijék lettek.

Hazánkban a török gyorsan idomult a helyi viszonyokhoz. A török telepesek - ellentétben a Balkánon kialakult gyakorlattal - a falvakban nem, csak a várakban, városokban telepedtek le, ahol elkülönülten éltek. Ez azt jelentette, hogy a uralmuk alá került falvak lakosságának jelentős része - feltéve, ha túlélte a pusztításokat - helyén maradhatott vagy a harcok végeztével visszatelepülhetett.[5]

A török polgári igazgatás meglepően gyorsan megjelent a hódító sereg nyomában. Amint valamely falu behódolt, azonnal defterbe vétetett, vagyis lakosságát házanként összeírták, s terheit megállapították. Az új földesurak a helyi szokások szerint vetették ki adójukat, melyet természetesen jócskán megtoldottak. A tizedet most is természetben kellett fizetni, de lehetőség nyílott annak megváltására is. A harácsot és a többi központi adónemet pénzben hajtották be. A falvakat, melyet ugye nem laktak törökök, továbbra is a helyi önkormányzati szervek igazgatták, de ez természetesen nem jelentette azt, hogy a hatóságok ellenőrzése itt ne lett volna állandó.[6]

2.2. BOGÁCS A TÖRÖK ADÓÖSSZEÍRÁSOK TÜKRÉBEN

 Bogács is hódoltsági terület volt. Adója először 160, majd 400, egy 1582-es összeírás szerint már 500 forint volt. Fülek ostroma idején ismét 500 forintban állapodtak meg, de azt a lakosok nem tudták fizetni. Ezért leszállította a török 150 forintra az adót, de ezt sem bírta el a falu, s mivel 1593 óta csak a felét fizették a kiszabottnak, igen nagy félelemben voltak, hogy a török végképp felperzseli falujukat. Az állami adó összegét egyébként a következőképp állapította meg a török: ”Évenként ötven akcse dzsizje-adót fizet az, akinek ingósága 300 akcsét ér, vagyis aki házán, szőlején és földjén kívül, marháit, házán belül lelhető holmiját és hordaiban levő borát számítva, 300 akcse értékkel rendelkezik…”.[7] 300 akcse abban az időszakban pontosan 6 magyar forintnak felelt meg, tehát a török által kivetett adó pontosan megegyezik a magyar országgyűlés által 1547-ben telkenként kivetett rovásadó összegével.[8]

                Ugyanilyen súlyos terhet jelentett a lakosságnak a földesúr által követeltek, melyek jól nyomon követhetők a szandzsák-összeírások által. Ezek olyan kimutatások, melyek a bevételezhető kincstári jövedelmet összegzik. Rendeltetésüket tekintve leginkább az urbáriumokhoz hasonlíthatók, céljuk hasonló: írásban rögzíteni a lakosság szolgáltatás kötelezettségeit. Jellemzője, hogy ezek a kötelezettségek összesítve, tehát az egész településre együttesen kivetítve vannak nyilvántartásba véve, tehát e szolgáltatásokért a lakosok közösen feleltek.[9]  Ezek az összeírások számunkra azért rendkívül fontosak, mert képet kapunk településünk életmódjáról, arról, hogy milyen szerepet töltött be a földművelés, a szőlőtermesztés, hogy rendelkezett e megvámolható kereskedelmi forgalommal, hogy volt-e malma, milyen volt az állattenyésztése. Mivel a török nem adóztatta a szarvasmarha- és lótenyésztést, ezért erről nem kaphatunk információt, pedig mindenképpen jelentős szerepe lehetett. Az adatokból kirajzolódhat egyes tájegységek azonos termelési profilja és gazdasági erőviszonya.[10]

Módosítás dátuma: 2012. március 25. vasárnap, 08:28 Bővebben...
 

A Bereki hőforrás strandfürdő története

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

A Bereki hőforrás strandfürdő története

 Az önálló Berekfürdő története az 1920-as években a hőforrás felfedezésével kezdődik. Ebben az időszakban területünkön csupán néhány tanya állott, melyeket a közeli Tatárülés vasúti megállóhellyel földút kötött össze.

Az 1920-as években a geológusok figyelme az Alföld felé fordult, úgy vélték, ezen a területen gazdag szénhidrogén bázis található, amelynek feltárására a kormány támogatásával kutatófúrások indultak. Ennek egyik eredménye az 1925-ben Hajdúszoboszlón feltört melegvíz. A kutatófúrásokat Pávai Vajna Ferenc főgeológus végezte.[1] „A hajdúszoboszlói melegvíz múlt hónapi feltárása után a Pénzügyminisztérium elrendelte, hogy a következő szénhidrogénkutató fúrást Püspökladányban kell lemélyíteni" - adta hírül 1925. november 21-én a Karcagi Napló, hozzátéve, hogy a „Közművek Igazgatóságán mozgalom indult az iránt, hogy a fúrás jogát városunk kapja." A Hajdúszoboszlónál talált hőforrás sikere a karcagi vezetést arra ösztönözte, hogy felkérjék Pávait a helyi kutatásokra. A város polgármestere, dr. Hajnal István — Csontos Imre országgyűlési képviselő társaságában - 1926-ban felkereste a főgeológust, aki a karcagiakat a miniszterhez irányította, kérjék meg a földtani vizsgálatok elrendelésére. A miniszteri engedély, illetve támogatás hatására Pávai Karcagra utazott, s megkezdte a kutatófúrást. „Amikor megérkeztem, a város körüli téglavetők magas löszfalai vigasztalan képet nyújtottak, de ráakadtam a Tatárülési állomás melletti Üllőlapos határrészben egy jókora homokbányára. Az eset - jobb kiadásban ugyanaz, mint a hajdúszoboszlói Bánomkertnél, a rétegzetlen lösz alól felpúposodik a rétegzett, idősebb negyedkori homokos sorozat (...) A lösz alatt minden irányú fokozatos lehajlással a homokos rétegsorozat domborodik fel, a város alatt már el se érjük még a löszfalak alatti beásásokban sem. Az Üllőlapos körüli adatok olyan jók, hogy már kézifúrásos kutatásra messze a szárnyakban a részleteket nem is keressük, hiszen maga az ottani régi Tisza-kanyar is utánozza a rétegdűlések elfordulását. Kitűztem a karcagi fúrási pontot, az igaz, hogy messze a várostól, de ott van a Tatárülési állomás a közelben s ott jó hely kínálkozik mindjárt egy nyaralótelepnek is, ami szintén elkelne."

Módosítás dátuma: 2012. március 24. szombat, 11:09 Bővebben...
 

Bogács. Ember és környezete a Bükkalján.1. Bogács a kezdetektől a török uralom kiépüléséig

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Bogács. Ember és környezete a Bükkalján.

1.      Bogács a kezdetektől a török uralom kiépüléséig

1.1. MEGTELEPEDÉS ELŐTTI EMLÉKEK, A FALURENDSZER KIALAKULÁSA

A bogácsi kaptárkő, Benedek Csaba felvétele, 2002.A Bükkalja, a borsodi Bükk hegység déli előterének[1] egyik települése Bogács. Az Eger völgyétől a Sajóig terjedő táj átmeneti jellegű terület a hegység és az alföld között, s ez úgy kultúrájában, mint életmódjában egyaránt megfigyelhető.

A kőkorszak óta kisebb-nagyobb mértékben folyamatosan lakott volt, legalábbis ott, ahol a geológiai feltételek ezt lehetővé tették. Bak János tanulmánya szerint a Bükk három részből áll: az őskőzetekből álló alaphegységből, az erre feltelepedett vastag, középkori mészkőtakaróból és a harmadkori üledékes kövezetből. A Bükk nagyobb része mészkő, az ember letelepedésére tehát alkalmatlan. Ezért nem fejlődhettek ki telepek a Bükk-fennsíkon, annál több telep alakult ki ellenben a völgyekben és a termőföldnek alkalmas harmadkori dombok között. Az egyes területeket elborító lösz ugyanis földművelésre kiváló talajt ad, a déli lejtőkön pedig a vulkáni kőzetek elmállásával szőlőtermelésre nagyszerű területek keletkeztek.[2]

A megtelepedés szempontjából az egyik legfontosabb szerepe a víznek van. Vízben a Bükk nagyobb része szegény, ezért jobbára a folyók és patakok mellett, az ezek által létrehozott völgyekben fejlődtek ki telepek, leginkább a völgyek teraszain, amelyek ugyan közel vannak a folyóhoz, de mégis annak árterülete felé emelkedtek.[3]

A földrajzi helyzet hatása is jól kimutatható a Bükk településeinek egy részéről. E hegység déli része az Alfölddel érintkezik, s ez a peremvonal alkalmas helyet kínált a megtelepedésre. Jelentősebb települések a vásárvonalakon keletkeztek, ott, ahol a hegység völgyei kinyílnak az Alföldre. A Bükkben két ilyen völgy van, a Sajó és az Eger patak völgye, mindkettő nyílásában nagyobb város keletkezett, a Sajó mellett Miskolc, az Eger patak mellett Eger.[4]

A települések kialakulásában a termőföld, a víz és a kedvező földrajzi helyzet mellett szerepe volt még a felhasználható kőzeteknek és növényeknek (kova az ősember számára, szén, mészkő, kvarc, riolittufa, fa) valamint a történelmi okoknak is (betelepített területek védelmezésére várak, erősségek).[5]

Az, hogy Bogács és környéke már a kezdetektől lakott volt bizonyítják az előkerült régészeti emlékek. Ezeket azonban csak felsorolásszerűen említem meg, hiszen nehéz lenne a leletekből e terület egykori életére sok következtetést levonni. A Bogáccsal szomszédos, alig négy kilométerre fekvő Cserépfalu határában lévő Subalyuk barlangban találta meg Dancza János 1932-ben a neandervölgyi ember csontmaradványait, nagyszámú kőeszközeinek kíséretében. De a falu mai területén is számos leletanyag került elő a korai időkből. A paleolitikum idejéből pattintékok és egy kőbalta került elő, ez utóbbit a falu Tomorvár nevezetű részén találták meg a 19. század közepén. A neolitikumot a Pazsagpuszta valamint a Hintó-völgy nevű részekből előkerült égetett agyagok, edénytöredékek és kővésők jellemzik, hasonló emlékek kerültek elő a rézkor idejéből is. A bronzkorból pazsagpusztai edénytöredékek, csont- és kőeszközök, egy őrlőkő és edénytalp, valamint tomorvári csipkés bronz karikák (függő díszekkel és csörgő lemezekkel) kerültek be a miskolci Herman Ottó Múzeumba.[6]

Módosítás dátuma: 2012. március 15. csütörtök, 07:46 Bővebben...
 

Hortobágyi kutak

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Hortobágyi kutak

Hortobágyi kútnál itatás
Azt mindenki tudja, hogy víz nélkül nincs élet. Ez azonban legtöbbször csak akkor tudatosul igazán bennünk, ha nincs belőle elég, netán egyáltalán nincs. Megfelelő mennyiségű víz nélkül lehetetlen mezőgazdasági termelést folytatni. Térségünkben először a folyamszabályozási munkák megkezdése után a 19. század közepétől jelentek meg az igazi aszályos évek – természetesen azelőtt is voltak szárazabb periódusok, de igazán csak ettől az időszaktól kezdve ismerték meg az emberek a víznélküliség következményeit. Ilyen év volt az 1863-as esztendő, amikor addig nem látott aszály sújtotta Magyarországot. Ekkor a Nagykunság állatállományának mintegy 78 %- a elpusztult, a Dunántúlon kiszáradt a Velencei és a Fertő tó.[1] Hunfalvy ezt írja ekkor a Hortobágyról: „Tul rajta a híres hortobágyi puszta terűl el, mellyet a Hortobágy vize átjár, de melly igen szikes s csakis legelőűl szolgál; a Tisza szabályozása óta még szárazabb lett s még legelőnek sem igen járja.”[2] Láthatjuk tehát a kortárs, a változások szemlélője is a regulációt teszi felelőssé a Hortobágy kiszáradása miatt.

Módosítás dátuma: 2013. november 24. vasárnap, 08:40 Bővebben...
 

A Kecskeri puszta természetvédelmi terület kultúrtörténeti áttekintése

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

A Kecskeri puszta természetvédelmi terület kultúrtörténeti áttekintése

történeti-néprajzi tanulmány

A Kárpát-medencét a magyarság tette kultúrtájjá, mai arculatát ezer éven át folyó munkával alakította ki. Bár az előttünk itt élő népek már megkezdték a tájátalakítást, ez nem volt jelentős mértékű, illetve a megtelepedés megszűnésével, ritkulásával a természet visszahódította a művelt területeket. A magyarság a honfoglalás után rövid idővel kialakította államszervezetét és megkezdődött a népesség történeti-táji tagoltságának kialakulása. Ez egyrészt egy spontán folyamat volt, másrészt egy tudatos telepítéspolitika hatása. Ez a megoszlottság azonban nem jelentett éles ellentéteket a különböző csoportok között, sőt egyfajta hungarus-tudat alakult ki a nem magyar anyanyelvű népesség körében is. A nemzet részeit és földrajzi elhelyezkedésüket Kósa László és Filep Antal munkájából ismerhetjük meg.[1][1] Ezek a kulturális különbözőségek egyrészt a földrajzi helyzetből, másrészt emberi okokból következnek. Egy adott terület vizsgálatakor figyelembe kell venni a táj helyi és helyzeti energiáit, valamint meg kell vizsgálni a történeti tényezőket is. A sajátos kultúra kialakulását e két tényező határozza meg.

Módosítás dátuma: 2014. április 29. kedd, 08:34 Bővebben...
 


14. oldal / 14