Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Címlap Társadalomnéprajz Vérségi kapcsolatok

A néphagyomány és a gyermek

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

A néphagyomány és a gyermek

Gyermek a babájával, 1943. Belényesújlak, Makay György felvétele, a képet köszönjük Bondár Kiss BotondnakMinden alkalommal, amikor népművészetről, népköltészetről tanácskozunk, hangsúlyoznunk kell, hogy akár a magyar, akár távoli népek népművészetéről van szó, azt nem különleges érdekességnek, egzotikumnak, furcsaságnak kell tekintenünk, hanem a mának szóló üzenetnek, melyben törékeny, veszendő, de életünkhöz nélkülözhetetlen értékek rejtőznek. A XX. századra az emberiség már felismerte, hogy a haladás, a fejlődés nem minden téren jelent tökéletesedést, előrelépést, vannak területek, ahol a haladásért, a kényelemért súlyos és talán nem is mindig szükséges árat kell fizetnünk.

Én hiszek abban, hogy a Világ, az Élet nem véletlenül jött létre. Minden egyes élőlénynek, a legparányibbtól az emberig, célja, szerepe, feladata van. A Világ nem céltalan és hiábavaló körforgás, amint azt egyes keleti filozófiák hirdetik, hanem végső célja, a beteljesedés felé halad. Ha van minden élőlénynek és embernek, akkor volt és van célja, feladata az egyes népeknek, azok népművészetének is. Maga a művészet sem öncélú dolog, hanem az embert szolgálja, hogy teljes életet éljen és teljesíteni tudja feladatát.

Minden nép választott nép. Minden nép sajátos feladatot kap, történelme során többet is, így minden nép sajátos, hagyományos népművészete különböző korokban, más- és másképpen gazdagítja, egészíti ki az emberiség műveltségét, segíti az emberek életét. A technikai haladás, a kényelem igénye, a hatalom, a gazdagodás ígérete, a hatalom csábítása, a globalizáció sokhelyütt már csaknem teljesen megsemmisítette Európában is a hagyományos népművészetet, az azt éltető életformát, a szerves társadalmat. Vannak viszont olyan európai népek, népcsoportok, nemegyszer éppen a szegényebbek és nehéz sorsúak, melyek jobban ragaszkodtak hagyományos műveltségükhöz, és olyan formákat, művészetet, szokásokat őriztek meg, melyekre a gazdagabb, szerencsésebb sorsú népeknek is szükségük lehet, ha túl akarják élni a globalizáció nagy pusztítását.

Módosítás dátuma: 2016. január 26. kedd, 06:17 Bővebben...
 

A család hagyományai

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

A család hagyományai

Örömmel vállalkoztam a családról alkotott kép kiegészítésére, mégpedig azzal, hogy leírom, bemutatom népünk családdal kapcsolatos hagyományát, rendjét. A család a hagyományos, keresztény értékrend átadásának, megélésének, a kultúra nemzedékről nemzedékre való átadásának legfontosabb színtere. Nem az elemi, a „nukleáris" család egyedül, hanem a családra épülő kapcsolatrendszer egésze. Ez a kapcsolatrendszer vérségi és eleven, nem vérségi - mondhatnánk műrokonsági - kapcsolatokból állt, amelyek nélkül elképzelhetetlen és lehetetlen lett volna az elemi család léte, fennmaradása, működése a múltban, a hagyományos társadalomban. A kultúra és a keresztény értékrend átadásának ugyancsak fontos színtere volt a templom, az iskola és a nyilvános - jobban mondva talán a társadalmi - élet, ami nélkül az egészséges családalapítás, az egymásnak megfelelő személyek egymásra találása és egymás mellett megmaradása elképzelhetetlen. Ebben minden benne volt: a párválasztást előkészítő és megkönnyítő, az együttlétet biztosító szokások, az érzelmek kifejezésének eszköztára, mely lehetővé tette a legbelső, és soha nyíltan ki nem mondható érzelmek, indulatok kifejezését, amit bátran nevezhetünk mentálhigiéniai gyakorlatnak is. Ez a jelrendszer a kultúrának éppen olyan fontos része, mint az erkölcsi tanítás, elvek átadása példával és neveléssel.

A hagyományos család nemcsak szülőkből és gyermekekből állt. A családhoz tartoztak a nagyszülők, a házasulatlan testvérekkel. A nagycsalád, mely nem úgy volt általános, hogy egy adott időben mindenki nagycsaládi kötelékben élt, hanem úgy, hogy szinte minden egyén életének egy részében nagycsaládi kötelékbe is tartozott, majd azok feloszlásával újabb nagycsaládok magját jelentő kiscsaládokban élték életüket. Az igazi nagycsalád - tudományosan az „összetett család" - több, egy korosztályhoz tartozó házaspár együttélését, együttgazdálkodását jelentette, a házas fiútestvérek szüleinek vezetése alatt. Így jobban tudták biztosítani a gyermekek felnevelését, a rendelkezésre álló magán- és közösségi használatban lévő földterületek haszonvételét. Ezen felül különösen a gyermekek nevelését elősegítette egy nem vérségi alapon létrejött „intézmény", a keresztkomaság.

Módosítás dátuma: 2015. május 03. vasárnap, 07:36 Bővebben...
 


2. oldal / 2