Zobor vidéki Szent Iván-napi szokások

Zobor-hegy északi, keleti, észak-nyugati és déli tövében magyarok laknak, kik minden oldalról tót községekkel vannak körülvéve, ámbár ezek között is több község van, mely ezelőtt magyar volt, de utóbb eltótosodott. Magyar községek Menyhe, Béd, Egerszeg, Szalakusz, (félig magyar, félig tót), Gerencsér, Csitár, Kolon, Ghymes és Zsére. Gerencsértől és Csitártól délkeletre és Nyitrától keletre fekszik Pográny, Geszte és Nyitra-Bodok, szintén magyar községek. Ezen községek lakóinak nyelvi különbségeire és sajátságaira e helyen nem kívánok kiterjeszkedni. Itt szorosan csak a Szent Iván-napi népszokásokat akarom bemutatni úgy, ahogy a jelzett vidék népeinél még mai nap is dívik.

1. A koloni tűzrakás és tűzugrás emléke

A szent-iváni népszokások között leghíresebb volt a koloni. Sajnos, hogy épen ez ment ki leghamarabb a divatból. Ma Kolonban csak két személy van, aki e szokás gyakorlására emlékezik. Nevezetesen egy 76 éves férfi, aki gyermekkorában rakta a szent-iváni tüzet, és egy 87 éves asszony, Balkó Ilon, aki azt állítja, hogy az egész népszokásra, az énekek szövegére és dallamára ma is igen jól emlékszik. Szerinte az egésznek vagy 65 éve következő lefolyása volt: Szent Iván-nap (jún. 24.) előtti este úgy 6–7 óra tájban, a lányok kimentek a község déli részén emelkedő dombra, ahova, mivel akkor gyufa még nem volt, parazsat bögrében, fát pedig ölükben vittek ki. Mikor a tüzet megrakták, körüle körben ugrándoztak és táncoltak. Ha pedig már a tűz lobogva égett, egyenkint énekelték a következő éneket:

Meggyúlandó ennek a legénynek kőházája, [vezeték- és keresztnév]

Ojtsuk, ojtsuk, jaj ne hagyjuk szeginyeket.

Selyem sárhajó Magyar Ilonának,

Hajón fölü gyöngykoszorúja gyöngy.

Ezt az a lány énekelte, aki a körből előlépett és a tüzet át akarta ugorni. Ez énekbe szeretőjének nevét foglalta bele. Mikor a dal első részét elénekelte, akkor ugrotta át a tüzet. A többiek aztán karban énekelték az ének másik részét „Selyemsárhajó stb.” Mikor ez megtörtént, újra énekelték mindnyájan az éneket, de a legénynév helyett a leány nevét szőtték az énekbe, aki ekkor ismét átugorta a tüzet. Ezután tovább folytatták az éneket:

Ki lovai vannak a nagy hegyek alatt, a nagy hegyek alatt?

De ott is, de ott is vannak N. legény lovai, N. legénynek lovai.

Utána jön a refrén „Selyemjárhajó stb.” az előbbi melódia szerint. Ezután a következő dalt énekelték:

Térítsd meg szeretőm az én lovaimat,

Én is megtérítem a te ludaidat.

Mivel minden lány kedvéért külön énekelték a dalokat, nem csoda, ha az egész 3–4 óra hosszat is eltartott. Az ugrás sikerültét állítólag semmiféle babonával nem kötötték össze.[1]

2. A csitári tűzrakás és tűzugrás

Csitár község Kolontól félórányi távolságban nyugatra, a Zsibrica-hegy tövében fekszik. Itt mai nap is szokásban van a szent-iváni tűzrakás, mely következőleg folyik le. Szent-Iván előtti este, naplemente után a lángok kimennek „prósicóval” (csapatban) egy közeli dombra, ott tüzet raknak, amelyen kicét (olyan szalmazsúp, minőt a házfedésnél használnak) égetnek. Azonkívül hoznak sárgafüvet, amit aranyfejő-fűnek (ökörfarkkóró) is neveznek, lencsevirágot (orgonavirág), bojzingot (bodzavirág) és ezeket a tűzön füstölik. Ezt azért teszik, mert azt tartják, hogy a szent-iváni tűzön füstölt növény megment sok „nyovolyátu”. A sárgafű fülzúgás, fülfájás ellen hasznos, a lencsevirág és a bojzing lének megfőzve hasrágást, köhögést gyógyít „haszonra”. Mikor a tüzet rakják, ezt éneklik:

Tyüzit megrakatjuk, velágos Szent János,

Velágos, velágos, csak agyég velágos,

Míg én oda megyek, oda megyek.

Mihán oda megyek, mingyá elalugyon,

Mihán oda megyek, elalugyon.

Utána ugyanazon melódiára a következő versszakot éneklik:

Lassan csendijetek, szíp, apró gyiákok,

Hagy alugyon Mária napfőkőtyig.

Mária, Mária, oh szip szűz Mária,

Dicsírendő ez anya e világba.

Ezután a cseresnyeosztó dal következik. Szokásban van ugyanis, hogy amely leány nem evett Szent-Ivánig cseresznyét, az visz magával a tűzhöz és a következő dal éneklése kíséretében szétosztja leány társai között.

Hajtsad, szívem, hajtsad a cseresnye ágát,

Hogy szakajtsak zőgyibű szeretőmnek,

Szeretőmnek zőgyibű, magamnak jovábú,

Szeretőmnek zőgyibű, szeretőmnek.

Melódiája a fentivel azonos. A cseresnye-osztás után mindnyájan ráteszik a következő nótát:

Haja gyivó megírik, a levele lehull,

Roppan gyivó, mogyoró a level aló.

Ezek azonban csak bevezető szertartások, mert a tűzugrás csak ezután következik. Erre a lányok egyenkint előállnak s ki ugrásra előállt, a következő dalt kezdi énekelni:

Sárhajó Magyar Ilonának udvarába hájó.

Ezt kétszer ismétlik. Előszöri ismétléskor a 3., 4., és 5. taktusban a leány szeretőjének nevét, a második ismétléskor pedig a leány nevét éneklik. Mikor a legény nevét éneklik, a leány átugorja a tüzet. Ha ez sikerült, akkor azt tartják, hogy a lány abban az esztendőben férjhez megy a megnevezett legényhez. Mikor a lány nevét éneklik, akkor a lány ismét ugrik és ha sikerült az ugrás, akkor abban az esztendőben egészséges lesz. Ezt az egész ceremóniát a Szent Iván utáni vasárnapon meg szokták ismételni.

3. A pogrányi változat

Pogrányban a Szent-Iván előtti estén a lányok kimennek a községtől északra eső, Pográny és Csitár közt fekvő Mál nevű hegyre s ott a tüzet megrakva, a következő éneket éneklik:

Szentiványi tiszta búza,

Kihajlik az országútra,

Selyemszálhaja

Magyar Ilona

Haja felhő, gyöngy koszorúja gyöngy.

Az éneket így folytatják ugyanazon melódiára:

Aki aztat learatja,

A jó Isten megáldhatja,

Selyemszálhaja stb.

 

Magas a rózsaág,

Messze elágazik,

Selyemszálhaja stb.

 

Még a tengeren is

Messze elhallatszik

Selyemszálhaja stb.

Ezután a tűzugró versszak következik, amelyben úgy a legény mint a leány nevét éneklik.

Egyik ága lehajlik a Pindes József udvarába.

Másik ága lehajlik a Szombat Bözse udvarába

Selyemszálhaja stb.

Mivel itt több szótag van, a melódia 1. taktusát annyiszor ismétlik, hányszor szükséges. Ekkor az „Egyik ága lehajlik a Pindes József” az 1. taktusra, a 2. és 3. taktusra pedig az „udvarába” szó esik. Ha az ugrás valakinek jól sikerült, azt mondják, hogy abban az esztendőben nem lesz „kilises” (keléses).

4. A menyhei változat

Szent-Háromság vasárnapján estefelé a leányok elmennek különféle éghető anyagokat: zsúpot, szalmát, szénát, herét stb. szerezni. A felsorolt anyagot rendszerint úgy lopják össze, mert csak így lesz hasznos a tűzugrás és csak így lehetnek hasznosak a rajta füstölt füvek és növények. A szertartás lefolyása a következő: este a falu legényei kimennek a temetőbe, ahol a tűz meg lesz rakandó és ott várják be a leányokat. Amint a leányok megjönnek, megrakják a tüzet a következő ének kíséretében:

Megrakjuk, megrakjuk, nigyszegűre rakjuk,

Csak addig el ne aludj, míg én nálad leszek,

Míg én nálad leszek, nálad énekelek.

Dicsírendő az Atya e vitágon.

 

Ki lovai esznek a nagy hegyek alatt?

De ott is esznek a (Fülöp Gergelyé).

Dicsírendő stb.

 

Fordítsd (Móni) fordítsd az én lovaimat,

Én is megtérítem a te ludaidot.

Dicsírendő stb.

A második versszakba a legény, a harmadikba a leány nevét szövik bele. Ezután a következő dalt éneklik s közben a tüzet is átugrálják:

Rózsafa nem magas, ága elágazott,

A tengeren által hajlandozott.

Egyik ága hajlott

Másik ága hajlott

(Fülöp Gergely) udvarába,

(Lengyel Móni) udvarába.

Hej lom! te Szent János, arany felhő, gyöngykoszorú, gyöngy.

Természetes, hogy akkor, amikor a legény nevét éneklik, a leány átugorja a tüzet, valamint akkor is, ha a leány nevét éneklik. Ha az ugrás sikerült, a leány abban az esztendőben férjhez megy. A szertartás tart Szent Háromság vasárnapjától egész Keresztelő Szent Jánosig minden vasár- és ünnepnapon. Az utolsó napon kimennek a tűzhöz az asszonyok is, és különféle füvet, bojzingot, lencsevirágot, méhfüvet, ezerjót, ürmöt, farkasalmát stb. füstölnek rajta. Ezeket különféle fürdők készítésére használják. Ha tartós szárazság van, a szertartást naponkint, tehát köznapokon is megismétlik, remélvén, hogy így kikérik az esőt. A többi községekben, Szalakuszon, Béden és Egerszegen szintén szokásban volt a Szent Iván napi tűzrakás, de itt már régen kiment a divatból. Részint a nép hagyta el, részint pedig a plébánosok tiltották be, mint pogány szokást. Némely helyütt ép a nép babonás hitét használták fel a tűzrakás ötletes megszüntetésére, így Pogrányban a gyakori tüzek okául a szent-iváni tűzrakást hozta fel az odavaló lelkész. Sajnos, nem eredménytelenül.

 

Forrás: Atovich Ferenc: Zobor-vidéki szent-iváni szokások. Hazánk. VII. évfolyam 142. szám. 1900. 2-3.