Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Címlap Kulturális antropológia

Kalandozás a folklór határain

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Kalandozás a folklór határain

A posztmodern kor banditái[1]

Az emberi társadalom minden egyes tagjának, történelmi kortól és társadalmi helyzettől függetlenül szüksége van arra, hogy viselkedését, gondolkodását eligazító orientációs pontokat keressen. Ilyen orientációs pontként funkcionálhat a kultúra számos intézménye – pl. a vallás – mellett bizonyos személyek csoportja is. Ezek a személyek magukon viselik egy –egy korszak jellemző jegyeit s az őket tisztelő társadalmi réteg kulturális-, gazdasági sajátosságait. Így emelkedtek ki a hétköznapi, profán szférából a keresztény szentek, így nyertek esetenként szakrális jellemzőket bizonyos történeti személyiségek és így épül(t) kultusz a tömegtársadalom „ikonikus” figurái, a sztárok köré.[2] Megtalálható azonban az említett hősök között egy olyan csoport, melynek tagjai hírnevüket, ismertségüket nem altruizmusuknak, erényes életüknek, hithű vallásosságuknak, mártíromságuknak vagy társadalomépítő tevékenységüknek, hanem bűntetteiknek köszönhetik. Ők a szinte minden korban megjelenő hírhedt betyárok, banditák. Több hazai és külföldi szerző foglalkozott már azzal, hogy feltárja ezen egykorvolt hősök népi kultuszát,[3] ám ennek sajátosságait elsősorban a múltbéli személyekkel kapcsolatban vizsgálták, míg a kortárs párhuzamok elemzése jórészt elmaradt. Felmerülhet persze a kérdés, hogy léteznek-e korunkban hasonló, eszményített banditák, s ha igen, mennyiben tekinthetők azok a korábbi betyárok posztmodern kori leszármazottainak? Jelen tanulmányban arra teszek kísérletet, hogy ezt a kérdést megválaszoljam.

Ha megvizsgáljuk a sztárok kultuszának keletkezését, ki kell emelnünk, hogy létrejöttük a kompenzációs igények, az elbizonytalanodás és a „szeretetéhség” mellett[4] többek között az ún. „halo-effektusnak”, („holdudvar hatás”) is köszönhető.[5] Ennek lényege, hogy a zenészek, színészek, sportolók stb. esetében egy-egy pozitív tulajdonságukat vetítik ki a többi – esetleg kevésbé pozitív, vagy kiemelkedő – képességükre. Így lesz például a jó hangú énekes rajongóik szerint egyben külsőleg is vonzó, a virtuóz focista emberileg is gáláns, önfeláldozó. Mindez a posztmodern kori betyárok esetében is jelentkezik, ám paradox módon, hiszen ebben az esetben a negatív tulajdonságokat (rablás) kell átformázni pozitívvá. A 19. századi betyároknál tapasztalhattuk, hogy tetteiket jelentős mértékben idealizálták, miszerint egyfajta „kegyes lopást” hajtottak végre, hiszen szegénytől sosem raboltak, sőt, amit a gazdagoktól elvettek, részben nekik osztották szét, így tetteik bizonyos értelemben társadalmi célt is szolgáltak. Nyilvánvaló, hogy nagyrészt azok a személyek eszményítették őket, akik nem álltak velük közvetlen kapcsolatban, nem volt róluk tapasztalatuk. Napjaink betyárjainál ez a fajta elképzelés teljes mértékben eltűnt.[6] A posztmodern kori betyárok szerzeményüket saját célra használják fel, magukra költik, abból a nép számára nem juttatnak – teljes mértékben megfelelve ezzel a fogyasztói civilizáció hedonista szemléletének. Mégsem alakul ki róluk egyöntetűen negatív kép, sőt egy-egy posztmodern kori bandita akár azonosulási mintaként is szolgálhat, mint láthatjuk később.[7] A posztmodern kori banditák esetében is érvényesül Buda Béla megfogalmazása, mely szerint „a sztár mindig pozitív érzelmi színezetű képben él”.[8] Míg negatív hősök léteztek a történelemben, negatív sztárok nincsenek (legalábbis rajongóik szemében).

Módosítás dátuma: 2017. augusztus 13. vasárnap, 16:18 Bővebben...
 

Mitizált történelem- Szent István dekonstruált – rekonstruált legendáriuma

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Mitizált történelem

Szent István dekonstruált – rekonstruált legendáriuma

Szent István mozaik, Mátraverebély-Szentkút, 2016. Benedek Csaba felvételeAbsztrakt:A paradigmatikus kulturális- és politikai változások minden esetben hatással vannak a múlt percepciójára is. Az átalakuló világkép maga után vonja a történelem folytonos újraértelmezését. Ebben a folyamatban a történelmi szereplők megítélése megváltozhat, heroizációs- vagy deheroizációs folyamaton mehetnek keresztül. Szélsőséges esetben hősökből antihősök, antihősökből hősök válhatnak. A folyamat szemléltetésére kiválóan alkalmas Szent István (997-1038) magyar uralkodó napjainkban is formálódó legendáriuma, mely feltárja a vernakuláris történelemszemlélet változásának mögöttes mozgatórugóit. Megismerhetjük belőle a keletkező új mítoszok jellegzetességein túl a történelem újraértelmezése mögött zajló politikai-, vallási motivációkat is.[1]

Keywords: modern mythology, contemporary paganism, neonationalism, Saint Stephen, „István, a király” rockopera, turáni átok

Természetesnek számít, hogy a hirtelen bekövetkező kulturális-, társadalmi változások elbizonytalanítják az embereket. Egyesek a megjelenő ismeretlen jelenségek, a megszokott keretek közül kizökkenni tűnő addigi életritmus vagy a felborulni látszó kulturális berögződések miatt éreznek frusztrációt. A félelmek, a bizonytalanság, az átalakulás okozta válság leküzdésére számtalan társadalmi válaszreakció keletkezhet: emelkedhet a valláshoz, mint menedékhez fordulók száma, megnőhet egyes politikai mozgalmak támogatottsága, erősödhetnek az alulról jövő szerveződések, de felértékelődhet a hagyományok szerepe is. Gyakran elméletek születnek, melyek próbálják megmagyarázni a változások okát, mikéntjét, lehetséges következményeit. Nem egyszer a hétköznapok valóságából kiszakadást keresve, egy idilli történelmi kor vízióját vázolják fel, mely még mentes volt a mindenkori jelen viszályaitól, ellenségeskedéseitől, nyomorúságától. Ez a fajta romantikus, idealizáló szemlélet a hiányos tudáson alapulva a történelmet gyakran mitikus dimenzióba helyezi és olyan többé-kevésbé fals múlt képzetét hozza létre, melyben a töredezett történelmi ismeretek komplett egésszé formálódnak. A múlt ilyetén átértelmezése mindig a jelen folyamatait tükrözi, az itt és most kérdéseire próbál meg választ adni. A történelmi remitologizáción keresztül a jelen mélyebb megismerésére is lehetőség nyílik.

Módosítás dátuma: 2017. július 03. hétfő, 10:32 Bővebben...
 

A szeretet apostola. Szekuláris zarándoklatok és sztárkultusz a poszt-szocialista Magyarországon

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

A szeretet apostola

Szekuláris zarándoklatok és sztárkultusz a poszt-szocialista Magyarországon.[1]

„Jézus bement (Isten) templomába és kiűzte azokat,
akik a templomban adtak-vettek,
a pénzváltók asztalait és a
galambárusok padjait pedig fölforgatta.
Írva van, kiáltotta:
Az én házam az imádság háza,
ti pedig rablóbarlanggá tettétek.”
(Máté 21, 12-14.)
„Valójában nincs teljesen profán létezés.
A profán élet mellet döntő embernek,
bármennyire is deszakralizálja a világot,
sohasem sikerül teljesen megszabadulnia
a vallásos viselkedéstől”
(Mircea Eliade)

1. Bevezető

Dolgozatom Zámbó Jimmyről, a magyar közvéleményt élesen megosztó – egyesekből féktelen rajongást, másokból gyökeres elutasítást kiváltó - énekesről és a köré kiépülő „szekuláris” zarándoklatokról szól.[2] Célom, hogy Zámbó kultuszán keresztül megvizsgáljam, hogy a sztárkultusz napjainkban a vallásosság egyik ágaként funkcionál-e? Vajon eszközkészletét, megnyilvánulási formáit a kereszténységből eredeztethetjük-e? Dolgozatom az elméleti irodalom mellett két „pillérre” épül. Egyrészt elengedhetetlen volt az elektronikus és írott (bulvár) médiumok forrásanyagának elemzése, másrészt személyes gyűjtéseken, melyeket az énekes csepeli sírjánál készítettem a temetés napján illetve a halál évfordulóin valamint halottak napja alkalmából.[3]

Zámbó Jimmy 2001. január 2-án, hajnalban szerencsétlen körülmények közt lelte halálát. A tragikus esemény után spontán módon rajongók özönlöttek házához, temetése pedig az országos kereskedelmi médiumoknak köszönhetően a 21. század első közösségi (gyász)eseményévé vált Magyarországon. Sírjához napjainkban is folyamatosan zarándokolnak rajongói.

Módosítás dátuma: 2017. május 02. kedd, 06:25 Bővebben...
 

„Túlélő hősök” és születő hősök. A kortárs hőskultusz diszkrepanciái

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

„Túlélő hősök” és születő hősök

A kortárs hőskultusz diszkrepanciái

1. kép „Megmaradt annak, ami volt. Egyszeri embernek.” Fotó: (www.mti.hu)A posztkommunista Közép-Kelet Európa hőskultuszát elemezve szembetűnő ambivalenciákkal találkozhatunk. Bár a régibb történelem, a középkor, romantika kora, hőseinek kultusza stabilnak látszik, a közelmúlt történelmi hősei sokszor nem tudtak sikeresen össztársadalmi megítélést tükröző, valódi nemzeti hősökké válni.[1] A jelenség legfőbb oka, hogy a régióban a nemzeti hősök kánonja a gyakori politikai rendszerváltozásokkal együtt alakult át. A kollektív emlékezet felülről kényszerített fluktuációi átalakították a hősök panteonját is. Egyes hősöket háttérbe szorított vagy felejtésre ítélt, másokat megtartott, de melléjük minden esetben új hősöket emelt fel. A tömeges hősteremtés legeklatánsabb példáját a kommunista-szocialista rezsimek szolgáltatták, lokális, nemzeti- és nemzetek feletti kreált hőseikkel. A rendszer bukásával ezek döntő többsége megrázkódtatás nélkül merült el a felejtésben, igazolva azt, amit a hőskultusz kutatásában régóta tudunk, és megjelenik Boorstin elméletében is, ami szerint "megteremthetjük a hírnevet és - habár jelentős anyagi ráfordítással, de - híressé tehetünk egy-egy személyt, de nem tehetjük őket naggyá. Létrehozhatunk sztárokat, de soha nem tudunk hőst kreálni. Mára már majdnem elfelejtettük, de minden hős önmaga által vált hőssé.”[2]

Furcsa helyzet akkor áll elő, amikor azt vesszük észre, hogy egyes szocialista hősök nem tűntek el társaikkal egyetemben, hanem megmaradtak népszerűnek és anakronisztikusan hirdetik egy letűnt kor szellemét egy olyan új korban, mely alapvetően szemben áll és elutasítja a „túlélő hős” ikonja mögötti szimbolikus tartalmat. Jó példát szolgáltat erre Jozip Bros Tito és Kádár János alakja. Tanulmányom célja annak bemutatása, hogy milyen okok magyarázzák a „túlélő hősök” kultuszának fennmaradását, milyen megnyilvánulásai vannak ennek az anakronisztikus kultusznak, illetve mindez mennyiben akadályozza az új hősök felemelkedését? Miért és hogyan születnek az új hősök, milyen diszkrepanciák kísérik kultuszuk meggyökerezését?[3] A tanulmány téziseit Kádár János és Nagy Imre magyarországi kultuszán keresztül kívánom szemléltetni.

A „túlélő hős”: Kádár János

Közhely, hogy hősök mindig is voltak, vannak és lesznek. A hősök keletkezésére alapvetően kétféle magyarázat szolgálhat. Egyrészt eredhetnek egyfajta pszichés szükségletből, mely az emberi elme működésének sajátosságaként fogható fel, valamint elősegítheti a társadalmi-, gazdasági-, kulturális kánon alapvető megrendülése, megváltozása, így elsősorban a forradalmak, háborúk. Nagy Imre és Kádár János politikai pályafutásának legfontosabb állomása az 1956-os forradalom és szabadságharc volt, ám míg egyikük számára ez a véget jelentette, másiknak a kezdetet 32 évig tartó, ambivalens értékelésű regnálásához. Kádár megítélése a közvéleményben e három évtized alatt jelentős változáson ment keresztül. A forradalmi események után közvetlenül a népesség többsége a kommunista diktatúra továbbvivőjeként tekintett rá, majd bűne, a forradalom vérbe fojtása sokak szemében feledésbe merült. Ahogy Voigt is megfogalmazta, „a századunk hetvenes éveiben bekövetkező »kádári« konszolidációt ezerszer hasonlították az 1867-es kiegyezéshez; magát az 1956-ban az oroszokhoz futó párttitkárt, akit élete vége felé viszont az ország lakosságának jelentős része már »atyjaként« tisztelt, egyenesen az élemedett uralkodóhoz, Ferenc Józsefhez. Éppen ma a nosztalgia aranyozza be a régi önkényuralmak érdességeit.”[4] Ez a megítélésben bekövetkező változás köszönhető volt az egykori szocialista blokkon belül mesterségesen fenntartott viszonylagos jólétnek és kiszámíthatóságnak valamint az 1956-os eseményekkel kapcsolatban alkalmazott tudatos felejtéspolitikának.

Módosítás dátuma: 2017. május 01. hétfő, 08:09 Bővebben...