2020. május 01. péntek, 00:00
Vargyas Ildikó
Mezőség viseletkultúrája
Az én rózsám fürjmadár, selyemkeszkenőbe jár, ahogy megyen az utcán, rózsa nyílik a nyomán
Népviselet alatt egy adott tájegység, régió paraszti ruházatát értjük. A hagyományos népviselet mutatója az ember személyes életkörülményeinek: anyagi és társadalmi helyzetének, korának, foglalkozásának, vallásának, örömének és bánatának.
A történelmi korszakokat a paraszti ruházkodás formáinak fejlődésén belül is megfigyelhetjük, a középkori, gótikus, reneszánsz, barokk, majd a kisnemesi és városi hatások némi késéssel, de megjelennek a népviseletekben is.
A ma a Mezőségnek tekintett régió mintegy 6000 km2 területű, Erdély kellős közepén fekvő, folyóvölgyek határolta dombvidék, a Dés, Beszterce, Marosvásárhely és Torda által határolt négyszögben fekszik. Mintegy háromszáz, magyarok, románok és szászok lakta település tartozik ide. A mezőségi falvak nagyjából egymáshoz hasonló viselettel és kultúrával rendelkeznek. Kivételt képez az a néhány település, melyeknek egyedülálló a népviselete, és nem keveredik, nem házasodik össze a környezetében levő egyetlen magyar faluval sem. A leghíresebb ezek közül Szék.[1]
Kallós Zoltán néprajzkutató, gyermekéveitől kezdve mentette Mezőség néprajzi örökségét. Az összegyűjtött és dokumentált viseleteket és tárgyakat végül a válaszúti Kallós Zoltán Alapítvány Néprajzi Gyűjteményben tette közkincsé, ahol a tematikusan felépített kiállítás tisztaszobáin keresztül megismerhetjük az egykori Mezőség lakás- és viseletkultúráját, valamint betekintést nyerhetünk a mezőségi ember életmódjába.[2]
A mezőségi magyar települések szigetcsoportszerűen szétszóródva, román falvak közé ékelődve helyezkednek el. Az itt élő magyarok népi kultúrája archaikus magyar paraszti kultúra, nagyon gazdag szellemi hagyatékkal, tánc- és zenei kultúrával. A századok óta földműveléssel és állattenyésztéssel foglalkozó magyar lakosságának népi öltözete, annak ellenére, hogy más vidékeknél kevésbé színes, mégis igen tanulságos. Sok olyan régi ruhadarabot egyesít, melyek más, kulturáltabb vidékeken a viselet fejlődése következtében sok átalakításon estek át, vagy eltűntek. Mivel Mezőség lakosság szempontjából egy vegyes terület, a románokkal, cigányokkal és szászokkal való együttélés hatása kimutatható a viseletkultúrában is. Például a magas fekete báránybőr sapka, a lábravaló, a szoros vászonnadrág vagy a csuklyaviselet román hatásra utal.
Módosítás dátuma: 2020. május 01. péntek, 05:31
Bővebben...
2017. december 14. csütörtök, 17:06
Bátky Zsigmond
Sárközi főkötők
Sárköz Tolna megye déli sarkának Dunához simuló része: Őcsény, Decs, Pilis és Alsónyék. Földrajzi és néprajzi sziget, színmagyar kálvinista lakossággal. Szép típusú asszonyai készítik a sárközi „szabott” és „parittya” főkötőket csipkefinom kivarrással.
Tolna megye legdélibb sarkában, Szekszárd alatt, az egyenesen délnek csapó meredek dombvonulat és kígyózó Duna között, Csepel szigeténél kisebb, lapos, rétes síkság fekszik. A lomha Sárvíz kanyarog végig rajta s innen kapta a Sárköz (= vízköz) nevet. Az ilyen vizek közé szorult helyek, ahonnan hajdanában úgy kellett „kijárni” a szomszédos községekbe, köztük Szekszárd városába is, predesztinált megőrzői elmúlt korok életmódjának, szokásainak, divatjának. Efféle ittfelejtődött kis népsziget a tolnai Sárköz is. Mindössze négy falu: Őcsény, Decs, Pilis és Alsónyék rokon családokból álló ősi református lakossága a néprajzi értelemben vett Sárköz, melynek különállása még jobban kidomborodik azáltal, hogy szomszédságába a török világ után más vidékről, vagy éppen idegen földről származó telepesek kerültek. Sajnos, a vizekkel szigetté zárt földek sorsa fenyegette ezt a területet is. Szakadozott, bomlott, apadt, mert jómódú népét megmételyezte az „egyke”. Értékes nép, nyakas, szívós magyarság. Szerencse, hogy újabban biztató jelek is mutatkoznak.
Módosítás dátuma: 2017. december 14. csütörtök, 17:10
Bővebben...
|
2016. november 06. vasárnap, 09:07
Andrásfalvy Bertalan
A Dél-Dunántúl népviseleteinek néhány kérdése
A hagyományos paraszti műveltség kutatóját a Délkelet-Dunántúl sokszínűsége különösen akkor ejti csodálatba, ha a népviseletekkel kezd foglalkozni. Különösen annak számára lenne ez a kép megfejthetetlenül összetett, bonyolult. aki minden történeti ismeret, előítélet nélkül érkezett volna e tájra, mondjuk Amerikából, nem ismerné még az itt beszélt nyelveket és nyelvjárásokat; és tegyük hozzá, az első világháború előtti években utazta volna be a négy megyét egy tavaszi vasárnapon, gondolatnál sebesebb légi járműről szemlélve a templom körül ünnepi viseletben rajzó népet.
A népviseletek az egyes népcsoportok legszembetűnőbb ismérvei, jelzői, és egy ilyen utazás felvillantaná előttünk e táj számtalan kisebb-nagyobb népcsoportját és nemzetiségét.
Hogyan lehetne e tájat a népviseleteiből kiindulva rendszerezni, e táj néprajzi csoportjait a viseletek alapján beosztani, megismerni?
Megszoktuk, hogy egyes népcsoportok vizsgálatánál tekintünk ki népviseletükre; így tulajdonképpen csak azoknak a népcsoportoknak ismerjük a népviseletét, amelyekkel a néprajzi kutatás valamilyen módon már foglalkozott. Hozzátehetjük: a népviselet általában az a külső jegy, melynek kapcsán az egyes népcsoportokra felfigyelnek.
Bővebben...
2015. október 04. vasárnap, 16:09
Gyönyörűné Erdei Judit
Rátétes szűrök a Bihari Múzeum gyűjteményében[1]
2003-ban volt először módom tanulmányozni a Bihari Múzeum néprajzi gyűjteményében található szűröket, rátétes díszítésű textíliákat. Jelen írásomban a „bihari specifikum”-nak mondható rátétes szűröket veszem nagyító alá.[2]
A szűr szónak két jelentése van: egyik a magyar juh, a racka, gyapjából készült durva, abaposztó neve, amelyet darócnak, halinának is neveznek, másik jelentése a nagygallérú, köpönyegszerű felsőruha.[3]
„A szűr a magyar nép egyik legősibb és legkedveltebb, népdalokban leggyakrabban emlegetett ruhadarabja. Kizárólag férfiak viselik; leginkább a pusztázó nép, de ünnepi díszruhája a falusiaknak is…” – írja Györffy István e viseletdarab legismertebb kutatója.[4] Páratlanul szép és gazdag, minden ízében magyar ornamentika jellemzi.[5] A legmagyarabb ruhadarab.[6]
Györffy a szűrviselés két területét említi: Erdélyt és Magyarországot.[7] A cifraszűr mindenütt a magyarságra volt jellemző, csak a magyarlakta területeken készítették és viselték. Általános divatja a XVII–XVIII. században volt,[8] de virágkorát élte még a XIX. században is.
A szűrre a nagy bőség jellemző: nem lehet felölteni, nem ér össze az eleje. Más felöltőktől a hátán lévő, nagy négyszögletes gallérja különbözteti meg. Nélküle a szűr nem valódi csak gubaszűr, juhszűr, vagy szűrkabát stb.[9] Mellben csak egy szűrcsat fogja össze, amelyet nem szoktak kioldani, mert legtöbbször vállra vetve hordták,[10] ezért az ujját gyakran bevarrták, használati tárgyakat tettek bele.[11] Somogyban a szűr ujja megrövidült, eleve bevarrva, befenekelve készítették.[12]
A pásztornak mindene a szűr: védte a hidegtől, az esőtől, a széltől, a hótól, árnyékot adott a nyári napsütésben. Derékaljnak, párnának, ülőszéknek, takarónak használta. A gazdaembert egész életében kiszolgálta ez a viseleti darab, de a cselédek, pásztorok szűre, ha elnyűtt, másikra volt szükség. Valamirevaló pásztornak gazdagabban díszített cifraszűrt kellett viselni.
Módosítás dátuma: 2015. október 04. vasárnap, 21:52
Bővebben...
|