Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

A Jászság népdalaiból

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

A Jászság népdalaiból

Énekelte és citerán játszotta Kis József, JászfelsőszentgyörgyNagyon gyakran lehet hallani, hogy a Jászság a néprajzi kutatások szempontjából felderítetlen terület. A népzenei kutatásokra vonatkoztatva fokozottan érvényes ez. A korábbi évekből származó kisebb gyűjtések módszeri tekintetben, hitelesség szempontjából és a szemléltető módot illetően egyaránt igen sok kívánnivalót hagynak maguk után. A hiányok pótlása, a még menthetők megmentése mindannyiunk számára egyre sürgetőbb feladat.

A Jász Múzeum egyik fő tevékenysége arra irányul, hogy minél nagyobb létszámú kutatógárdát tömörítsen maga köré, és megfelelő szakmai irányítással, módszeresen, lehetőleg a zenei falumonográfia igényei szerint végezze a népzenei anyag gyűjtését is. Eddigi tájékozódásaink alapján már több jó adatközlővel volt alkalmunk megismerkedni. Legtöbb anyagot szolgáltatta számunkra egy jászfelsőszentgyörgyi jó „nótafa”, Kis József, aki helyben és a környéken igen jó citerás hírében áll. Zenei tevékenységéhez és népdalanyagának értékeléséhez ezúttal nem szándékozunk elméleti fejtegetéseket hozzáfűzni, csupán néhány jellemzőbb példát mutatunk be az általa énekelt és citerán is előadott dalokból.

Megjelent a Múzeumi Levelek 5. számában, 1961-ben (Kaposvári Gyula szerk.).

A szolnoki Damjanich János Múzeum Könyvtárának engedélyével.

Módosítás dátuma: 2021. május 21. péntek, 09:52 Bővebben...
 

Siratógyűjtő Zagyvarékason

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Siratógyűjtő Zagyvarékason

A halottsiratás már az ókorban is ismeretes népszokás volt majd minden népnél, de különösen a keleti népeknél. A magyar és a szláv népeknél máig is fennmaradt. Nálunk már kiveszőfélben levő szokás a siratás, és csak ritkán találni olyan siratókat, akik a koporsóra ráborulva, azt kiterjesztett karjaikkal átölelve, zeneileg pontosan feljegyezhető dallammal siratják a megholtat. Leginkább Tolnában és a palócok lakta vidékeken (Nógrádban és Hevesben) siratnak még ma is szórványosan.

Általában asszonyok feladata a siratás, de találkoztam már olyan férfiénekessel is, aki elsiratta gyilkosság áldozatául esett édesapját.

*

A sirató-ének feljegyzése (különösképpen a magnetofonos felvétel esetén) igen nehéz feladatot ró a gyűjtőre. Egyébként is nehezen bírhatok rá, de amint meglátják a magnetofont, babonás félelemmel elzárkóznak minden további adatközléstől vagy a már egyszer elénekelt siratót a magnetofonba sokkal zavartabban, akadozottabban ismétlik meg.

A siratóknál a leggyakrabban improvizált szövegeket hallunk, egyiknél-másiknál némi költészetet is. A legtöbbször azonban keserves, spontán kitörésekből áll, és a halott érdemeit szépen kiemelő felsorolásokat tartalmaz. A fő cél az, hogy a jelenlevők lássák, mennyire szerette az urát vagy gyermekét a gyászoló asszony. Hogy mennyire rögtönzött a siratás, annak gyakran tanúi vagyunk, mert kétszer egymás után senkisem tudja elmondani egyformán azt, és annyira a pillanat szülte spontán átélésben formált gondolatokat tartalmaz.

A siratóknak két fó csoportja van. Az egyik a dallammal történő siratás. Ezeknek határozott hangmagasságuk (állandó dallammal) van, s hangterjedelmük 5, 6, 7 hangú, ritkábban oktáv (8) terjedelmű. Ezek dallamai és szövegei félig-meddig lazán strófikus szerkezetűek és dallamsoraik is nagyjából ismétlődnek. Van ezenkívül olyan siratás is, amely dallam nélkül, a szövegnek hol magasabb, hol mélyebb recitálásával, hanglejtésével történik, az érzelem hol hevesebb, hol nyugodtabb megnyilvánulásának megfelelően.

Módosítás dátuma: 2021. április 21. szerda, 08:19 Bővebben...
 

A Kossuth-nóta eredete

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

A Kossuth-nóta eredete

Gyorsan gyült a maroknyi tábor,
Az ellenség haladta százszor, -
De annak népe hazafi...
[...]
Harcolni sebben, éhen, fázva,
Győzni s halni nevetve, játszva:
Oly könnyü volt mindannyinak!
Tompa Mihály

A magyar határon, Bécs felől is dörögtek immár az ágyúk!... Windischgrätz betört zsoldos hadával. Karácsonyi ünnepet jött köszönteni az ifjú honvédseregnek a »Mikulás!«  

Perczel oroszláni bátorsággal szállt szembe a túlnyomó ellenséggel. Maroknyi hős csapata nagy véráldozattal engedett át minden talpalatnyi tért a a tízszerte nagyobb osztrák haderőnek, mely feltarthatatlanul nyomult Pest felé. E nem várt veszedelemben a nemzeti kormány sürgős rendeletet adott ki, az alvidéki táborból négy honvédzászlóalj előfogaton siessen csatlakozni Görgei seregéhez, mely a fővárosban volt. Atyám [Egressy Gábor] kormánybiztosi hivatalát csapatvezéri állással cserélte föl. Néhány nap alatt hatszáz főnyi önkéntes hadat toborzott össze Szegeden és vidékén, hogy azt Pest védelmére vezesse. Zászlóaljam: a 33-dik, más három zászlóaljjal együtt Becskerek mellől, a Kiss Ernő táborából, négy nap alatt elérkezett parasztszekereken Pestre. A hosszú úton, fedetlen szekereinken s a muszka hidegben annyira átfáztunk, hogy ideérkezve, dermetségünk miatt képtelenek voltunk azonnal táborba szállni.

Az első nap tehát a polgársághoz szállásoltak el bennünket. Nekünk, a 33-dik zászlóalj tisztjeinek, a »Magyar királyhoz« címzett vendéglőben adtak lakást. A jótékony üdülés után, december 29-én, zászlóaljunk Budára ment át. Itt a Vérmezőn napestig fegyverben állva, hallgattuk Perczel ágyúinak dörgését Mór felől. Két nap és két éjjel vesztegelt így az alvidékről felhozott négy zászlóalj nyílt táborban a Vérmezőn. Itt borult ránk szilveszter éjszakája, a szabad ég alatt, hóban, fagyban, szélviharban. A rendkívüli hideg, mely ez évben uralkodott, ezen az éjszakában érte el fő fokát. Emiatt honvédeink nagy része szolgálatképtelen lett. Kénytelen voltunk néhány órára a közelben levő házakba menekülni, hogy megmerevült tagjainkat jeges borogatással orvosoljuk. Önfeláldozó házigazdáinknak köszönhetjük, kik családtagjaikkal fennvirrasztva, egész éjjel ápoltak bennünket, hogy másnap ismét fegyverbe állhattunk. De az átélt fagylaló idő utóhatását bajtársaim nagy része bizonnyal egész életén át megsínylette, miként én, ma is lábaimon viselem emlékeztető bélyegét...

Módosítás dátuma: 2019. július 07. vasárnap, 09:57 Bővebben...
 

Népdalgyűjtés Törökországban

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Népdalgyűjtés Törökországban

Kisázsiai tanulmányutam előzményei ezek. A török hivatalos körök Hindemith útbaigazításával és tanácsai alapján másfél évvel ezelőtt megkezdték városi zenekultúrájuknak megszervezését, európai mintára. Azonban a török népzenéből kialakítandó tulajdonképpeni török nemzeti zene kifejlesztése ügyében nem volt megfelelő tanácsadójuk; nem volt, aki népzenei gyűjtésre vonatkozó útbaigazításokat adjon nekik.

Fölmerült tehát az a terv, hogy Törökország egyetlen politikai pártjának, a Halkevinak ankarai osztálya engem meghívjon. Ha nem csalódom, ez a gondolat Rásonyi Lászlótól, az ankarai egyetem magyar nyelvet előadó professzorától származik; ő nagy szószólója a török-magyar kulturális kapcsolatok minél erősebbre fűzésének: nem sajnált semmi fáradságot, hogy ez a terv minél előbb és minél tökéletesebben megvalósuljon.

A meghívás értelmében Ankarában három előadást kértek tőlem zenefolklore-ral kapcsolatos kérdésekről, továbbá közreműködésemet egy magyar műsorú zenekari hangversenyen. Ráadásul pedig két gyűjtőút megrendezését ígérték, hogy a Magyar Tudományos Akadémia számára a magammal vitt hengerekre anatóliai török népzenét vehessek fel. Magától értetődik, hogy ezt az ajánlatot kész örömmel fogadtam el.

Utamat Istambulban megszakítottam, hogy az ottani városi zenekonzervatórium népzenei lemezgyűjteményét legalább futólag átnézhessem és így képet nyerhessek arról, mi minden történt eddig Törökországban a népzenekutatás terén. Kiderült, hogy a felvételek technikai szempontból kifogástalanok: Istambul városának megbízásából a Columbia és His Master's Voice készítette ezt a 65 dupla lemezt, odahozatott, nagyrészt parasztemberek előadását véve föl. 1930 óta dolgoztak ezen a sorozaton: kb. 130 dallamot vettek fel. Soknak bizony ez nem mondható, de még mindig több, mint a mi 4 lemezből álló szerény magyar gyűjteményünk.

Nagyobb hibája a sorozatnak, hogy az anyag kiválasztása nem történt és nem is történhetett eléggé tervszerűen. Hiszen helyszíni (falvakban történő) gyűjtés hiányában nem is tudhatta senki, mit kellene elsősorban, mit volna egyáltalán érdemes felvenni. Úgy, hogy nagyobbrészt véletlenül Istambulba vetődő vándormuzsikusok szolgáltatták az anyagot, már pedig tudvalevően éppen ezek – kóborlásaik következtében – nem nagyon hiteles forrásai a helyhez kötött falusi zenének. Másik hibája a sorozatnak az, hogy nemcsak a dallamok nincsenek még lejegyezve, hanem még a szövegeket sem jegyezték le a felvételek idejében. Az utóbbi hiány sok esetben többé már nem is pótolható, mert – amint ottlétemkor saját magam erről meggyőződtem –némely felvétel szövegét még maguk a törökök sem értik ki a lemezből!

Ankarába érve első dolgom a felolvasásoknak és a hangversenynek megtartása volt, ami kb. egy hetet vett igénybe; a népzenei gyűjtésre csak ezután került sor.

Módosítás dátuma: 2017. november 30. csütörtök, 07:30 Bővebben...
 

Miért és hogyan gyűjtsünk népzenét?

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Miért és hogyan gyűjtsünk népzenét?

„La mélodie populaire… n'existe réellement qu'au moment où on la chante ou la joue et ne vit que par la volonté de son interprète et de la manière voulue par lui. Création et interprétation se confondent ici… dans une mesure que la pratique musicale fondée sur l'écrit où l'imprimé ignore absolument…”

(Brailoiu: Esquisse d'une méthode de folklore musical.)

 

Vagy másfélszáz évvel ezelőtt – mikor Európa-szerte felébredt az érdeklődés a falu művészete iránt és megindult a népdalgyűjtés – esztétikai szempontoknál egyéb aligha vezette a gyűjtőket. Az a cél adta kezükbe a tollat és papírost, hogy minél szebb, művészi szempontból minél értékesebb szövegekre, dallamokra tegyenek szert. Iparkodtak is a népdaloknak lehetőleg „eredeti”, „romlatlan” formájára rábukkanni; ha ez nem sikerült, akkor inkább több változatból próbálták meg a – szerintük – helyesebb alakot rekonstruálni. Az így átfésült, „kiigazított” anyagot kinyomatták a közönség gyönyörködtetésére, a művészek okulására. A költők és zeneszerzők okultak is, utánozgatni kezdték több-kevesebb szerencsével a népi szövegeket, régi dallamokat; hangszeres vagy vokális kísérettel látták el a dallamokat, mert a közönség ilyen köntösben szívesebben fogadta be őket, mint amúgy csupaszon; fantáziákat, rapszódiákat és egyéb szerzeményeket írtak népi dallamokra stb. Ez volt az akkori gyűjtésnek gyakorlati és egyúttal egyetlen célja.

Idővel azonban a gyűjtők munkájuk közben sajátságos jelenségeket kezdtek észrevenni. Ráeszméltek arra, hogy a népdalvariánsok eltéréseiben igen gyakran bizonyos törvényszerűség mutatkozik! Márpedig ha ez így van, akkor talán nem is volna szabad a variánsoknak egymástól való eltéréseit csak úgy röviden egyrészt hibának, romlásnak, másrészt igazi eredeti alaknak nevezni. Összehasonlítva különböző nyelvű népek dalanyagát, meglepődéssel fedeztek fel közös dallamokat, közös szövegeket, hasonló dallamstílusokat; vagy pedig – ennek ellenkezőjeként – azt látták, hogy bizonyos dallamok vagy dallamstílusok szigorúan elhatárolt területre szorítkoznak. Csodálkozva észlelték, hogy bizonyos – hangadásban, hangszínben, tempóban és sok más apróságban megnyilvánuló – előadásmódok egy-egy népnél vagy egy-egy területen nagyon jellemző hozzátartozói a népi zenének: tehát nem csupán a dallam leírható hangjai a fontosak, hanem a dallam előadásával járó sok egyéb tulajdonság is, mint a dallam megjelenítő eszköze. Rájöttek lassanként arra is, hogy a versszakról versszakra történő apróbb változásoknak – főként a dallam cifrázó hangjaiban – nem az az oka, hogy az énekes nem biztos a dolgában, illetve hogy „rosszul” tudja a dallamot, hanem hogy a népi dallamoknak egyik legjellemzőbb, róluk le sem fejthető sajátsága éppen ez a változékonyság; a népi dallam olyan, akárcsak egy élőlény: percről percre, pillanatról pillanatra változik. Tehát nem mondhatom: ez meg ez a dallam ilyen, amilyennek itt meg itt lejegyeztem, hanem csak azt, hogy akkor, abban a percben olyan volt, feltéve persze, hogy helyesen jegyeztem le. (Mellesleg megjegyezve, a népzenének ez az előadásmódja nagyon hasonló a nagy előadóművészek előadásmódjához: nem betanult egyformaság, hanem változó sokféleség.) És végül kezdték észrevenni, mennyire nem egyéni művészet a népzene, mennyire lényegéhez tartozik az, hogy megnyilatkozásának módja kollektív legyen. Ezzel kapcsolatban a gyűjtők figyelme ráterelődött arra a jelenségre, hogy a népzene tulajdonképpen szerves hozzátartozója a falusi élet minden fontosabb mozzanatának: hogy eredetileg nyilván mindenfajta népzene a falu életének csakis valamilyen kollektív megnyilvánulásához volt kötve.

Mindezek a felismerések lassanként teljesen megváltoztatták a népdalgyűjtés módját, céljait. A régi amatőr gyűjtési munka helyébe rendszeres tudományos kutatás lépett. Az első gyűjtők, még ha akartak volna, sem tudtak tudományos szempontból kielégítő eredményt elérni, hiszen éppen a legeslegfontosabb műszert, a fonográfot, nélkülözték. A maiak a legkülönfélébb mérő- és rögzítő-szerszámokkal látnak munkához, hogy az egyes dallamok „pillanatfelvételéről” minél pontosabban leírt képet tudjanak adni. De nem elég a tökéletes tárgyi felszerelés: éppoly fontos a minél tökéletesebb szellemi felszerelés. Hiszen az ideális népzenegyűjtő valóságos polihisztor kell hogy legyen. Nyelvi és fonetikai tudásra van szüksége, hogy a tájkiejtés legapróbb árnyalatait észrevehesse és lejegyezhesse; koreográfusnak kell lennie, hogy a népi zene és tánc közötti kapcsolatokat pontosan leírhassa; általános folklórismeretek teszik csak lehetővé, hogy a gyűjtő a népzene és a népszokások összefüggését a legapróbb részletekig megállapíthassa; szociológusnak kell lennie, hogy a falu kollektív életét meg-megzavaró változásoknak a népzenére gyakorolt hatását ellenőrizni tudja. Ha végső következtetéseket akar levonni, történeti, elsősorban településtörténeti ismeretekre van szüksége; ha másnyelvű népek népzenei anyagát akarja összehasonlítani a maga országbelijével, idegen nyelveket kell megtanulnia. És mindezen felül elengedhetetlen követelmény, hogy jó hallású, jó megfigyelésű zenész legyen. Olyan gyűjtő, akiben ennyi képesség, tudás és tapasztalat összpontosult volna, tudtommal még nem volt és nem is fog talán akadni soha. Úgyhogy mostani felfogásunkhoz mérten teljesen kielégítő népzenekutató-munkát egy ember nem is teljesíthet.

Megközelítően tökéletes eredményt talán munkamegosztással lehetne elérni, ha – mondjuk – két kutató, pl. egy nyelvész és egy zenész dolgozna együtt. De ez a megoldás általában véve – anyagi és egyéb okokból – nehezen valósítható meg.

Bővebben...
 


1. oldal / 3