Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Faji tisztaság a zenében

E-mail Nyomtatás PDF

Faji tisztaság a zenében

Manapság elsősorban politikai okokból sok szó esik az emberi faj tisztaságáról és tisztátalanságáról; a szokásos állásfoglalás az, hogy a faj tisztaságát még törvényes rendelkezések igénybevételével is meg kell őrizni. Akik a probléma egyik vagy másik oldalával foglalkoznak, bizonyára alaposan tanulmányozták (vagy legalábbis kellett volna tanulmányozniok) ezt a kérdést, éveket töltve el azzal, hogy a hozzáférhető anyagot átvizsgálják, vagy hogy saját kutatásaikkal új adatokat gyűjtsenek. Minthogy azonban én ezt nem tettem, egyik felfogást sem támogathatom; erre semmiképpen sem lennék jogosult. Ezzel szemben esztendőket töltöttem el azzal, hogy az emberi életnek egy olyan jelenségét tanulmányozzam, melyet néhány álmodozó, akiket általában népzenekutatóknak neveznek, többé-kevésbé fontosnak tart. Ez a jelenség a népi rétegeknek, különösképpen a parasztságnak sajátos zenéje. A faji kérdés körül támadt harc és vita jelenlegi stádiumában ideje, hogy megvilágítsuk és kutassuk a kérdést: előnyös-e a népi (azaz paraszti) zenének faji tisztátalansága, vagy sem? (A „faji” szót itt magára a zenére értem, nem pedig az emberekre, akik ezt a zenét alkotják vagy előadják.)

Kutatásaim nagy részét Kelet-Európában folytattam. Munkásságomat, mint magyar ember, természetesen a magyar népzenével kezdtem; rövidesen azonban a szomszédos területekre – Szlovákiára, Ukrajnára és Romániára is kiterjesztettem. Alkalmilag még messzi vidékekre (Észak-Afrika, Kis-Ázsia) is kiruccantam kutatásaimmal, hogy szélesebb látókört nyerjek. Ezen az „aktív” kutatómunkán kívül, amely a dolgokat helyszínen próbálta felkutatni, „passzív” vizsgálatokat is végeztem azzal, hogy a mások által gyűjtött és kiadott anyagot tanulmányoztam át.

Bővebben...
 

Tizenöt hét indiánok közt 3.

E-mail Nyomtatás PDF

Tizenöt hét indiánok közt 3.

Mintegy félórányi lovaglás után egy kis folyóhoz értünk, hol az indián nők lefelé fordultak s intettek vezetőnknek, hogy kövesse őket. Mi is arra igazítottuk tehát lovainkat.

A folyó nagyon kanyargott és partján, mely sűrű és magas erdővel volt fedve, egy új, de már eléggé tört ösvényt találtunk, melyen rövid idő alatt egy fáktól tiszta és gyepes dombocskára értünk, melyen indián wigwamot láttunk. Ez a wigwam fagallyakból gömbölyűre volt építve; akkora volt, mint nálunk egy közönséges juhászkunyhó. Tetejétől a földig háncs borította, melyet vastag hársfákról fejtenek le az indiánok; egy ilyen háncs nem ritkán olyan nagy, mint egy tápéi gyékény. A kunyhó legfölebb hat láb magas volt, állani tehát, csak a közepén lehetett volna, ott azonban rendesen tűz ég. Kint a wigwam előtt több pózna volt beásva, melyekre nagyobb vadbőröket szoktak aggatni; ezek mellett pedig több oszlop le volt verve a földbe, ezeken keresztül gerendák feküdtek s a gerendák fölé mintegy rács gyanánt vékonyabb, körülbelül két hüvelyknyi átmérőjű rudak voltak rakva, melyek fölötta vadbőröket ki szokták teregetni, hogy össze ne száradjanak.

A bejárat előtt két indián férfi hason hevert (ez a fekvésmód a legkedvesebb előttük) s mint gyaníthattuk, jövetelünkről már értesültek. Hogy ez a két egyén a férfinemhez tartozott, csak később tudtuk meg, mert öltözetre és arcra nézve semmiben sem különböztek a két indián nőtől. A két nő és a velük volt gyermek pár perccel előttünk ért fel a dombocskára. A nők szó nélkül mentek be a wigwamba. Megérkeztünk alkalmával a két férfi nem kelt föl s alig ütötte fel a fejét egy kevéssé, de minden csodálkozás nélkül. Vezetőnk néhány szót váltott velük, leszállt a lováról s intésére mi is ugyanezt tettük. Lovainkat lenyergeltük és vezetőnk utasítása szerint minden podgyászunkat egy helyre raktuk, mert mint mondotta, őrködni fog a podgyász mellett, különben ellopják.

Az indiánok még mindig fekve maradtak, minket pedig kalauzunk a wigwamba vezetett. A wigwam közepén tűz égett s körülötte apró karók voltak leverve. A karók és az oldalfalak közötti tér famohhal volt megrakva s fölé medve-, bölény-, farkas-, róka- és egyéb vadbőrök voltak terítve, melyek mint látszott, ágyul szolgáltak, mert több gyermek hevert rajtuk. A tűz melletti helyet egy alkalmasint a fehérektől cserélt kis vasfazék foglalta el s egy pár kovás puska, néhány ijj és nyíl s ezt a bútorzatot egy kőből faragott, vastagszárú pipa egészítette ki.

Bővebben...
 

Elmúlás és temetkezés Csíkszentdomokoson

E-mail Nyomtatás PDF

Elmúlás és temetkezés Csíkszentdomokoson

A könyv borítójaA november végén megjelent Menj ki én lelkem a testből. Elmúlás és temetkezés Csíkszentdomokoson című kötettel kiteljesedett Balázs Lajos csíkszentdomokosi szokásmonográfiáinak sorozata. Az emberi élet három nagy sorsfordulóját – a születést, a lakodalmat és a halált – bemutató mű így egy sorozatba került.

Székely halottaskönyv

Székely halottaskönyvnek nevezte Kozma Mária író, a temetkezési szokásokat és a halálhoz kapcsolódó hiedelmeket bemutató kötet első, 1999-es kiadásának szerkesztője. S a kötet, illetve a sorozat többi részének utóélete azt bizonyítja, hogy Balázs Lajos a részben megtalálta az egészet, domokosi tapasztalatai a magyarság egészére érvényes következtetésekkel bírnak. A szerző szokásmonográfiái 1994–1999 között jelentek meg, de a kötetek megjelenését megelőző kutatási és feldolgozási idő négy évtizedre terjedt ki. Megjelenésük után is a szerző további kutatásokat végzett, s azok ismeretében újabb következtetésekkel egészíthette ki a monográfiát. A kötetek „táblái” a nagy emberi sorsfordulatok – születés, házasság, halál – egymásba fonódó, igen összetett néprajzi világát képesek nyújtani a XX. és XXI. század utolsó, illetve kezdő évtizedeiből. Idézettség-indexük, keresettségük a könyvpiacokon, valamint az, hogy több tudományterület érdeklődési körébe is bekerültek, a szokáskultúra megközelítésének, értelmezésének módja, gyakorlata, a feldolgozás szemlélete jelzi, hogy az egyetemes magyar néprajz, a magyarságtudomány meghatározó munkái. Ez tette indokolttá újrakiadásukat. Az első (Szeretet fogott el a gyermek iránt . A születés szokásvilága Csíkszentdomokoson), immár kiegészített kötet 2013-ban jelent meg, a hármas könyvbe szervezett anyag második (Az én első tisztességes napom  Párválasztás és lakodalom Csíkszentdomokoson) – ugyancsak bővített, kiegészített – része tavaly látott napvilágot, a sorozat zárókötetét most kapja kézhez az olvasó. E kötetek egymásmellettisége, sorozatba való szervezése még inkább tükrözni képes a paraszti kultúra és világszemlélet csaknem minden élethelyzetben megnyilatkozó fegyelmét, körkörösen összeálló rendszerét, más szóval, a közösségi fennmaradás és működőképesség nem deklamált, de féltett törvényét, titkát.

Módosítás dátuma: 2016. május 15. vasárnap, 15:14 Bővebben...
 

IV. Tradíció Néprajzi Gyűjtőpályázat

E-mail Nyomtatás PDF

IV. Tradíció Néprajzi Gyűjtőpályázat

A Kárpát-medence néprajzi gyűjtői – évenkénti seregszemléjükön – hagyományaink újrafelfedezésével és jelenkori jelenségeink leírásában való jártasságukkal mutatkoznak be.

Az MNT Néprajzi Gyűjtő szakosztálya 2016. május 21-én egy konferencia keretében tartja a IV. Tradíció Gyűjtő Pályázat eredményhirdetőjét Budapesten, a Néprajzi Múzeumban.
A magyar nyelvterület önkéntes néprajzi gyűjtőinek ünnepnapján a zsűri által kiválasztott legjobb pályázók előadásai hallhatók, és megtekinthetők a legsikerültebb néprajzi gyűjtések tárgyai is.

A néprajzi gyűjtők saját falujukban és kisvárosaikban nemcsak fölfigyelnek lakóhelyük régi, és nélkülük gyakran feledésbe merülő értékeire, hanem időt és energiát nem sajnálva az írás és fénykép, a hangos és mozgóképes rögzítés segítségével részletesen dokumentálják is azokat az utókornak. Ők azok, akik felkarolnak egy feledésbe merülő helyi szokást vagy rögzítik a tárgyalkotási folyamatot, mások helyi táncokat és dalokat tanítanak újra a közösségükben, vagy papírra vetik nagyszüleik emlékeit.

A legkevesebb, amivel a szaktudomány segíthet: a Tradíció pályázatra benyújtott, zsűrizett értékes néprajzi gyűjtéseket a Néprajzi Múzeum Etnológiai Archívumában elhelyezi és kutathatóvá teszi.

Módosítás dátuma: 2016. május 15. vasárnap, 12:54 Bővebben...
 

Ünneplő székelyek. A pünkösdi ünnepkörrel kapcsolatos szokások.

E-mail Nyomtatás PDF

Ünneplő székelyek.

Adatok a székelység vallásos néprajzához.

A pünkösdi ünnepkörrel kapcsolatos szokások.

A pünkösdi ünnepkört a kemény munka jellemzi. Ebben az időszakban gyakori a munka áldásáért végzett könyörgés (búzaszentelő). A munka a párokat is összehozza: a népszokások a fiatal szivek egybekapcsolásának jelképes megnyilvánulásai (Jakab-ág, szentiváni szoká­sok).

Szent György napja.[1] Ajnádon e napon megtiltják az állatok réten való tartózkodását. Az ifjúságot is eltiltják a szabadban szo­kásos játékoktól. Általában azt tartják, hogy ezen a napon jönnek elé a szentgyörgybékák. Ekkor nyírják a juhokat is. Csíkszentkirá­lyon azt tartják, ha Szent György napján feljön a „hetevény", ak­kor hűvös nyár lesz. Csíkszentimrén ezen a napon csapják ki az állatokat a legelőre. A kapu közé, ahol az állatok keresztül mennek, egy láncot kötnek ki és azt mondják: „Szent Vendel és Szent Amb­rus óvjátok meg állatainkat minden veszélytől!" E napon jönnek vissza a fecskék is. A Szent napján különben már a földre is leülhe­tünk, mivel már „feljött a föld fagya". Csekefalván azt tartják, hogy amennyivel Szent György előtt mennydörög, annyival utána fagy lesz. Kászonújfaluban e napon kiteszik a házbéreseket, hogy új lakást keressenek maguknak. Kászonfeltizen ezen a napon megméretkeznek, hogy szerencsések legyenek. Sepsiárkoson a templomból kivo­nulnak a mezőre a pappal együtt búzaszentelésre.

Búzaszentelő. Csíkgöröcsfalván a megszentelt vetésekből a ke­resztre koszorút fonnak. Csíkdelnén ilyenkor mindenki leszakít egy pár szál búzát és minden szálra elmond egy Miatyánkot. Ha valaki­nek a torka fáj, megfüstölik szentelt búzával. Csíkmenaságon a szentelt búzát hazaviszik és felszurják a „geresztbe“, hogy a menny­kő meg nem üsse az épületet. A méhkasok elé is kötnek búzakoszorút, hogy a méhek jobban összetartsanak. Csíkszentkirályon a szentelt búzát emlékbe tartják az ablak keresztjére kötve. Csíkszentimrén a búzaszentelés úgy történik, hogy a nép az elöljárókkal korra reggel kimegy határkerülni. A pap és a nép egy része a határkerülők elé megy; amikor a két csoport összetalálkozik, a legközelebbi kereszt­nél megáll és itt a pap a négy világtáj felé megáldja a búzaföldeket. Azt mondják az öregek: sok búzát senki se szedjen, mert ahány búza­szálat szakítanak, annyi Miatyánkot kell elmondaniok. A hazavitt szentelt búzából ellés előtt a tehén moslékjába tesznek egy szálat, hogy több tejet adjon. Kászonújfaluban a szentelt búzát azért tart­ják, mert ha szentelt dolog van a házban, az erős idő ellen véd. Kászonfeltizen nehéz idő alkalmával a szentelt búzát egy tányér vízbe teszik és gyertyát gyújtva imádkoznak, hogy a nehéz idő múl­jon el. Sepsiárkoson a betegséget úgy gyógyítják, hogy szentelt bú­zával kenik meg a fájós részt.

Módosítás dátuma: 2016. május 15. vasárnap, 13:12 Bővebben...
 

Pünkösdi szokások és hiedelmek a Jászkunságban

E-mail Nyomtatás PDF

"Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje..."

Pünkösdi szokások és hiedelmek a Jászkunságban

Az esztendő három nagy egyházi ünnepe - karácsony, húsvét, pünkösd - Jézus élettörténetének, átvitt értelemben a kereszténység kialakulásának fontosabb állomásait jelzi: a karácsony Jézus születésének, a húsvét feltámadásának, a pünkösd a Szentlélek alászállásának, az emberi lélekbe költözésének az ünnepe, mely a keresztény hit és egyház kialakulásához vezetett. Egy középkori versezet lírai sorai szerint:

"Jelenti magát Jézus háromszor esztendőben,

Jézus magát úgy jelentgeti már.

Először jelenti nagy karácsony napján,

Jézus magát úgy jelentgeti már.

Másodszor jelenti hangos húsvét napján,

Jézus magát úgy jelentgeti már.

Harmadszor jelenti piros pünkösd napján,

Jézus magát úgy jelentgeti már..."

Módosítás dátuma: 2016. május 15. vasárnap, 13:37 Bővebben...
 

Tizenöt hét indiánok közt 2.

E-mail Nyomtatás PDF

Tizenöt hét indiánok közt 2.

Korán reggel isimét felszedtük podgyászunkat. Igen óhajtottuk, hogy végre valahára lássunk már indiánokat. Mintegy négy órai lovaglás után vezetőnk, ki jóval előttünk járt, megállott s így kiáltott hátra hozzánk:

— Közel vagyunk már a Winebago indiánokhoz s nem telik bele egy óra, már látni is fogunk közülük valakit!

Mi természetesen nagy kíváncsisággal kérdeztük, hogy honnan tudja ezt, — ismeri tán a környéket?

— Nem, — felelte vezetőnk. — Egy Winebago indián lakását ismerni annyit tenne, mint egy sasét, mely soha nem ül tojásain.

— Ezek tehát nem laknak rendesen egy helyen? — kérdeztük.

— Nem, — válaszolt vezetőnk. — Ha egy tájat kivadásztak és kihalásztak, más vidékre költöznek. Tíz vagy több év múlva azután, mikor úgy gondolják, hogy a vad ismét felszaporodott, visszatérnek az elhagyott tájra.

— Honnan tudod tehát, hogy közel vagyunk hozzájuk? — kérdeztem tovább. — Mondd meg, hogy mi is tudjuk máskor.

— Ti buták vagytok s ehhez nem értetek, — válaszolt vezetőnk. — Nem látjátok ezt a nyomot?

A földre mutatott, de mi, bármily figyelmesen vizsgáltuk is a mutatott helyet, nem láttunk egyebet lehullott faleveleknél. Kérdésére tehát „nem”-mel feleltünk.

— Nézzétek, — szólt a vezető — erre ment egy indián, még pedig férfi s azt is merem állítani, hogy fiatal ember volt és sietve haladt.

Bár az indiánok finom érzékéről már előbb is hallattunk, mégis kételkedve nevettünk a vezetőnkre, mert azt hittük, hogy el akar ámítani. Hiszen lovainkról leszállva minden falevelet és minden fűszálat megvizsgáltunk, de a legkisebb nyomot sem fedezhettük fel. A vezető nevetésünket megvetve fogadta; világosan látszott az arcán az önbizalom, mintha ezt akarná mondani: „Gondoljatok felőlem bármit, nekem mégis igazam van!”

Módosítás dátuma: 2016. május 11. szerda, 08:08 Bővebben...
 

Népdalkutatás Kelet-Európában

E-mail Nyomtatás PDF

Népdalkutatás Kelet-Európában

Róka Jóska nagyváradi prímás Belényesújlakon az 1950-es években. Bondár Kiss Botond tulajdona.Nem véletlenül történt, hogy a népdalkutatás és a népdalból fogant magasabb zeneművészet éppen Magyarországon virágzott fel oly bámulatos módon. Magyarország földrajzilag mintegy középpontja Kelet-Európának és sokféle nemzetiségével az első világháború előtti időben valóságos kicsinyített képe volt Kelet-Európa népi sokféleségének. Ez a népi sokféleség a népek állandó érintkezése következtében a népzene legkülönfélébb és legváltozatosabb formáinak kialakulására vezetett; ez a magyarázata annak, hogy Kelet-Európa népzenéje oly bámulatosan gazdag népdaltípusokban és végeredményben népdalokban. Nem csoda, hogy éppen a kereszteződések középpontjában levő Magyarország muzsikusai oly nagy érdeklődéssel fordultak e bámulatos zenei kincs felé. Ez az érdeklődés kétféle gyümölcsöt termett. Az egyik a kelet-európai népdalfajták tudományos kutatása, leírása, rendszerezése, összehasonlítása; és ez végeredményben egy egészen új tudományának, az „összehasonlító népdalkutatásnak” megteremtésére vezetett (az „összehasonlító nyelvtudomány” mintájára). A másik nevezetes és az előbbitől teljesen különválasztandó eredmény az autochton magyar zeneművészet megteremtése volt, ennek a páratlan értékű népzenei anyagnak hatása alatt. A zeneművészet megújhodása ismeretlen, elhasználatlan, teljesen friss népzenei kincsnek alapján: ez már szinte új világszemléletté vált Magyarországon. Teljesen félreismerik a helyzetet azok a nyugat-európaiak, akik ennek a világszemléletnek megnyilvánulását a zeneművészetben „folklorista” irányzatnak skatulyázzák el, bizonyos lekicsinylő hangsúllyal. Mert itt nem „folklorista” zenedarabkáknak idegen anyagba való beoltásáról, hanem ennél sokkalta többről van szó: új zenei szellem kialakulásáról, földből kisarjadzott zenei erők alapján!

Módosítás dátuma: 2016. május 03. kedd, 05:11 Bővebben...
 

Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905. Május

E-mail Nyomtatás PDF

Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905.

Május

„Kimegyen az ember az ő munkájára

és az ő dolgára mind estvéig.”

(CIV Zsoltár 23.)

Ime, itt van az esztendő legszebb hónapja, zöldbe, virágba borulva minden erdőn, mezőn, mintha csak a természet nászát ülné. Hej, de hát e szép hónap sokszor keserűvé válik a szegény gazdára, mert már ilyenkor gyakran jelentkezik egyik legnagyobb ellensége, a jégeső, a mely pár percz alatt semmivé teszi az ember legszebb reményeit.

De hát mint mindenütt, úgy különösen itt is az a fődolog, hogy az ember ne essék kétségbe, ne veszítse el a fejét, s ne panaszszal vagy zúgolódással töltse haszontalanul az időt, hanem hamarjában meggondolván magát, lásson mielőbb munkához s a mennyire lehet, igyekezzék a szenvedett kárt pótolni, ha már egyébként nem, legalább úgy, hogy  veszett fejszének a nyele forduljon, a mi még mindig jobb a semminél.

Szóval szerencsétlenség esetén nem siránkozni, nem káromkodni kell az életrevaló okos embernek, hanem a csorbát a lehetőség szerint kiköszörülni igyekezni.

Ház és udvar. A szükséges tatarozásokat folytatjuk. Az ólakat gondosan kitisztogatjuk, kimeszeljük.

Szántóföld, rét, legelő.  Ha a föld cserepesedésre hajlandó, a kelő kukoriczát és burgonyát igen könnyű fogassal megjáratjuk. Az őszieket, -ha szüksége mutatkozik- konkolyoztassuk, a megdőléssel fenyegető kövér vetéseket óvatosan sásoljuk meg, a tavasziak aczatolásáról se feledkezzünk meg. A luczernát, lóherét szénának vágjuk, mihelyt virágjukat hányni kezdik. Az ugarföldeket szánthatjuk. A takarmánynak lekaszált őszi-rozs helyére, -ha földünk jó erőben van,- csalamádét, kölest vagy muhart vethetünk.

Jószágtartás. Minthogy immár a zöldtakarmánynyal való etetés megkezdődött, a here és luczerna etetésénél nagyon vigyázzunk, nehogy az állatok harmatos vagy ázott takarmányt kapjanak, vagy etetés után azonnal igyanak, mert ennek felfúvódás lenne a vége. A trokárt[1] minden eshetőségre való tekintettel mégis mindig kéznél tartsuk. Választott borjúval ne etessünk zöld takarmányt, mert az könnyen hasmenést vagy egyéb gyomorbajt okozhat, a melytől az állat leromlik A malaczokat 8-10 hetes korukban elválasztjuk és már előbb rákapatjuk egy kevés zúzott árpára vagy zabra, hogy a választást meg ne sínyeljék, mert a satnya malaczból sohase lesz többet szép disznó. A meleg idő beálltával friss vízről, fürdőről és zöldtakarmányról gondoskodjuk a sertések számára. Az ivóvizbe egy kevés sósavat keverhetünk. A csikóknak legyen elegendő futkározó helyük, mert csak így fejlődik a tüdő, aczélosodik a láb. A heréléseket a hol kell, végezzük még a nagy melegek beállta és a legyek mutatkozása előtt.

Bővebben...
 

Tizenöt hét indiánok közt 1.

E-mail Nyomtatás PDF

Tizenöt hét indiánok közt 1.

Február végén Rogers doktor beköszöntött Széptájon Lord Malgred angol utazóval. Azelőtt nem ismertem a lordot, de a doktor útjában találkozott vele s elmondta neki, hogy a tavasszal az indiánok közé szándékozik velem utazni. A lord nagy kedvet mutatott arra, hogy ezen a kiránduláson részt vegyen, a doktor tehát felszólította, hogy tartson velünk.

Minden előkészületet megtettem a hosszas útra. A birtok gondozását rokonomra, Halász Károlyra bíztam. Társam, Bryant nagyon ellenezte elmenetelemet, mert már igen hozzám szokott s félt, hogy valami baj ér utamon. De elhatározásom erős és tántoríthatatlan maradt.

Hallgatok a búcsúzásról, mely igen fájdalmas volt. Egy szép tavaszi reggel csónakra ültünk a doktorral, a lorddal és kutyámmal, s a folyón lefelé Crawford várának eveztünk, ahova háromnapi utazás után meg is érkeztünk.

Mint ezen a vidéken a többi várat, úgy ezt is az indiánok berontása ellen építették. Az őrség tisztjei kitűnő szívességgel fogadtak bennünket, ami igen jól esett, hiszen idegenek voltunk, oly távol hazánktól és rokonainktól.

Több napot töltöttünk a derék tisztek közt, s ez alatt további előkészületeket tettünk az előttünk álló hosszú, fáradalmas és veszélyes útra. A várparancsnok szíves segítségével csakhamar egy halfbreed („félvér“, indián anyától s francia atyától származott) vezetőt találtunk, kivel abban állapodtunk meg, hogy naponkint egy dollárt fizetünk neki egész utazásunk ideje alatt, melyet mintegy három hónapra terveztünk. Vezetőnk, egy harminc éves, izmos férfi, majd minden indián törzs nyelvét értette s így biztosan indulhattunk vele; franciául csak töredezve beszélt, de annál jobban angolul. Mindenekelőtt tudtunkra adta, hogy szarvasbőr-inget, nadrágot, bocskort és sipkát kell csináltatnunk, mert sűrű erdőkön, hegyeken és folyókon visz az utunk s posztó ruhánk a fák közt csakhamar ronggyá válnék, a folyók átúszásakor pedig teleszívná magát vízzel s alkalmatlan és nehéz lenne, a szarvasbőr- öltözet azonban könnyű és hamar megszárad. Mi ez utasítás szerint a szükséges öltözetett megcsináltattuk. Vettünk továbbá egy kis bográcsot, és sóval meg paprikával, mely bőven terem az Egyesült Státusokban, elláttuk magunkat. Ezen kívül mindenikünk tíz font puskaport vásárolt s azt vezetőnk tanácsa szerint kis bádogpalackokba öntöttük s hogy a megnedvesedés ellen annál jobban biztosíthassuk, a palackokat hármas hólyaggal borítottuk be. Miután végre az indiánok számára szükséges ajándékokkal, úgymint bicskákkal, apró csörgőkkel, tükrökkel s üveggyöngyökkel is elláttuk magunkat, utunkra már egészen felkészültünk.

Az elutazásunk előtti estét a tisztekkel s ezek feleségeinek társaságában töltöttük. Az egész társaság vígan volt és sok poharat ürített szerencsés utazásainkra. Már késő éjszaka volt, mikor elbúcsúztunk e szíves jó emberektől, kik tőlük telhetőkig iparkodtak vendégszeretetüket velünk szemben kimutatni. A várparancsnok megajándékozott egy igen nemes fajú vadászebbel; így két kutyám volt, s mindkettő hű társam maradt egész hosszú és terhes utamban.

Módosítás dátuma: 2016. május 12. csütörtök, 04:47 Bővebben...
 

Április 30.

E-mail Nyomtatás PDF

Április 30.

Sienai Szent Katalin napja

Katalin, vagyis Sienai Szent Katalin (1347-1380), a dominikánusok harmadrendjének tagja, a középkor egyik legnagyobb hatású női szentje volt, aki Nagy Lajos királyunkkal is levelezett.

Hatása a katolikus egyházban vitathatatlan. Bár írástudatlan volt, mégis számos levelet és tanítást hagyott az utókorra. Különösen jelentős szerepet játszott a pápaság avignoni fogságának lezárásában, az épp akkoriban kezdődő nagy nyugati egyházszakadás idején pedig az egyház megosztottsága ellen küzdött. A szakadást Krisztus testén tátongó sebnek tekintette, melyre elsősorban nem az egyházpolitikai tárgyalások a gyógyír, hanem a megtérés, a lelkiélet és a szeretet gyakorlása. II. Pius pápa 1461-ben szentté avatta, II. János Pál pápa pedig 1999-ben Európa egyik védőszentjévé nyilvánította.  

Legendája szerint Krisztus őt is eljegyezte, mint alexandriai védőszentjét, sőt szívet cserélt vele, és sebeinek hordozására (stigma) találta méltónak. Élettörténetének, legendájának magyar változata (Szénabeli dicsőséges apáca szűz Szent Katerina asszonynak ő élete) az Érdy- és az Érsekújvári-kódexben olvasható:

Módosítás dátuma: 2016. április 30. szombat, 07:47 Bővebben...
 

Tizenöt hét indiánok közt

E-mail Nyomtatás PDF

Tizenöt hét indiánok közt

Mokcsai Haraszthy Ágoston régi magyar nemesi családból származott. A Bácskában született 1812-ben. Mint csaknem minden nemes ifjú, ő is jogi tanulmányokat folytatott, de még mielőtt diplomát szerzett volna, felvették a magyar testőrséghez. Innen vette őt maga mellé József nádor magántitkárául.

Mint maga megírta, ekkor „már több év óta elnyomhatatlan láng égett kebelében, országokat beutazni s azok látása által magának tapasztalásokat szerezni". Minden alkalmat felhasznált, hogy a hazánkban utazó külföldiekkel megismerkedjék, ezektől felvilágosításokat kérjen a külföldi utazás módjairól és főként, hogy ajánlóleveleket szerezzen tőlük. Gyakran járt Mehádián (Herkulesfürdőn), ahol akkoriban igen sok idegen megfordult. Itt ismerkedett meg 1839 nyarán Benet K. angol hajóskapitánnyal és Witlock és Hislip nevű amerikai urakkal. Ezekkel annyira megbarátkozott, hogy bácsmegyei kis birtokára is elvitte őket egy pár hétre.

1840. március 27-én indult el Haraszthy Amerikába. Bécsen és Prágán át Drezdába postakocsin, onnan Lipcséig már vasúton utazhatott, de Lipcsétől Magdeburgig már ismét csak postakocsin mehetett tovább. Magdeburgból gőzhajón érkezett Hamburgba s onnan egy angol gőzhajón, 36 óra alatt, Londonba jutott. Pesttől Londonig 86 forint 12 krajcárba került az útja, bele nem számítva az élelmezést és a szállodaköltséget, ami együttvéve naponként 1 forint 56 krajcárjába került. Londonból Amerikába a Sámson nevű vitorlás postahajón ment Haraszthy. Már akkor gőzhajók is jártak az Óceánon, de ezek még nem voltak olyan kényelmesek, mint a nagy vitorlások. A gőzhajón akkor 45 font sterling volt a viteldíj, a vitorláson pedig csak 26 font sterling. A gőzös 14-15 nap alatt kelt át az Óceánon, a vitorlás pedig 30-40 nap alatt. Haraszthy hajója, az 1100 tonnás Sámson 42 nap alatt tette meg az utat Londontól New-Yorkig. Amerikai útjának vonala: New-York, West-Point, Albany, Saratoga, Syracuse, Oswego, Niagara, Buffalo, Cleveland, Detroit, Milwaukee, Madison. Útközben Milwaukeeben megismerkedett egy Bryant nevű gazdag angol bevándorlóval, akivel együtt Wisconsin állam Madison városától 20 angol mérföldnyire, Sack-Prairieben tízezer hold földet vásárolt. A birtoknak Széptáj nevet adta Haraszthy és várost akart rá telepíteni.

A következő telet részben Széptájon, részben pedig Cincinnatiban és St. Louisban töltötte Haraszthy. A tavasz beálltával elhatározta, hogy pár hónapra kirándul az indián törzsekhez, hogy megismerje életmódjukat. Két útitársa volt: Roges doktor, egy amerikai orvos, akivel amerikai utazásai közben ismerkedett meg és egy „Malgred lord“ nevű angol, akit azelőtt nem ismert, de akit Roges doktor hozott el hozzá Széptájra. (Valószínű, hogy Haraszthy mindkét útitársának nevét hibásan jegyezte fel; Roges doktor valódi neve alkalmasint Rogers, a Malgred pedig keresztnév; az útleírásban szereplő lordnak a családi nevét eszerint nem tudjuk.) Haraszthy két társával tizenöt hetet töltött az indiánok között, ő az első és mindmáig az egyetlen magyar, aki személyes tapasztalatok alapján írta le az indiánokat és életmódjukat.

Módosítás dátuma: 2016. május 01. vasárnap, 09:31 Bővebben...
 

„Az élő középkor világában”

E-mail Nyomtatás PDF

„Az élő középkor világában”

Máté Gábor beszélgetése Dr. Andrásfalvy Bertalannal

Andrásfalvy Bertalan a Solymos Ede tiszteletére rendezett konferencián, Baja, 2016. 04. 21. Benedek Csaba fotójaDr. Andrásfalvy Bertalan (1931-) egyetemi tanulmányait az ELTE BTK román-magyar és muzeológia-néprajz szakjain végezte. Kecskeméten a Felsőfokú Szőlő- és Gyümölcstermesztési Technikumban kertész üzemmérnöki diplomát is szerzett.

A Néprajzi Múzeum segédmuzeológusa (1955-1960), Szekszárdon muzeológus (1960-1976), a pécsi Dunántúli Tudományos Intézet tudományos munkatársa (1976-1977), a Baranya Megyei Levéltár tudományos főmunkatársa (1977-1985), a pécsi Janus Pannonius Múzeum néprajzi osztályának vezetője (1985-1989), az MTA Néprajzi Kutató Csoportjának tudományos főmunkatársa (1989-1990). A rendszerváltás utáni első magyar kormány művelődési minisztere (1990-1993). A pécsi néprajz tanszék alapítója, 1993-tól tanára. Jelenleg is itt oktat (PTE BTK Néprajz-Kulturális Antropológia Tanszék), 2001-től professor emeritusként.

Tudományos munkásságát újszerű témaválasztások, eredeti módon felépített kutatások jellemzik. Legnagyobb hatású publikációi a Duna menti népek életmódjához, gazdálkodásához kapcsolódnak. Vizsgálta a dél-dunántúli nemzetiségek értékrendjét, társadalomszervezetét, munkamegosztását. Kiemelkedő gyűjtőmunkát végzett a népköltészet, a néptánc, a népművészet területén. Legújabb kutatási programja a Kárpát-medence antropogén környezeti változásaival foglalkozik.

Számos publikációjában érinti a balkáni népek és a magyarság kapcsolatait. Új eredményeket ért el a balkáni szőlő- és borkultúra kutatásában. Nagyhatású egyetemi előadásaiban részletesen foglalkozik a Rákóczi-szabadságharc alatti etnikai és felekezeti konfliktusokkal, a szerbség migrációjával, és a dél-dunántúli népek török alatti sorsával.

Hathetes albániai és macedóniai tanulmányútja során ismerte meg közelebbről a Balkánt. Az alábbi beszélgetés úti élményeiről, néprajzi gyűjtőmunkájáról szól.

Hogyan jutott el a Tanár Úr Albániába?

Andrásfalvy Bertalan a bajai Türr István Múzeum kiállításában, 2016. Benedek Csaba felvételeAz 1950-es években nagyon sok albán fiatal járt hazánkban. Egy részük tanulmányúton, nagyobb részük itt tanult, elsősorban a budapesti orvostudományi és műszaki egyetemen. Az albán állam is fölajánlott tanulmányi utakat a magyaroknak, de azt hiszem nem sokan vágytak oda, Európa legszegényebb és legelmaradottabb országának tartották. Nekünk, néprajzkutatóknak meg éppen ezért a legizgalmasabbnak ígérkezhetett. Így, mikor értesültem a minisztériumból erről a lehetőségről, azonnal jelentkeztem. Megvallom, hogy azelőtt nem is gondoltam erre. Igen szerettem volna én is kutatni távoli országokban, de elsősorban keletre vágytam. Többszöris megkíséreltem, hogy eljussak Baskíriába vagy finnugor nyelvrokonainkhoz néprajzi kutatásokat végezni, de nem kaptam erre lehetőséget. Más jelentkező nem lévén, ezt az albán utat végül én kaptam meg a Művelődési Minisztérium keretéből. Ugyanekkor kapott tanulmányutat Katona Imre is az Akadémia egyezménye alapján, de nem együtt mentünk ki, Imre pár nappal később érkezett, és Tiranában találkoztunk.

Módosítás dátuma: 2016. április 24. vasárnap, 09:33 Bővebben...
 

Néphagyomány és önkormányzat

E-mail Nyomtatás PDF

Néphagyomány és önkormányzat

Az önkormányzatnak, a helyi érdekképviseletnek, a közéletnek legfontosabb és nélkülözhetetlen feltétele a kényelmetlen, fáradságos és nem is veszélytelen szerepet, munkát vállaló ember. Ez az önkormányzatnak, a közéletnek a „sine qua non”-ja (elengedhetetlen feltétele- a szerk.). A néphagyományt én sok évszázados tapasztalat-tárnak tekintem, melynek sok mondanivalója, tanácsa lehet mai és jövő életünk berendezéséhez és így igen sok tekintetben tanulhatunk tőle az önkormányzat megvalósítását, annak mikéntjét illetően is, de most csak azt ragadom ki belőle, ami arra vonatkozik, hogy hogyan tudta egy-egy közösség biztosítani tagjainak ragaszkodását, kötődését szűkebb hazájához, szülőföldjéhez, ezen keresztül szűkebb közösségéhez. A hagyományos műveltségnek milyen módszerei, intézményei voltak, amelyek megteremtették, közvetítették a kötődés létrejöttéhez szükséges ismereteket, az együttes élmények alapján létrejött érzelmeket és mindezekből élő akarati kötődést, vállalási készséget, közéletiséget. Kétségtelen ugyanis, hogy az érzelmi kötődések és élmények kialakításához először ismeretekre van szükség. Az ismeretszerzés módja maga is már több, mint ismeretek elsajátítása; van racionális ismereteken túlmenő érzelmi megismerés is, de ez is tényleges ismereteken alapszik. Az ismeret tesz képessé arra, hogy egyáltalán érzelmi kötődés, szeretet támadjon fel az egyénben. Az ismeretek mennyisége és minősége egyszerűen megteremti a megismert szeretetét. Végső soron nem azért szereti valaki szülőföldjét vagy szüleit, mert tárgyilagosan lemérte minőségüket, erényeiket és szépségüket és ezután döntött, hanem azért, mert ismeri, nagyon ismeri azt és őket.

A közösségi akarat, az önkormányzat, az érdekvédelem nem úgy jön létre, hogy egy faluban élő 200-300 ember összefog és egy akarattal és szájjal kijelenti szándékát, kívánságait vagy sérelmeit, hanem úgy, hogy van egy elkötelezett ember közöttük, aki megfogalmazza a többi érdekét és véleményét, kimondja akaratukat és harcol érte. A nem választott, hanem kijelölt, a delegált hatalom, a „nagyhatalom" helyi képviselője nem veszi észre benne a közösség akaratát és képviselőjét, nem is akarja, hiszen az eleve megkérdőjelezi az ő szerepét, hanem csak izgága rendbontót lát benne. Hamar kész a címkével is, hogy azt a homlokára ragassza és leüthesse érte a fejét: forradalmár — vagy ellenforradalmár, — mikor mi az időszerű. Lázító, reakciós, ilyen-vagy olyan bérenc, destruktív, demagóg stb. — van ilyen jelző bőven, csak ki kell választani a leghatásosabbat. Mikor aztán a zsandárok leütik a megbélyegzett fejét, jelentheti a hűbérúrnak: helyreállítottuk a törvényes rendet, a hatalom saját védelmére kialakított törvények szerinti rendet. [1]

Módosítás dátuma: 2016. április 24. vasárnap, 17:49 Bővebben...
 

Egyiptomi Mária Április 2.

E-mail Nyomtatás PDF

Egyiptomi Mária

Április 2.

Egyiptomi Mária, akit bűnös Máriának is mondanak örömlányként kereste kenyerét Alexandriában. Szakítani akarván parázna életmódjával, elhatározta, hogy Jeruzsálembe zarándokol a Szent Sírhoz, ám nem volt hajójegyre pénze. Miután ifjú volt és szép, önként adódott a megoldás: testével fizetett a hajósoknak. A szent városban a Szentkereszt imádására sietett, de láthatatlan erők mindig eltaszigálták az ajtótól. Szándéka csak harmadszorra sikerült. Bent egy ember három pénzdarabot nyomott a markába, melyen három kenyeret vett. Az Úr 270. esztendejének táján, Claudius idejében hangot hallott, hogy a Jordán melletti sivatagba menjen vezekelni.

Negyvenhét évig élt itt, ruhája a végén már lefoszlott róla. A kővé aszott három kenyér tizenhét esztendeig táplálta. Egy Zozimus nevű apát, amikor átkelt a Jordánon, és bejárta a nagy sivatagot, hátha rátalál egy szent életű atyára, meglátott valakit, aki meztelen testtel és a nap sugaraitól feketére égve járkált. Egyiptomi Mária – mert ő volt az, akit megpillantott – tüstént futásnak eredt, Zozimus pedig annál gyorsabban szedte utána a lábát. Ekkor az asszony így szólt: „Zozimus apát, miért kergetsz engem? Bocsáss meg, de nem fordulhatok arccal feléd, mert nő vagyok és mezítelen, de nyújtsd ide a köpenyed, hogy szégyenkezés nélkül láthassalak téged.” Az apát elcsodálkozott, hogy nevén szólították, átnyújtotta köpenyét, és a földre borulva kérte, hogy adja rá áldását. Mire az asszony: „Az áldásosztás inkább téged illet meg, atyám, akit papi méltóság övez.” Ahogy az meghallotta, hogy nevét és tisztét is tudja, még jobban ámulatba esett és állhatatosabban könyörgött, hogy áldja meg. Akkor így szólt az asszony: „Áldott az Isten, a mi lelkünk Megváltója.”

Módosítás dátuma: 2014. április 02. szerda, 11:53 Bővebben...
 

Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905. Április

E-mail Nyomtatás PDF

Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905.

Április

„Ravasz a tavasz.”

(közmondás)

Kunyhó a szőlőben, Tiszaroff, 1982. A Damjanich János Múzeum tulajdona, Szabó László fotójaUgyancsak ráillik ez a közmondás, kivált a szeszélyes áprilisra, mely, mintha nem tudná magát elhatározni: tél legyen-e vagy nyár, -hát egyszer egyik felé hajlik, másszor másik felé. No, de hát ez a szokása, a szántóvető ember pedig hol neki vetkőzve, hol ugyancsak felöltözve csinálja a maga dolgát, a melyből bőven kijut e hónapra.

Ház és udvar.  A télen át megrongálódott épületek, tetők javításáról, tatarozásáról gondoskodjunk.

Szántóföld, rét, legelő. A burgonya és kukoricza ültetésére készülünk, megválogatva mind a kettőre a magot. A burgonyából a közepes nagyságu, erős, egészséges gumókat válasszuk, azokat padláson vagy más szellős, levegőjárta helyen az ültetés előtt 3-4 napig kiterítve megfonnyasztjuk, így szebb termést kapunk. A tengerinél válogassuk vetőre az egész szemű, érett, szép szinű, sürű és egyenes sorokkal egészen megrakott s alul-felül is végig jól és szép szemmel benőtt csöveket, s azután a cső két végét letörvén, csak a középső részét morzsoljuk vetőre. A rétet ne legeltessük, mert a szénatermésünk bánja meg. A legelőre is csak akkor hajtsunk, ha már jócskán van rajtam mit harapni a jószágnak.

Istálló. Az állatok a hó utólján rendesen már fűre kerülhetnek, megkezdődik a takarmányrozzsal a zöldtakarmányozás is. Reggel a még deres füre ne hajtsunk, főleg pedig kihajtás előtt mindenféle állatnak vessünk otthon valamint, hogy ne falja nagyon mohón a friss füvet a melylyel még úgy se tud egészen jóllakni és a melytől könnyen hasmenést kap. A zöldtakarmányra is fokozatosan, lassankint szoktassuk rá a jószágot, eleinte szénával vagy szalmával kevervén a zöldtakarmányt; a rozstól magától különben sem kap erőt az állat. Esős időben a növendékjószágot, csikót, borjút, malaczot, bárányt ne hagyjuk ázni.

Baromfiól. A költés általánosságban megkezdődik; a csirkék és a tojók bő táplálékot kapjanak.

Gyümölcsös. Ha ültetéssel, hernyótisztítással, oltással megkéstünk volna, azokat a hó elején okvetlenül fejezzük be. A fiatal fáknál a karózásban, kötésben mutatkozó hibákat javíthatjuk. A csemeteiskolákat, magágyakat kapáljuk, a megfogamzott szemzéseket csapra metszszük, a vadonczokat borús idővel átültetjük és gyökereit visszacsípjük. Ha utófagyok fenyegetnének, füstölünk.

Konyhakert. Napos időben a melegágyakat szellőztetjük, estére újra leborítjuk. Káposzta, karfiol, karaláb, hagyma, saláta, zellerpalánták kiültethetők, borsó, spenót, répa, retek, saláta szabadban, dinnye- és ugorkamag melegágyakban vagy cserepekben vethető. 

Szőlő és pincze. Új szőlők ültetésének itt az ideje. A régiekben karózunk, illetve kötözünk s az első kapálást végezzük jó mélyen, domboldalakon a kapával minden 5-6 sorban barázdát húzva, hogy az eső a jó földet le ne mossa. A hol szénkénegezéssel védekeznek a fillokszera ellen, ott a nyitás végezte után, ha a szél jól megszikkasztotta a talajt, - hozzá lehet fogni a szénkénegezéshez. Az új borokat másodszor lehúzzuk, ha ugyan a mult hóban már ezt meg nem tettük volna.

Módosítás dátuma: 2014. április 02. szerda, 07:49 Bővebben...
 

Kőkányulás, likbavágás és a görgőzés

E-mail Nyomtatás PDF

Kőkányulás, likbavágás és a görgőzés

A gyermekvilágot egy olyan közöttünk élő kis társadalmi rétegnek foghatjuk fel, melynek közösségi életét a játék törvényei szabályozzák. A játékok fő mozgató erejének a felnőtt életre való készülődést tekinthetjük, tehát igen fontos társadalmi és lélektani szerepük van. A testi és szellemi adottságok folytonos gyakorlása, fejlesztése mellett megnyilvánul ugyanis a törekvés önálló közösségek kialakítására is. A gyermekek fejlődő szervezete kiválasztja és felhasználja a környezet adottságait képességei (érzékszervek, erő, ügyesség, alkotó hajlamok) fejlesztésére, ugyanakkor hatalmas ütemben fejlődik a társas élet kialakítása is. A barátkozás, vetélkedés, közösségi érzés, a morális és esztétikai érzék fejlesztése mellett fontos a szabálytudat kialakulása is.
A gyermekek leggyakrabban önellátóak, eszközeiket maguk készítik az őket körülvevő emberi- és természeti környezetből: elhasznált munkaeszközökből, csontból, sárból, homokból vagy növények különféle részeiből. Így természetes, hogy a húsvéti hímes tojások is a játék részeivé váltak, melyet Fekete István írt le egyik elbeszélésében.
„Tudod-e, mi a kőkányulás? Hát a likbavágás , hát a görgőzés?
 Ha mindezt nem tudod, keveset tudsz, és el se tudod képzelni, hogy a templomban is lehet verekedni bűntelenül, sőt büntetlenül, ha – nem veszik észre. De nem veszik észre, mert a verekedés az orgona mögött történik, lehetőleg csendben, és nem látja senki, legfeljebb az Égiek, akik szemet hunynak a leszakadt gombok és zsebek hiányosságain, mert verekedő ifjainkat a harangozás körüli szent buzgalom hevíti.

Módosítás dátuma: 2012. április 07. szombat, 08:31 Bővebben...
 

Húsvét

E-mail Nyomtatás PDF

Húsvét

Húsvéti ételszentelés Csíkszenttamáson. 2009. Kovács Dénes felvétele

Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, az egyház e napon ünnepli Krisztus feltámadását. Megünnepléséről már a III. századból vannak adataink. Mozgó ünnep, első vasárnapja a tavaszi napéjegyenlőséget (március 21-ét) követő holdtölte után következő első vasárnap (325. a niceai zsinat óta). A húsvéti időszak hamvazószerdával, a nagyböjt első napjával kezdődik, innen származik az ünnep magyar elnevezése is.

A keresztény egyházak szerint „húsvét ünnepének alaphangja az öröm, a hála, a keresztényi diadalérzet, reménység és üdvbizonyosság”. A feltámadást az egyház a nagyszombati feltámadási körmenettel illetve a vasárnap reggeli kis-, majd a délelőtti nagymisével ünnepli. A szertartásokhoz tartozik az étel, a húsvéti bárány megszentelése is; a húsvéti sonka megáldásáról már a X. századból, míg tojásszentelésről a XII. századból vannak adataink. A húsvéti bárány Krisztus véráldozatát jelképezi, míg a tojás az élet megújulását szimbolizálja. A többi étel az egyház szemében nem kapott ilyen tartalmat, de a nagyböjt hivatalos feloldásában minden egyes ételnek része van, mondhatni, az egyház mintegy áldását adja az új, megváltozott jellegű étkezésre.

 

Módosítás dátuma: 2012. április 10. kedd, 12:23 Bővebben...
 

Nagyszombaton

E-mail Nyomtatás PDF

Nagyszombaton

            A konyha felől nagyon ismerős, de nagyon szokatlan illatot hozott a szél. Ott bent –tagadhatatlanul- sonkát főztek. Igazi húsvéti szag terjengett az udvaron. A kemencében kalács sült s szaga elvegyült a főlő sonka fűszeres illatával.

            -Nagyszombat van!- gondolta Ágnes és megállt egy pillanatra. –Nagyszombat! Ilyen szag csak húsvét előtt van.– Egészen megilletődött ettől a megállapítástól, pedig már egy hete készülődtek Márival, hogy elmennek a feltámadásra. […]

Ágnes bement a szobába. A sonka szaga ide is utána lopakodott, de nem bánta. Kinyitotta az ablakot és elnézte a kék eget, azután lassan öltözködni kezdett. Ma nem akart többet dolgozni, nagyszombat volt…

            Délután négy óra körül elindultak Szentbék felé. Lassan, megfontoltan lépegettek, nem volt sietős a dolguk, hiszen a feltámadást nem lehet megkezdeni, míg haza nem hajtott a csordás, meg a kanász. Meg-megálltak a szomszédok földjénél, megnézték, megdícsérték, vagy ócsárolták, ahogy éppen megérdemelte.

            Alkonyodott már, amikor beértek a faluba. A házak fehérre meszelve, ünnepi díszben várták a húsvétot. A kiskertekben nyilott a lila jácint, meg a nárcisz s illatukba itt is sonka-, meg kalácsszag vegyült. A fiatal asszonyok, leányok feltürt szoknyával iparkodtak végleg kiszépíteni az utcát, ami nem volt egészen felesleges igyekezet tőlük, mert hiszen pár pillanattal előbb haladt el az utcán a tehéncsorda, meg a sertésfalka. A házacskák kéménye ég felé küldte füstjét, s a füst fekete szalagja beléolvadt az alkonyat nagy szürkeségébe.

            Azután megindult a feltámadási körmenet. Ágnes ott ment a nép között és énekelte: -Feltámadt Krisztus e napon. Alleluja, hála légyen az Istennek…

A lelke végtelen békességgel telt meg. – Alleluja, hála légyen az Istennek! –mondta az ajka, a szíve, minden sejtje, vérének minden cseppje. – Alleluja, alleluja…”

Részlet Pálosy Éva: A földnek teremni kell című regényéből. Élet regények. A Szent István-Társulat kiadása. Budapest, 1935.66-68.

Módosítás dátuma: 2014. április 19. szombat, 07:58
 

Egy kicsiny falu a Börzsöny közepén: SZÜLŐFALUM, PERŐCSÉNY- apró emlékeim a háborútól a hatvanas évekig. 7. A húsvét

E-mail Nyomtatás PDF

Egy kicsiny falu a Börzsöny közepén:  SZÜLŐFALUM, PERŐCSÉNY- apró emlékeim a háborútól a hatvanas évekig.

7. A húsvét

Perőcsényi képeslapA karácsony után, a legszebb, legmagasztosabb és legismertebb ünnep a világon. Régebben még csodálkoztam rajta, de ma már nem szokatlan, hogy talán csak tiszteletből vagy érdekességből, esetleg csak a turistáknak szóló kedveskedésből,  de látni lehet a húsvétot megünnepelni a kedvesen hangoskodó hinduknál éppúgy, mint a szigorúan zárkózott araboknál is. De a legcsodálatosabb húsvétokat mégis csak Perőcsényben tudom elképzelni…

Bár réges-régen volt  - lehet annak már úgy hatvan éve is-,  de a legszebbeket azidőtájt éltem meg. Ma már sokan csak azt hiszik, hogy a mindent ellepő főtt sonka- és kocsonyaszag, no meg a karácsony óta nem látott süteményillatok miatt van a nosztalgiám, de ez egyáltalán nem igaz! Mert Perőcsényben – meg gondolom máshol is, de az engem mit sem érdekel…- a húsvét igazából nagypénteken kezdődött.  Tudom, ez sokaknak egy kicsit furcsa kijelentés, de tudni kell, hogy Perőcsény akkor még 99 %-ban református falu volt, és ennek megfelelően –szerintem saját elgondolása szerint – tartotta a böjti és templomjárási szokásokat is. És eszerint a tényleges böjt csak nevében volt meg, de étkezési szokásokban nem nagyon.  Nem mondom, hogy minden családnál így volt, de akiket én ismertem, ott igen. Nagyon leegyszerűsítve ez annyit jelentett, hogy például nagypénteken nem ettünk húsfélét. Vagy legalábbis délelőtt nem…

Viszont bármilyen hideg is volt, akár nyakigérő szél, szakadó eső vagy hó is lehetett, nagypénteken már pirkadatkor fel kellett kelnünk, és egy szál ingben sietve mentünk a legközelebbi patakig (nekem a Kapa Ágiék kertjében csordogáló jutott), hogy annak lehetőleg a legnagyobb fűzfája alatt elsőnek mosakodhassunk meg, hogy egész életünkben egészségesek és szépek maradjunk. Megszokásból vagy megrögződöttségből, de én még tizenhat éves koromban is elmentem, ha éppen otthon tartózkodtam. Nem tudom miért, de akkor nem szégyelltem magam egy cseppet sem, sőt még büszke is voltam magamra (Istenem, de kár, hogy olyan messze van az a patak, rám férne egy kis lubickolás…).

Szóval a böjtöt már csak azért sem lehetett péntek délutántól tovább tartani, mert úgy estefelére készült el az a csodálatosabbnál csodálatosabb húsvéti kocsonya a rengeteg lerágnivaló csonttal meg ilyesmivel, és hát normális ember az ilyen különleges falatokat nem engedheti kihűlni, hiszen akkor az már csak olyan, mintha meg lenne romolva… Egyébként is, a református vallás igen engedékeny és belátóbb, szinte megelégszik a lelki böjttel is. Lehet ám, hogy csak én tudom így, de ki is tudná ezt másképp, ha éhes szájak sóhajtoznának a finom illatokat érezvén?    

Nagyszombaton már inkább tartottuk a böjtfélét, mert akkor tényleg nem volt nagy evészet, aztán lehet csak azért, hogy a húsvéti locsolóvendégeknek is maradjon valami?!

Persze a húsvéti készülődésnek nemcsak a lányoknál léteztek a maga koreográfiái, a fiúknak is megvoltak a saját tennivalójuk, csak az nem volt annyira publikus.  Mert míg a lányok a tojásfestéssel, a sütemények feltornyozásával és a minél több aprópénz beszerzésével voltak elfoglalva, addig ránk, aprólegényekre a ruháink és cipőink kitisztítása, de főként esztétikai és szerkezeti hibáinak láthatatlanná tétele adta a legtöbbször megoldhatatlan feladatot. Hiszen az ötvenes évek elején legtöbbünknek annyiban különbözött az ünnepi ruhája a hétköznapitól, hogy azt a meglévő egyetlent levetettük arra a pár órára, amíg anyánk megigazította rajta a foltokat, vagy éppen vizeskefével átkefélte az egészet.   Értelemszerűen én csak a magamfajtáról beszélek, mert voltak azért olyanok is, akiknek tényleg futotta ünnepi ruhára. Igaz, ezek között is zömmel olyanok voltak, akiknek már eleve két-három számmal nagyobbat vettek, csak még nem nőtt bele. De a legtöbbnek a nagyobb testvér kinőtt ingén, kabátján csak felvarrták az ujját vagy igen hatékonyan felhajtották a nadrágszárát, és azért imádkoztak, hogy hétfőn essen az eső és be lehessen dugni a gumicsizmába…

Módosítás dátuma: 2014. április 21. hétfő, 06:59 Bővebben...
 

Ünneplő székelyek. A húsvéti ünnepkörrel kapcsolatos szokások

E-mail Nyomtatás PDF

Ünneplő székelyek.

Adatok a székelység vallásos néprajzához.

A húsvéti ünnepkörrel kapcsolatos szokások

A nagyböjti szentidö elmélyíti a csíki székely lelkét. Régebben ezt az időt a csíksomlyói misztériumok tették kegyelmekben még gazdagabbá a székelység számára. (Határőr I. 10—12.*) Bár ezek tudós ferencrendi atyák szerzeményei, gondolatmenetükben, nyelvezetükben sokat ellestek a néptől. Ezért is voltak oly népszerűek.

Farsang temetése.[1] Csíkban a nagyböjti időt a farsang teme­tése vezeti be. Csíkdelnén ekkor mondják: „Aló farsang búcsúzzál, káposztalé tartozzál!” Csíkszentmihályon és Ajnádon egy embert felöltöztetnek bő ingbe és alsónadrágba. Az öltözet ráncait szalmá­val töltik ki. Az így elkészített bábszerű embert felteszik egy sze­kérre és végighordozzák a falun, közben szalmát gyűjtenek. A me­zőre érve, a bábembert a gyűjtött szalmába helyezik és a szalmát meggyújtják. Ekkor az áldozat kiugrik a szalmából és egy rögtön­zött beszédet mond arról, hogy Cibere vajda (a nagyböjt jel­képe) ma vette át az uralmat Konc királytól (a Farsang megszemélyesítője). A farsang eltemetése után egy gazda a jelenlevőket megtiszteli egy dészű pálinkával.

Csíkban a böjtöt még ma is szigorúan tartják. Sokan a húst csak feltámadás után eszik meg. Nagyböjti ételek: aszalt szilva, körteleves délben, vacsorakor pityókasaláta. De előfordul az olajos­káposzta, olajoshagyma, káposztalé pityókával is. Nagypéntek sajá­tos étele az olajoslaposka. Az egész nagyböjtön át általában sötét ruhát viselnek. Naponkint elmondják a fájdalmas olvasót és pénteken a keresztútját. Csíkdelnén esténkint gyűlnek össze egy tisz­teletben álló öreghez és ott végzik a keresztútját. Minden szerdán és szombaton másnál van az imaösszejövetel. Az imát a házigazda vezeti. Utána az egybegyűlteket megkínálja. Nagyböjt jellegzetes ünnepén Mária Hétfájdalmán sokhelyt meggyónnak.

Módosítás dátuma: 2016. március 20. vasárnap, 08:31 Bővebben...
 

Ünneplő székelyek. A karácsonyi ünnepkörrel kapcsolatos szokások

E-mail Nyomtatás PDF

Ünneplő székelyek.

Adatok a székelység vallásos néprajzához.

Előszó

Kaszáló öregember, Nyárádszentbenedek. 2007. Benedek Csaba felvételeA székely nép kemény munkával keresi meg kenyerét. Életé­nek nagy része mezőn, erdőn telik el a nehéz, megfeszített mun­kában, mit a történelmi hivatás tudatában, nem zúgolódva, hanem valami természetes megnyugvással végez. A székely ember a ma­gyar munka hőse.

De bármennyire is kitölti testét, lelkét a munka ritmusa, szinte gyermeki örömmel várja az ünnepet, amikor teste megpihenhet és lelke elidőzhetik a természetfeletti világban.

A székely azonban az ünnep alatt sem szakad el teljesen munka­helyétől; az erdők és mezők ihletét, heti benyomásait beleviszi ünne­peibe is úgy, hogy az ünnep életének tükörképe: benne oldódik fel a hét fáradalma, felcsillan az új lehetőségek álma.

Ünneplő lelkét teljesen átfogja az egyházi év három ünnepköre: karácsony, húsvét és pünkösd.

Népünk ünneplő lelkét figyelte meg az a tizenkét diák, akiket ebben az évben szerveztem a Csíkszeredai „Segítő Mária“ gimná­zium kongregációjának néprajzi szakosztályába. Csaknem egyévi közös munkánk eredménye ez az adatgyűjtés. (Más irányú nép­rajzi munkánkat kongregációnk „Határőr“ című értesítőjében kö­zöltük.)

Hiszem, hogy ez a mű buzdításul szolgál az ő további munká­jukhoz és előbbre viszi az eddig mostohán kezelt vallásos néprajz ügyét.

Csíkszereda, 1943. Mindenszentek.

A karácsonyi ünnepkörrel kapcsolatos szokások

A karácsonyi ünnepkör a megpihenés és a népi ünneplés gazdag időszaka. A munkából fel­szabadult lélek mélyén ekkor születnek a szebbnél-szebb szokások, melyek már ősidők óta sok boldog percet szereznek a munkában kifáradt népnek. Az egész ünnepkört egy csodás melegség hatja át. Az elfáradt ember ilyenkor érzi, hogy Isten szeretetében és őseinek szokásaiban érde­mes élni!

Módosítás dátuma: 2016. március 19. szombat, 09:28 Bővebben...
 

Milyen Európát akarunk?

E-mail Nyomtatás PDF

Milyen Európát akarunk?

Hívek imádkoznak a Jézus Szíve Szegényházi Templomban az ökumenikus imahéten, Szolnok, 2016. Benedek Csaba fotójaNem olyant, mint amilyent az elmúlt években, ebben az évszázadban és napjainkban megismertünk. Európa részekre szakadt, s a részek egymás ellen fordultak, bennük háttérbe szorult vagy kiveszett a keresztény érték. A kereszténység egykor az európai egység fő és jellemző alapja volt. A kereszténység, mely nemcsak az örökélet ígérete, hanem a földi élet eddig legmagasabb rendező elve, játékszabálya is. Annak is készült, és e tanítástól való eltávolodás súlyos következményekkel járt éppen századunkban a legszembetűnőbben.

Nekünk – és úgy gondolom, nem vagyunk kevesen Kelet- Közép- Európában – van egy víziónk Európáról, melyet az elmúlt kétezer év történelméből szűrtünk le. Nem alaptalan vágyálom, hanem ideálissá formált modell, mely Európa megtapasztalt értékeiből állt össze. Eszménykép, melyet földrészünkön hol itt, hol ott közelítettünk meg legjobban a történelem során.

Mik ezek az értékek, melyek együttesen sajátosan adják Európa lényegét?

1.      A megváltás tudata. Ez azt jelenti, hogy tudjuk, hogy a bűnökre van bocsánat, újra lehet kezdeni az életet. Ezt biztosítja szabad akaratunk, mely Istenhez tesz hasonlóvá bennünket. A megváltott ember napi döntéseivel választ jó és rossz között, ezzel járul hozzá megváltásához, teszi érvényessé maga számára azt. Az élet tehát nem céltalan, semmibevesző örök körforgás, hanem célja van: az Isten. Ez az egyénnek és a történelemnek is a végcélja, efelé száguldunk (Teilhard de Chardin).

2.      Az ember szabadságra született. Ez a szabadsága elidegeníthetetlen isteni méltóság s ebben minden ember hasonló egymáshoz, egyenlő egymással: csak az alázat emel föl és a gőg vet alá (Szent István király intelmei fiához, XI. század eleje). Az Atya gyermekei, társörökösei vagyunk. Szent Pál leveleiben már benne van az, amit a francia forradalom jelszavául választott: szabadság, egyenlőség, testvériség. Ennek a három eszmének, egymással ellentétes értéknek a szintézise, kompromisszuma Európa. A féktelen egyéni szabadság sérti az egyenlőség és a testvériség elvét, az egyenlőség elve ellentétes a szabadság és a testvériség elvével. A szabadságot és egyenlőséget már legfőbb rendező elvvé emelte egy-egy korszak, európai táj vagy birodalom, a testvériséget még sehol és semmikor, hacsak nem a korai kereszténység közösségeiben. A korlátlan szabadság a liberalizmusban (a XIX. század Nyugat-Európájában) az egyenlőség pedig a XX. századi szovjet birodalomban, a szocializmusban valósult meg. Mindkettő semmibe vette az emberek közös kincsét, az egyén méltóságát és személyes jogait, mely minden ember sajátja és lényege.

Módosítás dátuma: 2016. március 12. szombat, 09:20 Bővebben...
 

Népi gyógyítás Jászladányban

E-mail Nyomtatás PDF

Népi gyógyítás Jászladányban

„Minden átok reád földből árad s omol,

Viszont azon földnek gyümölcsétől oszol,

Kőnek, fűnek, fának ereje orvosol."

-Enyedi István-1

Bevezetés

Dolgozatomban Jászladány népi gyógyítását kívánom feldolgozni, ezen belül is az embergyógyítást. Néhány évvel ezelőtt a természetgyógyászat előtérbe kerülése az én figyelmemet is felhívta a természetes gyógymódokra. Elolvastam néhány gyógynövényekkel foglalkozó irodalmat, s kezdett egyre jobban érdekelni ez a terület. Ezért III. évfolyamos hallgatóként a jászladányi néprajzi kutató táborban a népi gyógyítás témáját választottam. A gyűjtés során kiderült, hogy a jászladányi emberek nagyon sok régi gyógymódot őriznek, s egy híres-neves gyógyítóval is büszkélkedhetnek. A gazdag anyag terjedelme és értéke arra buzdított, hogy tovább kutassak és lejegyezzem a feltárt adatokat.

Az adatközlőim mindegyike római katolikus vallású és jászladányi születésű. Ketten közülük cigány származásúak. Legnagyobb részük az 1920-as években született, de a legidősebb néni 1899-es születésű. Éppen ez ad lehetőséget arra, hogy a XIX. század végétől vizsgáljam a témát napjainkig, hiszen a szülők, nagyszülők történetei élénken éltek adatközlőim emlékezetében. Főként asszonyok mondták el tapasztalataikat, s ez azzal magyarázható, hogy a nők magasabb életkort érnek meg, s ők foglalkoznak inkább a "házipatikával", orvosolják gyermekeik és hozzátartozóik bajait.

Megvizsgáltam a község egészségügyi helyzetét is, hiszen az befolyásolta a népi gyógyítást. Ehhez szolgáltattak további adalékot Jászladány halotti anyakönyvei, melyekben a halálozási számokat és okokat áttekintve világosabb kép rajzolódott ki az egészségügyi viszonyokról.

A szakirodalom tanulmányozása mellett saját gyűjtésemre támaszkodtam. Magyari Márta 1979-es Szemmel verés-re vonatkozó kérdőívét és a Damjanich János Múzeum Adattárában található "Kérdőív népi gyógyítás gyűjtéséhez" c. anyagát használtam. A gyűjtés elrendezését a racionális és irracionális gyógymódok csoportosításával végeztem, de kitértem a technikákra és a felhasznált anyagokra is. Szólok a gyermekbetegségekről és a falusi specialistákról, akik fontos szerepet töltöttek be a falu életében.

Módosítás dátuma: 2016. március 06. vasárnap, 09:47 Bővebben...
 

Érték és/vagy divat?

E-mail Nyomtatás PDF

Érték és/vagy divat?

Harmónia a muzeológia alapvetései és az újabb tendenciák között egy kiállítássorozat példáján

Tű, cérna, olló kiállítás kézdivásárhelyi részlete szövőszékkel, 2007. Benedek Csaba felvételeA provokatív cím talán sokak számára előrevetíti, hogy valamiféle ellentmon­dás feszül(het) a két fogalom, az érték s a divatközött. Beszélhetünk-e még a muzeológiában értékről s beszélhetünk-e divatról, divatos jelenségekről? A problé­ma súlyára abból is következtethetünk, hogy az érték fogalmát nem találjuk meg a Néprajzi Lexikonban, holott néprajzkutatóink, a szakma lépten-nyomon használja a kifejezést!

,Az érték fogalma a magyar néprajztudomány azon háttéraxiómáinak egyike, amelyek rendszerint komolyabb elméleti-szemléleti megalapozottság nélkül kerülnek alkalmazásra. Nyil­vánvalóan az elméleti tisztázatlanság az oka annak, hogy az érték/értékelés kérdéskörében meglehetősen ellentmondásos helyzet alakult ki: diszciplínánk egyfelől deklaráltan a modern pozi­tivista tudomány egyik alapvető módszertani követelményére, az értékmentességre törekszik, ami azt jelenti, hogy tartózkodik az értékítéletektől, vizsgálati tárgyának minősítésétől (emögött felte­hetően az objektivitás szándéka, azaz a szubjektív tényezők kizárásának igénye rejlik); másfelől viszont — ha nem is rendszeresen és következetesen, de alkalmanként mégiscsak véleményt alkot, vagyis különböző szempontok alapján értékesnek, kevésbé értékesnek vagy értéktelennek minősíti a népi kultúra egyes megnyilvánulási formáit. Hogy milyen szempontok alapján, az rendszerint meghatározhatatlan marad, s ugyanígy nem rendelkezünk annak tételes kifejtésével sem, hogy egyáltalán mi jelenthet értéket az etnográfia számára.”[1]

Módosítás dátuma: 2016. március 01. kedd, 11:53 Bővebben...
 

Makkos Mária kegyhely keletkezése

E-mail Nyomtatás PDF

Makkos Mária kegyhely keletkezése

1731. május 9-dike volt, mikor a budakeszi tölgyesen át öt fiatal munkás haladt. A kőfejtőből jöttek, ahol egész nap dolgoztak. Már hanyatlott a nap és hosszú árnyékokat vetett a földre. A tölgyek lombja csak most bontakozott ki, de a csalogány már vígan csattogtatta szívvidító dalát. A munkások fáradságuk ellenére is jókedvűen beszélgettek, jóízűt nevettek, majd énekbe kezdtek. Amint mennek, egyszerre egy közülük ­– Traub János – megáll, mereven, tekint maga elé és kalapot emel. Társai ránéznek, s azt hiszik, tréfál.

–Kinek köszönsz, a magad árnyékának? – kérdi a jókedvű Jancsi.

–Eredj már – szól Andris és tréfálkozva hátba üti.

De Traub nem felel, arca mozdulatlan marad. Társai szeme irányát keresik s azt látják, hogy szemét egy tölgyfára szegezi. Majd keresztet vet és kalapját feltéve társaihoz fordul. Arca kipirult, szeme, mintha lázasan csillogna.

–Társaim, jelenést láttam – szól, – ezen a tölgyfán az Üdvözítőt pillantottam meg keresztrefeszítve s mellette a Szent Szűzet.

Társai kétkedve tekintenek rá.

–Semmit sem láttam – vélekedett Gyuri – szemed káprázott.

–Ne tréfálj – szólt Jancsi – ne csapj be minket!

–Csak nem gondolod, hogy ilyen szent dologból tréfát űzök?! – válaszolt Traub – ez jelenés volt. S nem tudjátok-e, hogy e tölgyfa körül már Buda visszavétele korában is támadt különös fényesség?

Bővebben...
 

Györffy István közművelődési eszméi

E-mail Nyomtatás PDF

Györffy István közművelődési eszméi

Györffy István szobra a róla elnevezett múzeum udvarán, Karcag, 2016. Benedek Csaba fotójaA 20. század két legnagyobb és legismertebb magyar néprajz tudósa, Kodály Zoltán és Györffy István nevének tiszteletét nem annyira szaktudományos eredményeinek köszönheti, hanem annak, hogy kutatói munkájuktól elválaszthatatlanul népünk közművelődésének szentelték életüket. Az útkereső, gondolkodó fiatalok már ötven évvel ezelőtt felismerték, hogy ők a nemzeti önismeret és a nemzeti (vagy nemzetté) nevelés felelősségével megáldott és gyötrődő hazafiak, Kölcsey Ferenc és Széchenyi István utódai.

Györffy István - minden történeti érdeklődésével együtt -, jelenkutató volt. A valóság teljessége érdekelte. Így került szembe nemcsak a parasztság eltűnőben lévő hagyományvilágával, hanem a középosztály műveltségének hiányaival is. „Azért, amit a néptől kapott, adni is akart valamit. A nép múltjánál egyre többet foglalkoztatta elméjét és szívét is a nép jövője.” – írta róla Illyés Gyula, s ugyanezt mondhatta volna Kodály Zoltánról is. Györffy István középosztálynak nevezi a népi, szájhagyományos műveltségből már kiszakadt, az európai műveltségben iskolázott nemzetrészt, az értelmiségitől a tisztviselőig, a kisiparostól a munkásig; a nemzet egyharmadát. A műveltség nem annyira az ismereteket, hanem az életet irányító magatartást jelenti a legszélesebb értelemben, a mindennapi cselekvést, a testi és szellemi igények kielégítését. Így tudta Györffy István a magyar művelődéstörténetben először összefoglalni és meghatározni egy nemzet fennmaradásához és önállóságához szükséges gyakorlati és tényleges művelődéspolitikai lépéseket, a társadalmi rétegek közt kialakult műveltségbeli ellentmondások feloldására, az elhatalmasodott kölcsönös meg nem értés és közömbösség leküzdésére, a nemzeti és népi kultúra egységének megteremtésére és megerősítésére.

Györffy István közművelődési eszméit, javaslatait már az 1920-as évek elején elkezdi megfogalmazni. Csaknem ötven évvel ezelőtt megjelent nevezetes, elhallgatott vagy vitatott röpiratában, A néphagyomány és a nemzeti művelődésben csaknem valamennyit összefoglalta. Ma röviden visszatekinthetünk arra, hogy e közművelődési javaslatokból mi valósult meg és milyen formában, és mi maradt azóta is csak óhaj, terv, beteljesítetlen követelés, mennyire időszerűek maradtak ma is. A számbavétellel párhuzamosan láthatjuk, hogy ezek az eszmék milyen tudományos eredményeken és elveken nyugszanak, milyen korabeli európai irányzatokkal rokoníthatók. Ezúttal le kell mondanunk azok munkásságának ismertetéséről, akiket hasonló célkitűzések vezéreltek, barátai, munkatársai  vagy tanítványai voltak: Balla Péter, Bálint Sándor, Domokos Pál Péter, Kodály Zoltán, Kós Károly, Molnár István, Morvay Péter, Muharay Elemér, Paulinyi Béla, Tüdős Klára és még sokan mások. A közművelődésnek –az ő szavaival-, a nemzeti művelődésnek az alapja a néphagyomány. A néphagyomány tudománya a néprajz, ennek a tudománynak volt a tudósa, egyetemi tanára a budapesti egyetemen. Először tehát arról szólok, hogy mi volt Györffy István kutatási módszere, mi volt a véleménye a néprajzról és kora magyar néprajztudományáról.

Módosítás dátuma: 2016. február 19. péntek, 15:11 Bővebben...
 

Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905. Február

E-mail Nyomtatás PDF

Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905. Február

„Örültök úgy-e a kies tavasznak?

Maholnap eljő s annyi élvet ad!”

(Petőfi Sándor: Tél végén)

Ház és udvar. A gabonát száraz időben megforgatjuk. Hozzá fogunk a vetőre szánt magvak tisztogatásához is. Gazdasági eszközeinket kijavítjuk, a hiányzót pótoljuk. Fahordást és egyéb fuvarozást végezünk, hogy a külső munkák megnyilta előtt készen legyünk. Ha a hó olvad, az épületek mellől vízlevezetésről gondoskodunk.

Szántóföld, rét legelő. Trágyát hordunk, olvadásnál vízlevezető barázdákról gondoskodunk. A hol kifagyás volna, előre gondolunk utánvetésre; gyenge vetések felsegítésére khilisalétromot[1] szerünk be, holdanként vagy 40 kilót számítva.

Az olvadás által megszaporodott víznek a vízvezető barázdákon szabad folyást kell nyitni. Ha a nap heve a földet megsüti, a fagy által felhúzott őszi vetéseket könnyű fahengerrel meg kell hengerezni. A szalmás-trágyával trágyázott luczernásokról le kell a trágyát gereblyézni és a föld végén kupaczokba rakni s földdel befedni, hogy mielőbb elrothadjon s hogy ősszel felültrágyázásra  lehessen használni. Kedvező időjárás mellett a vetést is meg lehet kezdeni a könnyebb s szárazabb fekvésű talajokon s az őszi ugarba vetni lehet zabot, borsót, árpát, bükkönyt, baltaczimet[2] és lencsét. Legelsőbben azért vetendő el a zab, mert ez kiván legtöbb nedvességet a csirázásra, mivel vastag a héja s leghosszabb időt is kiván növekedésre. A fagy iránt kevésbé érzékeny. A korán vetett zab ad legjobb termést, azért is igyekezni kell a földet okvetlenül még az ősszel alá készíteni. 

Istálló. Az állatokat igyekezzünk jóltartani, hogy jó erőben indulhassunk a tavaszi munkának. A vemhes állatokra kétszeresen ügyelünk, hogy bajuk ne essék; romlott takarmányt, jeges vizet ne kapjanak. Az istállót szellőztetjük, az elleni készülő állatokat folyton szemmel tartjuk. Csikó, borjú, malacz jó almot kapjon.

Baromfiól. A baromfit jól és tiszta meleg ólban tartjuk, hogy minél hamarabb tojni kezdjenek. Az ültetésre a legjobb és legszebb tyúkok tojásait válogatjuk, hogy így nemesítsük a baromfit.

Módosítás dátuma: 2013. február 03. vasárnap, 19:20 Bővebben...
 

Bálint napja. A Valentin-nap

E-mail Nyomtatás PDF

Bálint napja. A Valentin-nap.

Február 14.

Bizniszhagyomány. Hagyomány?Két Bálint nevű szentet is számon tart a hagyomány. Akiről e napon emlékezik meg az Egyház, itáliai ókeresztény vértanú püspök volt, míg a másik is püspök, kinek ereklyéi a passaui székesegyházba kerültek, s az ottani egyházmegye társpatrónusa lett. A két szent alakja főleg a germán népek tudatában egybeolvadt, ezért történhetett, hogy Bálint februári ünnepe és hagyományvilága voltaképpen a passaui székesegyház szentjét idézi. Így van ez Magyarországon is, ahol tisztelete leginkább a helyi németség körében terjedt el.
Ünnepét őseink számon tartották, középkori naptáraink és misekönyveink is jegyzik, templomainkban szárnyas oltárokon, faszobrokon szerepel, de népszerűségét kereszt- és családnévként való igen sűrű előfordulása jelzi leginkább. Bálintot főleg a nyavalyatörősök, lelki betegek tisztelték hazánkban, akárcsak a német nyelvterületeken, ahol a hívők nyakukban hordott bálintkereszttel vagy frászkereszttel (Valentinskreuz, Fraisenkreuz) kívánták a betegséget elriasztani.
Nagynyárád (Baranya vármegye) német faluban a Valentinitag fogadalmi ünnep volt, amelyen sokan szentségekhez járultak. Templomában oltára áll, mely előtt évközben a beteg családtagért misét mondattak. Márokon (Baranya vármegye) sem a család, sem a jószág délig nem evett semmit a szent ünnepén, az öregek későn keltek, addig az ágyban imádkoztak. A bólyi (Baranya vármegye) német betegek – ha nehezen is – eltörekedtek a misére: meggyóntak, megáldoztak, Bálint segítségéért könyörögve. Hőgyész (Tolna vármegye) kőművesei e napon mindig misére mentek, s kérték, hogy a magas állványokon dolgozva, Bálint oltalmazza meg őket a leszédüléstől, leeséstől. Nyilván német szomszédjaiktól vették át a mohácsi sokacok is azt a hagyományt, hogy ezen a napon böjtöltek: csak egyszer ettek vagy zsírtalanul főztek, a templomban imádkoztak, némelyek még gyóntak és áldoztak is.

Napja már a tavaszvárás, a farsang idejére esik, mely régi szokás szerint Európa-szerte a párválasztás ideje. A francia és a horvát néphit szerint például a madarak is ezen a napon tartják menyegzőjüket. Hangony (Gömör-Kishont vármegye) barkó népe úgy vélte, hogy Bálint napján jön vissza a vadgalamb, ami már a tavaszt jelzi, míg a mindszenti (Csongrád vármegye) magyarok e napon mindenféle magot, aszalt gyümölcsöt szórtak oda az ég madarainak, ahol a majorság nem férhetett hozzá.
A párválasztás hagyományát elsősorban Bálinthoz kötik, bár előzményének tekinthetjük a római Lupercalia ünnepét, mely a tavaszkezdet és a megtisztulás mellett az ifjúság párbaállásának napja is volt (a Bálint-nap dátum szerint Lupercalia vigíliájára esik).  Bálint (Valentin)[1] leginkább emlegetett legendája szerint egy a 3. században élt római pap volt. Uralkodója, II. Claudius császár úgy vélte, hogy az egyedülálló férfiak lojálisabb, jobb katonák, mint családos társaik, ezért megtiltotta fiatal katonái számára a házasságot. Valentin azonban titokban továbbra is összeadta a fiatal szerelmeseket, de amikor erre fény derült, a császár börtönbe záratta és elrendelte kivégzését. A rab egyházfi hitével és imáival visszaadta látását börtönőre vak leányának. Halála előtt levelet írt e lánynak, amelyet "A te Valentinod" aláírással zárt. Ez a ma oly divatos Bálint-napi üzenetküldés eredetének leggyakoribb magyarázata.

Módosítás dátuma: 2014. február 14. péntek, 09:53 Bővebben...
 

„Kilenc konc, egy mérce mácsik” - A torkos csütörtök

E-mail Nyomtatás PDF

„Kilenc konc, egy mérce mácsik” - A torkos csütörtök

Torkos csütörtök, Kürtössy Péter fotója, 2012A farsang utolsó csütörtöki napja, melyet a magyar nyelvterület szinte minden szegletében számon tartottak. Torkos csütörtököt az ország több vidékén csonkacsütörtök napjával, vagyis a nagyböjt első csütörtökével azonosítják. E két nap hagyományai össze is folytak. Elnevezése a nap szokásaival függ össze, leginkább kövércsütörtökként ismert, de mondták zabálócsütörtöknek, torkoscsütörtöknek, sőt Göcsejben dobozucsütörtöknek is. A Kárpát-medencében élő nemzetiségek körében is általános: a bunyevácoknál és sokacoknál debeli čtrtak, a horvátoknál tučny štvortok, míg a németeknél Fastenpfingsten a neve.

Elterjedtségét bizonyítja, hogy régebbi jeles mondásainkban is szerepel. Dugonics Andrásnál olvashatjuk: „Kinek sok a zabálócsütörtökje, annak sok hamvazószerdája és böjtje”, azaz a mának élő ember később nélkülözni kénytelen.

Módosítás dátuma: 2014. március 17. hétfő, 16:31 Bővebben...
 


1. oldal / 17