Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905. Július

E-mail Nyomtatás PDF

Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905.

Július

Cséplés Orosháza környékén

„Lésznek gabonakévék a’ földön, a’ hegyeknek tetején,

a’képen megindul annak gyümöltse, mint a’ Libánus;

és virágoznak a’ lakosok, mint a’ földnek fűve.”

(A’ Soltárok könyve LXXII. 16.)

 

Ház és udvar. A magtárt gondosan tisztogatjuk, belőle minden szemetet kihordunk, szellőztetjük, hogy a zsuzsok el ne szaporodjék.

Szántóföld, rét, legelő. Az aratás ideje. Az asztagot jó körül árkolni kicsiny, lapos árokkal, hogy az esővíz alá ne folyhassék. Aratás után rögtön jó megkezdeni a tarlónak sekély leszántását. Ha szárazság miatt takarmányszükség fenyegetne, tarlóveteményekkel még nagyon sokat segíthetünk, a mint erről hátrább részletesebben beszélünk. Répa-, tengeriföldeken folyik a kapálás, töltögetés.

Állattartás. Az igáslovakat, a hol erre alkalom van, nagyon jó megúsztatni, vagy legalább estenként egy pár vödör vízzel lelocsolni, de csak midőn testük már lehült. A sertéseknek friss ivóvízről és fürdőről gondoskodjunk. A ki novemberi malaczra számít, már e hóban búgassa fel koczáit.

Baromfinak jó dolga van e hónapban, mert a tarlóra kerül szemelni. Ezenfelül azonban otthon is gondoskodjunk róluk, az ólakat szorgalmasan megtisztogattatván, nehogy a férgek ellepjék őket. Ültetni már nem érdemes, mert a késői csirke satnya marad, ellenben hozzákezdhetünk a tojásgyűjtéshez.

Módosítás dátuma: 2014. július 08. kedd, 07:27 Bővebben...
 

Tizenöt hét indiánok közt 8.

E-mail Nyomtatás PDF

Tizenöt hét indiánok közt 8.

Visszatértünk után még néhány napig szíves házigazdáinknál maradtunk, kik minden kitelhető jelét adták irántunk való barátságuknak. A főnök több ízben megkért, hogy maradjunk köztük, ígérte, hogy házat és annyi nőt ad feleségül, ahányat eltarthatunk s örökké szeretni fognak bennünket. Mi ezt a szíves ajánlatot azzal hárítottuk el, hogy a többi indián nemzeteket is meg akarjuk ismerni; a főnöknek tudtára adtuk, hogy ha ezeket bejártuk s nem kell majd hazamennünk a saját nemzetünkhöz, kétségkívül hozzájuk fogunk jönni, velük fogunk élni, megtanítjuk őket némely hadi cselekre, stb. Ezzel elbúcsúztunk, miután a főnököt megkértük, hogy kísértessen el bennünket az Arkansas folyóig, ahonnan lovainkat vissza fogjuk küldeni.

A főnök személyesen akart elkísérni bennünket; vele és néhány emberével másnap korán reggel el is indultunk a Nississine tó partján. Ez a tó mintegy 40 mérföldnyi széles és 70 mérföld hosszú. Kétnapi lovaglás után megkerülve a tavat, túlsó felén szép gyepes tájakra akadtunk, melyeken számtalan bölény legelt háborítatlanul. Negyed napra az Arkansas folyóhoz értünk, mely magasan a Rocky-hegyekben ered, délnek folyik és 60 mérföldre New-Orleans felett a Mississippibe szakad.

Ez a folyó választja el Texast az Egyesült Államoktól, határuk azonban még mindig villongás alatt van, s valódi határvonal nem létezik. Itt mindenikünk számára egy indián csónakot szereztünk, hogy a folyón lefelé folytathassuk utunkat. A főnök megígérte, hogy lovainkat visszaküldi a Chipowe és Winebago indiánokhoz, akik majd tovább küldik a lovakat Gawfordba. Azután elváltunk. A főnök megismételte meghívását, mi pedig ígéretünket.

Most már távolról sem csodálkozom annyira, mint eleinte, hogy hogyan voltak képesek a franciák indián nőkkel összekelni és egész életüket indiánok között tölteni. Ez a nép nem olyan rettentő és kegyetlen, mint aminőnek sokan leírják s közöttük akárki biztosabban alhatik, mint nálunk egy gulyás-tanyán, azzal a legfőbb kinccsel, amit az indián mindenek felett becsül: a puskával. Nem ölik meg és fegyverétől nem fosztják meg, mert azt mondják, hogy ha a fehérnek puskáját elveszik, éhen kell halnia, minthogy nyíllal bánni nem tud. Lehetetlen tőlük megtagadni azt az erényt, hogy azt, aki hajlandóságukat megnyerte, nagy gonddal ápolják és minden kívánságát teljesítik. Szeretetüket pedig könnyű megnyerni s aki egy kevés hadicselt mutat nekik, az köztiszteletüket nagy mértékben megnyerheti. Életmódjuk kétségkívül vad. De a franciák is, akiket honukból elűztek s akik minden vagyonukat elvesztették, elkeseredve az emberi nem iránt, éppen ebben az életmódban lelték kedvüket, hol szabadon, mint a madár a légben, könnyen és munka nélkül kereshették élelmüket s életük talán kevésbbé volt keserű, mint volt előbbi hazájukban.

Bővebben...
 

Bartók Béla budapesti előadása a népzenéről

E-mail Nyomtatás PDF

Bartók Béla budapesti előadása a népzenéről

I. Mi a népzene?

A népzene és a népdal körül meglehetősen nagy a zavar. A nagyközönség általában véve valami homogén-egyfélének képzeli el egy ország népzenéjét, holott ez egyáltalán nincs így. Mert a népzene kétféle anyagból tevődik össze. Egyik alkotóeleme a népies műzene, más néven városi népzene; másik alkotóeleme a falusi népzene, más néven parasztzene. Így van ez legalábbis Kelet-Európában, vagyis azon a területen, amely minket elsősorban érdekel.

Lássuk már mostan, mi is az a városi népzene, mi is az a falusi népzene.

Városi népzenének, más néven népies műzenének azokat az egyszerűbb szerkezetű dallamokat nevezhetjük, amelyeket úriosztályból származó dilettáns szerzők komponáltak és amelyek elsősorban az úriosztályban terjedtek el; a parasztosztályban vagy egyáltalán nem, vagy csak aránylag későn, az úriosztály közvetítésével. Nálunk ezeket a dalokat „magyar nóta” néven ismerik. Kodály ezekről ezt írja:

„A népies műdalok a XIX. századnak különösen második felében árasztották el Magyarországot. Uralkodó műfaj az egyszólamú strófás dal; főképp hallomás útján terjed; mindenki tud egy csomó dalt, bár sohasem látta írva vagy nyomtatva. Többnyire megjelentek ugyan, de nem szokás kottából énekelni őket. A szerző nevét senki sem tartja számon, ha tudták is: elfelejtik. A dallamok egyszólamú elgondolásban születnek, a szerző rendszerint nem is tudja a kíséretet megszerkeszteni, azt másra bízza, vagy ki-ki tetszése szerint rögtönzi. Az eredeti kottából való ellenőrzés híján a dallam maga is elváltozik.”

Módosítás dátuma: 2016. június 19. vasárnap, 07:55 Bővebben...
 

Tizenöt hét indiánok közt 7.

E-mail Nyomtatás PDF

Tizenöt hét indiánok közt 7.

A következő napot pihenéssel s az indiánok wigwamjainak megtekintésével töltöttük el. Ugyanaz nap az indiánok lovaikat is gyakorolták, tomahawkjukat minden irányban hajigálva; legsebesebb nyargaltukban fel- s leugráltak lovaikról, futás közben fadarabokat hajigáltak egymásnak s azokat a levegőben elkapdosták. Este felé a kígyótáncot járták, ami kedves mulatságuk.

Van egy kerek réztáblájuk, melyen sok apró csörgő függ. Ezt a réztáblát a főnök, vagy ha ő nem vesz részt a táncban, más valaki a kezébe fogja; minden táncoló a derekára egy bőrövet köt, melybe a mellette álló társa belefogózik, majd olyan formán, mint ahogyan a rácok a kóló-t járják, csakhogy az indiánok nem körbe állnak, mint a rácok, hanem sorba.Most a vezető csörgetni kezdi a réztáblát, ami a zajt növeli; a táncolók lábaikkal először lassan dobognak, azután jobban- jobban, s a zaj mindig nagyobbodik. A csörgőt verő táncos vezeti a mögötte tomboló tömeget mindenféle figurákban; hol lehajolva, hol félig görbülten megy, hol lefekve csúszik előre, s a többi mind utánozza mozdulatait. Néha összebonyolódik az egész sor s ismét kibontakozik, mindenféle hajlongások, a szabadon levő egyik kéznek változatos mozgatása közben. Ez alatt az arcuk kifejezése is a játéknak megfelelően változik. Végre a moraj legmagasabb fokára hág s kiállhatatlan ordítássá válik, mely több mérföldre hallható s az egész föld reng a dobogásuktól, mert néha három-négyszáz ember vesz részt a táncban.

Vannak ezen kívül csatatáncaik is, melyek hasonlók a kígyótánchoz, de mások benne a mozdulatok, melyek annyira felbőszítik őket, hogy ingerültségükben nekimennek a fáknak és kőszikláknak és azokat vad dühvel rombolják. Az ilyen tánc után mindnyájan a földre vágják magukat s hosszabb ideig szótalanul pihenik ki fáradtságukat.

A nők sem ezekben a táncokban, sem a férfiak más mulatságaiban nem vesznek részt s nem emlékszem, hogy láttam volna valahol nőket is az indiánok társas összejövetelein.

Bővebben...
 

Állattartás és erdő az ártérben

E-mail Nyomtatás PDF

Állattartás és erdő az ártérben

Néprajzi hagyományok          

Ma már nehezen képzeljük el azt, hogy nemcsak nálunk, hanem egész Európában az állattartás alapját, feltételét elsősorban és sokáig a fák lombja, az erdő biztosí­totta, nem pedig a fátlan legelő és a szántóföldi gabonatermesztés mellék­termékei, az ugarnak, parlagnak hagyott, pihentetett ugarlegelő, a szalma, kukoricaszár, valamint termesztett takarmányok.

Fával benőtt szigetek, árterek

Columella és Vergilius, az ókor neves gazdasági szakírója és a gazdálkodást megéneklő költő részletesen foglalkozik a különböző fák lombjának értékével az állatok szempontjából. (Legkedveltebb volt szerintük a kőrisfa, a berkenye, a szil, a juhar, a hárs, a mogyoró és a fűzfélék, de szívesen fogyasztották a tölgy­féléket és a nyárfát is.) Az állatok nem­csak legelték, vagyis maguk tépték le a lombot vagy rágták a fák kérgét, hanem az ember is segített nekik az élelem­szerzésben. Baltájával ágakat vágott le, olyan magasból, ahol már azt a jószág nem érte el. A pásztor kedvenc állatait egy-egy leveles vesszőnyalábbal csalo­gatta magához. Erdős, fákkal benőtt legelőkben nem is lehetett volna őket ostorral vagy kutyákkal hajtani.

Lombtakarmányhoz úgy segítették az állatokat, hogy az erdő erre a célra elkülönített részén a fákat vagy az ár­téri kaszálókat szegélyező füzeket rendszeresen „csontolták”. A 2-3 éves leveles ágakat olyan magasságban vág­ták le, hogy a csonk helyén sarjadó gyenge hajtást az állatok szája ne érje el. Ezeket a leveles ágakat télre is el lehetett tenni, lombszénaként. Erre a Sárközből, a Duna mentének más részeiből és Erdélyből is van számos adatunk.

Az erdei legeltetésnek három szint­je volt: a termő fák, a csontolt, botolt fák és bokrok, illetve a fák közti gyep­szőnyeg. Ez az összetett haszonvétel napjainkra csak északon, skandináv földön, Gotland szigetén maradt meg, valaha egész Európában és a Kárpát­-medencében is gyakorlat volt.

A nyugati határvidéken a legutóbbi időkig láncos bot csörgetésével riasz­tották, terelték a pásztorok a nyája­kat, például a Csallóköz és Szigetköz fával benőtt szigetein, a Duna-ágakat nemegyszer átúsztatva. A pásztorokat megszemélyesítő regölők Vasban és Zalában ilyen karikás-láncos botokkal verik ki a ritmust újévi köszöntésük­höz.

Módosítás dátuma: 2016. június 13. hétfő, 06:44 Bővebben...
 

Tizenöt hét indiánok közt 6.

E-mail Nyomtatás PDF

Tizenöt hét indiánok közt 6.

A lord egészsége néhány nap múlva tökéletesen helyreállván, tanácskozni kezdtünk, hogy tovább menjünk-e és veszélyeztessük-e tovább az életünket? Sok pro és contra után abban egyeztünk meg, hogy szégyen volna visszatérnünk, miután több indián nemzet látogatására tökéltük el magunkat s a hírlapok is közölték, hogy a távol Nyugatra utazunk; mi pedig még csak az első és legközelebb levő indiánokat láttuk, kik nem is mondhatók egészen vadaknak, minthogy a fehérek némely szokását elfogadták s félig-meddig ruházkodnak is. Közakarattal elhatároztuk tehát, hogy tovább megyünk, mert el kellett ismernünk, hogy nem az indiánok vadsága okozta baleseteinket, hanem saját ügyetlenségünk.

Értesítettük a főnököt arról a határozatunkról, hogy Nyugatnak szándékozunk utunkat folytatni, hogy a többi derék indián törzseket is meglátogassuk; a főnök újra megígérte, hogy elkísér bennünket.

Másnap mind a férfiaktól, mind a nőktől jelek által elbúcsúztunk s mint észrevehettük vonásaikból, mind sajnálkozni látszottak elutazásunkon. A lord azt a vén nőt, ki őt oly remekül gyógyította, többféle üveggyönggyel és egy aranygyűrűvel ajándékozta meg, aminek a vén nő igen örült.

Így váltunk el az indiánoktól s mondhatom, nem minden érzés nélkül, mert már hozzájuk szoktunk és jeleiket is érteni kezdtük. Ámbár sem szokásaikat, sem nyelvüket nem értettük, mégis voltak közöttük némelyek, kik iránt barátságos vonzódást éreztünk; ezek közé tartozott a főnök, ki csaknem mindig velünk volt, s ennek két testőre. Igen kedvesen fogadtuk tehát a főnök kíséretét s felszedve podgyászunkat, a főnök, a két testőr s még három vagy négy izmos indián társaságában útnak indultunk, számtalan gyermektől kísérve.

Bővebben...
 

Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905. Június

E-mail Nyomtatás PDF

Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként  való dolgai anno 1905.

Június

„Széna, széna

Széna terem

a réten.”

(népdal)

A rét kazlakkal, Cibakháza, 1964. Szabó László felvétele, a Damjanich János Múzeum tulajdonaMár most gondoskodni lehet a szérűkészítésről, mert, hogy a kisgazdaságokban, hol nem gőzgéppel folyik a cséplés, milyen megfizethetetlen a jó, tartós szérű, mondani se kell. Ha szérű nem kemény, akkor csakhamar lyukak és mélyedések képződnek benne, melyek nemcsak a cséplést nehezítik meg, hanem azt is okozzák, hogy sok szem marad a szalmában. És ha a szérű nem tartós, gyakran meg kell újítani, s ez a munka annyival inkább kellemetlen, mert épen olyan időszakra esik, mikor a nélkül is sok a dolgunk. Ne kiméljük tehát a fáradságot olyan szérű készítésére, melynek nem lesznek meg a fenti hibái s mely akár egy egész ember életén át eltart.

Ház és udvar. Készülünk a szénatakarodásra. Padlásokat, pajtát, szérüskertet kitisztogatjuk. Ha az olyan padlás, a mely istálló felett van, nem volna letéglázva vagy vályogozva, tapasztva, ezeket most pótoljuk; a szérüskertben semmi hulladékot ne hagyjunk. Kaszáról, gereblyéről, villáról, jó fenőkőről idején gondoskodjunk, a szekereket rendbe hozzunk. Az utakat, átjárókat javítsuk.

Szántóföld, rét, legelő. Az ugarolást, valamint az ugarok trágyázását folytatjuk, Tengerit, krumplit, répát kapáljuk, töltögetjük. Csalamádét vetünk. A régi, kiritkult luczernást az első kaszálás után feltörjük, a magnak való luczernát pedig meghagyjuk. A széna takarítása folyik. Az arankát pusztítjuk. Ha pedig jégverés ért volna bennünket, még most hamarjában sokat pótolhatunk. Vethetünk korai tengerit, takarmánynak kölest, muhart, bükkönyös árpát, szent Iván rozsot. A legelőjószágnak elegendő vizéről gondoskodjunk.

Módosítás dátuma: 2015. június 03. szerda, 08:22 Bővebben...
 

Tizenöt hét indiánok közt 5.

E-mail Nyomtatás PDF

Tizenöt hét indiánok közt 5.

Másnap korán reggel megjelent wigwamunk előtt a főnők és vadászatra hívott meg bennünket. Mi ezt a meghívást természetesen nagy készséggel elfogadtuk és csakhamar el is indultunk, még pedig gyalog. A főnök gyorsan és ügyesen haladt előre; ahol mi csak nagy fáradsággal jutottunk előbbre, ott ő két testőrével, kik árnyékként követték, s ha hosszabb időre megállt lábainál jobbról-balról lefeküdtek, minden idővesztés nélkül, szinte villámsebességgel haladt; sűrűségeken, mocsarakon, ledőlt fákon mint a szellő, úgy repült át. Mikor végre megállt, így szólt vezetőnkhöz:

— Itt medvékre fogunk vadászni; ilyen időtájban szoktak a medvék erre jönni.

Vezetőnk angolra fordította a főnök szavait és hozzátette, hogy ne távozzunk messze a főnöktől, hogy láthassuk, hogyan fog vadászni a medvére. Mi tehát nem kis bajjal utána ügettünk. Nemsokára a földre mutatva jelezte, hogy medvenyomra akadt, még pedig egy nagy és vén kanmedvére. Mi azonban, bármiként meresztettük is szemeinket, a nyomnak semmi jelét sem láttuk és még kevésbbé értettük meg, hogy mitől tudhatta meg a főnök azt, hogy a medve, mely erre járt, vén és kan? De később, az indiánok közt járva, még csodálatosabb eseteket is láttunk, melyek azt a meggyőződést érlelték meg bennünk, hogy a vad nemzetek fiainál nemcsak az éles megfigyelő tehetség, hanem a kombináló képesség is nagyon ki van fejlődve. Lehet, hogy nem ritkán szag után indulnak, mint az eb.

Nemsokára, mikor egy dombocskára értünk, intett a főnök és puskáját egyik testőrének átadva tomahawkját vette a kezébe. Mind a két őr lefeküdt s annyira a földhöz lapult, hogy ámbár közel voltunk hozzájuk, alig láttuk őket.

Módosítás dátuma: 2016. június 02. csütörtök, 17:34 Bővebben...
 

Élet az ártérben

E-mail Nyomtatás PDF

Élet az ártérben

A Zagyva áradása 2006-ban a szolnoki Tabánnál. Benedek Csaba fotójaAz ártér szó valószínűleg a 19. szá­zadi vízrendezések során jött lét­re. Azokat a földfelületeket je­lölte, melyeket az árvíz, a folyók meg­növekedett vize áradáskor hosszabb-rövidebb időre elönt. Az ilyen terület nagysága, kiterjedése évenként és árvizenként változott, mivel a Kárpát-me­dence három klímaövezet határán van.

A Duna és a Tisza áradása

A Duna és a Tisza vízjárását főképpen az Alpok és a Kárpátok vidékén lehul­lott csapadék, hó- és gleccserolvadék irányítja. Egy évben többször is emel­kedhet és apadhat e folyók vize, a leg­nagyobb és a legkisebb vízállások közti különbség évi átlagban meghaladhatja a 9-10 métert is. A Duna magyarországi, déli szakaszán ez az ingadozás nagyobb, mint az északabbra fekvő Csallóközben. Emellett az árvizes és aszályos eszten­dők is nagy eltérést okoznak. Például Mohácsott 1931-1955 között a legala­csonyabb októberi vízállások között több mint 6 méter volt a szintkülönbség.

A Kárpát-medence közepe, a Nagy­ Alföld nem kap az égből elegendő vi­zet, hogy az az állattenyésztés számá­ra kedvező lenne – állapította meg egy elfogulatlan bajor mezőgazda, Heinrich Ditz, 1867-ben megjelent, a magyar mezőgazdaságról írt könyvében. A hi­ányzó vizet a folyók árja pótolta. „Ma­gyarországon nagy nedvességtartalom­nak kell a talajban lennie ahhoz, hogy kiegyenlítse a légköri csapadék hiá­nyát. Az árvizek elhárítására végzett szabályozási munkák, a folyók kanyarainak átvágása, a folyás lerövidítése és az ár ellen épített töltések és lecsapolások kedvezőtlen következményekkel jártak... A folyó többé nem öntötte el a talajokat, illetve a növények gyökereit a talajvíz már nem közelítette meg... Úgy tetszik, hogy egyoldalúan csak a megnyert négyzetmérföldeket veszik számításba. A talajt a víz lecsapolásával nem javították, csak rontották. Ezt csak későn látták be. Ismerték a víz át­kát, de áldását csak a víz hiányából is­merték meg” - írta könyvében Ditz.

Módosítás dátuma: 2016. május 31. kedd, 07:03 Bővebben...
 

Tizenöt hét indiánok közt 4.

E-mail Nyomtatás PDF

Tizenöt hét indiánok közt 4.

Néhány napig veszélyes és fárasztó volt az utunk. Néha sűrű, fiatal erdőn át haladtunk, ahol lovunk előtt a két-három ölnyire felnyúló fákat kézzel kellett kétfelé hajtanunk, majd nagy hegyeken és számtalan folyón keltünk át, máskor meg egész nap mocsarakban gázoltunk. De az akadályok leküzdése után mégis megérkeztünk az indián törzs székhelyére, ahol az indiánok főnöke lakott.

Már esteledett, mikor egy ritka erdőből kiérve, a hegytetőről gyönyörű sík tájat pillantottunk meg lábaink előtt. Laposnak nem mondhattuk a tájat, mert itt-ott dombocskák emelkedtek minden irányban. Egymástól öt-hatszáz ölre indián kunyhókat láttunk, de ezek már sokkal magasabbak és nagyobbak voltak, mint amilyeneket eddig láttunk s nem gömbölyűek voltak, hanem hosszasok. A Tankora-tó partján egy magas dombon a többit nagyságra jóval felülmúlta egy wigwam. Ez előtt a bőrszárító póznákon és rácsokon kívül még három hosszú pózna emelkedett s ezekre különféle színű rongyok voltak lobogók gyanánt kitűzve. A pázsiton itt-ott meztelen gyermekcsoportok cicáztak, a kunyhók előtt pedig félig meztelen férfiak ültek vagy hasukon hevertek. A wigwamok mellett gyengén bekerített kertek is voltak, melyekben a vakondtúráshoz hasonló felhányt dombocskák kukoricával és ugorkával voltak beültetve, amiből látszott, hogy ezeknek az indiánoknak már van némi fogalmuk a földművelésről. A nők mindenütt foglalatoskodtak, némelyek vizet hordtak kobakokban, mások a kertben dolgoztak; az egész tájék meglehetős elevenséget mutatott, Mikor leértünk a síkra, egy sereg gyermek futott elénk és bámulással fogadott bennünket. Később néhány férfira akadtunk; ezek egy kissé felemelték a fejüket, de azonnal ismét előbbi helyzetükbe tértek vissza, mintegy megbánva, hogy fejüket ily haszontalanság miatt fárasztották.

Vezetőnk senkihez sem szólt, hanem egyenesen a dombon levő nagy wigwam felé tartott, melynek a főnök lakóhelyének kellett lennie. Számos kunyhó előtt haladtunk el, de sehol sem szólítottak meg bennünket s általában kevés figyelmet keltettünk. A főnök wigwamja előtt mintegy tíz indián pipázott apró kőpipákból, ki fekve, ki ülve. Leszálltunk lovainkról. Vezetőnk a főnök után tudakozódott, ki erre egy pár perc múlva kijött, s utána két izmos fiatal ember is kilépett a kunyhóból.

Bővebben...
 

Faji tisztaság a zenében

E-mail Nyomtatás PDF

Faji tisztaság a zenében

Manapság elsősorban politikai okokból sok szó esik az emberi faj tisztaságáról és tisztátalanságáról; a szokásos állásfoglalás az, hogy a faj tisztaságát még törvényes rendelkezések igénybevételével is meg kell őrizni. Akik a probléma egyik vagy másik oldalával foglalkoznak, bizonyára alaposan tanulmányozták (vagy legalábbis kellett volna tanulmányozniok) ezt a kérdést, éveket töltve el azzal, hogy a hozzáférhető anyagot átvizsgálják, vagy hogy saját kutatásaikkal új adatokat gyűjtsenek. Minthogy azonban én ezt nem tettem, egyik felfogást sem támogathatom; erre semmiképpen sem lennék jogosult. Ezzel szemben esztendőket töltöttem el azzal, hogy az emberi életnek egy olyan jelenségét tanulmányozzam, melyet néhány álmodozó, akiket általában népzenekutatóknak neveznek, többé-kevésbé fontosnak tart. Ez a jelenség a népi rétegeknek, különösképpen a parasztságnak sajátos zenéje. A faji kérdés körül támadt harc és vita jelenlegi stádiumában ideje, hogy megvilágítsuk és kutassuk a kérdést: előnyös-e a népi (azaz paraszti) zenének faji tisztátalansága, vagy sem? (A „faji” szót itt magára a zenére értem, nem pedig az emberekre, akik ezt a zenét alkotják vagy előadják.)

Kutatásaim nagy részét Kelet-Európában folytattam. Munkásságomat, mint magyar ember, természetesen a magyar népzenével kezdtem; rövidesen azonban a szomszédos területekre – Szlovákiára, Ukrajnára és Romániára is kiterjesztettem. Alkalmilag még messzi vidékekre (Észak-Afrika, Kis-Ázsia) is kiruccantam kutatásaimmal, hogy szélesebb látókört nyerjek. Ezen az „aktív” kutatómunkán kívül, amely a dolgokat helyszínen próbálta felkutatni, „passzív” vizsgálatokat is végeztem azzal, hogy a mások által gyűjtött és kiadott anyagot tanulmányoztam át.

Módosítás dátuma: 2016. május 26. csütörtök, 12:47 Bővebben...
 

Tizenöt hét indiánok közt 3.

E-mail Nyomtatás PDF

Tizenöt hét indiánok közt 3.

Mintegy félórányi lovaglás után egy kis folyóhoz értünk, hol az indián nők lefelé fordultak s intettek vezetőnknek, hogy kövesse őket. Mi is arra igazítottuk tehát lovainkat.

A folyó nagyon kanyargott és partján, mely sűrű és magas erdővel volt fedve, egy új, de már eléggé tört ösvényt találtunk, melyen rövid idő alatt egy fáktól tiszta és gyepes dombocskára értünk, melyen indián wigwamot láttunk. Ez a wigwam fagallyakból gömbölyűre volt építve; akkora volt, mint nálunk egy közönséges juhászkunyhó. Tetejétől a földig háncs borította, melyet vastag hársfákról fejtenek le az indiánok; egy ilyen háncs nem ritkán olyan nagy, mint egy tápéi gyékény. A kunyhó legfölebb hat láb magas volt, állani tehát, csak a közepén lehetett volna, ott azonban rendesen tűz ég. Kint a wigwam előtt több pózna volt beásva, melyekre nagyobb vadbőröket szoktak aggatni; ezek mellett pedig több oszlop le volt verve a földbe, ezeken keresztül gerendák feküdtek s a gerendák fölé mintegy rács gyanánt vékonyabb, körülbelül két hüvelyknyi átmérőjű rudak voltak rakva, melyek fölötta vadbőröket ki szokták teregetni, hogy össze ne száradjanak.

A bejárat előtt két indián férfi hason hevert (ez a fekvésmód a legkedvesebb előttük) s mint gyaníthattuk, jövetelünkről már értesültek. Hogy ez a két egyén a férfinemhez tartozott, csak később tudtuk meg, mert öltözetre és arcra nézve semmiben sem különböztek a két indián nőtől. A két nő és a velük volt gyermek pár perccel előttünk ért fel a dombocskára. A nők szó nélkül mentek be a wigwamba. Megérkeztünk alkalmával a két férfi nem kelt föl s alig ütötte fel a fejét egy kevéssé, de minden csodálkozás nélkül. Vezetőnk néhány szót váltott velük, leszállt a lováról s intésére mi is ugyanezt tettük. Lovainkat lenyergeltük és vezetőnk utasítása szerint minden podgyászunkat egy helyre raktuk, mert mint mondotta, őrködni fog a podgyász mellett, különben ellopják.

Az indiánok még mindig fekve maradtak, minket pedig kalauzunk a wigwamba vezetett. A wigwam közepén tűz égett s körülötte apró karók voltak leverve. A karók és az oldalfalak közötti tér famohhal volt megrakva s fölé medve-, bölény-, farkas-, róka- és egyéb vadbőrök voltak terítve, melyek mint látszott, ágyul szolgáltak, mert több gyermek hevert rajtuk. A tűz melletti helyet egy alkalmasint a fehérektől cserélt kis vasfazék foglalta el s egy pár kovás puska, néhány ijj és nyíl s ezt a bútorzatot egy kőből faragott, vastagszárú pipa egészítette ki.

Módosítás dátuma: 2016. május 26. csütörtök, 12:49 Bővebben...
 

Elmúlás és temetkezés Csíkszentdomokoson

E-mail Nyomtatás PDF

Elmúlás és temetkezés Csíkszentdomokoson

A könyv borítójaA november végén megjelent Menj ki én lelkem a testből. Elmúlás és temetkezés Csíkszentdomokoson című kötettel kiteljesedett Balázs Lajos csíkszentdomokosi szokásmonográfiáinak sorozata. Az emberi élet három nagy sorsfordulóját – a születést, a lakodalmat és a halált – bemutató mű így egy sorozatba került.

Székely halottaskönyv

Székely halottaskönyvnek nevezte Kozma Mária író, a temetkezési szokásokat és a halálhoz kapcsolódó hiedelmeket bemutató kötet első, 1999-es kiadásának szerkesztője. S a kötet, illetve a sorozat többi részének utóélete azt bizonyítja, hogy Balázs Lajos a részben megtalálta az egészet, domokosi tapasztalatai a magyarság egészére érvényes következtetésekkel bírnak. A szerző szokásmonográfiái 1994–1999 között jelentek meg, de a kötetek megjelenését megelőző kutatási és feldolgozási idő négy évtizedre terjedt ki. Megjelenésük után is a szerző további kutatásokat végzett, s azok ismeretében újabb következtetésekkel egészíthette ki a monográfiát. A kötetek „táblái” a nagy emberi sorsfordulatok – születés, házasság, halál – egymásba fonódó, igen összetett néprajzi világát képesek nyújtani a XX. és XXI. század utolsó, illetve kezdő évtizedeiből. Idézettség-indexük, keresettségük a könyvpiacokon, valamint az, hogy több tudományterület érdeklődési körébe is bekerültek, a szokáskultúra megközelítésének, értelmezésének módja, gyakorlata, a feldolgozás szemlélete jelzi, hogy az egyetemes magyar néprajz, a magyarságtudomány meghatározó munkái. Ez tette indokolttá újrakiadásukat. Az első (Szeretet fogott el a gyermek iránt . A születés szokásvilága Csíkszentdomokoson), immár kiegészített kötet 2013-ban jelent meg, a hármas könyvbe szervezett anyag második (Az én első tisztességes napom  Párválasztás és lakodalom Csíkszentdomokoson) – ugyancsak bővített, kiegészített – része tavaly látott napvilágot, a sorozat zárókötetét most kapja kézhez az olvasó. E kötetek egymásmellettisége, sorozatba való szervezése még inkább tükrözni képes a paraszti kultúra és világszemlélet csaknem minden élethelyzetben megnyilatkozó fegyelmét, körkörösen összeálló rendszerét, más szóval, a közösségi fennmaradás és működőképesség nem deklamált, de féltett törvényét, titkát.

Módosítás dátuma: 2016. május 15. vasárnap, 15:14 Bővebben...
 

IV. Tradíció Néprajzi Gyűjtőpályázat

E-mail Nyomtatás PDF

IV. Tradíció Néprajzi Gyűjtőpályázat

A Kárpát-medence néprajzi gyűjtői – évenkénti seregszemléjükön – hagyományaink újrafelfedezésével és jelenkori jelenségeink leírásában való jártasságukkal mutatkoznak be.

Az MNT Néprajzi Gyűjtő szakosztálya 2016. május 21-én egy konferencia keretében tartja a IV. Tradíció Gyűjtő Pályázat eredményhirdetőjét Budapesten, a Néprajzi Múzeumban.
A magyar nyelvterület önkéntes néprajzi gyűjtőinek ünnepnapján a zsűri által kiválasztott legjobb pályázók előadásai hallhatók, és megtekinthetők a legsikerültebb néprajzi gyűjtések tárgyai is.

A néprajzi gyűjtők saját falujukban és kisvárosaikban nemcsak fölfigyelnek lakóhelyük régi, és nélkülük gyakran feledésbe merülő értékeire, hanem időt és energiát nem sajnálva az írás és fénykép, a hangos és mozgóképes rögzítés segítségével részletesen dokumentálják is azokat az utókornak. Ők azok, akik felkarolnak egy feledésbe merülő helyi szokást vagy rögzítik a tárgyalkotási folyamatot, mások helyi táncokat és dalokat tanítanak újra a közösségükben, vagy papírra vetik nagyszüleik emlékeit.

A legkevesebb, amivel a szaktudomány segíthet: a Tradíció pályázatra benyújtott, zsűrizett értékes néprajzi gyűjtéseket a Néprajzi Múzeum Etnológiai Archívumában elhelyezi és kutathatóvá teszi.

Módosítás dátuma: 2016. május 15. vasárnap, 12:54 Bővebben...
 

Ünneplő székelyek. A pünkösdi ünnepkörrel kapcsolatos szokások.

E-mail Nyomtatás PDF

Ünneplő székelyek.

Adatok a székelység vallásos néprajzához.

A pünkösdi ünnepkörrel kapcsolatos szokások.

A pünkösdi ünnepkört a kemény munka jellemzi. Ebben az időszakban gyakori a munka áldásáért végzett könyörgés (búzaszentelő). A munka a párokat is összehozza: a népszokások a fiatal szivek egybekapcsolásának jelképes megnyilvánulásai (Jakab-ág, szentiváni szoká­sok).

Szent György napja.[1] Ajnádon e napon megtiltják az állatok réten való tartózkodását. Az ifjúságot is eltiltják a szabadban szo­kásos játékoktól. Általában azt tartják, hogy ezen a napon jönnek elé a szentgyörgybékák. Ekkor nyírják a juhokat is. Csíkszentkirá­lyon azt tartják, ha Szent György napján feljön a „hetevény", ak­kor hűvös nyár lesz. Csíkszentimrén ezen a napon csapják ki az állatokat a legelőre. A kapu közé, ahol az állatok keresztül mennek, egy láncot kötnek ki és azt mondják: „Szent Vendel és Szent Amb­rus óvjátok meg állatainkat minden veszélytől!" E napon jönnek vissza a fecskék is. A Szent napján különben már a földre is leülhe­tünk, mivel már „feljött a föld fagya". Csekefalván azt tartják, hogy amennyivel Szent György előtt mennydörög, annyival utána fagy lesz. Kászonújfaluban e napon kiteszik a házbéreseket, hogy új lakást keressenek maguknak. Kászonfeltizen ezen a napon megméretkeznek, hogy szerencsések legyenek. Sepsiárkoson a templomból kivo­nulnak a mezőre a pappal együtt búzaszentelésre.

Búzaszentelő. Csíkgöröcsfalván a megszentelt vetésekből a ke­resztre koszorút fonnak. Csíkdelnén ilyenkor mindenki leszakít egy pár szál búzát és minden szálra elmond egy Miatyánkot. Ha valaki­nek a torka fáj, megfüstölik szentelt búzával. Csíkmenaságon a szentelt búzát hazaviszik és felszurják a „geresztbe“, hogy a menny­kő meg nem üsse az épületet. A méhkasok elé is kötnek búzakoszorút, hogy a méhek jobban összetartsanak. Csíkszentkirályon a szentelt búzát emlékbe tartják az ablak keresztjére kötve. Csíkszentimrén a búzaszentelés úgy történik, hogy a nép az elöljárókkal korra reggel kimegy határkerülni. A pap és a nép egy része a határkerülők elé megy; amikor a két csoport összetalálkozik, a legközelebbi kereszt­nél megáll és itt a pap a négy világtáj felé megáldja a búzaföldeket. Azt mondják az öregek: sok búzát senki se szedjen, mert ahány búza­szálat szakítanak, annyi Miatyánkot kell elmondaniok. A hazavitt szentelt búzából ellés előtt a tehén moslékjába tesznek egy szálat, hogy több tejet adjon. Kászonújfaluban a szentelt búzát azért tart­ják, mert ha szentelt dolog van a házban, az erős idő ellen véd. Kászonfeltizen nehéz idő alkalmával a szentelt búzát egy tányér vízbe teszik és gyertyát gyújtva imádkoznak, hogy a nehéz idő múl­jon el. Sepsiárkoson a betegséget úgy gyógyítják, hogy szentelt bú­zával kenik meg a fájós részt.

Módosítás dátuma: 2016. május 15. vasárnap, 13:12 Bővebben...
 

Pünkösdi szokások és hiedelmek a Jászkunságban

E-mail Nyomtatás PDF

"Áldott szép Pünkösdnek gyönyörű ideje..."

Pünkösdi szokások és hiedelmek a Jászkunságban

Az esztendő három nagy egyházi ünnepe - karácsony, húsvét, pünkösd - Jézus élettörténetének, átvitt értelemben a kereszténység kialakulásának fontosabb állomásait jelzi: a karácsony Jézus születésének, a húsvét feltámadásának, a pünkösd a Szentlélek alászállásának, az emberi lélekbe költözésének az ünnepe, mely a keresztény hit és egyház kialakulásához vezetett. Egy középkori versezet lírai sorai szerint:

"Jelenti magát Jézus háromszor esztendőben,

Jézus magát úgy jelentgeti már.

Először jelenti nagy karácsony napján,

Jézus magát úgy jelentgeti már.

Másodszor jelenti hangos húsvét napján,

Jézus magát úgy jelentgeti már.

Harmadszor jelenti piros pünkösd napján,

Jézus magát úgy jelentgeti már..."

Módosítás dátuma: 2016. május 15. vasárnap, 13:37 Bővebben...
 

Tizenöt hét indiánok közt 2.

E-mail Nyomtatás PDF

Tizenöt hét indiánok közt 2.

Korán reggel isimét felszedtük podgyászunkat. Igen óhajtottuk, hogy végre valahára lássunk már indiánokat. Mintegy négy órai lovaglás után vezetőnk, ki jóval előttünk járt, megállott s így kiáltott hátra hozzánk:

— Közel vagyunk már a Winebago indiánokhoz s nem telik bele egy óra, már látni is fogunk közülük valakit!

Mi természetesen nagy kíváncsisággal kérdeztük, hogy honnan tudja ezt, — ismeri tán a környéket?

— Nem, — felelte vezetőnk. — Egy Winebago indián lakását ismerni annyit tenne, mint egy sasét, mely soha nem ül tojásain.

— Ezek tehát nem laknak rendesen egy helyen? — kérdeztük.

— Nem, — válaszolt vezetőnk. — Ha egy tájat kivadásztak és kihalásztak, más vidékre költöznek. Tíz vagy több év múlva azután, mikor úgy gondolják, hogy a vad ismét felszaporodott, visszatérnek az elhagyott tájra.

— Honnan tudod tehát, hogy közel vagyunk hozzájuk? — kérdeztem tovább. — Mondd meg, hogy mi is tudjuk máskor.

— Ti buták vagytok s ehhez nem értetek, — válaszolt vezetőnk. — Nem látjátok ezt a nyomot?

A földre mutatott, de mi, bármily figyelmesen vizsgáltuk is a mutatott helyet, nem láttunk egyebet lehullott faleveleknél. Kérdésére tehát „nem”-mel feleltünk.

— Nézzétek, — szólt a vezető — erre ment egy indián, még pedig férfi s azt is merem állítani, hogy fiatal ember volt és sietve haladt.

Bár az indiánok finom érzékéről már előbb is hallattunk, mégis kételkedve nevettünk a vezetőnkre, mert azt hittük, hogy el akar ámítani. Hiszen lovainkról leszállva minden falevelet és minden fűszálat megvizsgáltunk, de a legkisebb nyomot sem fedezhettük fel. A vezető nevetésünket megvetve fogadta; világosan látszott az arcán az önbizalom, mintha ezt akarná mondani: „Gondoljatok felőlem bármit, nekem mégis igazam van!”

Módosítás dátuma: 2016. május 11. szerda, 08:08 Bővebben...
 

Népdalkutatás Kelet-Európában

E-mail Nyomtatás PDF

Népdalkutatás Kelet-Európában

Róka Jóska nagyváradi prímás Belényesújlakon az 1950-es években. Bondár Kiss Botond tulajdona.Nem véletlenül történt, hogy a népdalkutatás és a népdalból fogant magasabb zeneművészet éppen Magyarországon virágzott fel oly bámulatos módon. Magyarország földrajzilag mintegy középpontja Kelet-Európának és sokféle nemzetiségével az első világháború előtti időben valóságos kicsinyített képe volt Kelet-Európa népi sokféleségének. Ez a népi sokféleség a népek állandó érintkezése következtében a népzene legkülönfélébb és legváltozatosabb formáinak kialakulására vezetett; ez a magyarázata annak, hogy Kelet-Európa népzenéje oly bámulatosan gazdag népdaltípusokban és végeredményben népdalokban. Nem csoda, hogy éppen a kereszteződések középpontjában levő Magyarország muzsikusai oly nagy érdeklődéssel fordultak e bámulatos zenei kincs felé. Ez az érdeklődés kétféle gyümölcsöt termett. Az egyik a kelet-európai népdalfajták tudományos kutatása, leírása, rendszerezése, összehasonlítása; és ez végeredményben egy egészen új tudományának, az „összehasonlító népdalkutatásnak” megteremtésére vezetett (az „összehasonlító nyelvtudomány” mintájára). A másik nevezetes és az előbbitől teljesen különválasztandó eredmény az autochton magyar zeneművészet megteremtése volt, ennek a páratlan értékű népzenei anyagnak hatása alatt. A zeneművészet megújhodása ismeretlen, elhasználatlan, teljesen friss népzenei kincsnek alapján: ez már szinte új világszemléletté vált Magyarországon. Teljesen félreismerik a helyzetet azok a nyugat-európaiak, akik ennek a világszemléletnek megnyilvánulását a zeneművészetben „folklorista” irányzatnak skatulyázzák el, bizonyos lekicsinylő hangsúllyal. Mert itt nem „folklorista” zenedarabkáknak idegen anyagba való beoltásáról, hanem ennél sokkalta többről van szó: új zenei szellem kialakulásáról, földből kisarjadzott zenei erők alapján!

Módosítás dátuma: 2016. május 03. kedd, 05:11 Bővebben...
 

Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905. Május

E-mail Nyomtatás PDF

Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905.

Május

„Kimegyen az ember az ő munkájára

és az ő dolgára mind estvéig.”

(CIV Zsoltár 23.)

Ime, itt van az esztendő legszebb hónapja, zöldbe, virágba borulva minden erdőn, mezőn, mintha csak a természet nászát ülné. Hej, de hát e szép hónap sokszor keserűvé válik a szegény gazdára, mert már ilyenkor gyakran jelentkezik egyik legnagyobb ellensége, a jégeső, a mely pár percz alatt semmivé teszi az ember legszebb reményeit.

De hát mint mindenütt, úgy különösen itt is az a fődolog, hogy az ember ne essék kétségbe, ne veszítse el a fejét, s ne panaszszal vagy zúgolódással töltse haszontalanul az időt, hanem hamarjában meggondolván magát, lásson mielőbb munkához s a mennyire lehet, igyekezzék a szenvedett kárt pótolni, ha már egyébként nem, legalább úgy, hogy  veszett fejszének a nyele forduljon, a mi még mindig jobb a semminél.

Szóval szerencsétlenség esetén nem siránkozni, nem káromkodni kell az életrevaló okos embernek, hanem a csorbát a lehetőség szerint kiköszörülni igyekezni.

Ház és udvar. A szükséges tatarozásokat folytatjuk. Az ólakat gondosan kitisztogatjuk, kimeszeljük.

Szántóföld, rét, legelő.  Ha a föld cserepesedésre hajlandó, a kelő kukoriczát és burgonyát igen könnyű fogassal megjáratjuk. Az őszieket, -ha szüksége mutatkozik- konkolyoztassuk, a megdőléssel fenyegető kövér vetéseket óvatosan sásoljuk meg, a tavasziak aczatolásáról se feledkezzünk meg. A luczernát, lóherét szénának vágjuk, mihelyt virágjukat hányni kezdik. Az ugarföldeket szánthatjuk. A takarmánynak lekaszált őszi-rozs helyére, -ha földünk jó erőben van,- csalamádét, kölest vagy muhart vethetünk.

Jószágtartás. Minthogy immár a zöldtakarmánynyal való etetés megkezdődött, a here és luczerna etetésénél nagyon vigyázzunk, nehogy az állatok harmatos vagy ázott takarmányt kapjanak, vagy etetés után azonnal igyanak, mert ennek felfúvódás lenne a vége. A trokárt[1] minden eshetőségre való tekintettel mégis mindig kéznél tartsuk. Választott borjúval ne etessünk zöld takarmányt, mert az könnyen hasmenést vagy egyéb gyomorbajt okozhat, a melytől az állat leromlik A malaczokat 8-10 hetes korukban elválasztjuk és már előbb rákapatjuk egy kevés zúzott árpára vagy zabra, hogy a választást meg ne sínyeljék, mert a satnya malaczból sohase lesz többet szép disznó. A meleg idő beálltával friss vízről, fürdőről és zöldtakarmányról gondoskodjuk a sertések számára. Az ivóvizbe egy kevés sósavat keverhetünk. A csikóknak legyen elegendő futkározó helyük, mert csak így fejlődik a tüdő, aczélosodik a láb. A heréléseket a hol kell, végezzük még a nagy melegek beállta és a legyek mutatkozása előtt.

Bővebben...
 

Tizenöt hét indiánok közt 1.

E-mail Nyomtatás PDF

Tizenöt hét indiánok közt 1.

Február végén Rogers doktor beköszöntött Széptájon Lord Malgred angol utazóval. Azelőtt nem ismertem a lordot, de a doktor útjában találkozott vele s elmondta neki, hogy a tavasszal az indiánok közé szándékozik velem utazni. A lord nagy kedvet mutatott arra, hogy ezen a kiránduláson részt vegyen, a doktor tehát felszólította, hogy tartson velünk.

Minden előkészületet megtettem a hosszas útra. A birtok gondozását rokonomra, Halász Károlyra bíztam. Társam, Bryant nagyon ellenezte elmenetelemet, mert már igen hozzám szokott s félt, hogy valami baj ér utamon. De elhatározásom erős és tántoríthatatlan maradt.

Hallgatok a búcsúzásról, mely igen fájdalmas volt. Egy szép tavaszi reggel csónakra ültünk a doktorral, a lorddal és kutyámmal, s a folyón lefelé Crawford várának eveztünk, ahova háromnapi utazás után meg is érkeztünk.

Mint ezen a vidéken a többi várat, úgy ezt is az indiánok berontása ellen építették. Az őrség tisztjei kitűnő szívességgel fogadtak bennünket, ami igen jól esett, hiszen idegenek voltunk, oly távol hazánktól és rokonainktól.

Több napot töltöttünk a derék tisztek közt, s ez alatt további előkészületeket tettünk az előttünk álló hosszú, fáradalmas és veszélyes útra. A várparancsnok szíves segítségével csakhamar egy halfbreed („félvér“, indián anyától s francia atyától származott) vezetőt találtunk, kivel abban állapodtunk meg, hogy naponkint egy dollárt fizetünk neki egész utazásunk ideje alatt, melyet mintegy három hónapra terveztünk. Vezetőnk, egy harminc éves, izmos férfi, majd minden indián törzs nyelvét értette s így biztosan indulhattunk vele; franciául csak töredezve beszélt, de annál jobban angolul. Mindenekelőtt tudtunkra adta, hogy szarvasbőr-inget, nadrágot, bocskort és sipkát kell csináltatnunk, mert sűrű erdőkön, hegyeken és folyókon visz az utunk s posztó ruhánk a fák közt csakhamar ronggyá válnék, a folyók átúszásakor pedig teleszívná magát vízzel s alkalmatlan és nehéz lenne, a szarvasbőr- öltözet azonban könnyű és hamar megszárad. Mi ez utasítás szerint a szükséges öltözetett megcsináltattuk. Vettünk továbbá egy kis bográcsot, és sóval meg paprikával, mely bőven terem az Egyesült Státusokban, elláttuk magunkat. Ezen kívül mindenikünk tíz font puskaport vásárolt s azt vezetőnk tanácsa szerint kis bádogpalackokba öntöttük s hogy a megnedvesedés ellen annál jobban biztosíthassuk, a palackokat hármas hólyaggal borítottuk be. Miután végre az indiánok számára szükséges ajándékokkal, úgymint bicskákkal, apró csörgőkkel, tükrökkel s üveggyöngyökkel is elláttuk magunkat, utunkra már egészen felkészültünk.

Az elutazásunk előtti estét a tisztekkel s ezek feleségeinek társaságában töltöttük. Az egész társaság vígan volt és sok poharat ürített szerencsés utazásainkra. Már késő éjszaka volt, mikor elbúcsúztunk e szíves jó emberektől, kik tőlük telhetőkig iparkodtak vendégszeretetüket velünk szemben kimutatni. A várparancsnok megajándékozott egy igen nemes fajú vadászebbel; így két kutyám volt, s mindkettő hű társam maradt egész hosszú és terhes utamban.

Módosítás dátuma: 2016. május 12. csütörtök, 04:47 Bővebben...
 

Április 30.

E-mail Nyomtatás PDF

Április 30.

Sienai Szent Katalin napja

Katalin, vagyis Sienai Szent Katalin (1347-1380), a dominikánusok harmadrendjének tagja, a középkor egyik legnagyobb hatású női szentje volt, aki Nagy Lajos királyunkkal is levelezett.

Hatása a katolikus egyházban vitathatatlan. Bár írástudatlan volt, mégis számos levelet és tanítást hagyott az utókorra. Különösen jelentős szerepet játszott a pápaság avignoni fogságának lezárásában, az épp akkoriban kezdődő nagy nyugati egyházszakadás idején pedig az egyház megosztottsága ellen küzdött. A szakadást Krisztus testén tátongó sebnek tekintette, melyre elsősorban nem az egyházpolitikai tárgyalások a gyógyír, hanem a megtérés, a lelkiélet és a szeretet gyakorlása. II. Pius pápa 1461-ben szentté avatta, II. János Pál pápa pedig 1999-ben Európa egyik védőszentjévé nyilvánította.  

Legendája szerint Krisztus őt is eljegyezte, mint alexandriai védőszentjét, sőt szívet cserélt vele, és sebeinek hordozására (stigma) találta méltónak. Élettörténetének, legendájának magyar változata (Szénabeli dicsőséges apáca szűz Szent Katerina asszonynak ő élete) az Érdy- és az Érsekújvári-kódexben olvasható:

Módosítás dátuma: 2016. április 30. szombat, 07:47 Bővebben...
 

Tizenöt hét indiánok közt

E-mail Nyomtatás PDF

Tizenöt hét indiánok közt

Mokcsai Haraszthy Ágoston régi magyar nemesi családból származott. A Bácskában született 1812-ben. Mint csaknem minden nemes ifjú, ő is jogi tanulmányokat folytatott, de még mielőtt diplomát szerzett volna, felvették a magyar testőrséghez. Innen vette őt maga mellé József nádor magántitkárául.

Mint maga megírta, ekkor „már több év óta elnyomhatatlan láng égett kebelében, országokat beutazni s azok látása által magának tapasztalásokat szerezni". Minden alkalmat felhasznált, hogy a hazánkban utazó külföldiekkel megismerkedjék, ezektől felvilágosításokat kérjen a külföldi utazás módjairól és főként, hogy ajánlóleveleket szerezzen tőlük. Gyakran járt Mehádián (Herkulesfürdőn), ahol akkoriban igen sok idegen megfordult. Itt ismerkedett meg 1839 nyarán Benet K. angol hajóskapitánnyal és Witlock és Hislip nevű amerikai urakkal. Ezekkel annyira megbarátkozott, hogy bácsmegyei kis birtokára is elvitte őket egy pár hétre.

1840. március 27-én indult el Haraszthy Amerikába. Bécsen és Prágán át Drezdába postakocsin, onnan Lipcséig már vasúton utazhatott, de Lipcsétől Magdeburgig már ismét csak postakocsin mehetett tovább. Magdeburgból gőzhajón érkezett Hamburgba s onnan egy angol gőzhajón, 36 óra alatt, Londonba jutott. Pesttől Londonig 86 forint 12 krajcárba került az útja, bele nem számítva az élelmezést és a szállodaköltséget, ami együttvéve naponként 1 forint 56 krajcárjába került. Londonból Amerikába a Sámson nevű vitorlás postahajón ment Haraszthy. Már akkor gőzhajók is jártak az Óceánon, de ezek még nem voltak olyan kényelmesek, mint a nagy vitorlások. A gőzhajón akkor 45 font sterling volt a viteldíj, a vitorláson pedig csak 26 font sterling. A gőzös 14-15 nap alatt kelt át az Óceánon, a vitorlás pedig 30-40 nap alatt. Haraszthy hajója, az 1100 tonnás Sámson 42 nap alatt tette meg az utat Londontól New-Yorkig. Amerikai útjának vonala: New-York, West-Point, Albany, Saratoga, Syracuse, Oswego, Niagara, Buffalo, Cleveland, Detroit, Milwaukee, Madison. Útközben Milwaukeeben megismerkedett egy Bryant nevű gazdag angol bevándorlóval, akivel együtt Wisconsin állam Madison városától 20 angol mérföldnyire, Sack-Prairieben tízezer hold földet vásárolt. A birtoknak Széptáj nevet adta Haraszthy és várost akart rá telepíteni.

A következő telet részben Széptájon, részben pedig Cincinnatiban és St. Louisban töltötte Haraszthy. A tavasz beálltával elhatározta, hogy pár hónapra kirándul az indián törzsekhez, hogy megismerje életmódjukat. Két útitársa volt: Roges doktor, egy amerikai orvos, akivel amerikai utazásai közben ismerkedett meg és egy „Malgred lord“ nevű angol, akit azelőtt nem ismert, de akit Roges doktor hozott el hozzá Széptájra. (Valószínű, hogy Haraszthy mindkét útitársának nevét hibásan jegyezte fel; Roges doktor valódi neve alkalmasint Rogers, a Malgred pedig keresztnév; az útleírásban szereplő lordnak a családi nevét eszerint nem tudjuk.) Haraszthy két társával tizenöt hetet töltött az indiánok között, ő az első és mindmáig az egyetlen magyar, aki személyes tapasztalatok alapján írta le az indiánokat és életmódjukat.

Módosítás dátuma: 2016. május 01. vasárnap, 09:31 Bővebben...
 

„Az élő középkor világában”

E-mail Nyomtatás PDF

„Az élő középkor világában”

Máté Gábor beszélgetése Dr. Andrásfalvy Bertalannal

Andrásfalvy Bertalan a Solymos Ede tiszteletére rendezett konferencián, Baja, 2016. 04. 21. Benedek Csaba fotójaDr. Andrásfalvy Bertalan (1931-) egyetemi tanulmányait az ELTE BTK román-magyar és muzeológia-néprajz szakjain végezte. Kecskeméten a Felsőfokú Szőlő- és Gyümölcstermesztési Technikumban kertész üzemmérnöki diplomát is szerzett.

A Néprajzi Múzeum segédmuzeológusa (1955-1960), Szekszárdon muzeológus (1960-1976), a pécsi Dunántúli Tudományos Intézet tudományos munkatársa (1976-1977), a Baranya Megyei Levéltár tudományos főmunkatársa (1977-1985), a pécsi Janus Pannonius Múzeum néprajzi osztályának vezetője (1985-1989), az MTA Néprajzi Kutató Csoportjának tudományos főmunkatársa (1989-1990). A rendszerváltás utáni első magyar kormány művelődési minisztere (1990-1993). A pécsi néprajz tanszék alapítója, 1993-tól tanára. Jelenleg is itt oktat (PTE BTK Néprajz-Kulturális Antropológia Tanszék), 2001-től professor emeritusként.

Tudományos munkásságát újszerű témaválasztások, eredeti módon felépített kutatások jellemzik. Legnagyobb hatású publikációi a Duna menti népek életmódjához, gazdálkodásához kapcsolódnak. Vizsgálta a dél-dunántúli nemzetiségek értékrendjét, társadalomszervezetét, munkamegosztását. Kiemelkedő gyűjtőmunkát végzett a népköltészet, a néptánc, a népművészet területén. Legújabb kutatási programja a Kárpát-medence antropogén környezeti változásaival foglalkozik.

Számos publikációjában érinti a balkáni népek és a magyarság kapcsolatait. Új eredményeket ért el a balkáni szőlő- és borkultúra kutatásában. Nagyhatású egyetemi előadásaiban részletesen foglalkozik a Rákóczi-szabadságharc alatti etnikai és felekezeti konfliktusokkal, a szerbség migrációjával, és a dél-dunántúli népek török alatti sorsával.

Hathetes albániai és macedóniai tanulmányútja során ismerte meg közelebbről a Balkánt. Az alábbi beszélgetés úti élményeiről, néprajzi gyűjtőmunkájáról szól.

Hogyan jutott el a Tanár Úr Albániába?

Andrásfalvy Bertalan a bajai Türr István Múzeum kiállításában, 2016. Benedek Csaba felvételeAz 1950-es években nagyon sok albán fiatal járt hazánkban. Egy részük tanulmányúton, nagyobb részük itt tanult, elsősorban a budapesti orvostudományi és műszaki egyetemen. Az albán állam is fölajánlott tanulmányi utakat a magyaroknak, de azt hiszem nem sokan vágytak oda, Európa legszegényebb és legelmaradottabb országának tartották. Nekünk, néprajzkutatóknak meg éppen ezért a legizgalmasabbnak ígérkezhetett. Így, mikor értesültem a minisztériumból erről a lehetőségről, azonnal jelentkeztem. Megvallom, hogy azelőtt nem is gondoltam erre. Igen szerettem volna én is kutatni távoli országokban, de elsősorban keletre vágytam. Többszöris megkíséreltem, hogy eljussak Baskíriába vagy finnugor nyelvrokonainkhoz néprajzi kutatásokat végezni, de nem kaptam erre lehetőséget. Más jelentkező nem lévén, ezt az albán utat végül én kaptam meg a Művelődési Minisztérium keretéből. Ugyanekkor kapott tanulmányutat Katona Imre is az Akadémia egyezménye alapján, de nem együtt mentünk ki, Imre pár nappal később érkezett, és Tiranában találkoztunk.

Módosítás dátuma: 2016. április 24. vasárnap, 09:33 Bővebben...
 

Néphagyomány és önkormányzat

E-mail Nyomtatás PDF

Néphagyomány és önkormányzat

Az önkormányzatnak, a helyi érdekképviseletnek, a közéletnek legfontosabb és nélkülözhetetlen feltétele a kényelmetlen, fáradságos és nem is veszélytelen szerepet, munkát vállaló ember. Ez az önkormányzatnak, a közéletnek a „sine qua non”-ja (elengedhetetlen feltétele- a szerk.). A néphagyományt én sok évszázados tapasztalat-tárnak tekintem, melynek sok mondanivalója, tanácsa lehet mai és jövő életünk berendezéséhez és így igen sok tekintetben tanulhatunk tőle az önkormányzat megvalósítását, annak mikéntjét illetően is, de most csak azt ragadom ki belőle, ami arra vonatkozik, hogy hogyan tudta egy-egy közösség biztosítani tagjainak ragaszkodását, kötődését szűkebb hazájához, szülőföldjéhez, ezen keresztül szűkebb közösségéhez. A hagyományos műveltségnek milyen módszerei, intézményei voltak, amelyek megteremtették, közvetítették a kötődés létrejöttéhez szükséges ismereteket, az együttes élmények alapján létrejött érzelmeket és mindezekből élő akarati kötődést, vállalási készséget, közéletiséget. Kétségtelen ugyanis, hogy az érzelmi kötődések és élmények kialakításához először ismeretekre van szükség. Az ismeretszerzés módja maga is már több, mint ismeretek elsajátítása; van racionális ismereteken túlmenő érzelmi megismerés is, de ez is tényleges ismereteken alapszik. Az ismeret tesz képessé arra, hogy egyáltalán érzelmi kötődés, szeretet támadjon fel az egyénben. Az ismeretek mennyisége és minősége egyszerűen megteremti a megismert szeretetét. Végső soron nem azért szereti valaki szülőföldjét vagy szüleit, mert tárgyilagosan lemérte minőségüket, erényeiket és szépségüket és ezután döntött, hanem azért, mert ismeri, nagyon ismeri azt és őket.

A közösségi akarat, az önkormányzat, az érdekvédelem nem úgy jön létre, hogy egy faluban élő 200-300 ember összefog és egy akarattal és szájjal kijelenti szándékát, kívánságait vagy sérelmeit, hanem úgy, hogy van egy elkötelezett ember közöttük, aki megfogalmazza a többi érdekét és véleményét, kimondja akaratukat és harcol érte. A nem választott, hanem kijelölt, a delegált hatalom, a „nagyhatalom" helyi képviselője nem veszi észre benne a közösség akaratát és képviselőjét, nem is akarja, hiszen az eleve megkérdőjelezi az ő szerepét, hanem csak izgága rendbontót lát benne. Hamar kész a címkével is, hogy azt a homlokára ragassza és leüthesse érte a fejét: forradalmár — vagy ellenforradalmár, — mikor mi az időszerű. Lázító, reakciós, ilyen-vagy olyan bérenc, destruktív, demagóg stb. — van ilyen jelző bőven, csak ki kell választani a leghatásosabbat. Mikor aztán a zsandárok leütik a megbélyegzett fejét, jelentheti a hűbérúrnak: helyreállítottuk a törvényes rendet, a hatalom saját védelmére kialakított törvények szerinti rendet. [1]

Módosítás dátuma: 2016. április 24. vasárnap, 17:49 Bővebben...
 

Egyiptomi Mária Április 2.

E-mail Nyomtatás PDF

Egyiptomi Mária

Április 2.

Egyiptomi Mária, akit bűnös Máriának is mondanak örömlányként kereste kenyerét Alexandriában. Szakítani akarván parázna életmódjával, elhatározta, hogy Jeruzsálembe zarándokol a Szent Sírhoz, ám nem volt hajójegyre pénze. Miután ifjú volt és szép, önként adódott a megoldás: testével fizetett a hajósoknak. A szent városban a Szentkereszt imádására sietett, de láthatatlan erők mindig eltaszigálták az ajtótól. Szándéka csak harmadszorra sikerült. Bent egy ember három pénzdarabot nyomott a markába, melyen három kenyeret vett. Az Úr 270. esztendejének táján, Claudius idejében hangot hallott, hogy a Jordán melletti sivatagba menjen vezekelni.

Negyvenhét évig élt itt, ruhája a végén már lefoszlott róla. A kővé aszott három kenyér tizenhét esztendeig táplálta. Egy Zozimus nevű apát, amikor átkelt a Jordánon, és bejárta a nagy sivatagot, hátha rátalál egy szent életű atyára, meglátott valakit, aki meztelen testtel és a nap sugaraitól feketére égve járkált. Egyiptomi Mária – mert ő volt az, akit megpillantott – tüstént futásnak eredt, Zozimus pedig annál gyorsabban szedte utána a lábát. Ekkor az asszony így szólt: „Zozimus apát, miért kergetsz engem? Bocsáss meg, de nem fordulhatok arccal feléd, mert nő vagyok és mezítelen, de nyújtsd ide a köpenyed, hogy szégyenkezés nélkül láthassalak téged.” Az apát elcsodálkozott, hogy nevén szólították, átnyújtotta köpenyét, és a földre borulva kérte, hogy adja rá áldását. Mire az asszony: „Az áldásosztás inkább téged illet meg, atyám, akit papi méltóság övez.” Ahogy az meghallotta, hogy nevét és tisztét is tudja, még jobban ámulatba esett és állhatatosabban könyörgött, hogy áldja meg. Akkor így szólt az asszony: „Áldott az Isten, a mi lelkünk Megváltója.”

Módosítás dátuma: 2014. április 02. szerda, 11:53 Bővebben...
 

Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905. Április

E-mail Nyomtatás PDF

Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905.

Április

„Ravasz a tavasz.”

(közmondás)

Kunyhó a szőlőben, Tiszaroff, 1982. A Damjanich János Múzeum tulajdona, Szabó László fotójaUgyancsak ráillik ez a közmondás, kivált a szeszélyes áprilisra, mely, mintha nem tudná magát elhatározni: tél legyen-e vagy nyár, -hát egyszer egyik felé hajlik, másszor másik felé. No, de hát ez a szokása, a szántóvető ember pedig hol neki vetkőzve, hol ugyancsak felöltözve csinálja a maga dolgát, a melyből bőven kijut e hónapra.

Ház és udvar.  A télen át megrongálódott épületek, tetők javításáról, tatarozásáról gondoskodjunk.

Szántóföld, rét, legelő. A burgonya és kukoricza ültetésére készülünk, megválogatva mind a kettőre a magot. A burgonyából a közepes nagyságu, erős, egészséges gumókat válasszuk, azokat padláson vagy más szellős, levegőjárta helyen az ültetés előtt 3-4 napig kiterítve megfonnyasztjuk, így szebb termést kapunk. A tengerinél válogassuk vetőre az egész szemű, érett, szép szinű, sürű és egyenes sorokkal egészen megrakott s alul-felül is végig jól és szép szemmel benőtt csöveket, s azután a cső két végét letörvén, csak a középső részét morzsoljuk vetőre. A rétet ne legeltessük, mert a szénatermésünk bánja meg. A legelőre is csak akkor hajtsunk, ha már jócskán van rajtam mit harapni a jószágnak.

Istálló. Az állatok a hó utólján rendesen már fűre kerülhetnek, megkezdődik a takarmányrozzsal a zöldtakarmányozás is. Reggel a még deres füre ne hajtsunk, főleg pedig kihajtás előtt mindenféle állatnak vessünk otthon valamint, hogy ne falja nagyon mohón a friss füvet a melylyel még úgy se tud egészen jóllakni és a melytől könnyen hasmenést kap. A zöldtakarmányra is fokozatosan, lassankint szoktassuk rá a jószágot, eleinte szénával vagy szalmával kevervén a zöldtakarmányt; a rozstól magától különben sem kap erőt az állat. Esős időben a növendékjószágot, csikót, borjút, malaczot, bárányt ne hagyjuk ázni.

Baromfiól. A költés általánosságban megkezdődik; a csirkék és a tojók bő táplálékot kapjanak.

Gyümölcsös. Ha ültetéssel, hernyótisztítással, oltással megkéstünk volna, azokat a hó elején okvetlenül fejezzük be. A fiatal fáknál a karózásban, kötésben mutatkozó hibákat javíthatjuk. A csemeteiskolákat, magágyakat kapáljuk, a megfogamzott szemzéseket csapra metszszük, a vadonczokat borús idővel átültetjük és gyökereit visszacsípjük. Ha utófagyok fenyegetnének, füstölünk.

Konyhakert. Napos időben a melegágyakat szellőztetjük, estére újra leborítjuk. Káposzta, karfiol, karaláb, hagyma, saláta, zellerpalánták kiültethetők, borsó, spenót, répa, retek, saláta szabadban, dinnye- és ugorkamag melegágyakban vagy cserepekben vethető. 

Szőlő és pincze. Új szőlők ültetésének itt az ideje. A régiekben karózunk, illetve kötözünk s az első kapálást végezzük jó mélyen, domboldalakon a kapával minden 5-6 sorban barázdát húzva, hogy az eső a jó földet le ne mossa. A hol szénkénegezéssel védekeznek a fillokszera ellen, ott a nyitás végezte után, ha a szél jól megszikkasztotta a talajt, - hozzá lehet fogni a szénkénegezéshez. Az új borokat másodszor lehúzzuk, ha ugyan a mult hóban már ezt meg nem tettük volna.

Módosítás dátuma: 2014. április 02. szerda, 07:49 Bővebben...
 

Kőkányulás, likbavágás és a görgőzés

E-mail Nyomtatás PDF

Kőkányulás, likbavágás és a görgőzés

A gyermekvilágot egy olyan közöttünk élő kis társadalmi rétegnek foghatjuk fel, melynek közösségi életét a játék törvényei szabályozzák. A játékok fő mozgató erejének a felnőtt életre való készülődést tekinthetjük, tehát igen fontos társadalmi és lélektani szerepük van. A testi és szellemi adottságok folytonos gyakorlása, fejlesztése mellett megnyilvánul ugyanis a törekvés önálló közösségek kialakítására is. A gyermekek fejlődő szervezete kiválasztja és felhasználja a környezet adottságait képességei (érzékszervek, erő, ügyesség, alkotó hajlamok) fejlesztésére, ugyanakkor hatalmas ütemben fejlődik a társas élet kialakítása is. A barátkozás, vetélkedés, közösségi érzés, a morális és esztétikai érzék fejlesztése mellett fontos a szabálytudat kialakulása is.
A gyermekek leggyakrabban önellátóak, eszközeiket maguk készítik az őket körülvevő emberi- és természeti környezetből: elhasznált munkaeszközökből, csontból, sárból, homokból vagy növények különféle részeiből. Így természetes, hogy a húsvéti hímes tojások is a játék részeivé váltak, melyet Fekete István írt le egyik elbeszélésében.
„Tudod-e, mi a kőkányulás? Hát a likbavágás , hát a görgőzés?
 Ha mindezt nem tudod, keveset tudsz, és el se tudod képzelni, hogy a templomban is lehet verekedni bűntelenül, sőt büntetlenül, ha – nem veszik észre. De nem veszik észre, mert a verekedés az orgona mögött történik, lehetőleg csendben, és nem látja senki, legfeljebb az Égiek, akik szemet hunynak a leszakadt gombok és zsebek hiányosságain, mert verekedő ifjainkat a harangozás körüli szent buzgalom hevíti.

Módosítás dátuma: 2012. április 07. szombat, 08:31 Bővebben...
 

Húsvét

E-mail Nyomtatás PDF

Húsvét

Húsvéti ételszentelés Csíkszenttamáson. 2009. Kovács Dénes felvétele

Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, az egyház e napon ünnepli Krisztus feltámadását. Megünnepléséről már a III. századból vannak adataink. Mozgó ünnep, első vasárnapja a tavaszi napéjegyenlőséget (március 21-ét) követő holdtölte után következő első vasárnap (325. a niceai zsinat óta). A húsvéti időszak hamvazószerdával, a nagyböjt első napjával kezdődik, innen származik az ünnep magyar elnevezése is.

A keresztény egyházak szerint „húsvét ünnepének alaphangja az öröm, a hála, a keresztényi diadalérzet, reménység és üdvbizonyosság”. A feltámadást az egyház a nagyszombati feltámadási körmenettel illetve a vasárnap reggeli kis-, majd a délelőtti nagymisével ünnepli. A szertartásokhoz tartozik az étel, a húsvéti bárány megszentelése is; a húsvéti sonka megáldásáról már a X. századból, míg tojásszentelésről a XII. századból vannak adataink. A húsvéti bárány Krisztus véráldozatát jelképezi, míg a tojás az élet megújulását szimbolizálja. A többi étel az egyház szemében nem kapott ilyen tartalmat, de a nagyböjt hivatalos feloldásában minden egyes ételnek része van, mondhatni, az egyház mintegy áldását adja az új, megváltozott jellegű étkezésre.

 

Módosítás dátuma: 2012. április 10. kedd, 12:23 Bővebben...
 

Nagyszombaton

E-mail Nyomtatás PDF

Nagyszombaton

            A konyha felől nagyon ismerős, de nagyon szokatlan illatot hozott a szél. Ott bent –tagadhatatlanul- sonkát főztek. Igazi húsvéti szag terjengett az udvaron. A kemencében kalács sült s szaga elvegyült a főlő sonka fűszeres illatával.

            -Nagyszombat van!- gondolta Ágnes és megállt egy pillanatra. –Nagyszombat! Ilyen szag csak húsvét előtt van.– Egészen megilletődött ettől a megállapítástól, pedig már egy hete készülődtek Márival, hogy elmennek a feltámadásra. […]

Ágnes bement a szobába. A sonka szaga ide is utána lopakodott, de nem bánta. Kinyitotta az ablakot és elnézte a kék eget, azután lassan öltözködni kezdett. Ma nem akart többet dolgozni, nagyszombat volt…

            Délután négy óra körül elindultak Szentbék felé. Lassan, megfontoltan lépegettek, nem volt sietős a dolguk, hiszen a feltámadást nem lehet megkezdeni, míg haza nem hajtott a csordás, meg a kanász. Meg-megálltak a szomszédok földjénél, megnézték, megdícsérték, vagy ócsárolták, ahogy éppen megérdemelte.

            Alkonyodott már, amikor beértek a faluba. A házak fehérre meszelve, ünnepi díszben várták a húsvétot. A kiskertekben nyilott a lila jácint, meg a nárcisz s illatukba itt is sonka-, meg kalácsszag vegyült. A fiatal asszonyok, leányok feltürt szoknyával iparkodtak végleg kiszépíteni az utcát, ami nem volt egészen felesleges igyekezet tőlük, mert hiszen pár pillanattal előbb haladt el az utcán a tehéncsorda, meg a sertésfalka. A házacskák kéménye ég felé küldte füstjét, s a füst fekete szalagja beléolvadt az alkonyat nagy szürkeségébe.

            Azután megindult a feltámadási körmenet. Ágnes ott ment a nép között és énekelte: -Feltámadt Krisztus e napon. Alleluja, hála légyen az Istennek…

A lelke végtelen békességgel telt meg. – Alleluja, hála légyen az Istennek! –mondta az ajka, a szíve, minden sejtje, vérének minden cseppje. – Alleluja, alleluja…”

Részlet Pálosy Éva: A földnek teremni kell című regényéből. Élet regények. A Szent István-Társulat kiadása. Budapest, 1935.66-68.

Módosítás dátuma: 2014. április 19. szombat, 07:58
 

Egy kicsiny falu a Börzsöny közepén: SZÜLŐFALUM, PERŐCSÉNY- apró emlékeim a háborútól a hatvanas évekig. 7. A húsvét

E-mail Nyomtatás PDF

Egy kicsiny falu a Börzsöny közepén:  SZÜLŐFALUM, PERŐCSÉNY- apró emlékeim a háborútól a hatvanas évekig.

7. A húsvét

Perőcsényi képeslapA karácsony után, a legszebb, legmagasztosabb és legismertebb ünnep a világon. Régebben még csodálkoztam rajta, de ma már nem szokatlan, hogy talán csak tiszteletből vagy érdekességből, esetleg csak a turistáknak szóló kedveskedésből,  de látni lehet a húsvétot megünnepelni a kedvesen hangoskodó hinduknál éppúgy, mint a szigorúan zárkózott araboknál is. De a legcsodálatosabb húsvétokat mégis csak Perőcsényben tudom elképzelni…

Bár réges-régen volt  - lehet annak már úgy hatvan éve is-,  de a legszebbeket azidőtájt éltem meg. Ma már sokan csak azt hiszik, hogy a mindent ellepő főtt sonka- és kocsonyaszag, no meg a karácsony óta nem látott süteményillatok miatt van a nosztalgiám, de ez egyáltalán nem igaz! Mert Perőcsényben – meg gondolom máshol is, de az engem mit sem érdekel…- a húsvét igazából nagypénteken kezdődött.  Tudom, ez sokaknak egy kicsit furcsa kijelentés, de tudni kell, hogy Perőcsény akkor még 99 %-ban református falu volt, és ennek megfelelően –szerintem saját elgondolása szerint – tartotta a böjti és templomjárási szokásokat is. És eszerint a tényleges böjt csak nevében volt meg, de étkezési szokásokban nem nagyon.  Nem mondom, hogy minden családnál így volt, de akiket én ismertem, ott igen. Nagyon leegyszerűsítve ez annyit jelentett, hogy például nagypénteken nem ettünk húsfélét. Vagy legalábbis délelőtt nem…

Viszont bármilyen hideg is volt, akár nyakigérő szél, szakadó eső vagy hó is lehetett, nagypénteken már pirkadatkor fel kellett kelnünk, és egy szál ingben sietve mentünk a legközelebbi patakig (nekem a Kapa Ágiék kertjében csordogáló jutott), hogy annak lehetőleg a legnagyobb fűzfája alatt elsőnek mosakodhassunk meg, hogy egész életünkben egészségesek és szépek maradjunk. Megszokásból vagy megrögződöttségből, de én még tizenhat éves koromban is elmentem, ha éppen otthon tartózkodtam. Nem tudom miért, de akkor nem szégyelltem magam egy cseppet sem, sőt még büszke is voltam magamra (Istenem, de kár, hogy olyan messze van az a patak, rám férne egy kis lubickolás…).

Szóval a böjtöt már csak azért sem lehetett péntek délutántól tovább tartani, mert úgy estefelére készült el az a csodálatosabbnál csodálatosabb húsvéti kocsonya a rengeteg lerágnivaló csonttal meg ilyesmivel, és hát normális ember az ilyen különleges falatokat nem engedheti kihűlni, hiszen akkor az már csak olyan, mintha meg lenne romolva… Egyébként is, a református vallás igen engedékeny és belátóbb, szinte megelégszik a lelki böjttel is. Lehet ám, hogy csak én tudom így, de ki is tudná ezt másképp, ha éhes szájak sóhajtoznának a finom illatokat érezvén?    

Nagyszombaton már inkább tartottuk a böjtfélét, mert akkor tényleg nem volt nagy evészet, aztán lehet csak azért, hogy a húsvéti locsolóvendégeknek is maradjon valami?!

Persze a húsvéti készülődésnek nemcsak a lányoknál léteztek a maga koreográfiái, a fiúknak is megvoltak a saját tennivalójuk, csak az nem volt annyira publikus.  Mert míg a lányok a tojásfestéssel, a sütemények feltornyozásával és a minél több aprópénz beszerzésével voltak elfoglalva, addig ránk, aprólegényekre a ruháink és cipőink kitisztítása, de főként esztétikai és szerkezeti hibáinak láthatatlanná tétele adta a legtöbbször megoldhatatlan feladatot. Hiszen az ötvenes évek elején legtöbbünknek annyiban különbözött az ünnepi ruhája a hétköznapitól, hogy azt a meglévő egyetlent levetettük arra a pár órára, amíg anyánk megigazította rajta a foltokat, vagy éppen vizeskefével átkefélte az egészet.   Értelemszerűen én csak a magamfajtáról beszélek, mert voltak azért olyanok is, akiknek tényleg futotta ünnepi ruhára. Igaz, ezek között is zömmel olyanok voltak, akiknek már eleve két-három számmal nagyobbat vettek, csak még nem nőtt bele. De a legtöbbnek a nagyobb testvér kinőtt ingén, kabátján csak felvarrták az ujját vagy igen hatékonyan felhajtották a nadrágszárát, és azért imádkoztak, hogy hétfőn essen az eső és be lehessen dugni a gumicsizmába…

Módosítás dátuma: 2014. április 21. hétfő, 06:59 Bővebben...
 


1. oldal / 17