Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

November 22. Cecília napja

E-mail Nyomtatás PDF

November 22. Cecília napja

Cecília, őseink és a szegedi nép ajkán Cicelle, Cicëlla, Cicölle. Ókeresztény vértanú († 230), az egyházi zene patrónája, aki a szegedi néphit szerint Dávid királlyal a Holdban él.

 Az Cecilia – írja az Érdy-kódex a Legenda Aurea nyomán – sokképpen magyaráztatik. Elészer mondatik mennyei liliomnak, az ő nagy szüzességének és tisztaságának ékösségéért, jó lelkiismeretéért, és jó hírének-nevének méltóságáért. Másodszor mondatik megvakultaknak ura és igazgatója az örök igazságnak és idvességnek ismeretire. Harmad mondatik mennyből adatottnak, mert bizonyával mindenestül mennyei vala ő malasztosságának, jó példaadásának, érdemes életének és az mennyei dicsőségre ájojtozásának és gondolatjának miatta. Negyedszer mondatik setétség nélkül valónak az ő nagy bölcsességének világossága miatt. Ötödször közönséges Ádám fiának dicsősége és üdvössége, mert mindennemű lelki jószágokkal teljes vala ez boldog szent szűz, kinek miatta szegény bínesek idvezülhetnének, kiknek miatta fénylik vala, mint az fényes csillag az égen.

Ezután költői legendája, a jegyes állapot dicsérete következik. Cecíliát, aki szüzességet fogadott, előkelő pogány atyja férjhez adja Valerianus pogány ifjúhoz. A mennyegző után magukra maradva, rábírja vőlegényét, hogy ne érjen hozzá: énnekem szent angyal szeretőm vagyon, ki nagy szorgalmatossággal őrizi az én testemet minden fertelmes bűntől, ki ha azt ismerendi, te engemet förtelmes szeretettel illetendesz, tudjad, hogy ottan megöl tégödet és elvesztöd ez drágalátus ifjúságot. Ha kedég ismerendi, hogy tiszta szeretettel szeretsz, tégödet es ugyan szeret, mint engemet, és megjelenteti teneked az ő nagy dicsőségét.

Módosítás dátuma: 2013. november 21. csütörtök, 10:52 Bővebben...
 

November 21. Szűz Mária bemutatása a templomban

E-mail Nyomtatás PDF

November 21. - Szűz Mária bemutatása a templomban

Mária bemutatása, az Érdy-kódexben Asszonyunk Máriának templomba jelentése, liturgikus egyházi nevén praesentatio Beatae Mariae Virginis. Valószínűleg a jeruzsálemi Mária templom felszentelésének évfordulója (543) ez a nap. Jakab apokrif evangéliumának (nem sugalmazott evangélium, nem része a Bibliának) leírása szerint, a gyermek Máriát szülei a templom szolgálatára szentelték, ami Josephus Flavius zsidó történetíró szerint szüzességi fogadalommal járt együtt.

Tartalmában az ünnep az ősrégi hagyományt hirdeti: Joachim és Anna házasságából hosszú ideig nem született gyermek. Anna asszony fogadalmat tett, hogy születendő gyermekét az Úrnak fogja szentelni. Damaszkuszi Szent János így írja le: "Ezért a kegyelem (ezt jelenti Anna neve) Úrnőt szült (Mária annyit jelent mint úrnő)". Három éves koráig a szülői házban nevelkedett, majd elvitték a jeruzsálemi templomba, és ott élt a templom szolgálatára szentelt hajadonokkal. Itt a Szentlélek irányításával nemcsak szüzességét őrizte, hanem a kegyelem is napról napra nőtt benne. Ragyogó tisztasága és kegyelemmel teljessége lett az alap arra, hogy általa szülessék a Megváltó a világra.

A Pray-kódex már 1200 táján ünnepli, tehát hazánk már az Árpád-korban befogadta Bizáncból. Óh, ha megtekéntjök szerelmes atyámfiai – írja az Érdy-kódex – ez mai szent innepnek méltóságát, bizonyával nem alábbvaló asszonyunk Máriának az egyéb ünnepénél. Mert ez mai napon jelenteték meg elészer ez világnak az ő szentséges volta, mikoron az ő szent szülei felvivék az Úristennek templomában. Ki jövendő vala, hogy az felséges teremtő Úristen fiának bizony temploma lenne. Felvivék mondám, Szentléleknek oskolájában, ki jevendő vala, hogy mindez világi üdvözülő népeknek bizony mesterasszonyok lenne, felvivék az szüzeknek konventében, hogy alkolmas ideig ott szeplőtelen tisztaságban lakoznék, jószágokban gyoropodnék, emberi jóerkölcsben neveködnék, és kézimunkát tanulni, kivel annak utána életét keresné, és háza népét táplálá. Mindennek felette kedég, hogy az Úristennek tervényét, parancsolatját és az szentírást megtanulná, kiknek miatta Úristent tudná dicsérni, szolgálni, és ennennagát idvezőjteni.

Módosítás dátuma: 2013. november 21. csütörtök, 07:20 Bővebben...
 

Népdalgyűjtés Törökországban

E-mail Nyomtatás PDF

Népdalgyűjtés Törökországban

Kisázsiai tanulmányutam előzményei ezek. A török hivatalos körök Hindemith útbaigazításával és tanácsai alapján másfél évvel ezelőtt megkezdték városi zenekultúrájuknak megszervezését, európai mintára. Azonban a török népzenéből kialakítandó tulajdonképpeni török nemzeti zene kifejlesztése ügyében nem volt megfelelő tanácsadójuk; nem volt, aki népzenei gyűjtésre vonatkozó útbaigazításokat adjon nekik.

Fölmerült tehát az a terv, hogy Törökország egyetlen politikai pártjának, a Halkevinak ankarai osztálya engem meghívjon. Ha nem csalódom, ez a gondolat Rásonyi Lászlótól, az ankarai egyetem magyar nyelvet előadó professzorától származik; ő nagy szószólója a török-magyar kulturális kapcsolatok minél erősebbre fűzésének: nem sajnált semmi fáradságot, hogy ez a terv minél előbb és minél tökéletesebben megvalósuljon.

A meghívás értelmében Ankarában három előadást kértek tőlem zenefolklore-ral kapcsolatos kérdésekről, továbbá közreműködésemet egy magyar műsorú zenekari hangversenyen. Ráadásul pedig két gyűjtőút megrendezését ígérték, hogy a Magyar Tudományos Akadémia számára a magammal vitt hengerekre anatóliai török népzenét vehessek fel. Magától értetődik, hogy ezt az ajánlatot kész örömmel fogadtam el.

Utamat Istambulban megszakítottam, hogy az ottani városi zenekonzervatórium népzenei lemezgyűjteményét legalább futólag átnézhessem és így képet nyerhessek arról, mi minden történt eddig Törökországban a népzenekutatás terén. Kiderült, hogy a felvételek technikai szempontból kifogástalanok: Istambul városának megbízásából a Columbia és His Master's Voice készítette ezt a 65 dupla lemezt, odahozatott, nagyrészt parasztemberek előadását véve föl. 1930 óta dolgoztak ezen a sorozaton: kb. 130 dallamot vettek fel. Soknak bizony ez nem mondható, de még mindig több, mint a mi 4 lemezből álló szerény magyar gyűjteményünk.

Nagyobb hibája a sorozatnak, hogy az anyag kiválasztása nem történt és nem is történhetett eléggé tervszerűen. Hiszen helyszíni (falvakban történő) gyűjtés hiányában nem is tudhatta senki, mit kellene elsősorban, mit volna egyáltalán érdemes felvenni. Úgy, hogy nagyobbrészt véletlenül Istambulba vetődő vándormuzsikusok szolgáltatták az anyagot, már pedig tudvalevően éppen ezek – kóborlásaik következtében – nem nagyon hiteles forrásai a helyhez kötött falusi zenének. Másik hibája a sorozatnak az, hogy nemcsak a dallamok nincsenek még lejegyezve, hanem még a szövegeket sem jegyezték le a felvételek idejében. Az utóbbi hiány sok esetben többé már nem is pótolható, mert – amint ottlétemkor saját magam erről meggyőződtem –némely felvétel szövegét még maguk a törökök sem értik ki a lemezből!

Ankarába érve első dolgom a felolvasásoknak és a hangversenynek megtartása volt, ami kb. egy hetet vett igénybe; a népzenei gyűjtésre csak ezután került sor.

Bővebben...
 

November 15. Lipót napja

E-mail Nyomtatás PDF

November 15. Lipót napja

Lipót a Babenberg-ház sarjadéka, Ostmark, a későbbi Ausztria őrgrófja (1073–1136), a jámbor középkori uralkodónak egyik jellegzetes megtestesítője. Ausztria patrónusa, akinek tisztelete német vidékeinken már a középkorban felbukkan. Így ott látjuk Lőcse egyik szárnyasoltárán (1507).

Kultusza igazában akkor kezd hazánkban föltűnni, amikor a Habsburg-dinasztia örökli Magyarország királyi trónját. Szent István megmarad ugyan az ország patrónusának, de a Szentháromság és Szeplőtelen Fogantatás barokk köztéri szoborkompozícióin hódoló szentek élén István király mellett megjelenik Lipót is, mint a dinasztikus jámborság képviselője, így Sopronban, Győrött, Újvidéken. A Habsburg-összefüggésekbe tartozik az is, hogy I. Lipót tanácsadója Kollonics Lipót Szakolca városában Szent Lipót tiszteletére építtetett (1699) a karmeliták számára templomot. Ehhez még vegyük hozzá, hogy ez a rend volt a legszorosabb szakrális kapcsolatban az uralkodóházzal. Az akkori, hazánkat is magábafoglaló osztrák karmelita provincia védőszentje jellemző módon éppen Lipót és István király volt.

Módosítás dátuma: 2013. november 14. csütörtök, 12:45 Bővebben...
 

Népi kultúra és közművelődés

E-mail Nyomtatás PDF

Népi kultúra és közművelődés

A cím szavai többféle jelentéstartalmat is hordoznak, így a cím egésze is többféleképpen értelmezhető.[1]Én azt választottam ki ezek közül, mely leginkább kapcsolható össze a konferencia címével: Tudományszakjaink felelősségével. Ezért így értelmezem; a népi kultúra mennyiben lehet része a magyar közművelődésnek? Vagyis a néprajz, mint a népi kultúra kutatására létrejött tudományszak mivel és hogyan segítheti az ország egészének művelődését, javát. Közművelődésen én a köz – tehát minden, különböző társadalmi osztályhoz, réteghez tartozó országlakó – javát szolgáló ismeretek, eszmék és módszerek fejlesztését, tanítását értem, iskolában, ifjúsági és felnőttoktatási intézményekben, kultúrát emelő és a művészeteken keresztül élményt nyújtó, alkotó és előadó szervezetekben, érzelmeket nemesítő művészi együttesekben. A néprajz, a hagyományokat kutató tudomány felelősségéről van tehát szó, mert az én, és még sokunk felfogásában sem a tudomány, sem a művészet nem öncélú, hanem az emberiség javát szolgáló tevékenység.

A következő tisztázandó kérdés az; mit jelent a népi kultúra, a néphagyomány? A kérdés az európai néprajztudomány alapját, e tudomány kutatási tárgyát érinti, de számunkra, magyaroknak közel kétszáz év egyik legtöbbet vitatott művelődési és művelődéspolitikai problémáját is jelenti, melynek nagy irodalma van.[2]Szűkre szabott idejű előadásomnak nem lehet célja és tárgya a különböző, egymástól lényegesen eltérő megítélések és nézetek összeütközésének történeti bemutatása, sem a nemzetközi európai tudományos életben, sem a hazai, művelődéspolitikai vitákban, de a legfontosabb megállapításokat, véleményeket röviden summáznom kell.

A népi kultúra – egy egész nép kultúrájának, műveltségének csak egy része. Ez a múltban sokkal nagyobb és meghatározó része volt, napjainkra ugyancsak vitatottan elenyészőre zsugorodott össze.

Vulgus in populo – az egész népességnek, egy ország lakosságának és műveltségének csak az a része, mely a hagyomány, az íratlan, szóbeliség alapján áll, szemben az írásbeliségre, az iskolázottságra, a tudományra alapozott, felsőbb osztályok műveltségével. A két kultúra az írásbeliség megjelenése óta egymás mellett él, kapcsolatban van egymással, de egyben állandó harcban is, mert az írásos kultúra fő feladatának tekinti a hagyományos, szóbeli műveletlenség, a babonák, hiedelmek, irracionális gondolkodás felszámolását a nép egészének iskoláztatása révén. A két kultúra megítélése és meghatározása az európai kultúrákban is nehéz és vitatott volt, de nálunk a két kultúra különböző eredetének elméleteivel is találkozunk. A vulgust, az alsóbb néposztályt legélesebben Fr. Schiller, a német költő ítélte meg: „Közönségesből lett az ember és a megszokás a dajkája.” A közönséges, a közember (gemeine) kifejezés az egyén közösséghez való kötődésére, a megszokás (gewohnheit) pedig a hagyományokhoz való ragaszkodására utal. A svájci E. Hoffmann Krayer 1902-ben így határozta meg: „A vulgus elsősorban az alsóbb, primitív gondolkozású, kevés egyéni kezdeményezéstől áthatott nép, amelyben az eredeti, sajátos, ősi népiség tükröződik vissza.” „A nép nem alkot, csak befogadja azt, amit a műveltek alkottak, a műveltek asztaláról lehulló morzsákból áll a nép műveltsége” – jelentette ki Hans Naumann. Ez lenne érvényes a költői alkotásokra is. A művelt költő alkotását a nép megtanulja, ajkára veszi, de „használva” azt, leegyszerűsíti, megcsonkítva adja tovább szájról szájra. A nép fia, valaki a népből, ma az utca embere, valaki a tömegből. Nem egyéniség, de hisztérizálható, és akkor a közösségbe rejtezve, névtelenül pusztít, rombol. Ezzel kapcsolatban szokták idézni Horatiust: „Odi profanum vulgus”, azaz „Gyűlölöm az egyszerű népet.” Ezzel a lesújtó véleménnyel szemben az ugyancsak svájci író, Hugo von Hoffmannsthal mást lát a „népben”. Szerinte a népi, a néprajz problematikája minden időben, minden gondolkodó ember számára újra és újra felmerülő kérdés magáról az életről és a műveltségről:

Bővebben...
 

Párbajszerű táncainkról

E-mail Nyomtatás PDF

Párbajszerű táncainkról

Az 1954-ben megindult Szabolcs-Szatmár megyei monografikus tánckutató munka eredményeiről és helyzetéről Martin György és Pesovár Ernő az Ethnographia LXIX. évfolyamában számolt be. A gyűjtőmunka, melynek során kb. 1000 táncról 11000 méter hosszúságban készült film, lényegében lezárult, csak az anyag feldolgozására és publikálására nem kerülhetett még sor. A filmszalagon rögzített táncok 25%-a, mintegy 250 tánc ún. botolótánc. A zömmel ezen a területen összegyűjtött, de az oroszág más részein is töredékesen, elhomályosultan élő sajátos botot vagy más eszközt forgató párbajszerű táncok igen sok kérdést vetnek fel. Ez a tanulmány nem akar elébe vágni e tánctípus alapos, tudományos formaelemzésen felépített ismertetésének, hanem kapcsolatát és helyét keresi meg Európában és az európai művelődéstörténetben.[1]

,,A botoló táncok funkcionális formai és zenei sajátosságait figyelembe véve számtalan változatát ismertük meg. Ezek közül egyik legarchaikusabb típusnak kell tekintetnünk azt, amikor a tánc funkciója a küzdelem, ami tartalmi vonásait is alapvetően meghatározza. Ez a funkció a tánc formai koreográfiai sajátosságait is döntően megszabja. Az eszközkezelés virtuozitása ennél a típusnál sohasem öncélú, hanem a tánc lényegét, a küzdelmet szolgálja. Az eszköz fogásmódjai, forgatás-, vágás-, ütésmódjai, ha sok esetben játékos, stilizált formában is, de mindig fegyverszerűek. A lábmozgások táncszerűségét nagymértékben háttérbe szorítja a küzdelem, s a megszokott, határozott ritmusú, kikristályosodott motívumok helyett laza ritmusú, időtartamú és tempójú lépések, előre-hátra rohanások, ugrások, térdelések, guggolások és forgások, néha hosszú megállások alkotják a táncfolyamatot a párbaj pillanatnyi helyzeteitől, fordulataitól függően. Nem véletlen, hogy az adatközlők ezt a típust sok esetben elválasztják a tánc fogalmától. A naturális verekedéstől mégis lényeges vonások különböztetik meg, így: a zene ritmusára táncszerűen történő mozgás, a hagyományos, begyakorolt, csiszolt eszközkezelési formák stilizált vívó mozgásai és a küzdelem meghatározott, hagyományos szabályai.”[2]

A jellemzést azzal egészíthetjük ki, hogy gyakran botolnak játékosan (és természetesen komolyan is), zene nélkül.

,,Másik archaikus típusa a botolónak a férfi és nő által járt páros formája, amiben a táncoló nőt körülbotoló férfi a küzdő forma sajátos forgató, vágó, ütő mozdulatait végzi a nő teste körül. A botoló dallamok szöveganyaga is alátámasztja azt a feltevést, hogy elhomályosult tartalmú, kultikus tánccal állunk szemben.”[3]

(A férfiak párbajszerű botolásában természetesen még elméletileg sem tételezhetjük fel akár azt, hogy a komolyan vívott küzdelem, akár pedig, hogy a játékos botolás az elsődleges. A kettő ellentétét szinte áthidalja az a mimikus táncos botolás, melynél az egymással küzdő táncosok közt az egyik a botolás során arckifejezésével jelzi, mintha eltalálták volna, majd a földre is rogyik legyőzetését jelezve.)[4]

Bővebben...
 

November 17. Ányos napja

E-mail Nyomtatás PDF

November 17. Ányos napja

A tihanyi apátság. 2011. Fotó: Pintér TamásÁnyos (nov. 17.), azaz Anianus Orléans (latinul: Aurelianum ) püspöke († 453). A hagyomány szerint 451-ben, amikor a hunok Attila vezetésével a Nyugat-Római Birodalomra támadtak, Ányos püspök híveinek imádságával és Aetius római hadvezér segítségével meg tudta akadályozni, hogy a várost elpusztítsák és híveit elhurcolják. Amikor a francia királyok szerződést, szövetséget kötöttek, megtartására Ányos ereklyéi fölött tettek esküt. Már a Merovingok idejében az országnagyoknak itt a szent sírja fölött kellett esküvel tisztázniok magukat az ellenük emelt vádak alól. Nagy Károly is kiválóan tisztelte Ányost. Jámbor Róbert francia király a székesegyházat és benne a szent nyugvóhelyét fényesen megújította. Ányos Nyugaton a királyok mennyei pártfogója lett.

Nem véletlen, hogy Cluny szellemében éppen Ányos a védőszentje a tihanyi bencés apátságnak, amelyet I. András alapított (1055), és temetkező helyének választott. Nyilván viszontagságos, tétovázó élete miatt esett Ányosra a választása. Ezzel az alapítással ajánlotta magát a királyok patrónusának mennyei oltalmába. Nem tudjuk, hogy a hiteleshellyé vált Tihanyban voltak-e olyan esküceremóniák, mint Orleans városában.

Módosítás dátuma: 2013. november 17. vasárnap, 07:30 Bővebben...
 

November 14. Hideggel háló Szent Pál napja

E-mail Nyomtatás PDF

November 14. Hideggel háló Szent Pál napja

Hideggel háló Szent Pál. Közelebbről meg nem nevezett forrás nyomán Takáts Sándor elmondja, hogy télen a várbeli virrasztóknak kijárt a vártafa. Ezt Hideggel háló Szent Pál napjától fogva kapták meg. Ennek tüzénél melegedtek. Takáts közelebbi hely és időjelöléssel nem szolgál. Nem mondja meg azt sem, hogy Pálnak melyik ünnepéről van szó. Az ünnepnév máshonnan ismeretlen. A télidőt tekintve Remete Szent Pál (január 15) és Pál fordulása (január 25) jöhetne számításba. E napok azonban már ugyancsak benne vannak a szigorú télben, nem lehetnek télkezdő terminusok.

Bővebben...
 

November 13. Bereck napja

E-mail Nyomtatás PDF

November 13. Bereck napja

Bereck csak a középkorban volt számontartott nap, már a Szelepchényi-kódexRégi használati tárgyak a berecki Gábor Áron Emlékház tornácán, 2008. Benedek Csaba fotója

megünnepli.

Bereck, deákul Brictius Márton püspök diakónusa, majd utóda. Hazánkban Géza fejedelem idején honosodott meg és terjedt el Szent Bereck, toursi püspök tisztelete, mely kapcsolatban állott a Szent Márton kultuszával. Nyilván az ő kedvéért tisztelték középkori őseink.

A Cornides-kódexben olvasható legendája elmondja, hogy mosónéja fiat fogant, az apasággal Berecket vádolták. A püspök felszólítására a harminc napos kisded ezt hangosan tagadja. A nép ördögi praktikát emleget és Berecket továbbra is hamis pásztornak rágalmazza. A püspök az ő nevének megtisztulásáért eleven szeneket – parazsakat – vőn ő köntösében és elvivé mindeneknek láttására mind

Szent Márton pispeknek koporsójáig. És ott elvetvén az eleven szeneket, az ő köntöse égés nélkül jelenék.

Ábrázolásáról nem tudunk, a magyar gótikában azonban több oltármesterség virágzik az ő tiszteletére, így a győri (1372), váradi (1374) székesegyházban. Talán a győrinek volt birtoka a Szentbereckalapja (1517), a mai Bőnyrétalap. Monyorókerék (Eberau) középkori templomának ő volt a patrónusa. Szentbereck hajdani falu a zalai Tapolca mellett (1356).

Módosítás dátuma: 2013. november 13. szerda, 10:56 Bővebben...
 

Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905. November

E-mail Nyomtatás PDF

Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905.

November

„Fütyül a szél, az idő már őszre jár,

Szebb hazába megy vigadni a madár.”

(népdal)

Faültetés, 2014, Cserépfalu, Benedek Csaba fotójaHáz és udvar. Ha talán az épület tatarozásával itt-ott megkéstünk volna, pótoljuk a mulasztottat, mert különben a hiba a télen át annyira megnövekszik, hogy sokszoros költségbe kerül. Szintén tisztogatjuk, javíttatjuk a gazdasági gépeket és eszközöket, a csiszolt fémrészeket olajozván vagy befaggyúzván, az egyéb fém- és farészeket olajos festékkel befestvén.  Széna- és szalmakazlakat, valahányszor az idő vagy a varjuk megbontják, állítsuk helyre, nehogy a nedvesség beléjük férkőzzék. Télire szánkótalpakról gondoskodjunk, mert ezekkel könnyebben megy a trágya ki- és a fa befuvarozása. A magtárban forgatunk, rostáltatunk, triöröztetünk, kukoriczát, burgonyát átválogatjuk, a hibásat feletetjük.

Szántóföld, rét, legelő. A míg az eke ki nem fagy, folytatjuk a mély szántást a tavasziak alá és ugarföldeken. Ha fagy jön, trágyát hordunk és azt azonnal teregetjük is. A réteket legeltetjük, de deres rétre ne hajtsuk az állatot, s azonkívűl a kihajtás előtt az istállóban etessünk. A réten az egyengetést, vakandtúrások elsímítását, vízlevezető és egyéb árkok készítését a fagy előtt végezzük. Ha még most is maradt volna vetni való, ne feledjük, hogy ily későn már a rendesnél sürűbben kell vetni.

Állattartás. A mint a nehezebb mezei munkák elvégződtek, az igás lovaknak a nehéz munkaidőszakban adott abrakadagjából le lehet vonni. A vemhes kanczáknál ellenben a szeptember óta felszaporított zabadagot folyvást adni kell ezután is. A vemhes kanczákkal most már kiméletesen bánjunk, azonban naponta be kell fogni őket, de csak könnyebb munkákra használva. A csikókat a futó karámokba naponta ki kell hajtani és pedig minél szebb az idő, annál hosszabb ideig hagyjuk künn és általában, ha csak nem valami zivataros az idő, mindennap kihajtassanak. Az istállók szellőztetésére szigorúan ügyeljünk. A jármos-ökrök takarmányozását is szűkebbre lehet venni, mihelyt a nehezebb munkák megszüntek. Hogy pedig a rövid napokon is minél jobban felhasznáhassuk az igás erőt, legjobb csak kétszer, reggel és estve felé etetni. A hizómarha is istállóra kerülvén, a gazda egész figyelmét megkívánja. Jó meleg istállóról, gondos, pontos etetésről s bő almozásról gondoskodva legyen. E hó folytán már a legelőre járó sertések is mindinkább kevesebb eleséget találván a mezőn, szintén benn takarmányra szorulnak. A kanoknak, a mint a mező elfogy, ½-1 liter ocsut kell adni s ha többé nem túrhatnak, ½- ¾- liter tengerit. A süldőknek pedig melyek szeptemberben el nem adattak, 100 darabra kell adni 1 ½- hektoliter kukoriczát vagy 1 hektoliter kukoriczát s 3 métermázsa répát. A júliusban felbúgott koczáknak azonban már több takarmány kell, miért is ezeknek egész fiadzásig minden 100 darabra 1 ¼- hektoliter kukoriczát vagy 1 ½- hektoliter árpát kell naponta adni. A fiadzás után pedig minden 100 koczára 3-3 ¼- hektoliter kukoriczát – vagy 2 ½- hektoliter kukoriczát s 3 ½- 4 métermázsa répát. A kanok a márcziusi malaczozás tekintetéből még e hónap folytán a koczák között maradhatnak.  

Baromfi. A baromfiak óljának melegnek s lehetőleg tisztának is kell lenni s e mellett adni kell azoknak szemes eleséget is és gondoskodni részökre elegendő s tiszta ivóvízről, ha azt akarjuk, hogy mielőbb megkezdjék a tojást. A tyúkól alját a tisztaság kedvéért többször be kell friss, tiszta homokkal hinteni.

Módosítás dátuma: 2014. november 07. péntek, 12:39 Bővebben...
 

November 11. Márton napja

E-mail Nyomtatás PDF

November 11. Márton napja

Pannonhalmi apátság, Benedek Csaba felvétele

Márton toursi püspök a kora középkornak egyik legnépszerűbb szentje volt. Jellegzetes régi göcseji neve Minciénmárton, azaz Mindszent Márton volt. 316 táján a pannóniai Savariaban, a mai Szombathelyen született és 397-ben hunyt el. Legendája elmondja, hogy Márton katona volt, mielőtt a seregek urának hívását meghallotta volna. Elbocsátási kérelmét a császár gyávaságnak bélyegezte. Így válaszolt neki: ha kérésemet gyávaságnak becsméreled és nem hitnek, holnap majd védtelenül odaállok a csatasor elé és Jézus nevében, a kereszt jelével, pajzs és sisak nélkül áthatolok az ellenségen. Így is történt. (E legenda legemlékezetesebb és legismertebb jelenete az, amikor a hitújonc (katekumen) Márton télidőben lován Amiens felé haladva, félmeztelen koldussal találkozott. Megesett rajta a szíve, és köpenyét kardjával kettévágva, felét a koldusra borította, aki a legenda szerint maga Krisztus volt.)

Kultusza Pannónia földjén bizonyára már a honfoglalás előtt is virágzott. Tiszteletét maga Szent István is felkarolja, amikor zászlaira éppen a hadverő Márton képét festette. Álmában látva a besenyők támadását, így kiáltott fel: távozzatok, mert az úr védelmemre adta Szent Mártont, aki nem engedi, hogy az igazak legelőjét pusztítsátok. Nem csoda, ha Szent Márton Szűz Mária után az ország patrónusa lett. A magyar kereszténység bölcsője, a ma pannonhalmi néven emlegetett bencés apátság is Szent Márton tiszteletére épült, ezért sokáig szentmártonhegyi apátság néven emlegették. Hazánkban nincs szent, aki templomával több városunknak, falunknak lett

 volna névadója, keresztapja Mártonnál (56 település), kultuszának emlékét a helyneveken kívül számos oltárkép is őrzi. Márton legkorábbi hazai patrociniumainak térképre helyezéséből lényegében az Árpád-kori magyar ökumené tárul elénk. Peremei nagyjából az akkori magyar nyelvhatárt is jelzik.

A régi századokban Márton a gazdasági évnek kiemelkedő zárónapja: a tisztújítás, a fizetés, a jobbágytartozás lerovásának a napja volt. A Márton-napi járandóság a pap, a felköszöntés a tanító javadalmai között szerepelt. Az őszi szolgáltatást Szent Márton adója néven is emlegették. Mártont már a hazai középkorban a jószág egyik jeles patrónusaként tisztelték. A jószág e nap táján került végképpen az istállóba, és a pásztorok is ezen a napon számoltak el szolgálatukkal. Az egykori kötelezettségek a későbbi századokban elfelejtődtek, vagy ajándékozássá alakultak át. A pásztor sorra járta azokat a házakat, amelyeknek állatait őrizte, megvesszőzte az állatokat, hogy egészségesek legyenek, és köszöntőt mondott a gazdára. Ezért a ház urától ajándékot kapott. Például egy vasi faluban, Vépen így köszöntött be a házba a kanász: „Adjon Isten jó estét! Megjött Szent Márton püspök szolgája. Adjon Isten bort, búzát, békességet, lelkünknek örök üdvösséget! Dicsértessék a Jézus neve!” Jutalmul mákos- vagy túrós lepényt, esetleg pénzt kapott.

Módosítás dátuma: 2017. november 12. vasárnap, 08:51 Bővebben...
 

Datis nuperrime XII. Piusz pápa 1956. november 5-én kiadott enciklikája

E-mail Nyomtatás PDF

Datis nuperrime

XII. Piusz pápa 1956. november 5-én kiadott enciklikája

A magyarországi eseményekre reagálva, XII. Piusz pápa a szovjet megszállás másnapján, november 5-én kiadta (október 28. Luctuosissimi eventus, november 2. Laetamur Admodum után) harmadik, magyarokkal foglalkozó körlevelét is. Datis nuperrime (Minapi körlevelünk) kezdetű enciklikájában elítélte a szovjet megszállást, a vérontást, a magyarok újabb rabszolgasorsba taszítását. Kijelentette, hogy „a magyar nép szenvedése az égbe kiált”, és apostoli áldását küldte hazánknak. Említésre méltó esemény, hogy Milánó akkori püspöke, Giovanni Battista Montini -a későbbi VI. Pál pápa- éjjeli fáklyás körmenetben imádkozott a hívekkel együtt a forradalmárokért és vállán vitte a legigázott Magyarország szimbolikus keresztjét.A magyar sorsról XII. Piusz pápa később, a november tizedikei rádióbeszédében és karácsonyi rádiószózatában is szólt.

 

 DATIS NUPERRIME

XII. Piusz pápa enciklikája Magyarország szovjet inváziójának másnapján

Róma, 1956. november 5.


Egy nemrég kiadott körlevélben, melyet a katolikus püspökökhöz intéztünk, annak a reménynek adtunk kifejezést, hogy a nemes magyar nép számára végre talán felvirradt az igazságra és a szabadságra alapozott béke új hajnala, mert úgy látszott, hogy kedvezően alakulnak a dolgok a nemzet életében. A később érkezett hírek azonban fájdalmas keserűséggel töltötték el lelkünket. Megtudtuk ugyanis, hogy a magyar városokban és falvakban ismét folyik a polgárok drága vére, mert lelkük mélyéből vágynak az igazi szabadság után; az ország éppenhogy felállított intézményeit felforgatták; megsértették az emberi jogokat, és idegen fegyverek segítségével új rabszolgaságba taszították a vértől ázott nemzetet.

Módosítás dátuma: 2014. november 07. péntek, 10:46 Bővebben...
 

1956. november 4. hajnali 4. óra

E-mail Nyomtatás PDF

1956. NOVEMBER 4. HAJNALI 4 ÓRA

Hazánk, nemzetünk legsötétebb napjának hajnalát, november negyedikét mindig ébren érem meg. Az idén családi tragédiától is sújtva egy szemet sem aludtam. A hajnali négy órát tehetetlen dühvel, könnyes szemmel, zakatoló aggyal szenvedtem át, lepergetve egy belső filmet arról a végzetes napról. Ha valaki azt gondolná, hogy most utólag megjátszom a búsmagyar, aggódó hazafit, nagyon téved. Életem végéig meghatározó, kínzó élményben részeltettek a szó szerint vett Auróra ágyúi.

A debreceni Tóth Árpád Gimnázium humán tagozatú harmadik osztályában Varga Gyula, a kitűnő történész, néprajzos és népművelő volt az osztályfőnökünk, aki kitűnő pedagógusként igaz emberségre, hazafiságra nevelt bennünket. Az osztályunkban egyetlen egy ember sem akadt, aki ne tudta volna, hogy mi történik körülöttünk és nem kételkedett abban, hogy hová kell állnia, mit kell tennie. Gyuszi bácsi óvott attól, hogy valamibe belekeveredjünk, s egy életre lezárjuk magunk előtt az utat, mert mint történész és reális szemléletű paraszt ivadék azt is tudta, hogy mi következik. Arra ösztönzött, hogy figyeljünk, mindenütt legyünk ott, mert életünket meghatározó történeti időket élünk át. Csakhogy a tizenhét éves kor nem az az időszak az ember életében, amikor a jó tanácsot ilyen időkben mérlegelni szoktuk.

Módosítás dátuma: 2014. október 26. vasárnap, 11:45 Bővebben...
 

November 4. Károly napja

E-mail Nyomtatás PDF

November 4. Károly napja

Az 1747-ben épült köbölkúti Borromei Szent Károly tiszteletére szentelt római katolikus templom. Kürtössy Péter felvétele, 2015.Károly, azaz Borromei Szent Károly (1538 – 1584) milánói érsek, a Tridentinum nyomán bontakozó barokk jámborság sokoldalú úttörője volt.

Ismeretes, hogy Manzoni híres regénye, a Jegyesek a milánói pestis leírásában megörökíti Károly önfeláldozó felebaráti szeretetét, a betegekért való odaadását is. Érthető tehát, hogy a sűrűn ismétlődő pestisjárványok idején Rozália, Sebestyén és Rókus mellett az ő tisztelete is föltűnik.

Károly rokonságban állott a mantovai Gonzaga-családdal, ez pedig a Habsburg-házzal. Érthető tehát, hogy tiszteletét eleven itáliai barokk kapcsolatai révén is a bécsi udvar népszerűsíti. Így maga a Károly keresztnév is a dinasztia nyomán terjed el először az arisztokrácia, majd a nemesség és polgárság körében, tősgyökeres parasztnévvé azonban nem tudott válni. Tudomásunk szerint napjához néphagyomány nem fűződik.

A spanyol örökösödési háború a Habsburgok kezére juttatja Milánót. III. Károly az 1713. évi pestis idején fogadalmat tesz, és a híres bécsi Karlskirche építésével hódol védőszentjének. A templom alapkövét magyar ember, Erdődy László nyitrai püspök szentelte meg. Udvari példára, továbbá a római Collegium Germanico – Hungaricum magyar növendékeinek, későbbi híres főpapoknak buzgólkodására Károly tisztelete a XVIII. század folyamán terjedni kezd hazánkban is. Migazzi Kristóf révén a váci, Eszterházy Károly nyomán pedig az egri egyházmegye, továbbá az éledező Pestbuda válik a hazai Károly-kultusz melegágyává.

Migazzi Kristóf váci püspök, illetőleg bécsi bíboros érsek, az irgalmasok, majd a szeminárium kápolnáját (1780) ajánlotta Károly oltalmába. Odafesteti az új székesegyház Mária mennybevételét ábrázoló mennyezetfreskóján a hódoló magyar szentek közé. Károlyt pestispatrónusként látjuk a váci Szentháromság-emléken (1756) is. Ennek az eleven székvárosi kultusznak hatása, hogy a váci egyházmegyének alig van barokk temploma, amelyben Károly képével, szobrával ne találkoznánk (Alsónémedi, Kiskunfélegyháza). Egykorú képe ott van még a székesegyház sekrestyéjében és a piarista templomban is.

Károly volt a védőszentje a fiatalon elhalt Károly Ambrus főherceg váci püspöki kormányzónak, a későbbi prímásnak. Emlékezetére Ferenc király Károly-emlékérmet ajándékozott a váci káptalannak: in memoriam Archiducis Episcopi Vaciensis Sancto Carolo sacram. Ezt nagy ünnepeken a kanonokok viselni szokták.

Módosítás dátuma: 2015. december 28. hétfő, 09:36 Bővebben...
 

A táji munkamegosztás néprajzi vizsgálata

E-mail Nyomtatás PDF

A táji munkamegosztás néprajzi vizsgálata

Elnagyolt szóhasználattal hagyományosnak mondott paraszti társadalom családnál nagyobb egységeit, csoportjait (falurészeket, falvakat) a vagyoni rétegzettség mellett egyrészt műveltségbeli azonosság, azonosítás vagy nagyfokú hasonlóság kapcsolhatja össze, másrészt az egyes községek, népcsoportok különböző terményeikkel, készítményeikkel, szolgáltatásaikkal egy kisebb-nagyobb körre kiterjedő táji munkamegosztásban kapják meg sajátos helyüket. Az első esetben az egyezés, a hasonlóság kapcsolja egybe az embereket, hoz létre egységet, e második esetben az egymást kiegészítő különbözőségek egészítik ki egymást, és hoznak létre egységet. Ez a dolgozat ezeknek a kis- és nagy táji munkamegosztás-rendszereknek a vizsgálatára kívánja felhívni a figyelmet néhány dél-dunántúli példára hivatkozva.[1]

Az emberi társadalom legkisebb egységét, a családot és minden ennél nagyobb egységet, az őskortól kezdve napjainkig az önellátás és a sajátos, cserére alkalmas értékek termelésére való törekvés, a specializáció egymásnak ellentmondó egysége jellemzi. A kisebb egységek specializálódása, szakosodása szolgálja a nagyobb egységek viszonylagos és nagyságrendjével növekvő önellátását. (A családok önellátását a nemek és kor szerinti munkamegosztás, a faluközösségen belül a családok szakosodása, a nagytájon belül a falvak és néprajzi csoportok szakosodása stb.)

Nem véletlen, hogy a baranyai Hegyháton az 1880–90-es években a nemek szerinti szigorú munkamegosztás a magyar családokon belül együtt járt a népcsoport családjainak viszonylagos erősebb önellátásával, ellentétben a németekkel, kiknek asszonyai már többnyire nem szőttek, fontak, hanem mint a férfiak kocsiztak és kaszáltak. Ez a németség mára XIX. sz. elején a piac szükségleteihez igazodó árutermelő, és ezzel nagyobb tájegység munkamegosztásának előnyeit jelentősen kihasználhatta.[2]

Az önellátás vagy szakosodás egy vagy néhány termelvényre (melyek cseréjének segítségével mindent megszerezhetünk, amit magunknak megtermelni nem tudunk;) történetileg meghatározott aránya nem egyszerűen a termelési mód fejlettségének függvénye. A társadalmi fejlődés korai fokozatain, az ún. természeti népek közt is nagy eltéréseket találunk: vannak csaknem önellátók, s vannak egészen szélsőségesen szakosodott népek, melyek mindennapi megélhetése, élete függ egy nagyobb táji, különböző műveltségű, nyelvű, társadalmi fejlettségű népeket, népcsoportokat összefogó területi munkamegosztástól. Elég, ha itt csak néhány jól ismert példára hivatkozom:

Módosítás dátuma: 2017. október 08. vasárnap, 07:04 Bővebben...
 

November 3. Hubert

E-mail Nyomtatás PDF

November 3. Hubert

Hubert püspök tisztelete főleg Lotharingiában, a Rajnavidéken és Belgiumban virágzik, de hazánkban is több történelmi szakaszban felbukkan.

A vadászok, erdészek, lövészcéhek védőszentje.

Hubert († 727) a legenda szerint hercegi család elkényeztetett sarjadéka volt, aki teljesen a világi örömöknek élt. Egyszer nagypénteken is kiment vadászni: hirtelen egy szarvas tűnt föl előtte, amely agancsai között keresztet viselt. A látomás annyira megrendítette, hogy életét megváltoztatta. Annyi kétségtelen, hogy Lüttich első püspöke volt. Szentelését – ismét a legenda szerint – maga a pápa végezte. Amikor a püspöki öltözetet átadta neki, a stóla hiányzott. Erre egy mennyei angyal jelent meg, és stólát nyújtott át neki, amelyet ereklye gyanánt őriznek, és máig azokra teszik, akiket veszett kutya harapott meg.

Nevenapján nyugaton kenyeret is szentelnek, amelyet szintén ebmarásról, veszettségről tartanak foganatosnak. Ünnepén máig nagy vadászatokat rendeznek a nyugati országokban a tiszteletére.

Hazai kultuszárul keveset tudunk. A középkorban Hubert tiszteletére szentelték Garáb premontrei prépostságát. Ma már aligha lehet megállapítani, hogy a titulus a rend francia kapcsolatait tükrözi-e, vagy pedig – tekintve a hegyes-erdős környezetet – a vadászok, erdőjárók hazánkban is patrónusként tisztelték. Nem lehetetlen, hogy Hubert védőszentként való kiválasztásában még az Árpádok csodaszarvas-hagyománya is közrejátszott. A hajdani Felvidék templomaiban egykorú, tehát középkori ábrázolásaival is találkozunk. Ludrófalva (Ludrová) Mária koronázását ábrázoló szárnyas-oltárán (1510) több szent társaságában György mellett Hubert is ott hódol.

Módosítás dátuma: 2012. november 03. szombat, 08:43 Bővebben...
 

Halottak napja

E-mail Nyomtatás PDF

Halottak napja

A felsőgödi temető halottak napján, 2011.

Halottak napja, a régiségben olykor lölkök napja, lelkeknek emlékezete, a küzdő Egyház ünnepélyes megemlékezése a szenvedő Egyházról. A szegény szenvedő lelkek üdvösségének ügyét a jámborsági hagyomány a szegények, koldusok istápolásával érezte legméltóbban szolgálni: leginkább, legünnepélyesebben temetés alkalmával és Halottak napján. A szegedi tájon egészen a legújabb időkig a hagyományőrző családok már Mindenszentek ünnepén fehér üres kalácsot szoktak sütni. Régi szegedi polgárasszonyok mézzel vonták be a tetejét. Ez a Mindönszentök kalácsa, másként kúdúskalács, amelyet délután sírjaikhoz igyekezve, a temető kapujában várakozó koldusoknak osztogattak azzal a kéréssel, hogy ők is emlékezzenek meg a család halottairól. A koldusok könyörgését a régi szegedi hagyomány különösen foganatosnak tartotta. Archaikus felfogás szerint a nap alkonyattól másik alkonyatig tart. Így érthető a halottak estéje elnevezés, amely Mindenszentek napjának estéjét jelenti polgári számítás szerint. Ilyenkor a halottak emlékezetére országszerte egy, esetleg két órahosszáig szólnak a harangok. Tápé népének hite szerint ez idő alatt nyugszanak, megpihennek, nem szenvednek a lelkek a tisztítóhelyen. Ez a jámbor hiedelem már a középkor legendavilágában felbukkan.

Módosítás dátuma: 2013. november 01. péntek, 20:11 Bővebben...
 

Halottak napjára

E-mail Nyomtatás PDF

Halottak napjára

temető Bogácson 2013.11.01. Fotó: Pintér Tamás
Temető Bogácson. 2013.11.01. fotó: Pintér Tamás
(a képre kattintva megtekintheti a fotógalériát)

Világítunk

[...]

– Tudod-e, milyen nap van ma? – kérdezi anyám.

– Szombat.

Mosolya jelzi, hogy azt ő is tudja, a szombati napot.

– Meg kellene emlékezzünk azokról, akik meghaltak.

Másfelé irányult hát a kérdése. Valami felé, amit begyepesedett régi szokásaink között én már nem tartok számon, és amit anyám, talán hogy az én közönyömet is pótolja, kétszeresen emlékezetébe vésett.  A szeme járásán látom, hogy kerülget engem a gondolataival. Szakadékok között az ösvényt keresi, amely hozzám vezet. […]

– Tudod-e, hol van a nagyapád sírja?

Mondom, hogy a temető északi felében a rokonok fertályán, de a sok egyforma hant között bizonyosan eltévednék. Nem voltam ott apó temetésén. Enyeden, a Bethlen kollégiumban ért a halálhíre. Később, amikor az iskola útnak eresztett, pontosabban: amikor a mozgalmi élet hívására otthagytuk az iskolát, a diákélettel együtt a múltunkat is elfelejtettük. A jövő tartotta fogva minden gondolatunkat. Amely azóta ugyancsak múlttá öregedett apó emlékével együtt.

– Ennyire megfeledkeztél volna nagyapádról?

 

Módosítás dátuma: 2015. november 03. kedd, 08:45 Bővebben...
 

A vízhaszonvétel és árvízvédelem hagyománya Magyarországon

E-mail Nyomtatás PDF

A vízhaszonvétel és árvízvédelem hagyománya Magyarországon

1999 tavaszán – a Tiszán eddig még nem észlelt magas vízállás mellett – csaknem félmillió hektárt ért el a belvíz. A víz olyan felületeket is elöntött, amelyek a történelem során mindig szárazon maradtak. Ezt igazolja az Árpád-kortól napjainkig létező, oklevelekben folyamatosan szereplő falvak sora. Ezt a magas vízállást, de főleg a belvizek kiterjedését nem lehet pusztán azzal magyaráznunk, hogy a vízgyűjtő területeken lehullott csapadék és hóolvadék korunkban egyre rövidebb időben éri el a folyókat, és így a korábban időben elhúzódó lefolyás most összetorlódik. Ennek oka az, hogy fogynak a hegyeket borító és a vizet visszatartó erdők, és egyre nagyobb a vizet be nem fogadó beépített, útburkolattal ellátott terület. A kisebb patakok, vízfolyások útját is lerövidítették és sok esetben beton-ágyba kényszerítették. A veszély továbbra is csak növekedni fog, ezért a gátak magasítását tervezik. Minél magasabbak lesznek a gátak, annál nagyobb gondot jelent majd a belvizek és kisebb vízfolyások vizének átemelése a folyómederbe. 1999-ben tavasszal és most, 2000 elején a szivattyúzás költségei több millió forintba kerülnek naponta. Nyilvánvaló, hogy ez a „vízkezelés” zsákutcába jutott.

Van már megoldás? A múlt ismerete alapján gyökeresen más vízgazdálkodás lehetőségére is gondolnunk kell, és meg kell vizsgálnunk, alkalmazható-e ez a 21. század elején? Történeti-néprajzi kutatásaim során, amelyeket jobbára a Duna Tolna és Baranya megyei szakaszán végeztem, kirajzolódott a régi ártéri gazdálkodás rendszere. Ez a Kárpát-medence más tájaira is érvényes lehetett és másutt is „működött”.

A 18. század folyamán felszámolt ártéri gazdálkodás és vízhaszonvétel lényege az, hogy az ember nem kísérelte meg a víz kiáradásának megakadályozását, nem akarta azt korlátozni. Éppen azzal akadályozta meg a magas vízszintek és árvizek rombolását, hogy igyekezett a magasabb vizet azonnal, az emelkedés kezdetén minél messzebbre ki- és szétvezetni, minél nagyobb területen szétteríteni, mégpedig nem kevés vízépítési földmunkával, mesterséges csatornákkal. Ezeket az árkokat állandóan tisztította, karbantartotta, és így apadáskor ugyanezek a csatornák vissza is vezették a mederbe a kiáradt vizet. Nem maradt az ártérben lefolyástalan, pangóvizes, elárasztott vegetáció. A néhány napos vagy hetes elárasztás nem ölte ki a füvet, nem szárította ki az erdőket. A természettel való eszményi együttműködésnek is nevezhető ez az eljárás.

Módosítás dátuma: 2017. október 08. vasárnap, 07:05 Bővebben...
 

Laetamur Admodum XII. Piusz pápa 1956. november 1-én kiadott enciklikája

E-mail Nyomtatás PDF

Laetamur Admodum

XII. Piusz pápa 1956. november 1-én kiadott enciklikája

Az 1956-os forradalom eseményeit az egyház is élénk figyelemmel kísérte. Egyedülálló a római katolikus egyház történetében, hogy a pápa, jelesül XII. Piusz, kilenc nap alatt háromszor is enciklikában foglalkozzék a magyarokkal, a magyarországi eseményekkel.  Első körlevelét (Luctuosissimi eventus) követő öt nappal, november elsején adta ki újabb, Laetamur Admodum (Nagy örömünkre szolgál) kezdetű, további buzgó imádkozásra felszólító enciklikáját, melyben többek között örömét fejezte ki, hogy Stefan Wyszynski bíborost, Varsó érsekét, valamint Mindszenty József bíborost, esztergomi érseket visszahelyezték méltóságukba és felelős hivatalukba. A Magyarországról érkező hírek alapján körlevele hangneme bizakodó, hitte, hogy végre feldereng „az igazságosságra alapozott béke új korszakának hajnala Lengyelország és Magyarország népei számára.”

LAETAMUR ADMODUM

XII. Piusz pápa
az 1956-os magyar forradalom eseményeivel foglalkozó második enciklikája

Róma, 1956. november 2.


Nagy örömünkre szolgált az a tudat, hogy nemcsak az egész katolikus világ püspökei, hanem más egyházak lelkészei és hívei is lelkesen csatlakoztak felhívásunkhoz, melyet legutolsó „LUCTUOSISSIMI EVENTUS” kezdetű körlevelünkben tettünk közzé, hogy közös imádsággal ostromoljuk az eget és így imánk hathatós legyen.

Módosítás dátuma: 2014. november 05. szerda, 09:15 Bővebben...
 

November 1. Mindenszentek

E-mail Nyomtatás PDF

November 1. Mindenszentek

Felsőgödi temető 2012. 11. 01. Benedek CsabaA mindenszentek olyan ünnep, amelyhez a halottakra való emlékezés szokásai, hiedelmei kapcsolódnak. Az 1. sz.-tól kezdődően a keresztény egyházak nov. 1-jén ünneplik. Mindenszentek, a göcsejiek ajkán mincién napja. Katolikus tanítás a szentek egyessége. Eszerint az élő és elhalt hívek titokzatos közösséget alkotnak, és az Úr színe előtt egymásért könyörögnek, helytállanak. A küzdő egyház (Ecclesia militans) a földön élő, a szenvedő egyház (Ecclesia patiens) a már meghalt, de még a tisztítóhelyen szenvedő, a diadalmas egyház (Ecclesia triumphans) pedig a már mennyekbe jutott, üdvözült hívek társasága.

Mindenszentek napja mindazon megdicsőült lelkek ünnepe, akikről megszámlálhatatlan sokaságuk miatt a kalendárium külön-külön, névszerint nem emlékezik meg. Amint a Jelenések Könyve írja (7,9 – 10): Ezután akkora sereget láttam, hogy meg sem lehetett számlálni, minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből. Ott álltak a trón és a Bárány színe előtt, fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaágakkal. Nagy szóval kiáltották: „Üdv Istenünknek, aki a trónon ül, és a Báránynak!”

Természetes, hogy Mindenszentek ünnepét középkori misekönyveink számontartják. Érthető, hogy a bencés Cluny hatására, amely az ünnepet kezdeményezte, a magyar bencések is korán kiveszik részüket a kultusz szolgálatából. Ilyen a pécsváradi apátság Mindenszentek-temploma (1158), a bencés Oszrómindszent (1183), továbbá Németújvár (Güssing, középkor) és Szkalka (középkor) titulusa. Ősrégi a gazdag múltú pécsi Mindenszentek-templom. Nagyszombat a klarisszáké (1255), Bajcs (1283) pedig a pálosoké. Mindjárt látni fogjuk, hogy számos plébániatemplom patrociniuma is a középkorba nyúlik vissza.

Mindenszentek ünnepe és tisztelete igazában mégis a Tridentinummal újjászülető szentkultusz nyomán válik általánosabbá. Monumentális barokk mennyezetfreskóinkon (Győr, Eger) megnyílik az ég, és látjuk a mennyország népét, a minden szentek seregét. Barokk oltárképeink előterében nemzeti szentjeink állanak színpompás díszmagyarban: Csehimindszent (1732, Dorffmeister István).

Bár az ünnep a szentek egyetemes egyességét lelkendezve hirdeti és ezzel az európai közösségtudat kialakításában jelentős része volt, önállóságát, liturgikus rangját azonban nyilván a jozefinizmus lelkipásztori közönye következtében teljesen elvesztette, és gyakorlatilag a halottak napjának vigíliája lett belőle. A mindenszenteki búcsúnap megülése ezért mind a lelkipásztornak, mindpedig a híveknek sok töprengést okoz. Ragaszkodnának a nap ünnepélyes megtisztelése érdekében a summázó jellegű titulushoz, de ugyanakkor már a következő napra gondolnak. Elsorvasztotta a kultuszt az is, hogy Mindenszentek a legújabb időkig pirosbetűs parancsolt ünnep és ezért a búcsúnapot számos helyen előrehozzák Krisztus király vasárnapjára, vagy pedig a következő vasárnapra teszik át.

Módosítás dátuma: 2016. november 01. kedd, 06:08 Bővebben...
 

Október 31. Farkas napja, reformáció

E-mail Nyomtatás PDF

Október 31. Farkas napja, reformáció emlékünnep

Wolfgang, magyar megfelelője Farkas bencés, Regensburg püspöke, 971 táján misszionáriusként hazánkban is járt. Boldog Gizellát, Szent István feleségét ő nevelte. Kultusza főleg a XV. század folyamán a felső-ausztriai Sankt Wolfgang bencés apátságból ágazott ki, amely sírja révén búcsújáró hely is volt. Tisztelete az egész német–római birodalmat, de hazánkat is meghódította.

Ausztriában sok helyen az a legenda járja, hogy amerre Szent Farkas vándorolt és megpihent, ott a lába nyomát egy-egy kő megőrizte. Stájerországban azt tartják, hogy az első fejszét ő készítette a jámbor elődöknek. A középkori legenda szerint Wolfgang fejszéjének elhajításával jelölte ki, hogy hol kell templomot építeni. Így érthető, hogy az erdőirtók, famunkások, ácsok védőszentje lett. A jámbor hagyomány szerint ilyen helyre épült maga a híres apátság is. Baltáját itt a főoltárba falazták. A szent hívei a balta apró mását amulettként óraláncon, olvasón viselik. Ezt előbb ahhoz a kehelyhez szokták a búcsúsok érinteni, amely még az övé volt. Állítólagos lábnyomaihoz (St. Wolfgangstritt) több osztrák helyen fájóslábúak zarándokolnak, egy miatyánknyi időre ráborulnak és lábukat odaérintik. Nyoma van, hogy a szemfájósok is tisztelték, bizonyára az evangéliumi szálka és gerenda miatt, amely megakadályozza a tisztánlátást, vagyis az üdvösséghez vezető életet. Ennek eltávolítására alkalmas az ő baltája, vagyis közbenjárása. Névmágiás megfontolásokból a farkasoktól óvakodó osztrák pásztorok is védőszentjükként tisztelik.

Névünnepe már a Pray-kódex naptárában szerepel, tehát az Árpád-kori jámborság előtt sem ismeretlen. Magyarországi kultusza azonban adataink szerint igazában a középkor végén, elsősorban Dunántúl és az egykori Felvidéken bontakozott. Pozsony és Sopron városából tudunk a sírjához való egyéni zarándoklatokról is. Ebben az időben Csehi faluban (Tolna) Drágffy János kápolnát is emeltetett Farkas tiszteletére. A soproni Szent Gyöngy-kápolna egyik mellékoltárát Farkas tiszteletére alapítatta Herb Ulrik soproni polgár (1440 előtt). Nyilván hamarabb épült, mint a bánfalvi Farkas-kápolna. Az oltár 1532-ben átkerült a Szent Mihály-templomba. Ennek oka az volt, hogy a városi tanács a várárok mellett lévő Boldogasszony-templomot a török veszély miatt lebontatta, és így főoltára a Szent György kápolna Farkas-oltárának helyére került. A Szent Farkas-céhbe tömörült ácsok és molnárok, tehát a faművesek nem engedték oltárukat elpusztulni, hanem átmentek vele a Mihály-templomba. Ez a céh egyébként már 1459-ben is megvolt, szabályzatát a városi tanács újra megerősítette (1543).

Módosítás dátuma: 2013. október 31. csütörtök, 11:24 Bővebben...
 

Október 28. Simon – Júdás Tádé

E-mail Nyomtatás PDF

Október 28. Simon – Júdás Tádé

Szent Júdás Tádé szobra a váci Gombás patak kőhídján. Kürtössy Péter felvétele. 2011Simon – Júdás, másként Simon-Júda már a magyar középkorban is számontartott kettős apostolünnep. Júdásnak az Iskariótitól való megkülönböztetésül Júdás Thaddeus (Tádé) volt a teljesebb neve. Középkori magyar szóalakja: Tágyás (1211).

Apokrif fogantatású legendáját, az Abgar-kép történetét a Winkler-kódexben olvassuk: mikoron Krisztus predikála Zsidóságba, Jeruzsalem táján, hallván ezt Abagarus edissai király, hogy Krisztus sok csodákat tenne Zsidóságban, Abagarus íra köszenetöt Jézusnak.

Hallottam az egésségökről, kiket orvosságok nélkül és fivek nélkül tész és szóddal vakokat velágosojtasz, sántákat jártatsz, poklosokat vigasztasz, halottakat elevenejtesz, kiket mind hallván te rólad, megtökéllem én lelkömben. És ez kettő közül egy légy, avagy Te légy Isten menyországból, hogy ezöket tészöd, avagy hogy Istennek fia légy, hogy ezöket mívelködöd. Azért kérlek tégödet jó Jézus, ez levél szerént, hogy méltóljál én hozzám munkálódnod és én kórságomat, kit régtőlfogva szenvedök, avagy vallok, meg vigaszjad. Mert az bizonysággal meghallottam, hogy az zsidók ellenöd zugodnak és akarnak ellenködni te ellenöd. Azért jőjj énhozzám, vagyon énneköm egy kis városom, de ékös. Elég leszen mind te neköd s mind énneköm.

De Úr Jézus Krisztus eképpen felele neki: Boldog vagy te, ki énbennem hittél, miért nem láttál. Mert meg vagyon énrólam írván, boldogok, kik engömet nem láttanak és hittenek, de maga azokról melyeket énneköm írtál, hogy én tehozzád mennék, először kell énneköm mindönöket beteljesejtenöm, melyekért én bocsátott vagyok. Annak utánna attól elvétetöm, ki engömet bocsátott. Mikoron én is menyországba fel menendök, bocsátok tehozzád egyet én tanítványim közől, ki tégödet megvígaszjon és megéltessön.

Látván immár azért Abagarus, hogy Krisztusnak színét, avagy személyét nem láthatnája, néminemű képírót bocsáta Jézushoz, hogy uronknak képét, ábrázatát csak írva láthatnája, kit személy szerént nem láthata. De mikort a képíró Krisztushoz jött volna, és Krisztusnak orcájának fényösségétől nem igyeközhetik vala megírnya mi ábrázú, avagy mi szabású Krisztus volna és mint őneki hagyta vala, meg nem írhatá. Látá Krisztus a képírónál a ruhát, vevé és ő orcájához nyomá és eképpen ő szent színét Abagarus királynak az ruhára nyomva küldé.

Módosítás dátuma: 2016. október 25. kedd, 08:08 Bővebben...
 

A magyar szabadság 1956 királyi öröksége

E-mail Nyomtatás PDF

A magyar szabadság 1956 királyi öröksége

Iván Kovács László gödi mártírra emlékeznek a 301-es parcellában. 2012. Benedek Csaba fotójaSenki nem tervezte meg, senki nem készült rá, mégis, mintha mindenki remélte volna. Mint ismeretlenből jött üstökös csillag, ragyogott fel a világtörténelem legtisztább forradalma.

Titkát, lényegét nem értjük igazán ma sem, kutatjuk, próbáljuk megmagyarázni eseményeit, egyedülálló jellegét, a csodát. Egyszer Jézust megkísértették kérdésekkel, s Ő a porba jeleket rajzolt, melyek értelmét senki sem tudta, csak Ő. Mi is megpróbáljuk a történelembe írt jelet megfejteni, értelmezni: a pesti srácok forradalmát. Mert a tüntetést az egyetemisták kezdeményezték, ők vonultak fel a Műegyetemtől Bem apó szobráig, és onnan tovább, a Parlament elé, és onnan tovább a Rádióhoz is. De a harcokat már zömmel a tizenéves pesti srácok vívták, utcagyerekek, tanoncok, ipari tanulók, szabolcs-szatmári segédmunkások, munkásszállások lakói, és közöttük ott voltak az állami gondozottak, az árvaházak lakói is, akik az első este kitörtek a sashegyi otthonból.

Egy 1956-ért elítélt, majd a legmagasabb méltóságig jutott úr azt mondta nekem: Gyerekek voltak, kaland volt ez. Eleinte azt sem tudták, merre is kell lőni…

Kaland? Mely nemegyszer úgy végződött, hogy a gyermekember a testére kötött gránátokkal a hernyótalp alá vetette magát! Milyen kaland ez? Milyen balhé?

A másik magyarázat így szól: Betelt a pohár! A gyűlölt rendszer ellen fellázadt a meggyötört, megalázott nép. Úgy, mint mikor az állat, ha sarokba szorítják, és egyszerre már nincs más választása, minden erejét összeszedve megtámadja kínzóját, gazdáját és vakon harap, döf, rúgkapál. Túlcsordult a felgyűlt gyűlölet, harag, és ez elsöpörte a zsarnokokat.

Tudjuk, nem így volt. Nem a rabok támadtak föl, nem a munkaszolgálatosok, a kitelepítettek, a meghurcolt egykori katonatisztek, csendőrök vagy azok gyermekei, a kulákok, a mindenéből kiforgatott, egykori uralkodó osztály tagjai fogtak fegyvert, az internáltak támadtak kínzóikra, hanem a józsefvárosi, ferencvárosi, Baross téri, Széna téri, angyalföldi és csepeli srácok, munkások. És hol söpörték el kínzóikat, hol hatoltak be a rendőrségre, pártházakba, kormányzati épületekbe, és kikkel számoltak le akkor? Hol volt az az elkeseredett gyűlölet október 25-én reggel, amikor az első szovjet tank az Astoriánál megadta magát? A sarki ház emelete még füstölt, a kirakatok betörve, törmelék és halottak az úton, egy szétroncsolt villamos a Múzeum körúton – még 23-án éjjel a kereszteződésben álló tankra vezette rá egy kalauznő, aki a megindított szerelvényről leugrott –, a tank tornya felnyílt és zsebkendőjét feltartva egy piszkos, elgyötört katonaarc jelent meg. Három nap óta étlen-szomjan, lőszere fogytán: megadta magát. A kapualjakban, lépcsőházakban meghúzódó tömeg lassan kimerészkedik az úttestre, valaki feltűzi a piros-fehér-zöld zászlót a tankra. Körülveszik a remegő katonát. Egy ember öklét emelve rohan a tank felé, kiált. Valakijét elvesztette ott, de lefogják, visszalökik: megadta magát! Ember! S innen indul a fegyvertelen tömeg a Parlamenthez, hogy tiltakozzon: Nem vagyunk mi fasiszták. Október 25. A véres budapesti csütörtök…

Módosítás dátuma: 2016. november 01. kedd, 15:19 Bővebben...
 

Luctuosissimi eventus XII. Piusz pápa 1956. október 28-án kiadott enciklikája

E-mail Nyomtatás PDF

Luctuosissimi eventus

XII. Piusz pápa 1956. október 28-án kiadott enciklikája

XII.Piusz pápa[1] 1956. október 28-án adta ki Luctuosissimi eventus (Azok a gyászos események) kezdetű enciklikáját[2] a magyar nép békéjéért és szabadságáért folyó nyilvános imákról, melyben az 1938-banBudapesten megrendezett XXXIV. Eucharisztikus világkongresszuson való részvételére is visszaemlékezett. Körlevelét felolvasták a Vatikáni- és a Szabad Európa Rádióban is, az összes olasz templomban kihirdették a szentmisén, aminek hatására a következő napokban az ország minden részén gyászmiséket tartottak a magyar halottak lelki üdvéért. Hazánkban a hívek értesítésére egyedül Virág Ferenc pécsi püspök adott ki egy körlevelet, aki maga is a külföldi rádiókból értesült az enciklika kihirdetéséről. Október 30-án a Kossuth rádió adott róla rövid értesítést, majd november másodikán az Új Ember című katolikus hetilap közölt róla ismertetőt.

 

LUCTUOSISSIMI EVENTUS

XII. Piusz pápa enciklikája
a magyar nép békéjéért és szabadságáért folyó nyilvános imákról

Róma, 1956. október 28.


Azok az igen gyászos események, melyek Kelet-Európa népeit sújtják, különösen pedig a számunkra oly kedves Magyarországot, amely most egy borzalmas öldöklés vérében fekszik, mélyen megrázzák atyai lelkünket. De nemcsak a mienket, hanem bizonyára mindazokét, akik számára drága értéket jelentenek a civilizáció jogai, az emberi méltóság és szabadság, amely kijár egyénnek és nemzetnek egyaránt. Apostoli hivatalunkból fakadó tudat ösztönöz bennünket ezért arra, hogy sürgető felhívással forduljunk hozzátok Tisztelendő Testvérek és a rátok bízott nyájhoz, hogy testvéri szeretettől csatlakozzatok hozzánk, könyörögjünk az Istenhez, esdjük ki Tőle, Akinek kezében van a népek sorsa és vezetőinek nemcsak hatalma, hanem élete is, – hogy legyen vége a hatalmas vérontásnak és ragyogjon fel végre az igazi béke, amely igazságon, szereteten és igazi szabadságon alapszik.

Módosítás dátuma: 2014. november 05. szerda, 09:14 Bővebben...
 

1956 az Érmelléken

E-mail Nyomtatás PDF

1956 az Érmelléken

(Sass Kálmán, Balaskó Vilmos és Dr. Andrássy Ernő szerepe az érmihályfalvi események tükrében)

Érmelléki szolidaritás

A lengyelországi, kelet-németországi, majd a magyarországi 1956-os forradalom rést ütött a kommunista zsarnokságon. A félelem keltette terrorintézkedéseknek sok tízezer ártatlan, békés ember esett áldozatául: értelmiségiek, mesteremberek, földművesek, katonai vezetők, férfiak, asszonyok, idősek és fiatalok. Romániában politikai összeesküvéssel, rendszerellenes izgatással, államellenes szervezkedéssel és hazaárulással vádolták az elhurcoltakat. A magyarságra ráadásul az önálló Erdély megalakítására való felbujtás vádját is igyekeztek rábizonyítani. Súlyos vádakat koholtak olyan emberek ellen, akikre méltó tisztelettel nézett fel mindenki.
Az 1956. október 23-ai budapesti események hallatán egyfajta reménység lett úrrá az érmelléki magyarságon: hátha a forradalom hullámai átcsapnak Romániába, hátha itt is enyhül a diktatúra szorítása.
1956. október 28-án az érmihályfalvi postás egy magyar nyelvű felhívásra bukkant, melyben ez volt olvasható. „Magyar és román testvérek! Velünk közös harcban vívjuk ki a függetlenséget! Ne egyetek több puliszkát, ne higgyetek a hazug híreknek! Budapest a miénk!” A később nyilvánosságra hozott titkos jelentések alapján tudjuk, hogy a határmenti magyar falvakban a parasztok nagy mennyiségben vásárolták fel az olajat, cukrot, petróleumot, mert az a hír járta, hogy a Partiumban is „hasonló lesz a helyzet, mint Magyarországon”. 1956. október 28-án este Érmihályfalván több, kézzel írott röplapot is találtak még, amelyek azt hirdették, hogy Erdély újra az anyaországhoz fog tartozni. Ennek hamar híre ment, így a román államvédelem megkezdte a kivizsgálásokat. A határmenti falvakban egyfajta szükségállapot uralkodott. Gheorghiu Dej kommunista diktatúrája mindent elkövetett, hogy a forradalom eszméi nehogy megfékezhetetlen méreteket öltsenek, lángba borítva az országot. Természetesen a szervezkedési kísérletek száma megnövekedett. A falakon, kerítéseken, a közintézményeken megjelentek a szocialista rendszert bíráló és elitélő, valamint a magyarországi forradalommal szolidarizáló és Nagy Imrét éltető feliratok.
A román hatalom, illetve a pártaktivisták körében úrrá lett pánik igazolja, hogy ott is veszélyt szimatoltak, ahol az emberek rezignáltan követték a rájuk zúduló szabályokat. 1959. július 17-én, egy bukaresti látogatás alkalmával, Kállai Gyulának, az egyik magyar pártvezérnek, Nicolae Ceauşescu, későbbi román diktátor, kertelés nélkül kijelentette:

„Bennünk nincs semmiféle szentimentalizmus (…) és úgy gondoljuk, hogy nem kell azt kérdeznünk, hogy mit szólna a reakció, hanem együttesen oda kell ütnünk.”

Módosítás dátuma: 2014. október 26. vasárnap, 11:44 Bővebben...
 

Visszaemlékezéseim 1956-ra 1. A szabadságharc napjai

E-mail Nyomtatás PDF

Visszaemlékezéseim 1956-ra

1. A szabadságharc napjai

Ima a 301-es parcellában. 2012. 10. 23.1945 elején a Hunyadi Páncélos Hadosztály Sízászlóaljában teljesített rövid ausztriai frontszolgálat és az azt követő öt éves szovjet hadifogság keserves évei után, 1950 végén kerültem vissza a vörös uralom alatt lévő hazámba.

Lassan gördült át a vonat a határon, magunk mögött hagytuk a szöges drótkerítéseket és a magasba nyúló őrtornyokat. Megérkeztünk! Újra magyar földön voltunk, szeretett hazánkban. Örömünkben egymás kezét szorongattuk, és könnyes szemmel ölelgettük bajtársainkat, majd hirtelen rázendítettünk a himnuszra. Mikor e szavakat rebegte sírásra görbült ajkunk, hogy „megbűnhődte már e nép a múltat s jövendőt”, eszembe jutott történelmünk, melynek viharában hányszor voltunk leigázva idegen népek által, de mégis sikerült fennmaradnunk. Ezek a szavak, közös sorsunk és történelmünk kovácsolt most egybe minket.

Mikor a vonat teljes hosszában átért a magyar földre, hirtelen megállt. A szovjet határőrök végignézték az egész szerelvényt a kocsik alá bújva orosz emberek után kutatva, akik megunták a hazájukban való életet. Ezután az őrök felnyitották a vagon ajtaját és bekiabáltak azon:

- Doszvidania, vási prigyot! (Viszontlátásra, a tieitek jönnek).

A viszontlátást semmiképpen nem óhajtottuk velük, de elfogadtuk üdvözletüket és vártunk a fejleményekre. Két magyar géppisztolyos katona ugrott fel a vagonba és köszönés helyett így kiáltottak ránk:

- Fogják be a pofájukat!

Egymásnak háttal a vagon közepére álltak és ránk szegezett géppisztolyaikat görcsösen markolva hideg, kifejezéstelen arccal bámultak a megnémult foglyokra. Mi a vagon fenekén ültünk a meglepetéstől lebénulva. Micsoda fogadtatás ez öt évig tartó rabság után a saját hazánkban? A katonák tányérsapkáján kék szalag és közepén az ötágú vörös csillag díszelgett, a magyar nemzeti színek helyett. Ez eléggé lehangoló látványnak tűnt. Később megtudtuk, hogy ezek a katonák a hírhedt ÁVH kötelékébe tartoztak és az állam megvédése volt a feladatuk. Nehéz volt megérteni, hogy a népi demokráciát miért kellett őrizni a néptől? Erre a kérdésre sosem kaptam választ. Viszont megértettük, miért utaztunk zárt vagonokban és rájöttünk arra, hogy saját hazánkban ellenségként fogadtak. A szovjetek amerikai nyomásnak engedve hazaszállítottak, de itthon nem számítottak ránk és nem tudtak velünk mit kezdeni. Ez volt az „Isten hozott” a saját hazánkban, amelyért egy pár évvel ezelőtt kész voltam meghalni. Szótlanul ültem, visszafojtott düh szorongatott és eszembe jutottak az öt évvel ezelőtt történtek, az „első szabad május Budapesten” átélt napjai.

Elindult a vonat és a bezárt ajtók mögött a két katona ránk szegezett géppisztolya és hideg tekintetük kísérte minden mozdulatunkat. Nem sok jót és szépet várhattam a hazámba visszatérve, mint ahogy azt az öreg jósnő öt évvel ezelőtt megmondta.

Módosítás dátuma: 2014. október 26. vasárnap, 12:04 Bővebben...
 

Visszaemlékezéseim 1956-ra 2. A menekülés

E-mail Nyomtatás PDF

Visszaemlékezéseim 1956-ra

2. A menekülés

A lethbridgei magyar emlékmű 1956-os emlékplakettje. Gemer Carole felvételeSűrű, tejszínű, ködös reggelre ébredtem 1956. november nyolcadikán. Hárman jöttünk össze a megbeszélt helyre és indultunk el utunkra, melynek végét magunk sem láttuk. A szovjet rabságban mindig az a vágy égett bennem, hogy hazámba, otthonomba visszatérhessek egyszer. Éppen öt év elteltével, mint egy üldözött vad, alig vártam, hogy elhagyjam most azt. Egy szál ruhában, a bicikli kormányára akasztott zacskómban fél vekni kenyérrel indultam el a kétszáz kilométeres útra. Búcsút sem vettem anyámtól, testvéreimtől, a családtól, jobbnak láttam elkerülni azt. Valami belső erő kergetett egy békésebb, egy szabadabb életre. A barátságtalan, ködbeburkolt Duna útról, Felsőgöd fő utcájáról az országútra tértünk le. Némán tapostam a bicikli pedálját az ismeretlenbe vezető utam első kilométerein, mikor eszembe jutottak Reményik Sándor, erdélyi költő versének sorai:

Eredj, ha tudsz. . .

Eredj, ha gondolod,

Hogy valahol, bárhol a nagy világon

Könnyebb lesz majd a sorsot hordanod.

Eredj. . .

Szállj, mint a fecske, délnek,

Vagy északnak, mint a viharmadár,

Magasából a mérhetetlen égnek

Kémleld a pontot,

Hol fészekrakó vágyaid kibontod.

Eredj, ha tudsz.”

Módosítás dátuma: 2014. október 26. vasárnap, 12:04 Bővebben...
 

Magyar nyomok 2.

E-mail Nyomtatás PDF

Magyar Nyomok 2.

Avanti ragazzi di Budapest! Előre budapesti srácok!

Az 1956-os magyar forradalom eseményeit az olasz közvélemény is élénk érdeklődéssel és szimpátiával követte. Ahogy Szőnyi Zsuzsa írja, az olasz nép nem feledte el, hogy 1849-49-ben a magyarok Türr István és Tüköry Lajos vezetésével a Garibaldi-féle szabadságharc segítségére siettek.

Minden olasz politikai csoportosulás –természetesen a kommunisták kivételével...- támogatta a forradalmár magyar ifjakat, az eseményeket október 26-án még a parlamentben is megvitatták, melynek eredményeképpen az olasz külügyminiszter, Gaetano Martino kormánya nevében felemelte szavát a szovjet tankok budapesti megjelenése ellen. Beszédét a képviselők állva hallgatták végig, s többször tapssal szakították félbe. A november negyedikén bekövetkezett szovjet beavatkozás után két nappal újabb parlamenti ülésen tárgyalták a fejleményeket. Ennek hatására Olaszország az ENSZ közgyűlésén is felszólalt, ahol amellett, hogy elítélte a szovjetek közbeavatkozását, nemzetközi fellépést is javasolt úgy a Szovjetunió, mint a Kádár-kormány ellen. Az amerikai és orosz fél között, a szuezi válság megoldására kötött hallgatólagos megállapodás azonban a nyugat-európai nagyhatalmakat is passzív álláspontra kényszerítette.

A magyar forradalom híre egész Itáliában szolidaritási hullámot indított el. A politikai pártok, szakszervezetek és különféle más társadalmi csoportosulások sajtónyilatkozatait országszerte követték a tiltakozó megmozdulások, a diáktüntetések. Példának okáért a Giovane Italia nevű, antikommunista diákokat tömörítő szervezet október 25-től kezdve három héten keresztül szervezett tüntetéseket Rómában, melyeken olykor tízezer diák is részt vett. A történeti források szerint ekkor nemegyszer a rendőrségnek is be kellett avatkozni, hogy megvédjék a szovjet nagykövetséget valamint a kommunista L’Unita nyomdáját.

A Vöröskereszt irányításával véradási akciók indultak szerte az országban, s azt gyógyszerekkel, kötszerekkel és élelmiszerekkel egyetemben az olasz honvédelmi minisztérium által rendelkezésre bocsájtott két repülőgéppel juttatták el Bécsen keresztül hazánkba.  A torinói kórház egy tíz orvosból, hat ápolóból és harmincfős segédszemélyzetből álló mozgó elsősegély egységet küldött fővárosunkba, melynek finanszírozását a Fiat cég vállalta magára. A szicíliai régió is részt vett az adományozásban, ők tíz vagon narancsot és citromot küldtek a felkelőknek.

Módosítás dátuma: 2016. október 09. vasárnap, 08:50 Bővebben...
 

Ellentétes értékrendek összeütközése és a polgárosodás

E-mail Nyomtatás PDF

Ellentétes értékrendek összeütközése és a polgárosodás

Vizsgálódásunk területe a Mecsek középhegységi dombos tája.[1] (Legmagasabb csúcsa 682 méter). A szűk völgyekben rétek, a szélesebbekben, a menedékes oldalakon és alacsonyabb fennsíkokon szántók, az oldalakon és tetőkön szőlők, erdők. A sze­met gyönyörködtetően változatos táj neve Hegyhát, a baranyai sásdi járás terü­letével esik egybe, ma 76 kisebb-nagyobb falut foglal magába. A középkorban a sűrű lakosságú Dél-Magyarország része, és a Hegyháton ekkor körülbelül annyi falu létezett, mint most. E falvak akkor is mint ma, lélekszámban kisebbek és szegé­nyebbek voltak, mint a sík vidék termékenyebb tájain. 1543-ban foglalja el a török Pécs városát, e vidék gazdasági, közigazgatási és szellemi központját. A török köz­vetlen hatáskörébe kerül a Hegyhát. 1686 után az elpusztult Baranyának aránylag legsűrűbben lakott vidéke az Ormánság mellett, mivel e területeken a lakosság erdő vagy mocsarak közt védelmet és búvóhelyet kereshetett magának. A terméke­nyebb síkok szinte lakatlanná váltak.

A Hegyháton az 1711-es összeírás lakott helyeket éppen annak leghegyesebb, legszegényesebb adottságú, központi részén talált csak. 1715 táján érkező délszlávok, majd a Rajna vidékétől Alsó-Ausztriáig terjedő vidék különböző részeiből származó német telepesek a Hegyhát északi, síkabb, lakatlanabb, de termékenyebb területén telepednek meg. Később jövő telepesek és bevándorlók néhány önálló német falut létesítenek a magyarlakta központi részen belül is, de a későbbiekben a német nyelvű lakosság számbeli növekedése a korábban csak magyarok lakta falvakban is szembetűnő. Az összeírásokból kirajzolódik ennek menete. A magyar faluban meg­jelenik a német zsellér, aki valamilyen iparhoz is ért, több esetben például molnár. Néhány évtized múlva telket vásárol, vagyis földbirtoka után adózó jobbágyként szerepel már az összeírásban. Közben újabb német zsellér-iparosok települnek a faluba, akik mind arra törekednek, hogy földet szerezzenek. Több faluban száz esz­tendő után már a német lakosság meghaladja a magyarok lélekszámát. 1900-ban csak 10 magyar faluban nincs számottevő német lakosság. 31 faluban még a többség magyar, 20 falu tekinthető német falunak, és 15 faluban németek vannak többség­ben. 1941-re a 31 magyar többségű faluból további 7 faluban kerültek a németek túlsúlyba. 1900-ban a magyar és német nyelvű lakosság száma közel egyenlő. A délszlávok betelepedésük idején sem tették ki az összlakosság 10%-át. Sok szerb család még a XVIII. század folyamán továbbment. A megmaradtak száma is gyorsan fogyott. A maradék a két háború közt Jugoszláviába költözött, a horvátok pedig beolvadtak a magyarságba, helyenként a németekbe. A németek egy része a második világháború során exponálta magát, Hitler és egy nagynémet birodalom gondolata mellett. 1946-47 között az itt lakó németség mintegy felét telepítették ki, helyükre Romániából, Csehszlovákiából és Jugoszláviából menekült és kitelepített, valamint az ország más vidékeiről származó földnélküliek jöttek és kaptak földet.

Kétségtelen, hogy a XVIII. században érkező német telepesek megkülönböztető kiváltságokat kaptak, és a részben német származású földesurak, valamint az oszt­rák irányítású közigazgatás kedvezett nekik az őslakos magyarokkal szemben, de állandó számbeli növekedésüket, vitális expanziójukat, mely a magyarság elszegé­nyedésével és számbeli visszaszorulásával járt, egyedül ebből megmagyarázni nem lehet. A demográfiai és gazdasági-történeti statisztikákban megfigyelhető jelenségek mögött két kultúra eltérő értékrendjét és magatartás-meghatározó erejét kell keresnünk.

Módosítás dátuma: 2017. szeptember 03. vasárnap, 16:43 Bővebben...
 


1. oldal / 20

Hirdetés

Partnereink hirdetései:
Hirdetés
www.karpatmedence.net

Névnap

Ma 2017. november 22., szerda, Cecília napja van. Holnap Kelemen és Klementina napja lesz.

Belépés

Szavazások

Ön melyik országrészből olvas bennünket?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 50 vendég böngészi