Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Beregdaróci farsangi maskurások

E-mail Nyomtatás PDF

Beregdaróci farsangi maskurások

Világszerte, így a Kárpát-medencében is farsang időszakának egyik legjellemzőbb eseménye az álarcos, jelmezes alakoskodás. Történeti adatok tanúsága szerint már a 15. században is kedveltek voltak e dramatikus játékok, számos, változatos formája közül néhány még ma is él.  Szerenyi Péterné beregdaróci asszony így mesélt a régi falubéli farsangi fonókról:

„Édesanyámtúl hallottam, hogy mán az ű idejébe jártak a maskurások. Jó is vót abba az időbe, mer nem unatkoztunk télen! Hát, a maskurákot a fonó napján őtöztették. Azok a jányok, akin nem mentek el fonni, összebeszéltek a legényekkel, hogy minek őtözzenek fel. Vót olyan maskura, hogy az egyik menyasszonynak őtözött fel, a másik meg vőlegénynek. A legénybül csináltak menyasszonyt. Szép koszorót tettek a fejére, meg ráadták a szép ruhát. De az orcáját bekötötték, hogy fel ne ismerjék. A jánybul meg vőlegény lett. A hosszú haját kalap alá dugták, hogy meg ne ismerjék, még bajuszt is ragasztottak neki. Fijúnak való vőlegényi ruhát adtak rá, szép bűgatyát, lajbit, inget, kisujjast, a lábára meg csizsmát húztak. Így osztán nem lehetett űköt megismerni, hogy mék a fijú, mék a jány.
Huszárnak úgy őtöztették fel a fijúkot, hogy egymásbul még lovat is csináltak nekik. Összeállt három fijú. Egy előre állt, ez csak egy kicsit hajlott meg. Megette állt egy másik, akik fogta az elsőnek a derekát, aztán a harmadik, aki a másodiknak a derekát fogta. A hátsó fijú derekára kötöttek egy fű szöszt. Ez lelógott, mint a lónak a farka. Majd, amikor így összeálltak, akkor leterítették űköt egy pokróccal, hogy még az elsőnek a feje se látszon ki. A fejére még egy kantárt is tettek. Akkor osztán egy negyedik legény, de az lehetett jány is, felőtözött huszárnak. Annak még kardot is adtak a kezibe.
Kosnak is őtöztek fel a fijúk. Ezt úgy csinálták, hogy a fijú magára borított egy subát, hogy még a feje se látszon ki. A kezibe meg fogott egy kosfejet, amin jó nagy szarvak vótak. De hát nem látszott az, hogy nem igazi kos! Még csengőt is kötöttek a nyakába, meg a lába közé.
Amikor a maskurákot felőtöztették, elindultak véllük házról házra. Mindenütt ment előttük két legény, aki bekérte űköt a fonóba.  A két legény kupogtatott. Amikor beengedték űköt, köszöntek osztán így szóltak a gazdához:
-János bátyám! Vendégek érkeztek. Hosszú úton vannak, de már elgémberedtek a nagy hidegben. Nem adnának nékik szállást éccakára?
-Hát, ha nem lopnak és nem rabolnak ki az éccaka –mondta a gazda vidáman-, akkor beengedem űköt!
-Ah, nem nyúlnak ezek semmihe se!

Módosítás dátuma: 2014. január 09. csütörtök, 10:15 Bővebben...
 

Varga Szabolcs: A magyaregregyi Mária-kegyhely és búcsú története

E-mail Nyomtatás PDF

Varga Szabolcs: A magyaregregyi Mária-kegyhely és búcsú története

21. Századi Magyaregregyért Alapítvány

A könyv borítójaMagyaregregy, 2014.

102 oldal

Varga Szabolcs könyve egy eddig tudományosan alig vizsgált búcsújáró hely, a magyaregregyi szentkút kialakulásának körülményeit és történetét tárja elénk. Ezt megelőzően egyetlen tanulmány, Hal Pál 1942-ben megjelent rövid írása foglalkozott az egregyi szentkút történetével. Varga Szabolcs könyve már ezért kiérdemli az úttörő munkáknak járó figyelmet és megbecsülést, de a könyv nemcsak újdonság értéke miatt fontos. Betekintést enged egy változó társadalmi miliőbe, elénk tárja azon társadalomtörténeti és társadalom néprajzi kérdéseket is, amelyek egy szent hely keletkezésének, virágzásának és elvirágzásának történetéhez szorosan kapcsolódnak. A könyv tudományos jegyzetapparátussal ellátott, olvasmányos jellegű mű, amit számos illusztráció tesz még érdekesebbé és a nagy közönség számára is élvezetessé.

Az egregyi búcsú viszonylagos ismeretlensége miatt először foglaljuk össze a vele kapcsolatos legfontosabb ismereteket. A regionális szerepkörű, Kisasszony napján tartott (augusztus 8), zömében baranyai és tolnai zarándokokat fogadó kegyhely kialakulása egy csodás forrásfakadáshoz és gyógyuláshoz köthető. Az esemény 1856-ban történt, egy évvel később már zarándokok jelentek meg a forrás körül, melyek száma évről évre gyarapodott. A szentkút keletkezése és kultuszának kialakulása más búcsújáróhelyekhez viszonyítva későinek számít. A helyi plébános Jankó János felkarolta a szentkút ügyét, részben a kárászi plébánia lelki és anyagi épülésének zálogaként tekintett rá. Az egyházi elöljáróság részéről egyébként a csatkai búcsúhoz hasonlóan sokáig bizalmatlanság vette körül. Talán ennek tudható be, hogy a 19. században nem vált igazán jelentős búcsújáró hellyé. Jankót követően több kiváló plébános is felismerte a búcsú fontosságát, a 20. század kiemelkedő formátumú papjai Szentes Károly, Vitéz Kun Lajos és Werner Imre voltak, akik a kegytemplom bővítésén, a rendezett és vonzó körülmények fenntartásán munkálkodtak. A búcsú különös módon épp a magyar történelem egyik legviszontagságosabb korszakában, a Rákosi rendszerben volt népszerűsége csúcsán. Ebben az akkori plébános, Szentes Károly szervezőkészsége és a hívek rendszerrel szembeni passzív ellenszegülése is szerepet játszhatott. A búcsújáróhely vonzereje a Mecsekhát (Hegyháti járás) és a Kapos völgy magyar közösségeiben volt a legerősebb, de a mecseki sváb és cigány közösségek is előszeretettel látogatták a festői völgyben megbújó kegyhelyet.

Módosítás dátuma: 2017. január 11. szerda, 18:34 Bővebben...
 

Népballadáink szerepéről

E-mail Nyomtatás PDF

Népballadáink szerepéről

A Kőműves Kelemenné ballada helyszíne, Déva vára, 2007. Fotó: Benedek CsabaA népköltészet kutatása, a folklorisztika – az irodalomtudomány egyik segédtudományaként született meg, és így vizsgálódásaiban az irodalomtudomány szemléletét, módszerét és szakkifejezéseit vette át. E tanulmány Vargyas Lajos: A magyar népballada és Európa című összefoglaló könyvének eredményeire támaszkodva azt a kérdést teszi föl, hogy ki, mikor és miért – és melyik – balladát tudja és énekli el? E kérdéssel gyűjtőink eddig nem foglalkoztak elégségesen, ezért e tanulmány írója saját megfigyeléseiből és tapasztalataiból indul ki. Mindenekelőtt meg kell állapítani, hogy a ballada terminust is az irodalomtörténet alkotta meg, a magyar nép nem ismerte e műfaj külön megjelölését, s nem is különítette el. A balladákat egyesek saját sorsuk művészi, szimbolikus megfogalmazására használták föl és mint ilyenek a saját sorsról énekelt keservesek műfajához is sorolhatók, sohasem volt másoknak előadott produkció. A klasszikus tömörségű tragédiát tehát az énekmondó saját magának idézte föl, vele saját magának teremtett „katarzist”, de egyben e megfogalmazással ítélte el művészi erővel az emberi gyengeséget, bűnt, mely a tragédiát okozta, az énekmondó életét is megkeserítette. A Három árváról szóló éneket csak az árvák tudták, és ennek megfelelően mindenki azt a balladát ismerte és dúdolta el magának, mely róla szólt, melyhez köze volt. A magyar balladakincsben is szinte minden családot, emberi értéket és kapcsolatokat romboló bűnre, gyengeségre találunk megfelelő alkotást. Ezek az emberi hibák: a vagyon imádata és emberi értékek fölé helyezése (Kőmíves Kelemenné, Kincsét mentő és gyermekét elhagyó asszony stb.), ugyanezért erőltetett vagy tiltott szerelem és házasság, a hűség és hűtlenség kérdése ma is megvannak és emberi kapcsolatokat rombolnak, tesznek egy életre szerencsétlenné embereket, ezért a balladák ma is népszerűek és aktuálisak, amikor már ezeket csak könyvekből, gyűjteményekből olvashatjuk, ismerhetjük meg.

Az a jószeriben meghatározhatatlan műfaj, amit általában népballadának nevezünk, a legjobb példa arra, hogy az irodalomtudomány módszereivel a népköltészet lényeges kérdéseire nem tudunk választ adni. Ugyanakkor ez az a műfaj, mely Európa-szerte előbb vagy utóbb lenyűgözte a műköltőket és utánzására késztette azokat. Arany János szerint a maga nemében olyan tökéletes alkotás, melyet a műköltészet nem tud meghaladni, Kemény Zsigmond pedig a ballada hangjának szépségéért szívesen odaadná összes munkáját. A balladák kutatása, – a folklorisztika és irodalomtörténet határán – óriási irodalommal rendelkezik. A kutatás alapkérdései irodalomtörténetiek: a tartalom és forma eredete. 1976-ban jelent meg Vargyas Lajos: A magyar népballada és Európa сímű kétkötetes munkája, nem csak a magyar balladaanyag, hanem Európa balladaköltészetének is monumentális áttekintése.[1] Eredményei, megállapításai nélkülözhetetlenek már minden további lépés megtételéhez, akár elfogadja valaki eredményeit, akár nem. Legfontosabbak pedig ezek: Pontosan meghatározza e műfaj viszonyát a többihez, megtalálta kialakulásának idejét és helyét, megállapítja az egyes balladatípusok vándorlását, átvételének módját és megfogalmazza az egyes népek balladáinak sajátságait.

Módosítás dátuma: 2017. január 02. hétfő, 12:12 Bővebben...
 

Január 6. Vízkereszt

E-mail Nyomtatás PDF

Január 6. Vízkereszt

A vízkereszt (vagy Szentkereszt) a római katolikus egyház Epiphania Domini (’Az Úr megjelenése’) névvel január 6-án tartott ünnepe. A keleti egyház e napon Krisztus születését ünnepelte, nyugaton a napkeleti bölcsekről, vagyis a háromkirályokról, Jézus megkereszteléséről és első csodatételéről való megemlékezés került előtérbe. A római egyház szertartásai szerint ezen a napon vizet és tömjént szenteltek. A víz megszentelésének, azaz megkeresztelésének szertartásából ered a magyar vízkereszt elnevezés is. Az esztendő egyik ünnepekkel legjobban telezsúfolt napja. Valamikor évkezdő nap volt, és az egyház eredetileg ekkor ülte meg Jézus születésnapját. Erre a napra esik a háromkirályok ünnepe. Ekkor emlékezett meg az egyház Krisztus megkereszteléséről, a kánai menyegzőről és Lázár feltámasztásáról. Az utóbbiak az újkorban már kimaradtak a vízkereszti liturgiából, illetve más napokra kerültek át. A keleti egyház ősidőktől fogva Krisztus megkeresztelésének emlékeként ezen a napon szentelte a vizet. A középkor folyamán a vízszentelés a nyugati egyházban is elterjedt. E napon történt a tömjén szentelése is.

E szentelésekből fejlődött ki a lakóházak megszentelése és megfüstölése vízkereszt tájékán, amelyre már Mátyás idejéből van emlékünk. Göcsejben a pap és a kántor fáradságukért sonkát, szalonnát, tojást, gabonafélét, babot és lélekpénzt kaptak. A szentelés után a lelkésznek le kellett ülnie a szobában, hogy a tyúkok kotyoljanak. Amikor a pap elment, a gazda vagy a gazdasszony a helyére ült, majd kiseperték a pitvart, hogy a lány még abban az esztendőben férjhez menjen, a legény pedig megházasodjék. Székelyföldön a házszentelés után a papot égő gyertyával kísérték ki, hogy nagyobb legyen a kender. Az is szokásban volt, hogy a lány a házszentelés előtt nyakából levette a gyöngyöt, s a küszöb mellett a szőnyeg alá dugta, ahol a pap átlépte. A szentelés után a szőnyeg alól kivette és a párnája alá tette, mert azt tartották, megálmodja, ki lesz a jövendőbelije.

A protestáns vidékeken a házszentelés tiltásával is találkozunk. Az ev. gömöri esperes az 1604. évi vizitáció alkalmával meghagyta: „Epiphania napján ne járjon a lelkész feszülettel az utcán, mert ez botrányos, hanem egyezkedjék inkább híveivel, hogy ezen szertartás nélkül is adják meg, amit ilyenkor adni szoktak.” A háromkirályok, a házszentelés, a vízszentelés és még sok más egykori ünnepi alkalom együtt jelentkezett ezen a napon, és a régi kultuszok maradványai legtöbbször együtt, egymással összefonódva bukkannak fel a hagyományvilágban. Különösen így van ez a háromkirályok köszöntése és a régi házszentelő menetek, koledálások esetében. A betlehemi csillagot követő nevezetes három bölcs király: Gáspár, Menyhért, Boldizsár egykori cselekedeteinek színjátékszerű megjelenítése Nyugat-Európa-szerte hozzátartozott a középkori egyházi gyakorlathoz. A XI. században már a győri székesegyházban is előadták a csillagjátékot latinul. Az efféle játékok később kiszorultak a templomból és az egyházi liturgiából. Népszokásokká váltak. A korai időszakokban a háromkirályozás és a hasonló eredetű betlehemezés között nehezen húzható választóvonal.

A háromkirályozásnak, csillagozásnak, csillagjárásnak több formája volt a XIX. század végén. Egyik típusa a színjátékszerű Heródes-játék, amely különösen a magyarországi németek körében volt kedvelt. Előfordult azonban színjátékszerűen előadott háromkirályos játék a magyarság körében is, különösen Szatmárban és Erdélyben. A magyar nép többsége körében azonban az egykori játékhagyomány a XX. század elejére inkább köszöntő formában élt.

Módosítás dátuma: 2014. január 07. kedd, 15:11 Bővebben...
 

Tükör: melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905 Január

E-mail Nyomtatás PDF

Tükör: melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905 Január 

Emberé a munka,

Istené az áldás.

(közmondás)

Zsákfoltozás, Jászfelsőszentgyörgy, Barna Gabor fotója, a Damjanich Múzeum tulajdona_1971, 2872l. tszHáz és udvar körüli teendők. Ha hóesés van, el kell a havat az épületek tövétől kaparni, nehogy majd odaolvadjon, sőt le kell hányni a laposabb épülettetőkről is, hogy meg ne nyomja, el ne görbítse a fedélfákat. Csúszós, jeges időben gond legyen rá, hogy a jószág itatásrahajtás alkalmával el ne csússzék, miért is a járó útját, midőn szüksége mutatkozik, szalmával vagy egyéb gazzal hintsük be.

E hóban nézzünk szét már szerszámaink közt is s a melyik hibás volna, igazítsuk, nehogy majd akkor kelljen kapkodni, mikor a tavaszi munka beáll. Ha valami új szerszámot akarunk venni, annak a beszerzéséről is előre kell gondoskodni.

Ha a jégverem még nincs megtöltve, azzal is igyekeznünk kell.

A zsákok, ponyvák foltozására is ráérünk most, valamint ásó-. kapa-, fejszenyelek s más effélék csinálgatására, nehogy majd a legszorgosabb munka idején kellessék a drága perczeket ilyesmivel vesztegetni.

Ha van felvágni való fa, rőzse, azzal is szépen el lehet bánni, hadd legyen rendjében ez is, ne pedig szanaszét heverjen az udvaron.

Itt említjük meg azt is, hogy a földre vagy házra betáblázott terheket, ezen hónap 31-ik napjáig kell az előljáróságnál bejelenteni. Azért hasznos dolog pedig ez, mert így jövedelmi pótadóinkból jócskán elengednek, holott ha be nem jelentjük, mindig kivetik az egész adót.

Szántóföld, rét legelő. Néha megengedi az idő a szántást is, de inkább adódik alkalom trágyakihordásra, azután homokhordásra, pl. ha valami laposas helyeket szándékozunk feltölteni. Ha t. i. olyanok az utak, hogy könnyen járhatók.

Ha az idő elég lágy, a réten, legelőn irtsuk a haszontalan bokrokat, a vakondtúrásokat, hangyabolyokat pedig egyengessük.

A sovány réteket hamuval, szalmás sertéstrágyával, rothadt polyvával, árnyékszék-trágyával, komposzttal trágyázzuk. Ha egyéb trágya jutna ide, természetesen nagyon jó volna.

Módosítás dátuma: 2016. január 03. vasárnap, 17:39 Bővebben...
 

Farsang

E-mail Nyomtatás PDF

Farsang

Farsang Felsőgödön a 80-as évek legelejénA farsangi hagyományok nem csupán az egész magyar nyelvterületen, de az európai népek körében is rendkívül szerteágazóak és elterjedtek, ugyanakkor változataiban táji eltérések mutatkoznak. Egyes népi színjátékok csak kisebb területen  vagy csupán egyetlen faluban élnek, s az egyszemélyes előadástól a többszereplős produkcióig mindenféle válfajuk felbukkan.
A farsangi időszak időtartama minden évben változik, mivel teljes egészében húsvéthoz kapcsolódik. Kezdőnapja január 6. (vízkereszt) állandó időpont, míg az utolsó húshagyókedd, mozgó nap. Húshagyót (húshagyat, húsajó, huszjó, húshajó, húsagyó, húsagyat, húshagyás) követő nap hamvazószerda, mely a 40 napos böjt kezdete, s húsvétig tart. Húsvét pedig a tavaszi napéjegyenlőséget (márc. 21.) követő első holdtölte utáni első vasárnap (325. niceai zsinat).
A farsangi időszak a népi gyakorlatban lényegében három napra, a nagyböjtöt megelőző farsangvasárnapra, farsanghétfőre és húshagyókeddre korlátozódik. Néhol, különösen Erdélyben s a Felvidéken a farsangi ünnepkör határa kitolódik.
A vízkereszt és húshagyókedd közötti időszakban farsang idején több olyan jeles nap létezik, mely a farsangtól függetlenül működik (vízkereszt, Vincze-nap, Pál-nap, Gyertyaszentelő, Balázs-nap, Gergely-nap). Annak ellenére, hogy a farsangi szokások a néphagyományban az utolsó három napra esnek, nem hagyhatók figyelmen kívül azok a dramatikus játékok, melyeket elsősorban a farsangi időszakban mutatnak be.
A farsang és karnevál kifejezés közötti különbség, hogy a karnevál a népnyelvben ismeretlen. A magyar nyelvben a farsang fogalomköre sokkal tágabb, mint a karneválé. A farsang ugyanis az egész időszakot jelöli teljes hagyománykörrel, míg a karnevál nem időszakot jelöl nálunk, csupán ünnepséget, jelmezes felvonulást, álarcos bált értenek alatta. Természetesen másutt (olaszok, franciák, spanyolok), ahol a karnevál fogalommal jelölik az egész időszakot, jelentéstartalma kiterjed az egész szokáskörre.

Módosítás dátuma: 2016. január 06. szerda, 08:41 Bővebben...
 

Békés, Boldog Új Esztendőt Kívánunk!

E-mail Nyomtatás PDF

Békés, Boldog Új Esztendőt Kívánunk!

Szerkesztőségünk minden kedves Olvasónknak Istentől áldott új esztendőt kíván!

Református templom belseje, Székelydálya, 2007. Benedek Csaba felvétele

 

Az újévi köszöntés

E-mail Nyomtatás PDF

Az újévi köszöntés

Az újévi köszöntés már a rómaiak körében is dívott. Janus tiszteletére e napot féktelen kicsapongással ünnepelték, jókívánságokkal köszöntötték egymást, amit ajándékokkal illett viszonozni. Hazánkban az esztendőt az egész középkoron át december 25-től, karácsony napjától számolták. A január elsejei évkezdetet XIII. Gergely pápa megreformált naptárának 1582-es megjelenését követően vált általánossá, bár bevezetése nem mindenütt történt meg egyszerre.

A múlt század fordulója idején még Magyarországon is általános volt a köszöntés szokása. E naphoz számos hiedelem és szokás is kapcsolódott az egykori karácsony évkezdő hagyományaiból: ahogy karácsony napjának reggelén, első látogatóként fiúgyermeket vártak; az újévi ebéd ételeihez gyakran fűződtek bőségvarázsló hiedelmek; számos szerelmi- és időjósló eljárást alkalmaztak.

Az évkezdet, mint minden népnél, szimbolikus, elválasztó, szerencsevarázsló és gonoszűző cselekvésekkel járt. Désen (Szolnok-Doboka vármegye) például az éjféli óraütés előtt asztalra vagy székre álltak, kezükben pénzt szorítva ugrottak át az új esztendőbe. A Nyárád mentén az óévet szimbolizáló szalmabábot ástak el a legények (téltemetés), Somló vidékén pedig e napon egy suhanc és egy öregember, az ó- és újesztendőt szimbolizálva korbácsolta végig a falut, kiverve ezzel jelképesen a telet. Ugyanilyen jelképes elválasztó szokásnak tekinthető az újévnek énekkel való üdvözlése. Újév napja, mint minden évnegyedkezdő nap egyben gonoszjáró nap is, ezért számtalan módját gyakorolták az év más napjain is alkalmazott állati és növényi termést biztosító gonoszűzésnek. Ez volt a célja például a kongózásnak, nyájfordításnak és szűzgulyahajtásnak, de az álarcos meneteknek, kántálásnak és a köszöntőzésnek is. A nap estéjét különösen kedvezőnek vélték egészség-, szépség-, termés- és állathaszon biztosító varázslásokra is (gyümölcsfa fenyegetés, aranyosvíz merítés). E cselekvések és jóslások alapja: ki mit csinál, kivel vagy mivel mi történik újév első reggelén, azt fogja tenni, az fog vele történni az egész esztendőben. E napon tehát eltemették az elmúlt évet, különböző varázslásokkal szerencsehozóvá igyekeznek tenni a következő esztendőt, s kitudni igyekeznek a jövő évi sorsot.

Módosítás dátuma: 2015. január 04. vasárnap, 17:19 Bővebben...
 

December 31. Szilveszter

E-mail Nyomtatás PDF

December 31. Szilveszter

Szilveszter Szent Szilveszter pápa (314-335) ünnepe. Legendáját az Érdy-kódex adja elő. A naphoz, főleg estéjéhez, éjszakájához különösen a református vidékeken számos olyan évkezdő hagyomány fűződik, amelyeket a katolikusok inkább karácsony böjtjén idéznek föl. Így magyarózdi hiedelem szerint a józságok emberi nyelven most szólalnak meg. Ruhának nem szabad kötélen kiterítve száradnia, különben fel fogja magát akasztani valamelyik családtag. Evés, ivás, mulatozás sem volt. Mindenki iparkodott a templomba, az otthon maradt öregek pedig a tűzre vigyáztak, hogy ki ne aludjék.

Ennek nyilvánvaló oka, hogy a XVII. században a polgári év kezdete Gyümölcsoltó Boldogasszonyról, illetőleg karácsonyról hivatalosan és végérvényesen január első napjához rögződött.

Nevezték bővedestének is. Ünnepi szokásai közül legelterjedtebbek a téltemetés, télkiverés a nyelvterület északkeleti illetve a Dunántúl középső részén, a szűzgulyafordítás az ország több vidékén elszórtan, és a pásztorok, legények, serdülők zajkeltő szokásai szilveszter éjjelén. Ide tartoznak még az ólomöntés és egyéb szerelmi jósló és haláljósló eljárások, valamint az időjósló hagymakalendárium és bálok rendezése napjainkban falun és városon egyaránt. A szilveszteri szokások ma is a hangos, vidám évbúcsúztatást jelentik. Mikor trombitával, petárdákkal búcsúztatják az emberek az óesztendőt, nem gondolnak arra, hogy milyen ősi gonoszűző, bőségvarázsló mágikus eljárásoknak az emlékei élnek ezekben a szokásokban. Szilveszterkor ugyanis különösen éjfélkor fontos szerep jut a zajkeltésnek, melyet neveznek kongózásnak, csergetésnek, pergőzésnek, nyájfordításnak is.

Módosítás dátuma: 2014. november 02. vasárnap, 09:11 Bővebben...
 

Néprajzi érdekességek 8

E-mail Nyomtatás PDF

Néprajzi érdekességek 8

Fallosz alakú üveglopó

Fallosz alakú üveglopó, Cserépfalu, 2013. Benedek Csaba fotója

Az erotika nem csupán a mindennapi életünknek, de az irodalomnak, a tudománynak (ezen belül a néprajznak) is igen kedvelt témája. Sokan, sokszor és sokféleképpen írtak, gyűjtöttek róla, így alapvetően igen gazdag szakirodalommal rendelkezünk a népi kultúra erotikához való viszonyáról és legkülönfélébb tárgyi megnyilvánulásairól. A pálinkás butellák szövegei, a falloszállító bábúk számos változata, népi faragások közt igen gyakran találunk ilyen képi vagy szövegvilággal díszített tárgyakat, de a szellemi néprajz területén is számos mesét, adomát, csujogatást jegyeztek fel kutatóink az elmúlt évszázadban. A mai korhoz viszonyítva nem kevésbé direktek a paraszti világ erotikus megnyilvánulásai, azonban elődeink életében mindennek megvolt a maga helye. Nem mutogatták ezeket a kellékeket mindig, és nem beszéltek ezekről a témákról csak a megfelelő időben, helyen. A lakodalmak alkalmával volt például itt az ideje ennek, amikor a fiatal párt felkészítették a közösségben elfoglalt helyükre és kötelességükre (gyermekcsinálás), ezért ilyenkor adtak a lányok kezébe kerámia- vagy répafalloszt, tettek az ifjú pár elé főtt birkafarkát. Ilyenkor hangzottak el a csujogatások, melyek rendkívül direkt formában utalnak a szexuális életre:

"Az én pinám üveghintó,

A te farkad szolgabíró,

Nyissuk ki az üveghintót,

Csapjuk bé a szolgabírót.

Meleg volt az üveghintó,

Okádott a szolgabíró."

Képünkön egy cserépfalui pince üvegből készült borlopóját láthatjuk, melyet mulatságok alkalmával adnak lányok kezébe. Gyakran humoros szövegek kísérik használatát, "nem fújni kell, hanem szívni!", „van még ott mit tanulni”, „nagyon félszegen fogja”. A lopónak létezik más vidéken olyan változata is, melynek a csöve gumicső, így elkerülhető, hogy az ittas vendég beletörje a hordóba.

Módosítás dátuma: 2016. december 31. szombat, 11:59 Bővebben...
 

A mohácsiak halászata a XVIII. és XIX. században

E-mail Nyomtatás PDF

A mohácsiak halászata a XVIII. és XIX. században

A szerző a bajai Türr István Múzeum Élet a Dunán halászati kiállítását szemléliA Duna partjára települt Mohács népének mindig igen fontos megélhetési forrása volt a halászat, de ennek jelentőségéről és mikéntjéről először csak a török kori defterekben találunk adatokat. 1545 januárja és májusa közti időben Mohács adójövedelmei közt a hal fele (halketted) címén 407, haltizedként 1378 akcsét jegyeztek fel a defterekbe.[1] A kétféle halászat után szedett adó értelmezése még vita tárgya; lehet, hogy az értékesebb hal felét, az értéktelenebbeknek csak tizedét követelte a török, más vélemény szerint a halastavakból követelte a kettedet, a folyóvizekből pedig a tizedet.[2] Mohács idézett adótételeinél sokkal nagyobb pl. Bátaszék vagy Báta halászati jövedelme; de nem tudjuk, hogy ekkor Mohácshoz mekkora terület tartozott s vajon a Sziget halászatának jövedelmét is ide számították-e?  

XVIII. századi tanúkihallgatásokból megtudjuk, hogy a török kor végén két Mohács létezett. Az egyik a mai város volt és lakói főként délszláv, töröknek fegyverrel is szolgáló martalócok voltak, míg a magyarok átköltöztek a Szigetbe s ott Kis-Mohácson lakva más török földesúrnak engedelméből halászták a sziget halászásra alkalmas vizeit.

A felszabadító háborúk viszontagságai után az adók kivetése és behajtása néhány évig késett. Az 1742 augusztusában tartott tanúkihallgatások alapján a következőképpen rajzolhatjuk meg Mohács város halászati jogának alakulását ebben az időben.

A város török alól való felszabadulása után az itt élő szerbek katonai kiváltságokat kaptak és ezzel adómentességet. Néhány sajkájuk részt vett Belgrád ostrománál is, de kapitányukat Szigetvár visszavételekor tanúsított magatartásáért a haditörvényszék kivégeztette. A törökkel kötött béke után a mohácsi szerbség már nem tarthatta fenn katonai kiváltságait és adómentességét és jobbággyá lett, mint a többséget alkotó sokacok és magyarok, de földesuruk, a pécsi püspök, eleinte a halászat szabad gyakorlatát nem korlátozta és nem adóztatta, a viszonylag forgalmas mezővárossal pedig szerződést kötött a robot és a kilenced megváltására.

A kuruc háborúk során a város szerb lakossága elmenekült s valószínű megcsappant létszámmal ülte meg ismét helyét. Az egy összegben fizetett árendába a kocsmáltatás, a mészárszék-tartás, és halászás szabadságát is beleértették, s más falvakból is ismert szolgáltatásként, 1711-től Pécsre a püspöknek heti, vagy böjtös halat vittek. Nem sokkal később a földesúr látva más földesurak halászatból folyó jövedelmeit, új feltételeket szabott a halászás átengedéséért: mivel a mohácsiak „minden nemű Toóknak gondviselését és hálóknak erectióját magokra föl vállalták”, a püspök a halászat jövedelmének csak egy harmadát követelte magának. Mások némiképp másképpen tudták a harmadrész adásának okát 1743-ban. Szerintük a városnak mindig volt egy hálója, melynek fogásából senkinek nem adóztak, s csak annak a hálónak a zsákmányából kapott részt a püspök, melyet az ő költségén állítottak fel. Ismét más tanú úgy vallott, hogy a háló jövedelmét 3 részre osztották fel, egy rész volt a hálóé, vagyis a városé, egy a halászoké és egy pedig a püspöké, a földesúré. Ismét más tanú arról is tudott, hogy amikor a város rövid ideig a Kamara birtokába került, Jány, a birtok bérlője szintén készíttetett magának egy hálót és azzal magának halásztatott. Jány halála után az uradalom tiszttartója ezt lefoglalta és azóta harmados az azzal való halászat.

Módosítás dátuma: 2016. december 30. péntek, 10:47 Bővebben...
 

Emberek a gáton

E-mail Nyomtatás PDF

Emberek a gáton

Első találkozásunkkor mindketten biciklivel voltunk, azzal a különbséggel, hogy Ő éppen támaszkodott rá, míg Én komótosan tekertem Szeremle felől a mohácsi révhez a Duna gátján. Messziről annyit láttam, hogy a nyári zöldjében pompázó gát tetején egy bácsi tologatja a kerékpárját és valamit figyelget odalent az aljban. Csak közeledvén vettem észre, hogy kutya is tartozik hozzá és így kettesben legeltetnek egy falkányi birkát az ártéri oldalon. Egyből megértettem miért van néhány kilométer óta olyan szép rövidre rágva a gyep a gáton, hiszen szakavatott és rendszeres gondozói vannak. Mikor mellé értem, köszöntem és nem állhattam meg, hogy intézzek hozzá egy-két szót, hátha megszaporodnak és beszélgetéssé kerekednek. Ráértem és láttam ő sem siet sehová.

Jól számítottam, mert a szép napsütéses délelőtt végére jártunk, a birkák már a jóllakás szélén állhattak és hamarosan közelgett a delelő, a fél nap már letudva, ilyenkor elégedett minden juhászember. A szabadban járók egymás közötti közvetlenségével érdeklődtem sorsa felől, Ő pedig szívesen tárta fel előttem röviden, miként esett, hogy juhász létére biciklivel legelteti a falkát.

Valaha rendes, nagy nyája volt, nem csak egy ilyen kis falka, mindössze vagy hatvan anya. (Mert ugye „a báránynak anyja, a gyermeknek meg édesanyja van.”) De néhány éve megrendült az egészsége, gondolt egyet és ötszáz anyabirkáját egyben eladta. Igen ám, de azt követően rohamosan rosszabbra fordult az állapota olyannyira, hogy a végén már menni is alig bírt. A birkák is hiányoztak az életéből, hiszen gyermekkora óta körülöttük forgolódott. Szerzett ezért pár anyát és utolsó erejét megfeszítve újra legeltetni kezdett, így biciklire támaszkodva térítgette az aprócska falkát. A gát tetejéről irányította őket, mint találkozásunkkor, jól betanított kutyája segítségével, aki csak akkor mozdult a sarkából, ha feladatot kapott.

Bővebben...
 

Halottak ünnepe

E-mail Nyomtatás PDF

Halottak ünnepe

Temetkezési kultúra a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Kőteleken

A hallot a mise ideje alatt a templom előtt szekéren, Pusztina, 2008. Benedek Csaba felvétele1. Bevezető

Szakdolgozatom témájának ötlete egy korábbi tanórán; Tudósítás és riporton merült fel. Záró feladatként riportot kellett készítenünk egy sírásásról, s úgy éreztem, az általam választott eset, a kalákában sírásás jelensége megérne egy hosszabb teijedelmű kutatómunkát is. Tanáraim támogatásának és tanácsainak köszönhetően végül a sírásás lett a szakdolgozati munkám témája.

1.1. Problémafelvetés

Az utóbbi években azt tapasztalom, hogy az emberek egyre nehezebben birkóznak meg az elengedés, a halál gondolatával. A mentalitás változik, nehezebben kezelik az elmúlás tényét. „Be kell vallanunk, hogy a modem társadalom nem tud mit kezdeni a halálélménnyel, a halálra való készülődéssel. Eltávolítja, elkendőzi a problémát, és még a haldoklónak is hazudik.”[1]

Az egy éves gyász homályba veszik, a virrasztásról, a sirató asszonyokról, a halotti torról a legtöbben még csak nem is hallottak, s a média, a világháló sem könnyíti meg a búcsút. „Közel 2000 évig a keresztény ember családja, barátai, szomszédjai körében halt meg, még a kisgyermekeket is odavitték a halottas ágyhoz. A társadalmi előírás megszabta, mit kell tenni, és éppen ezzel segített.”[2]

Amerikában már létezik közösségi oldal elhunytak számára is. Ez, az általunk is ismert iwiw, facebook oldalak mintájára működik. Ide csupán halottakat regisztrálhatnak még élő családtagjaik, barátaik. Fényképeket tölthetnek fel az eltávozottról, megadhatják kedvenc könyveinek címét, zenéit, a lényeg, hogy az elhunyt személye virtuálisan is tovább él közöttük.[3]

A faluban, ahol élek, a mai napig nincs hivatalos sírásó, a halott barátai, ismerősei ássák ki, majd húzzák be a sírgödröt.

Hogyan maradt életben ez a hagyomány? Valóban létezik még ilyen 2011-ben, hogy a barátok ássák ki a végső nyughelyét, nem egy ismeretlen?

Hogyan hat minderre a média? Befolyásolhatja a kialakult halálképet?

Feltételezem, hogy azoknak, akik évtizedek óta Kőteleken élnek, ez már együtt jár a mindennapokkal.

Hipotéziseim szerint a korai paraszti időkben egy komoly, íratlan rendszer működött a halottak körül tennivalókat illetően is. Szeretném ezt mélyebben, aprólékosan megvizsgálni.

Feltételezéseim szerint nem sok - a jelenlegi magyarországi határokon belüli - településen él a kalákában sírásás hagyománya. Inteijúk és kutatások alapján szeretnék választ kapni erre a kérdésre.

Kiemelt hipotézisem, hogy a falusi emberek elutasítóan viszonyulnak a hagyományok visszaszorításához, esetleges eltörléséhez.

Kőteleken - a településen, melyet vizsgálok - néhány hónapja megnyílt egy temetkezési üzlet. Szeretnék utánajárni, hogy milyen szolgáltatásokat nyújt, s élnek-e az emberek a helyi ügyintézés lehetőségével. Feltételezéseim szerint - mivel a vidéki ember sokkal nehezebben fogadja a változásokat - az üzlet fennmaradása nem lesz egyszerű. Információim szerint az ÁNTSZ és más jogi szabályozások felülírnák ezt a temetkezési szokást a fertőzésveszélyre hivatkozva. Szeretnék ennek utánajárni. Vajon tényleg nagyobb ereje van az írott szabályoknak, mint a ki nem mondottaknak?

A faluban a magas talajvíz miatt az utóbbi időben csak az urnás temetéseket engedélyezik. Úgy gondolom, ettől idegenkednek az emberek, igyekeznek más megoldásokat keresni. Vizsgálataim során erre is szeretnék kitérni.

Végezetül pedig a média és a halál kapcsolatát vizsgálnám szakdolgozatomban. Feltételezem, hogy a társadalom felé közvetített médiabeli halálképek - akár egy játékfilm, akár egy esti híradó esetében - jelentősen befolyásolják elképzeléseiket, képzeteiket az elmúlásról, s mindez kulturális változáshoz vezethet.
Módosítás dátuma: 2016. december 27. kedd, 08:36 Bővebben...
 

December 28. Aprószentek napja

E-mail Nyomtatás PDF

DECEMBER 28. Aprószentek napja

Aprószentek napi vesszőkorbács, Varjú Róza rajzaRésze az egyházi év karácsonyi ünnepkörének. A köréje sereglő ünnepi szokások ideje az előző nap estéje is lehet. A szokásmagyarázó mondák és az egyházi liturgia szerint emlékünnep: a Krisztusért mártírhalált halt betlehemi kisdedek szenvedéseit jelképezi; „aprószent” minden fiúcsecsemő, akit Heródes király a gyermek Krisztus keresésekor megöletett. A bibliai történet – a templomi prédikációk következményeként – meglepő elevenséggel élt még századunk elején is az aprószentek napja szokásai mögött. Pl. a fiúgyermekek megkorbácsolásának szokását a betlehemi kisdedek szenvedéseire vetítette vissza, a lányok megvesszőzésének ceremóniáját pedig arra magyarázta, hogy Betlehemben a fiúgyermekek pusztultak el, most a lányoknak kell értük szenvedni. A korbácsolás rítusa azonban korántsem függ össze a bibliai történettel, hanem pogány termékenységvarázslás és katartikus rítusok halvány emléke, amelyet az egyház úgy erősített meg, hogy a korbácsolásra használt vesszőt felvette szentelményei közé. Az ilyen vessző vagy a belőle font korbács a betegséget hárította volna el az emberektől. Máig sem tudjuk azonban, hogy az aprószentek napján szokásos korbácsolás rítusát és képzeteit az egyházi gyakorlatból, esetleg a szomszéd népektől tanultuk-e el, vagy történelmünk mélyebb rétegeibe vezet vissza. XVI. sz.-i egyházi források említik a „vesszők megszentelését”, világi források pedig már a XV. sz.-ból tudósítanak a korbácsolás népi formáiról. XX. sz.-i formái: az aprószentek napját megelőző estén, általában azonban aprószentek napján a legények vagy fiúgyermekek vesszőköteggel vagy vesszőből font korbáccsal gyengén megcsapkodják a lányokat, asszonyokat szerencsekívánó mondókák kíséretében.

Az utóbbi évszázadban elsősorban a fiúgyermekek szokásává vált a korbácsolás. Szerencsekívánó mondókáik kíséretében a ház minden tagját megveregetik. A meglátogatott házaknál adományt kapnak. A Csallóközben, Szigetközben a legényavatás kapcsolódik aprószentek napjához. Itt a lányokat korbácsolták meg a legények, akik a közös férfimulatságra szánt adományokon kívül még életkorjelző szalagokat is kaptak a lányoktól . A szalagok a legénycímerre kerültek, és a lányok gondoskodtak rendben tartásukról. Erdély egyes helységeiben aprószentek napján a legényeknek a fonóban kellett – büntetés terhe mellett – aludniuk.

Módosítás dátuma: 2013. december 29. vasárnap, 08:55 Bővebben...
 

December 27. János napja

E-mail Nyomtatás PDF

December 27. János napja

Köszöntő, Kanyó Alfonzné munkája, Litke, 2011János áldások és imádságok szószólója, templomok és oltármesterségek patrónusa, céhek védőszentje. Az Utolsó Vacsorán és a passióban való teljes szerepénél fogva mintegy a népi, devocionális jámborság megalapítója és benne az emberiség képviselője.

A János név gyakorisága és a karácsonyi ünnepkörben való naptári helye miatt is kedvelt névünnep. Az István-köszöntőkhöz hasonlóan igen sok változatban él a magyar nyelvterületen. Sóvidéken például az istvánozás és jánosozás a református falvak szokásvilágához tartozott. Egyénileg és csoportosan köszöntötték a névnapjukat ünneplő barátokat, rokonokat, szomszédokat. Ezek a köszöntők félnépi eredetűek, szerzői alighanem a kántorok és a tanítók voltak. Ugyanazt mondták István és János napjára, csak a nevek változtak.

Szent előestéje ma János napjának,
Magam is örvendek az ő boldogságának.
Kívánom, az Isten sokáig éltesse,
Kegyes kezeiből soha ki ne vesse,
Hanem kormányozza élete folyását,
Hogy sok számos éven át,
Érje jó egészségbe becses neve napját.

(felsősófalvi köszöntő)

Módosítás dátuma: 2016. december 29. csütörtök, 10:09 Bővebben...
 

Regölés

E-mail Nyomtatás PDF

Regölés

A Dunántúl nyugati és déli területein, illetve Erdélyben udvarhelyi falvakban, a Hargita-alji községekben volt szokásban, a magyar nyelvterület többi részén ismeretlen.

A hazai kutatás sokat foglalkozott a regölés és a regösének kérdéseivel, mert abban finnugor kori réteget vélt felfedezni, valamint a téli napforduló megünneplésének pogány nyomait. Rajeczky Benjamin arra is felhívta a figyelmet, hogy különféle szokások megnevezéseként is szerepel a magyar nyelvterületen a regölés, remélés. Például Pásztón a lakodalom legvégén „regélni mennek”, vagyis még egyet mulatni. Nógrád megyében, Nagybárkányban a farsangi mulatság befejezését jelenti a regélés. Hamvazószerdán mentek a legények „regényi”: tyúkot, kacsát loptak, eladták, és elmulatták a pénzt. Éger vidékén remélésnek nevezik az ugyancsak hamvazószerdai alakoskodást. Regélő hétfő volt a neve valamikor a vízkereszt utáni első hétfőnek. A XVI–XVII. századi kalendáriumokban fordul elő és a XVII–XVIII. századi céhszabályzatokban. E naphoz fűződhettek céhes ünnepek. Az elnevezések, szokások közti összefüggéseket azonban még nem tisztázta a kutatás.

A regös szó finnugor eredetű, a reg-nek XI-XIII. században, de később is "varázs, varázslás, varázslat" volt a jelentése. Bornemissza Péter XVI. századi ráolvasásaiban azt írja, hogy az az út, amelyiken a betegség jár: regös nagy út, regös régi nagy út, ami a betegség bűvös, varázslatos útjára vonatkozik. A reg tehát rokonértelmű kifejezése annak a fogalomnak, amit a török jövevényszók: a és báj s összetételük, a bű-báj jelöltek meg. A reg szót megőrizték egyes, a betegségekkel kapcsolatos szavak és szólások. Somogyban rögben döglik meg a birka, a Balaton vidékén a rögényes jelentése "nyavalygós, beteges". Gyakoriak az ilyen átkozódások: Reg fusson el! Reg fussa el a dógod! Az ilyen kifejezések eredetileg bűbájossággal felidézett betegség, kóros állapot megjelölői lehettek. Ezen kívül varázslásra utal a "Haj regő rejtem!" is, ami Vikár Béla és Pais Dezső szerint "énekbe varázsolom" jelentéssel bír.

Módosítás dátuma: 2016. december 31. szombat, 09:07 Bővebben...
 

Ünneplő székelyek. A karácsonyi ünnepkörrel kapcsolatos szokások

E-mail Nyomtatás PDF

Ünneplő székelyek.

Adatok a székelység vallásos néprajzához.

Előszó

Kaszáló öregember, Nyárádszentbenedek. 2007. Benedek Csaba felvételeA székely nép kemény munkával keresi meg kenyerét. Életé­nek nagy része mezőn, erdőn telik el a nehéz, megfeszített mun­kában, mit a történelmi hivatás tudatában, nem zúgolódva, hanem valami természetes megnyugvással végez. A székely ember a ma­gyar munka hőse.

De bármennyire is kitölti testét, lelkét a munka ritmusa, szinte gyermeki örömmel várja az ünnepet, amikor teste megpihenhet és lelke elidőzhetik a természetfeletti világban.

A székely azonban az ünnep alatt sem szakad el teljesen munka­helyétől; az erdők és mezők ihletét, heti benyomásait beleviszi ünne­peibe is úgy, hogy az ünnep életének tükörképe: benne oldódik fel a hét fáradalma, felcsillan az új lehetőségek álma.

Ünneplő lelkét teljesen átfogja az egyházi év három ünnepköre: karácsony, húsvét és pünkösd.

Népünk ünneplő lelkét figyelte meg az a tizenkét diák, akiket ebben az évben szerveztem a Csíkszeredai „Segítő Mária“ gimná­zium kongregációjának néprajzi szakosztályába. Csaknem egyévi közös munkánk eredménye ez az adatgyűjtés. (Más irányú nép­rajzi munkánkat kongregációnk „Határőr“ című értesítőjében kö­zöltük.)

Hiszem, hogy ez a mű buzdításul szolgál az ő további munká­jukhoz és előbbre viszi az eddig mostohán kezelt vallásos néprajz ügyét.

Csíkszereda, 1943. Mindenszentek.

A karácsonyi ünnepkörrel kapcsolatos szokások

A karácsonyi ünnepkör a megpihenés és a népi ünneplés gazdag időszaka. A munkából fel­szabadult lélek mélyén ekkor születnek a szebbnél-szebb szokások, melyek már ősidők óta sok boldog percet szereznek a munkában kifáradt népnek. Az egész ünnepkört egy csodás melegség hatja át. Az elfáradt ember ilyenkor érzi, hogy Isten szeretetében és őseinek szokásaiban érde­mes élni!

Módosítás dátuma: 2016. december 26. hétfő, 09:16 Bővebben...
 

Menjünk el a látására

E-mail Nyomtatás PDF

Menjünk el a látására

Betlehem a római katolikus templom mellett, Visonta, 2011. Kürtössy Péter fotójaSzűz Mária és Szent József el kellett menjenek Betlehembe, mindenki, aki odavaló származású, el kell menjen a béiratkozásra, számba veszik a népet. Mind a kettő betlehemi volt, József es, Szűz Mária es odavaló vót, s most el kell menjenek. Pont arra az üdőre jött a szülés, de nem találtak, az egész városban nem találtak helyet, hogy valaki béfogadta vóna, hanem a városon kívül vót egy rongyos istálló, elhagyott. Oda szoktak az utasok eső ellen s minden ellen bészállani, oda kellett elmenjenek, bészálljanak, senki el nem fogadta őket.

A napkeleti királyok, sugallatot kaptak ők es, a csillagtól. Látták a csillagot. S mind a három király látta. Pedig nem egy országba valók voltak. Ők három országba, s azt a csillagot látták, azt a nagy csillagot, s azt mondták így magukba:

-Itt kell legyen születés valahol, el kell menni felkeresésére.

Most elindult egy, s ahogy mentek az úton, összetalálkoztak hárman. Három országból egybe jöttek. De a csillag megyen mindig előttük, ők mennek a csillag után, s mikor elérték, megközelítették azt a hellyet, Betlehem felé, a csillag eltűnt. Nem tudták, hogy hova menjenek tovább. Akkor Heródes vót az országvezető, avval bémentek hozzá, hogy hát valamit tőlle kell tudjanak.

-Új király született, itt láttuk a csillagát, szeretnénk megtudni, hogy hol van az a csillag, hol állott meg. Valamit tudnak-e róla? Jósolnak-e valamit?

Akkor Heródes hamar összegyűjtötte az összes vén zsidókat, azokat az írástudókat, s előszedték azt a sok iratokat, s mindent, s azokat nézték, számlálták, nézték, s hát úgy van írva:

-Betlehem, Júda városa, nem vagy minden népnél csekélyebb, mert belőled fog születni a világ megváltója.

Itt aztán behítták a királyokat, aztán megmondták nekik, hogy menjenek Betlehembe, hogy ott érdeklődjenek, mert ott többet fognak tudni. Mert úgy írja, hogy ott születik meg, arrafelé.

Na, ők eljöttek, s ahogy kijöttek onnat Heródestől, a csillag mindjárt megmutatkozott nekik. A csillag ment előre, s ők mentek utána, s addig mentek, ahol a csillag megállott.

A csillag megállott ott, ahol Jézus meg vót születve. Ők oda bémentek. Jézus immár most nem abba helybe született, lehetett három napos es.
Módosítás dátuma: 2016. december 26. hétfő, 09:11 Bővebben...
 

December 26. István napja

E-mail Nyomtatás PDF

December 26. István napja

István az Egyház első vértanúja, akit megköveztek (Apostolok Cselekedetei 6,7). Diakónus volt: az apostolok segítsége, a szegények gondviselője. A győzelem jelével, pálmaággal, köntösében pedig kövekkel szokták ábrázolni.

Istvánt és Lőrincet a középkorban többször ábrázolják együttesen, így Csegöld (1494), Kassa (1440), Nagyekemező (Prostea Mare 1480), Szászbogács (Bogeschdorf, Bagaciu, 1518) szárnyasoltárain. Később is: a szolnoki franciskánus templom Szent Antal oltárának őrálló barokk szobrai. Őket látjuk Tamási barokk templomának homlokzatán is.

Géza fejedelem fiának az István keresztnevet választja, hogy uralkodói méltóságában és kötelességeiben akár a vértanúságig állhatatos legyen. Ezért szól az esztergomi székesegyháznak legelső dedikációja szintén István vértanúnak. Újabb nézet szerint az István nevet Sarolta, Vajk édesanyja választotta fiának. Az ő édesapja, Gyula ugyanis Bizáncban megkeresztelkedve, az István (Stephanos) nevet kapta.

Győr városának ősi soron István vértanú a védőszentje, címerében is egészen napjainkig benne volt. 

A Győrújvárosi klasszicizáló templom főoltárán szobrát látjuk.

A püspöki székváros és a szent vértanú szakrális-szimbolikus kapcsolatát tanúsítja Gyulafehérvár ágostonrendi remete kolostora (1290), a csanádi székesegyház protomártír oltára, továbbá Vetési Albert veszprémi püspök († 1486) remekbe készült vörös misemondó ruhája is, amelyre a Szűzanya, Magdolna, Keresztelő János és Pál apostol társaságában István alakja is rá van hímezve.* Megemlíthetjük, hogy a közeli Sóly elenyészett protomártír-patrociniumat* a legkorábbiak közé tartozik (1009) hazánkban.

István vértanút választotta mennyei pártfogójául a hajdúdorogi görögkatolikus magyar egyházmegye.

Galgamácsán nem Aprószentek ünnepén, hanem már ezen a napon volt a legénybíró megválasztása a múlt században.

Nem tudjuk már, hogy milyen megfontolásból tartott a debreceni szabócéh a középkor végén minden harmad hétnek előfordulásában misét István vértanúnak a Szent András-templomban levő oltáránál. A barokk világban a protomártír volt a szegedi szűrszabók patrónusa is: Lehetséges, hogy azért, mert a céhújítás, vagyis a céhmester választása ezen a napon történt. Ez pedig misehallgatással, áldomásivással járt együtt.

István vértanú kultusza a népi barokk jámborságban a karácsonyi áhítatformák gazdagsága miatt háttérbe szorul. Csak a jászladányi Orosz István híres búcsúvezérnek és énekköltőnek († 1922), aki a protomártírt tisztelte névadó patrónusának, magánáhítatból sarjadt olvasószövegét tudjuk idézni:

3 szem és 3 tized, Hiszekegy, Dicsőség, Miatyánk. Üdvözlete: Üdvözlégy óh dicsőséges Szent Istvánty mártély, ki a Jézus Krisztus kínszenvedése és halála után első voltál, ki véredet ontád Jézusért. Agyonköveztettél, kövek zápora alatt adtad ki szent lelkedet. Imádkozzál érettünk bűnösökért Szent István mártily, hogy a mennyei boldogságba hozzád juthassunk, veled imádhassuk Jézus Krisztust mindörökké, amen.

Nem világos, miért lett István a lovak védőszentje. Az egyház nyilván céltudatosan helyezte ünnepét erre a napra, a téli napforduló archaikus pogány vigadozásainak, Wotan-kultuszának időpontjára. Eltűrte, hogy e napon új hívei nagy áldomást (Stephans-Minne) üljenek. Továbbá vizet, sót, magvakat, takarmányt szentelt, lényegében tehát megáldotta, előkészítette a vegetációt. Megszentelte a lovakat, és azt a szokást, hogy az emberek lakóhelyüket ezen a napon lovon megkerüljék, körülfussák, mintegy körülzárják, és így az István érdemeiért megnyílt ég oltalmába ajánlják. Ez a határkerülő hagyomány régi hazánk nyugati részén él. A Stefanireiten, másként Beiglreiten ismeretes a hazai Mosonszentpéter és Mosonszolnok, továbbá odaát Bánfalva (Apetlon), Illmitz, Pomogy (Pamhagen) német és Alsóőr (Unterwart) magyar faluban. Mindenütt kora reggel kilovagolnak a legények a határba, hogy a ló, jószág egészséges legyen az új esztendőben. Ehhez még hozzátehetjük, hogy Mosonszentpéteren minden lovas legény attól a lánytól, akinek udvarol, nagy kerek kalácsot (Beugel) kap. Ez a ló nyakán függ verseny közben. Végül a vendéglőben áldomást isznak, a kalácsot pedig ott nyomban megeszik.

Módosítás dátuma: 2016. december 26. hétfő, 13:04 Bővebben...
 

Az ostyahordás jászsági hagyományai

E-mail Nyomtatás PDF

Az ostyahordás jászsági hagyományai

Az ostyahordás a karácsonyi köszöntés egyik sajátos, nagy múltra visszatekintő formája. A kántortanító karácsony előtt ostyát sütött és tálra vagy kosárba helyezve az iskolás gyerekekkel szétküldte a családoknak. A gazdasszony babot, tojást, kolbászt, szalonnát küldött cserébe a kántortanítónak, a gyerekek pedig pénzt, almát, diót kaptak az ostyahordásért. Ez a családoktól kapott adomány valamikor a kántortanító díjlevelében is szerepelt.

Történeti adatok tanúskodnak a szokás régisége mellett. Az ostyahordás vagy hostatio a középkorban a pap hatáskörébe tartozott. Az ő feladata volt a híveknek széthordani az ostyát és ezért a befolyt termények (bab, lencse, mák liszt, tojás) őt illették meg. Manga János idézi a dobsinai (Gömör m.) lelkész 1622-ben kelt javadalmi leveléből az alábbi részt: „pápista korban szokás volt, hogy a r.k. plébános karácsonykor ( in vigiliis nativitatis Christi) feszülettel áldozva járt körül, mi bálványimádás lévén, jámbor elődeink e helyett  azt hozták be, hogy az ev. lelkész poharat (kelyhet) küld körül és így gyűjt magának egy forintot és egy-két garast.” Itt valójában arról lehetett szó, hogy a pap karácsony böjtjén a ministráns és a sekrestyés kíséretében elment hívei házába, odavitte a szentelt ostyát, a feszülettel valószínűleg megáldotta a szobát és a háziakat, amiért cserébe terményeket kapott. Távozásakor a hívek megcsókolták a keresztet. A ”feszülettel áldozva járt körül” szövegrész minden bizonnyal ezt jelenthette, ez volt az, amit a protestánsok bálványimádásnak tartottak. Bálint Sándor szerint az ostyahordás a középkori eulógia csökevényes maradványa. Ez azt a megszentelt kenyeret jelentette, amit a misén a pap azoknak a híveknek osztogatott, akik nem áldoztak. Ebből alakult ki az a szokás, hogy a pap karácsony böjtjén híveinek látogatásakor szentelt kenyeret vagy ostyát vitt magával, amiért élelmet kapott. Az ostyahordáson kívül a kántálás (cantatio) és a koledálás is a pap hatáskörébe tartozott a középkorban nagyobb ünnepek előtt. Az így szerzett pénz vagy termény ugyancsak a javadalmai között szerepelt. A Nógrád megyei Vanyarc egyházi jegyzőkönyvében feljegyezték, hogy „ostyahordás azaz hostatio karácsonyi időben van, koleda évente hatszor. A vanyarci evangélikus egyház canonica visitatiója csak 1900-ban mondja ki, hogy a cantatio és koleda meg van váltva, oly módon, hogy minden gazda 50 krajcárt, minden zsellér 30 krajcárt és minden konvenciós cseléd 20 krajcárt fizet e címen a párbérhordás alkalmával.”- írja Manga János. Vagyis a lakosok pénzzel megválthatták a papnak járó javadalmakat, aki ezután már nem járt ki nagyobb ünnepeken a családokhoz. A régi egyházi előírás azonban, mint népi gyakorlat még sokáig tovább élt.

Módosítás dátuma: 2016. december 26. hétfő, 09:22 Bővebben...
 

Egykori karácsonyok az udvarhelyszéki Rugonfalván

E-mail Nyomtatás PDF

Egykori karácsonyok az udvarhelyszéki Rugonfalván

Református templom, Rugonfalva, 2007, Benedek Csaba fotója. A képre kattintva további felvételeket tekinthet meg képgalériánkban.A havas karácsonyok nagyon szépek voltak. A nagy hóban utat vágtak az udvarokon a férfiak. Vidámságot, szeretetet hozott az ünnep minden házba. A szombat a sütéssel kezdődött, a falut nemsokára beillatozta a sülő kenyér és kalács illata. Karácsony délutánra már kész volt a nagytakarítás és a frissen súrolt padlóra tiszta szőnyegeket borítottak, ami visszaadta a ház meghitt hangulatát. Vecsernyére szólott a harang, s a falu kicsinye, nagyja ünnepi várakozásban várta a Jézus születését. A gyermekes családokhoz jött az angyal és karácsonyfát hozott. A gyermek nem tudott arról, hogy a fenyőfa honnan került és a rajta levő díszekről sem, így felhőtlen volt a boldogsága. Egyik háznál kisebb, másiknál gazdagabb volt a karácsonyfa, de a fényűzés a parasztcsaládoknál nem volt szokásban. Csüngött rajta szaloncukor, piros alma, házilag festett „aranydió”, házilag sütött, formákra vágott keksz, még a szentjánoskenyérre is emlékszem. A háború alatt a szaloncukrot házilag főzték, a puhára összefőtt cukorszirupot pohár fenekével addig súrolták, amíg összeállott és állaga hasonlított a szaloncukoréhoz. A papírját ollóval recézték. A szükség leleményessé tette az embert és a természet ajándékait is felhasználták sokféle dísz mellett. Este az ablakok alatt megszólalt a legények kórusa: „Krisztus Urunknak áldott születésén…” A falut csoportokra oszolva, minden házhoz eljutva, végigkántálták.

Az ateizmus virágzása idején az angyalból „télapó” lett, a karácsonyfából „télifa”, de megváltozott jövetelének ideje is, különösen a megfélemlített tisztviselőknél.

Módosítás dátuma: 2013. december 23. hétfő, 11:24 Bővebben...
 

Néprajzi érdekességek 3

E-mail Nyomtatás PDF

Néprajzi érdekességek 3

Esztergagép tokmányából karácsonyfatalp

Esztergagép tokmányából készült karácsonfatalp, Kengyel, Árvai János fotója, 2015.A népi kultúra egyik legjellemzőbb sajátossága, hogy szemetet úgyszólván nem termel. A hulladékgazdálkodás mai problémái nem jelentkeztek abban az időben, mikor mindent újrahasznosítottak, a tárgyakat végső elhasználódásukig újra és újra felhasználták. Korábban ha már nem volt jó egy munkaeszköz, használati tárgy semmire, feltüzelték vagy feltöltötték vele az árkokat, beleszórták a patakba. Szinte mindannyian emlékszünk, hogy a kosarat kilyukadása esetén tyúkültetésre használták vagy a tulipános ládát szerzámok, gabona tárolására fogták be. Mai korunkban számos munkaeszközöt rögtönöznek műanyagból, diszperzites vödröt használnak gyümölcszedésre, pillepalackot tölcsérnek, de a végtelenségig lehetne folytatni a sort. Jézus Krisztus születését ünnepelve karácsonykor szinte mindenki találkozik a karácsonyfaállítás alkalmával azzal a nehézséggel, hogy a fa eldőlhet. Egyesek kikötik, mások körbetámasztják a fenyőfát. Nem így Árvai János (szül: 1957.), aki erre a célra egy esztergagép tokmányt használt. Az ötlet több okból kifolyólag is zseniális: könnyen utánállítható, nehéz, 50 kg súlyú így játszva tartja meg a fát. A remek ötletet fia is továbbvitte, így ma már ő állítja bele a karácsonyfát Kengyelen. Köszönjük a fotót Árvai Jánosnak!

Irodalom:

Benedek Csaba: Tárgyaink utóélete. Régi és modern anyagok újrahasznosítása napjaink társadalmában In: TISICUM XXII. 2013. (szerk: Gulyás Katalin, Horváth László, Kaposvári Gyöngyi)

Módosítás dátuma: 2016. december 25. vasárnap, 11:41
 

Egy kicsiny falu a Börzsöny közepén: SZÜLŐFALUM, PERŐCSÉNY- apró emlékeim a háborútól a hatvanas évekig. 6. A karácsony

E-mail Nyomtatás PDF

Egy kicsiny falu a Börzsöny közepén:  SZÜLŐFALUM, PERŐCSÉNY- apró emlékeim a háborútól a hatvanas évekig.

6.  A karácsony

A perőcsényi tájház tisztaszobája, Kádár Attila felvételeMikor az ember leírja azt, hogy karácsony, és egyszer-kétszer magában elolvassa,  első nekifutásra úgy gondolná, erről aztán végképp nincs mit írni, hiszen ez annyira szép és mégis annyira természetes, hogy már a kétéves gyermekek is betéve tudják és várják az eljövetelét.

Talán az a legnagyobb baj ezzel az egykor még magasztos, annyira tisztelt ünneppel, hogy nemcsak a mai gyerekek, de sokszor a már „mekiben kólás-pizzán” felnevelkedett középkorúak sem nagyon tudják vagy nem is akarják tudni igazi értelmét.

És most nemcsak a naptári vagy egyházi értékrendjére gondolok, hanem arra a szeretetteljes ünnepélyességre, arra az egymáshoz fordulásra, amiben ma is el kellene tölteni ezeket  a napokat.  Legalább ezeket…

Arról meg beszélni sem szeretnék, hogy az emberek nagy százalékának karácsony előtt már hetekkel, hónapokkal korábban elege van az ünnepből, hiszen sokan azt sem tudják, mit vegyenek egymásnak meg a gyerekeknek, ami sokkal drágább, mint a szomszédé, és amit napokig mutogatni lehet akár az iskolában, akár bevásárláskor.

Mert hát máshol hol…?!   

Templomba nem járnak,  pedig ha valahol, hát ott lehetne mutogatni ám, ha mondjuk példának okáért a pap után egy-két perccel később vonulnánk be a templomba…

Tényleg, mit ne mondjak, nem volna érdemes legalább ezért megpróbálkozni a templomba járással?

Módosítás dátuma: 2016. december 25. vasárnap, 11:59 Bővebben...
 

Szatmár megyei karácsonyi szokásleírás 1844-ből

E-mail Nyomtatás PDF

Szatmár megyei karácsonyi szokásleírás 1844-ből

Karácsonykor a Pesten túlságos „Krisztkindli” itt nem divatozik, valamint a Mikolája „heil. Nigló” –vagyis Miklós-esti maskarák sem. Ezek inkább sváb eredetre mutatnak, s már innét nem messze, a bányai környéken kelendők. Hanem a „betlehemezés” néha megtörténik, midőn angyal és pásztorok beköszöntik az előestét. Diózás az éjen fürgetyűre vagy kártyára szintén szokás. Ekkor a sihederek kántálni, ezek oláhféle kóringyálni mennek, mely utóbbi alkalmi dalaihoz vidoran függeszti e rímecskét:
„Koringyica, ku kogyica.
Válba votyi lá polica!
Szkala gazda! szuflan fok,
Sápoly dánye kity on kok.”

Mely magyarul körülbelül ennyit tesz:

A dalocska végső hangja:
Vesd szemeidet a polcra!
Kelj föl gazda! fújj a tűzbe,
Adj pogácsát a zsebünkbe.

Részlet Réső Ensel Sándor: Szatmár megyei vegyes szokások című munkájából, mely először 1844-ben jelent meg. In: Réső Ensel Sándor. Magyarországi népszokások. Osiris Kiadó. Budapest, 2000. 257.

 

December 25. Karácsony napja

E-mail Nyomtatás PDF

December 25. Karácsony napja

Betlehem, Kanyó Alfonzné munkája, Litke, 2011.A család ünnepe volt a hagyományos magyar paraszti életben is. Mint minden nagy ünnep, munkatilalommal járt. Lészpeden „Karácsony napján, akkor a ganyét nem vetették ki, esszeszedték a jószág alól. Vagy ha ettünk, akkor a tányérokat sem mostuk el, akkor azt félreraktuk és másnap mostuk el” (Bosnyák S. 1980: 120). A szemetet sem vitték ki. Pereszlényben a hamut, szemetet nem vitték ki, mert úgy vélték, ezzel kivinnék a szerencsét a házból. Egerszegen, ha söpörtek, akkor is csak befelé az asztal alá. Csak a legszükségesebb munkákat végezték el. Az állatoknak a takarmányt már előző nap odakészítették, Jászdózsán karácsony napján nem fésülködtek. Nem főztek, csak az előtte való napokon. Tilos volt e napon a kölcsönkérés, kölcsönadás is, mert kivinné a házból a szerencsét.

A szerelmi jóslás különböző változatait is gyakorolták karácsonykor, ugyanígy többféle haláljósló és időjósló eljárást a következő évre vonatkozóan. A valamelyik őszi naptári ünnepen vízbe tett gyümölcsfaágnak is karácsonyra kellett kivirágoznia. Azt is tartották, hogy az éjféli mise alatt megszólalnak az állatok, s elmondják véleményüket gazdáikról, gondozóikról. – Karácsony napján lánynak, asszonynak nem volt szabad más házához menni, mert szerencsétlenséget vitt volna. Ezért ahol nem volt szokásban a fiúgyermekek köszöntése, ott valamilyen ürüggyel elküldték a rokonokhoz. A székelyek azt tartották, hogy ha fiúgyermek az első látogató, a tehén bikát, ha lány, üszőt borjazik. Az északi vidékek falvaiban az állatok itatása is bizonyos szertartások szerint ment végbe. Menyhén (egykori Nyitra m.) a gazda elővette a karácsonyesti vacsoránál megmaradt ostyát, arra zöld petrezselymet tett, majd piros almát, és az egészet a vályúba tette, aztán erről itatták a marhákat, hogy egészségesek legyenek.

Némely községben a piros almával egy ezüstpénzt (régi ötkoronást) is tettek a vályúba, hogy az állatok olyan szépek legyenek, mint a piros alma és olyan értékesek, mint az ezüst. – Étkezés előtt a család tagjai megmosakodtak, a mosdóvízbe sok helyen ezüstpénzt, piros almát tettek, hogy a következő esztendőben szerencsések és egészségesek legyenek. Karácsony böjtjén a család minden tagjának viselkedését figyelemmel kísérték, mert azt tartották, hogy ahogy ezen a napon viselkednek, úgy fognak viselkedni a következő esztendőben is. Karácsony napján nemcsak a családtagoknak, hanem a család javainak is a házban kellett lenniük, ezért karácsony böjtjén a kölcsönkért tárgyakat, eszközöket visszaadták. Este a pásztorok országszerte ostoraikat pattogtatták, kolompoltak, a kürtöt fújták az utcán végig, s ilyenkor egyes vidékeken a gazdáktól ajándékot kaptak. Ugyancsak országszerte szokásban volt a már adventben megkezdődött betlehemezés, továbbá a kántálás, kóringyálás, angyali vigasság; Zobor vidékén a parázsolás. Általában jellemző a karácsonyi szokásokra és hiedelmekre a jövő évi termékenység, bőség, szerencse biztosítása valamilyen módon. Szokásban volt karácsonykor és a karácsony körüli napokon dramatikus játékokat előadni, a bábtáncoltató betlehemezés, betlehemezés, Heródes-játék, szálláskeresés. Állatalakoskodás csak szórványosan fordult elő karácsonykor.

Módosítás dátuma: 2013. december 26. csütörtök, 08:36 Bővebben...
 

Karácsonyi kántálás

E-mail Nyomtatás PDF

Karácsonyi kántálás

A karácsonyi köszöntés a Kárpát-medencében általánosan elterjedt szokás: karácsony előestéjén vagy az ünnepi időszakban csoportosan házról házra járva elismételt éneklés, melynek során az ünnep gondolatkörét felidéző énekhez jókívánságok, gyakran köszöntők csatlakoznak. Egyéb elnevezései: angyali vigasság, kántálás, kóringyálás, mendikálás, pásztlizás. A köszöntők karácsonyi énekeket énekelve járnak házról házra, engedélykérés után az ablak alatt vagy bent a házban énekelnek egy vagy több karácsonyi éneket, köztük olyanokat is, amelyek különben olyan dramatikus karácsonyi szokások énekes betétei, mint például a betlehemezés vagy a szálláskeresés. Ezután megköszönik az adományokat és elbúcsúznak. Az adományok régebben inkább ennivalóból álltak: a gyermekek tarisznyájukban elvitték (dió, alma, mogyoró stb.), a felnőtteket megvendégelték.

Különböző korcsoportok jártak köszönteni: délben kezdték a gyermekek, majd vacsora után a fiatalok, este kilenc óra után a felnőttek, többnyire házasemberek. A pásztorok külön csoportban jártak, nagy lármázás közepette: ostort pattogtattak, dudáltak, kolompoltak, kürtöltek. Később sok helyütt már csak a cigányok jártak alamizsnagyűjtés céljából. E szép szokást Tamási Áron is megörökítette egyik novellájában:

Karácsonyi pásztorocskák

A szabadtűzhelyen, a betlehemi majorban, hajladozik a tűz aranylángja. Csordapásztorok melegednek a tűznél, melynek a fénye átvilágít az időn, és emlékezni serkent engemet is.

Tizenhárom éves voltam, s vezére a zsenge pásztoroknak. Ezek a zsenge pásztorok mind korombéli fiúk voltak, akiket gondosan megválogatva vettünk fel a nyájba. Amikor a kör bezárult, kiosztottuk a szerepeket. Elsőnek vezért választottunk, aki majdan, karácsony este, a belső beköszöntőt is mondani fogja, mindama leányos házaknál, ahova behatolunk. Aztán választottunk külső beköszöntőt, aki az ajtón kívül fog szólani, és hát meg is küzd azzal a másik nyájjal, amelyiket ott találnánk esetleg a háznál. Utána kijelöltük a tűzmestert, aki vezényli az üdvözlő puffantásokat; majd megválasztottuk az énekvivőt és a mókamestert, nemkülönben a nagymondót, aki mindenkit le fog torkolni, szükség esetén még lódítva is éktelenül.

Módosítás dátuma: 2015. december 26. szombat, 09:14 Bővebben...
 

December 24. Karácsony vigíliája, Ádám és Éva napja

E-mail Nyomtatás PDF

December 24. Karácsony vigíliája, Ádám és Éva napja

2011_12_24_Karácsonyfa, Felsőgöd, Benedek Csaba fotójaKarácsony, Jézus Krisztus születésnapja, a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe. Krisztus születésének december 25-i megünnepléséről szóló első adatokkal a IV. sz.-ban találkozunk. Rómában az V. sz. elején az állam is elismeri karácsony ünnepét, s Honorius és Arcadius császárok e napon a cirkuszi játékok tartását is megtiltották. Jézus születésének dec. 25-i megünneplésével lezárult a születés dátumának tisztázása körül támadt vita. Erre a napra a következő okból esett a választás: Antiochus kalendáriuma dec. 25. napját a Nap (Napisten) születésnapjának nevezi. Aurelianus császár (270–275) elrendelte, hogy dec. 25-én birodalma egész területén ünnepet tartsanak a legyőzhetetlen Nap (sol invictus) tiszteletére. Az ünnep új tartalmának szimbolikus magyarázata szerint karácsony Jézusnak, az örök Napnak, az isteni fényforrásnak születésnapja. A liturgiában karácsonynak is, a húsvéthoz hasonlóan kialakult az előkészületi ideje (advent), majd a vigíliája (dec. 24.). E napra böjtöt rendeltek el, ezért karácsony böjtjének is nevezik. Egyéb nevei: Ádám és Éva napja, karácsony szombatja, szenvedeje estéje, szenvedeste. Mindkét nap, karácsony napja és vigíliája számos népszokást, hiedelmet vont maga köré, amelyek részint kereszténység előtti képzetekből, a téli napforduló, ill. az évkezdet mágikus eljárásaiból, részint az ünnep keresztény jellegéből táplálkoznak. Karácsony böjtje voltaképpen már az ünnep kezdete. Ezen a napon mezei munkát nem végeztek. Az asszonyok takarítottak, sütöttek, főztek. A férfiak kiseperték az udvart, kitisztították az istállót, a gazdasszonynak bekészítették a tűzrevalót, a marháknak a takarmányt.

December 24-én, karácsony vigíliáján, más néven karácsony böjtjén, bőved estén, a szinte forgatókönyvszerűen előírt cselekmények a karácsonyi asztal körül történtek. A karácsonyi asztalra vagy alá, vagy akárcsak a közelébe helyezett tárgyak, eszközök különleges mágikus hatalommal ruházódtak fel. Magát a karácsonyi abroszt, csak egyetlen ünnepi alkalomra használták, ezentúl vetőabroszként vagy sütőabroszként alkalmazták, hogy a termés bő legyen, vagy hogy a kenyér jól sikerüljön.

Karácsony éjfelén, éjszakáján fontos szerepet kapott a víz, a tűz, a zajkeltés. A víznek gyógyító és varázserőt tulajdonítottak – még ha egyszerű kútvíz volt is. Az év bizonyos ünnepein, jeles napjain különleges italként fogyasztották vagy mosdottak benne. Hatását azzal is fokozták, hogy pénzt és piros almát dobtak bele. Karácsony éjjelén merítették az ún. aranyos vizet vagy más néven életvizet. A Bereg megyei Fornoson a vízmerítésnek különös jelentősége volt az eladósorú nagylányok számára. A falun kívül egyetlen kút volt, melyet a legények és a lányok éjféltájban fenyővel és koszorúkkal díszítettek fel, és gúzsvesszővel a kúthoz kötötték az ágast. Amelyik lány éjfél után elsőnek oldja fel a gúzst, elsőnek meríti az aranyvizet (melyben hitük szerint Jézus fürdött meg), az megy leghamarabb férjhez – gondolták. Istensegítsen az éjféli miséről hazamenet merítették az aranyos vizet, ebből ivott és ebben mosdott az egész család. Ez a víz egészséget jelentett, mert hitük szerint ebben fürösztötték a Jézuskát.

A víz után a tűz a másik fontos elem, melynek különös ereje lehet karácsony éjjelén. Egyes Vas megyei falvakban nyírfaseprű fáklyákkal vonultak az éjféli misére, miközben a pásztorok ostort durrogtattak, lövöldöztek az ártó, gonosz hatalmak elűzésére. Karácsony éjjelén az égő gyertya összefüggött a házasságvarázslással is. Például Somogyvámoson az eladó lányoknak olyan gyertya fénye mellett kellett az éjféli misére öltözködniök, amely már egyszer lakodalomban világított a menyasszonynak.

A gonoszelhárító zajcsapás ezen az éjszakán a pásztorok feladata volt. A karácsonyi történet pásztorai miatt igen fontos szerepük volt az éjféli misén is. Galgamácsán a pásztorok körbejárták a templomot, mialatt a mise folyt, hogy a gonosz szellemeket, boszorkányokat távol tartsák a zajjal, kürtöltek, trombitáltak, pattogtattak az ostoraikkal.

Az éjféli misén szokás volt egyes székely falvakban, hogy az ének ezen szavainál: „A madarak megszólaltak”, a gyerekek cserépsípokkal madárhangot utánoztak a mise végéig, másutt a férfiak kalitkába zárt csízeket eresztettek ki.

A házasságjóslásra, -varázslásra is alkalmas az éjféli mise körüli időpont. A Luca-napkor elkezdett eljárásoknak (pl. lucaág, almával jóslás, lucacédula, lucabúza) ilyenkor volt a beteljesedési idejük. Az Ipoly menti falvakban az eladósorba jutott lányok szenteltvizet vettek a szájukba az éjféli mise után, s otthon azzal mosták le az arcukat, de nem törölték meg, hogy álmukban majd a leendő vőlegény törölje le. Az éjféli misére menet a zsebükben kukoricát, tökmagot, kölest vittek a göcseji lányok, s a szenteltvíztartóba dobták, hogy amennyi az elszórt mag, annyi kérőjük legyen majd, és olyan gyorsan jöjjenek, mint ahogyan beledobálták.

A karácsony mai, közismert jelképe, a feldíszített fenyő, a karácsonyfa ebben a formájában újabb keletű szokás. Az eddigi kutatások a karácsonyfa-állítást protestáns, német eredetűnek tartják, mely hazánkban a Bécsi Udvar közvetítésével először az arisztokrácia, majd a városi polgárság, a falusi értelmiség, végül a parasztság körében terjedt el. A Bécsi Udvarban német főúri családok és protestáns művészek honosították meg. Karácsonyfát Magyarországon – a történeti adatok szerint – Brunswick Teréz állított először, 1824-ben, József nádor harmadik neje, Mária Dorottya, illetőleg a Podmaniczky család 1826 táján, majd Fertőszentmiklóson a Bezerédj család 1834-ben. Jáky Ferenc osli plébános, a gróf Hunyady család egykori házipapja 1855-ben karácsonyfa-ünnepélyt rendezett a falusi iskolás gyerekei számára.

Módosítás dátuma: 2016. december 24. szombat, 11:21 Bővebben...
 

Néprajzi érdekességek 7

E-mail Nyomtatás PDF

Néprajzi érdekességek 7

Gépjármű gumiköpenyéből készült bocskor

Bocskor autógumiból, 2009. Magyarremete, Benedek Csaba fotójaA bocskor egyetlen darabból szabott talpú és felső részű, sarkatlan, elöl kerek vagy hegyes orrú, bocskorszíjjal felköthető könnyű lábbeli, amely a talpat, a talp széleit és a lábujjakat védi. Anyaga lehetett kikészített bőr, de készítettek bocskort szőrösen hagyott, kikészítetlen bőrből is. Formája szerint lehetett: egylábas, tehát bármelyik lábra felhúzható, vagy féllábas (a Felső-Tisza vidékén), tehát a jobb és bal láb szerint külön formájú. Készítette mindenki saját maga is, de bocskormetélők is készítettek bocskorkaptafán. Az alföldi magyarság a Kiskunságtól a Felföldig és a Nyírségig a kerek fejű, ráncos orrú bocskort hordta. Az Alföldön a Köröstől és a Kiskunságtól délre és a Dunántúl déli részén talpból és a lábujjakat fedő felső részből készült fedeles bocskort viselték. A Fekete-Körös völgyi magyarság az orrán fűzött, de tompa orrú telekes bocskort hordott. Ennél „telek”-nek nevezték a széleibe vágott füleket vagy lyukakat, amelyekbe a bocskorszíjat fűzték.

A magyar lábbelik egyik legrégibbi fajtája, melyet a szomszédos szláv népek a magyaroktól kölcsönöztek. Minden bizonnyal az egyik legősibb lábbelink, amit nemcsak a feljegyzések tanúsítanak, hanem a regösénekeknek az a részlete is, amely Szent István első magyar király regöseinek nyírfakéreg bocskorát említi. Ilyet a rokon finnugor népek a legutóbbi időkig viseltek. A bocskor különböző változatait a XVII. században még a főurak is hordták, mert Zrínyi Miklós költőről feljegyezték, hogy telkes bocskor viselt azon a szerencsétlen kimenetelű vadászaton, melyen életét vesztette.

Az I. világháború után elnyűtt csizmaszárból is készítettek bocskort. A képen látható darabot a magyarremetei tájházban kaptuk lencsevégre. Érdekessége, hogy egy gépjármű gumiköpenyéből készült. A belényesi vásárban lehet időnként kapni ezt a modern anyagból vágott lábbelit, melyet románok árusítanak.

További fotók: MEGTEKINTEM

Módosítás dátuma: 2016. december 23. péntek, 16:29 Bővebben...
 

A Zádor-híd

E-mail Nyomtatás PDF

A Zádor-híd

A karcagi Zádor-hídMagyarországon kevés olyan meghökkentő építmény látható, mint Karcag határában a Zádor-híd. A messziről jött idegen igen furcsának, érthetetlennek találja a látványt: a szikes puszta és szántóföldek közepén egy híd árválkodik teljesen céltalanul, hiszen nincs alatta víz, folyót sehol nem látni a közelben, csak vele párhuzamosan folyik egy csatorna. Mind e mellett az is rögvest szembe ötlik, hogy a hortobágyi kőhídhoz mennyire hasonlít, annak kisebbik testvére lehetne. Valaha itt haladt a Pest-Debrecen közötti, országos jelentőségű útvonal. A híd az egykori Zádor folyón épült a közlekedés és a kereskedelem megkönnyítése érdekében. Fontos kordokumentum: egyrészt építészeti és építészettörténeti, másrészt gazdaságtörténeti.

Hazánkban az ismert történeti okok miatt az Alföldön igen kevés középkori építmény található. Sajnos általánosságban is elmondható, hogy igen szegények vagyunk e korszak építészeti emlékeiben. A török ellen vívott háborúk, majd az osztrák felszabadító hadjáratok miatt következett be rendkívüli mértékű pusztulásuk. A háborúk mindent letaroltak, így szinte semmi turistacsalogató jelentősebb műemlékkel nem találkozhatunk környékünkön. Ugyanakkor azt is el kell mondanunk, hogy Magyarország legrégebbi építményei, a kunhalmok egészen a huszadik század közepéig jelentős számban maradtak fenn Alföld szerte. Azt csak remélhetjük, hogy ezeket a több ezer éves halmokat, korhányokat sikerül megfelelő védelem alá helyezni, hogy utódaink is megcsodálhassák ezeket az őskori, emberi kéz által alkotott építményeket.

A török kiűzése után, a békés élet megindulásával az építkezések is megkezdődtek szerte az országban. Újjáépítették az elpusztult épületeket, utakat, hidakat. Nagyobb folyóinkon az átkelőhelyek, a gázlók, kompok mellett, ekkor még többnyire fa vagy hajóhidak voltak. Később, a kor technikai színvonalának megfelelően elkezdődött a boltozott kőhidak építése, amelyek az acél és beton szerkezetek megjelenéséig az építészetben egyeduralkodóak voltak. A XVIII. század végén már néhány boltozatos kőhíd áll hazánkban.

Módosítás dátuma: 2016. december 25. vasárnap, 11:28 Bővebben...
 

Angyalháza és Szelencés puszták régi vízrajza

E-mail Nyomtatás PDF

Angyalháza és Szelencés puszták régi vízrajza

A Nagy Magyar Alföld mai képe szinte semmiben nem hasonlít hajdani önmagára. Régen teljesen más képet mutatott ez a vidék: a mocsarak, folyóvizek, erek, nádasok egyszóval a rét közt csak elvétve, az ármentes területeken találkozhattunk az itt lakó népesség szántóföldjeivel, településeivel. Ezt a tájat, amelyet most nagy kiterjedésű szántóföldek, végeláthatatlan szikes legelők jellemeznek, az ember alakította ki. A természetes állapotok megváltoztatására már a 18.

1. kép: Nádudvar (I-el jelölve) és határának részlete 1850-ben.

században felmerült az igény, de nagyobb arányú regulációt azonban az akkori technikai lehetőségek nem tettek lehetővé. Az Alföld természeti képét a 19. század végéig a Tisza folyó határozta meg. Az 1846-ban megkezdett folyamszabályozási munkálatok formálták át teljesen a vidék arculatát. A Tisza folyó felső szakaszán több olyan fok volt, amelyeken keresztül a megnövekedett vízmennyiség akadálytalanul ömlött az Alföld mélyebben fekvő részei felé. Ez a víz, különböző folyók, erek, mocsarak útjain a Berettyóba, majd onnan ismét a Tiszába folyt. A rakamazi, tiszadobi és polgári fokokon kijutó víz a Hortobágy völgyén keresztül, míg a Mirhó fokon kiszakadó víz a Gyolcs mocsáron, a Kakaton, a Karajánoson át került a Nagy Sárrétbe. Ezek az utak mind ősi Tisza medrekben vezettek, vagyis a sok ezer éve elhagyott hajdani folyóágyak ugyanazt a szerepet töltötték be, mint egykoron. Gyakorlatilag az Alföld ezen része a Tisza árterének tekinthető.

Az emberek igen korán megtelepedtek a gazdag állatvilággal rendelkező területen. Elsősorban a folyó menti hátakat vették használatba, amelyek még nagy áradások alkalmával sem kerültek víz alá, vagy az időszakosan, illetve állandóan vízzel borított és az árvízmentes területek határát ülték meg. Ez a települési rend figyelhető meg már a kőkortól kezdve egészen a török kiűzése utáni újratelepüléseknél is.[1]

A lakosság alkalmazkodva a természeti környezethez egy sajátos rendszert teremtett meg, amelyet ártéri gazdálkodásnak nevezünk. Ez biztosította az emberek megélhetését ezeken a területeken. Az itt lakó népek mindegyike - az első írásos adatok felbukkanása is ezt tanúsítja - ezt a gazdálkodást folytatta. A magyarságnak sem volt ismeretlen ez a gazdálkodási forma, hiszen Etelközben is hasonló viszonyok között éltek, így a Kárpát-medencébe érve nem okozott jelentős életmódváltást a népesség jelentős részének. (Talán ez is motiválta a honszerzést.)

Ennek a gazdasági rendszernek az alapja a fokgazdálkodás volt. A fokokon, ezeken a természetes, vagy mesterséges vízátjárókon keresztül a kiömlő víz jutott a belső, távolabbi vízrendszerbe, amely nemcsak termékenyítő iszapot hozott, de az ívó halak nagy tömegét is. A megcsendesült, megállt vízben az éltető hordalék lerakódott, amely megtermékenyítette a kaszálókat, a legelőket és millió szám nevelkedtek a halivadékok a könnyen felmelegedő sekély, táplálékban igen gazdag vízben. A lassú, fokozatos vízelvezetés az ártéren megvédte a lakosságot az árvíztől, majd apadáskor a rétet, legelőket elborító vizet vissza is vezették a folyóba, ahol a felállított vészek, halcsapdák segítségével a nagyobb, már leívott halakat megfogták. Ezért voltak hajdanán olyan mesésen gazdagok halakban folyóvizeink. Ha a víz sokáig állt egy területen az már káros volt gazdálkodási szempontokból, a legelők és a kaszálók posvánnyá, hasznavehetetlenné váltak. Ezért a víz elvezetése is nagyon fontos volt.[2]

Módosítás dátuma: 2016. december 25. vasárnap, 11:37 Bővebben...
 


1. oldal / 19