Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Tizenöt hét indiánok közt 1.

E-mail Nyomtatás PDF

Tizenöt hét indiánok közt 1.

Február végén Rogers doktor beköszöntött Széptájon Lord Malgred angol utazóval. Azelőtt nem ismertem a lordot, de a doktor útjában találkozott vele s elmondta neki, hogy a tavasszal az indiánok közé szándékozik velem utazni. A lord nagy kedvet mutatott arra, hogy ezen a kiránduláson részt vegyen, a doktor tehát felszólította, hogy tartson velünk.

Minden előkészületet megtettem a hosszas útra. A birtok gondozását rokonomra, Halász Károlyra bíztam. Társam, Bryant nagyon ellenezte elmenetelemet, mert már igen hozzám szokott s félt, hogy valami baj ér utamon. De elhatározásom erős és tántoríthatatlan maradt.

Hallgatok a búcsúzásról, mely igen fájdalmas volt. Egy szép tavaszi reggel csónakra ültünk a doktorral, a lorddal és kutyámmal, s a folyón lefelé Crawford várának eveztünk, ahova háromnapi utazás után meg is érkeztünk.

Mint ezen a vidéken a többi várat, úgy ezt is az indiánok berontása ellen építették. Az őrség tisztjei kitűnő szívességgel fogadtak bennünket, ami igen jól esett, hiszen idegenek voltunk, oly távol hazánktól és rokonainktól.

Több napot töltöttünk a derék tisztek közt, s ez alatt további előkészületeket tettünk az előttünk álló hosszú, fáradalmas és veszélyes útra. A várparancsnok szíves segítségével csakhamar egy halfbreed („félvér“, indián anyától s francia atyától származott) vezetőt találtunk, kivel abban állapodtunk meg, hogy naponkint egy dollárt fizetünk neki egész utazásunk ideje alatt, melyet mintegy három hónapra terveztünk. Vezetőnk, egy harminc éves, izmos férfi, majd minden indián törzs nyelvét értette s így biztosan indulhattunk vele; franciául csak töredezve beszélt, de annál jobban angolul. Mindenekelőtt tudtunkra adta, hogy szarvasbőr-inget, nadrágot, bocskort és sipkát kell csináltatnunk, mert sűrű erdőkön, hegyeken és folyókon visz az utunk s posztó ruhánk a fák közt csakhamar ronggyá válnék, a folyók átúszásakor pedig teleszívná magát vízzel s alkalmatlan és nehéz lenne, a szarvasbőr- öltözet azonban könnyű és hamar megszárad. Mi ez utasítás szerint a szükséges öltözetett megcsináltattuk. Vettünk továbbá egy kis bográcsot, és sóval meg paprikával, mely bőven terem az Egyesült Státusokban, elláttuk magunkat. Ezen kívül mindenikünk tíz font puskaport vásárolt s azt vezetőnk tanácsa szerint kis bádogpalackokba öntöttük s hogy a megnedvesedés ellen annál jobban biztosíthassuk, a palackokat hármas hólyaggal borítottuk be. Miután végre az indiánok számára szükséges ajándékokkal, úgymint bicskákkal, apró csörgőkkel, tükrökkel s üveggyöngyökkel is elláttuk magunkat, utunkra már egészen felkészültünk.

Az elutazásunk előtti estét a tisztekkel s ezek feleségeinek társaságában töltöttük. Az egész társaság vígan volt és sok poharat ürített szerencsés utazásainkra. Már késő éjszaka volt, mikor elbúcsúztunk e szíves jó emberektől, kik tőlük telhetőkig iparkodtak vendégszeretetüket velünk szemben kimutatni. A várparancsnok megajándékozott egy igen nemes fajú vadászebbel;így két kutyám volt, s mindkettő hű társam maradt egész hosszú és terhes utamban.

Módosítás dátuma: 2016. április 28. csütörtök, 10:52 Bővebben...
 

Tizenöt hét indiánok közt

E-mail Nyomtatás PDF

Tizenöt hét indiánok közt

Mokcsai Haraszthy Ágoston régi magyar nemesi családból származott. A Bácskában született 1812-ben. Mint csaknem minden nemes ifjú, ő is jogi tanulmányokat folytatott, de még mielőtt diplomát szerzett volna, felvették a magyar testőrséghez. Innen vette őt maga mellé József nádor magántitkárául.

Mint maga megírta, ekkor „már több év óta elnyomhatatlan láng égett kebelében, országokat beutazni s azok látása által magának tapasztalásokat szerezni". Minden alkalmat felhasznált, hogy a hazánkban utazó külföldiekkel megismerkedjék, ezektől felvilágosításokat kérjen a külföldi utazás módjairól és főként, hogy ajánlóleveleket szerezzen tőlük. Gyakran járt Mehádián (Herkulesfürdőn), ahol akkoriban igen sok idegen megfordult. Itt ismerkedett meg 1839 nyarán Benet K. angol hajóskapitánnyal és Witlock és Hislip nevű amerikai urakkal. Ezekkel annyira megbarátkozott, hogy bácsmegyei kis birtokára is elvitte őket egy pár hétre.

1840. március 27-én indult el Haraszthy Amerikába. Bécsen és Prágán át Drezdába postakocsin, onnan Lipcséig már vasúton utazhatott, de Lipcsétől Magdeburgig már ismét csak postakocsin mehetett tovább. Magdeburgból gőzhajón érkezett Hamburgba s onnan egy angol gőzhajón, 36 óra alatt, Londonba jutott. Pesttől Londonig 86 forint 12 krajcárba került az útja, bele nem számítva az élelmezést és a szállodaköltséget, ami együttvéve naponként 1 forint 56 krajcárjába került. Londonból Amerikába a Sámson nevű vitorlás postahajón ment Haraszthy. Már akkor gőzhajók is jártak az Óceánon, de ezek még nem voltak olyan kényelmesek, mint a nagy vitorlások. A gőzhajón akkor 45 font sterling volt a viteldíj, a vitorláson pedig csak 26 font sterling. A gőzös 14—15 nap alatt kelt át az Óceánon, a vitorlás pedig 30—40 nap alatt. Haraszthy hajója, az 1100 tonnás Sámson 42 nap alatt tette meg az utat Londontól New-Yorkig. Amerikai útjának vonala: New-York, West-Point, Albany, Saratoga, Syracuse, Oswego, Niagara, Buffalo, Cleveland, Detroit, Milwaukee, Madison. Útközben Milwaukeeben megismerkedett egy Bryant nevű gazdag angol bevándorlóval, akivel együtt Wisconsin állam Madison városától 20 angol mérföldnyire, Sack-Prairieben tízezer hold földet vásárolt. A birtoknak Széptáj nevet adta Haraszthy és várost akart rá telepíteni.

A következő telet részben Széptájon, részben pedig Cincinnatiban és St. Louisban töltötte Haraszthy. A tavasz beálltával elhatározta, hogy pár hónapra kirándul az indián törzsekhez, hogy megismerje életmódjukat. Két útitársa volt: Roges doktor, egy amerikai orvos,akivel amerikai utazásai közben ismerkedett meg és egy „Malgred lord“ nevű angol, akit azelőtt nem ismert, de akit Roges doktor hozott el hozzá Széptájra. (Valószínű, hogy Haraszthy mindkét útitársának nevét hibásan jegyezte fel; Roges doktor valódi neve alkalmasint Rogers, a Malgred pedig keresztnév; az útleírásban szereplő lordnak a családi nevét eszerint nem tudjuk.) Haraszthy két társával tizenöt hetet töltött az indiánok között, ő az első és mindmáig az egyetlen magyar, aki személyes tapasztalatok alapján írta le az indiánokat és életmódjukat.

Módosítás dátuma: 2016. április 28. csütörtök, 10:55 Bővebben...
 

„Az élő középkor világában”

E-mail Nyomtatás PDF

„Az élő középkor világában”

Máté Gábor beszélgetése Dr. Andrásfalvy Bertalannal

Andrásfalvy Bertalan a Solymos Ede tiszteletére rendezett konferencián, Baja, 2016. 04. 21. Benedek Csaba fotójaDr. Andrásfalvy Bertalan (1931-) egyetemi tanulmányait az ELTE BTK román-magyar és muzeológia-néprajz szakjain végezte. Kecskeméten a Felsőfokú Szőlő- és Gyümölcstermesztési Technikumban kertész üzemmérnöki diplomát is szerzett.

A Néprajzi Múzeum segédmuzeológusa (1955-1960), Szekszárdon muzeológus (1960-1976), a pécsi Dunántúli Tudományos Intézet tudományos munkatársa (1976-1977), a Baranya Megyei Levéltár tudományos főmunkatársa (1977-1985), a pécsi Janus Pannonius Múzeum néprajzi osztályának vezetője (1985-1989), az MTA Néprajzi Kutató Csoportjának tudományos főmunkatársa (1989-1990). A rendszerváltás utáni első magyar kormány művelődési minisztere (1990-1993). A pécsi néprajz tanszék alapítója, 1993-tól tanára. Jelenleg is itt oktat (PTE BTK Néprajz-Kulturális Antropológia Tanszék), 2001-től professor emeritusként.

Tudományos munkásságát újszerű témaválasztások, eredeti módon felépített kutatások jellemzik. Legnagyobb hatású publikációi a Duna menti népek életmódjához, gazdálkodásához kapcsolódnak. Vizsgálta a dél-dunántúli nemzetiségek értékrendjét, társadalomszervezetét, munkamegosztását. Kiemelkedő gyűjtőmunkát végzett a népköltészet, a néptánc, a népművészet területén. Legújabb kutatási programja a Kárpát-medence antropogén környezeti változásaival foglalkozik.

Számos publikációjában érinti a balkáni népek és a magyarság kapcsolatait. Új eredményeket ért el a balkáni szőlő- és borkultúra kutatásában. Nagyhatású egyetemi előadásaiban részletesen foglalkozik a Rákóczi-szabadságharc alatti etnikai és felekezeti konfliktusokkal, a szerbség migrációjával, és a dél-dunántúli népek török alatti sorsával.

Hathetes albániai és macedóniai tanulmányútja során ismerte meg közelebbről a Balkánt. Az alábbi beszélgetés úti élményeiről, néprajzi gyűjtőmunkájáról szól.

Hogyan jutott el a Tanár Úr Albániába?

Andrásfalvy Bertalan a bajai Türr István Múzeum kiállításában, 2016. Benedek Csaba felvételeAz 1950-es években nagyon sok albán fiatal járt hazánkban. Egy részük tanulmányúton, nagyobb részük itt tanult, elsősorban a budapesti orvostudományi és műszaki egyetemen. Az albán állam is fölajánlott tanulmányi utakat a magyaroknak, de azt hiszem nem sokan vágytak oda, Európa legszegényebb és legelmaradottabb országának tartották. Nekünk, néprajzkutatóknak meg éppen ezért a legizgalmasabbnak ígérkezhetett. Így, mikor értesültem a minisztériumból erről a lehetőségről, azonnal jelentkeztem. Megvallom, hogy azelőtt nem is gondoltam erre. Igen szerettem volna én is kutatni távoli országokban, de elsősorban keletre vágytam. Többszöris megkíséreltem, hogy eljussak Baskíriába vagy finnugor nyelvrokonainkhoz néprajzi kutatásokat végezni, de nem kaptam erre lehetőséget. Más jelentkező nem lévén, ezt az albán utat végül én kaptam meg a Művelődési Minisztérium keretéből. Ugyanekkor kapott tanulmányutat Katona Imre is az Akadémia egyezménye alapján, de nem együtt mentünk ki, Imre pár nappal később érkezett, és Tiranában találkoztunk.

Módosítás dátuma: 2016. április 24. vasárnap, 09:33 Bővebben...
 

Néphagyomány és önkormányzat

E-mail Nyomtatás PDF

Néphagyomány és önkormányzat

Az önkormányzatnak, a helyi érdekképviseletnek, a közéletnek legfontosabb és nélkülözhetetlen feltétele a kényelmetlen, fáradságos és nem is veszélytelen szerepet, munkát vállaló ember. Ez az önkormányzatnak, a közéletnek a „sine qua non”-ja (elengedhetetlen feltétele- a szerk.). A néphagyományt én sok évszázados tapasztalat-tárnak tekintem, melynek sok mondanivalója, tanácsa lehet mai és jövő életünk berendezéséhez és így igen sok tekintetben tanulhatunk tőle az önkormányzat megvalósítását, annak mikéntjét illetően is, de most csak azt ragadom ki belőle, ami arra vonatkozik, hogy hogyan tudta egy-egy közösség biztosítani tagjainak ragaszkodását, kötődését szűkebb hazájához, szülőföldjéhez, ezen keresztül szűkebb közösségéhez. A hagyományos műveltségnek milyen módszerei, intézményei voltak, amelyek megteremtették, közvetítették a kötődés létrejöttéhez szükséges ismereteket, az együttes élmények alapján létrejött érzelmeket és mindezekből élő akarati kötődést, vállalási készséget, közéletiséget. Kétségtelen ugyanis, hogy az érzelmi kötődések és élmények kialakításához először ismeretekre van szükség. Az ismeretszerzés módja maga is már több, mint ismeretek elsajátítása; van racionális ismereteken túlmenő érzelmi megismerés is, de ez is tényleges ismereteken alapszik. Az ismeret tesz képessé arra, hogy egyáltalán érzelmi kötődés, szeretet támadjon fel az egyénben. Az ismeretek mennyisége és minősége egyszerűen megteremti a megismert szeretetét. Végső soron nem azért szereti valaki szülőföldjét vagy szüleit, mert tárgyilagosan lemérte minőségüket, erényeiket és szépségüket és ezután döntött, hanem azért, mert ismeri, nagyon ismeri azt és őket.

A közösségi akarat, az önkormányzat, az érdekvédelem nem úgy jön létre, hogy egy faluban élő 200-300 ember összefog és egy akarattal és szájjal kijelenti szándékát, kívánságait vagy sérelmeit, hanem úgy, hogy van egy elkötelezett ember közöttük, aki megfogalmazza a többi érdekét és véleményét, kimondja akaratukat és harcol érte. A nem választott, hanem kijelölt, a delegált hatalom, a „nagyhatalom" helyi képviselője nem veszi észre benne a közösség akaratát és képviselőjét, nem is akarja, hiszen az eleve megkérdőjelezi az ő szerepét, hanem csak izgága rendbontót lát benne. Hamar kész a címkével is, hogy azt a homlokára ragassza és leüthesse érte a fejét: forradalmár — vagy ellenforradalmár, — mikor mi az időszerű. Lázító, reakciós, ilyen-vagy olyan bérenc, destruktív, demagóg stb. — van ilyen jelző bőven, csak ki kell választani a leghatásosabbat. Mikor aztán a zsandárok leütik a megbélyegzett fejét, jelentheti a hűbérúrnak: helyreállítottuk a törvényes rendet, a hatalom saját védelmére kialakított törvények szerinti rendet. [1]

Módosítás dátuma: 2016. április 24. vasárnap, 17:49 Bővebben...
 

Egyiptomi Mária Április 2.

E-mail Nyomtatás PDF

Egyiptomi Mária

Április 2.

Egyiptomi Mária, akit bűnös Máriának is mondanak örömlányként kereste kenyerét Alexandriában. Szakítani akarván parázna életmódjával, elhatározta, hogy Jeruzsálembe zarándokol a Szent Sírhoz, ám nem volt hajójegyre pénze. Miután ifjú volt és szép, önként adódott a megoldás: testével fizetett a hajósoknak. A szent városban a Szentkereszt imádására sietett, de láthatatlan erők mindig eltaszigálták az ajtótól. Szándéka csak harmadszorra sikerült. Bent egy ember három pénzdarabot nyomott a markába, melyen három kenyeret vett. Az Úr 270. esztendejének táján, Claudius idejében hangot hallott, hogy a Jordán melletti sivatagba menjen vezekelni.

Negyvenhét évig élt itt, ruhája a végén már lefoszlott róla. A kővé aszott három kenyér tizenhét esztendeig táplálta. Egy Zozimus nevű apát, amikor átkelt a Jordánon, és bejárta a nagy sivatagot, hátha rátalál egy szent életű atyára, meglátott valakit, aki meztelen testtel és a nap sugaraitól feketére égve járkált. Egyiptomi Mária – mert ő volt az, akit megpillantott – tüstént futásnak eredt, Zozimus pedig annál gyorsabban szedte utána a lábát. Ekkor az asszony így szólt: „Zozimus apát, miért kergetsz engem? Bocsáss meg, de nem fordulhatok arccal feléd, mert nő vagyok és mezítelen, de nyújtsd ide a köpenyed, hogy szégyenkezés nélkül láthassalak téged.” Az apát elcsodálkozott, hogy nevén szólították, átnyújtotta köpenyét, és a földre borulva kérte, hogy adja rá áldását. Mire az asszony: „Az áldásosztás inkább téged illet meg, atyám, akit papi méltóság övez.” Ahogy az meghallotta, hogy nevét és tisztét is tudja, még jobban ámulatba esett és állhatatosabban könyörgött, hogy áldja meg. Akkor így szólt az asszony: „Áldott az Isten, a mi lelkünk Megváltója.”

Módosítás dátuma: 2014. április 02. szerda, 11:53 Bővebben...
 

Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905. Április

E-mail Nyomtatás PDF

Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905.

Április

„Ravasz a tavasz.”

(közmondás)

Kunyhó a szőlőben, Tiszaroff, 1982. A Damjanich János Múzeum tulajdona, Szabó László fotójaUgyancsak ráillik ez a közmondás, kivált a szeszélyes áprilisra, mely, mintha nem tudná magát elhatározni: tél legyen-e vagy nyár, -hát egyszer egyik felé hajlik, másszor másik felé. No, de hát ez a szokása, a szántóvető ember pedig hol neki vetkőzve, hol ugyancsak felöltözve csinálja a maga dolgát, a melyből bőven kijut e hónapra.

Ház és udvar.  A télen át megrongálódott épületek, tetők javításáról, tatarozásáról gondoskodjunk.

Szántóföld, rét, legelő. A burgonya és kukoricza ültetésére készülünk, megválogatva mind a kettőre a magot. A burgonyából a közepes nagyságu, erős, egészséges gumókat válasszuk, azokat padláson vagy más szellős, levegőjárta helyen az ültetés előtt 3-4 napig kiterítve megfonnyasztjuk, így szebb termést kapunk. A tengerinél válogassuk vetőre az egész szemű, érett, szép szinű, sürű és egyenes sorokkal egészen megrakott s alul-felül is végig jól és szép szemmel benőtt csöveket, s azután a cső két végét letörvén, csak a középső részét morzsoljuk vetőre. A rétet ne legeltessük, mert a szénatermésünk bánja meg. A legelőre is csak akkor hajtsunk, ha már jócskán van rajtam mit harapni a jószágnak.

Istálló. Az állatok a hó utólján rendesen már fűre kerülhetnek, megkezdődik a takarmányrozzsal a zöldtakarmányozás is. Reggel a még deres füre ne hajtsunk, főleg pedig kihajtás előtt mindenféle állatnak vessünk otthon valamint, hogy ne falja nagyon mohón a friss füvet a melylyel még úgy se tud egészen jóllakni és a melytől könnyen hasmenést kap. A zöldtakarmányra is fokozatosan, lassankint szoktassuk rá a jószágot, eleinte szénával vagy szalmával kevervén a zöldtakarmányt; a rozstól magától különben sem kap erőt az állat. Esős időben a növendékjószágot, csikót, borjút, malaczot, bárányt ne hagyjuk ázni.

Baromfiól. A költés általánosságban megkezdődik; a csirkék és a tojók bő táplálékot kapjanak.

Gyümölcsös. Ha ültetéssel, hernyótisztítással, oltással megkéstünk volna, azokat a hó elején okvetlenül fejezzük be. A fiatal fáknál a karózásban, kötésben mutatkozó hibákat javíthatjuk. A csemeteiskolákat, magágyakat kapáljuk, a megfogamzott szemzéseket csapra metszszük, a vadonczokat borús idővel átültetjük és gyökereit visszacsípjük. Ha utófagyok fenyegetnének, füstölünk.

Konyhakert. Napos időben a melegágyakat szellőztetjük, estére újra leborítjuk. Káposzta, karfiol, karaláb, hagyma, saláta, zellerpalánták kiültethetők, borsó, spenót, répa, retek, saláta szabadban, dinnye- és ugorkamag melegágyakban vagy cserepekben vethető. 

Szőlő és pincze. Új szőlők ültetésének itt az ideje. A régiekben karózunk, illetve kötözünk s az első kapálást végezzük jó mélyen, domboldalakon a kapával minden 5-6 sorban barázdát húzva, hogy az eső a jó földet le ne mossa. A hol szénkénegezéssel védekeznek a fillokszera ellen, ott a nyitás végezte után, ha a szél jól megszikkasztotta a talajt, - hozzá lehet fogni a szénkénegezéshez. Az új borokat másodszor lehúzzuk, ha ugyan a mult hóban már ezt meg nem tettük volna.

Módosítás dátuma: 2014. április 02. szerda, 07:49 Bővebben...
 

Kőkányulás, likbavágás és a görgőzés

E-mail Nyomtatás PDF

Kőkányulás, likbavágás és a görgőzés

A gyermekvilágot egy olyan közöttünk élő kis társadalmi rétegnek foghatjuk fel, melynek közösségi életét a játék törvényei szabályozzák. A játékok fő mozgató erejének a felnőtt életre való készülődést tekinthetjük, tehát igen fontos társadalmi és lélektani szerepük van. A testi és szellemi adottságok folytonos gyakorlása, fejlesztése mellett megnyilvánul ugyanis a törekvés önálló közösségek kialakítására is. A gyermekek fejlődő szervezete kiválasztja és felhasználja a környezet adottságait képességei (érzékszervek, erő, ügyesség, alkotó hajlamok) fejlesztésére, ugyanakkor hatalmas ütemben fejlődik a társas élet kialakítása is. A barátkozás, vetélkedés, közösségi érzés, a morális és esztétikai érzék fejlesztése mellett fontos a szabálytudat kialakulása is.
A gyermekek leggyakrabban önellátóak, eszközeiket maguk készítik az őket körülvevő emberi- és természeti környezetből: elhasznált munkaeszközökből, csontból, sárból, homokból vagy növények különféle részeiből. Így természetes, hogy a húsvéti hímes tojások is a játék részeivé váltak, melyet Fekete István írt le egyik elbeszélésében.
„Tudod-e, mi a kőkányulás? Hát a likbavágás , hát a görgőzés?
 Ha mindezt nem tudod, keveset tudsz, és el se tudod képzelni, hogy a templomban is lehet verekedni bűntelenül, sőt büntetlenül, ha – nem veszik észre. De nem veszik észre, mert a verekedés az orgona mögött történik, lehetőleg csendben, és nem látja senki, legfeljebb az Égiek, akik szemet hunynak a leszakadt gombok és zsebek hiányosságain, mert verekedő ifjainkat a harangozás körüli szent buzgalom hevíti.

Módosítás dátuma: 2012. április 07. szombat, 08:31 Bővebben...
 

Húsvét

E-mail Nyomtatás PDF

Húsvét

Húsvéti ételszentelés Csíkszenttamáson. 2009. Kovács Dénes felvétele

Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, az egyház e napon ünnepli Krisztus feltámadását. Megünnepléséről már a III. századból vannak adataink. Mozgó ünnep, első vasárnapja a tavaszi napéjegyenlőséget (március 21-ét) követő holdtölte után következő első vasárnap (325. a niceai zsinat óta). A húsvéti időszak hamvazószerdával, a nagyböjt első napjával kezdődik, innen származik az ünnep magyar elnevezése is.

A keresztény egyházak szerint „húsvét ünnepének alaphangja az öröm, a hála, a keresztényi diadalérzet, reménység és üdvbizonyosság”. A feltámadást az egyház a nagyszombati feltámadási körmenettel illetve a vasárnap reggeli kis-, majd a délelőtti nagymisével ünnepli. A szertartásokhoz tartozik az étel, a húsvéti bárány megszentelése is; a húsvéti sonka megáldásáról már a X. századból, míg tojásszentelésről a XII. századból vannak adataink. A húsvéti bárány Krisztus véráldozatát jelképezi, míg a tojás az élet megújulását szimbolizálja. A többi étel az egyház szemében nem kapott ilyen tartalmat, de a nagyböjt hivatalos feloldásában minden egyes ételnek része van, mondhatni, az egyház mintegy áldását adja az új, megváltozott jellegű étkezésre.

 

Módosítás dátuma: 2012. április 10. kedd, 12:23 Bővebben...
 

Nagyszombaton

E-mail Nyomtatás PDF

Nagyszombaton

            A konyha felől nagyon ismerős, de nagyon szokatlan illatot hozott a szél. Ott bent –tagadhatatlanul- sonkát főztek. Igazi húsvéti szag terjengett az udvaron. A kemencében kalács sült s szaga elvegyült a főlő sonka fűszeres illatával.

            -Nagyszombat van!- gondolta Ágnes és megállt egy pillanatra. –Nagyszombat! Ilyen szag csak húsvét előtt van.– Egészen megilletődött ettől a megállapítástól, pedig már egy hete készülődtek Márival, hogy elmennek a feltámadásra. […]

Ágnes bement a szobába. A sonka szaga ide is utána lopakodott, de nem bánta. Kinyitotta az ablakot és elnézte a kék eget, azután lassan öltözködni kezdett. Ma nem akart többet dolgozni, nagyszombat volt…

            Délután négy óra körül elindultak Szentbék felé. Lassan, megfontoltan lépegettek, nem volt sietős a dolguk, hiszen a feltámadást nem lehet megkezdeni, míg haza nem hajtott a csordás, meg a kanász. Meg-megálltak a szomszédok földjénél, megnézték, megdícsérték, vagy ócsárolták, ahogy éppen megérdemelte.

            Alkonyodott már, amikor beértek a faluba. A házak fehérre meszelve, ünnepi díszben várták a húsvétot. A kiskertekben nyilott a lila jácint, meg a nárcisz s illatukba itt is sonka-, meg kalácsszag vegyült. A fiatal asszonyok, leányok feltürt szoknyával iparkodtak végleg kiszépíteni az utcát, ami nem volt egészen felesleges igyekezet tőlük, mert hiszen pár pillanattal előbb haladt el az utcán a tehéncsorda, meg a sertésfalka. A házacskák kéménye ég felé küldte füstjét, s a füst fekete szalagja beléolvadt az alkonyat nagy szürkeségébe.

            Azután megindult a feltámadási körmenet. Ágnes ott ment a nép között és énekelte: -Feltámadt Krisztus e napon. Alleluja, hála légyen az Istennek…

A lelke végtelen békességgel telt meg. – Alleluja, hála légyen az Istennek! –mondta az ajka, a szíve, minden sejtje, vérének minden cseppje. – Alleluja, alleluja…”

Részlet Pálosy Éva: A földnek teremni kell című regényéből. Élet regények. A Szent István-Társulat kiadása. Budapest, 1935.66-68.

Módosítás dátuma: 2014. április 19. szombat, 07:58
 

Egy kicsiny falu a Börzsöny közepén: SZÜLŐFALUM, PERŐCSÉNY- apró emlékeim a háborútól a hatvanas évekig. 7. A húsvét

E-mail Nyomtatás PDF

Egy kicsiny falu a Börzsöny közepén:  SZÜLŐFALUM, PERŐCSÉNY- apró emlékeim a háborútól a hatvanas évekig.

7. A húsvét

Perőcsényi képeslapA karácsony után, a legszebb, legmagasztosabb és legismertebb ünnep a világon. Régebben még csodálkoztam rajta, de ma már nem szokatlan, hogy talán csak tiszteletből vagy érdekességből, esetleg csak a turistáknak szóló kedveskedésből,  de látni lehet a húsvétot megünnepelni a kedvesen hangoskodó hinduknál éppúgy, mint a szigorúan zárkózott araboknál is. De a legcsodálatosabb húsvétokat mégis csak Perőcsényben tudom elképzelni…

Bár réges-régen volt  - lehet annak már úgy hatvan éve is-,  de a legszebbeket azidőtájt éltem meg. Ma már sokan csak azt hiszik, hogy a mindent ellepő főtt sonka- és kocsonyaszag, no meg a karácsony óta nem látott süteményillatok miatt van a nosztalgiám, de ez egyáltalán nem igaz! Mert Perőcsényben – meg gondolom máshol is, de az engem mit sem érdekel…- a húsvét igazából nagypénteken kezdődött.  Tudom, ez sokaknak egy kicsit furcsa kijelentés, de tudni kell, hogy Perőcsény akkor még 99 %-ban református falu volt, és ennek megfelelően –szerintem saját elgondolása szerint – tartotta a böjti és templomjárási szokásokat is. És eszerint a tényleges böjt csak nevében volt meg, de étkezési szokásokban nem nagyon.  Nem mondom, hogy minden családnál így volt, de akiket én ismertem, ott igen. Nagyon leegyszerűsítve ez annyit jelentett, hogy például nagypénteken nem ettünk húsfélét. Vagy legalábbis délelőtt nem…

Viszont bármilyen hideg is volt, akár nyakigérő szél, szakadó eső vagy hó is lehetett, nagypénteken már pirkadatkor fel kellett kelnünk, és egy szál ingben sietve mentünk a legközelebbi patakig (nekem a Kapa Ágiék kertjében csordogáló jutott), hogy annak lehetőleg a legnagyobb fűzfája alatt elsőnek mosakodhassunk meg, hogy egész életünkben egészségesek és szépek maradjunk. Megszokásból vagy megrögződöttségből, de én még tizenhat éves koromban is elmentem, ha éppen otthon tartózkodtam. Nem tudom miért, de akkor nem szégyelltem magam egy cseppet sem, sőt még büszke is voltam magamra (Istenem, de kár, hogy olyan messze van az a patak, rám férne egy kis lubickolás…).

Szóval a böjtöt már csak azért sem lehetett péntek délutántól tovább tartani, mert úgy estefelére készült el az a csodálatosabbnál csodálatosabb húsvéti kocsonya a rengeteg lerágnivaló csonttal meg ilyesmivel, és hát normális ember az ilyen különleges falatokat nem engedheti kihűlni, hiszen akkor az már csak olyan, mintha meg lenne romolva… Egyébként is, a református vallás igen engedékeny és belátóbb, szinte megelégszik a lelki böjttel is. Lehet ám, hogy csak én tudom így, de ki is tudná ezt másképp, ha éhes szájak sóhajtoznának a finom illatokat érezvén?    

Nagyszombaton már inkább tartottuk a böjtfélét, mert akkor tényleg nem volt nagy evészet, aztán lehet csak azért, hogy a húsvéti locsolóvendégeknek is maradjon valami?!

Persze a húsvéti készülődésnek nemcsak a lányoknál léteztek a maga koreográfiái, a fiúknak is megvoltak a saját tennivalójuk, csak az nem volt annyira publikus.  Mert míg a lányok a tojásfestéssel, a sütemények feltornyozásával és a minél több aprópénz beszerzésével voltak elfoglalva, addig ránk, aprólegényekre a ruháink és cipőink kitisztítása, de főként esztétikai és szerkezeti hibáinak láthatatlanná tétele adta a legtöbbször megoldhatatlan feladatot. Hiszen az ötvenes évek elején legtöbbünknek annyiban különbözött az ünnepi ruhája a hétköznapitól, hogy azt a meglévő egyetlent levetettük arra a pár órára, amíg anyánk megigazította rajta a foltokat, vagy éppen vizeskefével átkefélte az egészet.   Értelemszerűen én csak a magamfajtáról beszélek, mert voltak azért olyanok is, akiknek tényleg futotta ünnepi ruhára. Igaz, ezek között is zömmel olyanok voltak, akiknek már eleve két-három számmal nagyobbat vettek, csak még nem nőtt bele. De a legtöbbnek a nagyobb testvér kinőtt ingén, kabátján csak felvarrták az ujját vagy igen hatékonyan felhajtották a nadrágszárát, és azért imádkoztak, hogy hétfőn essen az eső és be lehessen dugni a gumicsizmába…

Módosítás dátuma: 2014. április 21. hétfő, 06:59 Bővebben...
 

Ünneplő székelyek. A húsvéti ünnepkörrel kapcsolatos szokások

E-mail Nyomtatás PDF

Ünneplő székelyek.

Adatok a székelység vallásos néprajzához.

A húsvéti ünnepkörrel kapcsolatos szokások

A nagyböjti szentidö elmélyíti a csíki székely lelkét. Régebben ezt az időt a csíksomlyói misztériumok tették kegyelmekben még gazdagabbá a székelység számára. (Határőr I. 10—12.*) Bár ezek tudós ferencrendi atyák szerzeményei, gondolatmenetükben, nyelvezetükben sokat ellestek a néptől. Ezért is voltak oly népszerűek.

Farsang temetése.[1] Csíkban a nagyböjti időt a farsang teme­tése vezeti be. Csíkdelnén ekkor mondják: „Aló farsang búcsúzzál, káposztalé tartozzál!” Csíkszentmihályon és Ajnádon egy embert felöltöztetnek bő ingbe és alsónadrágba. Az öltözet ráncait szalmá­val töltik ki. Az így elkészített bábszerű embert felteszik egy sze­kérre és végighordozzák a falun, közben szalmát gyűjtenek. A me­zőre érve, a bábembert a gyűjtött szalmába helyezik és a szalmát meggyújtják. Ekkor az áldozat kiugrik a szalmából és egy rögtön­zött beszédet mond arról, hogy Cibere vajda (a nagyböjt jel­képe) ma vette át az uralmat Konc királytól (a Farsang megszemélyesítője). A farsang eltemetése után egy gazda a jelenlevőket megtiszteli egy dészű pálinkával.

Csíkban a böjtöt még ma is szigorúan tartják. Sokan a húst csak feltámadás után eszik meg. Nagyböjti ételek: aszalt szilva, körteleves délben, vacsorakor pityókasaláta. De előfordul az olajos­káposzta, olajoshagyma, káposztalé pityókával is. Nagypéntek sajá­tos étele az olajoslaposka. Az egész nagyböjtön át általában sötét ruhát viselnek. Naponkint elmondják a fájdalmas olvasót és pénteken a keresztútját. Csíkdelnén esténkint gyűlnek össze egy tisz­teletben álló öreghez és ott végzik a keresztútját. Minden szerdán és szombaton másnál van az imaösszejövetel. Az imát a házigazda vezeti. Utána az egybegyűlteket megkínálja. Nagyböjt jellegzetes ünnepén Mária Hétfájdalmán sokhelyt meggyónnak.

Módosítás dátuma: 2016. március 20. vasárnap, 08:31 Bővebben...
 

Ünneplő székelyek. A karácsonyi ünnepkörrel kapcsolatos szokások

E-mail Nyomtatás PDF

Ünneplő székelyek.

Adatok a székelység vallásos néprajzához.

Előszó

Kaszáló öregember, Nyárádszentbenedek. 2007. Benedek Csaba felvételeA székely nép kemény munkával keresi meg kenyerét. Életé­nek nagy része mezőn, erdőn telik el a nehéz, megfeszített mun­kában, mit a történelmi hivatás tudatában, nem zúgolódva, hanem valami természetes megnyugvással végez. A székely ember a ma­gyar munka hőse.

De bármennyire is kitölti testét, lelkét a munka ritmusa, szinte gyermeki örömmel várja az ünnepet, amikor teste megpihenhet és lelke elidőzhetik a természetfeletti világban.

A székely azonban az ünnep alatt sem szakad el teljesen munka­helyétől; az erdők és mezők ihletét, heti benyomásait beleviszi ünne­peibe is úgy, hogy az ünnep életének tükörképe: benne oldódik fel a hét fáradalma, felcsillan az új lehetőségek álma.

Ünneplő lelkét teljesen átfogja az egyházi év három ünnepköre: karácsony, húsvét és pünkösd.

Népünk ünneplő lelkét figyelte meg az a tizenkét diák, akiket ebben az évben szerveztem a Csíkszeredai „Segítő Mária“ gimná­zium kongregációjának néprajzi szakosztályába. Csaknem egyévi közös munkánk eredménye ez az adatgyűjtés. (Más irányú nép­rajzi munkánkat kongregációnk „Határőr“ című értesítőjében kö­zöltük.)

Hiszem, hogy ez a mű buzdításul szolgál az ő további munká­jukhoz és előbbre viszi az eddig mostohán kezelt vallásos néprajz ügyét.

Csíkszereda, 1943. Mindenszentek.

A karácsonyi ünnepkörrel kapcsolatos szokások

A karácsonyi ünnepkör a megpihenés és a népi ünneplés gazdag időszaka. A munkából fel­szabadult lélek mélyén ekkor születnek a szebbnél-szebb szokások, melyek már ősidők óta sok boldog percet szereznek a munkában kifáradt népnek. Az egész ünnepkört egy csodás melegség hatja át. Az elfáradt ember ilyenkor érzi, hogy Isten szeretetében és őseinek szokásaiban érde­mes élni!

Módosítás dátuma: 2016. március 19. szombat, 09:28 Bővebben...
 

Milyen Európát akarunk?

E-mail Nyomtatás PDF

Milyen Európát akarunk?

Hívek imádkoznak a Jézus Szíve Szegényházi Templomban az ökumenikus imahéten, Szolnok, 2016. Benedek Csaba fotójaNem olyant, mint amilyent az elmúlt években, ebben az évszázadban és napjainkban megismertünk. Európa részekre szakadt, s a részek egymás ellen fordultak, bennük háttérbe szorult vagy kiveszett a keresztény érték. A kereszténység egykor az európai egység fő és jellemző alapja volt. A kereszténység, mely nemcsak az örökélet ígérete, hanem a földi élet eddig legmagasabb rendező elve, játékszabálya is. Annak is készült, és e tanítástól való eltávolodás súlyos következményekkel járt éppen századunkban a legszembetűnőbben.

Nekünk – és úgy gondolom, nem vagyunk kevesen Kelet- Közép- Európában – van egy víziónk Európáról, melyet az elmúlt kétezer év történelméből szűrtünk le. Nem alaptalan vágyálom, hanem ideálissá formált modell, mely Európa megtapasztalt értékeiből állt össze. Eszménykép, melyet földrészünkön hol itt, hol ott közelítettünk meg legjobban a történelem során.

Mik ezek az értékek, melyek együttesen sajátosan adják Európa lényegét?

1.      A megváltás tudata. Ez azt jelenti, hogy tudjuk, hogy a bűnökre van bocsánat, újra lehet kezdeni az életet. Ezt biztosítja szabad akaratunk, mely Istenhez tesz hasonlóvá bennünket. A megváltott ember napi döntéseivel választ jó és rossz között, ezzel járul hozzá megváltásához, teszi érvényessé maga számára azt. Az élet tehát nem céltalan, semmibevesző örök körforgás, hanem célja van: az Isten. Ez az egyénnek és a történelemnek is a végcélja, efelé száguldunk (Teilhard de Chardin).

2.      Az ember szabadságra született. Ez a szabadsága elidegeníthetetlen isteni méltóság s ebben minden ember hasonló egymáshoz, egyenlő egymással: csak az alázat emel föl és a gőg vet alá (Szent István király intelmei fiához, XI. század eleje). Az Atya gyermekei, társörökösei vagyunk. Szent Pál leveleiben már benne van az, amit a francia forradalom jelszavául választott: szabadság, egyenlőség, testvériség. Ennek a három eszmének, egymással ellentétes értéknek a szintézise, kompromisszuma Európa. A féktelen egyéni szabadság sérti az egyenlőség és a testvériség elvét, az egyenlőség elve ellentétes a szabadság és a testvériség elvével. A szabadságot és egyenlőséget már legfőbb rendező elvvé emelte egy-egy korszak, európai táj vagy birodalom, a testvériséget még sehol és semmikor, hacsak nem a korai kereszténység közösségeiben. A korlátlan szabadság a liberalizmusban (a XIX. század Nyugat-Európájában) az egyenlőség pedig a XX. századi szovjet birodalomban, a szocializmusban valósult meg. Mindkettő semmibe vette az emberek közös kincsét, az egyén méltóságát és személyes jogait, mely minden ember sajátja és lényege.

Módosítás dátuma: 2016. március 12. szombat, 09:20 Bővebben...
 

Népi gyógyítás Jászladányban

E-mail Nyomtatás PDF

Népi gyógyítás Jászladányban

„Minden átok reád földből árad s omol,

Viszont azon földnek gyümölcsétől oszol,

Kőnek, fűnek, fának ereje orvosol."

-Enyedi István-1

Bevezetés

Dolgozatomban Jászladány népi gyógyítását kívánom feldolgozni, ezen belül is az embergyógyítást. Néhány évvel ezelőtt a természetgyógyászat előtérbe kerülése az én figyelmemet is felhívta a természetes gyógymódokra. Elolvastam néhány gyógynövényekkel foglalkozó irodalmat, s kezdett egyre jobban érdekelni ez a terület. Ezért III. évfolyamos hallgatóként a jászladányi néprajzi kutató táborban a népi gyógyítás témáját választottam. A gyűjtés során kiderült, hogy a jászladányi emberek nagyon sok régi gyógymódot őriznek, s egy híres-neves gyógyítóval is büszkélkedhetnek. A gazdag anyag terjedelme és értéke arra buzdított, hogy tovább kutassak és lejegyezzem a feltárt adatokat.

Az adatközlőim mindegyike római katolikus vallású és jászladányi születésű. Ketten közülük cigány származásúak. Legnagyobb részük az 1920-as években született, de a legidősebb néni 1899-es születésű. Éppen ez ad lehetőséget arra, hogy a XIX. század végétől vizsgáljam a témát napjainkig, hiszen a szülők, nagyszülők történetei élénken éltek adatközlőim emlékezetében. Főként asszonyok mondták el tapasztalataikat, s ez azzal magyarázható, hogy a nők magasabb életkort érnek meg, s ők foglalkoznak inkább a "házipatikával", orvosolják gyermekeik és hozzátartozóik bajait.

Megvizsgáltam a község egészségügyi helyzetét is, hiszen az befolyásolta a népi gyógyítást. Ehhez szolgáltattak további adalékot Jászladány halotti anyakönyvei, melyekben a halálozási számokat és okokat áttekintve világosabb kép rajzolódott ki az egészségügyi viszonyokról.

A szakirodalom tanulmányozása mellett saját gyűjtésemre támaszkodtam. Magyari Márta 1979-es Szemmel verés-re vonatkozó kérdőívét és a Damjanich János Múzeum Adattárában található "Kérdőív népi gyógyítás gyűjtéséhez" c. anyagát használtam. A gyűjtés elrendezését a racionális és irracionális gyógymódok csoportosításával végeztem, de kitértem a technikákra és a felhasznált anyagokra is. Szólok a gyermekbetegségekről és a falusi specialistákról, akik fontos szerepet töltöttek be a falu életében.

Módosítás dátuma: 2016. március 06. vasárnap, 09:47 Bővebben...
 

Érték és/vagy divat?

E-mail Nyomtatás PDF

Érték és/vagy divat?

Harmónia a muzeológia alapvetései és az újabb tendenciák között egy kiállítássorozat példáján

Tű, cérna, olló kiállítás kézdivásárhelyi részlete szövőszékkel, 2007. Benedek Csaba felvételeA provokatív cím talán sokak számára előrevetíti, hogy valamiféle ellentmon­dás feszül(het) a két fogalom, az érték s a divatközött. Beszélhetünk-e még a muzeológiában értékről s beszélhetünk-e divatról, divatos jelenségekről? A problé­ma súlyára abból is következtethetünk, hogy az érték fogalmát nem találjuk meg a Néprajzi Lexikonban, holott néprajzkutatóink, a szakma lépten-nyomon használja a kifejezést!

,Az érték fogalma a magyar néprajztudomány azon háttéraxiómáinak egyike, amelyek rendszerint komolyabb elméleti-szemléleti megalapozottság nélkül kerülnek alkalmazásra. Nyil­vánvalóan az elméleti tisztázatlanság az oka annak, hogy az érték/értékelés kérdéskörében meglehetősen ellentmondásos helyzet alakult ki: diszciplínánk egyfelől deklaráltan a modern pozi­tivista tudomány egyik alapvető módszertani követelményére, az értékmentességre törekszik, ami azt jelenti, hogy tartózkodik az értékítéletektől, vizsgálati tárgyának minősítésétől (emögött felte­hetően az objektivitás szándéka, azaz a szubjektív tényezők kizárásának igénye rejlik); másfelől viszont — ha nem is rendszeresen és következetesen, de alkalmanként mégiscsak véleményt alkot, vagyis különböző szempontok alapján értékesnek, kevésbé értékesnek vagy értéktelennek minősíti a népi kultúra egyes megnyilvánulási formáit. Hogy milyen szempontok alapján, az rendszerint meghatározhatatlan marad, s ugyanígy nem rendelkezünk annak tételes kifejtésével sem, hogy egyáltalán mi jelenthet értéket az etnográfia számára.”[1]

Módosítás dátuma: 2016. március 01. kedd, 11:53 Bővebben...
 

Makkos Mária kegyhely keletkezése

E-mail Nyomtatás PDF

Makkos Mária kegyhely keletkezése

1731. május 9-dike volt, mikor a budakeszi tölgyesen át öt fiatal munkás haladt. A kőfejtőből jöttek, ahol egész nap dolgoztak. Már hanyatlott a nap és hosszú árnyékokat vetett a földre. A tölgyek lombja csak most bontakozott ki, de a csalogány már vígan csattogtatta szívvidító dalát. A munkások fáradságuk ellenére is jókedvűen beszélgettek, jóízűt nevettek, majd énekbe kezdtek. Amint mennek, egyszerre egy közülük ­– Traub János – megáll, mereven, tekint maga elé és kalapot emel. Társai ránéznek, s azt hiszik, tréfál.

–Kinek köszönsz, a magad árnyékának? – kérdi a jókedvű Jancsi.

–Eredj már – szól Andris és tréfálkozva hátba üti.

De Traub nem felel, arca mozdulatlan marad. Társai szeme irányát keresik s azt látják, hogy szemét egy tölgyfára szegezi. Majd keresztet vet és kalapját feltéve társaihoz fordul. Arca kipirult, szeme, mintha lázasan csillogna.

–Társaim, jelenést láttam – szól, – ezen a tölgyfán az Üdvözítőt pillantottam meg keresztrefeszítve s mellette a Szent Szűzet.

Társai kétkedve tekintenek rá.

–Semmit sem láttam – vélekedett Gyuri – szemed káprázott.

–Ne tréfálj – szólt Jancsi – ne csapj be minket!

–Csak nem gondolod, hogy ilyen szent dologból tréfát űzök?! – válaszolt Traub – ez jelenés volt. S nem tudjátok-e, hogy e tölgyfa körül már Buda visszavétele korában is támadt különös fényesség?

Bővebben...
 

Györffy István közművelődési eszméi

E-mail Nyomtatás PDF

Györffy István közművelődési eszméi

Györffy István szobra a róla elnevezett múzeum udvarán, Karcag, 2016. Benedek Csaba fotójaA 20. század két legnagyobb és legismertebb magyar néprajz tudósa, Kodály Zoltán és Györffy István nevének tiszteletét nem annyira szaktudományos eredményeinek köszönheti, hanem annak, hogy kutatói munkájuktól elválaszthatatlanul népünk közművelődésének szentelték életüket. Az útkereső, gondolkodó fiatalok már ötven évvel ezelőtt felismerték, hogy ők a nemzeti önismeret és a nemzeti (vagy nemzetté) nevelés felelősségével megáldott és gyötrődő hazafiak, Kölcsey Ferenc és Széchenyi István utódai.

Györffy István - minden történeti érdeklődésével együtt -, jelenkutató volt. A valóság teljessége érdekelte. Így került szembe nemcsak a parasztság eltűnőben lévő hagyományvilágával, hanem a középosztály műveltségének hiányaival is. „Azért, amit a néptől kapott, adni is akart valamit. A nép múltjánál egyre többet foglalkoztatta elméjét és szívét is a nép jövője.” – írta róla Illyés Gyula, s ugyanezt mondhatta volna Kodály Zoltánról is. Györffy István középosztálynak nevezi a népi, szájhagyományos műveltségből már kiszakadt, az európai műveltségben iskolázott nemzetrészt, az értelmiségitől a tisztviselőig, a kisiparostól a munkásig; a nemzet egyharmadát. A műveltség nem annyira az ismereteket, hanem az életet irányító magatartást jelenti a legszélesebb értelemben, a mindennapi cselekvést, a testi és szellemi igények kielégítését. Így tudta Györffy István a magyar művelődéstörténetben először összefoglalni és meghatározni egy nemzet fennmaradásához és önállóságához szükséges gyakorlati és tényleges művelődéspolitikai lépéseket, a társadalmi rétegek közt kialakult műveltségbeli ellentmondások feloldására, az elhatalmasodott kölcsönös meg nem értés és közömbösség leküzdésére, a nemzeti és népi kultúra egységének megteremtésére és megerősítésére.

Györffy István közművelődési eszméit, javaslatait már az 1920-as évek elején elkezdi megfogalmazni. Csaknem ötven évvel ezelőtt megjelent nevezetes, elhallgatott vagy vitatott röpiratában, A néphagyomány és a nemzeti művelődésben csaknem valamennyit összefoglalta. Ma röviden visszatekinthetünk arra, hogy e közművelődési javaslatokból mi valósult meg és milyen formában, és mi maradt azóta is csak óhaj, terv, beteljesítetlen követelés, mennyire időszerűek maradtak ma is. A számbavétellel párhuzamosan láthatjuk, hogy ezek az eszmék milyen tudományos eredményeken és elveken nyugszanak, milyen korabeli európai irányzatokkal rokoníthatók. Ezúttal le kell mondanunk azok munkásságának ismertetéséről, akiket hasonló célkitűzések vezéreltek, barátai, munkatársai  vagy tanítványai voltak: Balla Péter, Bálint Sándor, Domokos Pál Péter, Kodály Zoltán, Kós Károly, Molnár István, Morvay Péter, Muharay Elemér, Paulinyi Béla, Tüdős Klára és még sokan mások. A közművelődésnek –az ő szavaival-, a nemzeti művelődésnek az alapja a néphagyomány. A néphagyomány tudománya a néprajz, ennek a tudománynak volt a tudósa, egyetemi tanára a budapesti egyetemen. Először tehát arról szólok, hogy mi volt Györffy István kutatási módszere, mi volt a véleménye a néprajzról és kora magyar néprajztudományáról.

Módosítás dátuma: 2016. február 19. péntek, 15:11 Bővebben...
 

Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905. Február

E-mail Nyomtatás PDF

Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905. Február

„Örültök úgy-e a kies tavasznak?

Maholnap eljő s annyi élvet ad!”

(Petőfi Sándor: Tél végén)

Ház és udvar. A gabonát száraz időben megforgatjuk. Hozzá fogunk a vetőre szánt magvak tisztogatásához is. Gazdasági eszközeinket kijavítjuk, a hiányzót pótoljuk. Fahordást és egyéb fuvarozást végezünk, hogy a külső munkák megnyilta előtt készen legyünk. Ha a hó olvad, az épületek mellől vízlevezetésről gondoskodunk.

Szántóföld, rét legelő. Trágyát hordunk, olvadásnál vízlevezető barázdákról gondoskodunk. A hol kifagyás volna, előre gondolunk utánvetésre; gyenge vetések felsegítésére khilisalétromot[1] szerünk be, holdanként vagy 40 kilót számítva.

Az olvadás által megszaporodott víznek a vízvezető barázdákon szabad folyást kell nyitni. Ha a nap heve a földet megsüti, a fagy által felhúzott őszi vetéseket könnyű fahengerrel meg kell hengerezni. A szalmás-trágyával trágyázott luczernásokról le kell a trágyát gereblyézni és a föld végén kupaczokba rakni s földdel befedni, hogy mielőbb elrothadjon s hogy ősszel felültrágyázásra  lehessen használni. Kedvező időjárás mellett a vetést is meg lehet kezdeni a könnyebb s szárazabb fekvésű talajokon s az őszi ugarba vetni lehet zabot, borsót, árpát, bükkönyt, baltaczimet[2] és lencsét. Legelsőbben azért vetendő el a zab, mert ez kiván legtöbb nedvességet a csirázásra, mivel vastag a héja s leghosszabb időt is kiván növekedésre. A fagy iránt kevésbé érzékeny. A korán vetett zab ad legjobb termést, azért is igyekezni kell a földet okvetlenül még az ősszel alá készíteni. 

Istálló. Az állatokat igyekezzünk jóltartani, hogy jó erőben indulhassunk a tavaszi munkának. A vemhes állatokra kétszeresen ügyelünk, hogy bajuk ne essék; romlott takarmányt, jeges vizet ne kapjanak. Az istállót szellőztetjük, az elleni készülő állatokat folyton szemmel tartjuk. Csikó, borjú, malacz jó almot kapjon.

Baromfiól. A baromfit jól és tiszta meleg ólban tartjuk, hogy minél hamarabb tojni kezdjenek. Az ültetésre a legjobb és legszebb tyúkok tojásait válogatjuk, hogy így nemesítsük a baromfit.

Módosítás dátuma: 2013. február 03. vasárnap, 19:20 Bővebben...
 

Bálint napja. A Valentin-nap

E-mail Nyomtatás PDF

Bálint napja. A Valentin-nap.

Február 14.

Bizniszhagyomány. Hagyomány?Két Bálint nevű szentet is számon tart a hagyomány. Akiről e napon emlékezik meg az Egyház, itáliai ókeresztény vértanú püspök volt, míg a másik is püspök, kinek ereklyéi a passaui székesegyházba kerültek, s az ottani egyházmegye társpatrónusa lett. A két szent alakja főleg a germán népek tudatában egybeolvadt, ezért történhetett, hogy Bálint februári ünnepe és hagyományvilága voltaképpen a passaui székesegyház szentjét idézi. Így van ez Magyarországon is, ahol tisztelete leginkább a helyi németség körében terjedt el.
Ünnepét őseink számon tartották, középkori naptáraink és misekönyveink is jegyzik, templomainkban szárnyas oltárokon, faszobrokon szerepel, de népszerűségét kereszt- és családnévként való igen sűrű előfordulása jelzi leginkább. Bálintot főleg a nyavalyatörősök, lelki betegek tisztelték hazánkban, akárcsak a német nyelvterületeken, ahol a hívők nyakukban hordott bálintkereszttel vagy frászkereszttel (Valentinskreuz, Fraisenkreuz) kívánták a betegséget elriasztani.
Nagynyárád (Baranya vármegye) német faluban a Valentinitag fogadalmi ünnep volt, amelyen sokan szentségekhez járultak. Templomában oltára áll, mely előtt évközben a beteg családtagért misét mondattak. Márokon (Baranya vármegye) sem a család, sem a jószág délig nem evett semmit a szent ünnepén, az öregek későn keltek, addig az ágyban imádkoztak. A bólyi (Baranya vármegye) német betegek – ha nehezen is – eltörekedtek a misére: meggyóntak, megáldoztak, Bálint segítségéért könyörögve. Hőgyész (Tolna vármegye) kőművesei e napon mindig misére mentek, s kérték, hogy a magas állványokon dolgozva, Bálint oltalmazza meg őket a leszédüléstől, leeséstől. Nyilván német szomszédjaiktól vették át a mohácsi sokacok is azt a hagyományt, hogy ezen a napon böjtöltek: csak egyszer ettek vagy zsírtalanul főztek, a templomban imádkoztak, némelyek még gyóntak és áldoztak is.

Napja már a tavaszvárás, a farsang idejére esik, mely régi szokás szerint Európa-szerte a párválasztás ideje. A francia és a horvát néphit szerint például a madarak is ezen a napon tartják menyegzőjüket. Hangony (Gömör-Kishont vármegye) barkó népe úgy vélte, hogy Bálint napján jön vissza a vadgalamb, ami már a tavaszt jelzi, míg a mindszenti (Csongrád vármegye) magyarok e napon mindenféle magot, aszalt gyümölcsöt szórtak oda az ég madarainak, ahol a majorság nem férhetett hozzá.
A párválasztás hagyományát elsősorban Bálinthoz kötik, bár előzményének tekinthetjük a római Lupercalia ünnepét, mely a tavaszkezdet és a megtisztulás mellett az ifjúság párbaállásának napja is volt (a Bálint-nap dátum szerint Lupercalia vigíliájára esik).  Bálint (Valentin)[1] leginkább emlegetett legendája szerint egy a 3. században élt római pap volt. Uralkodója, II. Claudius császár úgy vélte, hogy az egyedülálló férfiak lojálisabb, jobb katonák, mint családos társaik, ezért megtiltotta fiatal katonái számára a házasságot. Valentin azonban titokban továbbra is összeadta a fiatal szerelmeseket, de amikor erre fény derült, a császár börtönbe záratta és elrendelte kivégzését. A rab egyházfi hitével és imáival visszaadta látását börtönőre vak leányának. Halála előtt levelet írt e lánynak, amelyet "A te Valentinod" aláírással zárt. Ez a ma oly divatos Bálint-napi üzenetküldés eredetének leggyakoribb magyarázata.

Módosítás dátuma: 2014. február 14. péntek, 09:53 Bővebben...
 

„Kilenc konc, egy mérce mácsik” - A torkos csütörtök

E-mail Nyomtatás PDF

„Kilenc konc, egy mérce mácsik” - A torkos csütörtök

Torkos csütörtök, Kürtössy Péter fotója, 2012A farsang utolsó csütörtöki napja, melyet a magyar nyelvterület szinte minden szegletében számon tartottak. Torkos csütörtököt az ország több vidékén csonkacsütörtök napjával, vagyis a nagyböjt első csütörtökével azonosítják. E két nap hagyományai össze is folytak. Elnevezése a nap szokásaival függ össze, leginkább kövércsütörtökként ismert, de mondták zabálócsütörtöknek, torkoscsütörtöknek, sőt Göcsejben dobozucsütörtöknek is. A Kárpát-medencében élő nemzetiségek körében is általános: a bunyevácoknál és sokacoknál debeli čtrtak, a horvátoknál tučny štvortok, míg a németeknél Fastenpfingsten a neve.

Elterjedtségét bizonyítja, hogy régebbi jeles mondásainkban is szerepel. Dugonics Andrásnál olvashatjuk: „Kinek sok a zabálócsütörtökje, annak sok hamvazószerdája és böjtje”, azaz a mának élő ember később nélkülözni kénytelen.

Módosítás dátuma: 2014. március 17. hétfő, 16:31 Bővebben...
 

Hamvazószerda

E-mail Nyomtatás PDF

Hamvazószerda

A farsangot követő nagyböjt kezdőnapja; a katolikus vallású lakosságnál szigorú böjti nap volt. Neve onnan származik, hogy az őskeresztények vezeklésként hamut szórtak a fejükre. A latin szertartásban, a húsvét vasárnaptól visszaszámolt 40. hétköznap. A törekvés, hogy Jézus 40 napos böjtjét kövessék, keleten és nyugaton eltérő kezdőnaphoz vezetett. Nyugaton a böjt 40 napja: 6 hét hétköznapjai + 4 nap (vasárnap, az Úr napján nincs böjt). A nagyböjt kezdőnapja tehát az ötvenedvasárnap utáni szerda. A bizánci szertartásban szombaton nem böjtölnek, a hamvazószerdának megfelelő nap a latin szertartás hatvanadvasárnapján van. E napon elhagyják a hús-, egy héttel később a tejételeket is. Innen a húshagyó vasárnap, vajhagyó vasárnap elnevezés.

A keresztény lét koncentrátuma ez a negyven nap: a megújulásra való felhívástól a Krisztussal együtt vállalt szenvedésen át a feltámadásig magába sűríti a Krisztus-követés valamennyi fázisát. Ez az időszak arra szolgálhat, hogy megtanuljuk uralni magunkat, vágyainkat és elmélyüljünk hitünkben. A keresztény böjt nem testünk büntetése, sanyargatása, hanem szellemi-lelki Istenhez fordulásunk fizikai vetülete. Testünk a böjtöléssel vesz részt az Istenre figyelésben, és ez visszahat lelkünkre: érzékenyebbé tesz az Istentől érkező apró jelekre, indításokra. Az imádság, böjt és irgalmasság egymásból fakadjon, ne puszta külsőség, erőpróba, izzadságszagú erőlködés legyen, hanem újfajta, bensőséges találkozás Istennel és testvéreinkkel.

A régi idők böjti fegyelme igen szigorú volt. A böjti napokon csak kenyeret, sót és száraz növényi eledeleket volt szabad enni, és csak egyszer ehettek napjában. Ennek az épületes, önmegtagadó életnek számos példája és nyoma maradt fenn népünk körében, mutatván azt, hogy a jókedvű áldozatban öröme telik. Mutatja azonban azt is, hogy a nép vallásos életében is döntő a hagyományok kultusza. A hivatalos enyhítések következtében már nem volna kötelezve a szigorú böjtre, különleges kikötésekre, de apáinak jámbor élete megszentelte, és így ő is a legújabb időkig megtartotta őket. Nálunk is akadtak még a múlt század végén is faluk, illetőleg paraszti közösségek, amelyek a halat nem számítva, csak növényi eredetű táplálékot vettek magukhoz. Még tejneművel sem éltek. Nem zsírral, hanem olajjal főztek. Annyira mentek, hogy a böjtös eledelek számára több helyen, még nem is régen, külön edényeket használtak. Kiszombor helyi hagyománya szerint a nagyböjt péntekjein még főtt ételt sem ettek.

Ókeresztény regula szerint a húsfélék mellett lacticinium, keleti, görögkatolikus szóhasználat szerint fehér eledel (tej, túró, vaj, sajt, tojás) sem kerülhetett ilyenkor a hívek asztalára.

Módosítás dátuma: 2014. március 10. hétfő, 08:21 Bővebben...
 

Nagyböjt

E-mail Nyomtatás PDF

Nagyböjt

A hamvazószerdától húsvétvasárnapig tartó időszak a keresztény egyházban a húsvéti előkészület ideje. A 40 napos böjt a VII. századtól vált szokássá, 1091-ben II. Orbán pápa iktatta törvénybe. Húsvétkor a keresztyén világ Krisztus feltámadására emlékezik. Mozgó ünnep, a niceai zsinat (Kr. u. 325) határozta meg pontos időpontját: a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte után következő vasárnap. Ennek megfelelően változik a böjti időszak kezdete is. Az ünnep előtti negyven nap a nagyböjt.

A böjt, népnyelvi alakjában bűt szó megbecsülendő régiségünk, hiszen még a magyar nyelv szakrális pogány rétegéből került át a keresztény szóhasználatba.

A nagyböjtöt hívták negyvenlőbűtnek és egyszerűen bűtnek is. Jézus negyvennapi böjtölésének és kínszenvedésének emlékére tartották.

A böjti napokon csak kenyeret, sót és száraz növényi eledeleket volt szabad enni, és csak egyszer ehettek napjában. Ennek az épületes, önmegtagadó életnek számos példája és nyoma maradt fenn népünk körében, mutatván azt, hogy a jókedvű áldozatban öröme telik. Mutatja azonban azt is, hogy a nép vallásos életében is döntő a hagyományok kultusza. A hivatalos enyhítések következtében már nem volna kötelezve a szigorú böjtre, különleges kikötésekre, de apáinak jámbor élete megszentelte, és így ő is a legújabb időkig megtartotta őket.

Módosítás dátuma: 2014. március 10. hétfő, 16:56 Bővebben...
 

Vásár, búcsúvásár, sokadalom

E-mail Nyomtatás PDF

Vásár, búcsúvásár, sokadalom

Tejtermékek árusítása a belényesi piacon, 2016. 02. 07. Bondár Kiss Botond fotójaA javak cseréje egyidős az emberiséggel. A gyűjtögető, vadászó, halászó népek is rászorultak a maguk területén nem található, de nélkülözhetetlen, mások által előállított javakra, azokat azonban nem csak vásároknak nevezhető alkalmakkor szerezhették meg. Például kedvelt témája volt az etnológusoknak az úgynevezett néma csere, melyet főként a trópusok földműves, és az erdőkben tanyázó zsákmányoló, vadász népek közt jött létre. Az erdőlakók egy meghatározott, hagyományosan kijelölt helyen és időben lerakták feleslegeiket, gyűjtögetett vagy vadászattal megszerzett árujukat, majd elvonultak távolabb. A földművesek pedig kivitték termékeiket és letették oda, ahonnan az erdőlakók áruit elvitték magukkal. Eladó és vevő nem is látta egymást, talán nem is értették volna egymás nyelvét vagy éppen háborúban is lehettek egymással. A csere azonban mindkét félnek hasznos volt, és a vevők igyekeztek kielégíteni az eladók igényeit, igazságosan. Ha nem így tettek volna, legközelebb elmaradt volna a kínálat. Sokfelé még 20. századi földműves népek sem mindig a vásárokon jutottak hozzá legfontosabb javaikhoz. Például baranyai és tolnai parasztok egy része nem a vásárokon adta el vagy vette tenyészállatait, hanem elmentek azokba a falvakba, ahol tudták, hogy ott az éppen nekik való állatokat nevelték, és ott, a faluban ismerőseik vagy a kocsmáros segítségével felkeresték azokat a gazdákat, akiknél eladó fiatal tenyészállat volt. Ott személyesen láthatták az eladásra szánt állat anyját, a gazda egész állatállományát is, és a vásárt nem kellett elsietniök. Házaló kézművesek is jobbára a falukat járva kocsiról adták el portékáikat, rendszerint nem is pénzért, hanem terményért, így a fazekasok, kosárfonók, teknővájók, késes-köszörűsök. Ma is járnak a dinnyések, gyümölcs és hagymaárusok így faluzni, de már hangosbeszélőt is használva. A vásárnak a puszta árucserén kívül más értelme, vonzereje is volt. A sokadalom, a csak ritkán, éppen a vásárok idején látható, megismerhető, más faluból, vidékről, országból összesereglett emberek, különös foglalkozások, mutatványosok és mutatványok vonzották az embereket. A Világ megismerése, a kíváncsiság, a megszokottól eltérő élmény keresése, velünk született, örök emberi tulajdonság, szükséglet. A vágy, megismerni azokat, akik messzebb, a látóhatár mögött vannak, de a vásáron szemtől szembe, láthatóvá és megtapinthatókká lesznek. A vásár a faluközösségen túlmutató, nagyobb közösséghez, népcsoporthoz, nemzethez, országhoz tartozás érzését is felkeltő, ilyen értelemben is igényelt ünnepélyes alkalom volt, a régiségben ugyancsak vásárokhoz kapcsolt búcsújárásokkal.

Módosítás dátuma: 2016. február 13. szombat, 08:36 Bővebben...
 

Csigacsinálás

E-mail Nyomtatás PDF

Csigacsinálás

A szakirodalom elsősorban a lakodalom előtti társasmunkák között tartja számon, de készítik ettől függetlenül is, nagyobb ünnepekre (pl. a karácsonyi ünnepkörben), sőt olykor önállóan is a csigatésztát. A társasmunkáknál olykor nagyobb mulatsággal is járhat ez a szokás, ilyenkor „eltapossák a csigát”. Ma sok helyen durumtésztából tojás nélkül is csinálják. Az árvízi haszonvételek között korábban számos esetben a vadmadarak tojásait is összeszedték és azokból is ilyen tésztát készítettek, sőt, magukat a vadkacsákat is befogták és tartották háznál ilyen célra és vágásra is. Olykor keresztezték a helybeli fajtákkal is őket.

Irodalom:

Módosítás dátuma: 2016. február 01. hétfő, 20:53
 

Balázs napja, február 3.

E-mail Nyomtatás PDF

Február 3.

Balázs napja

Balázs püspök a kora középkorban Európa-szerte nagy tiszteletnek örvendett. Legendája szerint megmentette egy özvegyasszony fiát, aki egy halszálkától fuldokolt.  Az asszony a később börtönbe került püspöknek ételt és egy szál gyertyát vitt hálából. A szentéletű  ekkor arra buzdította az asszonyt, hogy ezentúl évenként ajánljon föl tiszteletére gyertyát, s ígérte, hogy ettől fogva mindig jól megy majd sora. Innen eredeztethető tehát a gyertyáknak Balázs tiszteletére való felajánlása, amiből a 16. század táján templomi szentelmény lett, nyilván már Gyertyaszentelő Boldogasszony naptári szomszédsága miatt is. Balázst, mint a torokbajok csodálatos orvosát tiszteli ezért a nép. Ezen a napon történik a Balázs-áldás, másként balázsolás. Jászladányon (Jász-Nagykun-Szolnok vármegye) torkoskodás, Dunántúl egyes helyein toroknyomás, Sükösdön (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye) gudurázás a neve. Az áldásnak népi fejleménye, hogy Apátfalván (Csanád vármegye) akiket a templomban megbalázsoltak, azoknak is megsimogatták a torkát, akik otthon maradtak, hogy nekik se fájjon. Honti (Hont vármegye) gyerekek nekivetkőzve, bent a szobában járták Balázs táncát. Hazai fejlemény a Balázs napi almaszentelés. Zalabaksán (Zala vármegye) e szentelt almával megfüstölték a torokfájósokat, Parádon (Heves vármegye) a szentelmény héját parázsra vetették és füstjét a torokfájósok belélegezték. De a balázsalma kedvelt volt Mezőkövesden (Borsod vármegye), Bélapátfalván (Borsod vármegye) is, ahol nemcsak a család tagjainak, de a jószágnak is jutott belőle.

Bővebben...
 

Ládák a palóc lakodalmi szokásokban

E-mail Nyomtatás PDF

Ládák a palóc lakodalmi szokásokban

2014. tavaszán, Rozsnyón indul vándorútjára a Dobó István Vármúzeum néprajos muzeológusai által megrendezett „Kocsira ládám, hegyibe párnám…” Ácsolt és festett ládák a Palócföldről című kiállítás.

A díszes ácsolt ládák és a tulipános festett ládák elSzekrény. Mellette Pelle Péter és felesége, akik kb. 1900-ban esküdtek és a szekrényt is akkor kapták. Bakó Ferenc felvétele 1953. Hevesaranyos.sősorban a menyasszonyi kelengye számára készültek, a házasságkötés egyik jelképének számítottak a 20. század elejéig. Elnevezésükben is gyakran használják a menyasszonyi láda kifejezést. Az, aki egykoron ácsolt vagy festett ládát rendelt, vagy vásárolt, elsősorban lánya lakodalmára időzítette ezt, hiszen a faluközösség felé reprezentatív szerepe volt ezeknek a bútorféléknek. Ez adott okot arra, hogy egy országosan elterjedt, ágyvitelhez kötődő népdalt választottuk a kiállítás címének, és arra, hogy a lakodalom témakörét is megjelenítsük.

A kelengye

Általánosan elmondható, hogy az új menyecskék költöztek a férjük otthonába, a férjhez megy kifejezés is nagyon jól érzékelteti ezt a jogszokást. Ritka és meglehetősen alárendelt szerepet jelentett az, ha egy férfi vőnek ment. A lányokat a családjuk köteles volt kiházasítani. A magyarországi szokásjog szerint a férjhez menő lányok csupán ingóságokat vittek magukkal a házasságba, a Palócföldön ez a rend csak a 20. században változott meg, amikor már földet is kaphattak a családi vagyonból. A kiházasítás eredetileg meglehetősen szerény volt, jószágokkal gazdagította férje háztartását a menyecske, valamint saját és leendő családja szükségleteit szolgáló kelengyéjét vitte magával.

Módosítás dátuma: 2016. február 03. szerda, 09:59 Bővebben...
 

Pál napja, január 25.

E-mail Nyomtatás PDF

Január 25. Pál napja

A napot Pálfordulónak vagy Pálfordulásnak is nevezik, arra a bibliai történetre utalva, amely szerint a Jézust üldöző Saul ezen a napon tért meg, és Pál apostol lett belőle. Szent Pál, a tizenharmadik apostol, a korai kereszténység jelentős alakja, aki nagy szerepet játszott a kereszténység elterjesztésében az európai kontinensen. A farizeus irányzatot követte, részt vett a korai keresztények üldözésében: jelen volt István vértanú kivégzésénél (ApCsel 7,58). Később a Damaszkuszban lévő keresztények ellen indult, de útközben (a „damaszkuszi úton”) csodás eseményben volt része (ApCsel 9,2-8), és ő is Jézus Krisztus követőjévé vált. Pál fordulása, pálfordulás, az Érdy-kódexben Szent Pál apostolnak megfordulatja, a Debreczeni-kódexben Szent Pál apostolnak megtérése, Beythe Istvánnál Szent Pál megtérölése napja, a szegedi nép ajkán Jóraforduló Pál az apostol megtérésének (conversio S. Pauli) ünnepe. Időjárásából a termésre, a gazdasági élet kilátásaira következtetnek, hiszen az idő is lassanként a tavaszba fordul.
A jó idő jó termést jelent, a köd pedig a jószág pusztulását, a szelek pedig háborút. A szentesi elnépiesedett regula is így tudja: hogyha szeles pálfordulás, akkor lészen hadakozás. Ez a tudatlan embereknél – írja Bod Péter egy deák versezetnek, az előbbi változatának közlésével – Dies criticus, oly nap, melyből jövendölnek. Ha tiszta, bőv termést, ha ködös, döghalált, ha essős, havat, szükséget jelent.

Későbbi kalendáriumi eredetű regulák is így tudják:

Ha fényes Szent Pál,
Minden termés szépen áll.
Ha Pál fordul köddel,
Jószág húllik döggel.

Módosítás dátuma: 2012. január 26. csütörtök, 11:59 Bővebben...
 

Zenei folklór

E-mail Nyomtatás PDF

Zenei folklór

Tiszajenői zenekar az 1950-es években, köszönjük Csanádi Gizellának a felvételtAz összehasonlító zenei folklór, amely egyrészt a zenetudo­mány, másrészt a néprajz egyik legifjabb ága, alig tette meg legelső lépéseit, amikor a világháború kitörése gátlón lépett in­tenzívebb kibontakozásának útjába.

Tekintve, hogy most már lassanként mégiscsak eltűnnek az akadályok, és a nemzetközi kapcsolatok közel vannak az újrafelvételhez, időszerűnek látszik, hogy tisztában legyünk ennek a tudománynak fejlődési módjaival.

Mindmáig a zenei néprajz birodalmába tartozó munkálatok irányítása vagy egyes közintézetek kezében volt, vagy a szak­emberek teljesen saját szakállukra folytatták. Tekintve, hogy az eljárásoknak és a célnak valóban nagyon kívánatos egysé­gessége ezen az úton nem érhető el, egyrészt az látszik az első szükséges lépésnek, hogy a magánkutatókat bevonjuk az illeté­kes intézmények munkájába, másrészt a munkának nemzet­közivé tétele, az egyes intézeteknek a kutatómunka céljára, módjára és mikéntjére történő megegyezése. A zenei folklór­ral kapcsolatos munkák kiindulópontja a XIX. századi népraj­zi gyűjtemények megtekintése, amelyek keletkezését legna­gyobbrészt hazafias-soviniszta érzelmeknek kell tulajdoníta­nunk. Ez a körülmény magyarázza meg azt a különös tényt, hogy ezen a téren éppen Kelet-Európának politikai önállósá­guktól megfosztott, elnyomott népei aránylag nagyobbat al­kottak, mint Nyugat-Európa szabad népei. Legyen elég az uta­lás a lengyelek (Kohlberg), csehek (Érben, Sušil, Bartoš), szlo­vákok (Slovenské spevy), jugoszlávok (Kuhač), ukránok (Fila- ret Kolessa) és a finnek (Ilmari Krohn) nyomtatásban megje­lent gyűjteményeire. A két utóbbi kivételével ezek a munkák zenei tekintetben kevéssé kielégítőt nyújtanak; a melódiákat legnagyobbrészt dilettánsok jegyezték fel, az anyagot (éppen úgy, mint Nyugat-Európa népdalgyűjteményeiét) majdnem kivétel nélkül a szövegek szerint rendezték. A finnek gyűjte­ménye nagy haladást jelent; az anyagot - az először Ilmari Krohn által használt szisztémával - egy bizonyos zenei szem­pontból rendezték.

Azonban a zenei néprajzban a legfontosabb lépés volt a fo­nográfnak, a gyűjtő pótolhatatlan segédeszközének beveze­tése. Folklorista szempontból tökéletlen még az európai meló­diáknak is mindenfajta átírása, mivel nemcsak a mi kottaírá­sunk, hanem a kiegészítésül újonnan feltalált diakritikus jelek is képtelenek az előadás módját (a hang csúszását, átmeneti rit­musokat, rubato-előadást) híven szemléltetni. Nem is szólva arról, hogy vannak olyan melódiafajták (mint pl. az ukránok ,,dumy”-ja), amelyeket annyira improvizáló modorban adnak elő, hogy egy-egy ismétléskor még a dallam körvonalai sem maradnak ugyanazok. Ezekben az esetekben az átírás fonográf nélkül mindenkor a dallamnak csak approximatív, a valóság­ban sohasem létezett formáját adja. Ez a haladás, egyes kisebb terjedelmű közleményektől eltekintve, az ukránok kiadványá­ban született meg, akik a fonográf segítségével szakemberek ál­tal szisztematikusan gyűjtött melódia-anyagot, tudományosan rendezve adták ki.

Módosítás dátuma: 2016. január 26. kedd, 13:52 Bővebben...
 

Buduhálajárás Magyarózdon

E-mail Nyomtatás PDF

Buduhálajárás Magyarózdon

Magyarózd az Ózd patak völgyfőjében fekszik, Marosludastól mintegy 19 kilométerre. Az egykor Alsó-Fehér vármegyéhez (ma Maros megye) tartozó települést ma is döntően református magyarok lakják. Hagyományos életformáját, folklórját, hiedelem- és szokásvilágát neves szülöttje, a költő és író Horváth István monográfiája tette ismertté, mely 1971-ben jelent meg Magyarózdi tornyalja címmel. Ebben így írt a farsang időszakáról:

A farsang a házasságkötés és a „buduhálajárás” ideje. A második világháborúig a lakodalmak nagy részét farsang idején tartották, s aki férjhezadó lány farsang után is pártában maradt, vénlánynak számított.

A fonóházaknál, vagy fonóházon kívül „buduhála” csoportok szerveződtek. Különféle maskaráknak öltöztek, úgy járták végig a fonóházakat. A férfiak női,  a nők férfiruhában jelentek meg, és aszerint is igyekeztek viselkedni. De öltöztek papnak, orvosnak, rablónak, cigánynak és régebb szalmaembernek is. A szalmaembert szalmakötéllel csavarták be, a ruhája fölé vett inget, gatyát tömték meg szalmával. Halottat vittek, temetést játszottak tréfás, komikus siratókkal. De legjobb „buduhálák” az ijesztő, félelmes alakok voltak. Ezekről beszéltek másnap a faluban. S fő célja a buduhálázásnak nem egyszer éppen az ijesztési szándék volt.

Legénykoromban magam is nemegyszer buduháláztam. Már előző este megbeszéltük a fonóban, hogy ki minek öltözik, a lányok férfi-, a legények női ruhát kerítettek, és a fonóháztól a szomszédba vonultak felöltözni. Felöltözés után a fonóháznál a lányok nekünk segítettek, mi a lányoknak lányosan, illetve legényesen elrendezi egymáson a ruhát. Szemünket fejrevaló kendővel takartuk le, és egy nem budahála legényt békérőnek neveztünk ki, majd elindultunk a fonóházakhoz.Volt, amikor mi, legények ijesztő ördögnek, gyilkos rablónak, cigánynak öltöztünk fel, s ilyenkor korommal kentük szénfeketére arcunkat.

Az asszony-fonókból menyecskék készültek buduhálának. Visongva, egymásnak segítve szorították férfiharisnyába asszonyi gömbölydedségüket, vagy papnak, orvosnak, halottnak álcázva magukat, sirató asszonyok gyászát öltve fel, indultak temető csoportként. A menyecskék békérője mindig jó markos férfi volt, aki védte is őket, mert nemegyszer előfordult, hogy megbúvó férfiak lesből rácsaptak az éjszakai utcán a harisnyás asszonyokra, birokra híva ki őket, s jól megmarkolászták a gömbölyű „férfiakat”.

A fonóházhoz a békérő kopogtatott be.

-Adjon Isten jóestét! Béengednek valami idegen szállókat?

-Bé, bé!

-Itt vannak a buduhálák – bolydult fel a fonóház, és igyekeztek helyet teremteni a buduháláknak.

Ha nagyon riasztók voltak a buduhálák, a félénkebb asszonyok az ágyra másztak ijedtükben. Pedig a buduhálák a legtöbbször szelíden viselkedtek, csak a maskarájukkal igyekeztek ijedelmet kelteni. A fonóház asszonyai a „buduhálákét” kezdték énekelni, ropogós, szöktető dallamot, és a buduhálák nemcsak egymással táncoltak, hanem megtáncoltatták a fonóház fiatalasszonyait is. A fonóház asszonyai közben a letakart szemű, elöltözött budhálák kilétét próbálták kitalálni, s az volt a legjobb buduhála, akire nem tudtak ráismerni.

Módosítás dátuma: 2015. január 23. péntek, 09:36 Bővebben...
 

A népzene forrásainál

E-mail Nyomtatás PDF

A népzene forrásainál

Az igazi népzene olyan dallamokra épül, melyek magukon viselik egy adott nemzet paraszti lakossága zenei stílusának sa­játos bélyegét. A népzenét eszerint tulajdonképpen helyesen: parasztzenének kellene neveznünk.

Hogyan keletkezett? Hosszú időn keresztül azt tartották, hogy ez a muzsika misztikus módon, az egész nemzet együttes erőfeszítése útján jött létre. Ez a vélemény azonban, még ha el­fogadhatónak is tartanánk, nem ad feleletet alapvető kérdé­sünkre. Némelyek feltételezik, hogy a népi melódiákat a nép­rétegekből származó egyes kiemelkedő egyéniségek alkották. Sajnos, ezt a feltevést eddig egyetlen pozitiven megállapított tény sem támasztotta alá: ezenkívül pszichológiai szempont­ból sem látszik hitelt érdemlőnek.

A magyarok népzene-kutatásai új hipotézist vetettek föl a parasztmuzsika eredetére vonatkozóan. Kimutatták, hogy minden egyes nemzetnek megvan a maga sajátos faji stílusa, mely bizonyos zenei beállítottságban nyilvánul meg. Ha a pa­raszti rétegekbe külső természetű okokból olyan dallamok ha­tolnak be, melyek kiváló individuális személyiségek vagy kö­zösségek - némileg magasabb zenei fokon álló idegen nemzetek - alkotásának termékei, akkor ezek az idegen tényezők las­sacskán felszívódnak az adott nemzet népzenéjébe, fokozato­san átalakulnak és eltávolodnak eredeti hangzásuktól. A falusi lakosság, ha idegen melódiákat tesz magáévá, megváltoztatja és saját stílusához hajlítja, olyannyira, hogy bizonyos idő eltelté­vel teljesen elmosódnak az eredeti vonások, és az új dallam már tősgyökeresen népivé válik.

Módosítás dátuma: 2016. január 19. kedd, 21:35 Bővebben...
 


1. oldal / 17

Hirdetés

Partnereink hirdetései:
Hirdetés
www.karpatmedence.net

Névnap

Ma 2016. április 29., péntek, Péter napja van. Holnap Katalin és Kitti napja lesz.

Belépés

Szavazások

Ön melyik országrészből olvas bennünket?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 36 vendég böngészi