Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

„Kilenc konc, egy mérce mácsik” - A torkos csütörtök

E-mail Nyomtatás PDF

„Kilenc konc, egy mérce mácsik” - A torkos csütörtök

Torkos csütörtök, Kürtössy Péter fotója, 2012A farsang utolsó csütörtöki napja, melyet a magyar nyelvterület szinte minden szegletében számon tartottak. Torkos csütörtököt az ország több vidékén csonkacsütörtök napjával, vagyis a nagyböjt első csütörtökével azonosítják. E két nap hagyományai össze is folytak. Elnevezése a nap szokásaival függ össze, leginkább kövércsütörtökként ismert, de mondták zabálócsütörtöknek, torkoscsütörtöknek, sőt Göcsejben dobozucsütörtöknek is. A Kárpát-medencében élő nemzetiségek körében is általános: a bunyevácoknál és sokacoknál debeli čtrtak, a horvátoknál tučny štvortok, míg a németeknél Fastenpfingsten a neve.

Elterjedtségét bizonyítja, hogy régebbi jeles mondásainkban is szerepel. Dugonics Andrásnál olvashatjuk: „Kinek sok a zabálócsütörtökje, annak sok hamvazószerdája és böjtje”, azaz a mának élő ember később nélkülözni kénytelen.

Módosítás dátuma: 2014. március 17. hétfő, 16:31 Bővebben...
 

Hamvazószerda

E-mail Nyomtatás PDF

Hamvazószerda

A farsangot követő nagyböjt kezdőnapja; a katolikus vallású lakosságnál szigorú böjti nap volt. Neve onnan származik, hogy az őskeresztények vezeklésként hamut szórtak a fejükre. A latin szertartásban, a húsvét vasárnaptól visszaszámolt 40. hétköznap. A törekvés, hogy Jézus 40 napos böjtjét kövessék, keleten és nyugaton eltérő kezdőnaphoz vezetett. Nyugaton a böjt 40 napja: 6 hét hétköznapjai + 4 nap (vasárnap, az Úr napján nincs böjt). A nagyböjt kezdőnapja tehát az ötvenedvasárnap utáni szerda. A bizánci szertartásban szombaton nem böjtölnek, a hamvazószerdának megfelelő nap a latin szertartás hatvanadvasárnapján van. E napon elhagyják a hús-, egy héttel később a tejételeket is. Innen a húshagyó vasárnap, vajhagyó vasárnap elnevezés.

A keresztény lét koncentrátuma ez a negyven nap: a megújulásra való felhívástól a Krisztussal együtt vállalt szenvedésen át a feltámadásig magába sűríti a Krisztus-követés valamennyi fázisát. Ez az időszak arra szolgálhat, hogy megtanuljuk uralni magunkat, vágyainkat és elmélyüljünk hitünkben. A keresztény böjt nem testünk büntetése, sanyargatása, hanem szellemi-lelki Istenhez fordulásunk fizikai vetülete. Testünk a böjtöléssel vesz részt az Istenre figyelésben, és ez visszahat lelkünkre: érzékenyebbé tesz az Istentől érkező apró jelekre, indításokra. Az imádság, böjt és irgalmasság egymásból fakadjon, ne puszta külsőség, erőpróba, izzadságszagú erőlködés legyen, hanem újfajta, bensőséges találkozás Istennel és testvéreinkkel.

A régi idők böjti fegyelme igen szigorú volt. A böjti napokon csak kenyeret, sót és száraz növényi eledeleket volt szabad enni, és csak egyszer ehettek napjában. Ennek az épületes, önmegtagadó életnek számos példája és nyoma maradt fenn népünk körében, mutatván azt, hogy a jókedvű áldozatban öröme telik. Mutatja azonban azt is, hogy a nép vallásos életében is döntő a hagyományok kultusza. A hivatalos enyhítések következtében már nem volna kötelezve a szigorú böjtre, különleges kikötésekre, de apáinak jámbor élete megszentelte, és így ő is a legújabb időkig megtartotta őket. Nálunk is akadtak még a múlt század végén is faluk, illetőleg paraszti közösségek, amelyek a halat nem számítva, csak növényi eredetű táplálékot vettek magukhoz. Még tejneművel sem éltek. Nem zsírral, hanem olajjal főztek. Annyira mentek, hogy a böjtös eledelek számára több helyen, még nem is régen, külön edényeket használtak. Kiszombor helyi hagyománya szerint a nagyböjt péntekjein még főtt ételt sem ettek.

Ókeresztény regula szerint a húsfélék mellett lacticinium, keleti, görögkatolikus szóhasználat szerint fehér eledel (tej, túró, vaj, sajt, tojás) sem kerülhetett ilyenkor a hívek asztalára.

Módosítás dátuma: 2014. március 10. hétfő, 08:21 Bővebben...
 

Nagyböjt

E-mail Nyomtatás PDF

Nagyböjt

A hamvazószerdától húsvétvasárnapig tartó időszak a keresztény egyházban a húsvéti előkészület ideje. A 40 napos böjt a VII. századtól vált szokássá, 1091-ben II. Orbán pápa iktatta törvénybe. Húsvétkor a keresztyén világ Krisztus feltámadására emlékezik. Mozgó ünnep, a niceai zsinat (Kr. u. 325) határozta meg pontos időpontját: a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte után következő vasárnap. Ennek megfelelően változik a böjti időszak kezdete is. Az ünnep előtti negyven nap a nagyböjt.

A böjt, népnyelvi alakjában bűt szó megbecsülendő régiségünk, hiszen még a magyar nyelv szakrális pogány rétegéből került át a keresztény szóhasználatba.

A nagyböjtöt hívták negyvenlőbűtnek és egyszerűen bűtnek is. Jézus negyvennapi böjtölésének és kínszenvedésének emlékére tartották.

A böjti napokon csak kenyeret, sót és száraz növényi eledeleket volt szabad enni, és csak egyszer ehettek napjában. Ennek az épületes, önmegtagadó életnek számos példája és nyoma maradt fenn népünk körében, mutatván azt, hogy a jókedvű áldozatban öröme telik. Mutatja azonban azt is, hogy a nép vallásos életében is döntő a hagyományok kultusza. A hivatalos enyhítések következtében már nem volna kötelezve a szigorú böjtre, különleges kikötésekre, de apáinak jámbor élete megszentelte, és így ő is a legújabb időkig megtartotta őket.

Módosítás dátuma: 2014. március 10. hétfő, 16:56 Bővebben...
 

Vásár, búcsúvásár, sokadalom

E-mail Nyomtatás PDF

Vásár, búcsúvásár, sokadalom

Tejtermékek árusítása a belényesi piacon, 2016. 02. 07. Bondár Kiss Botond fotójaA javak cseréje egyidős az emberiséggel. A gyűjtögető, vadászó, halászó népek is rászorultak a maguk területén nem található, de nélkülözhetetlen, mások által előállított javakra, azokat azonban nem csak vásároknak nevezhető alkalmakkor szerezhették meg. Például kedvelt témája volt az etnológusoknak az úgynevezett néma csere, melyet főként a trópusok földműves, és az erdőkben tanyázó zsákmányoló, vadász népek közt jött létre. Az erdőlakók egy meghatározott, hagyományosan kijelölt helyen és időben lerakták feleslegeiket, gyűjtögetett vagy vadászattal megszerzett árujukat, majd elvonultak távolabb. A földművesek pedig kivitték termékeiket és letették oda, ahonnan az erdőlakók áruit elvitték magukkal. Eladó és vevő nem is látta egymást, talán nem is értették volna egymás nyelvét vagy éppen háborúban is lehettek egymással. A csere azonban mindkét félnek hasznos volt, és a vevők igyekeztek kielégíteni az eladók igényeit, igazságosan. Ha nem így tettek volna, legközelebb elmaradt volna a kínálat. Sokfelé még 20. századi földműves népek sem mindig a vásárokon jutottak hozzá legfontosabb javaikhoz. Például baranyai és tolnai parasztok egy része nem a vásárokon adta el vagy vette tenyészállatait, hanem elmentek azokba a falvakba, ahol tudták, hogy ott az éppen nekik való állatokat nevelték, és ott, a faluban ismerőseik vagy a kocsmáros segítségével felkeresték azokat a gazdákat, akiknél eladó fiatal tenyészállat volt. Ott személyesen láthatták az eladásra szánt állat anyját, a gazda egész állatállományát is, és a vásárt nem kellett elsietniök. Házaló kézművesek is jobbára a falukat járva kocsiról adták el portékáikat, rendszerint nem is pénzért, hanem terményért, így a fazekasok, kosárfonók, teknővájók, késes-köszörűsök. Ma is járnak a dinnyések, gyümölcs és hagymaárusok így faluzni, de már hangosbeszélőt is használva. A vásárnak a puszta árucserén kívül más értelme, vonzereje is volt. A sokadalom, a csak ritkán, éppen a vásárok idején látható, megismerhető, más faluból, vidékről, országból összesereglett emberek, különös foglalkozások, mutatványosok és mutatványok vonzották az embereket. A Világ megismerése, a kíváncsiság, a megszokottól eltérő élmény keresése, velünk született, örök emberi tulajdonság, szükséglet. A vágy, megismerni azokat, akik messzebb, a látóhatár mögött vannak, de a vásáron szemtől szembe, láthatóvá és megtapinthatókká lesznek. A vásár a faluközösségen túlmutató, nagyobb közösséghez, népcsoporthoz, nemzethez, országhoz tartozás érzését is felkeltő, ilyen értelemben is igényelt ünnepélyes alkalom volt, a régiségben ugyancsak vásárokhoz kapcsolt búcsújárásokkal.

Módosítás dátuma: 2016. február 13. szombat, 08:36 Bővebben...
 

Csigacsinálás

E-mail Nyomtatás PDF

Csigacsinálás

A szakirodalom elsősorban a lakodalom előtti társasmunkák között tartja számon, de készítik ettől függetlenül is, nagyobb ünnepekre (pl. a karácsonyi ünnepkörben), sőt olykor önállóan is a csigatésztát. A társasmunkáknál olykor nagyobb mulatsággal is járhat ez a szokás, ilyenkor „eltapossák a csigát”. Ma sok helyen durumtésztából tojás nélkül is csinálják. Az árvízi haszonvételek között korábban számos esetben a vadmadarak tojásait is összeszedték és azokból is ilyen tésztát készítettek, sőt, magukat a vadkacsákat is befogták és tartották háznál ilyen célra és vágásra is. Olykor keresztezték a helybeli fajtákkal is őket.

Irodalom:

Módosítás dátuma: 2016. február 01. hétfő, 20:53
 

Balázs napja, február 3.

E-mail Nyomtatás PDF

Február 3.

Balázs napja

Balázs püspök a kora középkorban Európa-szerte nagy tiszteletnek örvendett. Legendája szerint megmentette egy özvegyasszony fiát, aki egy halszálkától fuldokolt.  Az asszony a később börtönbe került püspöknek ételt és egy szál gyertyát vitt hálából. A szentéletű  ekkor arra buzdította az asszonyt, hogy ezentúl évenként ajánljon föl tiszteletére gyertyát, s ígérte, hogy ettől fogva mindig jól megy majd sora. Innen eredeztethető tehát a gyertyáknak Balázs tiszteletére való felajánlása, amiből a 16. század táján templomi szentelmény lett, nyilván már Gyertyaszentelő Boldogasszony naptári szomszédsága miatt is. Balázst, mint a torokbajok csodálatos orvosát tiszteli ezért a nép. Ezen a napon történik a Balázs-áldás, másként balázsolás. Jászladányon (Jász-Nagykun-Szolnok vármegye) torkoskodás, Dunántúl egyes helyein toroknyomás, Sükösdön (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye) gudurázás a neve. Az áldásnak népi fejleménye, hogy Apátfalván (Csanád vármegye) akiket a templomban megbalázsoltak, azoknak is megsimogatták a torkát, akik otthon maradtak, hogy nekik se fájjon. Honti (Hont vármegye) gyerekek nekivetkőzve, bent a szobában járták Balázs táncát. Hazai fejlemény a Balázs napi almaszentelés. Zalabaksán (Zala vármegye) e szentelt almával megfüstölték a torokfájósokat, Parádon (Heves vármegye) a szentelmény héját parázsra vetették és füstjét a torokfájósok belélegezték. De a balázsalma kedvelt volt Mezőkövesden (Borsod vármegye), Bélapátfalván (Borsod vármegye) is, ahol nemcsak a család tagjainak, de a jószágnak is jutott belőle.

Bővebben...
 

Ládák a palóc lakodalmi szokásokban

E-mail Nyomtatás PDF

Ládák a palóc lakodalmi szokásokban

2014. tavaszán, Rozsnyón indul vándorútjára a Dobó István Vármúzeum néprajos muzeológusai által megrendezett „Kocsira ládám, hegyibe párnám…” Ácsolt és festett ládák a Palócföldről című kiállítás.

A díszes ácsolt ládák és a tulipános festett ládák elSzekrény. Mellette Pelle Péter és felesége, akik kb. 1900-ban esküdtek és a szekrényt is akkor kapták. Bakó Ferenc felvétele 1953. Hevesaranyos.sősorban a menyasszonyi kelengye számára készültek, a házasságkötés egyik jelképének számítottak a 20. század elejéig. Elnevezésükben is gyakran használják a menyasszonyi láda kifejezést. Az, aki egykoron ácsolt vagy festett ládát rendelt, vagy vásárolt, elsősorban lánya lakodalmára időzítette ezt, hiszen a faluközösség felé reprezentatív szerepe volt ezeknek a bútorféléknek. Ez adott okot arra, hogy egy országosan elterjedt, ágyvitelhez kötődő népdalt választottuk a kiállítás címének, és arra, hogy a lakodalom témakörét is megjelenítsük.

A kelengye

Általánosan elmondható, hogy az új menyecskék költöztek a férjük otthonába, a férjhez megy kifejezés is nagyon jól érzékelteti ezt a jogszokást. Ritka és meglehetősen alárendelt szerepet jelentett az, ha egy férfi vőnek ment. A lányokat a családjuk köteles volt kiházasítani. A magyarországi szokásjog szerint a férjhez menő lányok csupán ingóságokat vittek magukkal a házasságba, a Palócföldön ez a rend csak a 20. században változott meg, amikor már földet is kaphattak a családi vagyonból. A kiházasítás eredetileg meglehetősen szerény volt, jószágokkal gazdagította férje háztartását a menyecske, valamint saját és leendő családja szükségleteit szolgáló kelengyéjét vitte magával.

Módosítás dátuma: 2016. február 03. szerda, 09:59 Bővebben...
 

A honfoglaló magyarok hite

E-mail Nyomtatás PDF

A honfoglaló magyarok hite

Hitvilág: visszakézből az ajtosarokra önti, Jászdózsa, Szabó László fotójaA magyar honfoglalók kereszténység előtti hitéről igen keveset tudunk. Amikor a romantika korában minden európai nemzet lázas buzgalommal kereste őstörténetét, megpróbálták felfedezni és leírni pogánykori hitéletüket is. A Földközi-tenger mellékének népei a klasszikus, antik világ többistenhitében találták meg pogányságukat. Az ókori írókra támaszkodva keresték a kelták, gallok régi vallását is. A germán népek is megtalálni vélték isteneiket és félistenként tisztelt hőseiket, akik személyes kapcsolatban és rokonságban is álltak isteneikkel. A hiányzó részleteket a költészet pótolta, amint például Wagner Richard nagyopera sorozatában. Még a finneknek is sikerült a Kalevala alapján pogány hitviláguk néhány alakjára bukkanni. Hozzájuk hasonlóan mi is kísérletet tettünk a magyar mitológia felkutatására, de sokkal kevesebb sikerrel. Ipolyi Arnold Magyar mythológiájában mesék, mondák, hiedelmek alapján és szófejtés segítségével próbált néhány, a pogány hitre utaló részletet felmutatni, az őt bíráló Csengery Antal, majd Kálmány Lajos és Róheim Géza is csak hiedelmek és népszokások elemzésével próbált valami világosságot vinni e kérdés sötétjébe. Diószegi Vilmos a táltos, vagy divatossá vált idegen szóval, a sámán hitvilág emlékeit tárta fel idehaza és távoli, szibériai török és mongol népek körében. A sámánokba helyezett hit azonban nehezen nevezhető vallásnak, azt inkább szinte az egész világon elterjedt „módszernek” kell tartanunk, melyben az élők kapcsolatot keresnek a túlvilági lelkekkel és a holtakkal.

Krónikáink néhány, az ősi hitre mutató szokást, tiltó rendelkezést, törvényt jegyeztek fel, mint például a fehér ló föláldozását vagy a vérszerződést. Röviden: nem sikerült mindeddig a magyar kutatásnak megtalálni pogány hitünk azon mítoszait, mint ahogy azt a görög, latin, germán és szláv népeknek többé-kevésbé sikerült. A türkökről a 7. században feljegyzett néhány, a hitéletre utaló sor valószínű a magyarokra is érvényes; Theophylaktos szerint: „Kiválóan tisztelik a tüzet, hódolnak a légnek és a víznek is, énekeket zengnek a földnek. Egyedül azonban azt imádják és istenüknek azt nevezik, ki az eget és földet teremtette. Ennek lovakat, ökröket és juhokat hoznak áldozatul és vannak papjaik, kikről azt hiszik, hogy jósló tehetséggel vannak felruházva.”

Módosítás dátuma: 2016. január 26. kedd, 10:50 Bővebben...
 

Pál napja, január 25.

E-mail Nyomtatás PDF

Január 25. Pál napja

A napot Pálfordulónak vagy Pálfordulásnak is nevezik, arra a bibliai történetre utalva, amely szerint a Jézust üldöző Saul ezen a napon tért meg, és Pál apostol lett belőle. Szent Pál, a tizenharmadik apostol, a korai kereszténység jelentős alakja, aki nagy szerepet játszott a kereszténység elterjesztésében az európai kontinensen. A farizeus irányzatot követte, részt vett a korai keresztények üldözésében: jelen volt István vértanú kivégzésénél (ApCsel 7,58). Később a Damaszkuszban lévő keresztények ellen indult, de útközben (a „damaszkuszi úton”) csodás eseményben volt része (ApCsel 9,2-8), és ő is Jézus Krisztus követőjévé vált. Pál fordulása, pálfordulás, az Érdy-kódexben Szent Pál apostolnak megfordulatja, a Debreczeni-kódexben Szent Pál apostolnak megtérése, Beythe Istvánnál Szent Pál megtérölése napja, a szegedi nép ajkán Jóraforduló Pál az apostol megtérésének (conversio S. Pauli) ünnepe. Időjárásából a termésre, a gazdasági élet kilátásaira következtetnek, hiszen az idő is lassanként a tavaszba fordul.
A jó idő jó termést jelent, a köd pedig a jószág pusztulását, a szelek pedig háborút. A szentesi elnépiesedett regula is így tudja: hogyha szeles pálfordulás, akkor lészen hadakozás. Ez a tudatlan embereknél – írja Bod Péter egy deák versezetnek, az előbbi változatának közlésével – Dies criticus, oly nap, melyből jövendölnek. Ha tiszta, bőv termést, ha ködös, döghalált, ha essős, havat, szükséget jelent.

Későbbi kalendáriumi eredetű regulák is így tudják:

Ha fényes Szent Pál,
Minden termés szépen áll.
Ha Pál fordul köddel,
Jószág húllik döggel.

Módosítás dátuma: 2012. január 26. csütörtök, 11:59 Bővebben...
 

Zenei folklór

E-mail Nyomtatás PDF

Zenei folklór

Tiszajenői zenekar az 1950-es években, köszönjük Csanádi Gizellának a felvételtAz összehasonlító zenei folklór, amely egyrészt a zenetudo­mány, másrészt a néprajz egyik legifjabb ága, alig tette meg legelső lépéseit, amikor a világháború kitörése gátlón lépett in­tenzívebb kibontakozásának útjába.

Tekintve, hogy most már lassanként mégiscsak eltűnnek az akadályok, és a nemzetközi kapcsolatok közel vannak az újrafelvételhez, időszerűnek látszik, hogy tisztában legyünk ennek a tudománynak fejlődési módjaival.

Mindmáig a zenei néprajz birodalmába tartozó munkálatok irányítása vagy egyes közintézetek kezében volt, vagy a szak­emberek teljesen saját szakállukra folytatták. Tekintve, hogy az eljárásoknak és a célnak valóban nagyon kívánatos egysé­gessége ezen az úton nem érhető el, egyrészt az látszik az első szükséges lépésnek, hogy a magánkutatókat bevonjuk az illeté­kes intézmények munkájába, másrészt a munkának nemzet­közivé tétele, az egyes intézeteknek a kutatómunka céljára, módjára és mikéntjére történő megegyezése. A zenei folklór­ral kapcsolatos munkák kiindulópontja a XIX. századi népraj­zi gyűjtemények megtekintése, amelyek keletkezését legna­gyobbrészt hazafias-soviniszta érzelmeknek kell tulajdoníta­nunk. Ez a körülmény magyarázza meg azt a különös tényt, hogy ezen a téren éppen Kelet-Európának politikai önállósá­guktól megfosztott, elnyomott népei aránylag nagyobbat al­kottak, mint Nyugat-Európa szabad népei. Legyen elég az uta­lás a lengyelek (Kohlberg), csehek (Érben, Sušil, Bartoš), szlo­vákok (Slovenské spevy), jugoszlávok (Kuhač), ukránok (Fila- ret Kolessa) és a finnek (Ilmari Krohn) nyomtatásban megje­lent gyűjteményeire. A két utóbbi kivételével ezek a munkák zenei tekintetben kevéssé kielégítőt nyújtanak; a melódiákat legnagyobbrészt dilettánsok jegyezték fel, az anyagot (éppen úgy, mint Nyugat-Európa népdalgyűjteményeiét) majdnem kivétel nélkül a szövegek szerint rendezték. A finnek gyűjte­ménye nagy haladást jelent; az anyagot - az először Ilmari Krohn által használt szisztémával - egy bizonyos zenei szem­pontból rendezték.

Azonban a zenei néprajzban a legfontosabb lépés volt a fo­nográfnak, a gyűjtő pótolhatatlan segédeszközének beveze­tése. Folklorista szempontból tökéletlen még az európai meló­diáknak is mindenfajta átírása, mivel nemcsak a mi kottaírá­sunk, hanem a kiegészítésül újonnan feltalált diakritikus jelek is képtelenek az előadás módját (a hang csúszását, átmeneti rit­musokat, rubato-előadást) híven szemléltetni. Nem is szólva arról, hogy vannak olyan melódiafajták (mint pl. az ukránok ,,dumy”-ja), amelyeket annyira improvizáló modorban adnak elő, hogy egy-egy ismétléskor még a dallam körvonalai sem maradnak ugyanazok. Ezekben az esetekben az átírás fonográf nélkül mindenkor a dallamnak csak approximatív, a valóság­ban sohasem létezett formáját adja. Ez a haladás, egyes kisebb terjedelmű közleményektől eltekintve, az ukránok kiadványá­ban született meg, akik a fonográf segítségével szakemberek ál­tal szisztematikusan gyűjtött melódia-anyagot, tudományosan rendezve adták ki.

Módosítás dátuma: 2016. január 26. kedd, 13:52 Bővebben...
 

Buduhálajárás Magyarózdon

E-mail Nyomtatás PDF

Buduhálajárás Magyarózdon

Magyarózd az Ózd patak völgyfőjében fekszik, Marosludastól mintegy 19 kilométerre. Az egykor Alsó-Fehér vármegyéhez (ma Maros megye) tartozó települést ma is döntően református magyarok lakják. Hagyományos életformáját, folklórját, hiedelem- és szokásvilágát neves szülöttje, a költő és író Horváth István monográfiája tette ismertté, mely 1971-ben jelent meg Magyarózdi tornyalja címmel. Ebben így írt a farsang időszakáról:

A farsang a házasságkötés és a „buduhálajárás” ideje. A második világháborúig a lakodalmak nagy részét farsang idején tartották, s aki férjhezadó lány farsang után is pártában maradt, vénlánynak számított.

A fonóházaknál, vagy fonóházon kívül „buduhála” csoportok szerveződtek. Különféle maskaráknak öltöztek, úgy járták végig a fonóházakat. A férfiak női,  a nők férfiruhában jelentek meg, és aszerint is igyekeztek viselkedni. De öltöztek papnak, orvosnak, rablónak, cigánynak és régebb szalmaembernek is. A szalmaembert szalmakötéllel csavarták be, a ruhája fölé vett inget, gatyát tömték meg szalmával. Halottat vittek, temetést játszottak tréfás, komikus siratókkal. De legjobb „buduhálák” az ijesztő, félelmes alakok voltak. Ezekről beszéltek másnap a faluban. S fő célja a buduhálázásnak nem egyszer éppen az ijesztési szándék volt.

Legénykoromban magam is nemegyszer buduháláztam. Már előző este megbeszéltük a fonóban, hogy ki minek öltözik, a lányok férfi-, a legények női ruhát kerítettek, és a fonóháztól a szomszédba vonultak felöltözni. Felöltözés után a fonóháznál a lányok nekünk segítettek, mi a lányoknak lányosan, illetve legényesen elrendezi egymáson a ruhát. Szemünket fejrevaló kendővel takartuk le, és egy nem budahála legényt békérőnek neveztünk ki, majd elindultunk a fonóházakhoz.Volt, amikor mi, legények ijesztő ördögnek, gyilkos rablónak, cigánynak öltöztünk fel, s ilyenkor korommal kentük szénfeketére arcunkat.

Az asszony-fonókból menyecskék készültek buduhálának. Visongva, egymásnak segítve szorították férfiharisnyába asszonyi gömbölydedségüket, vagy papnak, orvosnak, halottnak álcázva magukat, sirató asszonyok gyászát öltve fel, indultak temető csoportként. A menyecskék békérője mindig jó markos férfi volt, aki védte is őket, mert nemegyszer előfordult, hogy megbúvó férfiak lesből rácsaptak az éjszakai utcán a harisnyás asszonyokra, birokra híva ki őket, s jól megmarkolászták a gömbölyű „férfiakat”.

A fonóházhoz a békérő kopogtatott be.

-Adjon Isten jóestét! Béengednek valami idegen szállókat?

-Bé, bé!

-Itt vannak a buduhálák – bolydult fel a fonóház, és igyekeztek helyet teremteni a buduháláknak.

Ha nagyon riasztók voltak a buduhálák, a félénkebb asszonyok az ágyra másztak ijedtükben. Pedig a buduhálák a legtöbbször szelíden viselkedtek, csak a maskarájukkal igyekeztek ijedelmet kelteni. A fonóház asszonyai a „buduhálákét” kezdték énekelni, ropogós, szöktető dallamot, és a buduhálák nemcsak egymással táncoltak, hanem megtáncoltatták a fonóház fiatalasszonyait is. A fonóház asszonyai közben a letakart szemű, elöltözött budhálák kilétét próbálták kitalálni, s az volt a legjobb buduhála, akire nem tudtak ráismerni.

Módosítás dátuma: 2015. január 23. péntek, 09:36 Bővebben...
 

A népzene forrásainál

E-mail Nyomtatás PDF

A népzene forrásainál

Az igazi népzene olyan dallamokra épül, melyek magukon viselik egy adott nemzet paraszti lakossága zenei stílusának sa­játos bélyegét. A népzenét eszerint tulajdonképpen helyesen: parasztzenének kellene neveznünk.

Hogyan keletkezett? Hosszú időn keresztül azt tartották, hogy ez a muzsika misztikus módon, az egész nemzet együttes erőfeszítése útján jött létre. Ez a vélemény azonban, még ha el­fogadhatónak is tartanánk, nem ad feleletet alapvető kérdé­sünkre. Némelyek feltételezik, hogy a népi melódiákat a nép­rétegekből származó egyes kiemelkedő egyéniségek alkották. Sajnos, ezt a feltevést eddig egyetlen pozitiven megállapított tény sem támasztotta alá: ezenkívül pszichológiai szempont­ból sem látszik hitelt érdemlőnek.

A magyarok népzene-kutatásai új hipotézist vetettek föl a parasztmuzsika eredetére vonatkozóan. Kimutatták, hogy minden egyes nemzetnek megvan a maga sajátos faji stílusa, mely bizonyos zenei beállítottságban nyilvánul meg. Ha a pa­raszti rétegekbe külső természetű okokból olyan dallamok ha­tolnak be, melyek kiváló individuális személyiségek vagy kö­zösségek - némileg magasabb zenei fokon álló idegen nemzetek - alkotásának termékei, akkor ezek az idegen tényezők las­sacskán felszívódnak az adott nemzet népzenéjébe, fokozato­san átalakulnak és eltávolodnak eredeti hangzásuktól. A falusi lakosság, ha idegen melódiákat tesz magáévá, megváltoztatja és saját stílusához hajlítja, olyannyira, hogy bizonyos idő eltelté­vel teljesen elmosódnak az eredeti vonások, és az új dallam már tősgyökeresen népivé válik.

Módosítás dátuma: 2016. január 19. kedd, 21:35 Bővebben...
 

Kerichmarsch, Teri Krapfe és kötött pacsker- A várdombi farsangok

E-mail Nyomtatás PDF

Kerichmarsch, Teri Krapfe és kötött pacsker- A várdombi farsangok

Tolna megyében, Szekszárdtól mindössze 12 kilométerre található Várdomb (Wardum) települése. Wossinsky Mór szerint nevét a falu közepén lévő dombon épült erődítményről (vár a dombon) kapta, mely a második században, a rómaiak idejében épült és Szekszárd (Alisca) városát védte déli irányból. A magyarság a legkorábbi időben megszállta a területet. A török idők pusztításai nagyon megviselték, lakossága vészesen megfogyatkozott, ezért a 18. században németeket telepítettek a faluba. A szájhagyomány szerint 12 család érkezett Schwarzwald környékéről, és egészen a második világháborúig szinte kizárólag csak a német szó járta errefelé. S bár az 1947-48-ban történt kitelepítések után megtört a falu német egysége, az esztendő, a jeles napok szokásai –ha csak lejegyezve is- megőrződtek. A várdombi farsangok így zajlottak:

A farsang megnyitása vasárnap délután zajlott. A két órai litánia után a falu zenekara (a két világháború közötti időszakban 12 tagú volt) már a „kocsmadombon” állt, s amikor észrevették, hogy a hívek kijöttek a templomból, elkezdtek muzsikálni. Mire a nép felért a dombra, három „Kerichmarsch-ot” (templomi indulót) játszottak el, a harmadikkal bekísérték a farsangolókat a táncterembe. A 16 év alatti fiatalok nem vehettek részt a felnőttek táncmulatságán, nekik az egyik háznál kiürítettek egy szobát, és valaki harmonikázott. Ők így farsangoltak. Az iskolában hétfőn, kedden nem volt tanítás.

A kocsma nagy báltermében a lányok szép ünneplő ruháikban kört alkotva álltak és beszélgettek, a fiúk a pultnál beszélgettek, ittak. Amint a zenekar elkezdett muzsikálni, a lányok kinyitották a kört, a fiúk pedig sorra felkérték őket táncolni. Ha nem minden lánynak jutott fiú táncos, egymással is táncoltak a lányok.

Estefelé, sötétedés táján mindenki hazament vacsorázni, átöltözni. A lányok most már nem a legszebb ünneplőjükben jöttek vissza, hanem egy kevésbé ünnepélyes, de nem hétköznapi ruhában, lábukon –hogy könnyebben táncolhassanak- cipő helyett kötött pacsker volt. A jó hangulatú farsangolás a hajnali órákig tartott, ekkor hazamentek, kicsit aludtak, de hétfő délután folytatódott a mulatság.

Módosítás dátuma: 2015. január 26. hétfő, 07:47 Bővebben...
 

A magyar népzene

E-mail Nyomtatás PDF

A magyar népzene

E néhány sorban a magyar népzenekutatás terén elért ered­ményeket szeretném lezárni és összegezni. Mindenekelőtt azonban két alapvető kérdést kell tisztáznunk, nevezetesen: „Mit kell értenünk a népzenén?”, továbbá „Hogyan kell hoz­zálátnunk a gyűjtőmunkához ezen a téren?”

A tágabb értelemben vett tulajdonképpeni népzene azokat a dalokat öleli fel, amelyeket valamely földrajzi szélességi fokon élő nép ma is énekel, vagy régebben énekelt, s amelyek az ille­tő nép zenei ösztönének elemi erejű kifejezői. Szűkebb érte­lemben véve, a népzene a melodikus alkotóművészet egésze, amely minthogy szervesen kapcsolódik valamely népréteghez, különböző stílusú ugyan, de érzelmi elrendezés szempontjá­ból bizonyos mérvű egységet mutat. Azokat az egyszerű dalo­kat, amelyeket csak egyes földművelő falusi emberek énekel­nek, s a nép körében nincsenek elterjedve, nem tekinthetjük a népzene mintáinak. Hasonlóképp nem tartoznak a népzene körébe a hazafias dalok sem, mert a parasztok csak az iskolá­ban ismerkednek meg ezekkel a dallamokkal, és sohasem feje­zik ki elemi erővel kollektív zenei ösztönüket. Ezek a dalla­mok csupán vegetálnak a paraszti rétegben és a mesterséges ha­tás nyomait hordják magukon. Mindamellett a népi dallamok sorába emelhetünk néhány műkedvelő, álnépi melódiát, ha azokat nem csak egyes személyek éneklik, hanem az egész pa­raszti réteg hosszabb-rövidebb időn át. A dalok időbeli és tér­beli elterjedtségének tulajdonítható, hogy a dallamokban vál­tozások mennek végbe és különféle változatokban terjednek. Ha az idegen befolyások hatására keletkezett változások egysé­ges műfajúak, azonos irányban haladnak és hosszú életűnek bi­zonyulnak, akkor egész sor olyan dallam forrásává válhatnak, amelyeknek már bizonyos stílusegysége van, más szavakkal ki­fejezve: olyan zene keletkezik ily módon, amely már a népi al­kotás félreismerhetetlen jegyeit viseli magán.

Mindazonáltal nagyon könnyen és gyakran azonosítják az igazi, eredeti népdalokat a műkedvelő álnépdalokkal, az un. műdalokkal. A műdalok szerzői kétségtelenül rendelkeznek bizonyos zenei kultúrával, de a városból importált zenei kul­túrával. Ezek a szerzők azonban rendszerint kontárok, s ép­pen ebből adódik, hogy dalaik a városi muzsika agyoncsépelt sablonos formáit keverik a népzene sajátságos, egzotikus stí­lusjegyeivel. Ezzel magyarázható, hogy az ilyen dallamok, an­nak ellenére, hogy bizonyos egzotikus nyomok vannak ben­nük, túlságosan vulgárisak ahhoz, hogy valóban értéket képvi­seljenek. Az igazi népi dalokban mindig tökéletes stílustiszta­ságot találunk.

Módosítás dátuma: 2016. január 14. csütörtök, 17:18 Bővebben...
 

Toldi Miklós életpálya modellje

E-mail Nyomtatás PDF

Toldi Miklós életpálya modellje

Az úgynevezett tömegkommunikációs fórumokon pár éve, hogy felbukkant egy rejtélyes fogalom, óriási karriert futott be: életpálya modell. Eleddig azt sem tudtuk, hogy a világon van, ma pedig megtudjuk, hogy nélküle nem tanácsos tűzoltóvá, orvossá, tanárrá, jogásszá, köztisztviselővé, utcaseprővé, gépkocsivezetővé, úszómesterré, gazdálkodóvá válni. Elkészítése felelősségteljes, körültekintő, alapos és elmélyült tudományos munkát igényel. Valaha, amikor a világ folyását nem a tudomány terelte megtervezett mederbe, az emberek életpálya modell híján vakon vágtak neki az életnek, s eltévedt lovasként tévelyeghettek bozótjában.

Módosítás dátuma: 2016. január 16. szombat, 09:51 Bővebben...
 

A víz a magyar történelemben

E-mail Nyomtatás PDF

A víz a magyar történelemben

Árvíz a Dunán, 2013. Felsőgöd, Benedek Csaba felvételeEgy nép, egy ország történelmi sorsa, ereje attól függ elsősorban, mennyire tudja biztosítani élete fenntartásához, egész népességének gyarapodásához szükséges, a lakhelyén, országában található természeti kincseket, adottságokat, vagyis a birtokolt táj biodiverzitását, életgazdagságát. Az ember és a természeti környezet kapcsolata: a biofília. A „fenntartható fejlődést”, az emberiség létét veszélyeztető földi és légköri szennyező folyamatok miatt egyre erősebben aggódó környezetvédő mozgalmak szakirodalmában bukkant fel ez a fogalom. Idézem: „Az emberi lények az őket körülvevő biológiai világban változásokat és új ingereket keresnek. A természethez és más fajokhoz fűződő rendszeres kapcsolat alapvető fontosságú az ember lelki egészségének és jóllétének szempontjából… a természet esztétikai értékének elismerése alighanem egyetemes jellemzője valamennyi kultúrának… a biológiai sokféleség alapvető, semmivel sem helyettesíthető eleme lehet az emberek pszichológiai jóllétének. Az élelemmel, menedékkel, a szexualitással és a társas kapcsolatokkal együtt része lehet az élet élvezetéhez szükséges alapvető szükségletek hierarchiájának… Ha a biofília hipotézis igaznak bizonyul, ez lehet majd a biodiverzitás megőrzése mellett a legerősebb érv az összes közül. Partha Dasgupta számos tudományterület empirikus tanulmányai alapján egymást erősítő kapcsolatot talált a népességnövekedés, a szegénység és a helyi környezet pusztulása (beleértve a biodiverzitás csökkenését) között" – írja John M. Gowdy (2004, 44.). E szűkszavú fogalmazás kiegészítésre és magyarázatra is szorul. Nem véletlen, hogy az esztétikai, pszichológiai hatást emlegeti jobban, és csak áttételesen utal az anyagi kapcsolatra, hiszen az ember, az emberiség a kezdetektől az őt körülvevő természet biodiverzitásából él. Kihasználja azt táplálkozására, abból él, és sokféle módon felhasználja azt védelmére, lakása, ruházata, eszközei készítésére. Az ember teremtése óta része is e biodiverzitásnak, egyik alkotóeleme, aki több ezer nemzedéken át tanulta ki, miként kell legjobban használnia és egyben meg is védenie az őt eltartó környezetet. Ebben az embert egyetemesen jellemző törekvésben csak egy másik ember kapzsisága akadályozhatja meg, míg a természetadta kincsek legeredményesebb kihasználása többek együttműködésével lehetséges csak. Így az ember és természet kapcsolatának mélysége, eredményessége egyrészt a hagyományokban tudássá lett tapasztalatoktól, ismeretektől, másrészt ember és emberek együttműködésétől, a társadalmi viszonyoktól függ. Ez utóbbit az emberek egyenlőségének, a természet használatában egyenlő vagy méltányos jogának tudata, általános elismerése, harmonikus együttműködése jellemezte. Természetesen ez az ember és természet közötti kapcsolat igen sokáig „csak” a helyi társadalom sokoldalú önellátását biztosította, a legmagasabb fokon. A törés akkor és ott következett be, ahol már rétegzett, osztályokra bomló „fejlettebb” társadalmakban a hatalmat gyakorló kisebbség nem elégedett meg a magas szintű, minden embert megillető önellátással, és kisajátítható, távol értékesíthető, elcserélhető, eladható „áru” termelésére törekedett. Ennek biztosítása érdekében előbb-utóbb kisajátítani igyekezett magát a mindenkit megillető termőföldet, és azon a hatalmába került emberek munkára kényszerítésével árutermelésbe kezdett. Ezzel nemcsak a saját társadalmát, nemzetét osztotta meg végzetesen, hanem tönkretette, vagy legalábbis elszegényítette a biofíliát, az ember kapcsolatát a természettel és a táj biodiverzitását, életgazdagságát is.

Módosítás dátuma: 2016. január 14. csütörtök, 18:54 Bővebben...
 

Beregdaróci farsangi maskurások

E-mail Nyomtatás PDF

Beregdaróci farsangi maskurások

Világszerte, így a Kárpát-medencében is farsang időszakának egyik legjellemzőbb eseménye az álarcos, jelmezes alakoskodás. Történeti adatok tanúsága szerint már a 15. században is kedveltek voltak e dramatikus játékok, számos, változatos formája közül néhány még ma is él.  Szerenyi Péterné beregdaróci asszony így mesélt a régi falubéli farsangi fonókról:

„Édesanyámtúl hallottam, hogy mán az ű idejébe jártak a maskurások. Jó is vót abba az időbe, mer nem unatkoztunk télen! Hát, a maskurákot a fonó napján őtöztették. Azok a jányok, akin nem mentek el fonni, összebeszéltek a legényekkel, hogy minek őtözzenek fel. Vót olyan maskura, hogy az egyik menyasszonynak őtözött fel, a másik meg vőlegénynek. A legénybül csináltak menyasszonyt. Szép koszorót tettek a fejére, meg ráadták a szép ruhát. De az orcáját bekötötték, hogy fel ne ismerjék. A jánybul meg vőlegény lett. A hosszú haját kalap alá dugták, hogy meg ne ismerjék, még bajuszt is ragasztottak neki. Fijúnak való vőlegényi ruhát adtak rá, szép bűgatyát, lajbit, inget, kisujjast, a lábára meg csizsmát húztak. Így osztán nem lehetett űköt megismerni, hogy mék a fijú, mék a jány.
Huszárnak úgy őtöztették fel a fijúkot, hogy egymásbul még lovat is csináltak nekik. Összeállt három fijú. Egy előre állt, ez csak egy kicsit hajlott meg. Megette állt egy másik, akik fogta az elsőnek a derekát, aztán a harmadik, aki a másodiknak a derekát fogta. A hátsó fijú derekára kötöttek egy fű szöszt. Ez lelógott, mint a lónak a farka. Majd, amikor így összeálltak, akkor leterítették űköt egy pokróccal, hogy még az elsőnek a feje se látszon ki. A fejére még egy kantárt is tettek. Akkor osztán egy negyedik legény, de az lehetett jány is, felőtözött huszárnak. Annak még kardot is adtak a kezibe.
Kosnak is őtöztek fel a fijúk. Ezt úgy csinálták, hogy a fijú magára borított egy subát, hogy még a feje se látszon ki. A kezibe meg fogott egy kosfejet, amin jó nagy szarvak vótak. De hát nem látszott az, hogy nem igazi kos! Még csengőt is kötöttek a nyakába, meg a lába közé.
Amikor a maskurákot felőtöztették, elindultak véllük házról házra. Mindenütt ment előttük két legény, aki bekérte űköt a fonóba.  A két legény kupogtatott. Amikor beengedték űköt, köszöntek osztán így szóltak a gazdához:
-János bátyám! Vendégek érkeztek. Hosszú úton vannak, de már elgémberedtek a nagy hidegben. Nem adnának nékik szállást éccakára?
-Hát, ha nem lopnak és nem rabolnak ki az éccaka –mondta a gazda vidáman-, akkor beengedem űköt!
-Ah, nem nyúlnak ezek semmihe se!

Módosítás dátuma: 2014. január 09. csütörtök, 10:15 Bővebben...
 

A néphagyomány és a gyermek

E-mail Nyomtatás PDF

A néphagyomány és a gyermek

Gyermek a babájával, 1943. Belényesújlak, Makay György felvétele, a képet köszönjük Bondár Kiss BotondnakMinden alkalommal, amikor népművészetről, népköltészetről tanácskozunk, hangsúlyoznunk kell, hogy akár a magyar, akár távoli népek népművészetéről van szó, azt nem különleges érdekességnek, egzotikumnak, furcsaságnak kell tekintenünk, hanem a mának szóló üzenetnek, melyben törékeny, veszendő, de életünkhöz nélkülözhetetlen értékek rejtőznek. A XX. századra az emberiség már felismerte, hogy a haladás, a fejlődés nem minden téren jelent tökéletesedést, előrelépést, vannak területek, ahol a haladásért, a kényelemért súlyos és talán nem is mindig szükséges árat kell fizetnünk.

Én hiszek abban, hogy a Világ, az Élet nem véletlenül jött létre. Minden egyes élőlénynek, a legparányibbtól az emberig, célja, szerepe, feladata van. A Világ nem céltalan és hiábavaló körforgás, amint azt egyes keleti filozófiák hirdetik, hanem végső célja, a beteljesedés felé halad. Ha van minden élőlénynek és embernek, akkor volt és van célja, feladata az egyes népeknek, azok népművészetének is. Maga a művészet sem öncélú dolog, hanem az embert szolgálja, hogy teljes életet éljen és teljesíteni tudja feladatát.

Minden nép választott nép. Minden nép sajátos feladatot kap, történelme során többet is, így minden nép sajátos, hagyományos népművészete különböző korokban, más- és másképpen gazdagítja, egészíti ki az emberiség műveltségét, segíti az emberek életét. A technikai haladás, a kényelem igénye, a hatalom, a gazdagodás ígérete, a hatalom csábítása, a globalizáció sokhelyütt már csaknem teljesen megsemmisítette Európában is a hagyományos népművészetet, az azt éltető életformát, a szerves társadalmat. Vannak viszont olyan európai népek, népcsoportok, nemegyszer éppen a szegényebbek és nehéz sorsúak, melyek jobban ragaszkodtak hagyományos műveltségükhöz, és olyan formákat, művészetet, szokásokat őriztek meg, melyekre a gazdagabb, szerencsésebb sorsú népeknek is szükségük lehet, ha túl akarják élni a globalizáció nagy pusztítását.

Módosítás dátuma: 2016. január 26. kedd, 06:17 Bővebben...
 

Néprajzi érdekességek 4

E-mail Nyomtatás PDF

Néprajzi érdekességek 4

Hajdúszoboszlói emlék, karcagi kun pohár

Hajdúszoboszlói emlék, Cserépfalu, 2015. Benedek Csaba fotójaA felvételen látható kun pohár Cserépfalun egy vendégszobában található, talpán "Hajdúszoboszlói emlék" felirattal. Feltűnő jelenség, hiszen mit kereshet egy kun pohár Hajdúszoboszlón? Az ivóedény jellegzetes formájú, a szájától közepéig beszűkül, majd talpáig ismét kiszélesedik. Eredetileg ez a lovas életformára emlékeztető alak azért volt így kitalálva, hogy középen megkötve a kaftánt összefogó övre lehessen akasztani. A népi kultúrában azonban ez nem kellett, így füllel látták el az edényt. Díszítését tekintve hasonlóságot mutat a tiszafüredi kerámiákkal, ami nem véletlen, hiszen a karcagi kerámiák mind színvilágukban, mind motívumkincsükben abból táplálkoznak. A nevezett tárgy a Kántor Sándor hagyományokat követi, szépen megmunkált darab. Egyetlen furcsasága csupán a karcagi lét összepárosítása a hajdúszoboszlói emlékkel. Nagy valószínűséggel vagy a Karcagi Fazekas Szövetkezet vagy valamelyik helyi mester készíthette megrendelésre.

Irodalom:

Domanovszky György: Kántor Sándor, Budapest, 1977.

Nagy Molnár Miklós: Népi kerámia a Nagykunságban, Karcag, 2007.

Füvessy Anikó: Válogatot kerámiatanulmányok (1979-2005). Az Alföld népi fazekassága, Szolnok, 2005.

Módosítás dátuma: 2016. január 05. kedd, 15:18
 

Január 6. Vízkereszt

E-mail Nyomtatás PDF

Január 6. Vízkereszt

A vízkereszt (vagy Szentkereszt) a római katolikus egyház Epiphania Domini (’Az Úr megjelenése’) névvel január 6-án tartott ünnepe. A keleti egyház e napon Krisztus születését ünnepelte, nyugaton a napkeleti bölcsekről, vagyis a háromkirályokról, Jézus megkereszteléséről és első csodatételéről való megemlékezés került előtérbe. A római egyház szertartásai szerint ezen a napon vizet és tömjént szenteltek. A víz megszentelésének, azaz megkeresztelésének szertartásából ered a magyar vízkereszt elnevezés is. Az esztendő egyik ünnepekkel legjobban telezsúfolt napja. Valamikor évkezdő nap volt, és az egyház eredetileg ekkor ülte meg Jézus születésnapját. Erre a napra esik a háromkirályok ünnepe. Ekkor emlékezett meg az egyház Krisztus megkereszteléséről, a kánai menyegzőről és Lázár feltámasztásáról. Az utóbbiak az újkorban már kimaradtak a vízkereszti liturgiából, illetve más napokra kerültek át. A keleti egyház ősidőktől fogva Krisztus megkeresztelésének emlékeként ezen a napon szentelte a vizet. A középkor folyamán a vízszentelés a nyugati egyházban is elterjedt. E napon történt a tömjén szentelése is.

E szentelésekből fejlődött ki a lakóházak megszentelése és megfüstölése vízkereszt tájékán, amelyre már Mátyás idejéből van emlékünk. Göcsejben a pap és a kántor fáradságukért sonkát, szalonnát, tojást, gabonafélét, babot és lélekpénzt kaptak. A szentelés után a lelkésznek le kellett ülnie a szobában, hogy a tyúkok kotyoljanak. Amikor a pap elment, a gazda vagy a gazdasszony a helyére ült, majd kiseperték a pitvart, hogy a lány még abban az esztendőben férjhez menjen, a legény pedig megházasodjék. Székelyföldön a házszentelés után a papot égő gyertyával kísérték ki, hogy nagyobb legyen a kender. Az is szokásban volt, hogy a lány a házszentelés előtt nyakából levette a gyöngyöt, s a küszöb mellett a szőnyeg alá dugta, ahol a pap átlépte. A szentelés után a szőnyeg alól kivette és a párnája alá tette, mert azt tartották, megálmodja, ki lesz a jövendőbelije.

A protestáns vidékeken a házszentelés tiltásával is találkozunk. Az ev. gömöri esperes az 1604. évi vizitáció alkalmával meghagyta: „Epiphania napján ne járjon a lelkész feszülettel az utcán, mert ez botrányos, hanem egyezkedjék inkább híveivel, hogy ezen szertartás nélkül is adják meg, amit ilyenkor adni szoktak.” A háromkirályok, a házszentelés, a vízszentelés és még sok más egykori ünnepi alkalom együtt jelentkezett ezen a napon, és a régi kultuszok maradványai legtöbbször együtt, egymással összefonódva bukkannak fel a hagyományvilágban. Különösen így van ez a háromkirályok köszöntése és a régi házszentelő menetek, koledálások esetében. A betlehemi csillagot követő nevezetes három bölcs király: Gáspár, Menyhért, Boldizsár egykori cselekedeteinek színjátékszerű megjelenítése Nyugat-Európa-szerte hozzátartozott a középkori egyházi gyakorlathoz. A XI. században már a győri székesegyházban is előadták a csillagjátékot latinul. Az efféle játékok később kiszorultak a templomból és az egyházi liturgiából. Népszokásokká váltak. A korai időszakokban a háromkirályozás és a hasonló eredetű betlehemezés között nehezen húzható választóvonal.

A háromkirályozásnak, csillagozásnak, csillagjárásnak több formája volt a XIX. század végén. Egyik típusa a színjátékszerű Heródes-játék, amely különösen a magyarországi németek körében volt kedvelt. Előfordult azonban színjátékszerűen előadott háromkirályos játék a magyarság körében is, különösen Szatmárban és Erdélyben. A magyar nép többsége körében azonban az egykori játékhagyomány a XX. század elejére inkább köszöntő formában élt.

Módosítás dátuma: 2014. január 07. kedd, 15:11 Bővebben...
 

Farsang

E-mail Nyomtatás PDF

Farsang

Farsang Felsőgödön a 80-as évek legelejénA farsangi hagyományok nem csupán az egész magyar nyelvterületen, de az európai népek körében is rendkívül szerteágazóak és elterjedtek, ugyanakkor változataiban táji eltérések mutatkoznak. Egyes népi színjátékok csak kisebb területen  vagy csupán egyetlen faluban élnek, s az egyszemélyes előadástól a többszereplős produkcióig mindenféle válfajuk felbukkan.
A farsangi időszak időtartama minden évben változik, mivel teljes egészében húsvéthoz kapcsolódik. Kezdőnapja január 6. (vízkereszt) állandó időpont, míg az utolsó húshagyókedd, mozgó nap. Húshagyót (húshagyat, húsajó, huszjó, húshajó, húsagyó, húsagyat, húshagyás) követő nap hamvazószerda, mely a 40 napos böjt kezdete, s húsvétig tart. Húsvét pedig a tavaszi napéjegyenlőséget (márc. 21.) követő első holdtölte utáni első vasárnap (325. niceai zsinat).
A farsangi időszak a népi gyakorlatban lényegében három napra, a nagyböjtöt megelőző farsangvasárnapra, farsanghétfőre és húshagyókeddre korlátozódik. Néhol, különösen Erdélyben s a Felvidéken a farsangi ünnepkör határa kitolódik.
A vízkereszt és húshagyókedd közötti időszakban farsang idején több olyan jeles nap létezik, mely a farsangtól függetlenül működik (vízkereszt, Vincze-nap, Pál-nap, Gyertyaszentelő, Balázs-nap, Gergely-nap). Annak ellenére, hogy a farsangi szokások a néphagyományban az utolsó három napra esnek, nem hagyhatók figyelmen kívül azok a dramatikus játékok, melyeket elsősorban a farsangi időszakban mutatnak be.
A farsang és karnevál kifejezés közötti különbség, hogy a karnevál a népnyelvben ismeretlen. A magyar nyelvben a farsang fogalomköre sokkal tágabb, mint a karneválé. A farsang ugyanis az egész időszakot jelöli teljes hagyománykörrel, míg a karnevál nem időszakot jelöl nálunk, csupán ünnepséget, jelmezes felvonulást, álarcos bált értenek alatta. Természetesen másutt (olaszok, franciák, spanyolok), ahol a karnevál fogalommal jelölik az egész időszakot, jelentéstartalma kiterjed az egész szokáskörre.

Módosítás dátuma: 2016. január 06. szerda, 08:41 Bővebben...
 

Tükör: melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905 Január

E-mail Nyomtatás PDF

Tükör: melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905 Január 

Emberé a munka,

Istené az áldás.

(közmondás)

Zsákfoltozás, Jászfelsőszentgyörgy, Barna Gabor fotója, a Damjanich Múzeum tulajdona_1971, 2872l. tszHáz és udvar körüli teendők. Ha hóesés van, el kell a havat az épületek tövétől kaparni, nehogy majd odaolvadjon, sőt le kell hányni a laposabb épülettetőkről is, hogy meg ne nyomja, el ne görbítse a fedélfákat. Csúszós, jeges időben gond legyen rá, hogy a jószág itatásrahajtás alkalmával el ne csússzék, miért is a járó útját, midőn szüksége mutatkozik, szalmával vagy egyéb gazzal hintsük be.

E hóban nézzünk szét már szerszámaink közt is s a melyik hibás volna, igazítsuk, nehogy majd akkor kelljen kapkodni, mikor a tavaszi munka beáll. Ha valami új szerszámot akarunk venni, annak a beszerzéséről is előre kell gondoskodni.

Ha a jégverem még nincs megtöltve, azzal is igyekeznünk kell.

A zsákok, ponyvák foltozására is ráérünk most, valamint ásó-. kapa-, fejszenyelek s más effélék csinálgatására, nehogy majd a legszorgosabb munka idején kellessék a drága perczeket ilyesmivel vesztegetni.

Ha van felvágni való fa, rőzse, azzal is szépen el lehet bánni, hadd legyen rendjében ez is, ne pedig szanaszét heverjen az udvaron.

Itt említjük meg azt is, hogy a földre vagy házra betáblázott terheket, ezen hónap 31-ik napjáig kell az előljáróságnál bejelenteni. Azért hasznos dolog pedig ez, mert így jövedelmi pótadóinkból jócskán elengednek, holott ha be nem jelentjük, mindig kivetik az egész adót.

Szántóföld, rét legelő. Néha megengedi az idő a szántást is, de inkább adódik alkalom trágyakihordásra, azután homokhordásra, pl. ha valami laposas helyeket szándékozunk feltölteni. Ha t. i. olyanok az utak, hogy könnyen járhatók.

Ha az idő elég lágy, a réten, legelőn irtsuk a haszontalan bokrokat, a vakondtúrásokat, hangyabolyokat pedig egyengessük.

A sovány réteket hamuval, szalmás sertéstrágyával, rothadt polyvával, árnyékszék-trágyával, komposzttal trágyázzuk. Ha egyéb trágya jutna ide, természetesen nagyon jó volna.

Módosítás dátuma: 2016. január 03. vasárnap, 17:39 Bővebben...
 

Az újévi köszöntés

E-mail Nyomtatás PDF

Az újévi köszöntés

Az újévi köszöntés már a rómaiak körében is dívott. Janus tiszteletére e napot féktelen kicsapongással ünnepelték, jókívánságokkal köszöntötték egymást, amit ajándékokkal illett viszonozni. Hazánkban az esztendőt az egész középkoron át december 25-től, karácsony napjától számolták. A január elsejei évkezdetet XIII. Gergely pápa megreformált naptárának 1582-es megjelenését követően vált általánossá, bár bevezetése nem mindenütt történt meg egyszerre.

A múlt század fordulója idején még Magyarországon is általános volt a köszöntés szokása. E naphoz számos hiedelem és szokás is kapcsolódott az egykori karácsony évkezdő hagyományaiból: ahogy karácsony napjának reggelén, első látogatóként fiúgyermeket vártak; az újévi ebéd ételeihez gyakran fűződtek bőségvarázsló hiedelmek; számos szerelmi- és időjósló eljárást alkalmaztak.

Az évkezdet, mint minden népnél, szimbolikus, elválasztó, szerencsevarázsló és gonoszűző cselekvésekkel járt. Désen (Szolnok-Doboka vármegye) például az éjféli óraütés előtt asztalra vagy székre álltak, kezükben pénzt szorítva ugrottak át az új esztendőbe. A Nyárád mentén az óévet szimbolizáló szalmabábot ástak el a legények (téltemetés), Somló vidékén pedig e napon egy suhanc és egy öregember, az ó- és újesztendőt szimbolizálva korbácsolta végig a falut, kiverve ezzel jelképesen a telet. Ugyanilyen jelképes elválasztó szokásnak tekinthető az újévnek énekkel való üdvözlése. Újév napja, mint minden évnegyedkezdő nap egyben gonoszjáró nap is, ezért számtalan módját gyakorolták az év más napjain is alkalmazott állati és növényi termést biztosító gonoszűzésnek. Ez volt a célja például a kongózásnak, nyájfordításnak és szűzgulyahajtásnak, de az álarcos meneteknek, kántálásnak és a köszöntőzésnek is. A nap estéjét különösen kedvezőnek vélték egészség-, szépség-, termés- és állathaszon biztosító varázslásokra is (gyümölcsfa fenyegetés, aranyosvíz merítés). E cselekvések és jóslások alapja: ki mit csinál, kivel vagy mivel mi történik újév első reggelén, azt fogja tenni, az fog vele történni az egész esztendőben. E napon tehát eltemették az elmúlt évet, különböző varázslásokkal szerencsehozóvá igyekeznek tenni a következő esztendőt, s kitudni igyekeznek a jövő évi sorsot.

Módosítás dátuma: 2015. január 04. vasárnap, 17:19 Bővebben...
 

December 31. Szilveszter

E-mail Nyomtatás PDF

December 31. Szilveszter

Szilveszter Szent Szilveszter pápa (314-335) ünnepe. Legendáját az Érdy-kódex adja elő. A naphoz, főleg estéjéhez, éjszakájához különösen a református vidékeken számos olyan évkezdő hagyomány fűződik, amelyeket a katolikusok inkább karácsony böjtjén idéznek föl. Így magyarózdi hiedelem szerint a józságok emberi nyelven most szólalnak meg. Ruhának nem szabad kötélen kiterítve száradnia, különben fel fogja magát akasztani valamelyik családtag. Evés, ivás, mulatozás sem volt. Mindenki iparkodott a templomba, az otthon maradt öregek pedig a tűzre vigyáztak, hogy ki ne aludjék.

Ennek nyilvánvaló oka, hogy a XVII. században a polgári év kezdete Gyümölcsoltó Boldogasszonyról, illetőleg karácsonyról hivatalosan és végérvényesen január első napjához rögződött.

Nevezték bővedestének is. Ünnepi szokásai közül legelterjedtebbek a téltemetés, télkiverés a nyelvterület északkeleti illetve a Dunántúl középső részén, a szűzgulyafordítás az ország több vidékén elszórtan, és a pásztorok, legények, serdülők zajkeltő szokásai szilveszter éjjelén. Ide tartoznak még az ólomöntés és egyéb szerelmi jósló és haláljósló eljárások, valamint az időjósló hagymakalendárium és bálok rendezése napjainkban falun és városon egyaránt. A szilveszteri szokások ma is a hangos, vidám évbúcsúztatást jelentik. Mikor trombitával, petárdákkal búcsúztatják az emberek az óesztendőt, nem gondolnak arra, hogy milyen ősi gonoszűző, bőségvarázsló mágikus eljárásoknak az emlékei élnek ezekben a szokásokban. Szilveszterkor ugyanis különösen éjfélkor fontos szerep jut a zajkeltésnek, melyet neveznek kongózásnak, csergetésnek, pergőzésnek, nyájfordításnak is.

Módosítás dátuma: 2014. november 02. vasárnap, 09:11 Bővebben...
 

Az ostyahordás jászsági hagyományai

E-mail Nyomtatás PDF

Az ostyahordás jászsági hagyományai

Az ostyahordás a karácsonyi köszöntés egyik sajátos, nagy múltra visszatekintő formája. A kántortanító karácsony előtt ostyát sütött és tálra vagy kosárba helyezve az iskolás gyerekekkel szétküldte a családoknak. A gazdasszony babot, tojást, kolbászt, szalonnát küldött cserébe a kántortanítónak, a gyerekek pedig pénzt, almát, diót kaptak az ostyahordásért. Ez a családoktól kapott adomány valamikor a kántortanító díjlevelében is szerepelt.

Történeti adatok tanúskodnak a szokás régisége mellett. Az ostyahordás vagy hostatio a középkorban a pap hatáskörébe tartozott. Az ő feladata volt a híveknek széthordani az ostyát és ezért a befolyt termények (bab, lencse, mák liszt, tojás) őt illették meg. Manga János idézi a dobsinai (Gömör m.) lelkész 1622-ben kelt javadalmi leveléből az alábbi részt: „pápista korban szokás volt, hogy a r.k. plébános karácsonykor ( in vigiliis nativitatis Christi) feszülettel áldozva járt körül, mi bálványimádás lévén, jámbor elődeink e helyett  azt hozták be, hogy az ev. lelkész poharat (kelyhet) küld körül és így gyűjt magának egy forintot és egy-két garast.” Itt valójában arról lehetett szó, hogy a pap karácsony böjtjén a ministráns és a sekrestyés kíséretében elment hívei házába, odavitte a szentelt ostyát, a feszülettel valószínűleg megáldotta a szobát és a háziakat, amiért cserébe terményeket kapott. Távozásakor a hívek megcsókolták a keresztet. A ”feszülettel áldozva járt körül” szövegrész minden bizonnyal ezt jelenthette, ez volt az, amit a protestánsok bálványimádásnak tartottak. Bálint Sándor szerint az ostyahordás a középkori eulógia csökevényes maradványa. Ez azt a megszentelt kenyeret jelentette, amit a misén a pap azoknak a híveknek osztogatott, akik nem áldoztak. Ebből alakult ki az a szokás, hogy a pap karácsony böjtjén híveinek látogatásakor szentelt kenyeret vagy ostyát vitt magával, amiért élelmet kapott. Az ostyahordáson kívül a kántálás (cantatio) és a koledálás is a pap hatáskörébe tartozott a középkorban nagyobb ünnepek előtt. Az így szerzett pénz vagy termény ugyancsak a javadalmai között szerepelt. A Nógrád megyei Vanyarc egyházi jegyzőkönyvében feljegyezték, hogy „ostyahordás azaz hostatio karácsonyi időben van, koleda évente hatszor. A vanyarci evangélikus egyház canonica visitatiója csak 1900-ban mondja ki, hogy a cantatio és koleda meg van váltva, oly módon, hogy minden gazda 50 krajcárt, minden zsellér 30 krajcárt és minden konvenciós cseléd 20 krajcárt fizet e címen a párbérhordás alkalmával.”- írja Manga János. Vagyis a lakosok pénzzel megválthatták a papnak járó javadalmakat, aki ezután már nem járt ki nagyobb ünnepeken a családokhoz. A régi egyházi előírás azonban, mint népi gyakorlat még sokáig tovább élt.

Módosítás dátuma: 2013. december 13. péntek, 10:59 Bővebben...
 

Regölés

E-mail Nyomtatás PDF

Regölés

A Dunántúl nyugati és déli területein, illetve Erdélyben udvarhelyi falvakban, a Hargita-alji községekben volt szokásban, a magyar nyelvterület többi részén ismeretlen.

A hazai kutatás sokat foglalkozott a regölés és a regösének kérdéseivel, mert abban finnugor kori réteget vélt felfedezni, valamint a téli napforduló megünneplésének pogány nyomait. Rajeczky Benjamin arra is felhívta a figyelmet, hogy különféle szokások megnevezéseként is szerepel a magyar nyelvterületen a regölés, remélés. Például Pásztón a lakodalom legvégén „regélni mennek”, vagyis még egyet mulatni. Nógrád megyében, Nagybárkányban a farsangi mulatság befejezését jelenti a regélés. Hamvazószerdán mentek a legények „regényi”: tyúkot, kacsát loptak, eladták, és elmulatták a pénzt. Éger vidékén remélésnek nevezik az ugyancsak hamvazószerdai alakoskodást. Regélő hétfő volt a neve valamikor a vízkereszt utáni első hétfőnek. A XVI–XVII. századi kalendáriumokban fordul elő és a XVII–XVIII. századi céhszabályzatokban. E naphoz fűződhettek céhes ünnepek. Az elnevezések, szokások közti összefüggéseket azonban még nem tisztázta a kutatás.

A regös szó finnugor eredetű, a reg-nek XI-XIII. században, de később is "varázs, varázslás, varázslat" volt a jelentése. Bornemissza Péter XVI. századi ráolvasásaiban azt írja, hogy az az út, amelyiken a betegség jár: regös nagy út, regös régi nagy út, ami a betegség bűvös, varázslatos útjára vonatkozik. A reg tehát rokonértelmű kifejezése annak a fogalomnak, amit a török jövevényszók: a és báj s összetételük, a bű-báj jelöltek meg. A reg szót megőrizték egyes, a betegségekkel kapcsolatos szavak és szólások. Somogyban rögben döglik meg a birka, a Balaton vidékén a rögényes jelentése "nyavalygós, beteges". Gyakoriak az ilyen átkozódások: Reg fusson el! Reg fussa el a dógod! Az ilyen kifejezések eredetileg bűbájossággal felidézett betegség, kóros állapot megjelölői lehettek. Ezen kívül varázslásra utal a "Haj regő rejtem!" is, ami Vikár Béla és Pais Dezső szerint "énekbe varázsolom" jelentéssel bír.

Módosítás dátuma: 2013. december 28. szombat, 14:27 Bővebben...
 

December 28. Aprószentek napja

E-mail Nyomtatás PDF

DECEMBER 28. Aprószentek napja

Aprószentek napi vesszőkorbács, Varjú Róza rajzaRésze az egyházi év karácsonyi ünnepkörének. A köréje sereglő ünnepi szokások ideje az előző nap estéje is lehet. A szokásmagyarázó mondák és az egyházi liturgia szerint emlékünnep: a Krisztusért mártírhalált halt betlehemi kisdedek szenvedéseit jelképezi; „aprószent” minden fiúcsecsemő, akit Heródes király a gyermek Krisztus keresésekor megöletett. A bibliai történet – a templomi prédikációk következményeként – meglepő elevenséggel élt még századunk elején is az aprószentek napja szokásai mögött. Pl. a fiúgyermekek megkorbácsolásának szokását a betlehemi kisdedek szenvedéseire vetítette vissza, a lányok megvesszőzésének ceremóniáját pedig arra magyarázta, hogy Betlehemben a fiúgyermekek pusztultak el, most a lányoknak kell értük szenvedni. A korbácsolás rítusa azonban korántsem függ össze a bibliai történettel, hanem pogány termékenységvarázslás és katartikus rítusok halvány emléke, amelyet az egyház úgy erősített meg, hogy a korbácsolásra használt vesszőt felvette szentelményei közé. Az ilyen vessző vagy a belőle font korbács a betegséget hárította volna el az emberektől. Máig sem tudjuk azonban, hogy az aprószentek napján szokásos korbácsolás rítusát és képzeteit az egyházi gyakorlatból, esetleg a szomszéd népektől tanultuk-e el, vagy történelmünk mélyebb rétegeibe vezet vissza. XVI. sz.-i egyházi források említik a „vesszők megszentelését”, világi források pedig már a XV. sz.-ból tudósítanak a korbácsolás népi formáiról. XX. sz.-i formái: az aprószentek napját megelőző estén, általában azonban aprószentek napján a legények vagy fiúgyermekek vesszőköteggel vagy vesszőből font korbáccsal gyengén megcsapkodják a lányokat, asszonyokat szerencsekívánó mondókák kíséretében.

Az utóbbi évszázadban elsősorban a fiúgyermekek szokásává vált a korbácsolás. Szerencsekívánó mondókáik kíséretében a ház minden tagját megveregetik. A meglátogatott házaknál adományt kapnak. A Csallóközben, Szigetközben a legényavatás kapcsolódik aprószentek napjához. Itt a lányokat korbácsolták meg a legények, akik a közös férfimulatságra szánt adományokon kívül még életkorjelző szalagokat is kaptak a lányoktól . A szalagok a legénycímerre kerültek, és a lányok gondoskodtak rendben tartásukról. Erdély egyes helységeiben aprószentek napján a legényeknek a fonóban kellett – büntetés terhe mellett – aludniuk.

Módosítás dátuma: 2013. december 29. vasárnap, 08:55 Bővebben...
 

December 27. János napja

E-mail Nyomtatás PDF

December 27. János napja

Köszöntő, Kanyó Alfonzné munkája, Litke, 2011János áldások és imádságok szószólója, templomok és oltármesterségek patrónusa, céhek védőszentje. Az Utolsó Vacsorán és a passióban való teljes szerepénél fogva mintegy a népi, devocionális jámborság megalapítója és benne az emberiség képviselője.
A János név gyakorisága és a karácsonyi ünnepkörben való naptári helye miatt is kedvelt névünnep. Az István-köszöntőkhöz hasonlóan igen sok változatban él a magyar nyelvterületen.Sóvidéken például az istvánozás és jánosozás a református falvak szokásvilágához tartozott. Egyénileg és csoportosan köszöntötték a névnapjukat ünneplő barátokat, rokonokat, szomszédokat. Ezek a köszöntők félnépi eredetűek, szerzői alighanem a kántorok és a tanítók voltak. Ugyanazt mondták István és János napjára, csak a nevek változtak.

Szent előestéje ma János napjának,
Magam is örvendek az ő boldogságának.
Kívánom, az Isten sokáig éltesse,
Kegyes kezeiből soha ki ne vesse,
Hanem kormányozza élete folyását,
Hogy sok számos éven át,
Érje jó egészségbe becses neve napját.

(felsősófalvi köszöntő)

Módosítás dátuma: 2013. december 28. szombat, 14:27 Bővebben...
 

Néprajzi érdekességek 3

E-mail Nyomtatás PDF

Néprajzi érdekességek 3

Esztergagép tokmányából karácsonyfatalap

Esztergagép tokmányából készült karácsonfatalp, Kengyel, Árvai János fotója, 2015.A népi kultúra egyik legjellemzőbb sajátossága, hogy szemetet úgyszólván nem termel. A hulladékgazdálkodás mai problémái nem jelentkeztek abban az időben, mikor mindent újrahasznosítottak, a tárgyakat végső elhasználódásukig újra és újra felhasználták. Korábban ha már nem volt jó egy munkaeszköz, használati tárgy semmire, feltüzelték vagy feltöltötték vele az árkokat, beleszórták a patakba. Szinte mindannyian emlékszünk, hogy a kosarat kilyukadása esetén tyúkültetésre használták vagy a tulipános ládát szerzámok, gabona tárolására fogták be. Mai korunkban számos munkaeszközöt rögtönöznek műanyagból, diszperzites vödröt használnak gyümölcszedésre, pillepalackot tölcsérnek, de a végtelenségig lehetne folytatni a sort. Jézus Krisztus születését ünnepelve karácsonykor szinte mindenki találkozik a karácsonyfaállítás alkalmával azzal a nehézséggel, hogy a fa eldőlhet. Egyesek kikötik, mások körbetámasztják a fenyőfát. Nem így Árvai János (szül: 1957.), aki erre a célra egy esztergagép tokmányt használt. Az ötlet több okból kifolyólag is zseniális: könnyen utánállítható, nehéz, 50 kg súlyú így játszva tartja meg a fát. A remek ötletet fia is továbbvitte, így ma már ő állítja bele a karácsonyfát Kengyelen. Köszönjük a fotót Árvai Jánosnak!

Irodalom:

Benedek Csaba: Tárgyaink utóélete. Régi és modern anyagok újrahasznosítása napjaink társadalmában In: TISICUM XXII. 2013. (szerk: Gulyás Katalin, Horváth László, Kaposvári Gyöngyi)

Módosítás dátuma: 2015. december 26. szombat, 10:30
 

December 26. István napja

E-mail Nyomtatás PDF

December 26. István napja

E napon jártak a dunántúli regölők. A gazdának minden jót kívántak, a leányokat, legényeket összeénekelték. A közelmúltig szokás volt egyes dunántúli falvakban, hogy a legények köcsögdudával, csörgősbottal felszerelve felkeresték a házakat, énekelték.

A leggyakoribb keresztnevek közé tartozik a magyar nyelvterületen az István. Minthogy a karácsonyi ünneppel is egybeesik, külön ünneplő szokásai alakultak ki. Gyakran István- és János-köszöntőket aktualizálnak más névnapra is. A szövegek részint népi eredetűek, részint műköltői vagy félnépi alkotások. Gyakori az „Eljöttünk mi jó este / jó reggelt”... kezdetű, főként István- és János-köszöntő.

December 26–27-e, a legenda szerinti első vértanúk, Szent István vértanú és Szent János evangélista ünnepe. A XVIII. sz. közepéig karácsony hármas ünnep volt, tehát Szent István és Szent János napját is megünnepelték, ezt követően csak Szent István napja maradt ünnep. Az István és János nevűek ezen a két napon tartották névnapjukat, amely együtt járt a névnapi köszöntővel – Debrecenben kántálás – és az ezt követő áldomással. István-napi, János-napi köszöntőnek, istvánozásnak is mondták. A XVIII. sz. második felében elterjedt névnapi köszöntőknek – amelyek több más szokással együtt az I. világháborút követő esztendőkben kezdtek elmaradozni –, rendszerint az elrecitált verses, ill. énekelt köszöntő-szöveg is velejárója volt. A szövegek általában iskolai eredetűek. Egyikük-másikuk az ország jórészében elterjedt. A régi formákat legtovább az erdélyi és a bukovinai magyarság őrizte.

Irodalom:

Manga János: Szent István és Szent János napja, In: Magyar Néprajzi Lexikon 4. (Főszerk: Ortutay Gyula), 1981. 659.

Tátrai Zsuzsanna: December 26. Karácsony, István napja. In: Magyar Néprajz VII. Népszokás, néphit, népi vallásosság (főszerk: Dömötör Tekla), 1990. 250.

Módosítás dátuma: 2013. december 26. csütörtök, 08:31
 


1. oldal / 16