Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

A Hortobágy gyepgazdálkodása a huszadik század első felében

E-mail Nyomtatás PDF

A Hortobágy gyepgazdálkodása a huszadik század első felében

Ezen a területen már ősidők óta állattartással foglalkoztak a lakosok, bár 16. századnál korábbi adatok nem állnak rendelkezésünkre. Csak sejthetjük, hogy kiterjedt pásztorkodást folytattak az itt élők, mert számos tőzsér és kereskedő nevét ismerjük ebből az időszakból. 1574-ből és 1582-ből kerteket említenek, amelyek valószínűleg jószágteleltető aklok lehettek. A 17. században megcsappan az állatállomány az állandó háborúskodások miatt, ezért leginkább csordákkal és csürhékkel találkozhatunk az iratokban, amelyek a városokhoz közeli legelőn, a bellegelőn tenyésznek. Még a század végén is csak a települések alatt járnak a csordák és ménesek a források tanúsága szerint. Hogy ekkoriban a külső legelőket használták-e és hogyan, adatunk nincs. Nagyarányú állatállománnyal nem számolhatunk, hiszen annak írásos nyomai lennének az egykorú tanácsjegyzőkönyvekben. Azt valószínűsíthetjük, hogy kisebb állatcsoportot felügyelet mellett ridegen tartottak a rétek rejtekén. A 18. század elejére a viszonyok megszilárdultak, rendeződtek. A békés évek eljövetelével, a vagyon és életbiztonság megnyilvánulásával párhuzamosan emelkedett az állatlétszám. Ekkor már szükség van arra, hogy a városok szabályozzák a pásztorkodást. Elkülönítik a szántóföldeket, a kaszálókat és a legelőket. Ebben a században alakul ki a gazdálkodásnak az a módja, amely a 20. század közepéig érvényes. A városokat a bellegelők övezik, ezt a szántóföldek és a külső legelők követik. Igyekeznek elkülöníteni az egyes állatfajták legelőterületeit. Minden városrész a hozzá legközelebb eső legelőre, közösen fogadott pásztorral hajtatja ki állatát. A nyomásföldekre Debrecenben csak kezesjószágot hajthattak. A többit a külső legelőkön „nyaraltatták”. Az állatokat kora tavasszal, Gergely, de legkésőbb György napig kiverik és ott legelhetnek szorulásig, amelynek időpontja mindig az időjárástól függött. Ahol fordulós gazdálkodást folytattak, ott aratás után a kiégett legelőkről a tarlókra hajthattak a pásztorok. Mikor itt is elfogy a legelni való, akkor tovább terelik az állatokat a kaszálókra, rétekre. Télire a jószágállomány zöme a városba, vagy a kertekbe, tanyára kerül. Debrecen és az alföldi városok ilyen állattartó és földművelő gazdálkodásra rendezkedtek be.[1]

A 19. század első felében alapították meg a közös gulyákat, amelyek egy számadó keze alá tartoztak. Az így együtt legeltető gazdák gazdaságot alkottak, ennek élén a felügyelő vagy pusztagazda állt, akinél fogadták a pásztort és nála beszélték meg az ügyes-bajos dolgokat. A gazdaság építi a pásztorszállást, az enyhelyeket, rendben tartja a kutakat. A felügyelőgazda szedi össze a pásztorbért, ellenőrzi a pásztort.

Módosítás dátuma: 2015. július 12. vasárnap, 16:28 Bővebben...
 

Német telepesek a 18. században

E-mail Nyomtatás PDF

Német telepesek a 18. században

Az őslakos magyar nép életmód-modelljétől élesen különbözik azoké a németeké, akik telepesként érkeztek az elpusztult, de mezőgazdasági szempontból igen értékes területekre: a dunántúli lankás löszhátakra és alacsony fennsíkokra, a Bácska üledékes, löszös és fekete, ármentes öntéstalajaira, valamint a Tiszántúl és a Bánát ugyancsak változatos löszhátas, öntés és mocsaras vidékeire. A Bánát belsejében lévő mocsarak egy lényeges vonásban különböznek a Duna és a Tisza mentiektől: ezeket nem öntötték el évenként megközelítőleg rendszeresen érkező árhullámok, így lecsapolásuk – holland mérnökök segítségével – pár évtizeden belül sikerrel járt.

Kedvezmények

Nem kétséges, hogy minden telepes szinte eleinte csalódik új hazájában és a csábító ígéretekben, melyekkel idecsalogatták. Nem várt nehézségekkel találkozik: járványok, a szomszédok ellenséges magatartása, szokatlan éghajlat stb. A Dunántúlon és a Duna–Tisza közén az első telepesek nem is maradnak meg sokáig egy helyen. Rendszerint továbbállnak az eleinte 3, majd csakhamar 5 évre szóló teljes adómentesség lejártával. Megszöknek, új helyen jelentkeznek és kérnek 5 év adómentességet. A telepesek ugyanis mindnyájan eleve rendelkeznek a szabad költözés jogával. Az „őslakos” magyar falvak lakói ezzel szemben örökös, röghöz kötött jobbágyok.

A császári pátensek eleinte előírták, hogy a telepeseknek legalább 200 forint készpénze legyen, de nem volt meg ez már a 18. század elején érkezők mindegyikénél sem. Jöttek 60–80–120 forinttal is. Sokan iparosokként próbáltak megélhetést találni, de ezekre alig volt szükség, helyesebben: senki sem tudta megfizetni termékeiket. Az első összeírásokban büszkén vallják magukat mestereknek, a második, harmadik összeírásban már jobbágyként szerepelnek, kénytelenek a földből megélni. A szerencsésebbek olyan földesúrra is találhattak, aki félig fölépített házakkal várta őket, csak a lakóház befejezésénél kellett segédkezniük. A ház elkészülte után kaptak egy tehenet, ágyat, szalmazsákot, pokrócot, zsákot, fejszét, kapát, villát, rokkát, a telkesek esetében 4 lovat vagy 22 forintot, lószerszámot, ekét, boronát és más, a gazdálkodáshoz szükséges felszerelést. A legszerencsésebbek azok voltak, akik csak a 18. század utolsó évtizedeiben érkeztek a Bánátba. Nekik 15 év adómentességet és teljesen felépített falvakat ígértek; ahol imaház, iskola, pap- és tanítólak is állt. Két-két falunak kijelölt sebész felcsere volt, és a faluközösségek még a tűzoltó felszerelést is megkapták.

Összehasonlíthatatlanul nehezebb körülmények közt vertek gyökeret a század első felében érkezettek, ezért ezek közt nagy volt nemcsak a halandóság, hanem az elvándorlás, kóborlás is. Tudunk olyan telepítésről, mely során Bécsből és a környező tartományokból összegyűjtötték a rendzavarókat, korhelyeket, verekedős elemeket, minden támogatás nélkül rákényszerítették őket az útra, és a Bánátban szélnek eresztették őket. Bécs ily módon szabadult meg a városban élő „erkölcstelen személyektől”, így a prostituáltaktól is. Ennek a gyakorlatnak II. József vetett véget.

Bővebben...
 

Irodalomtörténeti adatok Szűcs Sándor munkáiban

E-mail Nyomtatás PDF

Irodalomtörténeti adatok Szűcs Sándor munkáiban

Noha Szűcs Sándor életéről, tudományos és múzeumigazgatói tevékenységéről, már sokszor, sokan és sokat írtak egyetlen dolog elkerülte a figyelmüket, mégpedig irodalom szeretete. Szűcs Sándort méltatói és megemlékezői sokféleképpen határozzák meg. Van, aki csak szépírót lát benne, van, aki kiváló néprajzosnak tartja, de emellett a karcagi múzeum „második honalapítóját” is benne tisztelhetjük. A „háromföld” tudósa volt ő, aki a Sárrét, a Nagykunság és a Hortobágy népéletének felkutatására, megismertetésére vállalkozott – sikerrel. Minden mozzanatával, minden leírott sorával, azt, a Györffy István hirdette gondolatot vitte tovább, hogy a népélet régmúlt eseményeit, történéseit megismertesse az utódokkal, - hangsúlyozom, közérthető formában, úgy, hogy azt mindenki, ahogyan szokták mondani, még Mari néni is érthesse. Nem a tudományos életnek, a néprajzos kollegáknak írta műveit, hanem azoknak, akiktől vette. Ezért munkái nem szabványosak, a szakma tudományos igényeit nem kellőképpen kielégítő írások. Ahogyan Szabó László tanár úr megfogalmazta: „Mit lehet ehhez hozzátenni, hogy hitelesítsük Szűcs Sándor munkásságát akkor, amikor a számítógépek interneten közölt adatairól azt sem tudjuk mifélék, milyen környezetből jöttek kik és hogyan gyűjtötték, regisztrálták. Most számítógépen írom e sorokat, de tudom, hogy az adatokat, a hitelt az ember adja. Szűcs Sándortól hallottam, hogy a néprajzosnak még a bicikli is gyors; elmegy a kézzelfogható dolgok mellett, nem áll meg beszélgetni, rácsodálkozni a dolgokra, emberekre. Ő nem ilyen volt, s mert ismertem is úgy vélem minden dolga hiteles. Az pedig, ha valaki írni tud, mint szépíró is, egyáltalán nem baj. Azt tette, amit Györffy István: visszaadta népének mindazt, s közérthető nyelven, amit tőle kapott.”[1]

E rövid bevezetés után lássuk mit is felejtettek ki, illetve nem fordítottak rá kellő figyelmet Szűcs Sándor életművéből. Ahogyan megjelent gyászlapján Biharnagybajom község Tanácsa a Magyar Néprajzi Társaság nevében is jelentette nagy fia, Szűcs Sándor etnográfus, író halálát. Tehát író is volt. Ez természetszerűen magában hordozza az irodalomszeretetet, ahogyan az irodalomszeretet is magában hordozza az irodalomtörténet megismerésének, kutatásának igényét. Ebből szeretnék szemezgetni és megismertetni Szűcs Sándor munkásságának eme szegletét.

Módosítás dátuma: 2015. július 10. péntek, 08:41 Bővebben...
 

Az értelmiség felelőssége a társadalom lelkiállapotának és közérzetének alakulásában

E-mail Nyomtatás PDF

Az értelmiség felelőssége a társadalom lelkiállapotának és közérzetének alakulásában

Történetileg az iskolázatlan emberek között a tanult ember: a pap, a tanító, később a jegyző és a körorvos számított értelmiséginek. Különösen 1848 előtt ide tartozott a nemesek közül nem is egy, aki magas műveltségre tett szert, és felelősséget érzett jobbágyai, az egész nemzet sorsáért. Falun akarva-akaratlanul a pap, a tanító, a jegyző- szinte napjainkig- tényleges képviselője, szellemi vezére is volt a közösségnek. Tanácsukra odafigyeltek az emberek, véleményüket kikérték. Ők fogalmazták meg és írták le a falu sérelmeit és vágyait. Ugyanakkor harcoltak is a rájuk bízott közösség szellemi, erkölcsi és anyagi előmeneteléért. Kapcsot képeztek a falu és a világ között; ők voltak látó szemei a közösségnek, amivel az a világot szemlélte és értelmezte. Tanulmányaik révén az egész nemzet, az ország, az emberiség érdekeire figyelve látóhatáruk országnyira tágult, és azon túl Európára- melyet egy részük diákként be is járt. De fordítva is így volt. Az erőszakos földesúr, a hatalom, legyen az állami felsőbbség vagy idegen hatalom kiszolgálója, a falu vezetőit azonosította magával a faluval. Ha a falut akarta megbüntetni, vezetőiket fogta le, kínozta meg, végezte ki.

A Rákóczi-kortól 1956-ig számos szomorú példára hivatkozhatunk.

A gondolkodó, felelősséget érző értelmiségi ma szembesül az ország népének rossz lelkiállapotával. Nem szólam, képzelt politikai mumus ez a rossz lelkiállapot, hanem tény, melyet nemzetközi összehasonlításra alkalmas statisztikai adatok igazolnak. Azokra a közismert adatokra hivatkozom, amelyek szerint nemzetközi összehasonlításban az élen állunk az erőszakos halálozás, az öngyilkosság, a közúti balesetek, a rákos megbetegedések, a szív-érrendszeri megbetegedések, a lelki zavarok okozta munkaképtelenség és sok más, nap mint nap észlelhető, rossz emberi kapcsolatokról árulkodó baj területén. Mindenről alapos és felelősségteljes tudományos elemzés is áll rendelkezésünkre, amely mindennek legfőbb okára is utal.

Módosítás dátuma: 2015. július 06. hétfő, 06:13 Bővebben...
 

„Itt a világ közepe ki nem hiszi jöjjön be!”

E-mail Nyomtatás PDF

„Itt a világ közepe

ki nem hiszi jöjjön be!”

Kocsmák Kenézlőn

Munkámban megkísérlem a település egy sajátos intézményének, a kocsmának a bemutatását, részben mint a cselekvés színterét, részben, mint szociális környezetét, amely a lakosság életével, mindennapjaival szoros összefüggésben van, tőle el nem választható. Az élettér komplexitásában speciális szerepet tölt be: a közösség és az egyén egyik kapcsolódási pontja, ugyanakkor az egyes ember számára szórakozási és alkoholfogyasztási lehetőséget is biztosít.

            A téma összetettsége folytán egzakt képet igen nehéz felvázolni, ami abból következik, hogy a személyek, mint indivídumok vannak jelen, laza, állandóan változó csoportot alkotnak. Egyszerre többfajta kölcsönös viszony alakul ki közöttük, amelyeket igen nehéz megragadni a tudomány eszköztárával, úgy, hogy az minden apró részletet megjelenítsen, bemutasson. Ugyanakkor azzal a ténnyel is számot kell vetnünk, hogy az idő múlásával a történések és az egyén által megélt dolgok más megvilágításba kerülnek, átértékelődnek. Ez fokozottan jelentkezik az emberi kapcsolatok viszonyában. Ezért csak rövid áttekintést igyekeztem adni, megragadva a fontosabb jelenségeket. Elemzésemben általános törvényszerűségeket nem, de konzekvenciákat igyekeztem feltárni. A kutatás szempontjait magam határoztam meg, mivel ilyen jellegű forrásmunka nem állt rendelkezésemre. A közelmúltban megjelent helységmonográfiák jórészt klasszikus témákkal foglalkoznak (táplálkozás, viselet, földművelés, szokások stb.).[1] Kocsmákra vonatkozó adatokat csak az ismerkedési szokásoknál, az etnikus, lokális, vagy társadalmi tagozódást bemutató fejezetekben találtam. Ezek egy része arra vonatkozik, hogyan avatták a suttyót legénnyé, majd a bálokat ábrázolja, amelyek fontos szerepet töltöttek be a párválasztásban. Másrészt az ivók falurészenként való elkülönülését mutatja be, ahova a másik fertályból nem volt tanácsos bemenni. Természetesen ezt az íratlan törvényt megszegni nagy virtusnak, különleges teljesítménynek számított a legények körében, mivel ez az akció általában véres verekedésbe torkollott. Alkalmasint ez az erőpróba tette meg a legrátermettebbeket a kis közösségek, bandák vezetőivé. Ritkán az elhatárolódás nemzetiségi szinten is megjelent. Mezőberényben mind a három etnikumnak meg volt a maga kocsmája elkülönülve településrészenként is, és egymáshoz sem jártak át a magyarok, szlovákok, németek.[2] Ezek a jelenségek nem specifikusak, általában jellemzőek Magyarország múltbeli társadalmára, és mára már nyomokban is ritkán mutathatók ki.

Módosítás dátuma: 2015. július 05. vasárnap, 07:42 Bővebben...
 

Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905. Július

E-mail Nyomtatás PDF

Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905.

Július

Cséplés Orosháza környékén

„Lésznek gabonakévék a’ földön, a’ hegyeknek tetején,

a’képen megindul annak gyümöltse, mint a’ Libánus;

és virágoznak a’ lakosok, mint a’ földnek fűve.”

(A’ Soltárok könyve LXXII. 16.)

 

Ház és udvar. A magtárt gondosan tisztogatjuk, belőle minden szemetet kihordunk, szellőztetjük, hogy a zsuzsok el ne szaporodjék.

Szántóföld, rét, legelő. Az aratás ideje. Az asztagot jó körül árkolni kicsiny, lapos árokkal, hogy az esővíz alá ne folyhassék. Aratás után rögtön jó megkezdeni a tarlónak sekély leszántását. Ha szárazság miatt takarmányszükség fenyegetne, tarlóveteményekkel még nagyon sokat segíthetünk, a mint erről hátrább részletesebben beszélünk. Répa-, tengeriföldeken folyik a kapálás, töltögetés.

Állattartás. Az igáslovakat, a hol erre alkalom van, nagyon jó megúsztatni, vagy legalább estenként egy pár vödör vízzel lelocsolni, de csak midőn testük már lehült. A sertéseknek friss ivóvízről és fürdőről gondoskodjunk. A ki novemberi malaczra számít, már e hóban búgassa fel koczáit.

Baromfinak jó dolga van e hónapban, mert a tarlóra kerül szemelni. Ezenfelül azonban otthon is gondoskodjunk róluk, az ólakat szorgalmasan megtisztogattatván, nehogy a férgek ellepjék őket. Ültetni már nem érdemes, mert a késői csirke satnya marad, ellenben hozzákezdhetünk a tojásgyűjtéshez.

Módosítás dátuma: 2014. július 08. kedd, 07:27 Bővebben...
 

A Hortobágy környéki pásztorok gyógyító tudománya a 20.század végén

E-mail Nyomtatás PDF

A Hortobágy környéki pásztorok gyógyító tudománya a 20.század végén

Előszó

Az itt közölt anyag a hortobágypusztai Meggyes csárdában megrendezett pásztortalálkozó alkalmával került begyűjtésre 2002. április 27-én Nagy László és Örsi Zsolt néprajzkutatók által.

A megszólaltatott adatközlők a Hortobágy környékén (Balmazújváros, Hortobágy, Nagyiván, Kunmadaras, Kunhegyes, Karcag) élnek, itt foglalkoztak vagy foglalkoznak ma is pásztorkodással, állattartással. Megtalálhatók köztük a ma élő legidősebb korosztály tagjai, akik saját elmondásuk szerint még gyermekkorukban látták a régi szilaj pásztorok utolsó hírmondóit, esetleg tőlük is vették át tudásuk egy részét „hallva-tanulva”. Amit a régi pásztoremberektől ellesni nem sikerült, arra „az idő meg a muszáj tanította meg őket.” Néhányan közülük tősgyökeres pásztordinasztiák tagjai, akad olyan, akinek a dédnagyapja is pásztor volt, és olyan is, akinek a fia viszi tovább a családi hagyományt. A ma élő idősebb és ifjabb generációk tagjait egyaránt sikerült megszólaltatnunk. A sertések gyógyításával kapcsolatos adatokat nem gyűjthettünk, mivel az összejövetelen kizárólag csikósok, gulyások és juhászok voltak jelen.

Ezúton is szeretnénk köszönetet mondani a találkozó szervezőinek, a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság vezetőjének, Aradi Csaba igazgatónak és Kiss Róbertnek és Gencsi Zoltánnak a Hortobágyi Génmegőrző Kht. igazgatójának a lehetőségért, és külön az ott megjelent pásztoroknak a készséges hozzáállásukért.

I. Bevezetés

A pásztornak, a föld bármely kontinensén, az emberi történelem bármelyik korszakában látta is el feladatát, mindig ügyelnie kellett a rá bízott jószág egészségének megőrzésére, betegségeinek felismerésére és gyógyítására. A magyar néprajztudomány az eddigi kutatások során több lényeges megállapítást tett a magyar pásztorok állatgyógyító tevékenységével kapcsolatban. Röviden ki kell térnünk azokra a főbb pontokra, melyek az alább ismertetett gyűjtött anyag szempontjából lényegesek lehetnek. Az állati betegségeket orvosló pásztoraink tudásanyagát, motivációját, a kezelés során felhasznált anyagokat és technikákat több tényező is alakította és alakítja ma is. Nézzük meg ezek közül a legfontosabbakat.

Módosítás dátuma: 2015. július 01. szerda, 08:02 Bővebben...
 

Az úrbérrendezés hatása a természetre

E-mail Nyomtatás PDF

Az úrbérrendezés hatása a természetre

Legelőerdők

Az 1767. évi úrbéri törvény és a pár évvel később országosan megindult vízrendezések, töltésépítések után meggyorsult a földesúri tulajdonba került majorsági földek növekedése.

A legelőerdők eltűnése

Nemcsak a hatalmas nagybirtokokon alakultak ki új, eddig nem ismert földhasználati formák, hanem az elkülönözések következtében fokozatosan igen régi növénytársulások, ember alkotta együttesek is eltűntek. Ezt leginkább a legelőerdők sorsa érzékelteti.Legelőerdőben legelésző szürke marhák, Tiszapüspöki, 2014. Benedek Csaba felvétele
A falu határán belül a hagyományos faluközösség rendelkezett minden élőfával. Épületfát minden lakos a maga szükségletére, a közösség engedélyével vághatott az arra elkülönített erdőrészből, tüzelőre száraz, hullott fát is mindenki szükséglete szerint szedhetett, ha kevés volt belőle, az egyenlő jog alapján osztoztak. Kialakult a közösség állatainak eltartására legalkalmasabb erdőtípus, a legelőerdő vagy fás legelő is. Ezt, mint a később kialakult fátlan legelőket is, minden esztendőben a közösség kitisztította: kivágták a marháktól megkímélt tüskés bozótot, a kökényt, vadrózsát, galagonyát, más tüskés gazokat. Az élőföldön felnövő vad gyümölcsfákat az ahhoz értő emberek beoltogatták tavasszal. A 18. század végéig általában az oltó nem tartott igényt a beoltott fa termésére, de voltak olyan vidékek is, ahol tiszteletben tartották az erdei szállások körül oltott fák terméséhez a szállás gazdájának a jogát.

Módosítás dátuma: 2015. június 23. kedd, 12:32 Bővebben...
 

Magyarország földjének és népének jelene, múltja és jövője

E-mail Nyomtatás PDF

Magyarország földjének és népének jelene, múltja és jövője

Földek Törökszentmiklós-Óballán, 2015. Benedek Csaba fotójaSzálljunk képzeletben magasan e föld fölé, és próbáljuk ismereteink alapján magyarázni és értelmezni a látottakat… Különösen az idősebbek számára szokatlan és feltűnő a hatalmas kiterjedésű művelt táblák látványa, melyeket nem szakítanak, nem osztanak meg a dűlőutak és azokat szegélyező fák és bokrok sora. Tavasszal szinte a szemhatárig sárgállik a virágzó repce, vagy most, 2012 őszén, a szárazságban barnára aszalódott kukoricás tenger. Hol van a még egy-két évtizede látott, különböző termények színes mozaikja a határban? Eltűntek a dűlőutakkal együtt. A hatalmas táblákon az év folyamán csak óriás gépek forgolódtak néhány napig: többsoros ekéket vontató traktorok, arató-cséplő kombájnok, csillogó tárcsasorokat vontató erőgépek. Irányítóik is láthatatlanok, a vezetőfülke elrejti őket. Széles határban sem embert, sem házi állatot nem látni sehol. Egy-egy zöld rétekkel kísért patak mellett, ha még kiegyenesítve megmaradhatott, és még nem szántották fel füvét, ritkán tűnnek fel legelésző állatok. Magyarország állatállománya 1985 és 2003 között 66%-kal csökkent. A megmaradt marha- és sertésállomány néhány nagyüzem kezén van, hatalmas istállókkal és feldolgozó üzemekkel. Az ország tejbehozatalra szorul. Vannak 500–1000 lakosú falvak, melyekben egyetlen tehenet sem tartanak. Igen, az ország termőföldjének nagyobb részén nagyüzemek munkálkodnak. Zwi Lerman professzor, a Világbank vezető agrárközgazdászának 2000-ben végzett számítása szerint az összes magyarországi gazdálkodó 92%-ának kezén csak az összes föld Felhalmozott bálák, Törökszentmiklós-Óballa, 2015. Benedek Csaba felvételealig 10%-a van, a gazdaságok 8%-a részesül a szántóterület 90%-ából. Igaz, hogy ezek a nagyüzemek ennek a földnek csak mintegy harmadát birtokolják, kétharmadát bérlik, de a föld adás-vételének teljes szabadságát korlátozó törvények 2014-ben elvesztik érvényességüket, ezután a bérlők előjogot szereznek a föld megvételére. Az Európai Unió közvetlen földalapú agrártámogatásából az összes gazdálkodó egység 6%-át kitevő, legnagyobb birtokosok 70%-ot kapnak, az összes többi, a gazdálkodók 92%-a pedig a támogatás 30%-án osztozik. A földnagybirtok ilyen nyomasztó túlsúlya ismeretlen a magyar történelemben, és a világban is csak az egykori gyarmatokon alakult ki az utóbbi években. Ennek az állapotnak részletes ismertetésével itt nem foglalkozom, csak utalok itt Tanka Endre professzor részletekbe menő tanulmányára (TANKA 2011).

A tájképre figyelő embernek az is feltűnik, hogy egy-egy zápor után mennyi mély árkot vág a lezúduló víz a vetésekben, szántásokban. Az aszfaltozott közutakat sok helyütt úgy eliszapolja, hogy kotrógépekkel kell tisztítanunk a közlekedés fenntartására, miközben az utakat kísérő árkok megteltek a lehordott földdel. Nagyobb patakok, folyók, a Duna és Tisza megbarnult vizéből csak sejtjük, hány ezer tonna termékeny humusz siet a Fekete-tengerbe. Tudjuk, hogy a nagyüzemek nem vagy alig javítják szerves trágyával a termőföldet, legfeljebb műtrágyával, és a nehéz gépek összetömörítik a talajt, sajátos, a föld vízháztartását is akadályozó réteget hozva létre. (Eketalpbetegség). Sok üzem használ gyilkos növényvédőszereket, nemcsak rovar- és gombakártevők ellen, hanem különféle gyomirtókat is, melyek felszívódva a terményekbe beláthatatlanul mérgezik a földet, nemcsak a védett táblában, hanem környezetében, a vízfolyásokkal egészen távoli tájakat, fákat, bokrokat, madarakat és az embert is. Az egykori fás vagy füves legelők nagy részét felszántották, ahol megmaradt még, elbozótosodott, elgazosodva erdő minősítést kapott, de csak évtizedek múlva válhat igazán azzá.

Módosítás dátuma: 2015. június 23. kedd, 19:39 Bővebben...
 

Miről beszélnek a Nagykovácsi puszta romjai?

E-mail Nyomtatás PDF

Miről beszélnek a Nagykovácsi puszta romjai?

1526. szeptember első napjaiban vagyunk. A pilisi monostorban mindenki talpon van, lót-fut, tesz-vesz.  Villámgyorsasággal érkezett a hír, hogy Mohácsnál csatát vesztettünk, s az ország színe-java a csatatéren lelte halálát, Tomori Pál érsek-vezér, számos főpap, sőt maga Lajos király is a halottak között van. A török pedig sietve Budának tart. Égő falvak, üszkös romok jelzik útját mindenfelé. Már az özvegyen maradt Mária királyné is elhagyja Budát s egész nap menekülők lepik el a pilisi csendes völgyet.

Itt nincs többé maradás. János apát vérző szívvel adja ki a parancsot a távozásra. Hol itt, hol ott tűnik fel szikár alakja, hogy a munkát ellenőrizze. A szekerek már készen állnak, hordják a templomi szereket, öltönyöket, könyveket, mert amit csak lehet, azt magukkal viszik. Élelemről is bőven kell gondoskodni, mert az út Ausztriába, a heiligenkreuzi monostorba vezet s hetekig eltart.

Mikor a munka kissé alábbhagy, az apát magához hívatja szerzetesfiait fontos megbeszélésre. Hol ezt, hol azt hányja-veti meg, majd a legkényesebb kérdésre tér át: ki hajlandó itt maradni, hogy majd hírt vigyen nekik a történetekről. Mert hátha nem jön ide a török, hátha megsegíti Károly német császár nővérét, a királynét, s ők ismét visszatérhetnek ide. Elszánt és ügyes emberre van szükség, aki élete kockáztatásával teljesíti kötelességét és éber figyelemmel kíséri a történendőket.

Az apát felszólítását pillanatnyi csend követi, azután György testvér lép elő. Alig harminc éves fiatalember, szeméből elszántság tükröződik.

Bővebben...
 

Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905. Június

E-mail Nyomtatás PDF

Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként  való dolgai anno 1905.

Június

„Széna, széna

Széna terem

a réten.”

(népdal)

A rét kazlakkal, Cibakháza, 1964. Szabó László felvétele, a Damjanich János Múzeum tulajdonaMár most gondoskodni lehet a szérűkészítésről, mert, hogy a kisgazdaságokban, hol nem gőzgéppel folyik a cséplés, milyen megfizethetetlen a jó, tartós szérű, mondani se kell. Ha szérű nem kemény, akkor csakhamar lyukak és mélyedések képződnek benne, melyek nemcsak a cséplést nehezítik meg, hanem azt is okozzák, hogy sok szem marad a szalmában. És ha a szérű nem tartós, gyakran meg kell újítani, s ez a munka annyival inkább kellemetlen, mert épen olyan időszakra esik, mikor a nélkül is sok a dolgunk. Ne kiméljük tehát a fáradságot olyan szérű készítésére, melynek nem lesznek meg a fenti hibái s mely akár egy egész ember életén át eltart.

Ház és udvar. Készülünk a szénatakarodásra. Padlásokat, pajtát, szérüskertet kitisztogatjuk. Ha az olyan padlás, a mely istálló felett van, nem volna letéglázva vagy vályogozva, tapasztva, ezeket most pótoljuk; a szérüskertben semmi hulladékot ne hagyjunk. Kaszáról, gereblyéről, villáról, jó fenőkőről idején gondoskodjunk, a szekereket rendbe hozzunk. Az utakat, átjárókat javítsuk.

Szántóföld, rét, legelő. Az ugarolást, valamint az ugarok trágyázását folytatjuk, Tengerit, krumplit, répát kapáljuk, töltögetjük. Csalamádét vetünk. A régi, kiritkult luczernást az első kaszálás után feltörjük, a magnak való luczernát pedig meghagyjuk. A széna takarítása folyik. Az arankát pusztítjuk. Ha pedig jégverés ért volna bennünket, még most hamarjában sokat pótolhatunk. Vethetünk korai tengerit, takarmánynak kölest, muhart, bükkönyös árpát, szent Iván rozsot. A legelőjószágnak elegendő vizéről gondoskodjunk.

Módosítás dátuma: 2015. június 03. szerda, 08:22 Bővebben...
 

A legeltetéses állattartás múltja

E-mail Nyomtatás PDF

A legeltetéses állattartás múltja

A legeltetés kérdéskörét kutatva óhatatlanul szembesülünk azokkal a változásokkal, melyek a honfoglalás óta, az elmúlt századok során a legeltetés feltételeit, körülményeit és módját meghatározták. Lényegesen megváltozott a Kárpát-medence vízrajza, vízháztartása, egyes területek mikroklímája, növénytakarója, az itt élő lakosság életlehetőségei, gazdálkodása, a föld használati és birtokjoga, települési rendje, valamint társadalmi szerkezete és gondolkodása, de a legeltetett állatok fajtái és arányai is. Természetesen a magyar legeltető állattartásban vannak táji, regionális eltérések, jellegzetességek is, melyek szintén változtak a történelem során, és történeti vizsgálódásainkat európai összefüggéseibe kell helyeznünk.

Mindenekelőtt beszélnünk kell a honfoglalók állattartásáról is, a legfontosabb tényekre rámutatva. A magyar nép nem nevezhető nomád állattartónak, mert nyájaikat nem kellett állandóan a kimerült legelőkről más, még kihasználatlan legelőkre hajtaniuk és közben az egész népet nyájaik követésére, vándorlásra szorítaniuk. A nomád szó Európa nyelveiben ezt a nyájaik követésére kényszerült, mezőgazdasági termelést nem folytató, a békés, földművelést folytató lakosság kirablására „szakosodott” életformát jelenti, ma is. Sajnos történelmi kézikönyveink meggondolatlanul, tudományos alap nélkül is, átvették ezt a szót eleink jellemzésére. „Hasonlóan a többi nomád néphez, a föld magántulajdonának a fogalmát sem ismerik. Sátorban laknak. Számukra semminek, ami a letelepült életmódhoz tartozik, nincs különösebb értéke. Az emberi élet értéke is csekély. Az ellenség teljes elpusztítása, gyermekek anyák megölése is természetes velejárója a harcnak… A honfoglaláskor a steppe nomád életformája találkozott az évszázadok óta megtelepedett, nyugat-európai szilárd faluközösségekben lakó népekkel. Az állandó közösségek együttélésének erkölcse a kereszténység, a tulajdon, a család és így a termelés biztonságát hirdette. Ez ütközött össze a vándorló, zsákmányoló, pogány nomádok értékrendjével.” (Magyarok krónikája. 1995. Bp. 8-9.p. kiemelés tőlem.) Ezt a rólunk kialakított és magunk is vállalta torzképet honfoglaló eleinkről számos tudományág sokszorosan megcáfolta, a nyelvészet, a régészet és a korabeli arab kútfők ismeretének tényeivel, ezért ezzel itt nem foglalkozunk. Az Alföld pusztáinak szilaj állattartásának, melyben sok „ősi, nomád” formát véltek kutatóink felfedezni, valójában nem sok köze van a steppék nomadizálásához, kései kialakulásának okaival még foglalkozunk, de semmi esetre sem egyenes folytatása a honfoglalók állattartásának.

Módosítás dátuma: 2015. május 26. kedd, 15:06 Bővebben...
 

A diósdi éjtszaka

E-mail Nyomtatás PDF

A diósdi éjtszaka

Este van, utazószekér döcög a mai téténydiósdi országúton. Benne alacsony termetű, ősszakállú főpap ül: arca barázdás, szeme jóságot áraszt. Gellért az, Csanád püspöke, boldogemlékű István király bizalmasa, Imre herceg nevelője. Az élet megviselte, gyenge egészségű s így nem vállalkozik arra, hogy lóháton tegye meg az utat Endre és Levente hercegek fogadására, majd Székesfehérvárra, a koronázási ünnepélyre. Püspöktársai: Büd, Besztrid és Beneta a kor szokása szerint lóháton követik Zonug ispán társaságában.

- Mennyire vagyunk még a kelenföldi révtől? –kérdi az ispán egy arra tartó embertől.

- Napvilágnál nem érik el  -feleli a megszólított mély hódolattal-, de Diósdig eljuthatnak még nappal.  

Zonug a szekér mellé lovagolt.

- Püspök atyám, most hallom, hogy ma már nem érünk a kelenföldi révig, útközben kell majd megállnunk.

Gellért ráemelte szemét, majd így szólt:

- Helyes, akkor Diósdon hálunk meg Szent Szabina egyháza szomszédságában.

Közben mind több és több embercsoportot értek utol.

- Hová siettek? – érdeklődött Büd püspök.

- A Duna irányába, Endre herceg védelmét keressük - felelték. Avagy nem tudja tisztelendő püspök atya, hogy mit művelnek Vatha és társai?

Erre Büd figyelmessé lett: – Mit tesznek? – kérdezte.

Módosítás dátuma: 2015. május 18. hétfő, 16:36 Bővebben...
 

A magyar nép magatartása éneklésben, táncban és a népszokásokban

E-mail Nyomtatás PDF

A magyar nép magatartása éneklésben, táncban és a népszokásokban

Minden társadalom kialakítja és állandóan továbbformálja azokat az íratlan és kimondatlan szabályokat, melyeket magatartásában követ. Ez vonatkozik az ember hétköznapi és ünnepi viselkedésének egészére: hogyan megy az utcán, találkozik valakivel, eszik, dolgozik, pihen, öltözködik; miként énekel, táncol, sír vagy nevet, mint vesz részt ünnepi szertartásokon és mulatságban. Ezek a viselkedésformák nem függetlenek a személyiségtől, és nem függetlenek a mindenkori környezettől, a jelenlevőktől, akik előtt az egyén „viselkedik”, akikhez szól, és akik nemcsak ellenőrzik és értékelik mindezt, hanem egyszersmind át is veszik és eltanulják, vagy éppen ellenkezőleg, a maguk viselkedését tudatosan ellenkező irányba igazíthatják is a látottak hatására.

Mivel ez a magatartás külön sohasem volt a néprajzi vagy történeti kutatás tárgya, meglehetősen töretlen úton kell járnunk, és hogy előbbre is jussunk, néhány szűkebb területet kell kiválasztanunk a vizsgálatra. A néphagyomány mai megbecsülése, színpadra állítása igényli annak felkutatását és megfogalmazását, hogy hogyan énekelt, táncolt és vett részt ünnepi szokások szertartásaiban az az ember, aki még a hagyományos népi társadalom értékrendje és íratlan szabályai szerint élt.

A hagyományos népi műveltség felbomlásának és fokozatos eltűnésének időszakában élünk már évtizedek óta, némely vidékeken a felbomlás már több mint száz esztendővel ezelőtt megkezdődött. Áttekintve a magatartásra vonatkozó adatokat és meglehetősen gyér feljegyzéseket, és ezeket összevetve a magam megfigyeléseivel, amelyeket a magyar nyelvterületnek szinte egészét bejárva tettem, beleértve a legrégiesebb hagyományokat őrző csángó és erdélyi, mezőségi falvakat is, ismereteink alapján az éneklés, a tánc és a szertartásos ünnepi szokások alkalmával tanúsított magatartás, viselkedés két fő, egymástól határozottan elkülönülő stílusba sorolható. A két magatartásbeli stílust egyszerűen „régi” és „új stílusnak” nevezhetjük. Ez megfelel a népzenének, a népdaloknak Bartók Bélától és Kodály Zoltántól származó fő felosztásának. Ebben ők is régi és új stílusú népzenéről beszélnek, ennek nyomán végezték el Martin György és munkatársai a magyar néptáncanyag régi és új stílusú táncokba való sorolását. Kísérlet történt a magyar díszítőművészet anyagának szintén két fő stílusvilágra való felosztására is, és hozzátehetjük, hogy hasonlóan a népviseletek és az építkezések anyagát is fel lehetne osztani e két stílusra, rétegre. Hozzá kell tennünk ehhez a mindenképpen indokolt és helytálló felosztáshoz azt, hogy sem a régi stílus régiségét, kezdetét, eredetét nem tudjuk kitapintani, sem az új stílus végének, befejeződésének idejét nem tudjuk pontosan megállapítani. A két stílus fogalmának felállításában a régi és az új közötti különbségtételen van a hangsúly. A régit az új nagyjából a múlt század folyamán váltja fel, de nem egy csapásra, és a magyar nyelvterületen nem mindenhol azonos ütemben és időszakban. Abban is nagy eltérések mutatkoznak, hogy a műveltség melyik területén jelentkezik először a váltás. Lehetséges például, hogy a népviseletben, az építkezésben és a díszítőművészetben már az új stílus érvényesül, de a népzenében még a régi uralkodik.

Módosítás dátuma: 2015. május 10. vasárnap, 09:18 Bővebben...
 

Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905. Május

E-mail Nyomtatás PDF

Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905.

Május

„Kimegyen az ember az ő munkájára

és az ő dolgára mind estvéig.”

(CIV Zsoltár 23.)

Ime, itt van az esztendő legszebb hónapja, zöldbe, virágba borulva minden erdőn, mezőn, mintha csak a természet nászát ülné. Hej, de hát e szép hónap sokszor keserűvé válik a szegény gazdára, mert már ilyenkor gyakran jelentkezik egyik legnagyobb ellensége, a jégeső, a mely pár percz alatt semmivé teszi az ember legszebb reményeit.

De hát mint mindenütt, úgy különösen itt is az a fődolog, hogy az ember ne essék kétségbe, ne veszítse el a fejét, s ne panaszszal vagy zúgolódással töltse haszontalanul az időt, hanem hamarjában meggondolván magát, lásson mielőbb munkához s a mennyire lehet, igyekezzék a szenvedett kárt pótolni, ha már egyébként nem, legalább úgy, hogy  veszett fejszének a nyele forduljon, a mi még mindig jobb a semminél.

Szóval szerencsétlenség esetén nem siránkozni, nem káromkodni kell az életrevaló okos embernek, hanem a csorbát a lehetőség szerint kiköszörülni igyekezni.

Ház és udvar. A szükséges tatarozásokat folytatjuk. Az ólakat gondosan kitisztogatjuk, kimeszeljük.

Szántóföld, rét, legelő.  Ha a föld cserepesedésre hajlandó, a kelő kukoriczát és burgonyát igen könnyű fogassal megjáratjuk. Az őszieket, -ha szüksége mutatkozik- konkolyoztassuk, a megdőléssel fenyegető kövér vetéseket óvatosan sásoljuk meg, a tavasziak aczatolásáról se feledkezzünk meg. A luczernát, lóherét szénának vágjuk, mihelyt virágjukat hányni kezdik. Az ugarföldeket szánthatjuk. A takarmánynak lekaszált őszi-rozs helyére, -ha földünk jó erőben van,- csalamádét, kölest vagy muhart vethetünk.

Jószágtartás. Minthogy immár a zöldtakarmánynyal való etetés megkezdődött, a here és luczerna etetésénél nagyon vigyázzunk, nehogy az állatok harmatos vagy ázott takarmányt kapjanak, vagy etetés után azonnal igyanak, mert ennek felfúvódás lenne a vége. A trokárt[1] minden eshetőségre való tekintettel mégis mindig kéznél tartsuk. Választott borjúval ne etessünk zöld takarmányt, mert az könnyen hasmenést vagy egyéb gyomorbajt okozhat, a melytől az állat leromlik A malaczokat 8-10 hetes korukban elválasztjuk és már előbb rákapatjuk egy kevés zúzott árpára vagy zabra, hogy a választást meg ne sínyeljék, mert a satnya malaczból sohase lesz többet szép disznó. A meleg idő beálltával friss vízről, fürdőről és zöldtakarmányról gondoskodjuk a sertések számára. Az ivóvizbe egy kevés sósavat keverhetünk. A csikóknak legyen elegendő futkározó helyük, mert csak így fejlődik a tüdő, aczélosodik a láb. A heréléseket a hol kell, végezzük még a nagy melegek beállta és a legyek mutatkozása előtt.

Bővebben...
 

A hagyományőrzők küldetése

E-mail Nyomtatás PDF

A hagyományőrzők küldetése

Minden ember tudni akarja, mi miért, milyen okból és célból történik, jön létre, mi az értelme valaminek. A kérdés jogos, fontos: mi a hagyomány, miért kell azt őriznünk?

Hagyományon most nem a reánk maradt anyagi dolgokat értjük, hanem a műveltségbelit, a kulturális hagyományt. Így az első további kérdésünk az, hogy mi a kultúra, mit jelent a műveltség? A néprajztudomány ezt úgy határozza meg, hogy a kultúra az ember szükségleteinek kielégítésére létrehozott eszközök és módok összessége. De mit kell szükségleten értenünk? Egyszerűen mindazt, ami nélkül nem élhet az ember, a társadalom: anyagok, eszközök, cselekedetek, módszerek, kapcsolatok, körülmények. Nehéz lenne felsorolni ezeket; élelem, levegő, lakás, ruházat, kapcsolat, és ezeken belül például az élelemben kell legyen fehérje, zsír, szénhidrát, vitamin, nyomelemek, rostanyagok, s mindez kellő hőmérsékleten, tisztaságban, hozzáférhetőségben és mennyiségben. A történelem során lassanként ismerte fel ezeket a tudomány, de a népek, anélkül, hogy tudatában, ismeretében lettek volna az összes létfontosságú szükséglet kielégítésének módjával, öntudatlanul, a hagyományt követve, kielégítették azokat. Azok a népek, melyek nem tudták kielégíteni szükségleteiket, már nem léteznek, elpusztultak már. A tudomány ugyan felismert sok létfontosságú szükségletet, de ugyanakkor számos, fel nem ismert szükséglet kielégítetlen maradt, mert feleslegesnek ítéltek sok mindent, ami azelőtt kielégített volt. Ezek közé sorolhatók többek közt az emberi kapcsolatok is. Kapcsolat az ember és a másik ember, ember és az Isten, ember és a természet között.

Módosítás dátuma: 2015. április 28. kedd, 07:38 Bővebben...
 

A család hagyományai

E-mail Nyomtatás PDF

A család hagyományai

Örömmel vállalkoztam a családról alkotott kép kiegészítésére, mégpedig azzal, hogy leírom, bemutatom népünk családdal kapcsolatos hagyományát, rendjét. A család a hagyományos, keresztény értékrend átadásának, megélésének, a kultúra nemzedékről nemzedékre való átadásának legfontosabb színtere. Nem az elemi, a „nukleáris" család egyedül, hanem a családra épülő kapcsolatrendszer egésze. Ez a kapcsolatrendszer vérségi és eleven, nem vérségi - mondhatnánk műrokonsági - kapcsolatokból állt, amelyek nélkül elképzelhetetlen és lehetetlen lett volna az elemi család léte, fennmaradása, működése a múltban, a hagyományos társadalomban. A kultúra és a keresztény értékrend átadásának ugyancsak fontos színtere volt a templom, az iskola és a nyilvános - jobban mondva talán a társadalmi - élet, ami nélkül az egészséges családalapítás, az egymásnak megfelelő személyek egymásra találása és egymás mellett megmaradása elképzelhetetlen. Ebben minden benne volt: a párválasztást előkészítő és megkönnyítő, az együttlétet biztosító szokások, az érzelmek kifejezésének eszköztára, mely lehetővé tette a legbelső, és soha nyíltan ki nem mondható érzelmek, indulatok kifejezését, amit bátran nevezhetünk mentálhigiéniai gyakorlatnak is. Ez a jelrendszer a kultúrának éppen olyan fontos része, mint az erkölcsi tanítás, elvek átadása példával és neveléssel.

A hagyományos család nemcsak szülőkből és gyermekekből állt. A családhoz tartoztak a nagyszülők, a házasulatlan testvérekkel. A nagycsalád, mely nem úgy volt általános, hogy egy adott időben mindenki nagycsaládi kötelékben élt, hanem úgy, hogy szinte minden egyén életének egy részében nagycsaládi kötelékbe is tartozott, majd azok feloszlásával újabb nagycsaládok magját jelentő kiscsaládokban élték életüket. Az igazi nagycsalád - tudományosan az „összetett család" - több, egy korosztályhoz tartozó házaspár együttélését, együttgazdálkodását jelentette, a házas fiútestvérek szüleinek vezetése alatt. Így jobban tudták biztosítani a gyermekek felnevelését, a rendelkezésre álló magán- és közösségi használatban lévő földterületek haszonvételét. Ezen felül különösen a gyermekek nevelését elősegítette egy nem vérségi alapon létrejött „intézmény", a keresztkomaság.

Módosítás dátuma: 2015. május 03. vasárnap, 07:36 Bővebben...
 

Máriaremete kegyhely eredete

E-mail Nyomtatás PDF

Máriaremete kegyhely eredete

Réges régen történt. Parasztszekér döcögött a sólymárhidegkúti országúton és ugyancsak felverte a port. A lovak lassan jártak, melegük volt, mert már jó ideje mentek. A kocsin ülő fiatal parasztlány, Talwieser Katalin most érkezett meg és nagybátyja most viszi haza Hidegkútra. A leány nagy utat tett meg. Svájcból jött, mert szülei meghaltak és legközelebbi rokonai itt laknak Hidegkúton és magukhoz fogadták. Mit kezdene Svájcban egymagában? Nem könnyen szakadt el szülőfalujától, Einsiedelntől (Remetelak), szülei sírjától, de végre is csak jobb szerető rokonoknál élni, mint idegenek közt. Kevés holmija ládába van zárva, amije még maradt, szétosztotta.

- Nézd Katalin –szólt József bácsi-, ezek már hidegkúti hegyek, nemsokára otthon leszünk. Katalin feltekintett és öröm tükröződött az arcán.

- Milyen kedves vidék –szólt-, éppen olyan hegyes és erdős, mint szülőfalum környéke. Gyorsabban fogok megszokni.

- Igazad van –szólt József gazda-, még jól emlékszem Einsiedelnre. A keleti Svájcban éppen olyan forma a vidék mint itt.

A kocsi most a mai Kálváriahegy alatt haladt. Egymásután tűnt fel előttük a Hármashatárhegy, a Vadaskert és a Hárshegy, majd a Szurdok sziklakapuja. Az úton mind több és több aratószekérrel találkoztak, gazdáik Józsefet szívesen köszöntötték. A faluban kíváncsiskodó gyerekek ugrálták körül a szekeret, egyik-másik hátul felkapaszkodott, itt-ott kutya ugatta meg a lovakat. Az út jobbra tartott. Éppen delet harangoztak, amikor csinos parasztház udvarára fordult be a szekér. A kacsák gágogva, a csirkék csipogva menekültek a lovak elöl. Sajó, a házőrző örömugatással fogadta hazatérő gazdáját. Mária néni és gyermekei kisiettek Katalin fogadására. A láda lekerült a kocsiról s mialatt Pista a lovakat gondozásba vette, Mária néni bevezette Katalint a szobába, s nemsokára jó ebéd került az asztalra. A messze országból ideszakadt rokon a kedves környezetben rövidesen megszokott és a bácsiban, néniben új szülőre talált.

Módosítás dátuma: 2015. április 19. vasárnap, 07:22 Bővebben...
 

Egy kicsiny falu a Börzsöny közepén: SZÜLŐFALUM, PERŐCSÉNY- apró emlékeim a háborútól a hatvanas évekig. 4. Perőcsény földrajzi neveiről

E-mail Nyomtatás PDF

Egy kicsiny falu a Börzsöny közepén:  SZÜLŐFALUM, PERŐCSÉNY- apró emlékeim a háborútól a hatvanas évekig.

4. Perőcsény földrajzi neveiről

Perőcsényi kacsaúsztató. Képeslap, Kürtössy Péter tulajdonaA falu egyes területeinek elnevezése nagyon sajátságos volt, és bár minden falunak megvan a maga Alvége meg Felvége, de  Perőcsényben nem így nevezték, mert az Alvéget például úgy hívták, hogy Tésa

Ami persze nem azonos a szomszéd faluval, csupán a faluba bevezető egyetlen utcának valamikor még az volt a neve, hogy Tésai út, amit a mi „kulturális forradalmunk” az ötvenes évek táján Kossuth utcára keresztelt  ugyan, de én még a mai napig is úgy mondom, hogy a drága, jó  nagymamám Tésában lakott  (nem Tésán, Tésában!!!).

Érdekes viszont, hogy kimondottan a Felvéget nem nagyon tudnám meghatározni, mert a Piactértől délkeleti irányban elágazó utcát és annak környezetét úgy hívták, hogy Puckó, a délnyugati irányút meg egy darabig a Szabódomb, ami aztán kettéágazott, mint Jágerszög és Hosszúsor („Husszúsor”). Ezeket kimondottan lehetett volna Felvégnek nevezni, mert erős emelkedők vezettek errefelé, de én ezt a kifejezést Perőcsényben sohasem hallottam.

Aztán  -hogy csak a nagyobb falurészeket említsem-  a falu közepét egyszerűen csak Falunak hívták, akkor még szép, szabályos és nagy terjedelmű főterével, amit Piactérnek neveztek, és ide vezetett, innen ágazott el a település minden valamire való útja. Ez volt a falu legértékesebb, leghasznosabb része a maga szárazpatakjával, amin a Kishíd vezetett át, hogy amikor nagyobb eső vagy hóolvadás volt, át lehessen menni a patakon. De volt itt egy, a háború előtt még strandként működő jó kis kibetonozott medence is, amit később már csak a háztartási ruhanemű mosására, libák, tehenek, lovak fürdetésére, no meg a szekerek tisztítására használtak (nem tévesztendő össze a templomdomb alatt lévő stranddal, mert ez még az elmúlt években is fürdőként működött, főleg a holland turisták és a beszármazók jóvoltából, természetesen ingyen!). De a Piactér szépsége, romantikája és alkalmassága már csak ábránd, mert sajnos mára a mindent elnyelő szocialista fejlődési mindezeket eltüntette oda nem illő silány épületeivel.

Módosítás dátuma: 2013. november 19. kedd, 11:13 Bővebben...
 

A tordaiak és a veszedelmes gőzparipa

E-mail Nyomtatás PDF

A tordaiak és a veszedelmes gőzparipa

Az 1860-as években mozgalom indult meg, hogy Erdélyben vasutakat építsenek. Tordán, a gazdavárosban nagy idegenkedéssel fogadták a forradalmi újítás tervét. Minden elképzelhető tervet felhoztak, minden ürügyet jónak találtak, hogy a „veszedelmes masina” ne kerüljön a város közelébe. A Kolozsvári Közlönyben a lap tudósítója nagy megütközéssel számolt be az egyik városi közgyűlésről, amelyen egy városatya tiltakozott, hogy a „gőzparipákat” Tordára hozzák, „mert a város berkében még a tordai lovaknak is alig van elég fű.” Egy másik városatya kijelentette, hogy a legnagyobb veszélyt nem a gőzparipák jelentik, - azokkal majd csak elbánnak valahogy- hanem maga a gőzvasút; ezt nem szabad a városba beengedni.

Ezek után az 1870-es években kiépített vasút tényleg elkerülte Tordát, csak sokkal később kapcsolták be a várost egy szárnyvonallal, amikor végre a bölcs tanács kissé hozzászokott a „félelmetes” újításhoz.

Módosítás dátuma: 2015. április 11. szombat, 08:12 Bővebben...
 

„Örökségünk a tér és az idő” Tanítványi tisztelgés Filep Antalnak

E-mail Nyomtatás PDF

„Örökségünk a tér és az idő”

Tanítványi tisztelgés Filep Antalnak

Szerkesztette: Kürtössy Péter- Máté Gábor- Varga Szabolcs

PTE BTK Társadalmi Kapcsolatok Intézete Néprajz- Kulturális Antropológia Tanszék

Pécs, 2014.          

503 oldal

Filep Antal a nagybodolyai tájházban a kötet két szerkesztőjével, Máté Gáborral és Varga SzabolccsalA közelmúltban jelent meg Filep Antal néprajzkutatónak, a Pécsi Tudományegyetem Néprajz-Kulturális Antropológia Tanszék nyugalmazott tanárának készített tiszteletkötet. Ahogy a kötet egyik szerkesztője, az egykori tanítvány, Máté Gábor írja a kötet előszavában:„Mindannyian, akik az ország valamely tudományegyetemén pallérozódtunk, tudjuk, hogy milyen nagy jelentősége van az alma maternek, ahol a tudomány és a szellem művelésének fortélyait elsajátítottuk és ahol összefüggéseket kereső és a világra nyitott személyiségekké váltunk. Ebben az emberré érlelő közegben rendkívül fontos a példa szerepe, az emberi és tudományos minőséget egyszerre hordozó tanáraink példája. A Pécsi Tudományegyetem Néprajz – Kulturális Antropológia Tanszékének „nagy tanárgenerációja” számos ilyen nagybetűs példát állított elénk, akik a katedrán, a tanszéki folyosón, a közösen megtett kirándulásokon és a mindennapokban is mintát közvetítettek felénk. Köztük van Filep Antal, akinek oroszlánrésze volt a pécsi néprajzi műhely megformálásában, nyitott, társtudományokra érzékeny és tematikailag sokszínű szellemiségének kialakításában. Filep Antal a tanszék megalakulásától 2005-ös nyugdíjazásáig oktatott. Ő volt az intézmény első, tényleges státussal rendelkező tanszékvezetője. Diákok nemzedékei hallgatták előadásait a népi építészet, a településnéprajz, a néprajzi csoportok,a népi jogszokások, az intézmény- és tudománytörténet, a társadalomnéprajz,a muzeológia, a történeti néprajz módszertana, a térképészet, és a néprajzi fotográfia tárgyköreiből. Nemcsak néprajzosok, hanem építész, művészettörténész,földrajzos, régész és történész hallgatók is szép számmal látogatták óráit és hallgatták előadásait, hiszen ő nemcsak divatszóként használta az interdiszciplinaritás fogalmát, a szó klasszikus értelmében vett tudományközi szemléletet honosított meg.”

Módosítás dátuma: 2015. április 08. szerda, 15:06 Bővebben...
 

Anekdoták néprajzosokról 46

E-mail Nyomtatás PDF

GYANÚS LESZEK SZÜLŐFÖLDEMEN

A szatmár-beregi első gyűjtésemen fehérgyarmati rokonaimnál megszállva a húsvéti szokások megörökítésén fáradoztam. Tíz éve még magam is a locsolkodó pulyák csapata vagy bandája tagjaként jártam a gyarmati utcákat. Sok helyen – ahová mint gyűjtő megjelentem – korábban már locsolódó legénykeként megfordultam. Igazi élmény volt számomra. Nem kis része van ennek az élménynek abban, hogy végül nem az irodalom vagy a történelem, hanem a néprajz vonzása ragadott magával. Fehérgyarmat kisnemesi közösség volt. Lakóinak nagyobb része református. Négy fiatornyos, zsindelyes, karcsú tornyú műemléktemploma korai alapokon nyugszik, s még az én időmben (harmadik, negyedik elemista koromban, az iskolák államosításáig) szigorú rend jellemezte az iskolát: reggel istentisztelet, ezt követően az első órán közös imával és dicséret éneklésével indítva kezdtük a napot.

Módosítás dátuma: 2011. június 30. csütörtök, 12:57 Bővebben...
 

Kőkányulás, likbavágás és a görgőzés

E-mail Nyomtatás PDF

Kőkányulás, likbavágás és a görgőzés

A gyermekvilágot egy olyan közöttünk élő kis társadalmi rétegnek foghatjuk fel, melynek közösségi életét a játék törvényei szabályozzák. A játékok fő mozgató erejének a felnőtt életre való készülődést tekinthetjük, tehát igen fontos társadalmi és lélektani szerepük van. A testi és szellemi adottságok folytonos gyakorlása, fejlesztése mellett megnyilvánul ugyanis a törekvés önálló közösségek kialakítására is. A gyermekek fejlődő szervezete kiválasztja és felhasználja a környezet adottságait képességei (érzékszervek, erő, ügyesség, alkotó hajlamok) fejlesztésére, ugyanakkor hatalmas ütemben fejlődik a társas élet kialakítása is. A barátkozás, vetélkedés, közösségi érzés, a morális és esztétikai érzék fejlesztése mellett fontos a szabálytudat kialakulása is.
A gyermekek leggyakrabban önellátóak, eszközeiket maguk készítik az őket körülvevő emberi- és természeti környezetből: elhasznált munkaeszközökből, csontból, sárból, homokból vagy növények különféle részeiből. Így természetes, hogy a húsvéti hímes tojások is a játék részeivé váltak, melyet Fekete István írt le egyik elbeszélésében.
„Tudod-e, mi a kőkányulás? Hát a likbavágás , hát a görgőzés?
 Ha mindezt nem tudod, keveset tudsz, és el se tudod képzelni, hogy a templomban is lehet verekedni bűntelenül, sőt büntetlenül, ha – nem veszik észre. De nem veszik észre, mert a verekedés az orgona mögött történik, lehetőleg csendben, és nem látja senki, legfeljebb az Égiek, akik szemet hunynak a leszakadt gombok és zsebek hiányosságain, mert verekedő ifjainkat a harangozás körüli szent buzgalom hevíti.

Módosítás dátuma: 2012. április 07. szombat, 08:31 Bővebben...
 

Egy kicsiny falu a Börzsöny közepén: SZÜLŐFALUM, PERŐCSÉNY- apró emlékeim a háborútól a hatvanas évekig. 7. A húsvét

E-mail Nyomtatás PDF

Egy kicsiny falu a Börzsöny közepén:  SZÜLŐFALUM, PERŐCSÉNY- apró emlékeim a háborútól a hatvanas évekig.

7. A húsvét

Perőcsényi képeslapA karácsony után, a legszebb, legmagasztosabb és legismertebb ünnep a világon. Régebben még csodálkoztam rajta, de ma már nem szokatlan, hogy talán csak tiszteletből vagy érdekességből, esetleg csak a turistáknak szóló kedveskedésből,  de látni lehet a húsvétot megünnepelni a kedvesen hangoskodó hinduknál éppúgy, mint a szigorúan zárkózott araboknál is. De a legcsodálatosabb húsvétokat mégis csak Perőcsényben tudom elképzelni…

Bár réges-régen volt  - lehet annak már úgy hatvan éve is-,  de a legszebbeket azidőtájt éltem meg. Ma már sokan csak azt hiszik, hogy a mindent ellepő főtt sonka- és kocsonyaszag, no meg a karácsony óta nem látott süteményillatok miatt van a nosztalgiám, de ez egyáltalán nem igaz! Mert Perőcsényben – meg gondolom máshol is, de az engem mit sem érdekel…- a húsvét igazából nagypénteken kezdődött.  Tudom, ez sokaknak egy kicsit furcsa kijelentés, de tudni kell, hogy Perőcsény akkor még 99 %-ban református falu volt, és ennek megfelelően –szerintem saját elgondolása szerint – tartotta a böjti és templomjárási szokásokat is. És eszerint a tényleges böjt csak nevében volt meg, de étkezési szokásokban nem nagyon.  Nem mondom, hogy minden családnál így volt, de akiket én ismertem, ott igen. Nagyon leegyszerűsítve ez annyit jelentett, hogy például nagypénteken nem ettünk húsfélét. Vagy legalábbis délelőtt nem…

Viszont bármilyen hideg is volt, akár nyakigérő szél, szakadó eső vagy hó is lehetett, nagypénteken már pirkadatkor fel kellett kelnünk, és egy szál ingben sietve mentünk a legközelebbi patakig (nekem a Kapa Ágiék kertjében csordogáló jutott), hogy annak lehetőleg a legnagyobb fűzfája alatt elsőnek mosakodhassunk meg, hogy egész életünkben egészségesek és szépek maradjunk. Megszokásból vagy megrögződöttségből, de én még tizenhat éves koromban is elmentem, ha éppen otthon tartózkodtam. Nem tudom miért, de akkor nem szégyelltem magam egy cseppet sem, sőt még büszke is voltam magamra (Istenem, de kár, hogy olyan messze van az a patak, rám férne egy kis lubickolás…).

Szóval a böjtöt már csak azért sem lehetett péntek délutántól tovább tartani, mert úgy estefelére készült el az a csodálatosabbnál csodálatosabb húsvéti kocsonya a rengeteg lerágnivaló csonttal meg ilyesmivel, és hát normális ember az ilyen különleges falatokat nem engedheti kihűlni, hiszen akkor az már csak olyan, mintha meg lenne romolva… Egyébként is, a református vallás igen engedékeny és belátóbb, szinte megelégszik a lelki böjttel is. Lehet ám, hogy csak én tudom így, de ki is tudná ezt másképp, ha éhes szájak sóhajtoznának a finom illatokat érezvén?    

Nagyszombaton már inkább tartottuk a böjtfélét, mert akkor tényleg nem volt nagy evészet, aztán lehet csak azért, hogy a húsvéti locsolóvendégeknek is maradjon valami?!

Persze a húsvéti készülődésnek nemcsak a lányoknál léteztek a maga koreográfiái, a fiúknak is megvoltak a saját tennivalójuk, csak az nem volt annyira publikus.  Mert míg a lányok a tojásfestéssel, a sütemények feltornyozásával és a minél több aprópénz beszerzésével voltak elfoglalva, addig ránk, aprólegényekre a ruháink és cipőink kitisztítása, de főként esztétikai és szerkezeti hibáinak láthatatlanná tétele adta a legtöbbször megoldhatatlan feladatot. Hiszen az ötvenes évek elején legtöbbünknek annyiban különbözött az ünnepi ruhája a hétköznapitól, hogy azt a meglévő egyetlent levetettük arra a pár órára, amíg anyánk megigazította rajta a foltokat, vagy éppen vizeskefével átkefélte az egészet.   Értelemszerűen én csak a magamfajtáról beszélek, mert voltak azért olyanok is, akiknek tényleg futotta ünnepi ruhára. Igaz, ezek között is zömmel olyanok voltak, akiknek már eleve két-három számmal nagyobbat vettek, csak még nem nőtt bele. De a legtöbbnek a nagyobb testvér kinőtt ingén, kabátján csak felvarrták az ujját vagy igen hatékonyan felhajtották a nadrágszárát, és azért imádkoztak, hogy hétfőn essen az eső és be lehessen dugni a gumicsizmába…

Módosítás dátuma: 2014. április 21. hétfő, 06:59 Bővebben...
 

Nagyszombaton

E-mail Nyomtatás PDF

Nagyszombaton

            A konyha felől nagyon ismerős, de nagyon szokatlan illatot hozott a szél. Ott bent –tagadhatatlanul- sonkát főztek. Igazi húsvéti szag terjengett az udvaron. A kemencében kalács sült s szaga elvegyült a főlő sonka fűszeres illatával.

            -Nagyszombat van!- gondolta Ágnes és megállt egy pillanatra. –Nagyszombat! Ilyen szag csak húsvét előtt van.– Egészen megilletődött ettől a megállapítástól, pedig már egy hete készülődtek Márival, hogy elmennek a feltámadásra. […]

Ágnes bement a szobába. A sonka szaga ide is utána lopakodott, de nem bánta. Kinyitotta az ablakot és elnézte a kék eget, azután lassan öltözködni kezdett. Ma nem akart többet dolgozni, nagyszombat volt…

            Délután négy óra körül elindultak Szentbék felé. Lassan, megfontoltan lépegettek, nem volt sietős a dolguk, hiszen a feltámadást nem lehet megkezdeni, míg haza nem hajtott a csordás, meg a kanász. Meg-megálltak a szomszédok földjénél, megnézték, megdícsérték, vagy ócsárolták, ahogy éppen megérdemelte.

            Alkonyodott már, amikor beértek a faluba. A házak fehérre meszelve, ünnepi díszben várták a húsvétot. A kiskertekben nyilott a lila jácint, meg a nárcisz s illatukba itt is sonka-, meg kalácsszag vegyült. A fiatal asszonyok, leányok feltürt szoknyával iparkodtak végleg kiszépíteni az utcát, ami nem volt egészen felesleges igyekezet tőlük, mert hiszen pár pillanattal előbb haladt el az utcán a tehéncsorda, meg a sertésfalka. A házacskák kéménye ég felé küldte füstjét, s a füst fekete szalagja beléolvadt az alkonyat nagy szürkeségébe.

            Azután megindult a feltámadási körmenet. Ágnes ott ment a nép között és énekelte: -Feltámadt Krisztus e napon. Alleluja, hála légyen az Istennek…

A lelke végtelen békességgel telt meg. – Alleluja, hála légyen az Istennek! –mondta az ajka, a szíve, minden sejtje, vérének minden cseppje. – Alleluja, alleluja…”

Részlet Pálosy Éva: A földnek teremni kell című regényéből. Élet regények. A Szent István-Társulat kiadása. Budapest, 1935.66-68.

Módosítás dátuma: 2012. február 19. vasárnap, 10:41
 

Húsvét

E-mail Nyomtatás PDF

Húsvét

Húsvéti ételszentelés Csíkszenttamáson. 2009. Kovács Dénes felvétele

Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, az egyház e napon ünnepli Krisztus feltámadását. Megünnepléséről már a III. századból vannak adataink. Mozgó ünnep, első vasárnapja a tavaszi napéjegyenlőséget (március 21-ét) követő holdtölte után következő első vasárnap (325. a niceai zsinat óta). A húsvéti időszak hamvazószerdával, a nagyböjt első napjával kezdődik, innen származik az ünnep magyar elnevezése is.

A keresztény egyházak szerint „húsvét ünnepének alaphangja az öröm, a hála, a keresztényi diadalérzet, reménység és üdvbizonyosság”. A feltámadást az egyház a nagyszombati feltámadási körmenettel illetve a vasárnap reggeli kis-, majd a délelőtti nagymisével ünnepli. A szertartásokhoz tartozik az étel, a húsvéti bárány megszentelése is; a húsvéti sonka megáldásáról már a X. századból, míg tojásszentelésről a XII. századból vannak adataink. A húsvéti bárány Krisztus véráldozatát jelképezi, míg a tojás az élet megújulását szimbolizálja. A többi étel az egyház szemében nem kapott ilyen tartalmat, de a nagyböjt hivatalos feloldásában minden egyes ételnek része van, mondhatni, az egyház mintegy áldását adja az új, megváltozott jellegű étkezésre.

 

Módosítás dátuma: 2012. április 10. kedd, 12:23 Bővebben...
 

Idegenek a faluban 3

E-mail Nyomtatás PDF

Idegenek a faluban 3

Bekerültek Salánkon

(A beilleszkedés körülményeinek vizsgálata egy kárpátaljai magyar faluközösségben)

Utcarészlet, SalánkA társadalmi konfliktusok számos formája (vallás, etnikum, származás, rang, stb.)[1]egy-egy faluközösségben időben és térben folyamatosan változhatnak, egymást erősíthetik, gyengíthetik, olykor ki is olthatják. Ezek vizsgálatakor kiemelni egyet-egyet nem csak azért nehézkes, mert a néplélek már-már megfoghatatlan területére visz a kutatás, hanem azért is, mert egyik-másik okot tökéletesen elkülöníteni nagyon nehéz, legtöbbször együtt jelentkeznek és határaik is nehezen állapíthatóak meg, illetve az ember cselekedetei során nem minden esetben fogalmazza meg miért rekeszt ki másokat, okait gyakran maga sem tudja élesen különválasztani.

A paraszti közösségekben a kulturális reflexek inkább visszatartottak az áttelepüléstől. Az idegen számára az új környezetben nem evidens a szokások, kötelezettségek betartása, hiszen másokhoz szokott. Még legjobb indulata ellenére is véthet a szabályok ellen, hiszen új feltételek közt az új falu értékrendje az irányadó s ezeket nem ismeri. Akkor is így van ez, ha két egymás melletti településről van szó. Mindamellett “a faluközösségbe nem egyénként illeszkedik bele valaki, hanem mint valamely család, majd tágabb rokonsági szervezet tagja. (…) egy faluban csak akkor vált valaki teljes jogú polgárrá, ha családi kapcsolatokkal sikerült kötődnie a közösséghez. Lényegében azonban ekkor sem őt, hanem utódait fogadta be igazán a közösség, az idegenből érkezett ember talajtalan maradt, “jött-ment”-nek számított egész életén át.”[2]

A kutatás során arra kerestem választ, hogyan fogad egy faluközösség idegenből érkezett embereket, befogadja, kirekeszti-e őket s mindezeket milyen megfontolásból teszi? Megállapíthatók-e olyan általános érvényű szabályok az adott falvakban, melyek mentén egy-egy személy elfogadása vagy kirekesztése megtörténik? Az élet mely területein jelentkezik élesen ez a magatartás? Másrészről az érdekelt, hogyan értékelik maguk az idegenek helyzetüket az adott közösségben, milyen beilleszkedési problémákkal küzdenek, igyekeznek-e, s ha igen, hogyan igyekeznek elfogadtatni magukat?

Módosítás dátuma: 2015. április 03. péntek, 08:38 Bővebben...
 

OROSZ ISTVÁN NYOMÁBAN Búcsújárás Jászladányon VI

E-mail Nyomtatás PDF

OROSZ ISTVÁN NYOMÁBAN

Búcsújárás Jászladányon VI. rész

3.13. Jászladányiak más búcsúkban

            A jászladányiak még sok búcsúba eljárnak egész évben. A szomszéd falvakba, városokba templombúcsúba: Jászalsószentgyörgyre, Jászapátiba, Jászkisérre, Jászberénybe. Az országosan híres búcsújáró helyek egy részét is szívesen felkeresik, főleg Mária-ünnepeken. Így eljutnak Hasznosra, Máriabesnyőre, Márianosztrára, Törökszentmiklósra, Egerbe, Győrbe, Máriagyüdre, Esztergomba, de elzarándokolnak külföldre Mariazellbe és Rómába is. (4. sz. melléklet.) A Szolnok megye Néprajzi Atlaszának kéziratában[1] a 129. kérdés szerint a jászladányiak Mátraverebélyen kívül főleg Egert látogatták. (5. sz. melléklet) A mellékletből azonban jól kitűnik, hogy az egész megye területéről jártak Mátraverebélyre, de más búcsújáró helyekre is. Az éves rend szerint általában 10 körüli azoknak a búcsúknak a száma, ahova busszal elmennek a ladányiak. Vannak állandó, minden évben látogatott kegyhelyek és olyanok is ahova csak 2-3 évente mennek.

            „Jánoshidára mindig megyünk május 13-án és október 13-án ez nem is annyira búcsú, hanem a Mária jelenések évfordulója. Fatimai ünnepség szokott lenni ott, és mindig főpap tartja a szentmisét. Nyolc jelenés volt Fatimában, Jánoshidán az elsőt és az utolsót tartják. Ez most van kialakulóban a plébános jóvoltából, talán egy kicsit hasonlít a hasznosi búcsú kialakulásához. Azután a Szent Rita búcsú következik Budapesten a Kun utcai Szent Rita templomban. Ez egy kis templom, mikor sokan vagyunk, akkor még az udvarra is van aki kiszorul. Jánoshida és Szent Rita előtt vagy után, attól függően, hogy mikorra esik Áldozócsütörtök, megyünk Mátraverebélyre. A következő Hasznos – az Erdők Királynője, ahol egy szép zarándokház épül amerikai segítséggel – július 16-án, Kármelhegyi Boldogasszony ünnepén. Nagyboldogasszonykor (augusztus 15.) Máriabesnyőre megyünk, ezt nagyon szeretik a hívek. Történelmi hagyomány már községünkben szeptember 15-én Egerben a Szervita templom Fájdalmas búcsúja.”[2]

            Ezeken kívül eljutnak még a búcsúsok busszal Jászberénybe a Porcinkula búcsúra, Máriaremetére, amit a Magyar Lourdesnak is neveznek, Makkosmáriára, Petőfiszállás-Pálosszentkútra, Törökszentmiklósra, Esztergomba, Márianosztrára, Máriagyüdre. Ezeken a búcsúkon azok vesznek részt, akik a buzgó templombajárók. „Akik a lourdes-i ájtatosságot is csinálják mindig azok az elsők, úgy szokták, hogy hát összeiratkoznak, amennyien a templomdíszítők, templomtakarítók meg akik ott tüsténkednek a templomban hétről-hétre, évről-évre. Nagyobb részt énnálam jelentkeznek mindegyik búcsúra. A szervezés a búcsúk előtt 3-4 héttel kezdődik el.”[3] „Mi akik a templomban díszítünk takarítunk, már előre tudjuk, hogy mikor, hol lesz búcsú és előtte egy hónappal megbeszéljük, hogy hova megyünk el. Mert meg kell a buszt is rendelni. Van amikor havonta két búcsú is van, de ennél több vasárnapot nem mehetünk el, mert itthon is kell lenni valakinek a templomban. Ezeken a búcsúkon nagyjából mindig ugyanazok vesznek részt.”[4]

Módosítás dátuma: 2015. április 02. csütörtök, 09:22 Bővebben...
 

Egyiptomi Mária Április 2.

E-mail Nyomtatás PDF

Egyiptomi Mária

Április 2.

Egyiptomi Mária, akit bűnös Máriának is mondanak örömlányként kereste kenyerét Alexandriában. Szakítani akarván parázna életmódjával, elhatározta, hogy Jeruzsálembe zarándokol a Szent Sírhoz, ám nem volt hajójegyre pénze. Miután ifjú volt és szép, önként adódott a megoldás: testével fizetett a hajósoknak. A szent városban a Szentkereszt imádására sietett, de láthatatlan erők mindig eltaszigálták az ajtótól. Szándéka csak harmadszorra sikerült. Bent egy ember három pénzdarabot nyomott a markába, melyen három kenyeret vett. Az Úr 270. esztendejének táján, Claudius idejében hangot hallott, hogy a Jordán melletti sivatagba menjen vezekelni.

Negyvenhét évig élt itt, ruhája a végén már lefoszlott róla. A kővé aszott három kenyér tizenhét esztendeig táplálta. Egy Zozimus nevű apát, amikor átkelt a Jordánon, és bejárta a nagy sivatagot, hátha rátalál egy szent életű atyára, meglátott valakit, aki meztelen testtel és a nap sugaraitól feketére égve járkált. Egyiptomi Mária – mert ő volt az, akit megpillantott – tüstént futásnak eredt, Zozimus pedig annál gyorsabban szedte utána a lábát. Ekkor az asszony így szólt: „Zozimus apát, miért kergetsz engem? Bocsáss meg, de nem fordulhatok arccal feléd, mert nő vagyok és mezítelen, de nyújtsd ide a köpenyed, hogy szégyenkezés nélkül láthassalak téged.” Az apát elcsodálkozott, hogy nevén szólították, átnyújtotta köpenyét, és a földre borulva kérte, hogy adja rá áldását. Mire az asszony: „Az áldásosztás inkább téged illet meg, atyám, akit papi méltóság övez.” Ahogy az meghallotta, hogy nevét és tisztét is tudja, még jobban ámulatba esett és állhatatosabban könyörgött, hogy áldja meg. Akkor így szólt az asszony: „Áldott az Isten, a mi lelkünk Megváltója.”

Módosítás dátuma: 2014. április 02. szerda, 11:53 Bővebben...
 

Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905. Április

E-mail Nyomtatás PDF

Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905.

Április

„Ravasz a tavasz.”

(közmondás)

Kunyhó a szőlőben, Tiszaroff, 1982. A Damjanich János Múzeum tulajdona, Szabó László fotójaUgyancsak ráillik ez a közmondás, kivált a szeszélyes áprilisra, mely, mintha nem tudná magát elhatározni: tél legyen-e vagy nyár, -hát egyszer egyik felé hajlik, másszor másik felé. No, de hát ez a szokása, a szántóvető ember pedig hol neki vetkőzve, hol ugyancsak felöltözve csinálja a maga dolgát, a melyből bőven kijut e hónapra.

Ház és udvar.  A télen át megrongálódott épületek, tetők javításáról, tatarozásáról gondoskodjunk.

Szántóföld, rét, legelő. A burgonya és kukoricza ültetésére készülünk, megválogatva mind a kettőre a magot. A burgonyából a közepes nagyságu, erős, egészséges gumókat válasszuk, azokat padláson vagy más szellős, levegőjárta helyen az ültetés előtt 3-4 napig kiterítve megfonnyasztjuk, így szebb termést kapunk. A tengerinél válogassuk vetőre az egész szemű, érett, szép szinű, sürű és egyenes sorokkal egészen megrakott s alul-felül is végig jól és szép szemmel benőtt csöveket, s azután a cső két végét letörvén, csak a középső részét morzsoljuk vetőre. A rétet ne legeltessük, mert a szénatermésünk bánja meg. A legelőre is csak akkor hajtsunk, ha már jócskán van rajtam mit harapni a jószágnak.

Istálló. Az állatok a hó utólján rendesen már fűre kerülhetnek, megkezdődik a takarmányrozzsal a zöldtakarmányozás is. Reggel a még deres füre ne hajtsunk, főleg pedig kihajtás előtt mindenféle állatnak vessünk otthon valamint, hogy ne falja nagyon mohón a friss füvet a melylyel még úgy se tud egészen jóllakni és a melytől könnyen hasmenést kap. A zöldtakarmányra is fokozatosan, lassankint szoktassuk rá a jószágot, eleinte szénával vagy szalmával kevervén a zöldtakarmányt; a rozstól magától különben sem kap erőt az állat. Esős időben a növendékjószágot, csikót, borjút, malaczot, bárányt ne hagyjuk ázni.

Baromfiól. A költés általánosságban megkezdődik; a csirkék és a tojók bő táplálékot kapjanak.

Gyümölcsös. Ha ültetéssel, hernyótisztítással, oltással megkéstünk volna, azokat a hó elején okvetlenül fejezzük be. A fiatal fáknál a karózásban, kötésben mutatkozó hibákat javíthatjuk. A csemeteiskolákat, magágyakat kapáljuk, a megfogamzott szemzéseket csapra metszszük, a vadonczokat borús idővel átültetjük és gyökereit visszacsípjük. Ha utófagyok fenyegetnének, füstölünk.

Konyhakert. Napos időben a melegágyakat szellőztetjük, estére újra leborítjuk. Káposzta, karfiol, karaláb, hagyma, saláta, zellerpalánták kiültethetők, borsó, spenót, répa, retek, saláta szabadban, dinnye- és ugorkamag melegágyakban vagy cserepekben vethető. 

Szőlő és pincze. Új szőlők ültetésének itt az ideje. A régiekben karózunk, illetve kötözünk s az első kapálást végezzük jó mélyen, domboldalakon a kapával minden 5-6 sorban barázdát húzva, hogy az eső a jó földet le ne mossa. A hol szénkénegezéssel védekeznek a fillokszera ellen, ott a nyitás végezte után, ha a szél jól megszikkasztotta a talajt, - hozzá lehet fogni a szénkénegezéshez. Az új borokat másodszor lehúzzuk, ha ugyan a mult hóban már ezt meg nem tettük volna.

Módosítás dátuma: 2014. április 02. szerda, 07:49 Bővebben...
 


1. oldal / 15

Hirdetés

Partnereink hirdetései:
Hirdetés
www.karpatmedence.net

Névnap

Ma 2015. augusztus 03., hétfő, Hermina napja van. Holnap Domonkos és Dominika napja lesz.

Eseménynaptár

Augusztus 2015
H K Sz Cs P Szo V
27 28 29 30 31 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Eseményajánló

Nincsenek események

Belépés

Szavazások

Ön melyik országrészből olvas bennünket?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 30 vendég böngészi

Feliratkozás hírlevélre