Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Az újszászi hídi csárda mondája

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Az újszászi hídi csárda mondája

Egy monda nyomába eredtünk: a 100 évig álló újszászi kocsma történetének emlékeit kutattuk. Ma már nyomait sem találjuk meg, helye viszont korabeli térképek alapján behatárolható. A 32-es útról leágazó jászladányi útnál, közvetlenül a Zagyva holtági hídja közelében lehetett. 1794-ben „Újszászi csárda”, 1796-ban „Külső csárda” néven szerepel. „Malomszögi csárda” a neve az 1900 körül készült kataszteri térképen, de szerepel az 1890, 1910, sőt 1937-es katonai térképeken is. Viszont újszásziak az 1930-as években már csak falainak maradványaira emlékeztek. Erről a csárdáról írt legendát a jászjákóhalmi Holla János 1960-ban, a Szolnok Megyei Néplapban Az újszászi csárda mondája címmel:

Orczy csárda, rongyos csárda, Tetejét a szél elhordta,

Lóg rajta az ablakráma, Nem jár abba betyár soha.

(Pocaj András) 

Emlékeimben kutatva felidézem 1914 februárjának egyik estéjét. Farkasordító hideg volt akkor télen, de akkor este is. A bandázók a kemencepatkára húzódtak. Mi gyerekek a kuckó szájában hallgattuk szájtátva Pocaj András bácsit, mert hát övé volt a szó. A rongyos csárdáról mesélt történeteket. Pocaj András bácsi fiatal korában a Boros Sándor bandájához tartozott. A banda szétszórása után két évi börtönt kapott, amit a „birinyi kapitányságnál” töltött le, utána került a mi falunkba. 

„Mint fiatal betyár ember Boros Sándorral sokat megfordultam az ujszászi rongyos csárdában. Az Orczy báróé volt ez a csárda. Bevitt bennünket a csaplárosné kökény szeme. A Csaplárosné híres szépség volt. A szeme jobban perzselt, mint a júliusi napsugár. Azért szól a rávaló nóta így: „Savanyú a bora bora, de édes a szemének sugara” (Pocaj András)

Módosítás dátuma: 2017. április 08. szombat, 11:52 Bővebben...
 

Makkos Mária kegyhely keletkezése

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Makkos Mária kegyhely keletkezése

1731. május 9-dike volt, mikor a budakeszi tölgyesen át öt fiatal munkás haladt. A kőfejtőből jöttek, ahol egész nap dolgoztak. Már hanyatlott a nap és hosszú árnyékokat vetett a földre. A tölgyek lombja csak most bontakozott ki, de a csalogány már vígan csattogtatta szívvidító dalát. A munkások fáradságuk ellenére is jókedvűen beszélgettek, jóízűt nevettek, majd énekbe kezdtek. Amint mennek, egyszerre egy közülük ­– Traub János – megáll, mereven, tekint maga elé és kalapot emel. Társai ránéznek, s azt hiszik, tréfál.

–Kinek köszönsz, a magad árnyékának? – kérdi a jókedvű Jancsi.

–Eredj már – szól Andris és tréfálkozva hátba üti.

De Traub nem felel, arca mozdulatlan marad. Társai szeme irányát keresik s azt látják, hogy szemét egy tölgyfára szegezi. Majd keresztet vet és kalapját feltéve társaihoz fordul. Arca kipirult, szeme, mintha lázasan csillogna.

–Társaim, jelenést láttam – szól, – ezen a tölgyfán az Üdvözítőt pillantottam meg keresztrefeszítve s mellette a Szent Szűzet.

Társai kétkedve tekintenek rá.

–Semmit sem láttam – vélekedett Gyuri – szemed káprázott.

–Ne tréfálj – szólt Jancsi – ne csapj be minket!

–Csak nem gondolod, hogy ilyen szent dologból tréfát űzök?! – válaszolt Traub – ez jelenés volt. S nem tudjátok-e, hogy e tölgyfa körül már Buda visszavétele korában is támadt különös fényesség?

Bővebben...
 

Kereszt a sziklatetőn. A Hideglelős kereszt

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Kereszt a sziklatetőn. A Hideglelős kereszt

A nap már lenyugodott, az ég arany színben pompázott. A pilsimaróti-esztergomi hegycsoport mint sötét tömeg tükröződött a Dunában, az egyik bazaltszikla tetején álló kőkereszt élesen emelkedett ki az alkonyi háttérből. A parton halászok dolgoztak kifeszített hálójuk mellett. Az egyik foltozta, javította, a másik a faabroncsot igazgatta szaporán, mert mire besötétül, kieveznek a Dunára halászni.

– Péter apó – szólt az egyik halász a mellette dolgozóhoz – mit gondolsz, indulhatunk már?

Péter felnézett. - Készen volnék, de várom a vacsorát. Üres gyomorral nem megyek. Hozd rendbe a csónakot, rövidesen indulnunk kell.

Ekkor nagyobb fiú közeledett feléjük, nagyapa és apja vacsoráját hozta.

– Miért jössz oly későn Laci? – kérdezte Péter, miközben hozzáfogott az evéshez.  Apád amott dolgozik, ő is várja a vacsorát.

– Anyám csak nem régen jött meg Esztergomból –szólt Laci. A halak mind elkeltek, s ha még lett volna, az is elfogyott volna.

Péter szívesen vette, majd intett vejének.

– András elkeltek a halak- szólt.

– Még egyszer annyi, mint a minap, s nyugodtan nézhetünk a tél elé.

Lágy szellő surrant át a parton, áthozta a szemben épült Helemba falu esti harangszavát, s Szob felől is belevegyült a harangszó. A halászok összekulcsolt kézzel elmondták az Úrangyalát és a csónakhoz siettek. Laci ezalatt összeszedte a bögréket.

Bővebben...
 

Miről beszélnek a Nagykovácsi puszta romjai?

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Miről beszélnek a Nagykovácsi puszta romjai?

1526. szeptember első napjaiban vagyunk. A pilisi monostorban mindenki talpon van, lót-fut, tesz-vesz.  Villámgyorsasággal érkezett a hír, hogy Mohácsnál csatát vesztettünk, s az ország színe-java a csatatéren lelte halálát, Tomori Pál érsek-vezér, számos főpap, sőt maga Lajos király is a halottak között van. A török pedig sietve Budának tart. Égő falvak, üszkös romok jelzik útját mindenfelé. Már az özvegyen maradt Mária királyné is elhagyja Budát s egész nap menekülők lepik el a pilisi csendes völgyet.

Itt nincs többé maradás. János apát vérző szívvel adja ki a parancsot a távozásra. Hol itt, hol ott tűnik fel szikár alakja, hogy a munkát ellenőrizze. A szekerek már készen állnak, hordják a templomi szereket, öltönyöket, könyveket, mert amit csak lehet, azt magukkal viszik. Élelemről is bőven kell gondoskodni, mert az út Ausztriába, a heiligenkreuzi monostorba vezet s hetekig eltart.

Mikor a munka kissé alábbhagy, az apát magához hívatja szerzetesfiait fontos megbeszélésre. Hol ezt, hol azt hányja-veti meg, majd a legkényesebb kérdésre tér át: ki hajlandó itt maradni, hogy majd hírt vigyen nekik a történetekről. Mert hátha nem jön ide a török, hátha megsegíti Károly német császár nővérét, a királynét, s ők ismét visszatérhetnek ide. Elszánt és ügyes emberre van szükség, aki élete kockáztatásával teljesíti kötelességét és éber figyelemmel kíséri a történendőket.

Az apát felszólítását pillanatnyi csend követi, azután György testvér lép elő. Alig harminc éves fiatalember, szeméből elszántság tükröződik.

Bővebben...
 

A diósdi éjtszaka

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

A diósdi éjtszaka

Este van, utazószekér döcög a mai téténydiósdi országúton. Benne alacsony termetű, ősszakállú főpap ül: arca barázdás, szeme jóságot áraszt. Gellért az, Csanád püspöke, boldogemlékű István király bizalmasa, Imre herceg nevelője. Az élet megviselte, gyenge egészségű s így nem vállalkozik arra, hogy lóháton tegye meg az utat Endre és Levente hercegek fogadására, majd Székesfehérvárra, a koronázási ünnepélyre. Püspöktársai: Büd, Besztrid és Beneta a kor szokása szerint lóháton követik Zonug ispán társaságában.

- Mennyire vagyunk még a kelenföldi révtől? –kérdi az ispán egy arra tartó embertől.

- Napvilágnál nem érik el  -feleli a megszólított mély hódolattal-, de Diósdig eljuthatnak még nappal.  

Zonug a szekér mellé lovagolt.

- Püspök atyám, most hallom, hogy ma már nem érünk a kelenföldi révig, útközben kell majd megállnunk.

Gellért ráemelte szemét, majd így szólt:

- Helyes, akkor Diósdon hálunk meg Szent Szabina egyháza szomszédságában.

Közben mind több és több embercsoportot értek utol.

- Hová siettek? – érdeklődött Büd püspök.

- A Duna irányába, Endre herceg védelmét keressük - felelték. Avagy nem tudja tisztelendő püspök atya, hogy mit művelnek Vatha és társai?

Erre Büd figyelmessé lett: – Mit tesznek? – kérdezte.

Módosítás dátuma: 2015. május 18. hétfő, 16:36 Bővebben...
 


1. oldal / 2