Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Címlap Társadalomnéprajz Vérségi kapcsolatok

Régi szegedi esküvő

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Régi szegedi esküvő

A múlt században a szegedi fiatalságnak addig nem illett házasodnia, amíg gyalogszerrel meg nem járta a radnai búcsút. Ha legény házasulandó sorba ért, élettárs után kezdett nézni. A kiválasztott lánnyal el-elment a tánchelyre, bálba is. Jellemző, hogy a lányt a legény becsületére bízták, sohasem volt idősebb nőkísérője. A megesett lány mégis olyan ritka volt, mint a fehér holló. A közösség erkölcsi ellenőrzése öntudatlanul is érvényesült. Irodalmunknak az a szemlélete, hogy a parasztember csak önző számításból házasodik, a szegedi népet illetőleg nem felel meg a valóságnak. Ha nem vállalják be egymást a fiatalok, hiába minden anyagi és családi érdek ösztönző parancsa, nem lehet őket összeboronálni. Gyermekeik érzelmeit általában az öregek is tiszteletben szokták tartani, nem akarják őket szerencsétlenné tenni. Ennek volt aztán az a derekas következménye, hogy a válás egészen a legutóbbi Időkig ismeretlen és megvetésre méltó dolog volt errefelé. Ha nagynéha előfordult, a hitehagyottnak lenézés és szánalom jutott osztályrészül. Házasság általában csak helybeliek között jöhetett létre. Természetes tehát, hogy nem katolikussal, más nemzetiségűvel nem keveredtek és így a család hagyományos világnézete tovább élt. A kölcsönös megtetszés és szülői szentesítés után következett a kézfogó, amely valamikor egyházi szertartás volt. A kézfogón jelölték ki az esküvő, lakodalom napját is. Az első komoly találkozástól az esküvőig olykor csak öt-hat hét telt el. A hosszú lekötöttséget, jegyességet ma sem szeretik. Az esküvő előtt három héttel szömre möntek, azaz beiratkoztak a plébánián. Lakodalmat tartottak a nagyfarsangon, azaz Vízkereszt és Hamvazószerda között, a zöldfarsangon, azaz Húsvét és Pünkösd között és a kisfarsangon, azaz új bortól Szent Katalin, különösen szombaton és hétfőn, ritkán vasárnap, de sohasem kedden és pénteken. Ezekben a megszorításokban az egyháznak méltatlan ünneplésre vonatkozó régi tilalmai csillannak fel.

Módosítás dátuma: 2020. augusztus 05. szerda, 09:50 Bővebben...
 

Gondolatok a népesedésről

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Gondolatok a népesedésről

1998 tavaszán a Népességtudományi Kutató Intézet körkérdést fogalmazott meg és küldött szét a magyar társadalomtudományos értelmiség számos képviselőjének. A körkérdés célja az volt, hogy a kilencvenes évek népesedési folyamatainak ismeretében összegyűjtsék és publikussá tegyék a különböző társadalomtudományi ágak nevesebb és szakmailag érintett képviselőinek a véleményét a közelmúlt magyarországi népesedési helyzetéről, európai összefüggéseiről és a lehetséges társadalmi, gazdasági és politikai következményekről:

- Ön szerint hogyan alakultak az utóbbi években a népesedési folyamatok

  a) más európai országokhoz viszonyítva?

  b) az utóbbi évtizedek hazai történéseihez képest?

- Ön hogyan értékeli a legutóbbi évek változásait?

- Ön szerint a jelenlegi folyamatoknak milyen társadalmi, gazdasági és politikai kihatásai lesznek az elkövetkező húsz-harminc évben a magyar társadalom jövőjére?

A körkérdést mintegy százötven kutatónak, társadalomtudományi szereplőnek küldték el. A felkérés történészeket, demográfusokat, szociológusokat, társadalom-földrajzosokat, néprajzosokat-antropológusokat, közgazdászokat, illetve valamiféle közéleti szerepet vállaló, a népesedési kérdéssel foglalkozó értelmiségieket, értelmiségi-politikusokat célzott meg.

A hazai népesedési folyamatok fő jellemzői:

1. A gyermektelenség, a társadalom és a társadalom által eltűrt és támogatott politika gyermek-ellenessége. Ez az abortuszok számában, a családokat sújtó adózásban, az oktatás-nevelés és egészségügy nem megfelelő finanszírozásában, végül a fiatalok házasságtól, tartós kapcsolatok kialakításától való egyre fokozódó tartózkodásban nyilvánul meg.

2. Az értékek és érdekek érvényesítésének és védelme vállalásának, a szolidaritás és identitástudat hiánya, az elmagányosodás és következménye, a szorongás eluralkodása.

3. A vidéki, a falusi, földművelésből élő lakosság gyors fogyása, a mezőgazdasági családi vállalkozások nagy hiánya, az egykori, paraszti kistermelő gazdaságok gyors eltűnése. Marad a mezőgazdasági nagyüzem támogatottsága a kistermelőkkel szemben. Ez a volt magyar parasztság felszámolását jelenti.

Módosítás dátuma: 2017. július 20. csütörtök, 08:57 Bővebben...
 

Emberi kapcsolatok

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Emberi kapcsolatok

Előszó az Anyanyelvű hagyományos kultúránk eróziója és a kitörési lehetőségek intézményes keretei című szimpózium előadásaihoz. 2012. június 27. Budapest, Hagyományok Háza.

Ez a tanácskozás napjaink egyik legsúlyosabb kérdéséről, az elmagányosodó ember egyre súlyosbodó, testi és lelki bajainak okairól és gyógyításának lehetőségeiről szólt. Elmagányosodásunk  oka: kapcsolataink megromlottak vagy hiányosak; ember és a másik ember, ember és a természet, ember és az  Isten között. Ezek a kapcsolatok életfontosságú szükségletei az embernek, kielégítetlensége, hiánya nemcsak lelki, mentális, hanem testi bajokban, betegségekben jelentkezik. Az elmagányosodó ember szorongóvá lesz, és ez megtöri ellenállóképességét, minden bajjal szemben, amint azt az orvosi magatartástudomány bizonyítja. A magyar társadalom európai összehasonlításban lényegesen betegebb, mint az európai átlag, várható életkora  egyik legrövidebb e földrészen. A kapcsolat, közösséghez való tartozás, társadalmi tőke szavak és kifejezések helyett használhatnánk a szeretet szót is. De ezt a szót tudományos előadásokban, értekezésekben nem szoktuk használni, túlságosan érzelmesnek és közönségesnek tartjuk. Pedig bátran vállalhatnánk e kifejezést. A szeretet nem csak érzelem, hanem magatartás és cselekvésre, kifejezésére, tettekre váltásra felszólító parancs. Csak tettekkel, szavakkal, magatartással válik érzékelhetővé, valósulhat csak meg. A kapcsolat létrehozásának  módja a szeretet kifejezése. A szeretet kifejezésének és a kapcsolat létrehozásának módját évezredeken keresztül a hagyományból tanulták meg az emberek, a családban, kisebb-nagyobb közösségekben  és később iskolában, a társadalom ünnepi rendezvényein, különböző művészeti ágak „élvezetén” keresztül: hallással, látással és tevőleges részvétellel.

Módosítás dátuma: 2017. március 20. hétfő, 18:11 Bővebben...
 

Vők a sárközi nagycsaládban

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Vők a sárközi nagycsaládban

A család azoknak az embereknek társadalmilag elismert csoportja, akiknek egymáshoz való viszonya vérségi vagy házassági kapcsolaton alapszik. Kisebb egysége a rokonságnak, amely több családot foglal magában. Általában családon két generáció, szülök és nem házas gyermekek együtt élő csoportját[1] értjük, a szakirodalomban ezt kiscsaládként jelölik. A paraszti szóhasználatban a családtagok, ill. az együtt élő generáció száma nem meghatározója a család fogalmának, családnak mondják a 28-30 tagot számláló, négy generációt is magában foglaló, együtt élő ún. nagycsaládot, csakúgy, mint az egygyerekes házaspárokat. A család tipizálásánál az egyik kiindulási alapot az egyén családhoz fűződő kapcsolatai jelentik. A család ebből a szempontból változó egység, keletkezik és sokszor viszonylag rövid idő alatt meg is szűnik, így az emberek többsége élete során több családdal is kapcsolatba kerül. Ennek alapján megkülönböztetünk származási családot, az egyén és házastársa által létrehozott prokreációs (nemző) családot, és esetenként az egyén életében jelentős szerepet játszó házasságkötéssel szerzett családot.[2]

A hagyományos világban nagy szerepe van a származási családnak, mely szűkebb értelemben az egyén szüleit és testvéreit foglalja magában, tágabb értelemben viszont beletartoznak a felmenők is (nagyszülők, stb.).

A családi stratégiák fontos eleme volt a lakóhely megválasztása. Voltak olyan közösségek, ahol a fiatal házasok közel háromnegyed része vagy azonnal, vagy a házasságkötést követően néhány éven belül önálló háztartást tudott létrehozni. Másutt viszont mindössze a fiatalok 15 százaléka tudott házassága első éveiben önállósulni, többségük még hosszabb ideig a szülőknél lakott, és nem házas korához hasonlóan továbbra is a szülők irányítása alatt élt és dolgozott. Volt egy harmadik lehetőség is, amely szerint a fiatal házasok kb. fele az, amelyik korán saját lábra tudott állni (új lakásba költözködni), a másik fele viszont a szülői háztartás része maradt. A többség az új férj szüleinek háztartásában élt, de egyes helyeken nagyobb arányú „vőül menést"[3] is tapasztalhatunk. Ez a szokás valószínűleg a 19. század folyamán terjedhetett el, amikor a még használatba nem vett üres földterületek eltűntek és a parasztság terjeszkedése-földszerzése lehetetlenné vált, vagyis a magyar paraszti társadalom a „földszűke" szorításába került, és a házasságkötés után rögtön különköltözni tudó új házaspárok aránya csökkent, bár tudunk olyan területről, ahol ez már előbb is népszerű volt.[4]

Módosítás dátuma: 2016. december 19. hétfő, 18:31 Bővebben...
 

A Tolna megyei Sárköz és rokon településeinek kapcsolatrendszere a 17-20. században

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

A Tolna megyei Sárköz és rokon településeinek kapcsolatrendszere a 17-20. században

Sárköz

A Sárköz nevét Sárkez alakban egy 1459-ből származó oklevél említi elsőnek. Bodrogközhöz és Rábaközhöz hasonló népi eredetű vízrajzi tájnév, amely a Sár(víz) és a Duna folyó közti területet jelöli. A Sárköz eredetileg a Duna két átellenes partján elterülő szomszédos táj összefoglaló elnevezése volt, idők folyamán azonban nemcsak földrajzi, hanem néprajzi választóvonallá is lett, és ezért a két önálló tájat újabban Tolna megyei és kalocsai Sárköz néven különböztetjük meg egymástól.[1]

A magyar tájnyelvek világa iránt érdeklődő kutató a Sárköz szó esetében meglepő ellentmondással találja magát szemben a 21. század elején. Egyik oldalon tapasztaljuk, hogy a Sárköz kifejezés a magyar közvélemény számára egy Tolna megyei tájat: Alsónyék, Decs, Őcsény, Sárpilis községek területét jelenti. Ezt a szemléletet sugallják a népművészeti boltok kirakatai, ahol a „sárközi szőttesek" és más hasonló „sárközi" árucikkek Tolna megyéből, jórészt Decsről és Őcsényből származnak. A „sárközi" jelző a tudományos irodalomban is jobbára a nevezetes négy és fél Tolna megyei falura (a fél falu: a bátai reformátusokat takarja, akik szintén ide tartoznak) vonatkozik. Másrészt szintén forrásokban tapasztaljuk, hogy a korábbi irodalomban, a népi szóhasználatban és a történeti forrásokban Kalocsa városa Duna balparti környékét is Sárköznek nevezték. (Sőt Szatmár megyében is van egy Sárköznek nevezett tájegység. Az itteni Sárköz a Szamos és a Túr között fekvő síksági terület, Szinyérváralja és Túrterebes környéke. A 18-19. században Szatmár megye egyik járását alkotta, a Szamoshát és a Túrhát része.[2]

A magyar néprajztudomány történetére tekintve látjuk, hogy a néprajzi irodalomban a Duna tájékán két Sárköz szerepel:

1. Az ún. Tolna megyei Sárköz: Alsónyék, Decs, Őcsény, Sárpilis helységek területe. A táj némely szerzőnél Bátával, az itt élő református lakossággal is kiegészül, másoknál egész Bátával. A tájnév előfordul „Tolna megyei" jelzővel és anélkül egyaránt.
2. Az ún. Kalocsai Sárköz az Ordas, Kecel, Szeremle háromszögbe eső terület. A tájnév helyben használatos jelző nélkül is, az országos irodalomban, az 1950-es megyerendezés óta a „Kalocsai" jelzővel illetik.

A két táj Bogyiszló és Szeremle térségében érintkezik egymással. A szabályozott medrű Duna folyik köztük.[3]

Bővebben...
 


1. oldal / 2