2021. szeptember 05. vasárnap, 09:48
Szűcs Sándor
Falucsúfoló mondások a Sárrét környékéről
Miként az ország más vidékein, úgy a Sárréten is szokás volt ezelőtt, hogy egyik falu a másik bosszantására hosszú évtizedekig, sőt évszázadon át elemlegetett valamely ott megtörtént együgyű esetet, véletlen tévedést, a kipécézettek hiúságát sértő kicsiséget, vagy némely agyafúrt embertől szélnek eresztett alaptalan kitalálást. A csúfolódás alapját képező történet – való, vagy kitalált, – többnyire feledésbe merült már, csak ritka esetben él még.
A sárrétudvariakról azt beszélgették, hogy hízó helyett a talicskát perzselték meg. Egyik ottani háznál ugyanis szokás ellenére akkor tértek be a pitarba pálinkázni, amikor leszúrták a hízót és a perzseléshez való szalmával már be is hintették. Valamelyik tréfakedvelő szomszéd megleste ezt, s ezen rövid idő alatt átvetette magát a kerítésen, kirántotta a szalma alól a szép hízót, félrehúzta a kazal mögé és a talicskát tette a helyére. A gazda aztán e fölött gyújtotta meg a tüzet. Az egész falut szégyenbe mártották ilymódon, mivel híre csakhamar dobra került.
A bajomiakat gyékényrágóknak csúfolták, mert szegényebb sorsú lakói, akiknek a gyékényszövés, kosárkötés jelentős jövedelmű foglalkozása volt a múltban, örökösen e rétségi növénnyel foglalatoskodtak. Ezek nem is igen hederítettek a csúfolódásra, de annál inkább tűzbe jöttek ezen mezőváros nemeseinek és szabadhajdúinak rátarti ivadékai.
Módosítás dátuma: 2021. szeptember 05. vasárnap, 09:52
Bővebben...
2021. március 21. vasárnap, 00:00
Eördegh Béla
Falucsúfoló szólás-mondások a Nyírségen
Falukutató utamon akadtam én is egy-két falucsúfoló szólás-mondásra, melyeket úgy gondoltam érdemes feljegyezni, már csak azért is, mert napról-napra kevesebb azoknak a száma, akik magyarázatát is tudják adni az ilyen szólás-mondásoknak. Volt hely, ahol nevetve mesélték el a történeteket, de bizony nem egy helyen (pl. Túrán) megharagudtak kíváncsiságomért. Gúnyolódásnak vették. Ilyenkor a szomszéd falubeliekhez fordultam, akik szíves-örömest mondták el a másik falu esetét, de a magukéról bölcsen hallgattak.
Jó pár esztendeje történt meg az alábbi eset Túrán. Egy szép nyári vasárnap – midőn a község apraja-nagyja a templomban volt – a falu bikája a kölesbe ment legelni. Észrevette ezt a templom ajtajában botjára támaszkodó csordás, mire elkiáltotta magát: „Kuk taraiak, kölesben a bika!” Szaladt az egész falu, otthagyva csapot-papot, vasvilláért, hogy kiűzze a bikát a község köleséből. De még ma is vasvillát ragadnak, ha valaki ott bikát és kölest emleget.
Kótajban az 1800-as évek végén, a mai görög kath. templom helyén lévő vendégfogadó előtt megállt egyszer egy kereskedő. Míg ő bent az út porát öblögette, szekeréről elvitték párhetes borjúját. A tolvaj a pap istállójában kötötte be, azzal a hátulsó gondolattal, hogy ott csak nem fogják keresni. De bizony azt ott is keresték és szerencséjére a kereskedőnek, meg is találták. Szerencséjére a kereskedőnek, de nem a községnek, mert azóta bárhová mennek, csak azt hallják falujukról: „Ájváj Kótaj, még a pap is tolvaj.”
Módosítás dátuma: 2021. április 07. szerda, 18:31
Bővebben...
|
2020. június 11. csütörtök, 00:00
Biró László-Kürtössy Péter
„Belemarkolt, mint málé Roza a tökmagba”
Lokális szólások a Torontál megyei Padén
Amikor a török időkben a temesvári vár elesett, a Bánság (középkori nevén Temesköz) egykor oly gazdag és termékeny mezőgazdasági területei teljesen elpusztultak, és velük veszett vagy jobb esetben északra menekült magyar lakossága is. A török kiűzése után a bécsi kormány nem ismerte el a terület régi birtokosainak igényét földjeikre, és a háborúk tetemes költségeire hivatkozva az egész térséget kincstári tulajdonnak nyilvánította, majd 11 vidékre osztva Temesi Bánság néven Bécsből kormányozta. Az első évtizedekben szinte kizárólag csak német telepesek költözhettek ide, betelepítésük később Mária Terézia, majd II. József idején is tovább folytatódott. Szerbek szétszórtan már a török hódoltság alatt is laktak a vidéken, majd 1751-ben, a tiszai határőrvidék felosztása után Nagykikinda környékén végleg letelepedtek. A románok a Temesközzel határos keleti hegyvidékekről húzódtak le, és alapítottak falvakat. Az idők folyamán katolikus bolgár, cseh, szlovák, ruszin, lengyel és krassován települések is születtek, így a Bánság a történeti Magyarország legtarkább nemzetiségi tájává vált (Kósa 1983: 63-65.).
Magyarok csak a legutolsók között települhettek e vidékre, mikor a terület közigazgatásilag újra visszakerült Magyarországhoz. A többi nemzetiségtől eltérően, betelepítésüket nagyobb részt földesurak szervezték, a kincstár már jóval kevesebb szerepet vállalt benne. A földesúri telepítések nagy része szerződéses dohánykertész község volt, és döntően szegedi és Szeged környéki kirajzásnak tekinthető. Az elvándorlás oka az ott lévő nagybirtokok allódizációjában, majorsággá alakításában keresendő, ami súlyosan érintette a kertészek szabadabb gazdálkodását. Elvették legelőiket, fokozottabban igénybe vették munkaidejüket, ezért a dohánykertészek újabb területekre, így a Bánságba is elvándoroltak, ahol kezdetben az földesurak nagyobb szabadságot biztosítottak nekik (Bálint 1976: 131-132). Vedres István versében erről így emlékezett meg:
Dohány! mellyet nem rég Lakosim művelnek,
Érette Bátskába, Bánátba költöznek,
Mennek Tisza menték fölfelé Pusztákra,
Mint a meg tölt kasbul a raj más határra.
Bővebben...
2020. június 07. vasárnap, 09:03
Ismeretlen szerző
A töröknek adós ne légy…
Török közmondások
Ki nem tud szolgálni, nem is tud parancsolni.
Ki haraggal kel föl, kárral ül le.
Hallgatni bölcsek, felelni bolondok szokása.
Gyümölcstelen fára nem dobnak követ.
A sors íjától kilőtt végzet-nyilat nem lehet az óvatosság pajzsával feltartóztatni.
A nép rontja el a fejedelmet.
Az esztelen olyan kakashoz hasonlít, mely rossz időben kukorékol.
Módosítás dátuma: 2022. július 06. szerda, 10:32
Bővebben...
|