Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Szőlő és bor a Délkelet-Dunántúlon

E-mail Nyomtatás PDF

Szőlő és bor a Délkelet-Dunántúlon

Az a terület, melynek szőlő- és borkultúráját bemutatom, valamivel nagyobb, mint amit általában Délkelet-Dunántúlon értünk. Lényegében arról a területről van szó, mely tartósan török hódoltság alá került a 16. század végén: az 1606-os bécsi béke vonalától délre eső vidékről, ahol a török elől elmenekült magyarok helyére telepedő rác népesség meghonosította a kadarkakultúrát.

Sokszor idézett közhely, hogy Pannoniában a rómaiak honosították meg a szőlőművelést, mégpedig Probus császár uralkodása idején. Azonban a szőlőművelés és borkészítés valószínűleg már sokkal korábban megkezdődött területünkön. Kelet-Közép-Európában a kelták, tőlünk délre, a Balkánon a thrákok műveltek szőlőt. Kétségtelen, hogy a rómaiak korában már nagy jelentőségű termelési ágat jelentett a karózott, alacsonyan művelt szőlő. Marcus Tullius Cicero (Kr. e. 106–43) felszólalt az Alpokon túli szőlőtelepítések ellen az itáliai borok védelmében. Domitianus császár ugyanezen okból a provinciák szőlőültetvényeinek mintegy felét kiirtatta, és Itáliában is megtiltotta a szőlőterületek további növelését, mert ez már veszélyeztette Róma kenyérellátását. Probus császár 200 évvel később feloldotta ezt a tilalmat, és állítólag veterán katonáit is befogta a szőlőművelésbe.

A pannoniai szőlőművelés nem szűnt meg a római uralom után sem, legfeljebb kissé visszaesett a népvándorlással járó háborús években. Amikor Krum bolgár kán a 800-as évek elején legyőzte az avar ellenállást, maga elé hívatta az avarok vezetőit, és megkérdezte tőlük, hogy minek tulajdonítják ennek az egykor erős és hatalmas birodalomnak a gyors bukását. Azok egybehangzóan így vallottak: a legderekabbakat igaztalanul megvádolták, a gonosztevők összejátszottak a bírákkal, mindenki megvesztegethetővé vált és mértéktelenül részegeskedett. Krum ezt hallván kiirtatta az összes bortermő szőlőt.

Bővebben...
 

A nemzetiségi és néprajzi csoportok szerepéről

E-mail Nyomtatás PDF

A nemzetiségi és néprajzi csoportok szerepéről

Gondolatok népcsoportok, nemzetiségek kapcsolatáról. Szerep öntudat.

Az utóbbi évtizedek elméleti-néprajzi kutatásainak és felfedezéseinek középpontjában az a gondolat állt, hogy a kultúra jelenségei egymástól elválaszthatatlanok, egymással függvényrendszert, szerkezetet alkotnak. Az egyes jelenségek együtt többet jelentenek, mint azok egyszerű összege, a részeik csak az egész ismeretében értelmezhetők.[1]

A kutatások, melyek során ezek az elméletek megszülettek, elsősorban a törzsi társadalmaik körében folytak, kevésbé sikerült az ottani felismeréseket az európai összetett társadalmak népességére alkalmazni, nem utolsósorban azért, mert akkor az értelmezéseket óhatatlanul a nemzetek politikai történetére is ki kellett volna terjeszteniök. Vagyis egy ilyen vizsgálat esetében be kellett volna vonnunk a köztörténet tényeit, márpedig az európai néprajz –bár nemzeti tudományként egy nemzet, egy ország vagy nyelvterület egészére kiterjedően készítette összefoglaló áttekintéseit,– művelői mindig érezték, legalábbis a lelkiismeretesebbjei, hogy néprajzi módszerrel egy összetett, osztályokra, rétegekre osztott nemzet egészét nem tudja jellemezni. Az egész nemzetre kiterjedő műveltség-rajz, karakterológia szükségszerűen mindig a romantika, az elfogult, hamis nacionalizmus tudománytalan és manipulált politikai eszközévé vált.[2]

Egy nemzet, egy ország politikai határai közt lakó nép, de az egy nyelvhez tartozó, különböző politikai határok közt élő nép kultúrája nem képezheti a közvetlen néprajzi kutatások tárgyát, melyben a műveltség jelenségeit, közvetlen összefüggéseit, a részekből az egészt, – az etnológiai kutatások alapján kialakított módszerrel jellemezni lehetne. E megállapítás érvényét bizonyítja a gyakorlat is, a magyar néprajzi kutatások eddigi eredményei: csak olyan munkák tudták megmutatni a műveltség különböző részleteinek, részterületeinek szoros összefüggését, melyek egy kisebb népcsoportot választottak ki sokoldalú vizsgálatra. Ez legtöbbször egy falu, – mint Kocs, Harta, Átány, Kemse, Tápé, Mezőkövesd, Áj, Nógrádvarsány,[3]ritkábban egy falucsoport, mint Kászon a Székelyföldön, vagy néprajzi csoport, mint Kalotaszeg, Sárköz.[4]Az úgynevezett néprajzi kismonográfiák, mint az Őrség, Kiskunság, Nagykunság, Jászság, Hajdúság, vagy a csángókról szóló népművészeti összefoglalás már érezteti azt, hogy választott, inkább földrajzi-történeti tájhatárok közt a műveltség korántsem nevezhető egységesnek, melyben a részek mind kölcsönösen összefüggnek és szerves egészet alkotnak.[5]A közvetlen néprajzi gyűjtőmódszer és elmélet egy olyan népcsoportot ismerhet csak meg és jellemezhet mint kulturális egészet, melynek tagjai közt az értékrend azonos, állandóan kicserélődik, egységesül és mindenkire érvényesen megfogalmazható. Az így vizsgálható népcsoport lehet egyetlen falu,de gyakran ennél nagyobb is, elsősorban nem térbeli egység, hanem összetartozó, egymást ismerő, egymást ,,mi"-ként felfogó és kiegészítő emberek közössége, mely képes minden tekintetben, – számszerűleg és testileg is megújulni, vagyis összeházasodási egység is.[6]

Módosítás dátuma: 2017. május 24. szerda, 05:58 Bővebben...
 

A birkalábperzselő nyárs

E-mail Nyomtatás PDF

A birkalábperzselő nyárs

Egy sajátos nagykunsági tárgy és egy ételkészítési mód keleti kapcsolatai

Ez elment vadászni,

ez megfogta,

ez megnyúzta,

ez megsütötte,

ez az icike-picike

mind megette.

Engedtessék meg nekem, hogy e látszólag nem ide tartozó, kisgyermekkel való játék felidézésének értelmét megmagyarázzam! Majd ötven éve kerültem a szolnoki Damjanich János Múzeumba, s ebből több mint negyven évet szolgáltam. Ami eredményt elértem azt a múzeumnak, kollégáimnak, az itt uralkodó családias és baráti légkörnek is köszönhetem. Látni fogjuk, s ennek az előadásból ki kell bontakoznia, hogy mint épülnek egymásra, mint kapcsolódnak össze kutatási eredmények, miként segítik egymást baráti légkörben az egymásra épülő, egyénileg elért apró megfigyelések, részeredmények, s miként juthatunk el figyelemre méltó, jelentős felfedezésekhez. Választott témámat ugyanis jelentősnek kell tekintenem, hiszen ritkán sikerül olyan kulturális jelenséget találnia néprajzosnak, amely megbízhatóan több száz év előtti jelenségeket, tárgyakat, hiedelmeket kapcsolhat össze. A jászokkal kapcsolatban nemrég sikerült egy oszét (kaukázusi) ételnek, a dzükkának (sajtból vagy tejfelből és lisztből sütött étel) a Jászságban élő ma is készített változatát ekként összekapcsolni, vagy a kunoknál (jászoknál is) még a XX. században is használt legénybotot elődjével, a csillag alakú buzogánnyal azonosítani. Most egy ilyen tárgyat, ételkészítési módot, eljárást mutatunk be ismét, a birkalábperzselő nyársat, s annak használatát, illetve a vele összefüggő ételkészítési eljárást. A tárgyakat (6 nyársat) Túrkevén 1971-ben gyűjtöttem, s azok a túrkevei Finta Múzeum gyűjteményébe kerültek.[1] Jelentőségük felismeréséhez, használatának pontos leírásához, s egy egyelőre végsőnek tűnő megállapítás kimondásához számtalan kolléga vagy inkább barát megfigyelése, részeredményeinek összekapcsolása vezetett el. Györffy Lajos, Kaposvári Gyula, Csalog Zsolt, Hagymási Sándor, Papi Lajos, Várhelyi Lajos, Bellon Tibor, Kunkovács László, Szabó István és sokan mások. Most én teszek egy időre pontot a sor végére, én vagyok az icike-picike, aki mind megette, azaz összefoglalja az eredményt.

Módosítás dátuma: 2014. február 26. szerda, 16:27 Bővebben...
 

Nyugat-baranyai német telepesek történeti-néprajzi kérdései a levéltári források tükrében

E-mail Nyomtatás PDF

Nyugat-baranyai német telepesek történeti-néprajzi kérdései a levéltári források tükrében

A 18. században Magyarországra és Kelet-Európa más tájaira bevándorolt német telepesek sajátos vizsgálatot tesznek lehetővé, mivel Európa két különböző fejlődésű területének képviselői kerültek egymás mellé mindennapos életközeibe. E telepítések nélkül az eltérő fejlődés folytán eltérő értékrendben gondolkodó parasztokat széles határzónák, átmeneti területek és politikai határok választották el egymástól, és semmiképpen sem került volna sor e két világ ilyen szembeállítására. Sok tekintetben Kelet-Európa a nyugat-európai fejlődésnek egy korábbi állapotát tartotta fenn, a telepesek így saját múltjukkal is találkoztak új hazájukban.

Két eltérő műveltség találkozásakor a szükségszerű együttélés ellentmondásos következményekkel jár: egyrészt a két kultúra egymásrahatása következtében az egyik átformálja a másikat, de közben maga is változik, közeledik a másikhoz, nemritkán a kettő összefonódásából egy új, harmadik jön létre. Ezt a folyamatot és jelenséget nevezzük akkulturációnak. Kevesebb figyelmet szenteltünk egy másik jelenségnek: a két, egymással kapcsolatba került műveltség kihívást is jelent egymás számára, ennek következménye lehet az is, hogy egyik vagy másik, esetleg mindkettő értékrendjét tudatosan hangsúlyozza, még végletesebben fogalmazza meg mintegy ezzel védekezve a feloldódás, a beolvadás ellen. Az a fél, mely az új környezethez, a másik félhez való alkalmazkodásban, a másik fél sajátságainak, „gyengéinek" kihasználására eredményes „stratégiát" fejlesztett ki, azokat az értékrendben is megnyilvánuló magatartásformákat hangsúlyozza, azokat építi és alakítja tovább, egyre határozottabban és szélsőségesen, melyek célravezető voltáról már meggyőződhetett. A kultúra által meghatározott magatartás az élet minden területén megnyilvánulhat és így különféle történeti forrásokban tükröződhet: a gazdaságtörténeti adatokat szolgáltató adó-összeírásokban és testamentumokban, a népmozgalomra fényt vető világi és egyházi lélek- és családösszeírásokban, születési, házassági és halálozási anyakönyvekben, a népesség egészségi helyzetére rávilágító katonai sorozási jegyzőkönyvekben, a településekről tájékoztatást adó egykori térképeken és helynevekben, az erkölcsökre, közbiztonságra utaló büntetőperekben, a viseletet bemutató köröző levelekben, közigazgatási és gazdasági rendeletekben és intézkedésekben. Ezzel röviden fel is soroltam a legfontosabb levéltári forráscsoportokat, melyek segítségével a német telepesek műveltségére, jellegzetes „stratégiájára" kaphatunk adatokat –szembe állítva a velük együttélő magyar és délszláv népcsoportok ugyanezekből a forrásokból kiszűrhető műveltségi sajátságait– abból a korból, mely már a jellegzetes néprajzi módszerrel, a szájhagyomány és megfigyelések feljegyzésével alig kutatható. Nem jelenti ez azt, hogy a szájhagyományt nem lenne továbbra is érdemes a megtelepedésre és az azt követő időkre is faggatni, gyűjteni, hiszen a történeti szájhagyomány még korábbi időkre is visszanyúlhat. Sok is még a teendőnk ebben a tekintetben, de azt is tudnunk kell, hogy az emlékezést, a hagyományt is befolyásolja a műveltség,a pillanatnyi értékrend,s így gyakran a múltba vetődik az is, ami későbbi fejlemény, ami csak később lett valóság és tény. Éppen a német telepesek történetével, néprajzával foglalkozó kutatások sokszor estek ebbe a hibába.

Módosítás dátuma: 2017. február 12. vasárnap, 11:40 Bővebben...
 

„Rablókkali találkozás" – Juhász Mihály németi plébános feljegyzései Gelencsér Józsiról, a nevezetes somogyi rablóról

E-mail Nyomtatás PDF

„Rablókkali találkozás" – Juhász Mihály németi plébános feljegyzései Gelencsér Józsiról, a nevezetes somogyi rablóról

„Habent sua fata libelli" – a könyveknek is meg van a maguk sorsa. Juhász Mihály plébános, a németi katolikus egyházközség kiérdemesült lelkipásztora 1870. október 31-én, 15 évi szakadatlan szolgálat után nyugalomba vonult. Azaz, mégsem teljes nyugalomba, hiszen ekkor kezdte meg régóta tervezett, 1875-ig tartó, szinte valamennyi európai országot érintő körutazását. Egy nemrég előkerült, naplószerűen vezetett vaskos kéziratos kötet őrzi ennek az utazásnak az emlékét, mely napló utolsó sorait 1875. szeptember 30-án vetette papírra Budapesten. A barna papírkötésű könyv a használtcikk piacon bukkant fel, és onnét került magántulajdonba.[1]A korabeli európai nagyvárosokat egy vidéki pap szemszögéből bemutató érdekes beszámolók mellett, a kötet végén, a 345-384. oldalakon számunkra rendkívüli értékkel bíró feljegyzéseket találhatunk. Juhász Mihály 1855-ig a Baranya megyei Bogdása, majd 1855-1870 között az ugyancsak Baranya megyei Németi (ma Szalánta része) község plébánosa volt. Életében valószínűleg igen mély nyomot hagyott az akkori idők egyik legrettegettebb somogyi rablóvezérével, Gelencsér Jóskával és bandájával történt találkozása. Oly annyira, hogy a leírtakat – az első oldalon található bejegyzés szerint – vélhetőleg csak legbensőbb barátai ismerhették meg, sőt, a naplóban sem találhatunk utalást a szerző személyére![2]

Környékünket illetően a néprajzkutatás eddig igen kevés figyelmet szentelt a rablók – betyárok – szegénylegények körül kialakult, számos legenda forrásává vált történetek és események összegyűjtésének, valósághű feldolgozásának.[3]A betyárok alakját és tetteit sokszor csak a folklór „görbe tükrén" keresztül - a nép ajkán elterjedt eufernizáló, romantizáló költeményekből és elbeszélésekből ismerjük. A paupers celeratus, azaz a híres szegény lator, mint társadalmi igazságszolgáltató ideológiája egészen Robin Hoodíg visszavezethető, akinek ponyvája a 16. században lett népszerű Európában.[4]

A középkori latorköltészet még félnivaló, veszedelmes alakként ábrázolta a szökött katonákat, bujdosó, fosztogató rablókat. A nemzeti nyelvű irodalmak kibontakozásának valamint a rokokó, a szentimentalizmus és a hősköltészet térnyerésének köszönhetően a latrok, betyárok alakja egyre inkább zsánerfigura lesz, akikről a folklór romantikus, heroizáló hangon szól.

Magyarországon a török hódoltság és a Rákóczi szabadságharc után nőtt meg nagyon a betyárrá lett szegénylegények száma. A korábban fegyverforgatásból élt, földet sohasem művelő, nincstelenné, földönfutóvá lett vitézek közül sokan adták fejüket erre az életformára. A szökött katonák és a kicsapott pásztorok számára pedig nem volt más lehetőség, mint hogy bandákba verődve, fosztogató bűnözők módjára éljenek. A nép természetesen továbbra is félt ezektől az emberektől, s az első kézből való, helyi történetek bizony elítélő hangon szólnak a betyárok tetteiről. A szájról szájra terjedő, nem első kézből való betyárhistóriák azonban, melyek távolabbi eseményről tudósítanak, már népi hősként és igazságosztóként beszélnek a betyárról, aki csak a gazdagot bünteti meg, és a szegények igazáért harcol. Az emberek bámulják, idealizálják a betyárt, aki nagy tetteket visz véghez, és nem talál legyőzőre, csupán árulás útján tudják – ha tudják – elfogni. Több történet szól a megyehatáron épült csárdákról, s az ott mulató betyárról, akit a megyebéli pandúrok nem foghatnak el, mert az ő asztala már a megyébe esik. Csárdásokról, orgazdákról, betyárokról és pandúrokról szól jelen közlésünk is, ragaszkodva a tényekhez, a puszta igazsághoz.

Bővebben...
 

A szeretet apostola. Szekuláris zarándoklatok és sztárkultusz a poszt-szocialista Magyarországon

E-mail Nyomtatás PDF

A szeretet apostola

Szekuláris zarándoklatok és sztárkultusz a poszt-szocialista Magyarországon.[1]

„Jézus bement (Isten) templomába és kiűzte azokat,
akik a templomban adtak-vettek,
a pénzváltók asztalait és a
galambárusok padjait pedig fölforgatta.
Írva van, kiáltotta:
Az én házam az imádság háza,
ti pedig rablóbarlanggá tettétek.”
(Máté 21, 12-14.)
„Valójában nincs teljesen profán létezés.
A profán élet mellet döntő embernek,
bármennyire is deszakralizálja a világot,
sohasem sikerül teljesen megszabadulnia
a vallásos viselkedéstől”
(Mircea Eliade)

1. Bevezető

Dolgozatom Zámbó Jimmyről, a magyar közvéleményt élesen megosztó – egyesekből féktelen rajongást, másokból gyökeres elutasítást kiváltó - énekesről és a köré kiépülő „szekuláris” zarándoklatokról szól.[2] Célom, hogy Zámbó kultuszán keresztül megvizsgáljam, hogy a sztárkultusz napjainkban a vallásosság egyik ágaként funkcionál-e? Vajon eszközkészletét, megnyilvánulási formáit a kereszténységből eredeztethetjük-e? Dolgozatom az elméleti irodalom mellett két „pillérre” épül. Egyrészt elengedhetetlen volt az elektronikus és írott (bulvár) médiumok forrásanyagának elemzése, másrészt személyes gyűjtéseken, melyeket az énekes csepeli sírjánál készítettem a temetés napján illetve a halál évfordulóin valamint halottak napja alkalmából.[3]

Zámbó Jimmy 2001. január 2-án, hajnalban szerencsétlen körülmények közt lelte halálát. A tragikus esemény után spontán módon rajongók özönlöttek házához, temetése pedig az országos kereskedelmi médiumoknak köszönhetően a 21. század első közösségi (gyász)eseményévé vált Magyarországon. Sírjához napjainkban is folyamatosan zarándokolnak rajongói.

Módosítás dátuma: 2017. május 02. kedd, 06:25 Bővebben...
 

Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905. Május

E-mail Nyomtatás PDF

Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905.

Május

„Kimegyen az ember az ő munkájára

és az ő dolgára mind estvéig.”

(CIV Zsoltár 23.)

Ime, itt van az esztendő legszebb hónapja, zöldbe, virágba borulva minden erdőn, mezőn, mintha csak a természet nászát ülné. Hej, de hát e szép hónap sokszor keserűvé válik a szegény gazdára, mert már ilyenkor gyakran jelentkezik egyik legnagyobb ellensége, a jégeső, a mely pár percz alatt semmivé teszi az ember legszebb reményeit.

De hát mint mindenütt, úgy különösen itt is az a fődolog, hogy az ember ne essék kétségbe, ne veszítse el a fejét, s ne panaszszal vagy zúgolódással töltse haszontalanul az időt, hanem hamarjában meggondolván magát, lásson mielőbb munkához s a mennyire lehet, igyekezzék a szenvedett kárt pótolni, ha már egyébként nem, legalább úgy, hogy  veszett fejszének a nyele forduljon, a mi még mindig jobb a semminél.

Szóval szerencsétlenség esetén nem siránkozni, nem káromkodni kell az életrevaló okos embernek, hanem a csorbát a lehetőség szerint kiköszörülni igyekezni.

Ház és udvar. A szükséges tatarozásokat folytatjuk. Az ólakat gondosan kitisztogatjuk, kimeszeljük.

Szántóföld, rét, legelő.  Ha a föld cserepesedésre hajlandó, a kelő kukoriczát és burgonyát igen könnyű fogassal megjáratjuk. Az őszieket, -ha szüksége mutatkozik- konkolyoztassuk, a megdőléssel fenyegető kövér vetéseket óvatosan sásoljuk meg, a tavasziak aczatolásáról se feledkezzünk meg. A luczernát, lóherét szénának vágjuk, mihelyt virágjukat hányni kezdik. Az ugarföldeket szánthatjuk. A takarmánynak lekaszált őszi-rozs helyére, -ha földünk jó erőben van,- csalamádét, kölest vagy muhart vethetünk.

Jószágtartás. Minthogy immár a zöldtakarmánynyal való etetés megkezdődött, a here és luczerna etetésénél nagyon vigyázzunk, nehogy az állatok harmatos vagy ázott takarmányt kapjanak, vagy etetés után azonnal igyanak, mert ennek felfúvódás lenne a vége. A trokárt[1] minden eshetőségre való tekintettel mégis mindig kéznél tartsuk. Választott borjúval ne etessünk zöld takarmányt, mert az könnyen hasmenést vagy egyéb gyomorbajt okozhat, a melytől az állat leromlik A malaczokat 8-10 hetes korukban elválasztjuk és már előbb rákapatjuk egy kevés zúzott árpára vagy zabra, hogy a választást meg ne sínyeljék, mert a satnya malaczból sohase lesz többet szép disznó. A meleg idő beálltával friss vízről, fürdőről és zöldtakarmányról gondoskodjuk a sertések számára. Az ivóvizbe egy kevés sósavat keverhetünk. A csikóknak legyen elegendő futkározó helyük, mert csak így fejlődik a tüdő, aczélosodik a láb. A heréléseket a hol kell, végezzük még a nagy melegek beállta és a legyek mutatkozása előtt.

Bővebben...
 

„Túlélő hősök” és születő hősök. A kortárs hőskultusz diszkrepanciái

E-mail Nyomtatás PDF

„Túlélő hősök” és születő hősök

A kortárs hőskultusz diszkrepanciái

1. kép „Megmaradt annak, ami volt. Egyszeri embernek.” Fotó: (www.mti.hu)A posztkommunista Közép-Kelet Európa hőskultuszát elemezve szembetűnő ambivalenciákkal találkozhatunk. Bár a régibb történelem, a középkor, romantika kora, hőseinek kultusza stabilnak látszik, a közelmúlt történelmi hősei sokszor nem tudtak sikeresen össztársadalmi megítélést tükröző, valódi nemzeti hősökké válni.[1] A jelenség legfőbb oka, hogy a régióban a nemzeti hősök kánonja a gyakori politikai rendszerváltozásokkal együtt alakult át. A kollektív emlékezet felülről kényszerített fluktuációi átalakították a hősök panteonját is. Egyes hősöket háttérbe szorított vagy felejtésre ítélt, másokat megtartott, de melléjük minden esetben új hősöket emelt fel. A tömeges hősteremtés legeklatánsabb példáját a kommunista-szocialista rezsimek szolgáltatták, lokális, nemzeti- és nemzetek feletti kreált hőseikkel. A rendszer bukásával ezek döntő többsége megrázkódtatás nélkül merült el a felejtésben, igazolva azt, amit a hőskultusz kutatásában régóta tudunk, és megjelenik Boorstin elméletében is, ami szerint "megteremthetjük a hírnevet és - habár jelentős anyagi ráfordítással, de - híressé tehetünk egy-egy személyt, de nem tehetjük őket naggyá. Létrehozhatunk sztárokat, de soha nem tudunk hőst kreálni. Mára már majdnem elfelejtettük, de minden hős önmaga által vált hőssé.”[2]

Furcsa helyzet akkor áll elő, amikor azt vesszük észre, hogy egyes szocialista hősök nem tűntek el társaikkal egyetemben, hanem megmaradtak népszerűnek és anakronisztikusan hirdetik egy letűnt kor szellemét egy olyan új korban, mely alapvetően szemben áll és elutasítja a „túlélő hős” ikonja mögötti szimbolikus tartalmat. Jó példát szolgáltat erre Jozip Bros Tito és Kádár János alakja. Tanulmányom célja annak bemutatása, hogy milyen okok magyarázzák a „túlélő hősök” kultuszának fennmaradását, milyen megnyilvánulásai vannak ennek az anakronisztikus kultusznak, illetve mindez mennyiben akadályozza az új hősök felemelkedését? Miért és hogyan születnek az új hősök, milyen diszkrepanciák kísérik kultuszuk meggyökerezését?[3] A tanulmány téziseit Kádár János és Nagy Imre magyarországi kultuszán keresztül kívánom szemléltetni.

A „túlélő hős”: Kádár János

Közhely, hogy hősök mindig is voltak, vannak és lesznek. A hősök keletkezésére alapvetően kétféle magyarázat szolgálhat. Egyrészt eredhetnek egyfajta pszichés szükségletből, mely az emberi elme működésének sajátosságaként fogható fel, valamint elősegítheti a társadalmi-, gazdasági-, kulturális kánon alapvető megrendülése, megváltozása, így elsősorban a forradalmak, háborúk. Nagy Imre és Kádár János politikai pályafutásának legfontosabb állomása az 1956-os forradalom és szabadságharc volt, ám míg egyikük számára ez a véget jelentette, másiknak a kezdetet 32 évig tartó, ambivalens értékelésű regnálásához. Kádár megítélése a közvéleményben e három évtized alatt jelentős változáson ment keresztül. A forradalmi események után közvetlenül a népesség többsége a kommunista diktatúra továbbvivőjeként tekintett rá, majd bűne, a forradalom vérbe fojtása sokak szemében feledésbe merült. Ahogy Voigt is megfogalmazta, „a századunk hetvenes éveiben bekövetkező »kádári« konszolidációt ezerszer hasonlították az 1867-es kiegyezéshez; magát az 1956-ban az oroszokhoz futó párttitkárt, akit élete vége felé viszont az ország lakosságának jelentős része már »atyjaként« tisztelt, egyenesen az élemedett uralkodóhoz, Ferenc Józsefhez. Éppen ma a nosztalgia aranyozza be a régi önkényuralmak érdességeit.”[4] Ez a megítélésben bekövetkező változás köszönhető volt az egykori szocialista blokkon belül mesterségesen fenntartott viszonylagos jólétnek és kiszámíthatóságnak valamint az 1956-os eseményekkel kapcsolatban alkalmazott tudatos felejtéspolitikának.

Módosítás dátuma: 2017. május 01. hétfő, 08:09 Bővebben...
 

Április 30.- Sienai Szent Katalin napja

E-mail Nyomtatás PDF

Április 30.

Sienai Szent Katalin napja

Katalin, vagyis Sienai Szent Katalin (1347-1380), a dominikánusok harmadrendjének tagja, a középkor egyik legnagyobb hatású női szentje volt, aki Nagy Lajos királyunkkal is levelezett.

Hatása a katolikus egyházban vitathatatlan. Bár írástudatlan volt, mégis számos levelet és tanítást hagyott az utókorra. Különösen jelentős szerepet játszott a pápaság avignoni fogságának lezárásában, az épp akkoriban kezdődő nagy nyugati egyházszakadás idején pedig az egyház megosztottsága ellen küzdött. A szakadást Krisztus testén tátongó sebnek tekintette, melyre elsősorban nem az egyházpolitikai tárgyalások a gyógyír, hanem a megtérés, a lelkiélet és a szeretet gyakorlása. II. Pius pápa 1461-ben szentté avatta, II. János Pál pápa pedig 1999-ben Európa egyik védőszentjévé nyilvánította.  

Legendája szerint Krisztus őt is eljegyezte, mint alexandriai védőszentjét, sőt szívet cserélt vele, és sebeinek hordozására (stigma) találta méltónak. Élettörténetének, legendájának magyar változata (Szénabeli dicsőséges apáca szűz Szent Katerina asszonynak ő élete) az Érdy- és az Érsekújvári-kódexben olvasható:

Módosítás dátuma: 2017. március 25. szombat, 08:29 Bővebben...
 

Újszászi kártyások

E-mail Nyomtatás PDF

Újszászi kártyások

A kártyázás a szabadidő eltöltésének egy formája, kellemes társasági szórakozás. De mint három évszázad hazai történései igazolják, a kártyával űzött szerencsejáték egyfajta szenvedélybetegség, egzisztenciaromboló, párbajokhoz, sőt öngyilkossághoz vezető tevékenység is lehet. A kártyajátékok legkorábbi említését egyházi- és világi játéktilalmakban találjuk meg Európa-szerte már a XIV. században. Magyarországon Mária Terézia óta nevük szerint is tiltják a szerencsejátékokat: ferblit, fáraót, nasivasit és huszonegyet. A társasági kártyázást - így az alsóst, whistet, tarokkot és preferánszot - megtűrte a mindenkori hatalom, sőt a társadalom minden rétege lelkesen játszotta. Nemes emberek, hivatalnokok, kisgyermekek, polgárok, katonák, diákok, utazók, asszonyok keverték a lapokat, és a gyakran éjszakába nyúló hangos kártyacsaták nyomot hagytak a szépirodalomban is. Jókai Mór alakjai gyakran kártyáznak, maga a szerző is napi rendszerességgel fordult meg a pesti Lloyd klub kártyaszobájában Tisza Kálmán miniszterelnök és Sváb Károly tarokkpartnereként. Jókai írta a Szomaházy István által szerkesztett Kártya-codex néhány fejezetét is. A „boldog békeidők" kártyalázának látványa a kor másik jeles krónikását, Mikszáth Kálmánt is megszólalásra késztette. A korjellemző polgári filozófiát hősével mondatta ki: „csak egészség legyen és egy kis tűrhető kártyajárás." Máshol pedig egyenesen a magyar középosztály hanyatlásának okaként nevezi meg az asszonyt, a lovat és a kártyát.

Újszászon is kártyáztak az emberek. Legtöbbjüknek ártatlan, vasárnap délutáni szórakozás volt a játék családi-baráti körben, ahol a tét bab vagy dió, legfeljebb aprópénz volt. A mérhetetlen szegénységben az ördög bibliája nagyobb károkat úgysem okozhatott volna. A játék színterei lettek még a falusi vendéglátóhelyek. A korcsmákban és vendéglőkben kártyát is tartottak, többnyire magyar kártyát a játékhoz tartozó kis palatáblával és krétával. Százhúsz éve még cikkeztek a napilapok arról, hogy hamiskártyások fosztogatták a Cegléd-Abony-Szolnok, illetve a Rákos-Újszász-Szolnok vasútvonal utazóközönségét. Sokan a mai napig megfeledkeznek a kártyások első számú törvényéről: idegenekkel ne ülj le (pénzre) kártyázni. A szegény ember az urak által megunt, viseltes kártyákkal játszott, izzadságos munkával megkeresett pénzét nem Piatnik kártyagyáros zsebébe tömködte. (Az 1930-as években egy csomag magyar kártyát 2 pengőért árult a trafikos. Ebből 1 pengő jövedéki adóként az államkincstárba került. A mezőgazdaságban dolgozók napszáma ebben az időben 1 pengő körül volt.)

Bővebben...
 

Esszé a magyar pálinkáról

E-mail Nyomtatás PDF

Esszé a magyar pálinkáról

Hivatalosan bejelntett gyári pálinkafőző, Szolnok, 2017. Benedek Csaba felvételeAkárki megmondja, hogy a magyar nép alapvetően borfogyasztó. Ezt mutatja a legfrissebb mentalitás-kutatás is. A bor a magyarosnak tartott italok között és a kedvenc italok között is az első helyen van. Ám a magyarosnak tartott italok sorrendjében a második helyen már a pálinka áll – igaz, a kedvenc italok között csak a 12. helyet foglalja el. (Kapitány Ágnes - Kapitány Gábor: Magyarság-szimbólumok. Bp., 1999. 34.) A égetett szeszes italok fogyasztását mutató statisztikák azt jelzik, hogy pálinkafogyasztásban a magyarság sokszor az élre tört (igaz, a statisztikákra nem mindenkor lehet hagyatkozni).

A „pálinkázó magyarról" kialakított kép tehát összetett. A magyar ember leginkább reggel iszik pálinkát. A reggeli pálinkaivás szokása a Pálinkás jó reggelt! köszönésben is megőrződött. Egy „bölcs" mondás szerint: Reggel a bor alszik, nem szabad fölébreszteni, pálinkát kell inni. Egy városi szólás úgy tartja, hogy a pálinka folyékony nagykabát és tisztítja a fogakat is. A reggeli és a nehéz fizikai munka közben fogyasztott pálinka mögött az a hiedelem áll, hogy a pálinka adja az erőt.

Nem tudjuk, hogy a magyarság mikor ismerkedett meg az égetett szeszes italokkal. Adam Maurizio, a legnagyobb pálinkakutató szerint az arab tudósok fedezték fel a modern lepárlást, ám előttük Európában már a kelták, a görögök és a rómaiak is ismerték s szeszkészítést. Skóciában 1170-ben gabonapálinkát pároltak.

Magyarországon a 14. században, Károly Róbert király feleségével kapcsolatban emlegetik az aqua vitae reginae Hungariae-t, azaz az élet vizét, amellyel köszvényes fájdalmait enyhítette. Az első írásos följegyzés tehát az égetett szeszt mint gyógyszert mutatja be. 1438-ban Bártfa városában az égettborfőző üstök mellett dolgozókról tesznek említést - itt tehát már szó van a borból párolt szeszről: az égettborról. Ez tehát valamilyen konyakféleség lehetett. Comenius Orbis pictus című munkájában a sernevelőház ábráján egy lepárlókészülék is fölfedezhető. Az égetett szeszes italokra vonatkozik a korai égettbor kifejezésünk. A pálinka szavunk frissebb: a szláv, azonbelül szlovák eredetű szó első írásos előfordulását 1630-ra teszik a nyelvészek, de magam korábbi adatokat is találtam, s ezek be is kerültek az újabb szótárakba. A kérdés azonban nyitott: ha már korábban létezett a latin akovita, a magyar égettbor, akkor miért volt szükség a szláv eredetű pálinka szóra? Talán azért, mert újfajta, északi hatást mutató gabona-alapanyagú égetett szeszt (párlatot) érthettek rajta. Amely később az összes égetett szeszes italra, a gyümölcs alapanyagúra is vonatkozott. Akovita néven még a 20. században is forgalmaztak szeszt; az égettbor szó Erdélyben napjainkig fennmaradt - de a lepárolt szesz általános neve ma már szinte mindenütt: pálinka.

Módosítás dátuma: 2017. február 06. hétfő, 17:33 Bővebben...
 

Nagyszombaton

E-mail Nyomtatás PDF

Nagyszombaton

            A konyha felől nagyon ismerős, de nagyon szokatlan illatot hozott a szél. Ott bent –tagadhatatlanul- sonkát főztek. Igazi húsvéti szag terjengett az udvaron. A kemencében kalács sült s szaga elvegyült a főlő sonka fűszeres illatával.

            -Nagyszombat van!- gondolta Ágnes és megállt egy pillanatra. –Nagyszombat! Ilyen szag csak húsvét előtt van.– Egészen megilletődött ettől a megállapítástól, pedig már egy hete készülődtek Márival, hogy elmennek a feltámadásra. […]

Ágnes bement a szobába. A sonka szaga ide is utána lopakodott, de nem bánta. Kinyitotta az ablakot és elnézte a kék eget, azután lassan öltözködni kezdett. Ma nem akart többet dolgozni, nagyszombat volt…

            Délután négy óra körül elindultak Szentbék felé. Lassan, megfontoltan lépegettek, nem volt sietős a dolguk, hiszen a feltámadást nem lehet megkezdeni, míg haza nem hajtott a csordás, meg a kanász. Meg-megálltak a szomszédok földjénél, megnézték, megdícsérték, vagy ócsárolták, ahogy éppen megérdemelte.

            Alkonyodott már, amikor beértek a faluba. A házak fehérre meszelve, ünnepi díszben várták a húsvétot. A kiskertekben nyilott a lila jácint, meg a nárcisz s illatukba itt is sonka-, meg kalácsszag vegyült. A fiatal asszonyok, leányok feltürt szoknyával iparkodtak végleg kiszépíteni az utcát, ami nem volt egészen felesleges igyekezet tőlük, mert hiszen pár pillanattal előbb haladt el az utcán a tehéncsorda, meg a sertésfalka. A házacskák kéménye ég felé küldte füstjét, s a füst fekete szalagja beléolvadt az alkonyat nagy szürkeségébe.

            Azután megindult a feltámadási körmenet. Ágnes ott ment a nép között és énekelte: -Feltámadt Krisztus e napon. Alleluja, hála légyen az Istennek…

A lelke végtelen békességgel telt meg. – Alleluja, hála légyen az Istennek! –mondta az ajka, a szíve, minden sejtje, vérének minden cseppje. – Alleluja, alleluja…”

Részlet Pálosy Éva: A földnek teremni kell című regényéből. Élet regények. A Szent István-Társulat kiadása. Budapest, 1935.66-68.

Módosítás dátuma: 2014. április 19. szombat, 07:58
 

Kőkányulás, likbavágás és a görgőzés

E-mail Nyomtatás PDF

Kőkányulás, likbavágás és a görgőzés

A gyermekvilágot egy olyan közöttünk élő kis társadalmi rétegnek foghatjuk fel, melynek közösségi életét a játék törvényei szabályozzák. A játékok fő mozgató erejének a felnőtt életre való készülődést tekinthetjük, tehát igen fontos társadalmi és lélektani szerepük van. A testi és szellemi adottságok folytonos gyakorlása, fejlesztése mellett megnyilvánul ugyanis a törekvés önálló közösségek kialakítására is. A gyermekek fejlődő szervezete kiválasztja és felhasználja a környezet adottságait képességei (érzékszervek, erő, ügyesség, alkotó hajlamok) fejlesztésére, ugyanakkor hatalmas ütemben fejlődik a társas élet kialakítása is. A barátkozás, vetélkedés, közösségi érzés, a morális és esztétikai érzék fejlesztése mellett fontos a szabálytudat kialakulása is.
A gyermekek leggyakrabban önellátóak, eszközeiket maguk készítik az őket körülvevő emberi- és természeti környezetből: elhasznált munkaeszközökből, csontból, sárból, homokból vagy növények különféle részeiből. Így természetes, hogy a húsvéti hímes tojások is a játék részeivé váltak, melyet Fekete István írt le egyik elbeszélésében.
„Tudod-e, mi a kőkányulás? Hát a likbavágás , hát a görgőzés?
 Ha mindezt nem tudod, keveset tudsz, és el se tudod képzelni, hogy a templomban is lehet verekedni bűntelenül, sőt büntetlenül, ha – nem veszik észre. De nem veszik észre, mert a verekedés az orgona mögött történik, lehetőleg csendben, és nem látja senki, legfeljebb az Égiek, akik szemet hunynak a leszakadt gombok és zsebek hiányosságain, mert verekedő ifjainkat a harangozás körüli szent buzgalom hevíti.

Módosítás dátuma: 2012. április 07. szombat, 08:31 Bővebben...
 

Újszászi halmok

E-mail Nyomtatás PDF

Újszászi halmok

Régi térképeket böngészve érdekes helynevekre, korabeli vízügyi, domborzati, közlekedési viszonyokra bukkanhat a szemlélő. A gyakran csak idős emberek elbeszéléseiben emlegetett nevek és fogalmak is hosszas utánjárásra, kutakodásra késztetnek. Így jártam akkor, amikor Újszász rendezési tervében a külterületen található halmokról olvastam a következő sorokat:

„Az alföldi táj jellegzetes tájképi, kultúrtörténeti és természetvédelmi értékei a kunhalmok. Múlt századi térképek és helyi elnevezések szerint korábban Újszász közigazgatási területén több halom lehetett, Dr. Tóth Albert 1989. évi térségi vizsgálata nyomán már csak 3 halmot írt le, ezek:

1. Cigány-halom (89 m): Tipikus határhalom Újszász és Tápiógyörgye (Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megye) határán, a belterülettől nyugatra. Környezete sziki legelő és telepített – zömében tölgyes – erdő. Az alacsony, lapos halom mellett határárok húzódik, csúcsán magassági jegy. A halom teljes felszínét sziki legelő borítja. Újabb megfigyelések szerint itt löszpusztai maradványfajokat, így taréjos búzafüvet találtak.

2.Dinnyés-halom (94 m): A belterülettől DNY-i irányban, a Nagy-rózsás nevű határrészen fekszik, enyhén hullámos felszínű szántóterületen. E halom a hajdani Tápió-völgyet kísérő árvízmentes homokhát-vonulat megmagasított része. Lábáig szántott, felszínét akácsor és teljesen degradált gyep borítja. Csúcsán magassági jegy.

3. Hosszúháti-halom (98 m): A belterülettől DNY-i irányban 2 km-re, a Hosszúháti-tanyák határrészen fekszik. Ez az elnevezés utal a hajdani Tápió-völgyet kísérő homokhát vonulatra, ami a halom alapját is képezi. A halmot fiatal telepített elegyes erdő borítja, csúcsán magassági jegy. A halom lábánál homokbánya. A homokbánya oldalában partifecske telep van, ahol gyurgyalagot is megfigyeltek. (E fokozottan védett madárfaj eszmei értéke 100 000 Ft.)"

Bővebben...
 

Ünneplő székelyek. A húsvéti ünnepkörrel kapcsolatos szokások

E-mail Nyomtatás PDF

Ünneplő székelyek.

Adatok a székelység vallásos néprajzához.

A húsvéti ünnepkörrel kapcsolatos szokások

A nagyböjti szentidö elmélyíti a csíki székely lelkét. Régebben ezt az időt a csíksomlyói misztériumok tették kegyelmekben még gazdagabbá a székelység számára. (Határőr I. 10—12.*) Bár ezek tudós ferencrendi atyák szerzeményei, gondolatmenetükben, nyelvezetükben sokat ellestek a néptől. Ezért is voltak oly népszerűek.

Farsang temetése.[1] Csíkban a nagyböjti időt a farsang teme­tése vezeti be. Csíkdelnén ekkor mondják: „Aló farsang búcsúzzál, káposztalé tartozzál!” Csíkszentmihályon és Ajnádon egy embert felöltöztetnek bő ingbe és alsónadrágba. Az öltözet ráncait szalmá­val töltik ki. Az így elkészített bábszerű embert felteszik egy sze­kérre és végighordozzák a falun, közben szalmát gyűjtenek. A me­zőre érve, a bábembert a gyűjtött szalmába helyezik és a szalmát meggyújtják. Ekkor az áldozat kiugrik a szalmából és egy rögtön­zött beszédet mond arról, hogy Cibere vajda (a nagyböjt jel­képe) ma vette át az uralmat Konc királytól (a Farsang megszemélyesítője). A farsang eltemetése után egy gazda a jelenlevőket megtiszteli egy dészű pálinkával.

Csíkban a böjtöt még ma is szigorúan tartják. Sokan a húst csak feltámadás után eszik meg. Nagyböjti ételek: aszalt szilva, körteleves délben, vacsorakor pityókasaláta. De előfordul az olajos­káposzta, olajoshagyma, káposztalé pityókával is. Nagypéntek sajá­tos étele az olajoslaposka. Az egész nagyböjtön át általában sötét ruhát viselnek. Naponkint elmondják a fájdalmas olvasót és pénteken a keresztútját. Csíkdelnén esténkint gyűlnek össze egy tisz­teletben álló öreghez és ott végzik a keresztútját. Minden szerdán és szombaton másnál van az imaösszejövetel. Az imát a házigazda vezeti. Utána az egybegyűlteket megkínálja. Nagyböjt jellegzetes ünnepén Mária Hétfájdalmán sokhelyt meggyónnak.

Módosítás dátuma: 2016. március 20. vasárnap, 08:31 Bővebben...
 

Egy kicsiny falu a Börzsöny közepén: SZÜLŐFALUM, PERŐCSÉNY- apró emlékeim a háborútól a hatvanas évekig. 7. A húsvét

E-mail Nyomtatás PDF

Egy kicsiny falu a Börzsöny közepén:  SZÜLŐFALUM, PERŐCSÉNY- apró emlékeim a háborútól a hatvanas évekig.

7. A húsvét

Perőcsényi képeslapA karácsony után, a legszebb, legmagasztosabb és legismertebb ünnep a világon. Régebben még csodálkoztam rajta, de ma már nem szokatlan, hogy talán csak tiszteletből vagy érdekességből, esetleg csak a turistáknak szóló kedveskedésből,  de látni lehet a húsvétot megünnepelni a kedvesen hangoskodó hinduknál éppúgy, mint a szigorúan zárkózott araboknál is. De a legcsodálatosabb húsvétokat mégis csak Perőcsényben tudom elképzelni…

Bár réges-régen volt  - lehet annak már úgy hatvan éve is-,  de a legszebbeket azidőtájt éltem meg. Ma már sokan csak azt hiszik, hogy a mindent ellepő főtt sonka- és kocsonyaszag, no meg a karácsony óta nem látott süteményillatok miatt van a nosztalgiám, de ez egyáltalán nem igaz! Mert Perőcsényben – meg gondolom máshol is, de az engem mit sem érdekel…- a húsvét igazából nagypénteken kezdődött.  Tudom, ez sokaknak egy kicsit furcsa kijelentés, de tudni kell, hogy Perőcsény akkor még 99 %-ban református falu volt, és ennek megfelelően –szerintem saját elgondolása szerint – tartotta a böjti és templomjárási szokásokat is. És eszerint a tényleges böjt csak nevében volt meg, de étkezési szokásokban nem nagyon.  Nem mondom, hogy minden családnál így volt, de akiket én ismertem, ott igen. Nagyon leegyszerűsítve ez annyit jelentett, hogy például nagypénteken nem ettünk húsfélét. Vagy legalábbis délelőtt nem…

Viszont bármilyen hideg is volt, akár nyakigérő szél, szakadó eső vagy hó is lehetett, nagypénteken már pirkadatkor fel kellett kelnünk, és egy szál ingben sietve mentünk a legközelebbi patakig (nekem a Kapa Ágiék kertjében csordogáló jutott), hogy annak lehetőleg a legnagyobb fűzfája alatt elsőnek mosakodhassunk meg, hogy egész életünkben egészségesek és szépek maradjunk. Megszokásból vagy megrögződöttségből, de én még tizenhat éves koromban is elmentem, ha éppen otthon tartózkodtam. Nem tudom miért, de akkor nem szégyelltem magam egy cseppet sem, sőt még büszke is voltam magamra (Istenem, de kár, hogy olyan messze van az a patak, rám férne egy kis lubickolás…).

Szóval a böjtöt már csak azért sem lehetett péntek délutántól tovább tartani, mert úgy estefelére készült el az a csodálatosabbnál csodálatosabb húsvéti kocsonya a rengeteg lerágnivaló csonttal meg ilyesmivel, és hát normális ember az ilyen különleges falatokat nem engedheti kihűlni, hiszen akkor az már csak olyan, mintha meg lenne romolva… Egyébként is, a református vallás igen engedékeny és belátóbb, szinte megelégszik a lelki böjttel is. Lehet ám, hogy csak én tudom így, de ki is tudná ezt másképp, ha éhes szájak sóhajtoznának a finom illatokat érezvén?    

Nagyszombaton már inkább tartottuk a böjtfélét, mert akkor tényleg nem volt nagy evészet, aztán lehet csak azért, hogy a húsvéti locsolóvendégeknek is maradjon valami?!

Persze a húsvéti készülődésnek nemcsak a lányoknál léteztek a maga koreográfiái, a fiúknak is megvoltak a saját tennivalójuk, csak az nem volt annyira publikus.  Mert míg a lányok a tojásfestéssel, a sütemények feltornyozásával és a minél több aprópénz beszerzésével voltak elfoglalva, addig ránk, aprólegényekre a ruháink és cipőink kitisztítása, de főként esztétikai és szerkezeti hibáinak láthatatlanná tétele adta a legtöbbször megoldhatatlan feladatot. Hiszen az ötvenes évek elején legtöbbünknek annyiban különbözött az ünnepi ruhája a hétköznapitól, hogy azt a meglévő egyetlent levetettük arra a pár órára, amíg anyánk megigazította rajta a foltokat, vagy éppen vizeskefével átkefélte az egészet.   Értelemszerűen én csak a magamfajtáról beszélek, mert voltak azért olyanok is, akiknek tényleg futotta ünnepi ruhára. Igaz, ezek között is zömmel olyanok voltak, akiknek már eleve két-három számmal nagyobbat vettek, csak még nem nőtt bele. De a legtöbbnek a nagyobb testvér kinőtt ingén, kabátján csak felvarrták az ujját vagy igen hatékonyan felhajtották a nadrágszárát, és azért imádkoztak, hogy hétfőn essen az eső és be lehessen dugni a gumicsizmába…

Módosítás dátuma: 2014. április 21. hétfő, 06:59 Bővebben...
 

Húsvét

E-mail Nyomtatás PDF

Húsvét

Húsvéti ételszentelés Csíkszenttamáson. 2009. Kovács Dénes felvétele

Húsvét a kereszténység legnagyobb ünnepe, az egyház e napon ünnepli Krisztus feltámadását. Megünnepléséről már a III. századból vannak adataink. Mozgó ünnep, első vasárnapja a tavaszi napéjegyenlőséget (március 21-ét) követő holdtölte után következő első vasárnap (325. a niceai zsinat óta). A húsvéti időszak hamvazószerdával, a nagyböjt első napjával kezdődik, innen származik az ünnep magyar elnevezése is.

A keresztény egyházak szerint „húsvét ünnepének alaphangja az öröm, a hála, a keresztényi diadalérzet, reménység és üdvbizonyosság”. A feltámadást az egyház a nagyszombati feltámadási körmenettel illetve a vasárnap reggeli kis-, majd a délelőtti nagymisével ünnepli. A szertartásokhoz tartozik az étel, a húsvéti bárány megszentelése is; a húsvéti sonka megáldásáról már a X. századból, míg tojásszentelésről a XII. századból vannak adataink. A húsvéti bárány Krisztus véráldozatát jelképezi, míg a tojás az élet megújulását szimbolizálja. A többi étel az egyház szemében nem kapott ilyen tartalmat, de a nagyböjt hivatalos feloldásában minden egyes ételnek része van, mondhatni, az egyház mintegy áldását adja az új, megváltozott jellegű étkezésre.

 

Módosítás dátuma: 2012. április 10. kedd, 12:23 Bővebben...
 

Mit jelenthet a néphagyomány a jövő műveltségében?

E-mail Nyomtatás PDF

Mit jelenthet a néphagyomány a jövő műveltségében?

A néphagyomány értékei iránt egyre nő hazánkban az érdeklődés az ifjúság körében is. Múló, szeszélyes divatáramlatról vagy értékkeresésről van szó? Micsoda értéke lehet a néphagyománynak?

Divatjelenségek esetében nehéz valami mélyebb, sajátos szükséglet kielégítéséről beszélni. Divatot többnyire már kész forma, jelenség teremt, ez kelt vágyat utánzásra az emberekben. A már filmen, képen vagy utcán látott ruha formája, újszerű vonala a vonzó, kelti föl az érdeklődést, a birtoklás vágyát. A néphagyománynak nincsenek ilyen határozott egyedi vonásai, melyek divatot teremthetnek. Az emberekben, különösen a kereső fiatalokban valami vágy, valami kielégítetlenségi érzés támadt föl, amelyre választ, megoldást bizonyos egyszerű, a néphagyományban megtalálható módszerek, formák, cselekedetek kínálnak. Elsődleges tehát a hiányérzet, a kielégítetlenség érzése, erre keresnek megoldást és találnak rá a néphagyomány különböző területein kialakult formákra, módszerekre. Ezt bizonyítja, hogy a néphagyományt kialakító igények, szükségletek tovább élnek az attól már eltávolodott nemzedékekben is, és ugyanezek teremtik meg a néphagyomány utóéletét, az ún. „folklorizmust" is.

Hatalmas, szép feladat lenne ennek a részletes bizonyítása. Ehhez végig kellene vizsgálnunk a hagyományos népi kultúra különböző területeit, az azokban létrejött formákat és intézményeket, az elkülöníthető népköltési műfajokat és azokat részletesen elemezve mindegyikről megállapítanunk a lélektan segítségével azt, hogy azok milyen belső szükségletre jöttek létre, milyen igények kielégítésére születtek meg. Ezután történeti vizsgálattal azt kellene kimutatnunk, hogy mely szükségletek maradtak kielégítetlenül a néphagyomány megsemmisülésével, elhalásával, s az így fennmaradt kielégítetlenség csillapítására milyen megoldásokat kínál az írásbeli műveltség, a mai urbanizált élet, az iskolai és iskolán kívüli oktatás, a hivatásos és amatőr művészeti tevékenység. E vizsgálat során természetesen elkerülhetetlen lenne a mai formák közt a „folklorizmussal", a néphagyományt fölhasználó amatőr mozgalommal való találkozás, vagyis rátalálnánk a régi formák valamiféle feltámasztási kísérleteire is.

Módosítás dátuma: 2017. április 08. szombat, 11:50 Bővebben...
 

Az újszászi hídi csárda mondája

E-mail Nyomtatás PDF

Az újszászi hídi csárda mondája

Egy monda nyomába eredtünk: a 100 évig álló újszászi kocsma történetének emlékeit kutattuk. Ma már nyomait sem találjuk meg, helye viszont korabeli térképek alapján behatárolható. A 32-es útról leágazó jászladányi útnál, közvetlenül a Zagyva holtági hídja közelében lehetett. 1794-ben „Újszászi csárda”, 1796-ban „Külső csárda” néven szerepel. „Malomszögi csárda” a neve az 1900 körül készült kataszteri térképen, de szerepel az 1890, 1910, sőt 1937-es katonai térképeken is. Viszont újszásziak az 1930-as években már csak falainak maradványaira emlékeztek. Erről a csárdáról írt legendát a jászjákóhalmi Holla János 1960-ban, a Szolnok Megyei Néplapban Az újszászi csárda mondája címmel:

Orczy csárda, rongyos csárda, Tetejét a szél elhordta,

Lóg rajta az ablakráma, Nem jár abba betyár soha.

(Pocaj András) 

Emlékeimben kutatva felidézem 1914 februárjának egyik estéjét. Farkasordító hideg volt akkor télen, de akkor este is. A bandázók a kemencepatkára húzódtak. Mi gyerekek a kuckó szájában hallgattuk szájtátva Pocaj András bácsit, mert hát övé volt a szó. A rongyos csárdáról mesélt történeteket. Pocaj András bácsi fiatal korában a Boros Sándor bandájához tartozott. A banda szétszórása után két évi börtönt kapott, amit a „birinyi kapitányságnál” töltött le, utána került a mi falunkba. 

„Mint fiatal betyár ember Boros Sándorral sokat megfordultam az ujszászi rongyos csárdában. Az Orczy báróé volt ez a csárda. Bevitt bennünket a csaplárosné kökény szeme. A Csaplárosné híres szépség volt. A szeme jobban perzselt, mint a júliusi napsugár. Azért szól a rávaló nóta így: „Savanyú a bora bora, de édes a szemének sugara” (Pocaj András)

Módosítás dátuma: 2017. április 08. szombat, 11:52 Bővebben...
 

Ferreri Szent Vince Április 5.

E-mail Nyomtatás PDF

Ferreri Szent Vince

Április 5.

Valencia, 1350 körül +Vannes (Bretagne), 1419. április 5.

Vince, azaz Ferreri Szent Vince (1350–1419) dominikánus szerzetes 1350 táján született Valenciában. 1367-ben lépett be a domonkos rendbe, Leridában és Barcelonában tanult, aztán Valenciában tanított. A káptalan prépostja, Luna Péter megismerte és nagyra értékelte, később pappá is szentelte. Vincét nagyra becsülték tudománya, a betegek iránti részvéte, okos tanácsai és példás életmódja miatt. Irodalmi tevékenységet is kifejtett: prédikációkat, néhány értekezést meg egy lelkiéletről szóló tanulmányt tulajdonítanak neki. Amikor Luna Péter 1390-ben az avignoni pápa legátusaként járt Valenciában, sikerült a római pápa ellenében VII. Kelemen pápa hívének megnyernie Vincét, ki közben már megbecsült szónok lett. A legátus kíséretében Vince közelebbről megismerhette számos vidék lelkiállapotát és erkölcsi viszonyait. Lelke mélyéig átérezte, hogy mekkora szükség van az Egyház egységére és az erkölcsök javulására. Amikor Luna Péter XIII. Benedek néven avignoni pápa lett, udvarába hívta és rábízta a kúria gyóntatását. Vince vállalta a munkát, de a fölkínált egyházi méltóságokat visszautasította.

1399-ben úgy érezte, hogy egy súlyos betegségéből csodálatosan gyógyult föl. Gyógyulásért imádkozott, és megjelent neki a Jézus Szent Domonkos és Szent Ferenc társaságában, megérintette az arcát, és megbízta, hogy menjen prédikálni és nyerjen meg sok lelket. Annak jelét látta ebben, hogy ezután kizárólag az igehirdetésnek kell élnie. Mint szónok a szó, az imádság és a példa minden eszközével igyekezett az embereket megragadni. Életmódjának szigorúsága minden vitán fölül álló tekintélyt szerzett neki. Erkölcsi követelményei tudatosan magasak voltak, a hit dolgában pedig kérlelhetetlen volt. Mint a 15. század egyik leghatalmasabb -- bűnbánatot hirdető -- prédikátora vonult be az Egyház történetébe. Az emberek lesték a szavát. Toulouse-ban az ő kedvéért három héten át szünetelt az egyetemen az előadás és minden más prédikáció. Vince keserű igazságokat mondott fejedelmeknek és prelátusoknak, parasztoknak és kalmároknak egyaránt. Olyan dolgokról is szólt, amelyek egyébként érinthetetleneknek számítottak. Őszinte kritikát mondott a fennálló viszonyokról. Nagy aszkéta és vezeklő híre előtte járt. De e nélkül is elég volt egy tekintet csont-bőr alakjára, és mindenki meggyőződhetett róla, hogy ez az ember semmi olyant nem követel mástól, amit maga már régen ne teljesített volna. Hús sohasem került asztalára, a vasárnapok kivételével negyven éven át naponta csak egyszer étkezett. Ágya szalma volt és szőlőlevél. Mint egy második Keresztelő János állt az emberek előtt.

A későbbi években szamáron utazott, imádkozók és bűnbánók, szerzetesek és laikusok követték. Egészen haláláig vezetett ilyen vezeklő meneteket országszerte. Csapata előtt keresztet vittek. Kora reggel misézett, azután prédikált, gyakran három órán át. Utána harangszó hirdette, hogy elérkezett a betegek megáldásának az ideje. A betegek megáldása után evett valamit, azután gyóntatott és azokkal az emberekkel foglalkozott, akik valamilyen ügyben jöttek hozzá.

Amikor már legyengülve és ősz fejjel járta végig Bretagne-t, hatalmas hangja még mindig túlzengte a tenger harsogását. Személyiségének bűvkörében tanítványok csoportja követte, akik bűneikért korbácsolták magukat és egyéb vezeklést vállaltak. Hosszú, keresztvégű botjára támaszkodva Istenhez szólította a népet, és szavát újra meg újra a megtérés csodája követte.

Tartósan hatott a lelkekre az Antikrisztus és a világ vége jöveteléről szóló prédikálása. Prófétának tartották. Egyszer Valenciában Borja Alfonznak megjósolta, hogy el fogja nyerni a tiarát. A jóslat teljesedett, amikor III. Callistus néven pápa lett belőle. Itáliában előre megmondta Sziénai Bernardin működését és szentté avatását. Nagy témája azonban a világ vége volt. Az istenfélelem, amely őt teljesen átjárta, átragadt hallgatóira. De nem a félelemkeltés volt számára a végcél: tudta, hogy a félelemnek a szeretetben kell föloldódnia és szeretetté kell válnia. Ezért Vincének nem volt kizárólagos témája a végső idők rettenetessége. Kézzel leírt prédikációiban fölvetette a kérdést, hogy mikor jön el az Antikrisztus. Nagyon józan volt a válasza: senki sem ismeri azt a napot és órát. Bűnbánó lélekkel kell tehát rá várakozni. Az a döntő, hogy megtartsuk az Úr intelmét: ,,Virrasszatok és imádkozzatok!'' Mindazonáltal kora zűrzavaros viszonyai hatására Vince hajlott arra a véleményre, hogy a végső nap közel van.

Módosítás dátuma: 2014. április 05. szombat, 13:33 Bővebben...
 

Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905. Április

E-mail Nyomtatás PDF

Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905.

Április

„Ravasz a tavasz.”

(közmondás)

Kunyhó a szőlőben, Tiszaroff, 1982. A Damjanich János Múzeum tulajdona, Szabó László fotójaUgyancsak ráillik ez a közmondás, kivált a szeszélyes áprilisra, mely, mintha nem tudná magát elhatározni: tél legyen-e vagy nyár, -hát egyszer egyik felé hajlik, másszor másik felé. No, de hát ez a szokása, a szántóvető ember pedig hol neki vetkőzve, hol ugyancsak felöltözve csinálja a maga dolgát, a melyből bőven kijut e hónapra.

Ház és udvar.  A télen át megrongálódott épületek, tetők javításáról, tatarozásáról gondoskodjunk.

Szántóföld, rét, legelő. A burgonya és kukoricza ültetésére készülünk, megválogatva mind a kettőre a magot. A burgonyából a közepes nagyságu, erős, egészséges gumókat válasszuk, azokat padláson vagy más szellős, levegőjárta helyen az ültetés előtt 3-4 napig kiterítve megfonnyasztjuk, így szebb termést kapunk. A tengerinél válogassuk vetőre az egész szemű, érett, szép szinű, sürű és egyenes sorokkal egészen megrakott s alul-felül is végig jól és szép szemmel benőtt csöveket, s azután a cső két végét letörvén, csak a középső részét morzsoljuk vetőre. A rétet ne legeltessük, mert a szénatermésünk bánja meg. A legelőre is csak akkor hajtsunk, ha már jócskán van rajtam mit harapni a jószágnak.

Istálló. Az állatok a hó utólján rendesen már fűre kerülhetnek, megkezdődik a takarmányrozzsal a zöldtakarmányozás is. Reggel a még deres füre ne hajtsunk, főleg pedig kihajtás előtt mindenféle állatnak vessünk otthon valamint, hogy ne falja nagyon mohón a friss füvet a melylyel még úgy se tud egészen jóllakni és a melytől könnyen hasmenést kap. A zöldtakarmányra is fokozatosan, lassankint szoktassuk rá a jószágot, eleinte szénával vagy szalmával kevervén a zöldtakarmányt; a rozstól magától különben sem kap erőt az állat. Esős időben a növendékjószágot, csikót, borjút, malaczot, bárányt ne hagyjuk ázni.

Baromfiól. A költés általánosságban megkezdődik; a csirkék és a tojók bő táplálékot kapjanak.

Gyümölcsös. Ha ültetéssel, hernyótisztítással, oltással megkéstünk volna, azokat a hó elején okvetlenül fejezzük be. A fiatal fáknál a karózásban, kötésben mutatkozó hibákat javíthatjuk. A csemeteiskolákat, magágyakat kapáljuk, a megfogamzott szemzéseket csapra metszszük, a vadonczokat borús idővel átültetjük és gyökereit visszacsípjük. Ha utófagyok fenyegetnének, füstölünk.

Konyhakert. Napos időben a melegágyakat szellőztetjük, estére újra leborítjuk. Káposzta, karfiol, karaláb, hagyma, saláta, zellerpalánták kiültethetők, borsó, spenót, répa, retek, saláta szabadban, dinnye- és ugorkamag melegágyakban vagy cserepekben vethető. 

Szőlő és pincze. Új szőlők ültetésének itt az ideje. A régiekben karózunk, illetve kötözünk s az első kapálást végezzük jó mélyen, domboldalakon a kapával minden 5-6 sorban barázdát húzva, hogy az eső a jó földet le ne mossa. A hol szénkénegezéssel védekeznek a fillokszera ellen, ott a nyitás végezte után, ha a szél jól megszikkasztotta a talajt, - hozzá lehet fogni a szénkénegezéshez. Az új borokat másodszor lehúzzuk, ha ugyan a mult hóban már ezt meg nem tettük volna.

Módosítás dátuma: 2014. április 02. szerda, 07:49 Bővebben...
 

Egyiptomi Mária Április 2.

E-mail Nyomtatás PDF

Egyiptomi Mária

Április 2.

Egyiptomi Mária, akit bűnös Máriának is mondanak örömlányként kereste kenyerét Alexandriában. Szakítani akarván parázna életmódjával, elhatározta, hogy Jeruzsálembe zarándokol a Szent Sírhoz, ám nem volt hajójegyre pénze. Miután ifjú volt és szép, önként adódott a megoldás: testével fizetett a hajósoknak. A szent városban a Szentkereszt imádására sietett, de láthatatlan erők mindig eltaszigálták az ajtótól. Szándéka csak harmadszorra sikerült. Bent egy ember három pénzdarabot nyomott a markába, melyen három kenyeret vett. Az Úr 270. esztendejének táján, Claudius idejében hangot hallott, hogy a Jordán melletti sivatagba menjen vezekelni.

Negyvenhét évig élt itt, ruhája a végén már lefoszlott róla. A kővé aszott három kenyér tizenhét esztendeig táplálta. Egy Zozimus nevű apát, amikor átkelt a Jordánon, és bejárta a nagy sivatagot, hátha rátalál egy szent életű atyára, meglátott valakit, aki meztelen testtel és a nap sugaraitól feketére égve járkált. Egyiptomi Mária – mert ő volt az, akit megpillantott – tüstént futásnak eredt, Zozimus pedig annál gyorsabban szedte utána a lábát. Ekkor az asszony így szólt: „Zozimus apát, miért kergetsz engem? Bocsáss meg, de nem fordulhatok arccal feléd, mert nő vagyok és mezítelen, de nyújtsd ide a köpenyed, hogy szégyenkezés nélkül láthassalak téged.” Az apát elcsodálkozott, hogy nevén szólították, átnyújtotta köpenyét, és a földre borulva kérte, hogy adja rá áldását. Mire az asszony: „Az áldásosztás inkább téged illet meg, atyám, akit papi méltóság övez.” Ahogy az meghallotta, hogy nevét és tisztét is tudja, még jobban ámulatba esett és állhatatosabban könyörgött, hogy áldja meg. Akkor így szólt az asszony: „Áldott az Isten, a mi lelkünk Megváltója.”

Módosítás dátuma: 2014. április 02. szerda, 11:53 Bővebben...
 

Hősök, betyárok, bűnözők… (avagy adalékok a betyárvilág 1849 utáni történetéhez a mai Jász-Nagykun-Szolnok megye területén)

E-mail Nyomtatás PDF

Hősök, betyárok, bűnözők…

(avagy adalékok a betyárvilág 1849 utáni történetéhez a mai Jász-Nagykun-Szolnok megye területén)

Fazekas Dávid katonai rögtönítélő bírósági ítéletének német nyelvű szövegeA háborúk, a fegyverfogásra alkalmas lakosság minden korábbi mértéket meghaladó katonai igénybevétele nyomán a XVIII. század elejétől a Magyar Alföldön többször is jelentősen felduzzadt a szolgálatot megtagadók, a társadalomból kiszakadtak száma. Így volt ez a napóleoni háborúk kiszélesedését követően, illetve az 1848/49-es forradalom és szabadságharc után is. A XIX. század elején a nemritkán valójában húszesztendős katonai szolgálat, Világos után pedig a véres megtorlás, az erőszakos újoncozás és az adónövelés váltottak ki tömeges ellenállást. A felsőbb hatalommal való szembeszegülést megtestesítő betyárvilág ma már sokak szemében amolyan „hungarikumnak” minősül, kialakulásában és tartósabb fennmaradásában azonban számos speciális történeti ok is közrejátszott.

Magyarországon 1526 óta nem nemzeti királyok uralkodtak, így velük szemben a későbbiekben meglehetősen gyakran szerveződtek különböző társadalmi csoportokat egyesítő rendi, vallási vagy nemzeti mozgalmak. A Habsburg uralkodóktól elszenvedett sérelmek különösképpen Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc korában törtek nyíltan a felszínre. Mivel a különböző problémák változó erővel később is hatottak, a „kuruckodás” és a „kurucság” hagyományai lappangva vagy nyíltan egészen 1918-ig, a Monarchia bukásáig jelen voltak, és ráadásul nem csak a köznép, de sokszor a nemesség, sőt az arisztokrácia, illetve a politikai élet bizonyos köreiben is. Amíg azonban ez az utóbbiaknál egyes Habsburg ellenes idegen hatalmak (előbb Franciaország majd Poroszország) iránti szimpátiában nyilvánult meg, addig a kisemberek körében rendszerint a törvény kereteit áthágó, az idegen uralommal is szembenálló szegénylegény kultusza nőtt meg.

A „nemzeti banditizmus” kultusza nem egyedi és nem is kizárólagosan magyar sajátosság. Az újkorban általában azoknál az európai – főleg latin – népeknél jelentkezett, amelyek társadalmi és gazdasági viszonyait különösen nagy szélsőségek, ellentmondások jellemezték. Itáliában vagy Spanyolhonban főképp a csempészet, zsarolás és a fegyveres rablás vált különösen gyakorivá, és utóbb még Latin-Amerikába is sikerült ezt a mentalitást „átplántálni”. Itt pedig a XX. században is különösen sokan váltak népi hősökké. Közöttük említhető Brazíliából a gyanúsan pszichopata viselkedésű Virgulino Lampiao (1898–1938)[1] vagy éppen a mexikói forradalom legendás tábornoka, a nemzeti szabadságküzdelmek elismert vezetői közé emelkedett Pancho Villa (1878–1923) is. De többen e folyamat részének tekintik az olasz maffia XIX–XX. századi történetét vagy éppen napjainkban a latin-amerikai drogkartellek megerősödését, illetve az USA-ellenes, „antikolonialista” mozgalmakkal való gyakori és sajátságos összefonódását.

Módosítás dátuma: 2017. április 09. vasárnap, 08:02 Bővebben...
 

Rózsa Sándor Újszászon

E-mail Nyomtatás PDF

Rózsa Sándor Újszászon

Edvi Illés Károly (1842-1919) büntetőjogász, akadémikus, gróf Ráday Gedeon királyi biztos mellett ügyészként az alföldi rablóbandák felszámolásában vállalt szerepet. 1890-ben a Budapesti Hírlapban írt cikket a betyárvilág közismert alakjairól és tetteiről. Itt említi meg – vélhetően saját jegyzeteire hivatkozva – a legismertebb betyár, Rózsa Sándor és társainak újszászi látogatását. 

„A bűn lejtőjén is vannak fokozatok, de megállapodás nincs. A szegény legény még nem betyár, a betyár még nem rabló, a rabló pedig még nem haramia. De a csavargóból könnyen betyár lesz, a betyár hajlandó az erőszakra, s aki az első erőszakot, bár csak egy kínálkozó véletlen folytán elkövette, az innen túl maga keresi fel áldozatát, sötét lelkű cimborákkal szövetkezik s bemázolja, vagy álarc alá rejti ábrázatát, mikor a védetlen polgár hajlékába erőszakosan betör. Aki ennyire süllyedt, az haramia.” – írta cikkének első mondataiban a szerző. Aztán leírja az Újszászon megesett rablás történetét: 

„Szolnok alá érve – így adta elő Rózsa Sándor, – tanácskozni kezdettünk; s minthogy arra már sok ember járt s minden pillanatban gőzkocsival találkoztunk, attól tartottunk, hírünket viszik, s még ránk uszítják a megyét. Útközben visszafelé két lovat fogtak fel s elvették egy utas ember szűrét.

Bővebben...
 

A település és népi gazdálkodás történeti változásai a Dél-Dunántúlon

E-mail Nyomtatás PDF

A település és népi gazdálkodás történeti változásai a Dél-Dunántúlon

Az elmúlt évtizedekben számos dél-dunántúli falu történeti néprajzát kíséreltem meg a levéltári források és az emlékezet, a hagyomány segítségével megrajzolni. Kutatásaim során természetesen foglalkoztam az úrbéri viszonyok kérdésével, az urbárium bevezetése előtti gazdálkodással és az urbárium bevezetésének nehézségeivel és elhúzódó pereivel. Megismertem, mint verték – kényszerítették bele az urbáriumba a falu népét, mint forgatták ki a korábban közösen (egymás közt és a földesúrral is) használt erdő-, rét-, nádas és vízzel borított területekről és szorították megélhetésüket a jobbágytelek vagy annak részével meghatározott szűk területre. Ugyanakkor látnom kellett azt is, hogy a múlt század első felének országgyűlési vitáiban, melyeket az úrbéri viszonyok rendezésének szenteltek, hogyan próbálták olyan nagyjaink is, mint Deák Ferenc, az ő korára kialakított úrbéri viszonyok modelljét visszavetíteni a korábbi századokra és egy sohasem volt, vagy legalábbis általánossá nem vált, joggyakorlat folyamatosságát igazolni. Ezen felül azt is tapasztalnom kellett, hogy történetírásunk nem egy esetben a magyar jobbágyviszonyokat is egy idegen, elméleti minta szerint ítéli meg és értelmezi.

Nem csak az élő emlékezet, hanem a levéltári följegyzések alapján is úgy látom, hogy az urbáriumok bevezetése előtti jogszokásokból, mely a földesúr és jobbágy területhasználati jogát szabályozta, egy egészen más gazdálkodási és szokásrend körvonalai bontakoznak ki, mint amita XVIII. és a XIX. század úr–jobbágy viszonyában törvényesnek tartott. (A visszavetített mintában például, minden jobbágyi használati jognak alapja a telek. A jobbágytelek tartozékának tekintették az erdőhöz, a faizáshoz való jogot is, a telek nagyságának mértéke szerint.)

Módosítás dátuma: 2017. március 24. péntek, 18:43 Bővebben...
 

A németek betelepülése Vörösvárra a török háborúk után

E-mail Nyomtatás PDF

A németek betelepülése Vörösvárra a török háborúk után

Ulmi skatulya. Kakasd, 2012. Kürtössy Péter fotójaUlmi skatulya. Kakasd, 2012. Kürtössy Péter fotójaA Budai-hegység és a Pilisi-medence lakossága a hódoltság utáni évtizedekben szinte teljesen kicserélődött. A magyarok, osztrákok és mások szervezett összefogásával megvalósult offenzíva során sikerült kiűzni a török megszállókat, ám ez a városokban és falvakban lakó nép számára is komoly vérveszteséggel járt. A Buda felszabadítására irányuló, 1683-1686 közti hadi események folytán a budai hegyvidék szinte teljesen elnéptelenedett.

Ahhoz, hogy az élet újra megindulhasson, új telepesekre volt szükség. Annak ellenére, hogy a magyar főváros felszabadulásával még nem értek véget a harcok, és az ország területén még javában folyt a török elleni küzdelem, Buda környékére már megérkeztek az első telepesek. Az első német község Pilisvörösvár volt: első lakói 1689-ben érkeztek.

A svábföldi bevándorlók kezdeti túlsúlya miatt a magyar lakosság az összes német telepest „sváb”-ként tartotta számon. Annak ellenére, hogy a század második felére a svábok túlsúlya megszűnt a jelentős számú frank, bajor és hesseni telepessel szemben, a német bevándorlókat környezetük a későbbi időkben is „svábok”-nak nevezte.

Vörösvár lakóinak túlnyomó többsége az első évtizedekben a svábok lakta Fekete-erdőből (Schwarzwald) és Felsősvábföldről (Oberschwaben) érkezett. A Svábföld őslakói kelták és germánok voltak. Belőlük, valamint a 3-4. században ide települő alemannokból ötvöződött az a német nyelvű népcsoport, amelynek tagjait svéveknek (Suevi) vagy sváboknak nevezik.

Módosítás dátuma: 2017. március 21. kedd, 08:19 Bővebben...
 

Március 25. Gyümölcsoltó Boldogasszony napja

E-mail Nyomtatás PDF

Március 25. Gyümölcsoltó Boldogasszony napja

Annuntiatio Beatae Mariae Virginis. 9 hónappal Jézus születése előtti nap, melyen Gábor főangyal megvitte Názáretbe Máriának a megtestesülés örömhírét. A római katolikus egyház tehát Jézus fogantatását ünnepli e napon. Amikor Jézus születése napjának megünneplését december 25-re tették, kilenc hónapot számítottak visszafelé, s így rögzítették az ünnep időpontját erre a napra. A Winkler-kódex naptárában és a Debreczeni-kódexben Gyümölcsoltó Boldogasszony, a moldvai csángó Gajcsánában Gyimőcsótó, már legrégibb liturgikus emlékeink számontartják. Jellegzetes elnevezéseit magyar fejleménynek kell tekintenünk.

Az ünnep ihleti az Üdvözlégy és az Úrangyala. imádságokat. Már Temesvári Pelbártnál olvassuk azt a jellegzetesen franciskánus-népies hagyományt, hogy aki Gyümölcsoltó napján ezer üdvözlégyet elimádkozik, annak teljesül a jóravaló kívánsága. A hagyomány máig él. Kiskunfélegyházán és közelében, a ferencszállási Szentkút tanyavilágában, hasonlóképpen a palóc Hangonyban manapság is ezer üdvözlégyet a palóc Eperbocson, Bátorban és bizonyára még más környező falukban pedig ezer Úrangyalát szoktak Gyümölcsoltó vigiliáján az angyali üdvözlet emlékezetére végezni. Az ájtatosság alkonyattól éjfél utánig tart. Gyöngyöspata jámbor asszonyai hajnali három órakor a Gyümölcsoltó Boldogasszony zsolozsmáját végzik. Mint mondják, akkor jött Gábor angyal. A mohácsi sokácok, villámlás, égiháború idején kezüket mellükön keresztültéve, anyanyelvükön ezt mondogatják: íme az Úrnak szolgálóleánya, legyen nekem a Te igéd szerint.

A magyar vallásos néphagyományban Gyümölcsoltó Boldogasszony az oltás, szemzés napja. Egy XVI. századi csíziónk szerint az ember ilyenkor Szűz Máriával almát olt.

Egyik pécsi szőlőhegyen áll Bertalan apostol barokk kápolnája. Az oltármenza virággal, gyümölccsel telefestett előzéklapja a baranyai kálvinista templomok (Drávaiványi, Kórós) virágdíszeinek édes testvére, valósággal paraszti remekmű. Közepén medallion-szerűen az Angyali Üdvözlet van odafestve.

Módosítás dátuma: 2012. március 26. hétfő, 07:52 Bővebben...
 

Sándor, József, Benedek, Március 18., 19., 21.

E-mail Nyomtatás PDF

Sándor, József, Benedek,

Március 18., 19., 21.

Szent József szobra az egri székesegyházban, 2013. fotó: Benedek CsabaAz egész magyar nyelvterületen közismert időjárási regula: „Sándor, József, Benedek, zsákban hozzák a meleget!”

Sándor napját a bukovinai magyarok a zab és árpa, Jászdózsán a fehér bab vetőnapjának tartották, hogy jobb legyen a termés.

Nem feledkezhetünk meg az e napi névnapköszöntőkről. Kopácson például az alábbi köszöntőket mondták:

Engedje az isten, hogy sok Sándor napját
Megérjünk erőben, egészségben.

vagy:

Isten éltessen sokáig,
Mig a füled nem ér a bokádig.

(Penavin 1988: 71)

A század elején lejegyzett Borsod megyei palóc Sándor-köszöntő így hangzik:

Sándor napja ma vagyon,
Átbillegtem a fagyon.
Ha jegy garast annátok,
Tudom mennem bánnátok.
Ha mehhaltok jaó jártok,
Rám marad a vagyontok.
Szivemből kivánom!
(Istvánffy 1911: 299)

József, a názáreti ács, Mária jegyese, a gyermek Jézus gondviselője. Ő adta a Jézus nevet gyermekének. A középkorban József még nem részesült abban a nagy tiszteletben, amely később, így napjainkban is osztályrészül jutott neki. Ennek több oka van. A karácsony ünnepe és hagyományvilága elsősorban Máriát és Fiát veszi körül nagy hódolattal. Az alázatos József meghúzódik a betlehemi istálló homályában. Az Egyház attól tartott, hogy József misztériumát az egyszerűbb hívek félreértik. Kizárólag az ő személyét magasztaló ábrázolások a középkor szakrális művészetéből szinte teljesen hiányzanak. A mi magyar kódexeink is nagyon sommásan emlékeznek meg róla.

Módosítás dátuma: 2014. március 26. szerda, 11:13 Bővebben...
 

A Hernád hídi ütközet - 1849. február 8.

E-mail Nyomtatás PDF

A Hernád hídi ütközet - 1849. február 8. 

Az 1848 március idusán induló forradalom egy év alatt katonai hadszíntérré változtatta az egész országot. 1849 februárjában az osztrák sereg már a keleti részeken állt harcban. Így volt ez a Hernád folyó partján elterülő település, Hidasnémeti közelében is. Ez a csata azonban nem került fel az ellenséges sereg dicsőséglajstromára, mert itt a huszárok összefogva a helyi önkéntesekkel hősiesen álltak helyt visszaverve és megfutamítva az osztrák sereget. A Hernád hídi csatának állítottak emléket lelkes hagyományőrzők Thomka István ötlete és rendezése alapján 2011. február 26.-án a csata eredeti helyszínén Hidasnémeti határában.  Az eseményen mi is jelen voltunk és az ott készült filmet most tesszük közzé, tisztelegve ezzel az 1848-49 hősei előtt.

Módosítás dátuma: 2017. március 15. szerda, 13:53 Bővebben...
 

A néprajz a jövő tudománya lehet

E-mail Nyomtatás PDF

A néprajz a jövő tudománya lehet

Andrásfalvy Bertalan 1931-ben született Sopronban. Az ELTE román–magyar, majd muzeológia–néprajz szakán végzett. Több tudományos intézet munkatársa volt. 1960-ban költözött Pécsre, tavaly (2010-ben) a város díszpolgárává választották. 1990 óta Hosszúhetényben él. Ő szervezte meg a pécsi egyetem néprajz tanszékét. A közéletben is szerepet vállalt a keresztény meggyőződésű tudós. 1990 és 1993 között – az MDF-tagjaként – a művelődési és közoktatási miniszteri tárcát töltötte be. 2005-ben kilépett az MDF-ből, és a Lezsák Sándor által alapított Nemzeti Fórum tagja lett. Rendkívül gazdag tudományos munkássága során a Duna mente népének ártéri gazdálkodásával foglalkozott.

 – Professzor úr, a néprajz tudománya képes-e a jelenre vonatkozó megállapításokat tenni, vagy csak a múltba néz?

A néprajz a társadalomtudományok körébe tartozik, nemcsak a múltat, hanem a jelenbéli valóságot is kutatja. Ezt jelzi, hogy a pécsi egyetem intézetének neve: magyar néprajz és kulturális antropológia. Egyik kurzusunk például az új vallási mozgalmakról és szektákról szól, s az intézetben nemrégiben jelentős tanulmány született a mostani gyermekjátékok tanításának módszeréről és eredményeiről. Szeretnék megemlíteni egy tanulmányt, amely múltbéli jelenségről szól, de a jelen számára is tanulságos lehet. Az egyik hallgató a rikatozás szokását dolgozta fel. Erdélyben az esküvők alkalmával a zenészek elé állt valaki, s minden második dallamsorra bekiáltott egy szöveget. Ezekben a rigmusokban ki szabadott mondani mindazt, ami különben kimondhatatlan volt. Az örömanya elmondta például – név nélkül, de mindenki tudta, kiről van szó –, egy asszony milyen sokat kínlódott azért, mert a leány szülei nem engedték, hogy a fia udvaroljon neki. S nem sértődött meg senki. Nyomta a lelkét, ki kellett mondania, tehát a rikatozásnak fontos funkciója volt. Ma is szükség lenne ilyen egészséges, természetes szókimondásra. Egy másik példa. A régi társadalomban a férj és a feleség élete közügynek számított. A református eklézsiák jegyzőkönyveiben nemegyszer találkoztam olyan leírással: az emberek bejelentették a papnak, hogy a házastársak nem jól élnek egymással. Erre odaidézték őket az eklézsia elé, hogy valljanak erről. Ezt nevezték az eklézsia megkövetésének. Az 1800-as évekig találunk ilyen jegyzőkönyveket. Utána hiába hívták az érintetteket, már nem mentek az eklézsia elé, az 1900-as évekre odáig jutottak, hogy elkergették azt a papot, aki a többszörösen elváltat nem akarta összeadni.

Módosítás dátuma: 2017. március 13. hétfő, 20:11 Bővebben...
 


1. oldal / 19

Hirdetés

Partnereink hirdetései:
Hirdetés
www.karpatmedence.net

Névnap

Ma 2017. május 30., kedd, Janka és Zsanett napja van. Holnap Angéla és Petronella napja lesz.

Belépés

Szavazások

Ön melyik országrészből olvas bennünket?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 9 vendég böngészi