Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Január 21. Ágnes napja

E-mail Nyomtatás PDF

Január 21. Ágnes napja

Szent Ágnes származásáról és életréről semmi biztos adatunk nincsen. Ünnepét kezdettől fogva január 21-én ülte a Katolikus Egyház, mert a Depositio Martyrum szerint ezen a napon temették el (304-ben). Ágnes már 13 éves korában vértanú lett. Ahogy az Érdy kódey írja: Ifjú vala esztendős korában, de vén és koros vala ő lelki érdemes voltában. Szép orcájában, de annál szép ő hitében.

Legendáját a IV. század végén rögzítették írásban, eszerint a római leányt a város prefektusának fia ostromolta szerelmével, de ő ekkor már eljegyezte magát Krisztussal. Ágnest kényszeríteni akarták, ezért meztelenre vetkőztették, fényes nappal bordélyházba vitték, de csoda folytán hirtelen megnövő haja eltakarta testét a kíváncsi szemek elől, és egy angyal dicsfénybe öltöztette. Ostromlóját, aki ide is követte, egy démon halálra sújtotta. Ekkor boszorkányság vádjával meg akarták égetni, de a lángok nem ártottak neki. Végül tőrrel oltották ki életét. Bod Péter úgy tudja, hogy midőn szüléi az ő temetése fölött siratnák, fényes köntösben fényes leány sereggel jelent meg. Jobb keze felől állott egy fejér bárány. Mellyre nézne a Képírók Ágnest bárány tzímerrel szokták lefesteni.

Módosítás dátuma: 2018. január 21. vasárnap, 11:31 Bővebben...
 

Székely halászok

E-mail Nyomtatás PDF

Székely halászok

A magyar halászéletből III.


Ha Európa nyugoti műveltsége hatalmas pöröly, Magyarország pedig a művelődés ékje, melyet az a pöröly az elmaradt Kelet népei közé üt és tuszkol, akkor a székelység az éknek aczélos éle, melynek szívósságától függ, hogy meg ne csorbuljon s vele és általa a művelődés hódító áramlata csorbát ne szenvedjen.

Elhelyezkedett a székely, részben a magyar elhelyezkedési törvény ellenében is, erdőborította bérezek szűk, köves völgyébe. Mondják, hogy a honfoglaló magyarság a székelyt már mai telepein találta – lehet hún, lehet avar maradvány, mely gátat talált üldöztetésének, megvonúlt; – az eldöntés nem e könyv tiszte; de az bizonyos, hogy a magyarsággal eredetileg egy tőből fakadt s még bizonyosabb, hogy nélküle – többek között – a halászat műnyelvét kifejteni nem lehetne, mert egyedül a székely lakik pisztrángos, pérhalas vizek mentén, egyedül ő halássza a nemes halat ősi magyar mód szerint s így egyedül ő az, a ki a pisztrángos, pérhalas vízből fakadó magyar mesterszóval él.

A magyarság lassú folyású, harcsás, pontyos, kecsegés, süllős vizek partján, tóságok körül lakik s csak az ezeknek megfelelő mesterszavakkal él; a magyar felföld pisztrángos vízmellékét tótság, németség lepi el; a magyarság csak a széleket éri s ott mesterszava ingatag vagy idegen ízű; – így is úgy is hasznavehetetlen.

Hogy hol kezdődik az igazi székely halászat, azt legjobban mondja az a tréfásan-csípős közmondás, mely Székely-Keresztúr körül közszájon forog s így hangzik:

»Bögözön felül a harcsa és a mágnás meg nem él.« Ez a Bögöz egy kis székely falu; azon túl a Küküllő vize kicsiny, a föld sovány.

A vizek a tisztaságtól megcsillámlanak; sietnek, esnek. A hol sietnek, megcsördülnek a meder kövén – ez a »suga« – súg a patak vize! A hol esnek, ott vájnak – ez a »göbe« – »gübü« vagy »göbő«, melynek sekélyedő szélén lengő hullámot vetnek a vizek– ez a víz »lengje«.

Itt vág a pisztráng a »harogra«, itt villan a pérhal ezüstös oldala, nyüzsög az apróka, fürge »cselle«, siklik kő alól kő alá a vastagfejű »botos kölönte«, kapkod a légy után a »lógga«, kigyódzik az »ingola«, míg a kevés tavas helyen megél a »kándró«; a »géb« s ismét a patak csöndesebb folyású, iszaposabb helyén a »sármászó szaka«.

Bővebben...
 

Január 17. Remete Szent Antal

E-mail Nyomtatás PDF

Január 17. Remete Szent Antal

Született Kome (Egyiptom), 251 vagy 252. Meghalt 356.

Remete Szent Antal: Antal apát a remeteség atyja. Jómódú közép-egyiptomi fellah, földműves családban született. 20 éves volt, amikor szülei meghaltak, s az evangélium hatására eladta ingóságait, gondoskodott a húgáról, 300 holdnyi birtokát szétosztotta a szegények között és elhagyta a várost, hogy teljesen az imádságnak és a munkának éljen. Előbb egy szent remete közelébe költözött, később egészen egyedül élt. Mindjárt az első időkben kemény kísértéseket kellett kiállnia: az ördög sokat zaklatta, de Antal egyre keményebb vezekléssel verte vissza támadásait. Következő lakóhelye egy régi sírbolt volt, amelyről csak egyetlen barátja tudott. Megszakított minden emberi kapcsolatot és elvándorolt kelet felé, a Pispir-hegységbe. Befalazta magát egy kastélyrom cellaszerű kis zugába, s 20 évet töltött itt elmélkedésben. Amikor az emberek rátaláltak, s egyre többen keresték föl tanácsért, cellája elvesztette magányos jellegét. Ekkor elhagyta celláját és gondjaikban segítette látogatóit. Körötte remetetelep, 2 monostor alakult ki: az egyik a Pispir-hegységben, a másik a Nílus nyugati oldalán. Így lett Antal az első társas remeteség, a kezdetleges formájú szerzetes közösség „apátja”.

A népmese világát idéző legendáját több kódexunkban olvashatjuk. Bornemissza Péter elismeréssel szól az ördöggel vívott küzdelméről. míg tiszteletén Szkárosi Horváth András így gúnyolódik:

 Az kinek elvész disznaja, malacca

Az pásztorságot Szent Antalnak adja.

Módosítás dátuma: 2017. január 16. hétfő, 19:02 Bővebben...
 

„Maszkurának fáj a hasa, mogyorófa meggyógyítja” ­ A gyergyóújfalvi farsangok

E-mail Nyomtatás PDF

„Maszkurának fáj a hasa, mogyorófa meggyógyítja” ­

A gyergyóújfalvi farsangok

Gyergyóújfalu a Gyergyói-medence egyik legnagyobb lélekszámú települése, római katolikus székelyek lakják. A Visszafolyó-patak Marosba ömlésénél fekszik, belterülete egykor öt tízesre oszlott: Alsóvész, Vészhágó, Hosszúbükk, Kosza és Maros tízes.  Első írott említése az 1567-es adólajstromból való, ekkor 32 kaput írtak össze a településen. Falutörvénye 1581-ben íródott, ez Székelyföld legrégebbi ilyen dokumentuma. Farsangi szokásairól így ír Garda Dezső a falu monográfiájában:


Az egyik legkedveltebb népszokás a farsangolás volt, és ma is él, ha módosított formájában is. Fársáng, így hívták és hívják ma is, legfennebb az ékezeteket hagyjuk el „farsang”. A farsangolás Vízkeresztkor (január 6.) kezdődött és február végén, esetleg március elején ért véget, attól függött, mikor kezdődött Húsvét ünnepe. Előtte hat hétig böjt volt. Néha hat, néha kilenc hétig is tartott a Farsang. A farsangi idő alatt szervezte az ifjúság a különböző szórakozásokat, mulatságokat. A vasárnapi táncok kimondottan délutánokon voltak. Sötét előtt minden lánynak otthon kellett lennie. A táncok vasárnap 3-tól este 7-ig tartottak. Délután 2 óra után már kezdődött. A fiúkra természetesen nem vonatkozott az időbeni hazamenetel kötelessége. A táncokat kiöregedett házakban, nagyobb csűrökben, majd a kultúrház megépítése után (1931) ebben tartották. Mivel a faluban több helyen szerveztek táncokat, egy-egy zenész szolgáltatott zenét, hogy mindenhová jusson muzsikaszó. Rendszerint citera, cimbalom volt a hangszerük. Csak később vonult be a hegedű, melyet bőgő és kontrás kísért. A házasemberek is szerveztek táncokat, de olyan helyen, ahol legalább két-három szoba volt. Egy-kettőben táncoltak, a harmadikban szalma volt leterítve, ha valaki elfáradt, (idősebb lévén) ott pihenhesse ki magát. A kultúrház felépítése után majdnem mindig ott rendezték a táncokat, bálokat: iparosbál, tűzoltóbál, gazdabál, Katalin-bál, Farsang-záró bál, (az utóbbi időkben szülők bálja, sportbál). Ezek rendszerint kosarasok voltak, ami azt jelenti, hogy akik bálba mentek, kosarakban ételt-italt vittek, amit éjfélkor fogyasztottak el. Ilyenkor leállt a tánczene, és csak hallgatókat húztak. A legnagyobb közönséget a gazdabál vonzotta, ahová székely (újfalvi) népviseletbe felöltözve mentek, a nők szőttesben, a férfiak fehér harisnyában. Itt szeretnénk megjegyezni, hogy a fiatalabb asszonyok, menyecskék 2-3 csipkés alsószoknyát vettek fel a szőttes szoknya alá, hogy tánc közben, forgásnál, jobban kivillanjon, kellemesebb legyen a szemnek, jobban vonzza a férfitekinteteket.

Módosítás dátuma: 2018. január 14. vasárnap, 18:26 Bővebben...
 

Kerichmarsch, Teri Krapfe és kötött pacsker- A várdombi farsangok

E-mail Nyomtatás PDF

Kerichmarsch, Teri Krapfe és kötött pacsker- A várdombi farsangok

Tolna megyében, Szekszárdtól mindössze 12 kilométerre található Várdomb (Wardum) települése. Wossinsky Mór szerint nevét a falu közepén lévő dombon épült erődítményről (vár a dombon) kapta, mely a második században, a rómaiak idejében épült és Szekszárd (Alisca) városát védte déli irányból. A magyarság a legkorábbi időben megszállta a területet. A török idők pusztításai nagyon megviselték, lakossága vészesen megfogyatkozott, ezért a 18. században németeket telepítettek a faluba. A szájhagyomány szerint 12 család érkezett Schwarzwald környékéről, és egészen a második világháborúig szinte kizárólag csak a német szó járta errefelé. S bár az 1947-48-ban történt kitelepítések után megtört a falu német egysége, az esztendő, a jeles napok szokásai –ha csak lejegyezve is- megőrződtek. A várdombi farsangok így zajlottak:

A farsang megnyitása vasárnap délután zajlott. A két órai litánia után a falu zenekara (a két világháború közötti időszakban 12 tagú volt) már a „kocsmadombon” állt, s amikor észrevették, hogy a hívek kijöttek a templomból, elkezdtek muzsikálni. Mire a nép felért a dombra, három „Kerichmarsch-ot” (templomi indulót) játszottak el, a harmadikkal bekísérték a farsangolókat a táncterembe. A 16 év alatti fiatalok nem vehettek részt a felnőttek táncmulatságán, nekik az egyik háznál kiürítettek egy szobát, és valaki harmonikázott. Ők így farsangoltak. Az iskolában hétfőn, kedden nem volt tanítás.

A kocsma nagy báltermében a lányok szép ünneplő ruháikban kört alkotva álltak és beszélgettek, a fiúk a pultnál beszélgettek, ittak. Amint a zenekar elkezdett muzsikálni, a lányok kinyitották a kört, a fiúk pedig sorra felkérték őket táncolni. Ha nem minden lánynak jutott fiú táncos, egymással is táncoltak a lányok.

Estefelé, sötétedés táján mindenki hazament vacsorázni, átöltözni. A lányok most már nem a legszebb ünneplőjükben jöttek vissza, hanem egy kevésbé ünnepélyes, de nem hétköznapi ruhában, lábukon –hogy könnyebben táncolhassanak- cipő helyett kötött pacsker volt. A jó hangulatú farsangolás a hajnali órákig tartott, ekkor hazamentek, kicsit aludtak, de hétfő délután folytatódott a mulatság.

Módosítás dátuma: 2015. január 26. hétfő, 07:47 Bővebben...
 

Buduhálajárás Magyarózdon

E-mail Nyomtatás PDF

Buduhálajárás Magyarózdon

Magyarózd az Ózd patak völgyfőjében fekszik, Marosludastól mintegy 19 kilométerre. Az egykor Alsó-Fehér vármegyéhez (ma Maros megye) tartozó települést ma is döntően református magyarok lakják. Hagyományos életformáját, folklórját, hiedelem- és szokásvilágát neves szülöttje, a költő és író Horváth István monográfiája tette ismertté, mely 1971-ben jelent meg Magyarózdi tornyalja címmel. Ebben így írt a farsang időszakáról:

A farsang a házasságkötés és a „buduhálajárás” ideje. A második világháborúig a lakodalmak nagy részét farsang idején tartották, s aki férjhezadó lány farsang után is pártában maradt, vénlánynak számított.

A fonóházaknál, vagy fonóházon kívül „buduhála” csoportok szerveződtek. Különféle maskaráknak öltöztek, úgy járták végig a fonóházakat. A férfiak női,  a nők férfiruhában jelentek meg, és aszerint is igyekeztek viselkedni. De öltöztek papnak, orvosnak, rablónak, cigánynak és régebb szalmaembernek is. A szalmaembert szalmakötéllel csavarták be, a ruhája fölé vett inget, gatyát tömték meg szalmával. Halottat vittek, temetést játszottak tréfás, komikus siratókkal. De legjobb „buduhálák” az ijesztő, félelmes alakok voltak. Ezekről beszéltek másnap a faluban. S fő célja a buduhálázásnak nem egyszer éppen az ijesztési szándék volt.

Legénykoromban magam is nemegyszer buduháláztam. Már előző este megbeszéltük a fonóban, hogy ki minek öltözik, a lányok férfi-, a legények női ruhát kerítettek, és a fonóháztól a szomszédba vonultak felöltözni. Felöltözés után a fonóháznál a lányok nekünk segítettek, mi a lányoknak lányosan, illetve legényesen elrendezi egymáson a ruhát. Szemünket fejrevaló kendővel takartuk le, és egy nem budahála legényt békérőnek neveztünk ki, majd elindultunk a fonóházakhoz.Volt, amikor mi, legények ijesztő ördögnek, gyilkos rablónak, cigánynak öltöztünk fel, s ilyenkor korommal kentük szénfeketére arcunkat.

Az asszony-fonókból menyecskék készültek buduhálának. Visongva, egymásnak segítve szorították férfiharisnyába asszonyi gömbölydedségüket, vagy papnak, orvosnak, halottnak álcázva magukat, sirató asszonyok gyászát öltve fel, indultak temető csoportként. A menyecskék békérője mindig jó markos férfi volt, aki védte is őket, mert nemegyszer előfordult, hogy megbúvó férfiak lesből rácsaptak az éjszakai utcán a harisnyás asszonyokra, birokra híva ki őket, s jól megmarkolászták a gömbölyű „férfiakat”.

A fonóházhoz a békérő kopogtatott be.

-Adjon Isten jóestét! Béengednek valami idegen szállókat?

-Bé, bé!

-Itt vannak a buduhálák – bolydult fel a fonóház, és igyekeztek helyet teremteni a buduháláknak.

Ha nagyon riasztók voltak a buduhálák, a félénkebb asszonyok az ágyra másztak ijedtükben. Pedig a buduhálák a legtöbbször szelíden viselkedtek, csak a maskarájukkal igyekeztek ijedelmet kelteni. A fonóház asszonyai a „buduhálákét” kezdték énekelni, ropogós, szöktető dallamot, és a buduhálák nemcsak egymással táncoltak, hanem megtáncoltatták a fonóház fiatalasszonyait is. A fonóház asszonyai közben a letakart szemű, elöltözött budhálák kilétét próbálták kitalálni, s az volt a legjobb buduhála, akire nem tudtak ráismerni.

Módosítás dátuma: 2015. január 23. péntek, 09:36 Bővebben...
 

Beregdaróci farsangi maskurások

E-mail Nyomtatás PDF

Beregdaróci farsangi maskurások

Világszerte, így a Kárpát-medencében is farsang időszakának egyik legjellemzőbb eseménye az álarcos, jelmezes alakoskodás. Történeti adatok tanúsága szerint már a 15. században is kedveltek voltak e dramatikus játékok, számos, változatos formája közül néhány még ma is él.  Szerenyi Péterné beregdaróci asszony így mesélt a régi falubéli farsangi fonókról:

„Édesanyámtúl hallottam, hogy mán az ű idejébe jártak a maskurások. Jó is vót abba az időbe, mer nem unatkoztunk télen! Hát, a maskurákot a fonó napján őtöztették. Azok a jányok, akin nem mentek el fonni, összebeszéltek a legényekkel, hogy minek őtözzenek fel. Vót olyan maskura, hogy az egyik menyasszonynak őtözött fel, a másik meg vőlegénynek. A legénybül csináltak menyasszonyt. Szép koszorót tettek a fejére, meg ráadták a szép ruhát. De az orcáját bekötötték, hogy fel ne ismerjék. A jánybul meg vőlegény lett. A hosszú haját kalap alá dugták, hogy meg ne ismerjék, még bajuszt is ragasztottak neki. Fijúnak való vőlegényi ruhát adtak rá, szép bűgatyát, lajbit, inget, kisujjast, a lábára meg csizsmát húztak. Így osztán nem lehetett űköt megismerni, hogy mék a fijú, mék a jány.
Huszárnak úgy őtöztették fel a fijúkot, hogy egymásbul még lovat is csináltak nekik. Összeállt három fijú. Egy előre állt, ez csak egy kicsit hajlott meg. Megette állt egy másik, akik fogta az elsőnek a derekát, aztán a harmadik, aki a másodiknak a derekát fogta. A hátsó fijú derekára kötöttek egy fű szöszt. Ez lelógott, mint a lónak a farka. Majd, amikor így összeálltak, akkor leterítették űköt egy pokróccal, hogy még az elsőnek a feje se látszon ki. A fejére még egy kantárt is tettek. Akkor osztán egy negyedik legény, de az lehetett jány is, felőtözött huszárnak. Annak még kardot is adtak a kezibe.
Kosnak is őtöztek fel a fijúk. Ezt úgy csinálták, hogy a fijú magára borított egy subát, hogy még a feje se látszon ki. A kezibe meg fogott egy kosfejet, amin jó nagy szarvak vótak. De hát nem látszott az, hogy nem igazi kos! Még csengőt is kötöttek a nyakába, meg a lába közé.
Amikor a maskurákot felőtöztették, elindultak véllük házról házra. Mindenütt ment előttük két legény, aki bekérte űköt a fonóba.  A két legény kupogtatott. Amikor beengedték űköt, köszöntek osztán így szóltak a gazdához:
-János bátyám! Vendégek érkeztek. Hosszú úton vannak, de már elgémberedtek a nagy hidegben. Nem adnának nékik szállást éccakára?
-Hát, ha nem lopnak és nem rabolnak ki az éccaka –mondta a gazda vidáman-, akkor beengedem űköt!
-Ah, nem nyúlnak ezek semmihe se!

Módosítás dátuma: 2014. január 09. csütörtök, 10:15 Bővebben...
 

Tükör: melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905 Január

E-mail Nyomtatás PDF

Tükör: melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905 Január 

Emberé a munka,

Istené az áldás.

(közmondás)

Zsákfoltozás, Jászfelsőszentgyörgy, Barna Gabor fotója, a Damjanich Múzeum tulajdona_1971, 2872l. tszHáz és udvar körüli teendők. Ha hóesés van, el kell a havat az épületek tövétől kaparni, nehogy majd odaolvadjon, sőt le kell hányni a laposabb épülettetőkről is, hogy meg ne nyomja, el ne görbítse a fedélfákat. Csúszós, jeges időben gond legyen rá, hogy a jószág itatásrahajtás alkalmával el ne csússzék, miért is a járó útját, midőn szüksége mutatkozik, szalmával vagy egyéb gazzal hintsük be.

E hóban nézzünk szét már szerszámaink közt is s a melyik hibás volna, igazítsuk, nehogy majd akkor kelljen kapkodni, mikor a tavaszi munka beáll. Ha valami új szerszámot akarunk venni, annak a beszerzéséről is előre kell gondoskodni.

Ha a jégverem még nincs megtöltve, azzal is igyekeznünk kell.

A zsákok, ponyvák foltozására is ráérünk most, valamint ásó-. kapa-, fejszenyelek s más effélék csinálgatására, nehogy majd a legszorgosabb munka idején kellessék a drága perczeket ilyesmivel vesztegetni.

Ha van felvágni való fa, rőzse, azzal is szépen el lehet bánni, hadd legyen rendjében ez is, ne pedig szanaszét heverjen az udvaron.

Itt említjük meg azt is, hogy a földre vagy házra betáblázott terheket, ezen hónap 31-ik napjáig kell az előljáróságnál bejelenteni. Azért hasznos dolog pedig ez, mert így jövedelmi pótadóinkból jócskán elengednek, holott ha be nem jelentjük, mindig kivetik az egész adót.

Szántóföld, rét legelő. Néha megengedi az idő a szántást is, de inkább adódik alkalom trágyakihordásra, azután homokhordásra, pl. ha valami laposas helyeket szándékozunk feltölteni. Ha t. i. olyanok az utak, hogy könnyen járhatók.

Ha az idő elég lágy, a réten, legelőn irtsuk a haszontalan bokrokat, a vakondtúrásokat, hangyabolyokat pedig egyengessük.

A sovány réteket hamuval, szalmás sertéstrágyával, rothadt polyvával, árnyékszék-trágyával, komposzttal trágyázzuk. Ha egyéb trágya jutna ide, természetesen nagyon jó volna.

Módosítás dátuma: 2016. január 03. vasárnap, 17:39 Bővebben...
 

Farsang

E-mail Nyomtatás PDF

Farsang

Farsang Felsőgödön a 80-as évek legelejénA farsangi hagyományok nem csupán az egész magyar nyelvterületen, de az európai népek körében is rendkívül szerteágazóak és elterjedtek, ugyanakkor változataiban táji eltérések mutatkoznak. Egyes népi színjátékok csak kisebb területen  vagy csupán egyetlen faluban élnek, s az egyszemélyes előadástól a többszereplős produkcióig mindenféle válfajuk felbukkan.
A farsangi időszak időtartama minden évben változik, mivel teljes egészében húsvéthoz kapcsolódik. Kezdőnapja január 6. (vízkereszt) állandó időpont, míg az utolsó húshagyókedd, mozgó nap. Húshagyót (húshagyat, húsajó, huszjó, húshajó, húsagyó, húsagyat, húshagyás) követő nap hamvazószerda, mely a 40 napos böjt kezdete, s húsvétig tart. Húsvét pedig a tavaszi napéjegyenlőséget (márc. 21.) követő első holdtölte utáni első vasárnap (325. niceai zsinat).
A farsangi időszak a népi gyakorlatban lényegében három napra, a nagyböjtöt megelőző farsangvasárnapra, farsanghétfőre és húshagyókeddre korlátozódik. Néhol, különösen Erdélyben s a Felvidéken a farsangi ünnepkör határa kitolódik.
A vízkereszt és húshagyókedd közötti időszakban farsang idején több olyan jeles nap létezik, mely a farsangtól függetlenül működik (vízkereszt, Vincze-nap, Pál-nap, Gyertyaszentelő, Balázs-nap, Gergely-nap). Annak ellenére, hogy a farsangi szokások a néphagyományban az utolsó három napra esnek, nem hagyhatók figyelmen kívül azok a dramatikus játékok, melyeket elsősorban a farsangi időszakban mutatnak be.
A farsang és karnevál kifejezés közötti különbség, hogy a karnevál a népnyelvben ismeretlen. A magyar nyelvben a farsang fogalomköre sokkal tágabb, mint a karneválé. A farsang ugyanis az egész időszakot jelöli teljes hagyománykörrel, míg a karnevál nem időszakot jelöl nálunk, csupán ünnepséget, jelmezes felvonulást, álarcos bált értenek alatta. Természetesen másutt (olaszok, franciák, spanyolok), ahol a karnevál fogalommal jelölik az egész időszakot, jelentéstartalma kiterjed az egész szokáskörre.

Módosítás dátuma: 2016. január 06. szerda, 08:41 Bővebben...
 

Január 6. Vízkereszt

E-mail Nyomtatás PDF

Január 6. Vízkereszt

A vízkereszt (vagy Szentkereszt) a római katolikus egyház Epiphania Domini (’Az Úr megjelenése’) névvel január 6-án tartott ünnepe. A keleti egyház e napon Krisztus születését ünnepelte, nyugaton a napkeleti bölcsekről, vagyis a háromkirályokról, Jézus megkereszteléséről és első csodatételéről való megemlékezés került előtérbe. A római egyház szertartásai szerint ezen a napon vizet és tömjént szenteltek. A víz megszentelésének, azaz megkeresztelésének szertartásából ered a magyar vízkereszt elnevezés is. Az esztendő egyik ünnepekkel legjobban telezsúfolt napja. Valamikor évkezdő nap volt, és az egyház eredetileg ekkor ülte meg Jézus születésnapját. Erre a napra esik a háromkirályok ünnepe. Ekkor emlékezett meg az egyház Krisztus megkereszteléséről, a kánai menyegzőről és Lázár feltámasztásáról. Az utóbbiak az újkorban már kimaradtak a vízkereszti liturgiából, illetve más napokra kerültek át. A keleti egyház ősidőktől fogva Krisztus megkeresztelésének emlékeként ezen a napon szentelte a vizet. A középkor folyamán a vízszentelés a nyugati egyházban is elterjedt. E napon történt a tömjén szentelése is.

E szentelésekből fejlődött ki a lakóházak megszentelése és megfüstölése vízkereszt tájékán, amelyre már Mátyás idejéből van emlékünk. Göcsejben a pap és a kántor fáradságukért sonkát, szalonnát, tojást, gabonafélét, babot és lélekpénzt kaptak. A szentelés után a lelkésznek le kellett ülnie a szobában, hogy a tyúkok kotyoljanak. Amikor a pap elment, a gazda vagy a gazdasszony a helyére ült, majd kiseperték a pitvart, hogy a lány még abban az esztendőben férjhez menjen, a legény pedig megházasodjék. Székelyföldön a házszentelés után a papot égő gyertyával kísérték ki, hogy nagyobb legyen a kender. Az is szokásban volt, hogy a lány a házszentelés előtt nyakából levette a gyöngyöt, s a küszöb mellett a szőnyeg alá dugta, ahol a pap átlépte. A szentelés után a szőnyeg alól kivette és a párnája alá tette, mert azt tartották, megálmodja, ki lesz a jövendőbelije.

A protestáns vidékeken a házszentelés tiltásával is találkozunk. Az ev. gömöri esperes az 1604. évi vizitáció alkalmával meghagyta: „Epiphania napján ne járjon a lelkész feszülettel az utcán, mert ez botrányos, hanem egyezkedjék inkább híveivel, hogy ezen szertartás nélkül is adják meg, amit ilyenkor adni szoktak.” A háromkirályok, a házszentelés, a vízszentelés és még sok más egykori ünnepi alkalom együtt jelentkezett ezen a napon, és a régi kultuszok maradványai legtöbbször együtt, egymással összefonódva bukkannak fel a hagyományvilágban. Különösen így van ez a háromkirályok köszöntése és a régi házszentelő menetek, koledálások esetében. A betlehemi csillagot követő nevezetes három bölcs király: Gáspár, Menyhért, Boldizsár egykori cselekedeteinek színjátékszerű megjelenítése Nyugat-Európa-szerte hozzátartozott a középkori egyházi gyakorlathoz. A XI. században már a győri székesegyházban is előadták a csillagjátékot latinul. Az efféle játékok később kiszorultak a templomból és az egyházi liturgiából. Népszokásokká váltak. A korai időszakokban a háromkirályozás és a hasonló eredetű betlehemezés között nehezen húzható választóvonal.

A háromkirályozásnak, csillagozásnak, csillagjárásnak több formája volt a XIX. század végén. Egyik típusa a színjátékszerű Heródes-játék, amely különösen a magyarországi németek körében volt kedvelt. Előfordult azonban színjátékszerűen előadott háromkirályos játék a magyarság körében is, különösen Szatmárban és Erdélyben. A magyar nép többsége körében azonban az egykori játékhagyomány a XX. század elejére inkább köszöntő formában élt.

Módosítás dátuma: 2014. január 07. kedd, 15:11 Bővebben...
 

Egy kicsiny falu a Börzsöny közepén: SZÜLŐFALUM, PERŐCSÉNY- apró emlékeim a háborútól a hatvanas évekig. 1. Perőcsény télen

E-mail Nyomtatás PDF

Egy kicsiny falu a Börzsöny közepén:  SZÜLŐFALUM, PERŐCSÉNY- apró emlékeim a háborútól a hatvanas évekig.

1., Perőcsény télen

A református templom. 2013. Benedek Csaba fotójaOlyan sokszor ígértem már, hogy írok a régmúltbeli dolgokról, hogy már magam is restellem, ezért most úgy gondoltam ki, megpróbálok minden évszakhoz fűzve elmondani néhány gyerekkoromra jellemző esetet. Előre bocsátom, hogy nagyon sok dolog lesz, amit - hála Istennek! - ti már el sem fogtok hinni, de mindenkinek akad még öregapja-anyja, akik igazolni fogják meséim igazságát. Az érthetőség kedvéért mindenekelőtt el kell mondanom, hogy 1943 nyarán születtem egy kis börzsönyi faluban, Perőcsényben, egy később kuláknak bélyegzett család harmadik gyermekeként. Kulákok lettünk, mert több mint 10 hold földünk volt. A kulák jelzőnek nagyon sok jelentősége lesz, mert abban az időben enni vagy nem enni, sokszor (szó szerint értsd!) a lenni vagy nem lenni kérdés formálta a kicsivel több földtulajdonnal rendelkező családokat. Hogy ez valójában hogyan is csapódott le a hétköznapokban, biztosan halljátok, látjátok a médiumokban, de tudnotok kell azt is, gyakran éppen olyanok mesélnek a szenvedéseikről, akik éppenhogy a patak másik oldalán álltak, és esetleg éppenhogy ők okozták a mások szenvedéseit… De hát manapság ez a divat…No, ha ti is egyetértetek vele, én legalább annyiban különböznék tőlük, hogy megpróbálom viccesebb formában előadni még a kínkeserves dolgokat is, ahogy egy gyerek szemével láttam! Meséim nem mindig időrendi sorrendben, hanem inkább általánosságban szólnak!

Módosítás dátuma: 2013. december 04. szerda, 13:58 Bővebben...
 

December 31. Szilveszter

E-mail Nyomtatás PDF

December 31. Szilveszter

Szilveszter Szent Szilveszter pápa (314-335) ünnepe. Legendáját az Érdy-kódex adja elő. A naphoz, főleg estéjéhez, éjszakájához különösen a református vidékeken számos olyan évkezdő hagyomány fűződik, amelyeket a katolikusok inkább karácsony böjtjén idéznek föl. Így magyarózdi hiedelem szerint a józságok emberi nyelven most szólalnak meg. Ruhának nem szabad kötélen kiterítve száradnia, különben fel fogja magát akasztani valamelyik családtag. Evés, ivás, mulatozás sem volt. Mindenki iparkodott a templomba, az otthon maradt öregek pedig a tűzre vigyáztak, hogy ki ne aludjék.

Ennek nyilvánvaló oka, hogy a XVII. században a polgári év kezdete Gyümölcsoltó Boldogasszonyról, illetőleg karácsonyról hivatalosan és végérvényesen január első napjához rögződött.

Nevezték bővedestének is. Ünnepi szokásai közül legelterjedtebbek a téltemetés, télkiverés a nyelvterület északkeleti illetve a Dunántúl középső részén, a szűzgulyafordítás az ország több vidékén elszórtan, és a pásztorok, legények, serdülők zajkeltő szokásai szilveszter éjjelén. Ide tartoznak még az ólomöntés és egyéb szerelmi jósló és haláljósló eljárások, valamint az időjósló hagymakalendárium és bálok rendezése napjainkban falun és városon egyaránt. A szilveszteri szokások ma is a hangos, vidám évbúcsúztatást jelentik. Mikor trombitával, petárdákkal búcsúztatják az emberek az óesztendőt, nem gondolnak arra, hogy milyen ősi gonoszűző, bőségvarázsló mágikus eljárásoknak az emlékei élnek ezekben a szokásokban. Szilveszterkor ugyanis különösen éjfélkor fontos szerep jut a zajkeltésnek, melyet neveznek kongózásnak, csergetésnek, pergőzésnek, nyájfordításnak is.

Módosítás dátuma: 2014. november 02. vasárnap, 09:11 Bővebben...
 

December 28. Aprószentek napja

E-mail Nyomtatás PDF

DECEMBER 28. Aprószentek napja

Aprószentek napi vesszőkorbács, Varjú Róza rajzaRésze az egyházi év karácsonyi ünnepkörének. A köréje sereglő ünnepi szokások ideje az előző nap estéje is lehet. A szokásmagyarázó mondák és az egyházi liturgia szerint emlékünnep: a Krisztusért mártírhalált halt betlehemi kisdedek szenvedéseit jelképezi; „aprószent” minden fiúcsecsemő, akit Heródes király a gyermek Krisztus keresésekor megöletett. A bibliai történet – a templomi prédikációk következményeként – meglepő elevenséggel élt még századunk elején is az aprószentek napja szokásai mögött. Pl. a fiúgyermekek megkorbácsolásának szokását a betlehemi kisdedek szenvedéseire vetítette vissza, a lányok megvesszőzésének ceremóniáját pedig arra magyarázta, hogy Betlehemben a fiúgyermekek pusztultak el, most a lányoknak kell értük szenvedni. A korbácsolás rítusa azonban korántsem függ össze a bibliai történettel, hanem pogány termékenységvarázslás és katartikus rítusok halvány emléke, amelyet az egyház úgy erősített meg, hogy a korbácsolásra használt vesszőt felvette szentelményei közé. Az ilyen vessző vagy a belőle font korbács a betegséget hárította volna el az emberektől. Máig sem tudjuk azonban, hogy az aprószentek napján szokásos korbácsolás rítusát és képzeteit az egyházi gyakorlatból, esetleg a szomszéd népektől tanultuk-e el, vagy történelmünk mélyebb rétegeibe vezet vissza. XVI. sz.-i egyházi források említik a „vesszők megszentelését”, világi források pedig már a XV. sz.-ból tudósítanak a korbácsolás népi formáiról. XX. sz.-i formái: az aprószentek napját megelőző estén, általában azonban aprószentek napján a legények vagy fiúgyermekek vesszőköteggel vagy vesszőből font korbáccsal gyengén megcsapkodják a lányokat, asszonyokat szerencsekívánó mondókák kíséretében.

Az utóbbi évszázadban elsősorban a fiúgyermekek szokásává vált a korbácsolás. Szerencsekívánó mondókáik kíséretében a ház minden tagját megveregetik. A meglátogatott házaknál adományt kapnak. A Csallóközben, Szigetközben a legényavatás kapcsolódik aprószentek napjához. Itt a lányokat korbácsolták meg a legények, akik a közös férfimulatságra szánt adományokon kívül még életkorjelző szalagokat is kaptak a lányoktól . A szalagok a legénycímerre kerültek, és a lányok gondoskodtak rendben tartásukról. Erdély egyes helységeiben aprószentek napján a legényeknek a fonóban kellett – büntetés terhe mellett – aludniuk.

Módosítás dátuma: 2013. december 29. vasárnap, 08:55 Bővebben...
 

Anekdoták néprajzosokról 47

E-mail Nyomtatás PDF

AZ FÖRTELMES RÉSZÖGÖSKÖDÉSRŐL

Másodéves voltam, s ekkorra harmadik szakos létemre teljes jogú tagja a Néprajzi Intézetnek. Az első pillanattól kezdve kulcsom volt az Intézethez, fiókom, ahol tarthattam a könyveimet, jegyzeteimet, kabátomat nem a ruhatárban, hanem a szemináriumban tehettem le. A kástuban azaz a fotó előszobájában a függöny mögötti polcon ennivalót tarthattam, főzhettem a rezsón, lyukas órákon ott ülhetem, gépelhettem, ha óra volt a szemináriumban. Szabadon használhattam a labort, a könyvtárat este kb. háromnegyed tízig, míg a portás nem csengetett bent maradhattam. Még nap közben is udvarias kopogás után bármikor bemehettem a tanársegédi szobába könyvért, folyóiratért vagy, ha beszélni akartam valami felmerülő kérdésről Zoli vagy Jóska bácsival. Ők is, főleg Zoli bácsi, át-átnéztek a szemináriumba – egy ajtónyitás – és beszélgettek velünk, érdeklődtek, kérdezgettek, tanácsot adtak. Szokás volt, hogy ha valaki a másik témájához adatot, irodalmat, ábrát, stb. talált, azt szabályszerű cédulára kiírta, az asztalára tette. Mindenki tudta, hogy ki mivel foglalkozik és hol tart.

Módosítás dátuma: 2017. december 31. vasárnap, 08:06 Bővebben...
 

Ünneplő székelyek. A karácsonyi ünnepkörrel kapcsolatos szokások

E-mail Nyomtatás PDF

Ünneplő székelyek.

Adatok a székelység vallásos néprajzához.

Előszó

Kaszáló öregember, Nyárádszentbenedek. 2007. Benedek Csaba felvételeA székely nép kemény munkával keresi meg kenyerét. Életé­nek nagy része mezőn, erdőn telik el a nehéz, megfeszített mun­kában, mit a történelmi hivatás tudatában, nem zúgolódva, hanem valami természetes megnyugvással végez. A székely ember a ma­gyar munka hőse.

De bármennyire is kitölti testét, lelkét a munka ritmusa, szinte gyermeki örömmel várja az ünnepet, amikor teste megpihenhet és lelke elidőzhetik a természetfeletti világban.

A székely azonban az ünnep alatt sem szakad el teljesen munka­helyétől; az erdők és mezők ihletét, heti benyomásait beleviszi ünne­peibe is úgy, hogy az ünnep életének tükörképe: benne oldódik fel a hét fáradalma, felcsillan az új lehetőségek álma.

Ünneplő lelkét teljesen átfogja az egyházi év három ünnepköre: karácsony, húsvét és pünkösd.

Népünk ünneplő lelkét figyelte meg az a tizenkét diák, akiket ebben az évben szerveztem a Csíkszeredai „Segítő Mária“ gimná­zium kongregációjának néprajzi szakosztályába. Csaknem egyévi közös munkánk eredménye ez az adatgyűjtés. (Más irányú nép­rajzi munkánkat kongregációnk „Határőr“ című értesítőjében kö­zöltük.)

Hiszem, hogy ez a mű buzdításul szolgál az ő további munká­jukhoz és előbbre viszi az eddig mostohán kezelt vallásos néprajz ügyét.

Csíkszereda, 1943. Mindenszentek.

A karácsonyi ünnepkörrel kapcsolatos szokások

A karácsonyi ünnepkör a megpihenés és a népi ünneplés gazdag időszaka. A munkából fel­szabadult lélek mélyén ekkor születnek a szebbnél-szebb szokások, melyek már ősidők óta sok boldog percet szereznek a munkában kifáradt népnek. Az egész ünnepkört egy csodás melegség hatja át. Az elfáradt ember ilyenkor érzi, hogy Isten szeretetében és őseinek szokásaiban érde­mes élni!

Módosítás dátuma: 2016. december 26. hétfő, 09:16 Bővebben...
 

Néprajzi érdekességek 3

E-mail Nyomtatás PDF

Néprajzi érdekességek 3

Esztergagép tokmányából karácsonyfatalp

Esztergagép tokmányából készült karácsonfatalp, Kengyel, Árvai János fotója, 2015.A népi kultúra egyik legjellemzőbb sajátossága, hogy szemetet úgyszólván nem termel. A hulladékgazdálkodás mai problémái nem jelentkeztek abban az időben, mikor mindent újrahasznosítottak, a tárgyakat végső elhasználódásukig újra és újra felhasználták. Korábban ha már nem volt jó egy munkaeszköz, használati tárgy semmire, feltüzelték vagy feltöltötték vele az árkokat, beleszórták a patakba. Szinte mindannyian emlékszünk, hogy a kosarat kilyukadása esetén tyúkültetésre használták vagy a tulipános ládát szerzámok, gabona tárolására fogták be. Mai korunkban számos munkaeszközöt rögtönöznek műanyagból, diszperzites vödröt használnak gyümölcszedésre, pillepalackot tölcsérnek, de a végtelenségig lehetne folytatni a sort. Jézus Krisztus születését ünnepelve karácsonykor szinte mindenki találkozik a karácsonyfaállítás alkalmával azzal a nehézséggel, hogy a fa eldőlhet. Egyesek kikötik, mások körbetámasztják a fenyőfát. Nem így Árvai János (szül: 1957.), aki erre a célra egy esztergagép tokmányt használt. Az ötlet több okból kifolyólag is zseniális: könnyen utánállítható, nehéz, 50 kg súlyú így játszva tartja meg a fát. A remek ötletet fia is továbbvitte, így ma már ő állítja bele a karácsonyfát Kengyelen. Köszönjük a fotót Árvai Jánosnak!

Irodalom:

Benedek Csaba: Tárgyaink utóélete. Régi és modern anyagok újrahasznosítása napjaink társadalmában In: TISICUM XXII. 2013. (szerk: Gulyás Katalin, Horváth László, Kaposvári Gyöngyi)

Módosítás dátuma: 2016. december 25. vasárnap, 11:41
 

Az ostyahordás jászsági hagyományai

E-mail Nyomtatás PDF

Az ostyahordás jászsági hagyományai

Az ostyahordás a karácsonyi köszöntés egyik sajátos, nagy múltra visszatekintő formája. A kántortanító karácsony előtt ostyát sütött és tálra vagy kosárba helyezve az iskolás gyerekekkel szétküldte a családoknak. A gazdasszony babot, tojást, kolbászt, szalonnát küldött cserébe a kántortanítónak, a gyerekek pedig pénzt, almát, diót kaptak az ostyahordásért. Ez a családoktól kapott adomány valamikor a kántortanító díjlevelében is szerepelt.

Történeti adatok tanúskodnak a szokás régisége mellett. Az ostyahordás vagy hostatio a középkorban a pap hatáskörébe tartozott. Az ő feladata volt a híveknek széthordani az ostyát és ezért a befolyt termények (bab, lencse, mák liszt, tojás) őt illették meg. Manga János idézi a dobsinai (Gömör m.) lelkész 1622-ben kelt javadalmi leveléből az alábbi részt: „pápista korban szokás volt, hogy a r.k. plébános karácsonykor ( in vigiliis nativitatis Christi) feszülettel áldozva járt körül, mi bálványimádás lévén, jámbor elődeink e helyett  azt hozták be, hogy az ev. lelkész poharat (kelyhet) küld körül és így gyűjt magának egy forintot és egy-két garast.” Itt valójában arról lehetett szó, hogy a pap karácsony böjtjén a ministráns és a sekrestyés kíséretében elment hívei házába, odavitte a szentelt ostyát, a feszülettel valószínűleg megáldotta a szobát és a háziakat, amiért cserébe terményeket kapott. Távozásakor a hívek megcsókolták a keresztet. A ”feszülettel áldozva járt körül” szövegrész minden bizonnyal ezt jelenthette, ez volt az, amit a protestánsok bálványimádásnak tartottak. Bálint Sándor szerint az ostyahordás a középkori eulógia csökevényes maradványa. Ez azt a megszentelt kenyeret jelentette, amit a misén a pap azoknak a híveknek osztogatott, akik nem áldoztak. Ebből alakult ki az a szokás, hogy a pap karácsony böjtjén híveinek látogatásakor szentelt kenyeret vagy ostyát vitt magával, amiért élelmet kapott. Az ostyahordáson kívül a kántálás (cantatio) és a koledálás is a pap hatáskörébe tartozott a középkorban nagyobb ünnepek előtt. Az így szerzett pénz vagy termény ugyancsak a javadalmai között szerepelt. A Nógrád megyei Vanyarc egyházi jegyzőkönyvében feljegyezték, hogy „ostyahordás azaz hostatio karácsonyi időben van, koleda évente hatszor. A vanyarci evangélikus egyház canonica visitatiója csak 1900-ban mondja ki, hogy a cantatio és koleda meg van váltva, oly módon, hogy minden gazda 50 krajcárt, minden zsellér 30 krajcárt és minden konvenciós cseléd 20 krajcárt fizet e címen a párbérhordás alkalmával.”- írja Manga János. Vagyis a lakosok pénzzel megválthatták a papnak járó javadalmakat, aki ezután már nem járt ki nagyobb ünnepeken a családokhoz. A régi egyházi előírás azonban, mint népi gyakorlat még sokáig tovább élt.

Módosítás dátuma: 2016. december 26. hétfő, 09:22 Bővebben...
 

Engedje az Isten, hogy több karácsonynapokat megélhessünk erővel, egészséggel…

E-mail Nyomtatás PDF

Engedje az Isten, hogy több karácsonynapokat megélhessünk erővel, egészséggel…

A karácsonyi köszöntés

„Elmúlt karácsony estéje.

Inkább éjszakát kellene mondanom, hajnalban ugyanis még kántáltak az ablakok alatt. Tömegesen és szólóban egyaránt. A szabadtéri színjáték nagy kórusa százfelé szakadva ismételte és variálta ugyanazt a dallamot, amelyet este elkezdett.

Mint járni tanuló gyermek, időnként hasra vágódva bukdácsoltak a köszöntők. […]

Apám is kántálni mMennyből az angyal. Cigány gyermekek karácsonyi köszöntője Gyergyóalfalun. Vargyas Ildikó felvétele. 2012ent a presbiterekkel. Anyám otthon tartott szolgálatot. »Szabad köszönteni?«»Szabad, szabad!«– ismételte gyermeki örömmel. Le-lehunyta a szemét, próbálta kitalálni a hangot, vétség, ének szerint a vendégek személyét. »Ez Juli, ez Feri, Gergi, Verona, Ilona! Újra látjuk egymást!« A gyerekeknek és a cigányoknak kiosztott egy zsáknyi perecet. Jóízűen kacagott a tréfás köszöntőkön. »Mondd még egyszer!«»Hallgasd!«–intett felém. Rokoni, baráti, ismeretségi szálakat bogozott újra. –»Ezt a fiúcskát ismered? A Jónás fia! Hát azt a szép lányt? A Mihályé! Öleld meg a bátyádat! Istenem be szépen nőttök! Istenem, hogy múlik az idő!«

Az egész magyar nyelvterületen általánosan elterjedt szokás volt a karácsonyi köszöntés. Nevezték angyali vigasságnak, kántálásnak, kóringyálásnak, mendikálásnak és pásztlizásnak is. Korcsoportokként összegyűlve, különböző időpontban jártak köszönteni: délben kezdték a gyermekek, akik többnyire csörgős botokat vittek magukkal, majd vacsora után a fiatalok, este a házasemberek. A szokást – alamizsnagyűjtés céljából – legtovább a cigányság őrizte meg.

Az adománygyűjtő jelleg kezdetektől fogva általános volt, a köszöntők dalolva vonultak házról házra, s engedélykérés után az ablak alatt vagy bent a házban énekelték a karácsonyi énekeket, melyért adományokat kaptak. Ezek az adományok többnyire ennivalóból álltak. A gyermekek tarisznyájukba tették, és elvitték a diót, almát, mogyorót, míg a felnőtteket megvendégelték. Magyarózdon például a huszadik század elején kalács és bor járt a köszöntésért, később a pénzadomány vált megszokottá.

Általában az egy falun belül kántáló, köszöntő csapatok repertoárja is különböző volt, jókívánságokat tolmácsoló versek, adománygyűjtő formulák, sőt tréfás versek és dalok is kapcsolódhatnak hozzá az egyházi eredetű karácsonyi énekek és a köszöntők mellett. Sok helyen nem is elégedtek meg egy ének előadásával, hanem kettőt, hármat is mondtak, így a kántáló énekek számbeli gazdagsága felülmúlja minden más jeles naphoz kapcsolódó énekekét. Legnépszerűbbé a Csorda pásztorok kezdetű vált:

Módosítás dátuma: 2018. január 07. vasárnap, 16:58 Bővebben...
 

Egy kicsiny falu a Börzsöny közepén: SZÜLŐFALUM, PERŐCSÉNY- apró emlékeim a háborútól a hatvanas évekig. 6. A karácsony

E-mail Nyomtatás PDF

Egy kicsiny falu a Börzsöny közepén:  SZÜLŐFALUM, PERŐCSÉNY- apró emlékeim a háborútól a hatvanas évekig.

6.  A karácsony

A perőcsényi tájház tisztaszobája, Kádár Attila felvételeMikor az ember leírja azt, hogy karácsony, és egyszer-kétszer magában elolvassa,  első nekifutásra úgy gondolná, erről aztán végképp nincs mit írni, hiszen ez annyira szép és mégis annyira természetes, hogy már a kétéves gyermekek is betéve tudják és várják az eljövetelét.

Talán az a legnagyobb baj ezzel az egykor még magasztos, annyira tisztelt ünneppel, hogy nemcsak a mai gyerekek, de sokszor a már „mekiben kólás-pizzán” felnevelkedett középkorúak sem nagyon tudják vagy nem is akarják tudni igazi értelmét.

És most nemcsak a naptári vagy egyházi értékrendjére gondolok, hanem arra a szeretetteljes ünnepélyességre, arra az egymáshoz fordulásra, amiben ma is el kellene tölteni ezeket  a napokat.  Legalább ezeket…

Arról meg beszélni sem szeretnék, hogy az emberek nagy százalékának karácsony előtt már hetekkel, hónapokkal korábban elege van az ünnepből, hiszen sokan azt sem tudják, mit vegyenek egymásnak meg a gyerekeknek, ami sokkal drágább, mint a szomszédé, és amit napokig mutogatni lehet akár az iskolában, akár bevásárláskor.

Mert hát máshol hol…?!   

Templomba nem járnak,  pedig ha valahol, hát ott lehetne mutogatni ám, ha mondjuk példának okáért a pap után egy-két perccel később vonulnánk be a templomba…

Tényleg, mit ne mondjak, nem volna érdemes legalább ezért megpróbálkozni a templomba járással?

Módosítás dátuma: 2016. december 25. vasárnap, 11:59 Bővebben...
 

December 27. János napja

E-mail Nyomtatás PDF

December 27. János napja

Köszöntő, Kanyó Alfonzné munkája, Litke, 2011János áldások és imádságok szószólója, templomok és oltármesterségek patrónusa, céhek védőszentje. Az Utolsó Vacsorán és a passióban való teljes szerepénél fogva mintegy a népi, devocionális jámborság megalapítója és benne az emberiség képviselője.

A János név gyakorisága és a karácsonyi ünnepkörben való naptári helye miatt is kedvelt névünnep. Az István-köszöntőkhöz hasonlóan igen sok változatban él a magyar nyelvterületen. Sóvidéken például az istvánozás és jánosozás a református falvak szokásvilágához tartozott. Egyénileg és csoportosan köszöntötték a névnapjukat ünneplő barátokat, rokonokat, szomszédokat. Ezek a köszöntők félnépi eredetűek, szerzői alighanem a kántorok és a tanítók voltak. Ugyanazt mondták István és János napjára, csak a nevek változtak.

Szent előestéje ma János napjának,
Magam is örvendek az ő boldogságának.
Kívánom, az Isten sokáig éltesse,
Kegyes kezeiből soha ki ne vesse,
Hanem kormányozza élete folyását,
Hogy sok számos éven át,
Érje jó egészségbe becses neve napját.

(felsősófalvi köszöntő)

Módosítás dátuma: 2016. december 29. csütörtök, 10:09 Bővebben...
 

Regölés

E-mail Nyomtatás PDF

Regölés

A Dunántúl nyugati és déli területein, illetve Erdélyben udvarhelyi falvakban, a Hargita-alji községekben volt szokásban, a magyar nyelvterület többi részén ismeretlen.

A hazai kutatás sokat foglalkozott a regölés és a regösének kérdéseivel, mert abban finnugor kori réteget vélt felfedezni, valamint a téli napforduló megünneplésének pogány nyomait. Rajeczky Benjamin arra is felhívta a figyelmet, hogy különféle szokások megnevezéseként is szerepel a magyar nyelvterületen a regölés, remélés. Például Pásztón a lakodalom legvégén „regélni mennek”, vagyis még egyet mulatni. Nógrád megyében, Nagybárkányban a farsangi mulatság befejezését jelenti a regélés. Hamvazószerdán mentek a legények „regényi”: tyúkot, kacsát loptak, eladták, és elmulatták a pénzt. Éger vidékén remélésnek nevezik az ugyancsak hamvazószerdai alakoskodást. Regélő hétfő volt a neve valamikor a vízkereszt utáni első hétfőnek. A XVI–XVII. századi kalendáriumokban fordul elő és a XVII–XVIII. századi céhszabályzatokban. E naphoz fűződhettek céhes ünnepek. Az elnevezések, szokások közti összefüggéseket azonban még nem tisztázta a kutatás.

A regös szó finnugor eredetű, a reg-nek XI-XIII. században, de később is "varázs, varázslás, varázslat" volt a jelentése. Bornemissza Péter XVI. századi ráolvasásaiban azt írja, hogy az az út, amelyiken a betegség jár: regös nagy út, regös régi nagy út, ami a betegség bűvös, varázslatos útjára vonatkozik. A reg tehát rokonértelmű kifejezése annak a fogalomnak, amit a török jövevényszók: a és báj s összetételük, a bű-báj jelöltek meg. A reg szót megőrizték egyes, a betegségekkel kapcsolatos szavak és szólások. Somogyban rögben döglik meg a birka, a Balaton vidékén a rögényes jelentése "nyavalygós, beteges". Gyakoriak az ilyen átkozódások: Reg fusson el! Reg fussa el a dógod! Az ilyen kifejezések eredetileg bűbájossággal felidézett betegség, kóros állapot megjelölői lehettek. Ezen kívül varázslásra utal a "Haj regő rejtem!" is, ami Vikár Béla és Pais Dezső szerint "énekbe varázsolom" jelentéssel bír.

Módosítás dátuma: 2016. december 31. szombat, 09:07 Bővebben...
 

Biblia és magyar néphagyomány

E-mail Nyomtatás PDF

Biblia és magyar néphagyomány

A Biblia, a kereszténység szent könyve, a néphagyomány egy nép íratlan, szájról szájra, nemzedékről nemzedékre, írás nélkül átadott tudása, műveltsége. Hogy kerülhet ez a kettő össze? Az írás és a szóhagyomány? Az ellentmondás csak látszólagos. A Biblia, és nem a könyv a szent, nem a papír, az írásjelek. hanem amit arra leírtak jelekkel, amit az jelent. Az Újszövetség evangéliumait és az Ószövetség „könyveit” nem jegyzőkönyvszerűen rögzítették, ahogy a Szentlélek diktálta, hanem hosszú éveken, évtizedeken, az Ószövetség esetében több száz éven keresztül csak íratlanul, szájhagyományban élő emlékezetet jegyezték le, formálták át írásba. Az evangélisták, akik tanúi voltak Jézus földi működésének, csak évtizedekkel a Mester halála után jegyezték le élményeiket, szóbeszédben fennmaradt emlékeiket, és nem is mindig saját emlékezetük alapján, hanem a barátok, ismerősök, rokonok körében, többször is elbeszélt, felidézett eseményekről mondottakat, amikor az írásra késztetést megkapták.

Hadd jegyezzem itt meg azt is, hogy az Újszövetség-kutatók közül egyesek úgy vélik, talán joggal is, hogy Máté, Márk és Lukács, vagyis a szinoptikusok egy közös, elveszett forrásból merítették műveiket, annyira megegyeznek a szavaik és mondatfűzésük is. Én azt hiszem, hogy nem kell okvetlenül egy elveszett, írott ősevangéliumra gondolnunk, hanem csak arra, hogy a közös, széles körben ismert, továbbadott, ismételten felidézett szájhagyományból merítettek mindhárman. Tudjuk azt is, hogy Jézus urunk földi életének és tanításának „szájhagyományos” emlékezete nem csak Máté, Márk, Lukács és János megfogalmazásában került írásba, hanem más tanítványok és közeli kortársak is megfogalmazták és leírták, ugyancsak évtizedek után, a bennük élő és környezetükben fennmaradt emlékeket. Például olvastam András és Tamás apostol „evangéliumáról”, akik Krisztus halála és feltámadása után Keletre mentek, Jakab „ősevangélium”-áról (József és Mária történetéről), „Pseudo Máté” evangéliumáról (Jézus gyermekségének elbeszélésével), Péter cselekedeteinek, Jézussal való utazásairól szóló elbeszélésekről. Bizáncban a IV-V. században sok olyan kéziratos mű keletkezett, melyek a később el nem fogadott, úgynevezett apokrif szövegeken alapultak. A Krisztushoz kapcsolódó szájhagyományban élő történetek természetesen a szájhagyományozás törvényei szerint több ágon is szálltak nemzedékről nemzedékre és óhatatlanul keveredhettek más történetekkel, mítoszok elemeivel, romlottak, vagy a változatok egymást kiegészítve, mintegy helyre is állíthatták a valóságnak jobban megfelelő leírásokat, különösen az írásbeliséget még nem használó különböző nyelvű népek körében, szinte napjainkig. Fokozottan érvényes ez az Ószövetség történeteire, ahol a teremtés, a bűnbeesés, a vízözön vagy Dávid és Salamon király viselt dolgai kiegészültek, keveredtek zsidó eredetű, Bibliába nem foglalt „pseudo-epigrafikus” írásos művekkel (Ádám és Éva, Kain életéről), más népek, egyiptomi, sumér, iráni, babiloni írott és szájról szájra szálló, a teremtésre, bűnbeesésre, vízözönre vonatkozó hagyományaival.

Módosítás dátuma: 2017. december 24. vasárnap, 14:13 Bővebben...
 

Karácsonyi pásztorocskák

E-mail Nyomtatás PDF

Karácsonyi pásztorocskák

A karácsonyi köszöntés a Kárpát-medencében általánosan elterjedt szokás: karácsony előestéjén vagy az ünnepi időszakban csoportosan házról házra járva elismételt éneklés, melynek során az ünnep gondolatkörét felidéző énekhez jókívánságok, gyakran köszöntők csatlakoznak. Egyéb elnevezései: angyali vigasság, kántálás, kóringyálás, mendikálás, pásztlizás. A köszöntők karácsonyi énekeket énekelve járnak házról házra, engedélykérés után az ablak alatt vagy bent a házban énekelnek egy vagy több karácsonyi éneket, köztük olyanokat is, amelyek különben olyan dramatikus karácsonyi szokások énekes betétei, mint például a betlehemezés vagy a szálláskeresés. Ezután megköszönik az adományokat és elbúcsúznak. Az adományok régebben inkább ennivalóból álltak: a gyermekek tarisznyájukban elvitték (dió, alma, mogyoró stb.), a felnőtteket megvendégelték.

Különböző korcsoportok jártak köszönteni: délben kezdték a gyermekek, majd vacsora után a fiatalok, este kilenc óra után a felnőttek, többnyire házasemberek. A pásztorok külön csoportban jártak, nagy lármázás közepette: ostort pattogtattak, dudáltak, kolompoltak, kürtöltek. Később sok helyütt már csak a cigányok jártak alamizsnagyűjtés céljából. E szép szokást Tamási Áron is megörökítette alábbi novellájában:

A szabadtűzhelyen, a betlehemi majorban, hajladozik a tűz aranylángja. Csordapásztorok melegednek a tűznél, melynek a fénye átvilágít az időn, és emlékezni serkent engemet is.

Tizenhárom éves voltam, s vezére a zsenge pásztoroknak. Ezek a zsenge pásztorok mind korombéli fiúk voltak, akiket gondosan megválogatva vettünk fel a nyájba. Amikor a kör bezárult, kiosztottuk a szerepeket. Elsőnek vezért választottunk, aki majdan, karácsony este, a belső beköszöntőt is mondani fogja, mindama leányos házaknál, ahova behatolunk. Aztán választottunk külső beköszöntőt, aki az ajtón kívül fog szólani, és hát meg is küzd azzal a másik nyájjal, amelyiket ott találnánk esetleg a háznál. Utána kijelöltük a tűzmestert, aki vezényli az üdvözlő puffantásokat; majd megválasztottuk az énekvivőt és a mókamestert, nemkülönben a nagymondót, aki mindenkit le fog torkolni, szükség esetén még lódítva is éktelenül.

Módosítás dátuma: 2018. január 07. vasárnap, 17:06 Bővebben...
 

December 26. István napja

E-mail Nyomtatás PDF

December 26. István napja

István az Egyház első vértanúja, akit megköveztek (Apostolok Cselekedetei 6,7). Diakónus volt: az apostolok segítsége, a szegények gondviselője. A győzelem jelével, pálmaággal, köntösében pedig kövekkel szokták ábrázolni.

Istvánt és Lőrincet a középkorban többször ábrázolják együttesen, így Csegöld (1494), Kassa (1440), Nagyekemező (Prostea Mare 1480), Szászbogács (Bogeschdorf, Bagaciu, 1518) szárnyasoltárain. Később is: a szolnoki franciskánus templom Szent Antal oltárának őrálló barokk szobrai. Őket látjuk Tamási barokk templomának homlokzatán is.

Géza fejedelem fiának az István keresztnevet választja, hogy uralkodói méltóságában és kötelességeiben akár a vértanúságig állhatatos legyen. Ezért szól az esztergomi székesegyháznak legelső dedikációja szintén István vértanúnak. Újabb nézet szerint az István nevet Sarolta, Vajk édesanyja választotta fiának. Az ő édesapja, Gyula ugyanis Bizáncban megkeresztelkedve, az István (Stephanos) nevet kapta.

Győr városának ősi soron István vértanú a védőszentje, címerében is egészen napjainkig benne volt. 

A Győrújvárosi klasszicizáló templom főoltárán szobrát látjuk.

A püspöki székváros és a szent vértanú szakrális-szimbolikus kapcsolatát tanúsítja Gyulafehérvár ágostonrendi remete kolostora (1290), a csanádi székesegyház protomártír oltára, továbbá Vetési Albert veszprémi püspök († 1486) remekbe készült vörös misemondó ruhája is, amelyre a Szűzanya, Magdolna, Keresztelő János és Pál apostol társaságában István alakja is rá van hímezve.* Megemlíthetjük, hogy a közeli Sóly elenyészett protomártír-patrociniumat* a legkorábbiak közé tartozik (1009) hazánkban.

István vértanút választotta mennyei pártfogójául a hajdúdorogi görögkatolikus magyar egyházmegye.

Galgamácsán nem Aprószentek ünnepén, hanem már ezen a napon volt a legénybíró megválasztása a múlt században.

Nem tudjuk már, hogy milyen megfontolásból tartott a debreceni szabócéh a középkor végén minden harmad hétnek előfordulásában misét István vértanúnak a Szent András-templomban levő oltáránál. A barokk világban a protomártír volt a szegedi szűrszabók patrónusa is: Lehetséges, hogy azért, mert a céhújítás, vagyis a céhmester választása ezen a napon történt. Ez pedig misehallgatással, áldomásivással járt együtt.

István vértanú kultusza a népi barokk jámborságban a karácsonyi áhítatformák gazdagsága miatt háttérbe szorul. Csak a jászladányi Orosz István híres búcsúvezérnek és énekköltőnek († 1922), aki a protomártírt tisztelte névadó patrónusának, magánáhítatból sarjadt olvasószövegét tudjuk idézni:

3 szem és 3 tized, Hiszekegy, Dicsőség, Miatyánk. Üdvözlete: Üdvözlégy óh dicsőséges Szent Istvánty mártély, ki a Jézus Krisztus kínszenvedése és halála után első voltál, ki véredet ontád Jézusért. Agyonköveztettél, kövek zápora alatt adtad ki szent lelkedet. Imádkozzál érettünk bűnösökért Szent István mártily, hogy a mennyei boldogságba hozzád juthassunk, veled imádhassuk Jézus Krisztust mindörökké, amen.

Nem világos, miért lett István a lovak védőszentje. Az egyház nyilván céltudatosan helyezte ünnepét erre a napra, a téli napforduló archaikus pogány vigadozásainak, Wotan-kultuszának időpontjára. Eltűrte, hogy e napon új hívei nagy áldomást (Stephans-Minne) üljenek. Továbbá vizet, sót, magvakat, takarmányt szentelt, lényegében tehát megáldotta, előkészítette a vegetációt. Megszentelte a lovakat, és azt a szokást, hogy az emberek lakóhelyüket ezen a napon lovon megkerüljék, körülfussák, mintegy körülzárják, és így az István érdemeiért megnyílt ég oltalmába ajánlják. Ez a határkerülő hagyomány régi hazánk nyugati részén él. A Stefanireiten, másként Beiglreiten ismeretes a hazai Mosonszentpéter és Mosonszolnok, továbbá odaát Bánfalva (Apetlon), Illmitz, Pomogy (Pamhagen) német és Alsóőr (Unterwart) magyar faluban. Mindenütt kora reggel kilovagolnak a legények a határba, hogy a ló, jószág egészséges legyen az új esztendőben. Ehhez még hozzátehetjük, hogy Mosonszentpéteren minden lovas legény attól a lánytól, akinek udvarol, nagy kerek kalácsot (Beugel) kap. Ez a ló nyakán függ verseny közben. Végül a vendéglőben áldomást isznak, a kalácsot pedig ott nyomban megeszik.

Módosítás dátuma: 2016. december 26. hétfő, 13:04 Bővebben...
 

December 25. Karácsony napja

E-mail Nyomtatás PDF

December 25. Karácsony napja

Betlehem, Kanyó Alfonzné munkája, Litke, 2011.A család ünnepe volt a hagyományos magyar paraszti életben is. Mint minden nagy ünnep, munkatilalommal járt. Lészpeden „Karácsony napján, akkor a ganyét nem vetették ki, esszeszedték a jószág alól. Vagy ha ettünk, akkor a tányérokat sem mostuk el, akkor azt félreraktuk és másnap mostuk el” (Bosnyák S. 1980: 120). A szemetet sem vitték ki. Pereszlényben a hamut, szemetet nem vitték ki, mert úgy vélték, ezzel kivinnék a szerencsét a házból. Egerszegen, ha söpörtek, akkor is csak befelé az asztal alá. Csak a legszükségesebb munkákat végezték el. Az állatoknak a takarmányt már előző nap odakészítették, Jászdózsán karácsony napján nem fésülködtek. Nem főztek, csak az előtte való napokon. Tilos volt e napon a kölcsönkérés, kölcsönadás is, mert kivinné a házból a szerencsét.

A szerelmi jóslás különböző változatait is gyakorolták karácsonykor, ugyanígy többféle haláljósló és időjósló eljárást a következő évre vonatkozóan. A valamelyik őszi naptári ünnepen vízbe tett gyümölcsfaágnak is karácsonyra kellett kivirágoznia. Azt is tartották, hogy az éjféli mise alatt megszólalnak az állatok, s elmondják véleményüket gazdáikról, gondozóikról. – Karácsony napján lánynak, asszonynak nem volt szabad más házához menni, mert szerencsétlenséget vitt volna. Ezért ahol nem volt szokásban a fiúgyermekek köszöntése, ott valamilyen ürüggyel elküldték a rokonokhoz. A székelyek azt tartották, hogy ha fiúgyermek az első látogató, a tehén bikát, ha lány, üszőt borjazik. Az északi vidékek falvaiban az állatok itatása is bizonyos szertartások szerint ment végbe. Menyhén (egykori Nyitra m.) a gazda elővette a karácsonyesti vacsoránál megmaradt ostyát, arra zöld petrezselymet tett, majd piros almát, és az egészet a vályúba tette, aztán erről itatták a marhákat, hogy egészségesek legyenek.

Némely községben a piros almával egy ezüstpénzt (régi ötkoronást) is tettek a vályúba, hogy az állatok olyan szépek legyenek, mint a piros alma és olyan értékesek, mint az ezüst. – Étkezés előtt a család tagjai megmosakodtak, a mosdóvízbe sok helyen ezüstpénzt, piros almát tettek, hogy a következő esztendőben szerencsések és egészségesek legyenek. Karácsony böjtjén a család minden tagjának viselkedését figyelemmel kísérték, mert azt tartották, hogy ahogy ezen a napon viselkednek, úgy fognak viselkedni a következő esztendőben is. Karácsony napján nemcsak a családtagoknak, hanem a család javainak is a házban kellett lenniük, ezért karácsony böjtjén a kölcsönkért tárgyakat, eszközöket visszaadták. Este a pásztorok országszerte ostoraikat pattogtatták, kolompoltak, a kürtöt fújták az utcán végig, s ilyenkor egyes vidékeken a gazdáktól ajándékot kaptak. Ugyancsak országszerte szokásban volt a már adventben megkezdődött betlehemezés, továbbá a kántálás, kóringyálás, angyali vigasság; Zobor vidékén a parázsolás. Általában jellemző a karácsonyi szokásokra és hiedelmekre a jövő évi termékenység, bőség, szerencse biztosítása valamilyen módon. Szokásban volt karácsonykor és a karácsony körüli napokon dramatikus játékokat előadni, a bábtáncoltató betlehemezés, betlehemezés, Heródes-játék, szálláskeresés. Állatalakoskodás csak szórványosan fordult elő karácsonykor.

Módosítás dátuma: 2013. december 26. csütörtök, 08:36 Bővebben...
 

Szatmár megyei karácsonyi szokásleírás 1844-ből

E-mail Nyomtatás PDF

Szatmár megyei karácsonyi szokásleírás 1844-ből

Karácsonykor a Pesten túlságos „Krisztkindli” itt nem divatozik, valamint a Mikolája „heil. Nigló” –vagyis Miklós-esti maskarák sem. Ezek inkább sváb eredetre mutatnak, s már innét nem messze, a bányai környéken kelendők. Hanem a „betlehemezés” néha megtörténik, midőn angyal és pásztorok beköszöntik az előestét. Diózás az éjen fürgetyűre vagy kártyára szintén szokás. Ekkor a sihederek kántálni, ezek oláhféle kóringyálni mennek, mely utóbbi alkalmi dalaihoz vidoran függeszti e rímecskét:
„Koringyica, ku kogyica.
Válba votyi lá polica!
Szkala gazda! szuflan fok,
Sápoly dánye kity on kok.”

Mely magyarul körülbelül ennyit tesz:

A dalocska végső hangja:
Vesd szemeidet a polcra!
Kelj föl gazda! fújj a tűzbe,
Adj pogácsát a zsebünkbe.

Részlet Réső Ensel Sándor: Szatmár megyei vegyes szokások című munkájából, mely először 1844-ben jelent meg. In: Réső Ensel Sándor. Magyarországi népszokások. Osiris Kiadó. Budapest, 2000. 257.

 

December 24. Karácsony vigíliája, Ádám és Éva napja

E-mail Nyomtatás PDF

December 24. Karácsony vigíliája, Ádám és Éva napja

2011_12_24_Karácsonyfa, Felsőgöd, Benedek Csaba fotójaKarácsony, Jézus Krisztus születésnapja, a kereszténység egyik legnagyobb ünnepe. Krisztus születésének december 25-i megünnepléséről szóló első adatokkal a IV. sz.-ban találkozunk. Rómában az V. sz. elején az állam is elismeri karácsony ünnepét, s Honorius és Arcadius császárok e napon a cirkuszi játékok tartását is megtiltották. Jézus születésének dec. 25-i megünneplésével lezárult a születés dátumának tisztázása körül támadt vita. Erre a napra a következő okból esett a választás: Antiochus kalendáriuma dec. 25. napját a Nap (Napisten) születésnapjának nevezi. Aurelianus császár (270–275) elrendelte, hogy dec. 25-én birodalma egész területén ünnepet tartsanak a legyőzhetetlen Nap (sol invictus) tiszteletére. Az ünnep új tartalmának szimbolikus magyarázata szerint karácsony Jézusnak, az örök Napnak, az isteni fényforrásnak születésnapja. A liturgiában karácsonynak is, a húsvéthoz hasonlóan kialakult az előkészületi ideje (advent), majd a vigíliája (dec. 24.). E napra böjtöt rendeltek el, ezért karácsony böjtjének is nevezik. Egyéb nevei: Ádám és Éva napja, karácsony szombatja, szenvedeje estéje, szenvedeste. Mindkét nap, karácsony napja és vigíliája számos népszokást, hiedelmet vont maga köré, amelyek részint kereszténység előtti képzetekből, a téli napforduló, ill. az évkezdet mágikus eljárásaiból, részint az ünnep keresztény jellegéből táplálkoznak. Karácsony böjtje voltaképpen már az ünnep kezdete. Ezen a napon mezei munkát nem végeztek. Az asszonyok takarítottak, sütöttek, főztek. A férfiak kiseperték az udvart, kitisztították az istállót, a gazdasszonynak bekészítették a tűzrevalót, a marháknak a takarmányt.

December 24-én, karácsony vigíliáján, más néven karácsony böjtjén, bőved estén, a szinte forgatókönyvszerűen előírt cselekmények a karácsonyi asztal körül történtek. A karácsonyi asztalra vagy alá, vagy akárcsak a közelébe helyezett tárgyak, eszközök különleges mágikus hatalommal ruházódtak fel. Magát a karácsonyi abroszt, csak egyetlen ünnepi alkalomra használták, ezentúl vetőabroszként vagy sütőabroszként alkalmazták, hogy a termés bő legyen, vagy hogy a kenyér jól sikerüljön.

Karácsony éjfelén, éjszakáján fontos szerepet kapott a víz, a tűz, a zajkeltés. A víznek gyógyító és varázserőt tulajdonítottak – még ha egyszerű kútvíz volt is. Az év bizonyos ünnepein, jeles napjain különleges italként fogyasztották vagy mosdottak benne. Hatását azzal is fokozták, hogy pénzt és piros almát dobtak bele. Karácsony éjjelén merítették az ún. aranyos vizet vagy más néven életvizet. A Bereg megyei Fornoson a vízmerítésnek különös jelentősége volt az eladósorú nagylányok számára. A falun kívül egyetlen kút volt, melyet a legények és a lányok éjféltájban fenyővel és koszorúkkal díszítettek fel, és gúzsvesszővel a kúthoz kötötték az ágast. Amelyik lány éjfél után elsőnek oldja fel a gúzst, elsőnek meríti az aranyvizet (melyben hitük szerint Jézus fürdött meg), az megy leghamarabb férjhez – gondolták. Istensegítsen az éjféli miséről hazamenet merítették az aranyos vizet, ebből ivott és ebben mosdott az egész család. Ez a víz egészséget jelentett, mert hitük szerint ebben fürösztötték a Jézuskát.

A víz után a tűz a másik fontos elem, melynek különös ereje lehet karácsony éjjelén. Egyes Vas megyei falvakban nyírfaseprű fáklyákkal vonultak az éjféli misére, miközben a pásztorok ostort durrogtattak, lövöldöztek az ártó, gonosz hatalmak elűzésére. Karácsony éjjelén az égő gyertya összefüggött a házasságvarázslással is. Például Somogyvámoson az eladó lányoknak olyan gyertya fénye mellett kellett az éjféli misére öltözködniök, amely már egyszer lakodalomban világított a menyasszonynak.

A gonoszelhárító zajcsapás ezen az éjszakán a pásztorok feladata volt. A karácsonyi történet pásztorai miatt igen fontos szerepük volt az éjféli misén is. Galgamácsán a pásztorok körbejárták a templomot, mialatt a mise folyt, hogy a gonosz szellemeket, boszorkányokat távol tartsák a zajjal, kürtöltek, trombitáltak, pattogtattak az ostoraikkal.

Az éjféli misén szokás volt egyes székely falvakban, hogy az ének ezen szavainál: „A madarak megszólaltak”, a gyerekek cserépsípokkal madárhangot utánoztak a mise végéig, másutt a férfiak kalitkába zárt csízeket eresztettek ki.

A házasságjóslásra, -varázslásra is alkalmas az éjféli mise körüli időpont. A Luca-napkor elkezdett eljárásoknak (pl. lucaág, almával jóslás, lucacédula, lucabúza) ilyenkor volt a beteljesedési idejük. Az Ipoly menti falvakban az eladósorba jutott lányok szenteltvizet vettek a szájukba az éjféli mise után, s otthon azzal mosták le az arcukat, de nem törölték meg, hogy álmukban majd a leendő vőlegény törölje le. Az éjféli misére menet a zsebükben kukoricát, tökmagot, kölest vittek a göcseji lányok, s a szenteltvíztartóba dobták, hogy amennyi az elszórt mag, annyi kérőjük legyen majd, és olyan gyorsan jöjjenek, mint ahogyan beledobálták.

A karácsony mai, közismert jelképe, a feldíszített fenyő, a karácsonyfa ebben a formájában újabb keletű szokás. Az eddigi kutatások a karácsonyfa-állítást protestáns, német eredetűnek tartják, mely hazánkban a Bécsi Udvar közvetítésével először az arisztokrácia, majd a városi polgárság, a falusi értelmiség, végül a parasztság körében terjedt el. A Bécsi Udvarban német főúri családok és protestáns művészek honosították meg. Karácsonyfát Magyarországon – a történeti adatok szerint – Brunswick Teréz állított először, 1824-ben, József nádor harmadik neje, Mária Dorottya, illetőleg a Podmaniczky család 1826 táján, majd Fertőszentmiklóson a Bezerédj család 1834-ben. Jáky Ferenc osli plébános, a gróf Hunyady család egykori házipapja 1855-ben karácsonyfa-ünnepélyt rendezett a falusi iskolás gyerekei számára.

Módosítás dátuma: 2016. december 24. szombat, 11:21 Bővebben...
 

Egykori karácsonyok az udvarhelyszéki Rugonfalván

E-mail Nyomtatás PDF

Egykori karácsonyok az udvarhelyszéki Rugonfalván

Református templom, Rugonfalva, 2007, Benedek Csaba fotója. A képre kattintva további felvételeket tekinthet meg képgalériánkban.A havas karácsonyok nagyon szépek voltak. A nagy hóban utat vágtak az udvarokon a férfiak. Vidámságot, szeretetet hozott az ünnep minden házba. A szombat a sütéssel kezdődött, a falut nemsokára beillatozta a sülő kenyér és kalács illata. Karácsony délutánra már kész volt a nagytakarítás és a frissen súrolt padlóra tiszta szőnyegeket borítottak, ami visszaadta a ház meghitt hangulatát. Vecsernyére szólott a harang, s a falu kicsinye, nagyja ünnepi várakozásban várta a Jézus születését. A gyermekes családokhoz jött az angyal és karácsonyfát hozott. A gyermek nem tudott arról, hogy a fenyőfa honnan került és a rajta levő díszekről sem, így felhőtlen volt a boldogsága. Egyik háznál kisebb, másiknál gazdagabb volt a karácsonyfa, de a fényűzés a parasztcsaládoknál nem volt szokásban. Csüngött rajta szaloncukor, piros alma, házilag festett „aranydió”, házilag sütött, formákra vágott keksz, még a szentjánoskenyérre is emlékszem. A háború alatt a szaloncukrot házilag főzték, a puhára összefőtt cukorszirupot pohár fenekével addig súrolták, amíg összeállott és állaga hasonlított a szaloncukoréhoz. A papírját ollóval recézték. A szükség leleményessé tette az embert és a természet ajándékait is felhasználták sokféle dísz mellett. Este az ablakok alatt megszólalt a legények kórusa: „Krisztus Urunknak áldott születésén…” A falut csoportokra oszolva, minden házhoz eljutva, végigkántálták.

Az ateizmus virágzása idején az angyalból „télapó” lett, a karácsonyfából „télifa”, de megváltozott jövetelének ideje is, különösen a megfélemlített tisztviselőknél.

Módosítás dátuma: 2013. december 23. hétfő, 11:24 Bővebben...
 

December 21. Tamás napja

E-mail Nyomtatás PDF

December 21. Tamás napja

A székelyszenttamási római katolikus templom oltárképe, 2007. Benedek Csaba fotójaTamás hitetlen Tamás néven is emlegetett apostol, aki próbával akar meggyőződni Mesterének feltámadásáról (Jn 20, 26 – 29). A népnyelv éppen ezért „hitetlen” Tamásnak nevezi. E köznyelvi szólásként is használatos megjelölés onnan ered, hogy az evangélium szerint Tamás kételkedett Jézus föltámadásában. Távol volt, amikor Jézus a halála után megjelent a tanítványoknak, és amikor a szemtanúk beszámoltak neki róla, azt mondta, csak akkor hiszi el a történteket, ha saját szemével és kezével győződik meg felőlük. Jézus 8 nap múlva ismét megjelent a tanítványoknak, s ekkor Tamás is jelen volt. A Mester felszólította, hogy nyúljon ujjaival a sebeibe, s Tamás úgy is tett. Meggyőződvén, hogy valóban keresztre feszített Mesterével áll szemben, visszatért a hite (Jn 20,24–29). Innen a hajdani magyar szólás: Szent Tamás szolgája vagyok, vagyis akkor hiszem, ha látom. A hagyomány szerint pünkösd után Jézus külön is megjelent neki, és Indiába, a királyhoz küldötte, aki éppen ácsmestert keresett, mert palotát akart építeni. A király tiszttartója és Tamás csodálatosan egymásra talált. Ezért Tamást szívesen választották az ácsok, építészek védőszentül.

Tamásról nem tudunk sokat. Egyike volt azoknak, akik akkor is hűségesen kitartottak Mesterük mellett, amikor a nagy tömegek már kezdtek visszahúzódni, mert a nép vezetőinek ellenséges magatartása egyre nyilvánvalóbbá vált, s ebből következtetni lehetett arra, mi lesz Jézus sorsa. Jézus meghívta apostolnak, így Jézus legszorosabb baráti köréhez tartozott - egyike volt a tizenkettőnek, akiket Jézus arra szemelt ki, hogy Izrael tizenkét törzsét képviseljék, s akik már Istennek új népe, a jövendő Egyház voltak. Az apostolok listájában Tamás neve Alfeus fia, Jakab (Mk 3,18), Máté (Mt 10,3; Lk 6,15), illetőleg Fülöp (ApCsel 1,13) mellett szerepel. Az első három evangélistánál tehát, akik egyébként nem is akartak a tanítványokról beszámolni, nincs állandó helye az apostolok listájában.

Jóval nagyobb szerepe van Tamás alakjának János evangéliumában. Szent János megörökítette azokat a vonásokat, amelyek ezt az apostolt minden nemzedék számára, akiknek nem volt módja a Krisztussal való személyes találkozásra, annyira rokonszenvessé, szimpatikussá teszik: Tamás a nem egykönnyen hívő, a töprengő, a kétkedő ember.

Regényes legendáját, indiai viselt dolgait részben az apokrifok alapján a Legenda Aurea adja elő. Ennek nyomán halad az Érdy-kódex is, amelyből nagy terjedelme miatt csak két mozzanatot ragadunk ki. Az egyik az indiai király leányának és vőlegényének megáldása. A király tiszttartója Abanes és Tamás jutának egy városba, hol ott az király mennyegzőt szolgáltat vala ő leányának. Megkeáltatta vala, hogy minden ember, mind lakos, mind jövevény jelen lenne az mennyegzőn... és kéré az király Szent Tamás apostolt, hogy megáldaná az ő leányát és az vőlegényt. És megáldá őket. Annak utána, mikoron ágyasházokban elaludtanak vóna, mindketten igyenlő álmat látának: úgy mint egy szép öltözetbeli király őket megölelgetné, mondván: az én apostolom áldott meg titeket, hogy az erek életben részetek légyen. A régebbi évszázadokban, amikor a legendák világát még a nép is jobban ismerte, Tamás történetének e mozzanata föltétlenül hozzájárult ahhoz, hogy a fiatalság házasságszerzőként tisztelje.

Módosítás dátuma: 2013. december 21. szombat, 11:27 Bővebben...
 

Sárközi főkötők

E-mail Nyomtatás PDF

Sárközi főkötők

Sárköz Tolna megye déli sarkának Dunához simuló része: Őcsény, Decs, Pilis és Alsónyék. Földrajzi és néprajzi sziget, színmagyar kálvinista lakossággal. Szép típusú asszonyai készítik a sárközi „szabott” és „parittya” főkötőket csipkefinom kivarrással.

Tolna megye legdélibb sarkában, Szekszárd alatt, az egyenesen délnek csapó meredek dombvonulat és kígyózó Duna között, Csepel szigeténél kisebb, lapos, rétes síkság fekszik. A lomha Sárvíz kanyarog végig rajta s innen kapta a Sárköz (= vízköz) nevet. Az ilyen vizek közé szorult helyek, ahonnan hajdanában úgy kellett „kijárni” a szomszédos községekbe, köztük Szekszárd városába is, predesztinált megőrzői elmúlt korok életmódjának, szokásainak, divatjának. Efféle ittfelejtődött kis népsziget a tolnai Sárköz is. Mindössze négy falu: Őcsény, Decs, Pilis és Alsónyék rokon családokból álló ősi református lakossága a néprajzi értelemben vett Sárköz, melynek különállása még jobban kidomborodik azáltal, hogy szomszédságába a török világ után más vidékről, vagy éppen idegen földről származó telepesek kerültek. Sajnos, a vizekkel szigetté zárt földek sorsa fenyegette ezt a területet is. Szakadozott, bomlott, apadt, mert jómódú népét megmételyezte az „egyke”. Értékes nép, nyakas, szívós magyarság. Szerencse, hogy újabban biztató jelek is mutatkoznak.

Módosítás dátuma: 2017. december 14. csütörtök, 17:10 Bővebben...
 


1. oldal / 20

Hirdetés

Partnereink hirdetései:
Hirdetés
www.karpatmedence.net

Névnap

Ma 2018. január 21., vasárnap, Ágnes napja van. Holnap Vince és Artúr napja lesz.

Belépés

Szavazások

Ön melyik országrészből olvas bennünket?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 47 vendég böngészi