Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Magyar búcsújáróhelyek: Győr

E-mail Nyomtatás PDF

Magyar búcsújáróhelyek: Győr

Alig láttunk még kegyhelyet, ahol a papság és a hívő nép szorosabban összeforrott volna a kultusszal, ahol a jámbor hagyományra szögesebb gonddal ügyelnének, mint Győrben. A székesegyház vérrel verejtékező Mária-képe igazán szíve a városnak.

Történetét Jordánszky Elek a Boldogságos Szűz Mária kegyelemképeiről írt régi munkájában így mondja el: „Midőn Cromwell Olivér tizenegy esztendei dühösködéssel Nagy-Britanniában a katholikusokat üldöző, némely püspökök onnan elüzettetvén, Németországban keresék és találák menedékhelyeket. Ezek közül eggyel, úgymint Lyncaeus Walterrel, clamfordi irlandus püspökkel megismerkedett Püski János győri püspök és őtet magához híva, sőt példás életére, tudományára, érdemeire nézve, győri kanonokká is nevezé 1655-ben. Nyolc esztendeig élt Győrött Lyncaeus, nagy tiszteletben lévén mindeneknél, akikkel társalkodott, minthogy istenfélő, ájtatos, jótékony és tudós volt. Halála után az a Boldogságos Szűz szépen festett képe, amelyet ő magával, mint egyedülvaló, de egyszersmind nagyrabecsült kincsét, kihozott Izlandiából és mely előtt mindennapi imádságait szokta vala buzgón véghezvinni, a győri nagytemplomban kitétetett Szent Anna asszony kápolnájának egyik oldalfalára, és ott tiszteltetett sokaktól egész 1697-ik esztendeig. Akkor történt azon rendkívüli és természet szerint meg nem magyarázható tünemény, hogy éppen március 17-én, Szent Patrícius püspök, Izlandia apostolának ünnepén reggeli hat óra tájban, amidőn számos nép a szentmisét hallgatá, egyszerre észrevétetett, hogy e Boldogasszony képe könnyez. Odatódult azonnal a sokaság, bámulva látta a dolgot. Némelyek sírni és vétkeiket siratni kezdették, mások kételkedtek. Az egész városból minden rendű és vallású lakosok gyülekezete csoportozott össze. A káptalanbeliek levették a képet a falról. A fal száraz volt, a kép pedig nemcsak tovább könnyezett, hanem véres verítékkel is ázott. A cseppeket tiszta fehér gyolccsal letörölték, de a vászonra festett kép újra könnyezett, úgy hogy a kis Jézus orcájára is lehullott egynéhány csepp, melynek nyomát most is láthatni a képen. A gyolcs ezüstrámába foglalva mai napiglan őriztetik a főtemplom kincstárában. Három óráig tartott e látomány, mely idő alatt zengett a templom ájtatos imádságával az oda összesereglett keresztény sokaságnak. Ezek közt volt gróf Heister Siegbert, Győrnek akkori császári királyi hadi kormányzója, ki látván a valóságot, azonnal egy szép oltárt építtetett ezen csudálatos kép kitételére..."

Bővebben...
 

A Leányvár regéje

E-mail Nyomtatás PDF

A Leányvár regéje

A szász-fenesi völgyben, a keleti kis hegylánc, cserjés, erdős oldalán emelkedik a Leányvár, egy kimagasló hegycsúcs, melyről az alábbi regét mesélik a faluban.

Hatalmas kővár állott egykor a hegytetőn, a jezsuiták állandó laktanyája. A várban 320 jezsuita barát lakott, kiket az egész környék uralt és kiknek zsarnokságát mindenki érezte. A közeli falvak népeinek minden vagyonát a vár urai harácsolták el. És ha még csak a vagyonnál maradtak volna! De nem maradhatott meg a vidéken egyetlen szép leány sem, mert a vár urai magukkal vitték a sziklavárba és sohase látták többé családjukat, falujukat…

Az összerabolt szépségek közt legszebb volt Stefán Anna, a Tógyer Juon aranyhajú, csillagszemű mátkája. A jezsuita barátok főnöke égető, emésztő szerelmet érzett iránta. Levitte őt magával a sziklavár földalatti aknáiba és sorra mutogatta neki a milliókat érő kincseket, halomba rakott aranyat, ragyogó karbunkulust, tüzet szóró gyémántot. »Nézd, ez mind a tied, ha engem szeretsz«, mondá neki, de Stefán Anna megrázta a fejét, kevélyen, büszkén és szemébe vágta: »Soha!« A páter aztán beljebb vitte őt, a legtitkosabb rejtekekbe, hol a hatalmat és erőket adó titkos szerek állottak.

Módosítás dátuma: 2024. március 05. kedd, 09:58 Bővebben...
 

Sobri Jóskától Savanyú Józsiig. Rettegett bakonyi betyárok pásztorfaragásokon

E-mail Nyomtatás PDF

Sobri Jóskától Savanyú Józsiig

Rettegett bakonyi betyárok pásztorfaragásokon

A múlt század dunántúli pásztorművészetének egyik legismertebb alkotásán a betyárrá vált juhászt láthatjuk. A díszes öltözetű, büszke tartású alak előtt egy életéért könyörgő pandúr térdepel. Az arasznyi kis tükörtartót a betyárokkal cimboráló jeles faragópásztor, Király Zsiga 1840-ben készítette. Ez a fiatal juhászlegény éppen a dunántúli betyárság fénykorának két legismertebb alakjával, Sobri Jóskával és Milfait Ferkóval állott kapcsolatban. Két „cselekményükben”: a kisfaludi molnárnak, majd fél évvel később a földszigeti számadó gulyásnak a kirablásában személyesen is részt vett – az előbbit Sobri, az utóbbit Milfait irányította. A két társvezér hol együtt, hol külön-külön portyázott, s tartotta rettegésben a Dunántúl több megyéjét.

Persze lázadó – főképpen szökött katonákból, a törvénnyel összeütközésbe kerülő pásztorokból toborzódó – betyárcsapatok már Sobriék előtt is voltak, s nem is csak a Dunántúlon! Az Alföld hajdan talán még kedvezőbb terület volt számukra: lóháton járva ott könnyebben rajtaüthettek a kiszemelt áldozaton, az egyedülálló tanyán, vagy – ha éppen úgy adódott – könnyen el is tűnhettek üldözőik elől.

Az 1800-as évektől már a korabeli ponyvák „hőseivé” léptek ők elő, s idő kérdése csak, hogy nevüket a nép dalba foglalja, tetteiket megénekelje. Ezzel együtt alakjuk az ünnepi alkalmakra szánt tárgyakon, leginkább a dunántúli faragópásztorok munkáin szintén megjelenik. Ez annál inkább érthető, mivel a szabadabb élethez szokott, a kötöttséget kevésbé tűrő juhászokhoz, kanászokhoz és csikósokhoz mindig is közelebb álltak a hol itt, hol ott feltűnő „járkálók”, a „szegénylegények” – ahogyan őket a nép körében oly találóan nevezték. Egyikük másikuk emellett rokoni, baráti s alkalmanként – orgazdaként – „üzleti” kapcsolatban is volt a betyárokkal.

Módosítás dátuma: 2023. november 15. szerda, 17:43 Bővebben...
 

A farsangi vénlánycsúfolás

E-mail Nyomtatás PDF

A farsangi vénlánycsúfolás

A régi paraszti életben a párválasztásnak, a házasságkötésnek is szabott ideje volt. Szüret után, az őszi mezei munkák befejeztével egymást érték a faluban a lakodalmak. Csak farsang végén derült ki, hogy az eladósorban levő lányok közül kik várták hiába a kérőket, kik maradtak pártában. Ezeket az otthon maradt lányokat a falu legényei és fiatal házasemberei, de néhol még a gyerekek is kicsúfolták „farsang farkán”, húshagyókedden.

Szatmárban húshagyókedden a „kongózás" járta. A legények kolompokkal, üres fazekakkal csörömpölve, ostorral pattogtatva végigjárták a falut, s el-elkurjantották magukat a pártában maradt lány ablaka alatt:

„Húshagyó húshagyó,

Itt maradt az eladó!”

A Tisza menti községekben „szűzgulyahajtás”-nak nevezték a vénlánycsúfoló szokást, mert a legények ilyeneket kiabáltak:

„Kinek van eladó lánya, hajtsa ki a szűzgulyára!”

„Húshagyó, húshagyó,

Itt is van egy vén tinó!”

Módosítás dátuma: 2023. november 15. szerda, 17:42 Bővebben...
 

Balázs-áldás, balázsjárás, balázsolás

E-mail Nyomtatás PDF

Balázs-áldás, balázsjárás, balázsolás

Babits Mihály Balázsolás című versének szép mívű könyörgését gyermekkori Balázs-áldások emléke ihlette: a pap keresztbe tett gyertyát tartott az oltár előtt térdeplő hívek torka elé:

Szépen könyörgök, segíts rajtam,

szent Balázs!

Gyermekkoromban két fehér gyertyát tettek keresztbe gyenge

nyakamon
s úgy néztem a gyertyák közül,

mint két ág közt kinéző ijedt őzike.

A XIII. századból való Legenda Aurea, vagyis az Aranylegenda és annak nyomán – egyebeken kívül – a Debreceni-kódex (1519) meg az Érdy-kódex (1527) szerint a III. és a IV. században élt Szent Balázs püspök pusztán az imájával megmentette egy özvegyasszonynak halszálkát nyelt és már fuldokló fiát. Amikor aztán a püspök börtönbe került, az anya hálából ételt és gyertyát vitt neki. A püspök erre a közbenjárását ígérte mindazoknak, akik nevének ünnepén, február 3-án gyertyát ajánlanak a tiszteletére, így lett Balázs a torokfájósok védőszentje, a Balázs-napi gyertya pedig – valószínűleg a XVI. század óta – templomi szentelmény.

Módosítás dátuma: 2023. november 15. szerda, 17:37 Bővebben...
 

Aranymosás a Csallóközben

E-mail Nyomtatás PDF

Aranymosás a Csallóközben

Ha a szlovákiai Komáromból a Csallóközön keresztül Pozsony felé utazunk, a második vasútállomás épületén ezt a feliratot olvashatjuk: Zlatná na Ostrove. A községnek e szlovák és a régi magyar Csallóközaranyos elnevezésében nem véletlenül szerepel egyaránt az arany szó. Ez a község a folyam aranytartalmú fövenyének és az ottani egyik hajdani foglalkozásnak köszönheti a nevét, ahogyan az ugyancsak a Csallóközben levő Szap helységnév is a mos jelentésű szapul igéből származtatható.

„... egy Duna bal parti molnárlegény Ácsra járt át egy leányhoz, és valahányszor a Dunán átcsónakázott, mindannyiszor egy rózsát tűzött a kalapjához. Egy ízben a szél a kalapja mellől a rózsát kitépte, s az iszapba vágta. Visszajővén a molnárlegény a rózsát csónakja mellett megtalálta, s nagy örömére a rózsa aranyporral volt behintve! A helyet elnevezte Aranyosnak, s már akkor – azon a helyen – megkezdődött az aranymosás”– jegyezte le a régi regét a levéltáros Pázmány Dániel.

A tündérek ajándéka

Az aranymosás valójában már a honfoglalás előtt megkezdődött ezen a vidéken, amikor a vízimalmoknak még hírük sem volt. De hát a csallóközi arany históriája is mesével, regével kezdődik. A néprajzi kutatók és a legöregebb csallóköziek azt is tudják, hogy hajdan (még Mátyás király idejében is!) Aranykertnek és a tündérek földjének nevezték a Csallóközt. „Az aranyhajú tündéreknek itt való járás-keléséről szóló mondák keletkezésére talán az nyújtott alkalmat – vélte egy fél évszázaddal ezelőtti tanulmány írója –, hogy a Duna fövenyéből nem eredmény nélkül iszapolnak még ma is aranyszemeket.” Egy ilyen mondarészlet a csallóközi Gacsal István szavaival: „Arany hajuk a sarkukat verte, aranyos ruhájuk tündöklött a holdfényben. Ha léptek, sarujukból arany hullott... Itt táncoltak, daloltak és minden éjjel egy pár aranysarut elnyűttek és elhajítottak.”

Módosítás dátuma: 2024. március 05. kedd, 10:18 Bővebben...
 

Vízkereszt napja

E-mail Nyomtatás PDF

Vízkereszt napja

Vízkereszt, vagy Háromkirályok napja a katolikus Egyháznak egyik legrégibb ünnepe. Többek között ezen a napon emlékezik meg a napkeleti bölcsek imádásáról, továbbá Jézusnak a Jordán vizében való megkereszteléséről. Ez utóbbival kapcsolatos a vízszentelés, amelyből később a lakóházak megszentelése fejlődött ki Vízkereszt körül.

A Vízkereszt napján szentelt vizet népünk foganatos szentelménynek tartja. Tápén, ha valakinek fáj a feje, szenteltvizes ruhával borogatják. Dorozsmán a lázas beteg homlokát szenteltvízzel kereszt alakjában szokták kenegetni. Alsóvároson is el szokták tenni, hogy szükség esetén mindig kéznél legyen.

A házszentelés Alsóvároson házról házra történik. A szentelést végző barátot a tiszta szoba asztalán feszület és égő szentelt gyertya fogadja. A szentelés nemcsak a család lakóhelyére, hanem az istállóra, ólra, az egész háztájékra is kiterjed. Végül a ház ajtajára fölírja a Háromkirályok nevét: 19 G+M+B 44. Búcsúzásul a kezében lévő kis kézi feszületet a család minden tagja megcsókolja. Szőregen a közelmúltban a házszentelő pappal együtt mentek a kántor, a ministránsok és egy gyermek, akinek nyakában zsák lógott, karján pedig kosár, az adományok számára. A szentelés végeztével ezt énekelték:

Módosítás dátuma: 2023. november 15. szerda, 17:35 Bővebben...
 

Ünnepi népszokások Aprószentek napján

E-mail Nyomtatás PDF

Ünnepi népszokások Aprószentek napján

Szigetközben, vagyis a Nagy-Duna és a mosoni Dunaág által bezárt terület nyugati részében, ott, ahol a magyarság a sváb és a horvát lakossággal érintkezik, nevezetesen: Zseli, Darnó, Lipót, Remete, Arak, Püski, Kisbodak és Halászi mosonmegyei magyar községekben aprószentek napján – deczember hó 28-án – leánykorbácsolás van szokásban.

Az említett községben aprószentek napjára a falu első legénye, a legényvezér, fűzfavesszőből erős korbácsot fon. Ő a korbácsoló legény. Tisztéhez híven gyűlésre hívja a csárdába legénytársait és figyelmezteti őket a nap jelentőségére. Elpróbálnak egyazon a napon szokásos egyházi éneket, majd pedig megbeszélik a további teendőket. A legényvezér még egyik legénytársának zsákot, másiknak pedig perselyt ad a kezébe.

Ezen előkészületek után sorra látogatják a leányos házakat. A leányos háznál a legényvezér beköszöntője után elzengik az egyházi éneket. Az utolsó hangoknál előáll a legényvezér és társai nevében is a ház leányait korbácsával jókívánságok kíséretében megtiszteli, illetőleg megkorbácsolja; játékosan ugyan, de néha jó keresztényi szokás ürügye alatt elég nyomatékosan, anélkül, hogy a korbácsolót a gorombaság vádja érné. A leányok a megtisztelésért, illetőleg megkorbácsolásért emlékül méterhosszú tarka pántlikát kötnek a korbácsra. Mivel a megtisztelés közvetve a gazdát és feleségét is illette, kiválik a csoportból a zsákot vivő legény, hogy alkalmatosságába a gazdasszony ennivalót: sonkát, kolbászt, kenyeret stb. adjon; ezenközben a perselyes legény a gazdát adóztatja meg néhány fillér erejéig.

Módosítás dátuma: 2023. május 10. szerda, 08:29 Bővebben...
 

Francia karácsonyi legendák

E-mail Nyomtatás PDF

Francia karácsonyi legendák

Franciaország legtöbb vidékén a német eredetű karácsonyfát még ma is a régi kelta buche de Noel, a hatalmas tölgytuskó helyettesíti, mely a nyitott kandallóban égve, barátságos meleget és fényt áraszt szét a francia földmíves kunyhójában. A szent estén e körül gyűl össze az egész család, a rokonság, esetleg a szomszédok és a barátságosan pattogó tűz mellett, míg a férfiak szorgalmasan szopogtatják a cidret (almabor), megindul a terefere és előkerülnek legtöbbször a régi karácsonyi legendák is, melyek apáról fiúra szállnak. Ezekből a francia karácsonyi legendákból sorolunk fel néhányat Chabot könyve nyomán.

Csodálatos és bűvös éjszaka a Noel éjszakája. A yule fénye mellett, mely ott a karácsonyfa ragyogó gyertyáit helyettesíti, nagyapó mesél a figyelő unokáknak rejtelmeiről. Az egész természet, a hó és jégpáncél alatt is, mely övezi, a december süvítő szelének dacára érzi rejtelmeit – szól a legenda – és különbözőképpen nyilvánítja hódolatát a megszületett isteni Kisded iránt. Burgund és Lotharingia vidékén épp úgy, mint Bretagneban és Normandiában arról tudnak mesélni, hogy még a sziklák is életre kelnek a szent éjszakán és majd minden vidéknek van egy-egy olyan jellegzetesebb sziklája, melyről a néphit azt tartja, mikor a pap az éjféli misén az evangéliumot énekli, háromszor megfordul helyén. Sőt a Vogezek vidékén olyan sziklákról tudnak, melyek az éjféli harangszókor kétfelé szállnak, vagy félrebillenek, vagy éppen elhagyják helyüket, hogy a közeli patak friss vizéből igyanak – egyszer egy esztendőben. Szerencsés az az ember, aki ilyenkor a helyszínen van. Mérhetetlen kincsek, arany, ezüst és drágakövek fekszenek a szikla helyén és a boldog halandó annyit vihet magával, amennyit csak akar, és elbír. De jajj annak, ki kapzsiságában elragadtatja magát! A harangütések végeztével a szikla kérlelhetetlenül összemorzsolja azt, aki túl sokáig időzik a kincsek mellett. Így járt az egyik monda szerint az a földmíves, ki ismert a határban egy ilyen sziklát és a szent estén lesbe állott mellette. A furfangos és merész fickó nem hiába várt. A harang első ütésére megmozdult a hatalmas sziklatömeg, könnyedén, mint egy kavics legördült a közeli folyócskához, hogy szomját oltsa. És helyén csak úgy csillog a sok drágaság. Mohó kapzsisággal veti magát a legény a kincsekre, a duzzadásig megtölti zsebeit, majd a magával hozott zsákot igyekszik megtölteni. Tudja, hogy sietnie kell, mert az utolsó óraütés halálát jelenti, de a csillogó arany elkábítja. Egyre többet szeretne, nem hallja a figyelmeztető hangokat és midőn a végső kondulás elhangzik, a szikla visszagördül helyére és maga alá temeti a kincsvágyót az aranysírba. És – teszi hozzá nagyobb szavahihetőség kedvéért az elbeszélő – az én gyermekkoromban még lehetett ott látni a kisajtolt vérnek nyomait.

Módosítás dátuma: 2023. december 30. szombat, 16:39 Bővebben...
 

Szegedi és alföldi karácsonyi magyar népszokások

E-mail Nyomtatás PDF

Szegedi és alföldi karácsonyi magyar népszokások

Luca-széke – „Kóringyálás" a Megváltó születési estéjén

Nyelvében él a nemzet. Mi magyarok különösen gazdagok vagyunk régi, érdekes és szép népszokásokban, csak talán az a hiba, hogy úgynevezett intellektuális társadalmunk nem értékeli eléggé a folklore költészetét… Ilyenkor karácsony táján az egyházi szertartásokkal összefüggő népszokások egész kincsesházát gyűjthetjük össze és köthetjük színes, illatos csokorba, mint az eleven fantáziájú, költői hajlamokkal megáldott magyar néplélek legszebb virágait.

A karácsonyi és újévi magyar népszokások igen sok érdekes, Szeged környéki példáját írja le nagyszerű szaktudással összeállított könyvében Bálint Sándor dr., az új szegedi tanítóképző intézet fiatal tanára. „Népünk ünnepei” a könyv címe s ez év februárjában hagyta el a sajtót. Az adventi és karácsonyi ünnepkörről szóló fejezetét a hajnali misék köré fonódó néphittel és népszokásokkal nyitja meg.

A hajnali misék, az angyalok miséi adják meg a karácsony igazi hangulatát. A hívek a hajnali sötétségben várják a napfényt, a Messiást, mint hajdan a próféták. Alig veszik észre, ami pedig egyébként nehezükre esik, a korai felkelést, a havat, a fagyot. A havat különben még a templomba menés ideje előtt illik elseperni, ezért a korai munkáért sem zúgolódik senki.

A hajnali misék összefüggésben állanak a vőlegényvárás kedves babonáival is. Az Alföldön ha rorátéra harangoznak, cukrot, vagy mézet eszik a lány, hogy édes legyen a nyelve és minél előbb férjet édesgessen magához. Vagy a harang köteléből kis darabot szerez, azt hajfonó pántlikájába varrja, hogy farsangkor sok kérője legyen.

Módosítás dátuma: 2023. január 21. szombat, 10:09 Bővebben...
 

Régi karácsonyok — régi szokások

E-mail Nyomtatás PDF

Régi karácsonyok — régi szokások

Manapság már a városi ember csak a karácsonyfa-állítást, az ajándékozást, a jókívánságokat, és legfeljebb még a beiglievés szép szokását tartja karácsonykor. Ezen kívül látott még talán betlehemes vagy kántáló gyerekeket, vagy hírből hallott róluk. A falusiak közül sem sokan emlékeznek már egyébre, pedig még alig 70—80 évvel ezelőtt is a különböző szokások, hiedelmek egész sora fűződött karácsonyhoz, különösen karácsony estéhez. Éppen a legjellegzetesebbnek tartott karácsonyfa viszont az eldugott falvakban — így néhány Szolnok megyei faluban is — csak a legutóbbi évtizedekben terjedt el. És míg a karácsonyfa ma már inkább csak a gyerekek örömére és a szem gyönyörködtetésére készül, addig az említett, lassan feledésbe merülő szokások, hiedelmek halálosan komoly dolgokat szolgáltak: a jövő évi jó termés biztosítására, a lányok férjhezmenésének megjóslására, a következő évi időjárás kiismerésére, az állatok szaporodásának elősegítésére, az emberi és állati betegségek gyógyítására s a küszöbön álló halálesetek megtudakolására vonatkoztak.

Lássunk néhány érdekesebb példát ezek közül!

Néhány évtizede még az ország sok helyén, így megyénk több részén is élt a „karácsonyi asztal” szokása és a vele kapcsolatos hiedelmek: a karácsonyi vacsorához úgy terítettek, hogy az abrosz alá gabonamagvakat tettek, hogy jó legyen a jövő évi termés. Az asztal alá szalmát szórtak és néhány tojást tettek rá, hogy a tyúkok jól tojjanak. Az asztalra pénzt is raktak, hogy sok pénzük legyen. A vacsoránál sokáig ültek az asztalnál, főleg az asszonyok, hogy jól üljenek jövőre a tyúkok. A karácsonyi almából mindenkinek osztottak: akinek a gerezdjében a mag megsérült, az számíthatott rá, hogy a következő évben betegeskedni fog. Az ünnepi kalácsból, almából az állatoknak is adtak, a vacsora maradékát pedig kint hagyták éjszakára az asztalon a hazajáró halottaknak.

Módosítás dátuma: 2021. április 08. csütörtök, 06:43 Bővebben...
 

Egy kicsiny falu a Börzsöny közepén: SZÜLŐFALUM, PERŐCSÉNY- apró emlékeim a háborútól a hatvanas évekig. 6. A karácsony

E-mail Nyomtatás PDF

Egy kicsiny falu a Börzsöny közepén:  SZÜLŐFALUM, PERŐCSÉNY- apró emlékeim a háborútól a hatvanas évekig.

6.  A karácsony

A perőcsényi tájház tisztaszobája, Kádár Attila felvételeMikor az ember leírja azt, hogy karácsony, és egyszer-kétszer magában elolvassa,  első nekifutásra úgy gondolná, erről aztán végképp nincs mit írni, hiszen ez annyira szép és mégis annyira természetes, hogy már a kétéves gyermekek is betéve tudják és várják az eljövetelét.

Talán az a legnagyobb baj ezzel az egykor még magasztos, annyira tisztelt ünneppel, hogy nemcsak a mai gyerekek, de sokszor a már „mekiben kólás-pizzán” felnevelkedett középkorúak sem nagyon tudják vagy nem is akarják tudni igazi értelmét.

És most nemcsak a naptári vagy egyházi értékrendjére gondolok, hanem arra a szeretetteljes ünnepélyességre, arra az egymáshoz fordulásra, amiben ma is el kellene tölteni ezeket  a napokat.  Legalább ezeket…

Arról meg beszélni sem szeretnék, hogy az emberek nagy százalékának karácsony előtt már hetekkel, hónapokkal korábban elege van az ünnepből, hiszen sokan azt sem tudják, mit vegyenek egymásnak meg a gyerekeknek, ami sokkal drágább, mint a szomszédé, és amit napokig mutogatni lehet akár az iskolában, akár bevásárláskor.

Mert hát máshol hol…?!   

Templomba nem járnak,  pedig ha valahol, hát ott lehetne mutogatni ám, ha mondjuk példának okáért a pap után egy-két perccel később vonulnánk be a templomba…

Tényleg, mit ne mondjak, nem volna érdemes legalább ezért megpróbálkozni a templomba járással?

Módosítás dátuma: 2016. december 25. vasárnap, 11:59 Bővebben...
 

Karácsonyi pásztorocskák

E-mail Nyomtatás PDF

Karácsonyi pásztorocskák

A karácsonyi köszöntés a Kárpát-medencében általánosan elterjedt szokás: karácsony előestéjén vagy az ünnepi időszakban csoportosan házról házra járva elismételt éneklés, melynek során az ünnep gondolatkörét felidéző énekhez jókívánságok, gyakran köszöntők csatlakoznak. Egyéb elnevezései: angyali vigasság, kántálás, kóringyálás, mendikálás, pásztlizás. A köszöntők karácsonyi énekeket énekelve járnak házról házra, engedélykérés után az ablak alatt vagy bent a házban énekelnek egy vagy több karácsonyi éneket, köztük olyanokat is, amelyek különben olyan dramatikus karácsonyi szokások énekes betétei, mint például a betlehemezés vagy a szálláskeresés. Ezután megköszönik az adományokat és elbúcsúznak. Az adományok régebben inkább ennivalóból álltak: a gyermekek tarisznyájukban elvitték (dió, alma, mogyoró stb.), a felnőtteket megvendégelték.

Különböző korcsoportok jártak köszönteni: délben kezdték a gyermekek, majd vacsora után a fiatalok, este kilenc óra után a felnőttek, többnyire házasemberek. A pásztorok külön csoportban jártak, nagy lármázás közepette: ostort pattogtattak, dudáltak, kolompoltak, kürtöltek. Később sok helyütt már csak a cigányok jártak alamizsnagyűjtés céljából. E szép szokást Tamási Áron is megörökítette alábbi novellájában:

A szabadtűzhelyen, a betlehemi majorban, hajladozik a tűz aranylángja. Csordapásztorok melegednek a tűznél, melynek a fénye átvilágít az időn, és emlékezni serkent engemet is.

Tizenhárom éves voltam, s vezére a zsenge pásztoroknak. Ezek a zsenge pásztorok mind korombéli fiúk voltak, akiket gondosan megválogatva vettünk fel a nyájba. Amikor a kör bezárult, kiosztottuk a szerepeket. Elsőnek vezért választottunk, aki majdan, karácsony este, a belső beköszöntőt is mondani fogja, mindama leányos házaknál, ahova behatolunk. Aztán választottunk külső beköszöntőt, aki az ajtón kívül fog szólani, és hát meg is küzd azzal a másik nyájjal, amelyiket ott találnánk esetleg a háznál. Utána kijelöltük a tűzmestert, aki vezényli az üdvözlő puffantásokat; majd megválasztottuk az énekvivőt és a mókamestert, nemkülönben a nagymondót, aki mindenkit le fog torkolni, szükség esetén még lódítva is éktelenül.

Módosítás dátuma: 2018. január 07. vasárnap, 17:06 Bővebben...
 

A Mikulás és karácsony népszokásai

E-mail Nyomtatás PDF

A Mikulás és karácsony népszokásai

A Miklós-nap a gyermekek napja. Ünneplése nálunk olyan általános és népszerű, hogy eredetét kutatni ma már valósággal művelődéstörténeti feladat.

„A Mikulás-nap a jó gyermekek napja és bizonyos keleti miszticizmus kíséri – írja Bruckner Győző pompás kis tanulmányában –. A gyermekek titokzatos módon történő megajándékozásában nyilvánul Keletnek a miszticizmusa, amely a naiv gyermeki lélekre csodás voltával hat.”

Annyi bizonyos, hogy a Mikulás-kultusz Keletről jött Nyugatra és a legszorosabb összefüggésben van Szent Miklós mirai püspök életével. Szent Miklóst Lyciában a görög és latin egyház december 6-án ünnepli. Kultuszának története homályba vész. Annyit tudunk róla, hogy Mira püspöke volt Diokletianus császársága idején s hitéért üldözték, börtönbe vetették, megkínozták és szabadságát csak Konstantinus türelmesebb uralkodása kezdetén nyerte vissza. Vallási hagyományok szerint jelen volt a niceai zsinaton, ahol Arianus tévtanait ostorozta volna. De Athanasius, aki ismerte annak az időnek jóformán minden nevezetesebb püspökét, nem említi Miklóst, Mira püspökét.

Szent Miklós kultuszának legrégibb ismert emléke az a templom, amelyet Justinianus császár építtetett Konstantinápolyban. Nyugaton Szent Miklós neve а IX. század mártirológiájában jelenik meg és а XI. században már egyre több és több templomot szentelnek neki. Kultusza akkor lesz általánossá, mikor testét az apuliai Bariba szállítják. Az olasz városka lakói valósággal erőszakos vállalkozást szerveznek, hogy csellel birtokukba vehessék a szent maradványait s az ereklyével hazatérőket diadalkapu fogadja 1087. május 9-én. A polgárság bazilikát alapít Miklós püspök tiszteletére és kezdetét veszi az általánosan ismert híres zarándoklat.

Bővebben...
 

Karácsony a néphitben

E-mail Nyomtatás PDF

Karácsony a néphitben


Aki karácsony estéjén poharat, vagy flaskót tör el, nem éri meg a jövő karácsonyt.

Karácsonytól újévig nem szőnek és nem fonnak, nehogy a szarvasmarha megsántuljon.

Karácsony estéjén minden ételből visznek egy kanálnyit és azt Jézus születése napján a háziállatokkal megetetik, hogy egész éven át egészségesek legyenek.

Karácsony estéjén a gazdasszony mézzel keresztet csinál lánya és fia homlokára, hogy amaz után a legények, emez után pedig a leányok úgy járjanak, mint méhek a méz után.

Karácsony estéjén a gazda egy-két kéve szalmát hoz a szobába, ezzel azután a gyümölcsfáit bekötözi, hogy jól teremjenek.

Karácsony estéjén a lányok szilvafát ráznak meg és e közben figyelnek, honnan hangzik kutyaugatás, arról a tájról fog jönni a kérőjük.

Olyan fát, a mely nem terem, karácsony estéjén fejszével meg kell kopogtatni és a közben mondani: Fogsz-e teremni, vagy nem? Ha nem, kiváglak. A fa biztosan gyümölcsöt fog hozni.

Módosítás dátuma: 2023. január 21. szombat, 10:10 Bővebben...
 

A karácsonyfa legendája

E-mail Nyomtatás PDF

A karácsonyfa legendája

Ama szent éjjelen, melyen az Üdvözítő született, nem pusztán a pásztorok örültek, hanem a liget fái és virágai is részt vettek örömükben. A közel álló fák kíváncsi pillantást vetettek a szegényes istállóra, jászolra, és az ott született isteni kisdedre és koronáikon át suttogás hallatszott, mely az emberek imájához hasonló örömet fejezett ki az égi csodás jelenség fölött.

Legjobban sikerült a bepillantás három fának, melyek közel állottak a szent helyhez és a szunnyadozó Jézuskát jól láthatták. Ezen fák voltak: egy termetes pálma, egy illatos olajfa és egy egyszerű fenyő. Ágaiknak és leveleiknek suttogása egyre erősebb volt.

– Jöszte! – így szólt a pálma az olajfához. Mi is hadd imádjuk a kis Jézust és nyújtsuk neki adományainkat.

– Vigyetek el engemet is – szólt esengve a fenyő.

Megvetőleg tekintett a két büszke fa egyszerű testvérükre és a pálma így szólt hozzá:

– Minek? Mit is nyújtanál te az isteni gyermeknek? Hisz nincs egyebed szúrós tűidnél!

A fenyő megszégyenülve visszavonult, és alig mert többé a szép kisdedre tekinteni, akit dicsőség fénye ragyogott körül. Azonban a Jézuskánál őrt álló angyalok egyike meghallotta a fák beszédjét és részvéttel viseltetett a fenyő iránt. Eltökélte, hogy segíteni fog rajta. A pálma most leszedte koronájának leggyönyörűbb levelét és a jászol elé rakta.

Módosítás dátuma: 2022. július 06. szerda, 07:53 Bővebben...
 

A bukovinai magyarok betlehemi játéka karácsony napjaiban

E-mail Nyomtatás PDF

A bukovinai magyarok betlehemi játéka karácsony napjaiban


Személyek:

A király és szolgája

József és Mária

Az angyal és a pásztorok


A király elöljáró beszéde a házban:

Dicsértessél Krisztus, a magas menyekben,

Ki kigyelmeteket tartsa az életben;

Tartsa és marassza vég nélkül mennyekbe.

 

Mi nem azért jöttünk, hogy históriázzunk,

Hanem Betlehemről egy-két-hármat szóljunk.

Úr Jézus születéséről mi példát mutassunk,

Ha meghallgatjátok gazdánk s gazdasszonyunk.

József az ajtón énekel:

Csorda pásztor midőn Betlehemben,

Csordát őrizének éjjel a mezőben,

Isten angyala leszállott melléjük,

Nagy félelemmel telék meg ő szivök.

Örömet mondok nektek, ne féljetek,

Mert ma születik néktek üdvösségtek.

Módosítás dátuma: 2022. július 06. szerda, 08:01 Bővebben...
 

Karácsonyi népszokások szerte Európában

E-mail Nyomtatás PDF

Karácsonyi népszokások szerte Európában

Szent karácsonyeste! Micsoda öröm ez mifelénk a gyermekvilágban, de még a nagyok között is. Az esztendő legboldogabb napja. Nincs még egy hozzáfogható. Az apróságok alig tudják kivárni a sötétedést, mikorra már meg lehet gyújtani a ragyogó fa tarka gyertyácskáit, repeső szívvel lehet örülni a számtalan, szebbnél szebb ajándéknak.

Így van-e ez más országban is? Hogyan örül az angol gyermeksereg, hogyan ünnepelnek Olaszországban? Van-e ott is karácsonyfa? Nem sokan tudják, hogy a mi karácsonyfánk nem magyar eredetű, hanem a német sógortól vettük át. A germánok ,,Christbaum”-jából lett a mi igazán magyarnak hitt szent fánk. De hagyjuk el néhány percre a mi karácsonyi örömeinket, vegyünk vándorbotot a kezünkbe, mérföldes csizmát a lábunkra s hipp-hopp!, ott leszünk, ahol akarunk. Bekukkantunk itt is, ott is, megnézzük, mit csinálnak széles Európában.

Az angolok karácsonyján a mi szakállas Mikulás bácsinkra emlékeztető jól megtermett szellem örvendezteti meg a gyermekvilágot. Szép számú kísérettel jelenik meg. Előtte, mögötte egy sor kislány, kisfiú. Meg vannak rakódva mindenféle jó holmival. Az egyik apród hatalmas képeskönyveket cipel. A másik nagy, tömött harisnyában tartogatja a sok drága kincset. Néhány kukta-fiú meg ugyancsak fel van fegyverkezve késsel, villával, kanállal. Ott lehet ám aztán csak nagy ujjongás, ahol a karácsonyi szellem-bácsi megjelenik.

Módosítás dátuma: 2022. július 06. szerda, 08:05 Bővebben...
 

Ünneplő székelyek. A karácsonyi ünnepkörrel kapcsolatos szokások

E-mail Nyomtatás PDF

Ünneplő székelyek.

Adatok a székelység vallásos néprajzához.

Előszó

Kaszáló öregember, Nyárádszentbenedek. 2007. Benedek Csaba felvételeA székely nép kemény munkával keresi meg kenyerét. Életé­nek nagy része mezőn, erdőn telik el a nehéz, megfeszített mun­kában, mit a történelmi hivatás tudatában, nem zúgolódva, hanem valami természetes megnyugvással végez. A székely ember a ma­gyar munka hőse.

De bármennyire is kitölti testét, lelkét a munka ritmusa, szinte gyermeki örömmel várja az ünnepet, amikor teste megpihenhet és lelke elidőzhetik a természetfeletti világban.

A székely azonban az ünnep alatt sem szakad el teljesen munka­helyétől; az erdők és mezők ihletét, heti benyomásait beleviszi ünne­peibe is úgy, hogy az ünnep életének tükörképe: benne oldódik fel a hét fáradalma, felcsillan az új lehetőségek álma.

Ünneplő lelkét teljesen átfogja az egyházi év három ünnepköre: karácsony, húsvét és pünkösd.

Népünk ünneplő lelkét figyelte meg az a tizenkét diák, akiket ebben az évben szerveztem a Csíkszeredai „Segítő Mária“ gimná­zium kongregációjának néprajzi szakosztályába. Csaknem egyévi közös munkánk eredménye ez az adatgyűjtés. (Más irányú nép­rajzi munkánkat kongregációnk „Határőr“ című értesítőjében kö­zöltük.)

Hiszem, hogy ez a mű buzdításul szolgál az ő további munká­jukhoz és előbbre viszi az eddig mostohán kezelt vallásos néprajz ügyét.

Csíkszereda, 1943. Mindenszentek.

A karácsonyi ünnepkörrel kapcsolatos szokások

A karácsonyi ünnepkör a megpihenés és a népi ünneplés gazdag időszaka. A munkából fel­szabadult lélek mélyén ekkor születnek a szebbnél-szebb szokások, melyek már ősidők óta sok boldog percet szereznek a munkában kifáradt népnek. Az egész ünnepkört egy csodás melegség hatja át. Az elfáradt ember ilyenkor érzi, hogy Isten szeretetében és őseinek szokásaiban érde­mes élni!

Módosítás dátuma: 2016. december 26. hétfő, 09:16 Bővebben...
 

Engedje az Isten, hogy több karácsonynapokat megélhessünk erővel, egészséggel…

E-mail Nyomtatás PDF

Engedje az Isten, hogy több karácsonynapokat megélhessünk erővel, egészséggel…

A karácsonyi köszöntés

„Elmúlt karácsony estéje.

Inkább éjszakát kellene mondanom, hajnalban ugyanis még kántáltak az ablakok alatt. Tömegesen és szólóban egyaránt. A szabadtéri színjáték nagy kórusa százfelé szakadva ismételte és variálta ugyanazt a dallamot, amelyet este elkezdett.

Mint járni tanuló gyermek, időnként hasra vágódva bukdácsoltak a köszöntők. […]

Apám is kántálni mMennyből az angyal. Cigány gyermekek karácsonyi köszöntője Gyergyóalfalun. Vargyas Ildikó felvétele. 2012ent a presbiterekkel. Anyám otthon tartott szolgálatot. »Szabad köszönteni?«»Szabad, szabad!«– ismételte gyermeki örömmel. Le-lehunyta a szemét, próbálta kitalálni a hangot, vétség, ének szerint a vendégek személyét. »Ez Juli, ez Feri, Gergi, Verona, Ilona! Újra látjuk egymást!« A gyerekeknek és a cigányoknak kiosztott egy zsáknyi perecet. Jóízűen kacagott a tréfás köszöntőkön. »Mondd még egyszer!«»Hallgasd!«–intett felém. Rokoni, baráti, ismeretségi szálakat bogozott újra. –»Ezt a fiúcskát ismered? A Jónás fia! Hát azt a szép lányt? A Mihályé! Öleld meg a bátyádat! Istenem be szépen nőttök! Istenem, hogy múlik az idő!«

Az egész magyar nyelvterületen általánosan elterjedt szokás volt a karácsonyi köszöntés. Nevezték angyali vigasságnak, kántálásnak, kóringyálásnak, mendikálásnak és pásztlizásnak is. Korcsoportokként összegyűlve, különböző időpontban jártak köszönteni: délben kezdték a gyermekek, akik többnyire csörgős botokat vittek magukkal, majd vacsora után a fiatalok, este a házasemberek. A szokást – alamizsnagyűjtés céljából – legtovább a cigányság őrizte meg.

Az adománygyűjtő jelleg kezdetektől fogva általános volt, a köszöntők dalolva vonultak házról házra, s engedélykérés után az ablak alatt vagy bent a házban énekelték a karácsonyi énekeket, melyért adományokat kaptak. Ezek az adományok többnyire ennivalóból álltak. A gyermekek tarisznyájukba tették, és elvitték a diót, almát, mogyorót, míg a felnőtteket megvendégelték. Magyarózdon például a huszadik század elején kalács és bor járt a köszöntésért, később a pénzadomány vált megszokottá.

Általában az egy falun belül kántáló, köszöntő csapatok repertoárja is különböző volt, jókívánságokat tolmácsoló versek, adománygyűjtő formulák, sőt tréfás versek és dalok is kapcsolódhatnak hozzá az egyházi eredetű karácsonyi énekek és a köszöntők mellett. Sok helyen nem is elégedtek meg egy ének előadásával, hanem kettőt, hármat is mondtak, így a kántáló énekek számbeli gazdagsága felülmúlja minden más jeles naphoz kapcsolódó énekekét. Legnépszerűbbé a Csorda pásztorok kezdetű vált:

Módosítás dátuma: 2019. június 19. szerda, 18:20 Bővebben...
 

Szatmár megyei karácsonyi szokásleírás 1844-ből

E-mail Nyomtatás PDF

Szatmár megyei karácsonyi szokásleírás 1844-ből

Karácsonykor a Pesten túlságos „Krisztkindli” itt nem divatozik, valamint a Mikolája „heil. Nigló” –vagyis Miklós-esti maskarák sem. Ezek inkább sváb eredetre mutatnak, s már innét nem messze, a bányai környéken kelendők. Hanem a „betlehemezés” néha megtörténik, midőn angyal és pásztorok beköszöntik az előestét. Diózás az éjen fürgetyűre vagy kártyára szintén szokás. Ekkor a sihederek kántálni, ezek oláhféle kóringyálni mennek, mely utóbbi alkalmi dalaihoz vidoran függeszti e rímecskét:
„Koringyica, ku kogyica.
Válba votyi lá polica!
Szkala gazda! szuflan fok,
Sápoly dánye kity on kok.”

Mely magyarul körülbelül ennyit tesz:

A dalocska végső hangja:
Vesd szemeidet a polcra!
Kelj föl gazda! fújj a tűzbe,
Adj pogácsát a zsebünkbe.

Részlet Réső Ensel Sándor: Szatmár megyei vegyes szokások című munkájából, mely először 1844-ben jelent meg. In: Réső Ensel Sándor. Magyarországi népszokások. Osiris Kiadó. Budapest, 2000. 257.

 

Egykori karácsonyok az udvarhelyszéki Rugonfalván

E-mail Nyomtatás PDF

Egykori karácsonyok az udvarhelyszéki Rugonfalván

Református templom, Rugonfalva, 2007, Benedek Csaba fotója. A képre kattintva további felvételeket tekinthet meg képgalériánkban.A havas karácsonyok nagyon szépek voltak. A nagy hóban utat vágtak az udvarokon a férfiak. Vidámságot, szeretetet hozott az ünnep minden házba. A szombat a sütéssel kezdődött, a falut nemsokára beillatozta a sülő kenyér és kalács illata. Karácsony délutánra már kész volt a nagytakarítás és a frissen súrolt padlóra tiszta szőnyegeket borítottak, ami visszaadta a ház meghitt hangulatát. Vecsernyére szólott a harang, s a falu kicsinye, nagyja ünnepi várakozásban várta a Jézus születését. A gyermekes családokhoz jött az angyal és karácsonyfát hozott. A gyermek nem tudott arról, hogy a fenyőfa honnan került és a rajta levő díszekről sem, így felhőtlen volt a boldogsága. Egyik háznál kisebb, másiknál gazdagabb volt a karácsonyfa, de a fényűzés a parasztcsaládoknál nem volt szokásban. Csüngött rajta szaloncukor, piros alma, házilag festett „aranydió”, házilag sütött, formákra vágott keksz, még a szentjánoskenyérre is emlékszem. A háború alatt a szaloncukrot házilag főzték, a puhára összefőtt cukorszirupot pohár fenekével addig súrolták, amíg összeállott és állaga hasonlított a szaloncukoréhoz. A papírját ollóval recézték. A szükség leleményessé tette az embert és a természet ajándékait is felhasználták sokféle dísz mellett. Este az ablakok alatt megszólalt a legények kórusa: „Krisztus Urunknak áldott születésén…” A falut csoportokra oszolva, minden házhoz eljutva, végigkántálták.

Az ateizmus virágzása idején az angyalból „télapó” lett, a karácsonyfából „télifa”, de megváltozott jövetelének ideje is, különösen a megfélemlített tisztviselőknél.

Módosítás dátuma: 2022. július 06. szerda, 08:12 Bővebben...
 

Az alföldi betyárromantika. Történetek a betyárvilág korszakából XXIV.

E-mail Nyomtatás PDF

Az alföldi betyárromantika

Történetek a betyárvilág korszakából XXIV.

Az én lelkembe is belopta aranyhamvas vízililiomjait az ős-rét. Vadász urak, csinbókos hajú pásztorok, katonaviselt öreg cselédek beszédeiből a nádrengetegbe süppedt réti tanyákon, az éjszakai borulattól fekete felhőlepelbe takart nagy pusztai legelők rejtelmes pásztortüzeinél kezdett érdeklődésre ébredezni és az Alföld titokzatosságaival benépesedni képzeletem... Ezeket a mesélgető alakokat, ezeket a szűz érzéseket, ezeknek a pusztán átélt éjszakáknak bűvös színhullámait, a réti nádrengetegnek mélységes zengésű, titkos felhangokkal borzongató ős melódiáit lelkemben elnyomni, emlékezetemből kitörölni többé nem lehet. Az én magános életem csupán kis talyigakerék-nyomásnyi, de bekanyarogja az alföldi őspusztát, benne süppedezik az ingoványaival minden idegent fenyegető ősrétben.

Jeles pandúrt többet is ismertem. Az igazi nagy betyárok közül egyszer a Rózsa Sándor elvénhedett, szörnyű óriás és kegyetlen hírű alvezérét, az öreg Veszelka Tónit láttam a szegedi hetipiacon. A rettenetes nehéz csizmáival, szúrós szemére húzott fekete juhbőr kucsmájával olybá tűnt fel ez a hallgatag, zárkózott pusztai óriás, akinek útjából még ekkor is borzongva lépett félre a hetipiac népe, mintha csak valami fekete kőből faragott pogány bálványszobor elevenedett volna meg és indult volna el pozdorjává gázolni az emberi lelkek nyugalmát? ... Az öreg betyár Veszelkán túl a régi híres betyároknak már inkább a regéjük, a regényök csapódott hozzám merészen nyilazó szárnysuhintással, mint az éjszakákból kibontakozó fekete madarak. Borzongató vijjongással alighogy feltűnnek, nyomukat máris eltemeti a sötét felhős éjszaka... Ó, az én betyáraim ritkán hunytak el úgy vízszintesen, mint a fegyházból kiszabadult, a váradi szőlőkben holtáig vezeklett öreg betyár, Dobos Gábor, aki az én gyermekéveimben Bihar, Hajdú, Szabolcs, Szatmár vármegyék sok százezernyi népét izgatta gyilkolások vérharmatjával is bemocskolt vakmerő rablótámadásaival. Akkoriban a vásárokon ponyva rigmusokat árultak és gajdoltak a Dobos Gábor bandájáról. Maga Dobos tulajdonképpen kerülte a gyilkolást (ennek következtében menekült az akasztófától is), hanem Onyalka nevű oláh betyárcinkosa volt az igazi kérlelhetetlen, kegyetlen, vérengző fenevad.

Módosítás dátuma: 2022. november 04. péntek, 12:04 Bővebben...
 

Mikulás, krampusz, télapó

E-mail Nyomtatás PDF

Mikulás, krampusz, télapó

A címben jelzett szavak nagyjából azonos fogalmat jelentenek. Mindhárom szó azt a gyermekek képzeletében élő emberi alakot idézi fel tudatukban, aki a december 6-a előtti este a jó gyermekeknek ajándékot, a rosszaknak pedig virgácsot hoz.

Meglepő, hogy ezek az általánosan ismert közszavak mennyire új keletűek a magyar szókincsben. Nyelvészeink megállapítása szerint a mikulás szó legkorábbi előfordulása alig régibb százévesnél (1856.), de még a XIX. század hatvanas-hetvenes éveiben sem lehetett közkeletű. A magyar mikulás szó szláv, közelebbről pedig szlovák eredetű. A magyar lakta területeken a mikulási szokások csak a múlt század első felében honosodhattak meg, elsősorban a városi polgárság körében, később pedig a falusi értelmiségen, iskolákon és óvodákon keresztül a parasztság egy részénél is. A mikulás szó ugyan szláv eredetű, de a néprajzi vizsgálatok szerint maga a mikulási szokás – mely Miklós myrai püspök legendájának egyes mozzanataira emlékeztet – az osztrákoktól jutott el hozzánk. Ezt bizonyítja a krampusz kifejezés is, mely bajor-osztrák eredetű. A krampusz szó nagyjából a mikulással egy időben, a múlt század közepe táján, 1842-ben bukkant fel először nyelvünkben, de a vele kapcsolatos szokásanyagra már 1785-ből is vannak adataink. Amíg hazánk más területein a mikulás kifejezés a tiszteletreméltó, fehérszakállú, püspöksüveges öregemberre, a krampusz pedig a virgácsos, álarcos, láncos fekete ördögalakra vonatkozik, addig Vas megyében – és bizonyára egész Nyugat- Dunántúlon – a parasztság körében e kettős egybefonódik, mivel az ördögalakot is mikulásnak, vagy láncos Miklósnak mondják. Megyénkben a parasztság körében a legöregebb adatközlők sem emlékeznek arra, hogy valaha is jóságos püspökruhás mikulás jött volna hozzájuk december 5-én este. Mivel az mindig ördögalak volt, ezért a gyerekek féltek, rettegtek tőle. Félve várták a mikulást, vagy krampuszt, de az ajándéknak örültek, na meg annak, hogy nem vitte el őket a zsákjában. A püspökruhás mikulás csak a városi polgárság, a jómódú családok, vagy a falusi értelmiség házában jelent meg. Úgy is mondhatnánk, hogy a szegények mikulása az ördögalak, a gazdagabbaké pedig a jóságos püspökruhás öregember. A cselédgyerekeknek csak a földesúr mikulása vitte püspökruhában az ajándékot néhány kivételes esetben, de egyébként náluk is az ördögalak jelent meg, ugyanúgy, mint parasztságunknál. Vagy még az sem, mert sok helyen – különösen az első világháború idején anyagi okok miatt – „megfeledkeztek a mikulásról” és az ezzel járó ajándékozásról.

Bővebben...
 

Ki a Mikulás?

E-mail Nyomtatás PDF

Ki a Mikulás?

Mindenesetre a legnépszerűbb szent, a kisázsiai Myra püspöke, akit a gyermekek becéző elnevezésével mindnyájan egyszerűen csak Mikulásnak mondunk. Életének külső körülményei közül elsősorban az ragadja meg képzeletünket, hogy már nagyon fiatalon jutott a püspöki méltóságra; szüleit elveszítvén, vagyonát szétosztotta a szegények között és azután a Szentföldre zarándokolt; visszautaztában isteni sugallatra nem városába, Patarába, hanem Myrába ment és itt csodálatos egyetértéssel püspökké választották az idegent. A Diocletianus-féle egyházüldözések alatt börtönbe került, míg Nagy Konstantin császár vissza nem helyezte püspöki székébe. Szent életét 1600 évvel ezelőtt, 327-ben fejezte be.

Hogyan lett a távol keleten élt szent nemcsak a nyugati kereszténységnek, hanem valláskülönbség nélkül egész Európa népeinek, kicsijének és nagyjának egyaránt legkedvesebb barátja? Volt a középkornak egy csodálatosan bájos, nagy rajongással olvasott könyve, az „Aranylegenda” (Legenda Aurea), melyet a XIII. században egy szentéletű domonkos-szerzetes, Voragiumi Jakab (Jacopo da Voragine) szerkesztett; az északi germán partoktól le Afrika fövenyes homokjáig mindenütt, nálunk is olvashatták az istenes élet ragyogó példái között Szent Miklós püspök életét, a róla elterjedt csodás elbeszéléseket, legendákat.

Bővebben...
 

Egy kicsiny falu a Börzsöny közepén: SZÜLŐFALUM, PERŐCSÉNY- apró emlékeim a háborútól a hatvanas évekig. 5. A Mikulásünnep

E-mail Nyomtatás PDF

Egy kicsiny falu a Börzsöny közepén:  SZÜLŐFALUM, PERŐCSÉNY- apró emlékeim a háborútól a hatvanas évekig.

5. A Mikulásünnep

Mert, mint általában a külvilágtól elzárt minden faluban, Perőcsényben tényleg ünnep volt még a Mikulásnap is, hiszen ez is jó alkalom volt az egymáshoz való közeledésre. És ezt a szó legtisztább jelentPerőcsényi képeslap, Kürtössy Péter tulajdonaésében valóban így kell érteni, mivel akkor nemhogy ajándékra való nem volt, de még cukrot és a kenyeret is csak jegyre lehetett kapni. Ma már elcsépelt dolog, de akkor igazán érvényes volt, hogy a szeretet mindennél fontosabb…

Emlékszem, én is évről évre olyan lelkesedéssel suvickoltam és raktam ki az ablakba a valakitől rámragadt rossz bakancsokat, vagy néha anyám magas szárú cipőjét, mintha magát a világjótevő Mikulást vártam volna, pedig mindig tudtam, hogy abban néhány szál orgonavessző mellett 1-2 alma, -hogy minél többnek látszódjon- sok dió meg vöröshagyma, esetleg a ki tudja hány éves szaloncukorpapírba becsomagolt száraz kenyér volt.  És még valami!  Ami nekem mindennél fontosabb volt, és igazi ünneppé tette még a másoknak egyszerű hétköznapot, hogy a drága jó Julismamám, akármilyen hideg is volt, akármennyire is csúszósak voltak az utak, mindig megvárva a teljes sötétséget, s feljött hozzánk a falu másik végéből. Apró termetével odakucorogva az ablakunk alá, mindent eltakaró, dús vattaszemöldöke fölé piros krepp papírból csavart hegyes süvegében a belülről hallatszó egyházi- és Mikulásénekekre válaszolva, szép, dörmögő hangon elénekelte az „Istenfélő ember, Mikulás vagyok” című drága kis dalocskát…

Ettől még gyermeki értelmem nyiladozása után is mindig boldog és elégedett voltam, s ifjabb felnőtt koromig sem engedtem kijózanodni magam abból a gyönyörűségből, hogy nekem van a legdrágább Mikulásom…
Pedig ha hiszitek, ha nem, már elmúltam tizenhét éves, amikor az első „hivatalos” és valóban nekem szóló Mikulás-csomagomat kaptam.  Mert ugyan az ötvenes években nemegyszer volt már olyan, hogy hőn szeretett „kopaszapánk” akaratából helyi „gyermekei” eljöttek az iskolába és csak úgy a kötényükből osztogattak pár szem szaloncukrot meg ilyesmit, de ezt valahogy csak addig tekintettük ajándéknak, amíg meg nem tudtuk, hogy az osztogatók gyerekeinek ráadásként csoki és egyebek is jutottak, amit még hónapok múlva is büszkén eszegettek. Akkor mondogatta azt a népszáj, hogy: …egyet ide…, egyet oda…, egyet ide…, egyet oda…

Módosítás dátuma: 2013. december 05. csütörtök, 09:58 Bővebben...
 

Mire tanít bennünket a régi települések alakja?

E-mail Nyomtatás PDF

 

Mire tanít bennünket a  régi települések alakja?

Aki az elmúlt korok életét kutatja, sokféle forrás között válogathat. Az írott emlékeken kívül rendelkezésre állnak a régészek által napvilágra hozott épületek, eszközök, emberi és állati csontok éppen úgy, mint a régi képes ábrázolások, vagy a nyelvek, amelyeknek elemeiből a más nyelvekkel-népekkel való kapcsolatra, olykor az évszázadokkal ezelőtt élt ember munkájára és a többi emberhez fűződő viszonyára lehet következtetni. Ilyen történelmi forrás az egykori településeknek sokszor napjainkig megmaradt alakja is.

Régi tapasztalat, hogy a mai házak, házsorok helyén sok esetben már korábban is voltak lakóhelyek. Vagyis az utcaalakzatok, a városrészek vagy a falak formái általában sokkal hosszabb életűek az épületeknél. A lakóépületet, a templomot romba döntheti a háború, elhamvaszthatja a tűzvész, vagy lebontathatja a gazdája, az új többnyire ugyanazon a helyen épül fel. A budai várnegyed épületei közül alig néhánynak a fala való a török hódoltság előtti időből, a házaknak alapjai mégis számtalan esetben azonosak a 400–500 évvel ezelőttiekkel, és a járókelő ma is ugyanazon az útvonalon halad, ahol Buda polgára a török uralom előtt. Falusi vályogépületeink nehezen érnek meg egy-két évszázadot, s mégis, ha valaki a mai faluk alaprajzát összehasonlítja a legrégebbi részletes térképeken ábrázolt formájukkal vagy az egykori oklevelek határleírásával, azt látja, hogy nem egy utcának a helye és „futási” iránya mit sem változott. A nemrég Túrkeve közelében végzett ásatások is azt igazolták, hogy egyik-másik falusi telken két, három vagy több ház is épült, egymás nyomában, a ház elpusztulása tehát nem mozdította ki véglegesen a helyéről annak gazdáját vagy örököseit.

Módosítás dátuma: 2023. november 07. kedd, 10:30 Bővebben...
 

A ruszin és a magyar. Mikor Isten a nemzetségeket mind megteremtette... VI.

E-mail Nyomtatás PDF

A ruszin és a magyar

Mikor Isten a nemzetségeket mind megteremtette... VI.

Krisztus egyedül vándorolt a nagy országúton és egy ruszinnal találkozott.

– Te ruszin – mondotta az Úr –, gyere el holnap hozzám dolgozni. Aranyat kapsz a munkádért. Ha szorgalmas leszel, megalapozod a szerencsédet. A szegény ruszin örömest fogadta az ajánlatot, mert egy garas nem sok, annyi sem volt a tarsolyában.

– Kora reggel légy a falu végén, ott foglak várni – tette hozzá az Úr, és tovább vándorolt. 

Ment, mendegélt és nemsokára egy magyarral találkozott. Köszöntek egymásnak illendően. Így szólt Krisztus:

– Te  magyar,  eljönnél-e  hozzám holnap reggel  dolgozni? Jól megfizetek érte. Nem bánod meg, ha korán ott leszel a falu végén, várni foglak. A magyar örömmel ráállott, mert bizony neki sem volt pénze.

– Milyen munkát kapok? – kíváncsiskodott a magyar.

– Majd megtudod reggel – felelte az Úr, és szép lassan továbbment. Leszállt az éj. Nem jött álom a ruszin szemére. Félt, hogy elalszik és nem ér oda elég korán. Elővette lyukas bocskorát és foltozni kezdte, a feleségének pedig megparancsolta, hogy főzzön puliszkát, mert munkába kell mennie. Reggelig foltozgatta bocskorát.

Módosítás dátuma: 2022. november 04. péntek, 12:37 Bővebben...
 

Leányvásár egy baranyai kisközségben. Az oroszlói búcsú az 1920-as években

E-mail Nyomtatás PDF

Leányvásár egy baranyai kisközségben

Az oroszlói búcsú az 1920-as években

Oroszló községben a kisbíró földbemélyedt követ mulat a poros úton.

– Osztán ez az a kűj, amékben Szent László király lova megbotlott. A király vállárul leesett a köpönyeg. El is futotta a hirtelen mérög, oszt aszondja a szürkének: Ó rossz ló! Hát rajta maradt a községen, hogy: Oroszló...

Nyolcvan-kilencven házból áll Szent László király faluja. Az országút két oldalán sorakoznak fel az apró házak. Egyik oldalon a magyarok laknak, másikon a németek. A legendán kívül, amit csak a községben ismernek, még egy nevezetessége van Oroszlónak. A Szent Mihály napja után következő vasárnap van itt búcsú. Az oroszlói búcsú pedig arról híres, hogy a szomszéd megyéből is megjelenik ott a fiatalság, mert, hogy leányvásárt tartanak ezen a napon. Ennek a búcsús leányvásárnak a híre volt az, ami kicsalt engem is Oroszlóra.

A paraszt életében nagy sorja van a búcsúnak. A módos gazda borjút vág erre a napra, azonkívül, hogy az apró jószágot is megtizedelik. A kőttrétest, a fahéjas kalácsot már napokkal azelőtt elkezdik sütni a kemencék tüzes ölén, viszont ma már a punsch-torta és a piskóta-tekercs sem hiányzik a búcsúk étlapjáról. A zsíros ételek bő innivalót kívánnak, hát bor sem hiányozhat. Akinek nincs szüretje, hordóban veszi a bort, amiért nem restell a hetedik faluba sem elmenni, ha ezer koronával olcsóbban kapja literjét, mint otthon.

Módosítás dátuma: 2023. október 01. vasárnap, 15:52 Bővebben...
 

Két ősi magyar halász-szerszám

E-mail Nyomtatás PDF

Két ősi magyar halász-szerszám

Az új magyarok egyik főfoglalkozása a halászat volt. Ez természetesnek tűnik, ha végig tekintünk azokon a földrajzi tájakon, ahol a hajdani őshazák elterültek. Akár az urálit, akár a délorosz területen volt Lebediát, vagy Etelközt nézzük az elénk terített történeti térképen, mind bővelkedtek vízben. Folyók, tavak csillogtak az állatot is tenyésztő ősmagyarok körül, amelyek dúslakodtak halban, mégpedig nem is akármilyen halakban. A Volgában, Donban, Dnyeperben ott találták az édesvízi halak legértékesebbjét is, a hatalmas tokféléket, csakúgy, mint a későbbi végleges haza, a mai Magyarország legnagyobb folyójában, a Dunában és ennek nagyobb mellékfolyóiban is.

Ezek a halak hajdanán a mi vizeinkben is bőven szaporodtak. A XVI. században élt Oláh Miklós esztergomi érsek azt írta, hogy a vizákból egyszerre ezer darabot is fognak a Dunában. Oláh Miklós adatát nem kell éppen túlzásnak, vagy tévedésnek tartani, mert nem szól a nagyságukról, de bizonyára ő sem gondolt több mázsás példányok ilyen sokaságára, bár az ő idejében még bőven akadt köztük több mázsás is (itt a régi mázsa, azaz 56 kg értendő). A legnagyobb ismert – 10 és félmázsás – dunai vizát az ő korában fogták ki a komáromi halászok. Egy századdal ezután fordult meg a híres angol utazó orvos Eduard Brown hazánkban, és ő is megemlíti a temérdek hal mellett a sok vizát, köztük húsz lábnyi hosszúakat is. Ezek is több mázsát nyomtak. A komáromi várparancsnok feleségének ránk maradt rajza szerint 1679-ben is fogtak még a Vág torkolatánál nagy vizákat, amelyek között 520 fontos is akadt. Ezek a halak nemcsak nálunk, hanem külföldön is nagyon kapósak voltak, főként finom húsukért, de azért is, mert az egyház szigorú parancsa szerint a böjti napokon nem fogyaszthattak húst, sőt némelykor még tojást, vajat, tejet sem. Mindezt jól helyettesítette a hal, amelyre nem vonatkozott az egyház tilalma. A vizákat mindenki bátran ehette, még az is, aki a szálka miatt félt a halhoz nyúlni, ugyanis a tokfélék mind szálkamentesek. Nagy zsákmányt jelentett a nőstény vizák sok kilogrammot kitevő ikrája (egy métermázsás halnak 20 kg is lehet). Ebből készítik ugyanis a kaviárt, amely ma is előkelő helyet foglal el a drágább élelmiszerek rangsorában.

Bővebben...
 


1. oldal / 29

Hirdetés

Partnereink hirdetései:
Hirdetés
www.karpatmedence.net

Névnap

Ma 2024. március 19., kedd, József és Bánk napja van. Holnap Klaudia napja lesz.

Belépés

Szavazások

Ön melyik országrészből olvas bennünket?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 4 vendég böngészi