Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Hősök, betyárok, bűnözők… (avagy adalékok a betyárvilág 1849 utáni történetéhez a mai Jász-Nagykun-Szolnok megye területén)

E-mail Nyomtatás PDF

Hősök, betyárok, bűnözők…

(avagy adalékok a betyárvilág 1849 utáni történetéhez a mai Jász-Nagykun-Szolnok megye területén)

Fazekas Dávid katonai rögtönítélő bírósági ítéletének német nyelvű szövegeA háborúk, a fegyverfogásra alkalmas lakosság minden korábbi mértéket meghaladó katonai igénybevétele nyomán a XVIII. század elejétől a Magyar Alföldön többször is jelentősen felduzzadt a szolgálatot megtagadók, a társadalomból kiszakadtak száma. Így volt ez a napóleoni háborúk kiszélesedését követően, illetve az 1848/49-es forradalom és szabadságharc után is. A XIX. század elején a nemritkán valójában húszesztendős katonai szolgálat, Világos után pedig a véres megtorlás, az erőszakos újoncozás és az adónövelés váltottak ki tömeges ellenállást. A felsőbb hatalommal való szembeszegülést megtestesítő betyárvilág ma már sokak szemében amolyan „hungarikumnak” minősül, kialakulásában és tartósabb fennmaradásában azonban számos speciális történeti ok is közrejátszott.

Magyarországon 1526 óta nem nemzeti királyok uralkodtak, így velük szemben a későbbiekben meglehetősen gyakran szerveződtek különböző társadalmi csoportokat egyesítő rendi, vallási vagy nemzeti mozgalmak. A Habsburg uralkodóktól elszenvedett sérelmek különösképpen Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc korában törtek nyíltan a felszínre. Mivel a különböző problémák változó erővel később is hatottak, a „kuruckodás” és a „kurucság” hagyományai lappangva vagy nyíltan egészen 1918-ig, a Monarchia bukásáig jelen voltak, és ráadásul nem csak a köznép, de sokszor a nemesség, sőt az arisztokrácia, illetve a politikai élet bizonyos köreiben is. Amíg azonban ez az utóbbiaknál egyes Habsburg ellenes idegen hatalmak (előbb Franciaország majd Poroszország) iránti szimpátiában nyilvánult meg, addig a kisemberek körében rendszerint a törvény kereteit áthágó, az idegen uralommal is szembenálló szegénylegény kultusza nőtt meg.

A „nemzeti banditizmus” kultusza nem egyedi és nem is kizárólagosan magyar sajátosság. Az újkorban általában azoknál az európai – főleg latin – népeknél jelentkezett, amelyek társadalmi és gazdasági viszonyait különösen nagy szélsőségek, ellentmondások jellemezték. Itáliában vagy Spanyolhonban főképp a csempészet, zsarolás és a fegyveres rablás vált különösen gyakorivá, és utóbb még Latin-Amerikába is sikerült ezt a mentalitást „átplántálni”. Itt pedig a XX. században is különösen sokan váltak népi hősökké. Közöttük említhető Brazíliából a gyanúsan pszichopata viselkedésű Virgulino Lampiao (1898–1938)[1] vagy éppen a mexikói forradalom legendás tábornoka, a nemzeti szabadságküzdelmek elismert vezetői közé emelkedett Pancho Villa (1878–1923) is. De többen e folyamat részének tekintik az olasz maffia XIX–XX. századi történetét vagy éppen napjainkban a latin-amerikai drogkartellek megerősödését, illetve az USA-ellenes, „antikolonialista” mozgalmakkal való gyakori és sajátságos összefonódását.

Módosítás dátuma: 2017. március 28. kedd, 08:49 Bővebben...
 

Rózsa Sándor Újszászon

E-mail Nyomtatás PDF

Rózsa Sándor Újszászon

Edvi Illés Károly (1842-1919) büntetőjogász, akadémikus, gróf Ráday Gedeon királyi biztos mellett ügyészként az alföldi rablóbandák felszámolásában vállalt szerepet. 1890-ben a Budapesti Hírlapban írt cikket a betyárvilág közismert alakjairól és tetteiről. Itt említi meg – vélhetően saját jegyzeteire hivatkozva – a legismertebb betyár, Rózsa Sándor és társainak újszászi látogatását. 

„A bűn lejtőjén is vannak fokozatok, de megállapodás nincs. A szegény legény még nem betyár, a betyár még nem rabló, a rabló pedig még nem haramia. De a csavargóból könnyen betyár lesz, a betyár hajlandó az erőszakra, s aki az első erőszakot, bár csak egy kínálkozó véletlen folytán elkövette, az innen túl maga keresi fel áldozatát, sötét lelkű cimborákkal szövetkezik s bemázolja, vagy álarc alá rejti ábrázatát, mikor a védetlen polgár hajlékába erőszakosan betör. Aki ennyire süllyedt, az haramia.” – írta cikkének első mondataiban a szerző. Aztán leírja az Újszászon megesett rablás történetét: 

„Szolnok alá érve – így adta elő Rózsa Sándor, – tanácskozni kezdettünk; s minthogy arra már sok ember járt s minden pillanatban gőzkocsival találkoztunk, attól tartottunk, hírünket viszik, s még ránk uszítják a megyét. Útközben visszafelé két lovat fogtak fel s elvették egy utas ember szűrét.

Bővebben...
 

A település és népi gazdálkodás történeti változásai a Dél-Dunántúlon

E-mail Nyomtatás PDF

A település és népi gazdálkodás történeti változásai a Dél-Dunántúlon

Az elmúlt évtizedekben számos dél-dunántúli falu történeti néprajzát kíséreltem meg a levéltári források és az emlékezet, a hagyomány segítségével megrajzolni. Kutatásaim során természetesen foglalkoztam az úrbéri viszonyok kérdésével, az urbárium bevezetése előtti gazdálkodással és az urbárium bevezetésének nehézségeivel és elhúzódó pereivel. Megismertem, mint verték – kényszerítették bele az urbáriumba a falu népét, mint forgatták ki a korábban közösen (egymás közt és a földesúrral is) használt erdő-, rét-, nádas és vízzel borított területekről és szorították megélhetésüket a jobbágytelek vagy annak részével meghatározott szűk területre. Ugyanakkor látnom kellett azt is, hogy a múlt század első felének országgyűlési vitáiban, melyeket az úrbéri viszonyok rendezésének szenteltek, hogyan próbálták olyan nagyjaink is, mint Deák Ferenc, az ő korára kialakított úrbéri viszonyok modelljét visszavetíteni a korábbi századokra és egy sohasem volt, vagy legalábbis általánossá nem vált, joggyakorlat folyamatosságát igazolni. Ezen felül azt is tapasztalnom kellett, hogy történetírásunk nem egy esetben a magyar jobbágyviszonyokat is egy idegen, elméleti minta szerint ítéli meg és értelmezi.

Nem csak az élő emlékezet, hanem a levéltári följegyzések alapján is úgy látom, hogy az urbáriumok bevezetése előtti jogszokásokból, mely a földesúr és jobbágy területhasználati jogát szabályozta, egy egészen más gazdálkodási és szokásrend körvonalai bontakoznak ki, mint amita XVIII. és a XIX. század úr–jobbágy viszonyában törvényesnek tartott. (A visszavetített mintában például, minden jobbágyi használati jognak alapja a telek. A jobbágytelek tartozékának tekintették az erdőhöz, a faizáshoz való jogot is, a telek nagyságának mértéke szerint.)

Módosítás dátuma: 2017. március 24. péntek, 18:43 Bővebben...
 

A németek betelepülése Vörösvárra a török háborúk után

E-mail Nyomtatás PDF

A németek betelepülése Vörösvárra a török háborúk után

Ulmi skatulya. Kakasd, 2012. Kürtössy Péter fotójaUlmi skatulya. Kakasd, 2012. Kürtössy Péter fotójaA Budai-hegység és a Pilisi-medence lakossága a hódoltság utáni évtizedekben szinte teljesen kicserélődött. A magyarok, osztrákok és mások szervezett összefogásával megvalósult offenzíva során sikerült kiűzni a török megszállókat, ám ez a városokban és falvakban lakó nép számára is komoly vérveszteséggel járt. A Buda felszabadítására irányuló, 1683-1686 közti hadi események folytán a budai hegyvidék szinte teljesen elnéptelenedett.

Ahhoz, hogy az élet újra megindulhasson, új telepesekre volt szükség. Annak ellenére, hogy a magyar főváros felszabadulásával még nem értek véget a harcok, és az ország területén még javában folyt a török elleni küzdelem, Buda környékére már megérkeztek az első telepesek. Az első német község Pilisvörösvár volt: első lakói 1689-ben érkeztek.

A svábföldi bevándorlók kezdeti túlsúlya miatt a magyar lakosság az összes német telepest „sváb”-ként tartotta számon. Annak ellenére, hogy a század második felére a svábok túlsúlya megszűnt a jelentős számú frank, bajor és hesseni telepessel szemben, a német bevándorlókat környezetük a későbbi időkben is „svábok”-nak nevezte.

Vörösvár lakóinak túlnyomó többsége az első évtizedekben a svábok lakta Fekete-erdőből (Schwarzwald) és Felsősvábföldről (Oberschwaben) érkezett. A Svábföld őslakói kelták és germánok voltak. Belőlük, valamint a 3-4. században ide települő alemannokból ötvöződött az a német nyelvű népcsoport, amelynek tagjait svéveknek (Suevi) vagy sváboknak nevezik.

Módosítás dátuma: 2017. március 21. kedd, 08:19 Bővebben...
 

Március 25. Gyümölcsoltó Boldogasszony napja

E-mail Nyomtatás PDF

Március 25. Gyümölcsoltó Boldogasszony napja

Annuntiatio Beatae Mariae Virginis. 9 hónappal Jézus születése előtti nap, melyen Gábor főangyal megvitte Názáretbe Máriának a megtestesülés örömhírét. A római katolikus egyház tehát Jézus fogantatását ünnepli e napon. Amikor Jézus születése napjának megünneplését december 25-re tették, kilenc hónapot számítottak visszafelé, s így rögzítették az ünnep időpontját erre a napra. A Winkler-kódex naptárában és a Debreczeni-kódexben Gyümölcsoltó Boldogasszony, a moldvai csángó Gajcsánában Gyimőcsótó, már legrégibb liturgikus emlékeink számontartják. Jellegzetes elnevezéseit magyar fejleménynek kell tekintenünk.

Az ünnep ihleti az Üdvözlégy és az Úrangyala. imádságokat. Már Temesvári Pelbártnál olvassuk azt a jellegzetesen franciskánus-népies hagyományt, hogy aki Gyümölcsoltó napján ezer üdvözlégyet elimádkozik, annak teljesül a jóravaló kívánsága. A hagyomány máig él. Kiskunfélegyházán és közelében, a ferencszállási Szentkút tanyavilágában, hasonlóképpen a palóc Hangonyban manapság is ezer üdvözlégyet a palóc Eperbocson, Bátorban és bizonyára még más környező falukban pedig ezer Úrangyalát szoktak Gyümölcsoltó vigiliáján az angyali üdvözlet emlékezetére végezni. Az ájtatosság alkonyattól éjfél utánig tart. Gyöngyöspata jámbor asszonyai hajnali három órakor a Gyümölcsoltó Boldogasszony zsolozsmáját végzik. Mint mondják, akkor jött Gábor angyal. A mohácsi sokácok, villámlás, égiháború idején kezüket mellükön keresztültéve, anyanyelvükön ezt mondogatják: íme az Úrnak szolgálóleánya, legyen nekem a Te igéd szerint.

A magyar vallásos néphagyományban Gyümölcsoltó Boldogasszony az oltás, szemzés napja. Egy XVI. századi csíziónk szerint az ember ilyenkor Szűz Máriával almát olt.

Egyik pécsi szőlőhegyen áll Bertalan apostol barokk kápolnája. Az oltármenza virággal, gyümölccsel telefestett előzéklapja a baranyai kálvinista templomok (Drávaiványi, Kórós) virágdíszeinek édes testvére, valósággal paraszti remekmű. Közepén medallion-szerűen az Angyali Üdvözlet van odafestve.

Módosítás dátuma: 2012. március 26. hétfő, 07:52 Bővebben...
 

Sándor, József, Benedek, Március 18., 19., 21.

E-mail Nyomtatás PDF

Sándor, József, Benedek,

Március 18., 19., 21.

Szent József szobra az egri székesegyházban, 2013. fotó: Benedek CsabaAz egész magyar nyelvterületen közismert időjárási regula: „Sándor, József, Benedek, zsákban hozzák a meleget!”

Sándor napját a bukovinai magyarok a zab és árpa, Jászdózsán a fehér bab vetőnapjának tartották, hogy jobb legyen a termés.

Nem feledkezhetünk meg az e napi névnapköszöntőkről. Kopácson például az alábbi köszöntőket mondták:

Engedje az isten, hogy sok Sándor napját
Megérjünk erőben, egészségben.

vagy:

Isten éltessen sokáig,
Mig a füled nem ér a bokádig.

(Penavin 1988: 71)

A század elején lejegyzett Borsod megyei palóc Sándor-köszöntő így hangzik:

Sándor napja ma vagyon,
Átbillegtem a fagyon.
Ha jegy garast annátok,
Tudom mennem bánnátok.
Ha mehhaltok jaó jártok,
Rám marad a vagyontok.
Szivemből kivánom!
(Istvánffy 1911: 299)

József, a názáreti ács, Mária jegyese, a gyermek Jézus gondviselője. Ő adta a Jézus nevet gyermekének. A középkorban József még nem részesült abban a nagy tiszteletben, amely később, így napjainkban is osztályrészül jutott neki. Ennek több oka van. A karácsony ünnepe és hagyományvilága elsősorban Máriát és Fiát veszi körül nagy hódolattal. Az alázatos József meghúzódik a betlehemi istálló homályában. Az Egyház attól tartott, hogy József misztériumát az egyszerűbb hívek félreértik. Kizárólag az ő személyét magasztaló ábrázolások a középkor szakrális művészetéből szinte teljesen hiányzanak. A mi magyar kódexeink is nagyon sommásan emlékeznek meg róla.

Módosítás dátuma: 2014. március 26. szerda, 11:13 Bővebben...
 

A Hernád hídi ütközet - 1849. február 8.

E-mail Nyomtatás PDF

A Hernád hídi ütközet - 1849. február 8. 

Az 1848 március idusán induló forradalom egy év alatt katonai hadszíntérré változtatta az egész országot. 1849 februárjában az osztrák sereg már a keleti részeken állt harcban. Így volt ez a Hernád folyó partján elterülő település, Hidasnémeti közelében is. Ez a csata azonban nem került fel az ellenséges sereg dicsőséglajstromára, mert itt a huszárok összefogva a helyi önkéntesekkel hősiesen álltak helyt visszaverve és megfutamítva az osztrák sereget. A Hernád hídi csatának állítottak emléket lelkes hagyományőrzők Thomka István ötlete és rendezése alapján 2011. február 26.-án a csata eredeti helyszínén Hidasnémeti határában.  Az eseményen mi is jelen voltunk és az ott készült filmet most tesszük közzé, tisztelegve ezzel az 1848-49 hősei előtt.

Módosítás dátuma: 2017. március 15. szerda, 13:53 Bővebben...
 

A néprajz a jövő tudománya lehet

E-mail Nyomtatás PDF

A néprajz a jövő tudománya lehet

Andrásfalvy Bertalan 1931-ben született Sopronban. Az ELTE román–magyar, majd muzeológia–néprajz szakán végzett. Több tudományos intézet munkatársa volt. 1960-ban költözött Pécsre, tavaly (2010-ben) a város díszpolgárává választották. 1990 óta Hosszúhetényben él. Ő szervezte meg a pécsi egyetem néprajz tanszékét. A közéletben is szerepet vállalt a keresztény meggyőződésű tudós. 1990 és 1993 között – az MDF-tagjaként – a művelődési és közoktatási miniszteri tárcát töltötte be. 2005-ben kilépett az MDF-ből, és a Lezsák Sándor által alapított Nemzeti Fórum tagja lett. Rendkívül gazdag tudományos munkássága során a Duna mente népének ártéri gazdálkodásával foglalkozott.

 – Professzor úr, a néprajz tudománya képes-e a jelenre vonatkozó megállapításokat tenni, vagy csak a múltba néz?

A néprajz a társadalomtudományok körébe tartozik, nemcsak a múltat, hanem a jelenbéli valóságot is kutatja. Ezt jelzi, hogy a pécsi egyetem intézetének neve: magyar néprajz és kulturális antropológia. Egyik kurzusunk például az új vallási mozgalmakról és szektákról szól, s az intézetben nemrégiben jelentős tanulmány született a mostani gyermekjátékok tanításának módszeréről és eredményeiről. Szeretnék megemlíteni egy tanulmányt, amely múltbéli jelenségről szól, de a jelen számára is tanulságos lehet. Az egyik hallgató a rikatozás szokását dolgozta fel. Erdélyben az esküvők alkalmával a zenészek elé állt valaki, s minden második dallamsorra bekiáltott egy szöveget. Ezekben a rigmusokban ki szabadott mondani mindazt, ami különben kimondhatatlan volt. Az örömanya elmondta például – név nélkül, de mindenki tudta, kiről van szó –, egy asszony milyen sokat kínlódott azért, mert a leány szülei nem engedték, hogy a fia udvaroljon neki. S nem sértődött meg senki. Nyomta a lelkét, ki kellett mondania, tehát a rikatozásnak fontos funkciója volt. Ma is szükség lenne ilyen egészséges, természetes szókimondásra. Egy másik példa. A régi társadalomban a férj és a feleség élete közügynek számított. A református eklézsiák jegyzőkönyveiben nemegyszer találkoztam olyan leírással: az emberek bejelentették a papnak, hogy a házastársak nem jól élnek egymással. Erre odaidézték őket az eklézsia elé, hogy valljanak erről. Ezt nevezték az eklézsia megkövetésének. Az 1800-as évekig találunk ilyen jegyzőkönyveket. Utána hiába hívták az érintetteket, már nem mentek az eklézsia elé, az 1900-as évekre odáig jutottak, hogy elkergették azt a papot, aki a többszörösen elváltat nem akarta összeadni.

Módosítás dátuma: 2017. március 13. hétfő, 20:11 Bővebben...
 

Szent Patrik, Longinus, Arimathiai József, Gertrud március 17.

E-mail Nyomtatás PDF

Szent Patrik, Longinus, Arimathiai József, Gertrud

március 17.

SZENT PATRIK

Britannia, 385 körül +Írország, 461. március 17.

Patrik, (Magonus Sucatus Patritius): püspök, az írek térítője és nemzeti szentje (†461), Írország apostola. Keresztény családban született, atyja, Potitus diákonus öreg korában pap volt. Tisztelete elterjedt az egész középkori katolikus Európában, így a szomszédos Ausztriában is. Nálunk azonban sem patrociniumával, sem ábrázolásával nem találkozunk. Neve néhány középkori misekönyvünkben mégis felbukkan.

Névünnepén az ír férfiak, bárhol élnek is a világon, kalapjukra zöld rekettyelevelet tűznek és így köszönnek egymásnak: „Áldjon meg az Isten és Szent Patrik”. A legenda szerint Jézustól kapott botjával űzte el a zöld szigetről, vagyis Írországból a mérges kígyókat. A jámbor hagyomány azt is tudja, hogy a hitetlenkedőknek egy kénkövektől párolgó barlangban megmutatta a gonoszok pokoli kínját és az igazak örömét. A barlang neve azóta is Szent Patrik purgatóriuma, amelynek a középkor épületes vízió-irodalmában nagy híre volt.

A számos egykorú leírás, beszámoló között éppen két magyar zarándok lovagnak, a Nagy Lajos király seregében harcoló György vitéznek (Georgius miles de Ungaria) és a Zsigmond király udvarnépéhez tartozó Pásztói Tar Lőrincnek, illetőleg a nevük alatt ránk maradt irodalmi alkotásoknak volt a középkor végén legnagyobb hatása. Legtöbb szövegváltozatuk latin nyelven maradt hátra, de ismerünk egykorú olasz, katalán, francia, provenszál, cseh, német átköltéseket is. A hazai hagyomány emlékezetét sajnos csak a Tinóditól megörökített foszlányok őrzik. A barokk időkben nyilván már nevük sem ismeretes. Ezért fordíttatja Eszterházy Pál épületes magyar olvasmányul Oenius vitéz látomásait, aki állítólag a XII. században élt.

Módosítás dátuma: 2014. március 17. hétfő, 10:44 Bővebben...
 

Emberi kapcsolatok

E-mail Nyomtatás PDF

Emberi kapcsolatok

Előszó az Anyanyelvű hagyományos kultúránk eróziója és a kitörési lehetőségek intézményes keretei című szimpózium előadásaihoz. 2012. június 27. Budapest, Hagyományok Háza.

Ez a tanácskozás napjaink egyik legsúlyosabb kérdéséről, az elmagányosodó ember egyre súlyosbodó, testi és lelki bajainak okairól és gyógyításának lehetőségeiről szólt. Elmagányosodásunk  oka: kapcsolataink megromlottak vagy hiányosak; ember és a másik ember, ember és a természet, ember és az  Isten között. Ezek a kapcsolatok életfontosságú szükségletei az embernek, kielégítetlensége, hiánya nemcsak lelki, mentális, hanem testi bajokban, betegségekben jelentkezik. Az elmagányosodó ember szorongóvá lesz, és ez megtöri ellenállóképességét, minden bajjal szemben, amint azt az orvosi magatartástudomány bizonyítja. A magyar társadalom európai összehasonlításban lényegesen betegebb, mint az európai átlag, várható életkora  egyik legrövidebb e földrészen. A kapcsolat, közösséghez való tartozás, társadalmi tőke szavak és kifejezések helyett használhatnánk a szeretet szót is. De ezt a szót tudományos előadásokban, értekezésekben nem szoktuk használni, túlságosan érzelmesnek és közönségesnek tartjuk. Pedig bátran vállalhatnánk e kifejezést. A szeretet nem csak érzelem, hanem magatartás és cselekvésre, kifejezésére, tettekre váltásra felszólító parancs. Csak tettekkel, szavakkal, magatartással válik érzékelhetővé, valósulhat csak meg. A kapcsolat létrehozásának  módja a szeretet kifejezése. A szeretet kifejezésének és a kapcsolat létrehozásának módját évezredeken keresztül a hagyományból tanulták meg az emberek, a családban, kisebb-nagyobb közösségekben  és később iskolában, a társadalom ünnepi rendezvényein, különböző művészeti ágak „élvezetén” keresztül: hallással, látással és tevőleges részvétellel.

Módosítás dátuma: 2017. március 20. hétfő, 18:11 Bővebben...
 

Gergely napja, Március 12.

E-mail Nyomtatás PDF

Gergely napja, Március 12.

Gergely, teljes nevén Nagy Szent Gergely, mondai nevén Sziklához láncolt Gergely, bencés szerzetes, majd pápa (†604): egyháztanító, a középkori kultúra egyik legnagyobb előkészítője. A nap ünneplését IV. Gergely pápa rendelte el 830-ban, aki elődjét, I. (Nagy) Gergely pápát, iskolák alapítóját, a gregorián-éneklés megteremtőjét az iskolák patrónusává tette. E naphoz Európa-szerte felvonulások, diákpüspök-választás és vetélkedők kapcsolódtak.

Gergely pápa életét, illetőleg legendáját az Érdy-kódex adja elő. Atyai örökségéből hat kolostort alapít Szicíliában, egyet pedig szülővárosában, Rómában, Szent András apostol tiszteletére, Itt él kemény penitenciában ő maga is. Cellájában egyszer a Szentírást olvassa, amikor Isten angyala veszett-süllyedt ember, vagyis hajótörött képében alamizsnát kér tőle. Gergely hat ezüstpénzt ad neki. Újra eljön, ismét kap. Harmadszor is megjelenik, de a klastromnak most már egy garasa sincs. Gergely azt az ezüst tálcát ajándékozza oda, amelyen szüléje, vagyis édesanyja élelmet szokott neki küldeni.

Más alkalommal a Tiberis megáradt. A víz Róma főfalain áthatolt, színén sok kígyó és sárkány tört az örökvárosra. És támada nagy döghalál, és oly veszély történék rajtok, hogy ugyan szemlátomást tüzes nyilak jőnek az égből és valakiket meglőnek vala, ottan meghalnak vala. A döghalál a pápát sem kerüli el. Utódául Gergelyt akarják megválasztani, ő azonban a tisztesség elől kimenekül Rómából és erdőben bujdosik. Keresésére indulnak, és íme: egy szép fényes tüzes kőláb jelenék meg ő feje fölött azon a helyen, hol ott elbújt vala, kin egy berekesztett (inclusus) jámbor meglátá, hogy az mennyei szent angyalok leszállnak, vala, és fölmennek vala. Megragadták és a pápai trónra emelték.

A döghalál még mindig pusztított Rómában. Gergely pápa azt a Mária-képet, amelyet a jámbor hagyomány szerint még Lukács evangélista festett, nagy körmenetben körülhordoztatta a városban. Gergely látomása szerint a Crescentia-vár fölött Istennek szent angyala megtörölte véres tőrét és hüvelyébe rejtette. Ez a járvány elmúlását jelentette. Az erősség mostanságtól kezdve az Angyalvár nevet kapta.

Módosítás dátuma: 2014. március 12. szerda, 11:26 Bővebben...
 

Március 9. Római Szent Franciska napja

E-mail Nyomtatás PDF

Március 9.

Római Szent Franciska napja

Szent Franciska. Szeplőtelen fogantatás katolikus templom, Fót. 2017.Háború, éhínség és járvány pusztította Rómát, mikor Franciska 1384 első hónapjaiban egy nemesi család második gyermekeként megszületett. A kódexmásolók negyedében éltek, így nem csoda, hogy nagyon korán megtanulta a betűvetést. Legszívesebben a szentek életeit, a zsolozsmáskönyvet és Dante Isteni színjátékát olvasgatta. Éppen ezen olvasmányok hatására már hat esztendős korában az volt legfőbb vágya, hogy követhesse a vértanúkat vagy a szüzeket. Lelki vezetője előtt fel is tárta abbéli vágyát, hogy egy szigorú rendbe belépve élje le életét. Édesapja azonban 13 éves korában férjhez adta a pápai sereg egy tisztjéhez. Házasságukból hat gyermek született, de csak egy élte meg a felnőttkort.

Az egyházszakadás korában Róma utcái gyakran voltak hangosak a csatazajtól. Férje egy alkalommal egy tőrdöféstől életveszélyesen megsebesült, de Franciska kitartó és gondos ápolása következtében felgyógyult.  Egy másik támadás azonban még súlyosabban érintette a családot. A férj, Lorenzo ugyan megmenekült, de fiúkat túszként elhurcolták, házukat kirabolták majd felgyújtották. A ház épen maradt részében Franciska kórházat rendezett be, és ápolta a betegeket, sebesülteket. A család ellátása és a háztartás vezetése mellett arra is jutott ideje, hogy gondozta a szegényeket. Szinte jelképpé vált szamara, melynek hátán vitte a fát a rászoruló családoknak. Maga készítette kenetekkel, gyógyírral és élelemmel járta az éhínség és járvány sújtotta várost, nem véletlenül kapta később a megtisztelő „Róma Anyja” elnevezést.  Éjszakánként alig két órát aludt, a többi időt imádságban töltötte.

Módosítás dátuma: 2017. március 24. péntek, 08:39 Bővebben...
 

Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905. Márczius

E-mail Nyomtatás PDF

Tükör, melybe bepillantva, eszébe jutnak a gazdaembernek hónapokként való dolgai anno 1905.

Márczius

Kinyitott szőlőtövek, Tiszakürt-Öregszöllő, a Damjanich János Múzeum tulajdona„Ne félj föld népe, hanem örülj és vigadj…

mert megzöldül a pusztának mezeje.”

(Jóel II. 21.)

Most már ugyancsak igyekezzünk! Bizony ebben a hónapban már „megzöldül a pusztának mezeje”, a Gondviselés elhozza azt a várva-várt szép tavaszt, a mely immár a naptár szerint is beköszönt s „Sándor, József, Benedek zsákkal hozza a meleget”, a mint a közmondás tartja. Vándor madaraink is egymásután érkeznek haza a régi fészekhez. A szántóvető emberre pedig most következik már el csakugyan a munkának dandára.

Ha azokat a mezei munkákat, a melyekről február hóban beszéltünk, az időjárás miatt nem lehetett volna végrehajtani, most már ugyancsak igyekezni kell  velük, mert az idő nem vár és ha a vetésekkel megkésünk, aratáskor látjuk kárát.

Ház és udvar. Az eszközök javítását, vetőmag előkészítését folytatjuk s befejezzük, hogy a mezei munka megnyiltával mindent idejekorán végezhessünk.

Szántóföld, rét, legelő. Mihelyt a hó elment és a föld felszikkadt, hozzálátunk a mezei munkákhoz. Az ősszel mélyen szántott földeket nem szántjuk újra, csak fogassal vagy porhanyítóval készítjük elő, így a munka szaporább s a téli nedvességet nem zavarjuk ki a földből. Az őszi vetésekre gondunk legyen, ha azok felfagytak volna, szikkadás után meghengerezzük a földet, ha meg a hónyomástól, vagy természeténél fogva kemény volna a föld felszine: fogasolunk. A cserepesedésre hajló földet előbb hengerezzük, aztán fogasoljuk. A régi luczernásokat is nagyon meg lehet fiatalítani egy kis fogasolással. Réteket szintén fogasoljunk, előbb a nagyobb zsombékokat és vakandtúrásokat kapával és gereblyével elegyengetvén és fűmaggal pergetvén be a helyüket. Ugyanazt tesszük azokon a helyeken, a hol a gyep tökéletlen, vagy sűrű gyomos foltok vannak. A legelőket is ekkép egyengetjük, ide a fűmagpolyva vagy kazalalja is megteszi bepergetésre. A korai legeltetéstől őrizkedjünk!

Módosítás dátuma: 2014. március 05. szerda, 15:39 Bővebben...
 

Nagyböjt

E-mail Nyomtatás PDF

Nagyböjt

A hamvazószerdától húsvétvasárnapig tartó időszak a keresztény egyházban a húsvéti előkészület ideje. A 40 napos böjt a VII. századtól vált szokássá, 1091-ben II. Orbán pápa iktatta törvénybe. Húsvétkor a keresztyén világ Krisztus feltámadására emlékezik. Mozgó ünnep, a niceai zsinat (Kr. u. 325) határozta meg pontos időpontját: a tavaszi napéjegyenlőséget követő első holdtölte után következő vasárnap. Ennek megfelelően változik a böjti időszak kezdete is. Az ünnep előtti negyven nap a nagyböjt.

A böjt, népnyelvi alakjában bűt szó megbecsülendő régiségünk, hiszen még a magyar nyelv szakrális pogány rétegéből került át a keresztény szóhasználatba.

A nagyböjtöt hívták negyvenlőbűtnek és egyszerűen bűtnek is. Jézus negyvennapi böjtölésének és kínszenvedésének emlékére tartották.

A böjti napokon csak kenyeret, sót és száraz növényi eledeleket volt szabad enni, és csak egyszer ehettek napjában. Ennek az épületes, önmegtagadó életnek számos példája és nyoma maradt fenn népünk körében, mutatván azt, hogy a jókedvű áldozatban öröme telik. Mutatja azonban azt is, hogy a nép vallásos életében is döntő a hagyományok kultusza. A hivatalos enyhítések következtében már nem volna kötelezve a szigorú böjtre, különleges kikötésekre, de apáinak jámbor élete megszentelte, és így ő is a legújabb időkig megtartotta őket.

Módosítás dátuma: 2014. március 10. hétfő, 16:56 Bővebben...
 

„Kilenc konc, egy mérce mácsik” - A torkos csütörtök

E-mail Nyomtatás PDF

„Kilenc konc, egy mérce mácsik” - A torkos csütörtök

Torkos csütörtök, Kürtössy Péter fotója, 2012A farsang utolsó csütörtöki napja, melyet a magyar nyelvterület szinte minden szegletében számon tartottak. Torkos csütörtököt az ország több vidékén csonkacsütörtök napjával, vagyis a nagyböjt első csütörtökével azonosítják. E két nap hagyományai össze is folytak. Elnevezése a nap szokásaival függ össze, leginkább kövércsütörtökként ismert, de mondták zabálócsütörtöknek, torkoscsütörtöknek, sőt Göcsejben dobozucsütörtöknek is. A Kárpát-medencében élő nemzetiségek körében is általános: a bunyevácoknál és sokacoknál debeli čtrtak, a horvátoknál tučny štvortok, míg a németeknél Fastenpfingsten a neve.

Elterjedtségét bizonyítja, hogy régebbi jeles mondásainkban is szerepel. Dugonics Andrásnál olvashatjuk: „Kinek sok a zabálócsütörtökje, annak sok hamvazószerdája és böjtje”, azaz a mának élő ember később nélkülözni kénytelen.

Módosítás dátuma: 2014. március 17. hétfő, 16:31 Bővebben...
 

Hamvazószerda

E-mail Nyomtatás PDF

Hamvazószerda

A farsangot követő nagyböjt kezdőnapja; a katolikus vallású lakosságnál szigorú böjti nap volt. Neve onnan származik, hogy az őskeresztények vezeklésként hamut szórtak a fejükre. A latin szertartásban, a húsvét vasárnaptól visszaszámolt 40. hétköznap. A törekvés, hogy Jézus 40 napos böjtjét kövessék, keleten és nyugaton eltérő kezdőnaphoz vezetett. Nyugaton a böjt 40 napja: 6 hét hétköznapjai + 4 nap (vasárnap, az Úr napján nincs böjt). A nagyböjt kezdőnapja tehát az ötvenedvasárnap utáni szerda. A bizánci szertartásban szombaton nem böjtölnek, a hamvazószerdának megfelelő nap a latin szertartás hatvanadvasárnapján van. E napon elhagyják a hús-, egy héttel később a tejételeket is. Innen a húshagyó vasárnap, vajhagyó vasárnap elnevezés.

A keresztény lét koncentrátuma ez a negyven nap: a megújulásra való felhívástól a Krisztussal együtt vállalt szenvedésen át a feltámadásig magába sűríti a Krisztus-követés valamennyi fázisát. Ez az időszak arra szolgálhat, hogy megtanuljuk uralni magunkat, vágyainkat és elmélyüljünk hitünkben. A keresztény böjt nem testünk büntetése, sanyargatása, hanem szellemi-lelki Istenhez fordulásunk fizikai vetülete. Testünk a böjtöléssel vesz részt az Istenre figyelésben, és ez visszahat lelkünkre: érzékenyebbé tesz az Istentől érkező apró jelekre, indításokra. Az imádság, böjt és irgalmasság egymásból fakadjon, ne puszta külsőség, erőpróba, izzadságszagú erőlködés legyen, hanem újfajta, bensőséges találkozás Istennel és testvéreinkkel.

A régi idők böjti fegyelme igen szigorú volt. A böjti napokon csak kenyeret, sót és száraz növényi eledeleket volt szabad enni, és csak egyszer ehettek napjában. Ennek az épületes, önmegtagadó életnek számos példája és nyoma maradt fenn népünk körében, mutatván azt, hogy a jókedvű áldozatban öröme telik. Mutatja azonban azt is, hogy a nép vallásos életében is döntő a hagyományok kultusza. A hivatalos enyhítések következtében már nem volna kötelezve a szigorú böjtre, különleges kikötésekre, de apáinak jámbor élete megszentelte, és így ő is a legújabb időkig megtartotta őket. Nálunk is akadtak még a múlt század végén is faluk, illetőleg paraszti közösségek, amelyek a halat nem számítva, csak növényi eredetű táplálékot vettek magukhoz. Még tejneművel sem éltek. Nem zsírral, hanem olajjal főztek. Annyira mentek, hogy a böjtös eledelek számára több helyen, még nem is régen, külön edényeket használtak. Kiszombor helyi hagyománya szerint a nagyböjt péntekjein még főtt ételt sem ettek.

Ókeresztény regula szerint a húsfélék mellett lacticinium, keleti, görögkatolikus szóhasználat szerint fehér eledel (tej, túró, vaj, sajt, tojás) sem kerülhetett ilyenkor a hívek asztalára.

Módosítás dátuma: 2014. március 10. hétfő, 08:21 Bővebben...
 

Hagyomány és környezet

E-mail Nyomtatás PDF

Hagyomány és környezet

A következőkben a magyar nép a természeti környezettel kapcsolatos, hagyományos magatartását, a gyakorlatból következtethető elveit kísérlem meg röviden bemutatni. A természettel, környezettel való kapcsolat mikéntje nemcsak az életmócitól, a gazdálkodástól, hanem a mindenkori tulajdont és használatot szabályozó törvényektől és joggyakorlattól, és nem utolsó sorban a társadalom egészében uralkodó közgondolkodástól, az egyén és közösség történetileg változó viszonyától, az azt alakító eszméktől is függ. A könnyebb megértésért leegyszerűsítem a magyar nép föld-, és környezethasználata történeti alakulásának menetét.

Vázlatom tehát leegyszerűsíti az egyes embernek, faluközösségnek, földközösségnek, különböző jogállású társadalmi rétegeknek föld- és természeti környezet-használatának ezer év alán végbement módját, szabályait, törvényeit és e törvényekkel igencsak ellentmondó gyakorlatát. Eltekintek a földhasználat és tulajdonlás történetileg és tájanként is igen változó részleteinek bemutatásától, hogy a fő vonulatot lássuk, a fák ne takarják el az erdőt. Ezt azért bátorkodom megtenni, mert a közelmúltban erről az igen bonyolult kérdéskörről hatalmas, európai kitekintésű munkát írt Tanka Endre „Föld és elsajátítás. Sorskérdések földviszonyainak múltjában és jelenében" címmel, aki ebben feldolgozta e történeti probléma hazai és nemzetközi irodalmát. /Tanka 1999./ Néhány, történelmi tudatunkban megkövesedett szó és fogalom helyes értékelését és értelmezését is adja Tanka Endre, például bizonyítja, hogy Werbőczy Hármaskönyve nem nyújt hiteles képet a jobbágyi birtokrend 1514 előtti szokásjogáról és a jogfosztó törvények a tényleges birtok-képletet - e szándékuk ellenére - sem zúzhatták szét. Bónis György és Szabó István kutatási eredményeire hivatkozva állapítja meg, hogy a jobbágyi birtokjog, illetve a jobbágy birtok-képtelensége (incapacitas) körüli vita nem zárható le egyértelműen, a gyakorlat sokszínűsége, a leírt joggal való számtalan és sokféle ütközése miatt. /Bónis 1944. 442., Tanka 1999. 133-134./ Munkám igyekszik kiegészíteni Tanka Endre részletes és kimerítő történeti képét elsősorban könyvében csak futólag érintett 1767-es úrbéri rendezés, valamint az 1871-es székelyföldi arányosítási törvény hatásának bemutatásával. Éppen azért is, mert ezek a törvények érintették leghatározottabban a természeti környezetet a tulajdonlás és használat gyökeres megváltoztatásával. Hasonlóan, mint az 1948-ban megkezdett „Kollektivizálásnak" elnevezett földrablás, mely a tulajdonviszonyok és földhasználat radikális megváltoztatásával a természeti környezet kíméletlen rombolásával is járt, különösen a dűlők beszántásával, a nagyüzemi táblák kialakításával.

Módosítás dátuma: 2017. február 11. szombat, 14:59 Bővebben...
 

A magyarságtudomány távlatai

E-mail Nyomtatás PDF

A magyarságtudomány távlatai

A kongresszus fő témája: Kultúra- és tudományköziség, – magyarságtudomány a 21. században. „A magyarságtudomány…nem a szó hagyományos értelmében vett tudományág, hanem különböző tudományágak együttműködésének kerete. A magyarság nyelvi, etnikai és kulturális jellemezői,  művészi önreprezentációjának formái, politikai és társadalmi szerveződésének típusai,  érintkezésének története  Európa és a   világ többi népeivel és kultúráival – e kérdések szinkron és történeti vetületben egyaránt eredményesen vizsgálhatók a kulturális antropológia, a néprajz, a nyelv-, a történet- és az irodalomtudomány, a zenetudomány, a film- és színháztudomány, a művészettörténet, a filozófia, valamint a szélesebb perspektívájú kultúratudomány szemszögéből is… A magyarságtudomány tehát, mint interdiszciplináris, jelentős múlttal és komoly nemzetközi tudásbázissal rendelkező kutatási terület, nagymértékben hozzájárulhat a bölcsészettudományok megújulási folyamatához. A tudományköziség módszertani előnyeinek felismeréséből  egyszersmind újabb feladat is származik. A különböző megközelítésmódok  párbeszéde, a módszertani intergráció lehetőségének megteremtése…” – idéztem a VIII. Nemzetközi Hungarológiai Kongresszus Programfüzetéből. Mindezen különböző tudományágak eredményeinek összevetése alapján jutottam arra a felismerésre, hogy a magyar történetírás és az általa kialakított, általánosnak nevezhető történetszemlélet felülvizsgálatát szorgalmazzam, mint a hungarológia ma legsürgetőbb feladatát.

Történészeink nagy, összefoglaló munkáikat „a magyar nemzet történetének” nevezték. Asztalos Miklós történészen kívül a nem történészként nevet szerző Németh László adott csak magyarázatot a nemzet szó értelmezésére a fentebbi szókapcsoltban. Asztalos Miklós világosan fogalmazott: a 13. századra alakult ki a rendek, lényegében a legnagyobb birtokkal rendelkező nemesek nemzete, mely megfogalmazta jogaikat a királlyal szemben és kizárta a magyarul beszélő népesség túlnyomó többségét, a jobbágyokat, a nemzetből. Dózsa György és vele egy második nándorfejérvári diadalban reménykedő mintegy hetvenezer kuruc kivégzése után Werbőczi fogalmazta Hármas Könyv szerint a jobbágy a nemes föltétlen és örökös szolgálatára van kárhoztatva, birtok-képtelen, soraikból kikerültek magasabb tisztséget az egyházban sem viselhetnek, „röghöz vannak kötve”, tehát el sem költözhetnek. Mai napig is nagyra becsült Tripartitum alapján még a 19. században is azt tanították az iskolákban, hogy „a honfoglalók utódai a magyar nemesek, a köznép (a jobbágyság) az itt talált és fegyverrel meghódított népek fiaiból áll, akiket a rabszolgaságból később jobbágyságra emeltek.” Németh László pedig így fogalmazott 1940-ben: „Nyugat nemzetei az új kor folyamán a parasztságot is magukba fogadták – úgyhogy náluk csak osztályok vannak, de nincs a nemzet alatt egy kitaszított emberiség. Keleten parasztság és művelt nemzet nemcsak egymás alatt él, (hanem) két külön világban és kultúrában. Nyugaton nincs nép, ahogy keleten. Keleten pedig nincs igazi nemzet, /ezek csak/…tétova műveltekből és kitagadott parasztokból álló félnemzetek.” (Németh  1992. 1275.) Maga Németh László sem állítja azonban azt, hogy ez minden, kelet-európainak tartott népre egyformán érvényes. Azt írja, hogy irigyli a szerbeket, akiknél minden faluban a nép énekli a szerb történelem utolsó félezer éve vezéreinek, fejedelmeinek hőstetteit, népszerű hősénekekben. Hasonló hősénekek, néhány töredék kivételével, szinte teljesen hiányoznak a magyar népénekekből, helyettük a betyárdalok népszerűek, melyek azokról a magányos népi hősökről szólnak, akik egymagukban az egész világ gazdag hatalmasai ellen fognak fegyvert, és szükségszerűen elbuknak. Nietsche, a német filozófus, a magyar puszták betyárjában látta az igazi, mindentől független szabad embert, az Übermensch megvalósulását, mintáját. A magyarságtudomány, a hungarológia nem támaszkodhat csak a rendi nemzet történelmének ismeretére, annak kutatnia és ismernie kell az egész magyarságnak, a rendi nemzetből kitagadottaknak, a földből minden ember életének szükségleteit megteremtő, mindenkori parasztság igaz történetét is.

Módosítás dátuma: 2017. február 19. vasárnap, 20:47 Bővebben...
 

Kürtössy Péter: Betyárkártya. Betyárok a magyar kártya lapjain

E-mail Nyomtatás PDF

Kürtössy Péter: Betyárkártya

Betyárok a magyar kártya lapjain

Gyergyószentmiklós, 2016.

103 oldal.

A könyv első és hátsó borítója1915-öt írunk, már javában zajlik a nagy háború. A Balaton-szálló előtti kerek asztalt a Monarchia különféle nemzetiségű katonái ülik körül. Egymás mellett magyar, horvát és polyák. Közös a múlt, a harctérről jött mindahány, és a magyar tenger partján igyekszik testi és lelki sebeiből felgyógyulni. És közös a nyelv is. A kártya. Egy rojtos szélű, viseletes, kopott kártya, ami alighanem szintén megjárta a frontot. A történetet leíró Beér Gyula így merengett a jelenet láttán: „Szerettem volna megállni, mikor először láttam őket és gibicelni nekik. Szerettem volna jobban, közelebbről megnézni az ő kártyájukon a hidegvérű Tell Vilmost, Stüsszi vadászt, Rudenz Ulrikot és a többi tiszteletreméltó svájci polgárokat, akik megszegve a semlegességet a mi katonáinkkal voltak odafönn a harctéren és most betegen, piszkosan, haloványan, rongyosan velük mulatnak itt is a kék víz mellett, a susogófák alatt… És ekkor furcsa, hangtalan kérdés fordul meg a fejemben. Mért nincs a kártyán, mellyel magyar emberek játszanak, ménes, betyár, fokos, délibábos puszta, gémes kút, vagy arató legény és marokszedő lány? Mért svájci figurák?”

Hogy erre a kérdésre válaszolhassunk, kicsit távolabbra kell az időben visszatekintenünk. Több elmélet létezik, hogyan került a kártya ázsiai őshazájából az európai kontinensre. Talán mindegy is, a lényeg, hogy gyorsan teret nyert, és nagyban köszönhetően a fa-majd a rézmetszés feltalálásának idővel általánosan elterjedt. Kialakultak a regionális színjelek, és a játszmák készítése iparággá növekedett: kártyakészítő műhelyek mesteremberei készítették a különféle kártyákat. Játszotta király, úr, polgár és paraszt egyaránt.

Módosítás dátuma: 2017. március 20. hétfő, 07:39 Bővebben...
 

Február 16. Julianna napja

E-mail Nyomtatás PDF

Február 16. Julianna napja

Julianna ókeresztény vértanú volt, legendáját az Érdy-kódexben olvashatjuk.

Eszerint Juliannát egy pogány fejedelemhez adták feleségül, akivel addig nem volt hajlandó házaséletet élni, míg ura meg nem tér. A férje ezért börtönbe veti és megkínoztatja: hajánál fogva fellógattatja és ónt öntet a fejére, de mivel ezzel nem tudott ártani, egy sötét börtönben vasláncra vereti. Ekkor megjelenik a pokolbeli ördög angyal képében, és azt tanácsolja, hogy okosságból mégis áldozzon az isteneknek. Juliannát égi szózat világosítja föl, hogy ne higgyen neki, ezután színvallásra kényszeríti, megkötözi és vaslánccal megostorozza az ördögöt. S bár az rimánkodik, Julianna a piacon végigvonyá és annak utána egy nagy mély sárba veté.

A fejedelem ezek után kerékbe töreti, majd olvasztott ónnal teli fazékba veti aráját, de hasztalan. Végül nyakát véteti. Utolsó útján az ördög fekete gyermek képében jelent meg és a poroszlókat bíztatta, de Julianna rávetette szemét, és az ördög fejvesztve elmenekült. Férje eközben hajóra szállt, a kivégzés pillanatában azonban nagy szélvész támadt és a gálya elmerült. A fejedelem és kísérete a tengerbe veszett, partra vetett tetemük a vadak és madarak martalékává vált.

Módosítás dátuma: 2014. február 16. vasárnap, 11:13 Bővebben...
 

Bálint napja. A Valentin-nap

E-mail Nyomtatás PDF

Bálint napja. A Valentin-nap.

Február 14.

Bizniszhagyomány. Hagyomány?Két Bálint nevű szentet is számon tart a hagyomány. Akiről e napon emlékezik meg az Egyház, itáliai ókeresztény vértanú püspök volt, míg a másik is püspök, kinek ereklyéi a passaui székesegyházba kerültek, s az ottani egyházmegye társpatrónusa lett. A két szent alakja főleg a germán népek tudatában egybeolvadt, ezért történhetett, hogy Bálint februári ünnepe és hagyományvilága voltaképpen a passaui székesegyház szentjét idézi. Így van ez Magyarországon is, ahol tisztelete leginkább a helyi németség körében terjedt el.
Ünnepét őseink számon tartották, középkori naptáraink és misekönyveink is jegyzik, templomainkban szárnyas oltárokon, faszobrokon szerepel, de népszerűségét kereszt- és családnévként való igen sűrű előfordulása jelzi leginkább. Bálintot főleg a nyavalyatörősök, lelki betegek tisztelték hazánkban, akárcsak a német nyelvterületeken, ahol a hívők nyakukban hordott bálintkereszttel vagy frászkereszttel (Valentinskreuz, Fraisenkreuz) kívánták a betegséget elriasztani.
Nagynyárád (Baranya vármegye) német faluban a Valentinitag fogadalmi ünnep volt, amelyen sokan szentségekhez járultak. Templomában oltára áll, mely előtt évközben a beteg családtagért misét mondattak. Márokon (Baranya vármegye) sem a család, sem a jószág délig nem evett semmit a szent ünnepén, az öregek későn keltek, addig az ágyban imádkoztak. A bólyi (Baranya vármegye) német betegek – ha nehezen is – eltörekedtek a misére: meggyóntak, megáldoztak, Bálint segítségéért könyörögve. Hőgyész (Tolna vármegye) kőművesei e napon mindig misére mentek, s kérték, hogy a magas állványokon dolgozva, Bálint oltalmazza meg őket a leszédüléstől, leeséstől. Nyilván német szomszédjaiktól vették át a mohácsi sokacok is azt a hagyományt, hogy ezen a napon böjtöltek: csak egyszer ettek vagy zsírtalanul főztek, a templomban imádkoztak, némelyek még gyóntak és áldoztak is.

Napja már a tavaszvárás, a farsang idejére esik, mely régi szokás szerint Európa-szerte a párválasztás ideje. A francia és a horvát néphit szerint például a madarak is ezen a napon tartják menyegzőjüket. Hangony (Gömör-Kishont vármegye) barkó népe úgy vélte, hogy Bálint napján jön vissza a vadgalamb, ami már a tavaszt jelzi, míg a mindszenti (Csongrád vármegye) magyarok e napon mindenféle magot, aszalt gyümölcsöt szórtak oda az ég madarainak, ahol a majorság nem férhetett hozzá.
A párválasztás hagyományát elsősorban Bálinthoz kötik, bár előzményének tekinthetjük a római Lupercalia ünnepét, mely a tavaszkezdet és a megtisztulás mellett az ifjúság párbaállásának napja is volt (a Bálint-nap dátum szerint Lupercalia vigíliájára esik).  Bálint (Valentin)[1] leginkább emlegetett legendája szerint egy a 3. században élt római pap volt. Uralkodója, II. Claudius császár úgy vélte, hogy az egyedülálló férfiak lojálisabb, jobb katonák, mint családos társaik, ezért megtiltotta fiatal katonái számára a házasságot. Valentin azonban titokban továbbra is összeadta a fiatal szerelmeseket, de amikor erre fény derült, a császár börtönbe záratta és elrendelte kivégzését. A rab egyházfi hitével és imáival visszaadta látását börtönőre vak leányának. Halála előtt levelet írt e lánynak, amelyet "A te Valentinod" aláírással zárt. Ez a ma oly divatos Bálint-napi üzenetküldés eredetének leggyakoribb magyarázata.

Módosítás dátuma: 2014. február 14. péntek, 09:53 Bővebben...
 

A népköltészet és népművészet, mint a hagyományos népi műveltség erkölcsi értékrendjének tükre

E-mail Nyomtatás PDF

A népköltészet és népművészet, mint a hagyományos népi műveltség erkölcsi értékrendjének tükre

Ma, és megközelítőleg már  kétszáz éve, egy nép, társadalom műveltségét az írás-olvasás tudás elterjedtségének mértékével értékeljük: egy országnak, népnek, népcsoportnak hány százaléka ír és olvas? Önkényes és egyoldalú értékelés ez, már csak azért is, mert ha az emberiség egész történetét vizsgáljuk, mely meghaladhatja a százezer esztendőt is, az írásbeliség csak az utolsó néhány ezer évben jelent meg és csak egyes népek, birodalmak, legfelső, vezető rétegében, az egész néphez viszonyítva, törpe kisebbségben.

A műveltség kérdését, mibenlétét másképpen kell megközelítenünk. Én úgy gondolom, hogy az emberi lét lényegéhez tartozik a műveltség, az a tudás és rend, melynek alapján minden fontos, a teljes élethez szükséges anyagi és szellemi feltételt biztosítani tudjuk, anélkül, hogy ezzel más emberek kárára vagyunk. Az anyagi és szellemi szükségletek fedezése nélkül egy ember, egy társadalom, egy nép boldogtalan, fogy és elpusztul. A különböző szükségletek közül csak azokat tudjuk megnevezni, melyek hiányát tapasztalva megismertünk. Anyagi szükségleteink: élelem, ruházkodás, lakás, víz és mindezek megszerzésére alkalmas tudás és eszköztár, a minket körülvevő világ, a természet ismerete. Ezek igencsak elnagyolt keretek, hiszen például élelmen belül kell elegendő szénhidrát, zsír, vitamin, nyomelem és még sokminden más, amit a tudomány felfedezett. Vannak lelki-szellemi szükségletek, melyek szorosan összefüggnek az emberi kapcsolatok szükségletével. Igen. A kapcsolat ember és ember, ember és természet, ember és Isten között. Ez utóbbi foglalata az előző kettőnek, mintegy meghatározva annak mikéntjét a kapcsolatok rendjével, etikájával. De itt van már az a kérdés, hogyan lehetséges ez, hiszen  a szükségletek felismerése és fedezése közötti időben a szükséget szenvedő ember és nép kipusztulhat? Önkéntelenül igen sok szükségletünket tudjuk fedezni, anélkül, hogy azokat meg is tudjuk nevezni. Mert az emberi történelem rácáfol arra, hogy egyre több szükségletünket fedezzük fel és elégítjük ki, tehát tökéletesedünk? Én nem így látom. Így nem értem meg azt a reményt, mely arról szól néhány gondolkodó megfogalmazása szerint, hogy az emberiség száguld a beteljesedés, a krisztusi Omega-pont felé…Mert az ember kapcsolatainak minden „dimenziója” egyre nagyobb veszélybe került a közelmúltban. Kapcsolatunk ember és ember közt, — lásd Európa fogyását elsősorban az emberi kapcsolatok romlása, a szeretet-kapcsolatok egyértelmű elégtelensége miatt. (Itt hadd utaljak Kopp Mária  eléggé nem ismert művére, a „Magyar lelkiállapot”-ra, melyben kimutatja, hogy a magyar társadalom Európa egyik legbetegebb társadalma, s ennek fő oka, az emberi kapcsolatok, a társadalmi tőke elégtelensége. Ezért is fogyunk. Kopp 1993.) Az ember és természet-kapcsolatról csak annyit: ez is függ az ember és ember kapcsolatától és a természeti környezet soha eddig nem tapasztalt romlása egy ökológiai katasztrófa képét idézi fel, melynek elsőrendű okozója maga az ember volt. Ember és Isten kapcsolat romlásáról talán nem kell itt szót ejtenem, gondoljunk csak Európa vezetőire, akik megtiltják e földrész keresztény gyökereinek emlegetését és kifejezését is, a szabadság nevében… Mert az ember és Isten kapcsolatát jelentő, Isten akaratának tulajdonított erkölcsi törvényeket a mai Világ a tudomány és az emberi szabadság nevében támadja, és kineveti.

Módosítás dátuma: 2017. február 11. szombat, 13:01 Bővebben...
 

Esszé a magyar pálinkáról

E-mail Nyomtatás PDF

Esszé a magyar pálinkáról

Hivatalosan bejelntett gyári pálinkafőző, Szolnok, 2017. Benedek Csaba felvételeAkárki megmondja, hogy a magyar nép alapvetően borfogyasztó. Ezt mutatja a legfrissebb mentalitás-kutatás is. A bor a magyarosnak tartott italok között és a kedvenc italok között is az első helyen van. Ám a magyarosnak tartott italok sorrendjében a második helyen már a pálinka áll – igaz, a kedvenc italok között csak a 12. helyet foglalja el. (Kapitány Ágnes - Kapitány Gábor: Magyarság-szimbólumok. Bp., 1999. 34.) A égetett szeszes italok fogyasztását mutató statisztikák azt jelzik, hogy pálinkafogyasztásban a magyarság sokszor az élre tört (igaz, a statisztikákra nem mindenkor lehet hagyatkozni).

A „pálinkázó magyarról" kialakított kép tehát összetett. A magyar ember leginkább reggel iszik pálinkát. A reggeli pálinkaivás szokása a Pálinkás jó reggelt! köszönésben is megőrződött. Egy „bölcs" mondás szerint: Reggel a bor alszik, nem szabad fölébreszteni, pálinkát kell inni. Egy városi szólás úgy tartja, hogy a pálinka folyékony nagykabát és tisztítja a fogakat is. A reggeli és a nehéz fizikai munka közben fogyasztott pálinka mögött az a hiedelem áll, hogy a pálinka adja az erőt.

Nem tudjuk, hogy a magyarság mikor ismerkedett meg az égetett szeszes italokkal. Adam Maurizio, a legnagyobb pálinkakutató szerint az arab tudósok fedezték fel a modern lepárlást, ám előttük Európában már a kelták, a görögök és a rómaiak is ismerték s szeszkészítést. Skóciában 1170-ben gabonapálinkát pároltak.

Magyarországon a 14. században, Károly Róbert király feleségével kapcsolatban emlegetik az aqua vitae reginae Hungariae-t, azaz az élet vizét, amellyel köszvényes fájdalmait enyhítette. Az első írásos följegyzés tehát az égetett szeszt mint gyógyszert mutatja be. 1438-ban Bártfa városában az égettborfőző üstök mellett dolgozókról tesznek említést - itt tehát már szó van a borból párolt szeszről: az égettborról. Ez tehát valamilyen konyakféleség lehetett. Comenius Orbis pictus című munkájában a sernevelőház ábráján egy lepárlókészülék is fölfedezhető. Az égetett szeszes italokra vonatkozik a korai égettbor kifejezésünk. A pálinka szavunk frissebb: a szláv, azonbelül szlovák eredetű szó első írásos előfordulását 1630-ra teszik a nyelvészek, de magam korábbi adatokat is találtam, s ezek be is kerültek az újabb szótárakba. A kérdés azonban nyitott: ha már korábban létezett a latin akovita, a magyar égettbor, akkor miért volt szükség a szláv eredetű pálinka szóra? Talán azért, mert újfajta, északi hatást mutató gabona-alapanyagú égetett szeszt (párlatot) érthettek rajta. Amely később az összes égetett szeszes italra, a gyümölcs alapanyagúra is vonatkozott. Akovita néven még a 20. században is forgalmaztak szeszt; az égettbor szó Erdélyben napjainkig fennmaradt - de a lepárolt szesz általános neve ma már szinte mindenütt: pálinka.

Módosítás dátuma: 2017. február 06. hétfő, 17:33 Bővebben...
 

Tájházak Győr-Moson-Sopron megyében 1

E-mail Nyomtatás PDF

Tájházak Győr-Moson-Sopron megyében 1

A felpéci tájház

A felpéci tájházA műemléképületben kialakított tájházban nemcsak a bemutatott tárgyak alkotják a kiállítást, hanem maga az épület is a múzeum szerves részének tekinthető.

„A tájházak olyan szabadtéri néprajzi gyűjtemények, amelyek a helyben megőrzött és összegyűjtött tárgyakkal az adott település vagy tájegység hagyományos tárgyi kultúráját, népi építészet szempontjából jelentős – esetleg népi műemléknek minősített – épületekben berendezett lakásbelsőket, gazdasági épületeket vagy kezdetlegesebb ipari létesítményeket mutatják be.” (Kiemelkedő Érték Meghatározása)

„Alig van a nép műveltségkincsének még egy tárgya, amely oly sok vonatkozásban állana parasztságunk életével, mint a ház. A ház védi meg az embert az időjárás viszontagságai ellen, itt táplálkozik, itt pihen meg, itt alszik, élete egy részét a házban tölti. A paraszti élet lényege a munka, és e területen a háznak jelentősebb szerepe van, mint egyebütt. (…) Régebben a pince volt a közügyek megbeszélésének színtere.”

(Vajkai Aurél: Néprajz)

Módosítás dátuma: 2017. február 05. vasárnap, 11:52 Bővebben...
 

Balázs napja, február 3.

E-mail Nyomtatás PDF

Február 3.

Balázs napja

Balázs püspök a kora középkorban Európa-szerte nagy tiszteletnek örvendett. Legendája szerint megmentette egy özvegyasszony fiát, aki egy halszálkától fuldokolt.  Az asszony a később börtönbe került püspöknek ételt és egy szál gyertyát vitt hálából. A szentéletű  ekkor arra buzdította az asszonyt, hogy ezentúl évenként ajánljon föl tiszteletére gyertyát, s ígérte, hogy ettől fogva mindig jól megy majd sora. Innen eredeztethető tehát a gyertyáknak Balázs tiszteletére való felajánlása, amiből a 16. század táján templomi szentelmény lett, nyilván már Gyertyaszentelő Boldogasszony naptári szomszédsága miatt is. Balázst, mint a torokbajok csodálatos orvosát tiszteli ezért a nép. Ezen a napon történik a Balázs-áldás, másként balázsolás. Jászladányon (Jász-Nagykun-Szolnok vármegye) torkoskodás, Dunántúl egyes helyein toroknyomás, Sükösdön (Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye) gudurázás a neve. Az áldásnak népi fejleménye, hogy Apátfalván (Csanád vármegye) akiket a templomban megbalázsoltak, azoknak is megsimogatták a torkát, akik otthon maradtak, hogy nekik se fájjon. Honti (Hont vármegye) gyerekek nekivetkőzve, bent a szobában járták Balázs táncát. Hazai fejlemény a Balázs napi almaszentelés. Zalabaksán (Zala vármegye) e szentelt almával megfüstölték a torokfájósokat, Parádon (Heves vármegye) a szentelmény héját parázsra vetették és füstjét a torokfájósok belélegezték. De a balázsalma kedvelt volt Mezőkövesden (Borsod vármegye), Bélapátfalván (Borsod vármegye) is, ahol nemcsak a család tagjainak, de a jószágnak is jutott belőle.

Bővebben...
 

BÁBAKALÁCS

E-mail Nyomtatás PDF

BÁBAKALÁCS

Tűnődés egy különleges virágszimbólum fölött

Bázna, bábakalácsFarsang van, és ez nem titok, hisz a sajtó, televízió, bálok, aztán a temetésére készülő hagyományőrző közösségek – helyi és megyei vezényléssel – úgy beszélnek, írnak róla, mint egy választásról. Persze, többnyire a farsang látványos arculatáról. Arról kevésbé esik szó, hogy valami választás is történt, történik: a párválasztás legtermékenyebb időszaka volt még az előző század utolsó évtizedeiben is. Arról pedig még kevesebbet szólunk –talán ez más titok –, hogy ennek a választásnak is voltak és vannak vesztesei, akik valamilyen oknál fogva nem találtak párra. Egyéni vagy közösségi kudarc? Akárhogy nézem, kisebbségi sors ez. Hogyan kezeli a többség ezt a helyzetet? Nos, mert farsang van, és nem szeretem föltétlen ismételni a mások mondókáját, az alábbi kistanulmányt ajánlom a Hargita Népe olvasóinak.

Valamikor 1987-ben olvastam a korán elhunyt marosvásárhelyi írónak, Székely Jánosnak Lapok egy befejezetlen regényből című igen szép írását. Egy vidékre kihelyezett botanikatanárról szólt, aki a „növények között is a legjobban a bábakalácsot szerette”. Az olvasás nyomán számomra egyre inkább rokonszenvessé vált a botanikatanár, noha egy adott pillanattól a bábakalácsot éreztem a regényrészlet „hősének”. Meghatott a bábakalács humanizált, noha úgy gondolom, a botanikatudománynak sem ellentmondó megjelenítése, a regénybeli bábakalács „emberi története”.

A regénybeli botanikatanár sorstársam lett.

Folklórkutatóként a csíkszentdomokosi lakodalom jelkép-, illetve szimbolikarendszerét, expresszív kultúráját is vizsgáltam. Ezen a „résen” jött be az én kutatásomba a bábakalács, mely aztán a regényrészlet olvasása nyomán egészen új, de inkább mély megvilágításba került.

Népköltészetünk virágszimbolikájában tudtommal nem fordul elő, a Magyar Néprajzi Lexikonban, a Hoppál-Jankovics Jelképtárban (1995, 2004) nincs címszava, Bernáth Béla könyvében (1986) szóba sem jön, az Erósz a folklórban. Erotikus jelképek a népművészetben (1987), A szerelem kertjében. Erotikus jelképek a művészetben (1987) című könyvekben szintén. Kodály írt a virágénekekről, hogy ezek képnyelve alkalmas a szerelmi élet kényesebb, szégyellni valóbb, de kimondásra kínálkozó vonatkozásainak közlésére. Meglepő viszont, hogy a népköltészettel, népművészettel ellentétben, a bábakalács a szokásfolklórban bukkan fel; illetve az, hogy népi kultúránk jelképrendszere – ezúttal, szoros értelemben a párválasztásra, szerelmi életre, lakodalomra gondolok – mennyire összetett, differenciált és mély értelmű lehet.

Módosítás dátuma: 2012. január 24. kedd, 12:56 Bővebben...
 

Biofília, az élő természettel való kapcsolat

E-mail Nyomtatás PDF

Biofília, az élő természettel való kapcsolat

A természeti környezet pusztulása, az ökológiai válság napjaink egyik legsúlyosabb problémája. A biodiverzitás, amit biológiai sokféleségnek, vagy még szebben és találóbban, életgazdagságnak fordíthatnánk magyarra, sérül, fogy. Napról napra, egyre több növény és állatfaj tűnik el a Földről. A biodiverzitásnak köszönhető az, hogy a sokmillió éves földtörténet során bekövetkezett kozmikus katasztrófák után is fennmaradt az élet bolygónkon. A biodiverzitás, vagyis „a biológiai sokféleség egy másik, a piacon túli értékére utal a „biofília hipotézis."[1] E hipotézis szerint az emberi lények alapvetően olyan komplex emlősök, akik az őket körülvevő biológiai világban változásokat és új ingereket keresnek. A természethez és más fajokhoz fűződő rendszeres kapcsolat alapvető fontosságú az ember lelki egészségének és jóllétének szempontjából [...] a természet esztétikai értékének elismerése alighanem egyetemes jellemzője valamennyi emberi kultúrának. [...] A biológiai sokféleség alapvető, semmivel sem helyettesíthető eleme lehet az emberek pszichológiai jóllétének. Az élelemmel, a menedékkel, a szexualitással és a társas kapcsolatokkal együtt része lehet az élet élvezetéhez szükséges alapvető szükségletek hierarchiájának. [...] Ha a biofília hipotézise igaznak bizonyul, ez lehet majd a biodiverzitás megőrzése mellett a legerősebb érv az összes közül. A társadalmi konfliktusok legújabb elméletei a biodiverzitás egy újabb olyan értékére mutatnak rá, amelyet a piaci árak nem tükröznek. Dasgupta (1995)[2] számos tudományterület empirikus tanulmányai alapján egymást erősítő kapcsolatot talált a népességnövekedés, a szegénység és a helyi környezet pusztulása (beleértve a biodiverzitás csökkenését) között.” [3]

A biofilia szót életszeretetnek is fordíthatom. A szó jelentése így kitágul és még mélyebb értelmet nyer. A szeretet ugyanis nemcsak érzés, érzelem, hanem parancs is. Erre a szeretetre ugyanis nemcsak a szeretet tárgyának, hanem alanyának is szüksége van. Védenem kell az élő természetet, és valóban, minden kultúrának szüksége is volt arra, hogy szerethesse. Ezért ültetünk virágot, építünk parkot a városban, megyünk kirándulni vagy üdülni szép természeti környezetbe, de ezen túl a kapcsolat ennél többet jelent, mint esztétikai élvezetet. Kapcsolat, illetőleg e kapcsolat létrejöttének lehetőségét is biztosítania kell a társadalomnak, mégpedig nem csak a kiváltságos, szűkebb, tehetősebb rétegnek, hanem minden embernek. Elsősorban azoknak, akik éppen abból élnek, a természet ingyen vagy munkával kieszközölt ajándékaival. Éppen a magyar történelem szolgál erre szemléletes példát a XVII. században megkezdett vízrendezések következményeivel. A folyók szabályozása, hajóúttá való alakítása elsősorban a Bécsi Udvar érdekében állt, hogy a Bácska és Bánát gabonáját hajón lehessen felszállítani Nyugatra, az örökös tartományok és a piac ellátására. Ehhez kellett kiegyenesíteni, megrövidíteni, hajózhatóvá tenni a Tiszát, a Dunát és a Szávát. 1760-ra már elkészítette Krieger Sámuel azt a tervet, mely biztosította volna a Kolozsváron hajóba tett áru vízi útját a Szamosból a Marosba, a Marosból a Tiszába. A Tiszát a Dunával hosszú csatorna kötötte volna össze, ez csak a XIX. századra épült meg. A Dunát a Balatonnal kötötte volna össze az a csatorna, ami szintén később meg is épült. Szerencsére a Balatont mégsem csapolták le, s nem lett csak egy keskeny csatornává, amit a tervek szerint a Zalán keresztül a Murával kötöttek volna össze. Azon pedig a megrakott uszály akár Grác piacán rakodhatott volna ki. Az óriási munkálatokhoz meg kellett szerezni a megyei törvényhatóságok beleegyezését a robot biztosítására. A földbirtokosok is szerettek volna részt venni a gabonakereskedelem hasznából, de ehhez nem volt elég a jobbágyoktól megszerzett gabonatized. Saját, majorsági földeken, cselédek bérmunkájával akarták megtermelni gabonájukat. A XVIII. század elején azonban a szántóknak alig 3-4 %-a volt majorsági, allodiális kezelésben. A földbirtokosoknak tehát földre volt szükségük. A jobbágytól nem vehették el a telki állományt képező szántót, azt a magyar törvények szigorúan védték. Csak birtokaiknak azon részén kereshettek maguknak területet, földet, melyek eddig földművelésre használhatatlanok voltak, és a jobbágyok közös használatában volt: az ártér a vizekkel és az erdők. Ezen a téren a nép tényleg szoros kapcsolatban volt az élő természettel. Itt találtak állataiknak téli és nyári legelőt, itt halásztak, főként áradások idején. Az erdőkben ezrével álltak az oltott gyümölcsfáik, de itt méhészkedtek, gyűjtögettek vadgyümölcsöt, madártojást, mindenféle házi mesterség nyersanyagát, gyékényt, nádat, sást, különböző célra alkalmas sokféle fát, vesszőt, és az ártér magaslatain kertészkedtek is. Mindez a jobbágytelek tartozékaként számon tartott, a község közös használatú területe volt.

Módosítás dátuma: 2017. január 23. hétfő, 18:17 Bővebben...
 

Január 17. Remete Szent Antal

E-mail Nyomtatás PDF

Január 17. Remete Szent Antal

Született Kome (Egyiptom), 251 vagy 252. Meghalt 356.

Remete Szent Antal: Antal apát a remeteség atyja. Jómódú közép-egyiptomi fellah, földműves családban született. 20 éves volt, amikor szülei meghaltak, s az evangélium hatására eladta ingóságait, gondoskodott a húgáról, 300 holdnyi birtokát szétosztotta a szegények között és elhagyta a várost, hogy teljesen az imádságnak és a munkának éljen. Előbb egy szent remete közelébe költözött, később egészen egyedül élt. Mindjárt az első időkben kemény kísértéseket kellett kiállnia: az ördög sokat zaklatta, de Antal egyre keményebb vezekléssel verte vissza támadásait. Következő lakóhelye egy régi sírbolt volt, amelyről csak egyetlen barátja tudott. Megszakított minden emberi kapcsolatot és elvándorolt kelet felé, a Pispir-hegységbe. Befalazta magát egy kastélyrom cellaszerű kis zugába, s 20 évet töltött itt elmélkedésben. Amikor az emberek rátaláltak, s egyre többen keresték föl tanácsért, cellája elvesztette magányos jellegét. Ekkor elhagyta celláját és gondjaikban segítette látogatóit. Körötte remetetelep, 2 monostor alakult ki: az egyik a Pispir-hegységben, a másik a Nílus nyugati oldalán. Így lett Antal az első társas remeteség, a kezdetleges formájú szerzetes közösség „apátja”.

A népmese világát idéző legendáját több kódexunkban olvashatjuk. Bornemissza Péter elismeréssel szól az ördöggel vívott küzdelméről. míg tiszteletén Szkárosi Horváth András így gúnyolódik:

 Az kinek elvész disznaja, malacca

Az pásztorságot Szent Antalnak adja.

Módosítás dátuma: 2017. január 16. hétfő, 19:02 Bővebben...
 

Kerichmarsch, Teri Krapfe és kötött pacsker- A várdombi farsangok

E-mail Nyomtatás PDF

Kerichmarsch, Teri Krapfe és kötött pacsker- A várdombi farsangok

Tolna megyében, Szekszárdtól mindössze 12 kilométerre található Várdomb (Wardum) települése. Wossinsky Mór szerint nevét a falu közepén lévő dombon épült erődítményről (vár a dombon) kapta, mely a második században, a rómaiak idejében épült és Szekszárd (Alisca) városát védte déli irányból. A magyarság a legkorábbi időben megszállta a területet. A török idők pusztításai nagyon megviselték, lakossága vészesen megfogyatkozott, ezért a 18. században németeket telepítettek a faluba. A szájhagyomány szerint 12 család érkezett Schwarzwald környékéről, és egészen a második világháborúig szinte kizárólag csak a német szó járta errefelé. S bár az 1947-48-ban történt kitelepítések után megtört a falu német egysége, az esztendő, a jeles napok szokásai –ha csak lejegyezve is- megőrződtek. A várdombi farsangok így zajlottak:

A farsang megnyitása vasárnap délután zajlott. A két órai litánia után a falu zenekara (a két világháború közötti időszakban 12 tagú volt) már a „kocsmadombon” állt, s amikor észrevették, hogy a hívek kijöttek a templomból, elkezdtek muzsikálni. Mire a nép felért a dombra, három „Kerichmarsch-ot” (templomi indulót) játszottak el, a harmadikkal bekísérték a farsangolókat a táncterembe. A 16 év alatti fiatalok nem vehettek részt a felnőttek táncmulatságán, nekik az egyik háznál kiürítettek egy szobát, és valaki harmonikázott. Ők így farsangoltak. Az iskolában hétfőn, kedden nem volt tanítás.

A kocsma nagy báltermében a lányok szép ünneplő ruháikban kört alkotva álltak és beszélgettek, a fiúk a pultnál beszélgettek, ittak. Amint a zenekar elkezdett muzsikálni, a lányok kinyitották a kört, a fiúk pedig sorra felkérték őket táncolni. Ha nem minden lánynak jutott fiú táncos, egymással is táncoltak a lányok.

Estefelé, sötétedés táján mindenki hazament vacsorázni, átöltözni. A lányok most már nem a legszebb ünneplőjükben jöttek vissza, hanem egy kevésbé ünnepélyes, de nem hétköznapi ruhában, lábukon –hogy könnyebben táncolhassanak- cipő helyett kötött pacsker volt. A jó hangulatú farsangolás a hajnali órákig tartott, ekkor hazamentek, kicsit aludtak, de hétfő délután folytatódott a mulatság.

Módosítás dátuma: 2015. január 26. hétfő, 07:47 Bővebben...
 

Beregdaróci farsangi maskurások

E-mail Nyomtatás PDF

Beregdaróci farsangi maskurások

Világszerte, így a Kárpát-medencében is farsang időszakának egyik legjellemzőbb eseménye az álarcos, jelmezes alakoskodás. Történeti adatok tanúsága szerint már a 15. században is kedveltek voltak e dramatikus játékok, számos, változatos formája közül néhány még ma is él.  Szerenyi Péterné beregdaróci asszony így mesélt a régi falubéli farsangi fonókról:

„Édesanyámtúl hallottam, hogy mán az ű idejébe jártak a maskurások. Jó is vót abba az időbe, mer nem unatkoztunk télen! Hát, a maskurákot a fonó napján őtöztették. Azok a jányok, akin nem mentek el fonni, összebeszéltek a legényekkel, hogy minek őtözzenek fel. Vót olyan maskura, hogy az egyik menyasszonynak őtözött fel, a másik meg vőlegénynek. A legénybül csináltak menyasszonyt. Szép koszorót tettek a fejére, meg ráadták a szép ruhát. De az orcáját bekötötték, hogy fel ne ismerjék. A jánybul meg vőlegény lett. A hosszú haját kalap alá dugták, hogy meg ne ismerjék, még bajuszt is ragasztottak neki. Fijúnak való vőlegényi ruhát adtak rá, szép bűgatyát, lajbit, inget, kisujjast, a lábára meg csizsmát húztak. Így osztán nem lehetett űköt megismerni, hogy mék a fijú, mék a jány.
Huszárnak úgy őtöztették fel a fijúkot, hogy egymásbul még lovat is csináltak nekik. Összeállt három fijú. Egy előre állt, ez csak egy kicsit hajlott meg. Megette állt egy másik, akik fogta az elsőnek a derekát, aztán a harmadik, aki a másodiknak a derekát fogta. A hátsó fijú derekára kötöttek egy fű szöszt. Ez lelógott, mint a lónak a farka. Majd, amikor így összeálltak, akkor leterítették űköt egy pokróccal, hogy még az elsőnek a feje se látszon ki. A fejére még egy kantárt is tettek. Akkor osztán egy negyedik legény, de az lehetett jány is, felőtözött huszárnak. Annak még kardot is adtak a kezibe.
Kosnak is őtöztek fel a fijúk. Ezt úgy csinálták, hogy a fijú magára borított egy subát, hogy még a feje se látszon ki. A kezibe meg fogott egy kosfejet, amin jó nagy szarvak vótak. De hát nem látszott az, hogy nem igazi kos! Még csengőt is kötöttek a nyakába, meg a lába közé.
Amikor a maskurákot felőtöztették, elindultak véllük házról házra. Mindenütt ment előttük két legény, aki bekérte űköt a fonóba.  A két legény kupogtatott. Amikor beengedték űköt, köszöntek osztán így szóltak a gazdához:
-János bátyám! Vendégek érkeztek. Hosszú úton vannak, de már elgémberedtek a nagy hidegben. Nem adnának nékik szállást éccakára?
-Hát, ha nem lopnak és nem rabolnak ki az éccaka –mondta a gazda vidáman-, akkor beengedem űköt!
-Ah, nem nyúlnak ezek semmihe se!

Módosítás dátuma: 2014. január 09. csütörtök, 10:15 Bővebben...
 


1. oldal / 19

Hirdetés

Partnereink hirdetései:
Hirdetés
www.karpatmedence.net

Névnap

Ma 2017. március 29., szerda, Auguszta napja van. Holnap Zalán napja lesz.

Belépés

Szavazások

Ön melyik országrészből olvas bennünket?
 

Ki olvas minket

Oldalainkat 22 vendég böngészi