Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Címlap Társadalomnéprajz Történeti néprajz Bogács. Ember és környezete a Bükkalján 3.

Bogács. Ember és környezete a Bükkalján 3.

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.huJP-Bookmark

Bogács. Ember és környezete a Bükkalján 3.

Mária Terézia úrbéri rendelete és következményei

3.1. AZ ÚRBÉRI RENDELET KIADÁSÁNAK ELŐZMÉNYEI

Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Kéziratos térképei Bm. T23. Bogács, 18. század vége Azokon a területeken, ahol könnyebben lehetett a nemzetközi kereskedelembe bekapcsolódni, már a 16-17. században növekedni kezdett a földesúri majorságok száma. A földesúri kezelésben, jobbágyi robotmunkával megművelt külterjes majorsági gazdálkodás térhódítása a 18. században erőteljesen folytatódott. Ez gyakorlatilag konzerválta az örökös jobbágyság rendszerét, hiszen a földesúr számára az ingyen munkaerő biztosítása létfontosságú volt.[1]Így lényegtelenné vált a termelési technikák fejlesztése, az új módszerek szorgalmazása, mert a megfelelő szabályozások hiányában gyakorlatilag korlátlanul kihasználhatták jobbágyaikat, akiknek ezzel szemben az elköltözés maradt az egyetlen fegyverük. Az állami adók és katonáskodás mellett az egyre szaporodó földesúri terheket már nehezen győző jobbágyság az ország különböző területein kisebb zendülésekkel próbálta a tarthatatlan állapotokra felhívni a figyelmet. A majorsági gazdálkodás térhódítása a bécsi kormánykörök ellenkezésébe ütközött, hiszen a jobbágytól elvett, a majorság növelésére szánt földek az állami adóalapot is súlyosan érintették. Ugyanis a jobbágyi föld adóköteles volt, de ugyanaz földesúri kezelésben már mentességet élvezett. Ez volt az elsődleges oka annak, hogy az állam a jobbágyterheket rendeletben, egész országra kiterjedően szabályozni kívánta. Miután az 1765. évi országgyűlésen kiderült, hogy a nemességet lehetetlen rávenni a törvényes rendezésre, Mária Terézia udvari tanácsosa, Anton von Raab vezetésével kidolgoztatta úrbéri rendeletét, s 1767. január 26-án Magyarország számára, a saját nevében kihirdettette magyar, latin és tót nyelven.[2]

3.2. A KILENC KÉRDŐPONTOS VIZSGÁLAT

A rendelet kihirdetését országszerte anyaggyűjtés előzte meg, melynek során a biztosok maguk elé idézték a község bíráját és az esküdteket, kilenc kérdőpont alapján megvallatták őket gazdálkodásukról, életmódjukról, földesurukhoz fűződő viszonyukról.[3]Összeírták a falu jobbágyait, földjeiket, rétjeiket, szőleiket, a talajt minősége szerint osztályozták. Borsod vármegyében két részletben folyt a kikérdezés. 1767-ben a diósgyőri koronauradalom birtokain, 1770-ben a megye többi településén végezték el munkájukat a kérdezőbiztosok. Bogácsra vonatkozóan ezt szó szerint közöljük:[4]

1. Vagyon-é mostanság Urbarioma ezen helységnek? ha vagyon, minémű az? Mennyi időtül fogva hozattatott bé?

2. Ha Urbarioma nintsen a Jobbágyi kötelességet teszik é Contractus szerént mind a Jobbágyok, mind a Zsellérek? Mennyi ideje már annak, hogy azon bé-vett szokás kezdődet? Avagy Contractusra lépett ezen Helység az Földes urasággal? nem de ezen mostani Urbariom, avagy Contractusnak tétele  előtt is voltak mások, és ha voltak? minéműek, és mikor kezdődet ezen mostani szokásban lévő kötelességnek praestatioja.

3. Az hol Urbariomok, avagy Contractusok nintsenek, mibül álló a Jobbágyságnak, és zsellérségnek adózása, és kötelessége, a ki mostanság szokásban vagyon? Mikor és mi módon hozattatott bé azon kötelesség, és adózás?

4. Minémű haszon vételei vannak ezen helységnek, és Határjának? Avagy ellenben minémű Károk szokták közönségesen érni őtet, és Határját?

5. Hány, és minémű hold szántó földje, és rétje vagyon egy egész ház-helyes Gazdának, és hány Posonyi mérőt vetthet egyik egyik hold szántó földjében? Nem de nem a Rétjein sarjút is kaszálhat é?

6. Minémű, és hány napi munkát vitt egy egy Gazda eddig végben, és hány vonyó marhával? És a midőn a Robottra mentek, és visza jöttek, bé- számláltatott-é azon járás-kelésnek ideje-is a napi számhoz?

Bogács urbáriumának első oldala. Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Levéltár, XXII. I. 283. 1.p7. Adnak é az itt lakó lakosok az Földes Uraságnak kilenczedet? Ha adnak minémű termésbül, és javakbúl adgyák azt? S mennyi időtül fogva? És vagyon.é a kilenczedbéli adózás ezen N. Vármegyében más földes uraságnál is bé- vett szokásban? Ezen kívül más adózás fejében mit szokott ekkoráig egy egy Jobbágy adni esztendőnként az uraságnak, jelesül pedig ollyatin akár kész pénzbül, akár más egyébbül adatott adózás, és ajándék mibül áló volt?

8. Hány Puszta hely vagyon ezen Helységben? Mennyi időtül fogva? Mi okbúl pusztultak- el? És azon helyeket appertinentiajval kik bírják?

9. Ezen helységnek Lakosi örökös Jobbágyok-é, vagy nem?

I. Nékünk semmi némű urbariumunk nintsen, nem is volt.

II. A melly szolgálatokat mostan viszünk végbe, azok kezdődtenek mint egy 18, a vagy 19 esztendőkkel ennek előtte, és az időtül fogva naponként terhesíttettenek rajtunk. Az előtt pediglen mind taxa fizetésünk, mind szolgálatunk sokkal könnyebben voltanak.

III. A mi szolgálatunk mikbül állók legyenek, azokat nehéz meghatározni, nem is lehet, mert mi mind nyári, mind téli munkáit a tekintetes földes uraságnak, valamikor mit parancsol, végben visszük, az adót a mi illeti, egyebbül nem áll, hanem minden pár vonó marhátul egy rénes forint, a ki pedig maga házában lakik, utána rétet, földet bír, 51 krajcárt a ki pediglen más házában zsellérkedik, 45 krajcárt fizetünk, a mi a taxa fizetést illeti, a mint fellyebb említénk, az előtt minden pár vonó marha 51 krajcárra taxáltatott, azoltátul fogva emeltetett 1 rénes forintra.

IV. Ezen helységnek hasznai közé számlállyuk, hogy szöllő hegye vagyon, azon jobbára magunknak is szőlleink vagynak, a melly két kapás után, ámbár nehéz kapálló fekete nyirkos föld légyen, mind az által egy hordó bort, hat hét vonás forinton elkelni szokottat meg terem. Legelő mezőre is még ekkoráig máshova nem szorultunk, mivel marháink igen el fogytanak, szántó földeink ellenben olly soványak és olly meleg természetűek, hogy a melly trágyázást teszünk, két esztendő leforgása alatt meg emésztetik, és egy köböl vetés után 5 kereszt búza szokott teremni, jobbjára 6 marhával  szántatik. Illyen természetűek a szöllő hegyeink is, mert a völgyünk is, a hol fekszenek, kutakat próbálván ásatni, mindenütt termés kőre akadtunk; mint hogy szöllő hegyünk vagyon, Szent Mihály naptul fogva Új Esztendeig szabad magunk bort kortsma árultatása. Ismét az tekintetes földes uraság    borait is mi árultattyuk, mellyért 10 rénes forintot le tévén és a bornak tőke pénzét, azon titulált tekintetes nemes káptalannak  könyörületességébül a mi jövedelmünk jön s fordul a borokon, a miénk, és hogy tellyességgel a magunk vagyonaiból ne költekeznénk, a tekintetes földes uraság embereire is abbúl telik ki. A mellett ugyan határunkban lévő erdőbül volt még ekkoráig tűzi fánk, és ezen erdőbül, a minémű alkalmatos fák találtathatnak, építhetünk is. Ekkoráig a helység szükségére el vethettünk öt, öt köblöt három nyomásban, szénánk is meg termett tíz sellye szekérre való. Az uraságnak egy malma vagyon, akkor forgó, miikor eső és hó víznek ideje vagyon.

V. Egy egész ház helyes 4 ökrös gazdának az 3 nyomásban vagyon 48 ½ posonyi mérő alá való földje, rétje pediglen, a melly a telek után vagyon, két sellye szénát terem, magok szorgalmatos munkálkodási után erdőn  és búzák lábjain 4 sellyére pótolják. Mivel itten a völgyek savanyók, víz nélkül valók, sarjút tellyességgel nem kaszálhatnak.

VI. Minden gazda a maga értékjéhez képest, az az marhával a vagy gyalog, a gyalog szeresek pediglen csupán gyalog szántani, vetni, boronálni, kaszálni, gyűjteni s azt fel boglyázni, a hova parancsoltatik, be hordani, 82 öl fát vágni, azokat is Egerbe be vinni, szüretelni, trágyát hordani, egy szóval valamit a tekintetes földes uraság parancsol, végben vinni kötelesek vagyunk. Ezekre való nézve, mint hogy az uraság dolgának szabott rendje nem volt, az uraság dolgai végben vitelére el töltött napjaink jövet, s menetbe nem vétetődhettek.

VII. Két esztendei múlt, miolta a tekintetes nemes káptalan élettyeinkbül 9-ed dézmát kezdett venni. 1768-ban csupán őszi búzánkat kilenczedelte meg, 1769-ben pedig mind őszit, mind tavaszt. Annak előtte mi és atyáink emlékezetére minden néven nevezendő mezei és kerti veteményeinkbül csupán 10-ed dézmát adtunk, a mint hogy most is a bárányokbul csak 10-edet adunk, a káposztábul hasonló képen 10-ik fejet. Ezen kívül esztendőnként vagy egy pár hízott taxa sertést adunk, vagy pediglen azt, ha a tekintetes földes uraság el venni nem akarja, 24 rénes forintokkal fel váltani tartozunk. Mikor pedig áros a sertés, 30 forintot veszen tőlünk a sertésekért a tekintetes uraság, e mellett valami 12 esztendőktül fogva egy akó olvasztott tehen vajat is veszen tőlünk a tekintetes földes uraság.

VIII. Ezen helységben egy puszta ház hely sem találtatik.

IX. Mi magunkat szabad el menetelűnek tartyuk.

Soha azelőtt nem készült ilyen mélyreható felmérés a magyar társadalomról. A kirajzolódó kép feltárja előttünk a parasztság földesurához való kötelékét, életmódját, gazdálkodását, kapcsolatrendszerét, a természethez és tájhoz való viszonyát.[5]Az összeírásból kiderül, hogy a török idők pusztításai után a falu feltöltődött, hiszen egyetlen puszta házhely sem találtatott. A falu lakói a föld műveléséből éltek, melyben hangsúlyos szerepet a gabona termesztése mellett továbbra is a szőlőművelés kapott. A földet három nyomásban művelték, az állatoknak a legelők elegendő szénát adtak, de ennek elsősorban oka az lehetett, hogy kevés marhával bírtak. Saját szőlőjük volt, s időszakos kocsmáltatási jog is megillette őket. Földesurukkal közösen használhatták a legelőket és az erdőket. De leginkább szembetűnő az a panaszáradat, melyben egyre növekvő földesúri terheiket sorolják. A válaszadók közel húsz évre visszatekintő emlékezete szerint ezen idő alatt adójuk közel megkétszereződött, a tized mellett bevezetésre került a kilenced adó, s a különböző ajándékok száma is számlálhatatlanná vált. Mégis a legnagyobb érvágásnak a kötelező robotot tekinthetjük. Robotban végezték a szántást, a vetést, boronálást, a kaszálást, a begyűjtést, a szüretelést, a trágyázást, vagyis mindazokat a munkafolyamatokat, melyeknek időhöz kötött rendje van. S mivel a robotban töltött munkanapok számáról nem volt egyesség, az egri káptalan igyekezett maximálisan kihasználni jobbágyait. Így saját földjeik megművelésére kevés idő jutott, a bogácsiaknak egyáltalán vagy alig volt csak lehetőségük gyarapodásra.

3.3. AZ ÚRBÉRI RENDELKEZÉS ÉS HATÁSA

Bogács urbáriumának egy lapja.  Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Levéltár, XXII. I. 283.A bogácsiak és földesuruk, az egri káptalan viszonyát szabályozó urbárium 1771. június 8-án lépett érvénybe.[6]Az úrbéri rendelet megszüntette a jobbágy röghöz kötöttségét, meghatározta a jobbágytelek nagyságát. A beltelek nagyságát egy holdban (két pozsonyi mérő), a kültelek nagyságát megyénként osztályokba sorolva határozták meg. Bogács szántóföldje a II. kategóriába került, ami azt jelentette, hogy egy egész jobbágytelekhez 28 hold szántóföld járt, kaszás rét a rossz minősége miatt 12 hold. A szőlő és a legelő nem került be az úrbéri táblába. Akinek legalább 1/8-ad telke volt, azt jobbágyként, akinek ennél kevesebb, azt zsellérként vette számba az urbárium.[7]Az úrbérrendezés talán leghasznosabb mozzanata az volt, hogy pontosan szabályozta a jobbágytelken nyugvó pénzbeli, terménybeli és robotbeli terheket. Ez pénzben évi 1 forintot (két részletben: Szent György napkor és Szent Mihály napkor) jelentett, terményben két csirkét, két kappant, egy tucat tojást, egy icce kifőzött vajat, valamint minden harminc gazda egy borjút volt köteles adni adott esztendőre. A robotot telkes jobbágyok számára 52 igás, vagy 104 gyalog napban határozták meg. Házas zsellérek számára 18 nap, házatlan zsellérek számára 12 nap kézi munka volt előírva egy esztendőre. Ehhez még hozzávevődött mindenki számára évi egy kötelező hosszú fuvarozás is. Ezen kívül számos más mozzanatra is kitért a rendezés, így például a malomjogra, italmérésre, makkoltatásra, faizásra, pálinkafőzésre. A fent említett kötelezettségek mellett jobbágytehernek számított még a kilenced, az egyházi tized, az állami adó és a házadó, amely a megyei közigazgatás költségeit fedezte. A pontosan szabályozott jobbágyi terhek jelentősen visszaszorították a földesúri visszaéléseket. Ha azonban mégis vita támadt, akkor a peres ügyben a Helytartótanács döntött, s nem a részrehajlásra hajlamos nemesi vármegye.[8]

Látni kell azonban a szabályozás hibáit. Mária Terézia a nyugati jogrendhez igazodva alkotta meg rendeletét, azonban a magyar jogszokások sokkal rugalmasabbak, szabadabbak voltak. Halászatra, vadászatra, erdőhasználatra Nyugat-Európában nem volt joga a jobbágynak, de Magyarországon ezideig igen. Már az Árpád-kor elején rögzítetten kialakult falvaink életterülete. Ezeken a területeken belül, a közösen használt részeken a földközösség tagjainak szabad használat volt. Ennek a földközösségnek a földesúr is tagja volt, de csak az egyik tagja, akire az egyenlőség szabályai ugyanúgy vonatkoztak, mint e közösség bármely tagjára. Mária Terézia rendelete gyakorlatilag kitiltotta a jobbágyokat az erdőkből. A faizás és az épületfa beszerzése ugyan megengedett volt a jobbágytelek arányában, de ellentételezésként évi egy hosszú fuvart kellett teljesíteni, ami a bogácsiak számára a hegyen túli, fáradságosan megközelíthető Eger városát jelentette. Azonban a jelentős táplálék-kiegészítő szereppel bíró gyűjtögetés és csapdás vadászat lehetősége, valamit a háziállatok erdőbéli legeltetésének és széna gyűjtésének lehetősége gyakorlatilag megszűnt. A legnagyobb kárt népi gyümölcsészetünk szenvedte el, hiszen a termesztés elsősorban az ártereken és a közösen használt erdőkben folyt. Ennek korai kialakulását és gyakorlatát a bogácsiak erdeiben is joggal feltételezhetjük, elég csak a bogácsiak töröknek fizetett igen jelentős gyümölcsadójára utalnunk. Az erdőből való kitiltással az addig szinte korlátlan gyümölcstermelés lehetősége egyszeriben beszűkült, ezért új helyeket kellett találni. Így kerültek későbbiekben a gyümölcsfák a lakóházak udvarára, a kertekbe, a kaszálókra, ezért jöttek létre gyümölcsösök.[9]Mária Terézia úrbéri rendelete egyfajta életformaváltást követelt meg a falu lakóitól. A közösségi területek és azok haszonvételeinek elorozása megváltoztatta a falu életterületét, táplálkozáskultúráját, életmódját. A jobbágyok vagyon szerinti beosztása (zsellértől a telkes jobbágyig) kezdete a parasztok között kialakult különbségek megmerevedésének. Ezáltal a falu kiegyensúlyozó szerepe végleg megtört. Ez a - véleményünk szerint - több hátránnyal, mint előnnyel járó rendelkezés 1848-ig fennmaradt.

Bogácson az úrbérrendezés szerint a következőképpen alakult a telki állomány:

két jobbágytelekkel rendelkezett 2 fő,

másfél jobbágytelekkel rendelkezett 6 fő,

egy jobbágytelekkel rendelkezett 10 fő,

féltelkesek száma 21 fő,

negyedtelkesek száma 16 fő.

A telekkel bíró jobbágyok mindösszesen 37,5 hold belső telekkel, 1200 hold szántófölddel és 300 hold kaszálóval rendelkeztek, marhás robotjuk 1950 nap, helyette kézi szolgálatban 4458 nap volt, természetbeni kilencedet kellett szolgáltatni kenderből és lenből, 91 forint esztendei árendát voltak kötelesek fizetni, valamint 37 és fél icce vajat, 75 kappant, 75 csirkét és 450 darab tojást beszolgáltatni.[10]

  1. A házas zsellérek száma 31 fő volt.
  2. A községnek egy telke volt, mely 28 hold szántófölddel és 12 hold kaszás réttel bírt.
  3. A közlegelő elegendőnek találtatott.
  4. A jobbágyok éltek a faizás haszonvételével.

Vályi András1796-ban Budán kiadott Magyar Országnak leírása című könyvében bemutatja a falu viszonyait, melyet már az úrbéri rendelkezés határozott meg:[11]

„Bogács. Magyar falu Borsod Vármegyében, földes Ura az Egri Káptalan, lakosai katolikusok, fekszik Eger felé lévő hegyek tövében, egy ereszkedő görbe dombon, Bogács vize mellett, melly innen Kövesd felé foly, Egri piatza egy, Miskolczi pedig három mértföldnyire van, legelője elegendő, fája tűzre, és épületre ingyen, szőleje közép termékenységűek, de jó bort teremnek, malma helyben essős időben, szárazságban pedig a Daróczi völgyben, második osztálybéli.”

3.4. AZ 1835-ÖS FELMÉRÉS

Bm.U.107. Bogács Helysége Határjának Földmérői alaprajza. 1834.

1835-ben ismét felmérték a bogácsi határt és hitelesíttették 1834-ből származó térképüket. E felmérés azt mutatja, hogy a földdel bírók száma nem változott, de birtokuk nagysága igen. Következőképpen alakult a telki állomány:

1. A 37,5 telket bíró földesek kezén beltelekben találtatott 96,5 hold, szántóföldben 1275 hold (első nyomásban 469,5 hold, második nyomásban 375 hold, harmadik nyomásban 398 hold és úrbéri dinnyeföldben 32,5 hold), rétekben és rétföldekben 582,5 hold. Mindösszesen az úrbéri birtok 1954 holdat tett ki.

2. A felmérés alkalmával 58 házas zsellért írtak össze.

3. A község birtokában összesen 94,5 hold volt, mely 1,5 hold beltelekre, 43 hold szántóra és 50 kaszás rét és rétföldre osztható fel.

4. A közlegelő nagysága 543 hold volt

5. A faizás haszonvételével továbbra is folyamatosan éltek a bogácsi jobbágyok.

6. Felmérték a majorsági birtokot is. Eszerint a belsőség 12 holdat, a szántóföldek 234 holdat, a majorsági kaszáló 38 holdat tett ki, mindösszesen tehát 284 holdat. Ehhez kapcsolódott még 1659 hold erdő és a közös használatban lévő 543,5 hold legelő. 343,5 hold területen szőlője is volt a káptalannak, mely a jobbágyok kezelésében állt, s utána dézsmát fizettek.

A fenti adatokat összevetve az 1834-ben készült térképpel[12]érdekes kép rajzolódik elénk. A majorsági erdők (Cseres, Avas, Határlápa, Hintóvölgy, Magyalos) szinte körülölelik a falut, ugyanazt a képet vetítve elénk, mint amiről már az első katonai felmérés kérdőíve és térképe tudósít bennünket.[13]Szembetűnőbb azonban, hogy a szőlős területeket (a tizenkét nagyobb részre osztott Vénhegyet és a három nagyobb részre osztott Kőkötőt), valamint a harminc dűlőre felosztott szántóföldeket ezernyi apró parcellákra töredezve találjuk. Egy-egy gazdának akár 8-10 tagban is lehetett a birtoka, ami azt jelenti, hogy ekkor már erősen megindult a telekaprózódás folyamata. A bogácsi adatok az ország általános helyzetét tükrözik vissza: egyre fokozódott a jobbágyság rétegződése, egyre kevesebben gazdálkodtak egész telken, a többségnek be kellett érnie fél, negyed, nyolcad telkekkel, s a földnélküli zsellérek száma is egyre nőtt.


[1] Bertényi Iván- Gyapay Gábor 1997. 293.

[2] Acsády Ignác 1948. 294.

[3] Tóth Péter 1991. V.

[4] Tóth Péter 1991. 30-32.

[5] Tóth Péter 1991. VI.

[6] B-A-Z Megyei Levéltár XXII.I.283p.

[7] Acsády Ignác 1948. 294-298.

[8] Bertényi Iván- Gyapay Gábor 1997. 300-301.

[9] Andrásfalvy Bertalan 2001. .514 -517.

[10] Román János (szerk.) 1971. 33.

[11] Vályi András 1796. 232-233.

[12] BAZ megyei Levéltár B.m. U. 107.

[13] Borsod megye katonai leírása (1780-as évek). Szerk. Csorba Csaba Miskolc,1990 69.o. „Az Eger irányában lévő magas törzsű, sűrű tölgyerdőn az utakon kívül nem lehet átkelni. Cserép irányában magas törzsű tölgyerdő és bozótos található.”

Módosítás dátuma: 2012. április 10. kedd, 11:54