Szentmihály
Abban az időben — mondja a szájhagyomány — amikor a keresztény hadak Budavárnak a töröktől való visszafoglalásával voltak elfoglalva, Szent-Mihály területén gyönyörű pázsitos tisztásokkal tarkított rengeteg erdőség volt.
E rengeteg szolgált menedékül Pest város lakóinak, mikor a tüzes várostrom otthonaik elhagyására kényszeríté. A mondott időben ez gyakori eset volt.
*
Az Úr 1686. esztendejében Károly herceg keményen szorongatta a várvédő törököket és az ostromlott sereg már-már föladta a várat, azonban közbe esett Szent István király napja, amikorra a fővezér beszüntette a vár ostromát.
Ezt a pihenőt jól fölhasználták a törökök. A vár fölmentésére siető basának sikerült árulás útján néhány száz janicsárt a várba csempészni.
Az ostrom alatt Pest város vénei, az asszonyok, gyermekek, meg a fegyverfogásra alkalmatlanok megint csak az erdőben húzták meg magukat. A táborban levők ki-kilátogattak övéikhez hírt vinni.
Szent István napját követő éjjelen egyik legelőkelőbb pesti patrícius családnak fiatal tagja, a ki az ostromló seregben küzdött a törökök ellen, kétségbeesetten rohant öreg apjához az erdei menedékbe.
Alig volt annyi ideje, hogy elmondhassa, miszerint őtet gyanúsítják az árulással és hogy e miatt halálra ítélték, — s nyomon követték üldözői. A szerencsétlen fiatal embert elfogták, s nyomban atyjának szeme láttára karóba húzták.
Az öreg patríciusra fiának rémítő halála, de különösen az a fölött való lelki tépelődés, hogy csakugyan fia volt-e a hazaáruló — megőrjítő hatással volt.
*
A hadak Istene a keresztények kezébe szolgáltatta a győzelmet.
A vár tornyain a félhold helyét kereszt foglalta el és a karcsú minaretek eltűntek igazságos Mátyás városából.
Az iszlám vert serege romjaival már csak néhány vár birtoklására szorítkozott, s Buda környékén békés csend honolt.
Ez időtájban a környékbeli lakosok egy remetéhez zarándokoltak ki abba az erdőbe, melyről föntebb szó volt.
A remete erdei magányát csak azért hagyta el naponta, hogy a közeli Rákos patakból vizet hozzon. Ezzel a vízzel folytonosan egy földbe vert hegyes karót öntözött. Ez öntözést sok-sok időn keresztül folytatta, de munkájának célját soha senkinek sem árulta el, míg végre a karó kihajtott és kivirított.
Rövid időre rá a zarándokok a remetét a kivirított karó tövében halva találták.
A szent életű férfiú végső tiszteletére a környék összes lakossága kizarándokolt az erdőbe.
A temetés alkalmával földig érő szakállal fedett mellén egy összehajtott pergament írást találtak, mely imigyen hangzott:
«Én B. Mihály árultam el a hazát s e bűnnel N. vetélytársamat a szerelemben, hamis tanúkkal vádoltam. Ez irtózatos bűnömnek két áldozata volt: vetélytársam és atyja. E bűnömért addig kell vezekelnem, míg a karó, melyen áldozatom kínszenvedett, ki nem sarjadzik, ami bűnöm megbocsátásának jele lesz.
A karó mellé a kegyelet keresztet állított s a környéket a megbűnhődött szent férfiúról, Szent-Mihálynak nevezte el.
E helyen áll a kápolna.
Forrás: Rákos Vidéke, 1901. 1. évfolyam, 9. szám 3-4.
