A kenyér és a bor megszentelése
Közeledik a húsvét, a feltámadás csodálatos tavaszünnepe. Böjttel és bűnbánattal érleljük lelkünket arra, hogy tiszta gyermeki örömmel hallelujázhassa az Urat, aki meghalt és feltámadott.
A húsvéti szokások között sok igen régi keletű népszokás szerepel, a tavaszünnep eredeti szokása, amelyet a katolikus egyház átvett és megszentelt. Így nagyszombaton reggel szokásban van a tűz és a húsvéti gyertya megáldása, amely régi, szimbolikus szokás, eredetét többféleképpen magyarázzák. Népszokáskutatók megállapították, hogy a tűzszentelés ősi germán szokásra vezethető vissza. A pogány germánok ugyanis isteneik tiszteletére tavaszi tüzet gyújtottak, hogy földjeik termékenységét így biztosítsák. Szent Bonifác, a németek apostola ezt az ősi szokást a nagyszombati tűzszenteléssel és annak egyházias értelmezésével helyettesítette. Az egyházi szimbolikában ugyanis a kialvó majd fellángoló tűz Krisztust jelképezi…
A húsvéti eledelek megáldása
Ezzel szemben magyar szokás és magyar népi eredetre vall a húsvéti eledelek megáldása. Ez a szokás az idén első ízben nem szerepel hivatalosan a nagyszombati szertartások sorrendjében, hiszen nehéz időket élünk, s nem illő, hogy a magyar bőség szimbólumával, a rózsaszínű húsvéti sonkával és az illatos, hófehér kaláccsal járuljunk nagyszombaton az oltár elé…
Az ételek megáldására már Krisztus Urunk is példát mulatott, amikor a kenyeret és halat csodálatos módon megszaporította, úgyszintén az utolsó vacsorán, amikor szent testének jelképét s szent vérének bíborszínű borát megáldotta. A megszentelt húsvéti eledel régebben arra szolgáit, hogy megvédje a híveket a bosszú böjt és önmegtartóztatás után károssá válható mértéktelenségtől. Húsvétkor, a feltámadás magasztos ünnepén csak szentelt eledelt tettek az asztalra s az Úr megáldotta és megszentelte a húsvéti kalácsban a magyar föld termését, a sarjadó vetést, a kenyeret.
A húsvéti ételek többfélék és valamennyinek jelképes értelme van. Az ország több vidéken, így Szegeden is bárányt esznek húsvétkor. A húsvéti bárány Krisztus jelképe. Már az Ótestamentumban is előfordul, mint a Megváltó előképe, előrevetett árnyéka. Krisztus, Isten báránya, aki elveszi a világ bűneit. Ezt a szép jelképet tiszteli a szegedi föld magyarja, amikor bárányt eszik húsvéti lakomáján.
A húsvéti eledelek közé tartozik a tojás, amely az életnek, a feltámadásnak szimbóluma. A piros tojás az ország csaknem valamennyi vidékén húsvéti ajándék s húsvét hétfőjén a locsolkodók jutalmaként szerepel. A tojásból új élet fakad éppen úgy, ahogyan Krisztus kikelt a sírjából és feltámadott az emberek megváltására. Ennek jelképe a húsvéti piros tojás is, piros színe az Úr kiontott vérére emlékeztet.
Már régóta hozzátartozik a húsvéti eledelekhez a sonka és fonatos (fontos!) kalács is. A régi Sándor-kódexben is szerepel. A kódex „kókonnyának” nevezi a húsvéti szent eledeleket. Ez a szó a Székelyföldön és Szegeden is mind a mai napig ismeretes. Használatban a húsvéti eledeleket s elsősorban a tojást jelenti.
Mi is az a kókonnya?
Micsoda az a kókonnya? A Sándor, kódex így magyarázza: „A kókonnya ünnönmaga Ur Krisztus, Isten és embör... mert valamik kellenek az kókonnyához, avagy az húsvéti kenyérhöz, übenne mind… példáztátnak.”
Azután híven leírja, hogy mi kell a húsvéti kenyérhez. Elsősorban sajt és tej kell, tojás, tiszta fehér tészta, amit koszorú-módra fonnak, megsütik, megszentelik és húsvétkor egymásnak küldözgetik. A sajt és a tej példázták Krisztus szentséges testét, a tojásfehérje a Megváltó hófehér lelke, ki eredendő bűntől távol volt és így tovább. A régi kódex apróra megmagyarázza a húsvéti kenyér szent szimbólumát: Krisztust, aki maga az élet és az örök feltámadás…
Érdekes nagyszombati népszokásés egyedül Szeged-Alsóvároson használatos, hogy szőlővesszőket szenteltetnek oly módon, hogy a tűzszentelés szertartása alatt a tűzbe tartják. Az így megszentelt venyigéket azután a szőlejük, vagy szántóföldjük négy sarkában ássák el.
Íme, a kenyér és a bor megszentelése, milyen szépen és költői módon maradt meg mind a mai napig a magyarság népszokásai között. S ha a idén a komoly idők parancsához híven nem is hivalkodunk templomainkban a hófehér fonatos kaláccsal, és nem visszük fehér kendővel letakart kosárban a húsvéti sonkát, szívünkben él a reménység, hogy a böjtidőt a feltámadás örömünnepe követi, amikor majd kétszeresen örvendünk a nagyszombati kenyéráldásnak, szabad magyar föld életet adó megújulásának...
Forrás: Délmagyarország 1942. 18. évfolyam 75. szám 3.
