A gainai leányvásár 1896-ban

– Jössz-e a gainai leányvásárra? – kérdezték tőlem.

Kétszer sem kelletett kérdezni. Reggel 8 óra volt még csak, mikor el­értünk a Gaina nyugati csúcsára, mely Hal­mágy felől esik s oldala erdős, de legtetején tisztás van. Ezen a csúcson látható romba dőlve az a homokkőből kifaragott emlékkő, melyet a móczság az ő negyvennyolczadiki vezérük: Janku kezdeményezése folytán ál­líttatott ide őfelsége, a király 1855-iki ittlétének megörökítésére, midőn Halmágy fe­lől lovagolt fel ide. Az emlékkő egyes táb­lái most már szerteszét hevernek a földön, meg van ugyan a feliratos kőtábla is fél oldalra dőlve, de betűi részint lekoptak, részint bemocskosodtak úgy, csak hosszabb idő alatt volnának részben felismerhetők.

De nekünk elég volt ezzel az elolva­sással pár kísérletet tenni, a mi nem sikerülvén, átadtuk magunkat annak a felséges vi­dék szemlélésének, mely által méltán volt elragadtatva ittlétékor királyunk is, mert ennél fényesebb panorámát alig képzelhetni, mint innen a Gainai király csúcsáról.

Északon a Bihar hármas csúcsa, melyek mellett szerényen húzódik meg a csúcsos Dobrin, – nyugaton Halmágy és he­gyes-völgyes vidéke, – délre a Fehér-Körös völgye a hunyadi és krassószörényi hegyek­kel, délkeletre a hatalmas Vulcán szikla, hát­terében az Abrudbánya hegyekkel és a le­metszett oldalú s hatalmasan önálló felemelkedő Detonétával, – keletre a Székely­kő a toroczkói hegyek, a tordai hasadék s az Aranyos-völgy felséges hegyei és sziklái; itt-ott egy-egy távoli város, vagy falu, vagy pásztorkunyhó, legelésző nyájak, a nagyobb völgyekben egymásra toluló éles csúcsos gerinczű apró hegyek. Oly felséges, oly elra­gadó vidék, amely minden fáradtságért bő­ven kárpótol.

A Gaina másik, Vidra felül (keletre) eső csúcsa és a két csúcs között lehajtó szé­les hegyhát egészen tiszta fa és bokor nél­küli gazdag legelő, ahol a leányvásár van.

Most már a gainai leányvásár[1] nem egyéb a mócz fiatalság ismerkedésénél, amire csak egy ilyen kijelölt helyen lehet al­kalmunk, mert nem csak faluik, hanem há­zaik is úgy szerteszét vannak szórva, hogy egymással alig találkoznak.

Itt azonban összejönnek, megismerked­nek s itt a fiatalság 3–4 csoportban tánczol reggeltől estig, vagy míg az itt gyakori eső, vagy a csendőrség, – ezt a közbizton­ság érdekében, szét nem veri.

Nagyon érdekes ez a táncz, de még ér­dekesebb az a szokás, hogy a gazdagabb mócz lányok 3–4 öltözet ruhát is hoznak magukkal, az általvető tarisznyában és mi­dőn elvégzik az egyik tánczot, ott a közön­ség előtt, annak szemeláttára levetik előbbi ruháikat s más ruhába öltöznek, anélkül, hogy feszélyezné őket a körülvevők bá­mulása.

A mócz fiatalság meglepően szép és derék. Az ember nem győz eleget bámulni rajtok, kivált arczuk üdeségén. Soha finomabb és gyöngédebb fehérségű, harmat üdeségű arczokat nem láttam, mint ezeknél a mócz lányoknál és fiúknál. Azt hihetné az em­ber, hogy fátyol védi arczukat a szél és nap sütése ellen, pedig a lányok fedetlen fő­vel, a fiúk keskeny szélű kalappal járnak. Ennek az arczfinomságnak nem lehet más oka, mint a havasi levegő, mely oly csodálatosan jó hatást tesz az emberre. A későb­bi korban azonban vész az arcz finomsága és szépsége.

Míg a fiatalság tánczol, addig az idősebbek, a tulajdonképpeni vásárban néznek szét és vásárolnak cserépedényt, kannát, fe­kete-cseresznyét, faedényt, bőrmellényeket és színes gyöngyöket, apró kis furulyákat és ha­vasi kürtöket, melyek bükkfából vannak ké­szítve.

Halmágy felől ökörszekérrel is fel le­het jönni ide a Gainára, de másfelől csak lóháton és gyalog. Nagyszerűen töltöttük az időt mi is, teljes lélekkel gyönyörködtünk a vidék szép­ségében, a mócz fiatalság mulatságában, a vásár mozgalmasságában és az egész jele­net festői bájában.

Délután már oszladozni kezdett a vá­sár, két órakor mi is visszafordultunk éjjeli tanyánk, a Zsinoga felé s útközben gyönyör­ködtünk abban a nem mindennapi látvány­ban, amint a mócz lányok – a lóra, fiú módjára ülve – őrült sebességgel versenyt futottak a fiúkkal a hegy lejtőjén. Soha sem láttunk még ilyen szépen feldíszített czirkuszt s ilyen érdekes szereplőket.

Forrás: Pestmegyei Hírlap IX. évfolyam 38. szám. 1896.1.