Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése
Címlap Társadalomnéprajz Történeti néprajz

Újszászi kártyások

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Újszászi kártyások

A kártyázás a szabadidő eltöltésének egy formája, kellemes társasági szórakozás. De mint három évszázad hazai történései igazolják, a kártyával űzött szerencsejáték egyfajta szenvedélybetegség, egzisztenciaromboló, párbajokhoz, sőt öngyilkossághoz vezető tevékenység is lehet. A kártyajátékok legkorábbi említését egyházi- és világi játéktilalmakban találjuk meg Európa-szerte már a XIV. században. Magyarországon Mária Terézia óta nevük szerint is tiltják a szerencsejátékokat: ferblit, fáraót, nasivasit és huszonegyet. A társasági kártyázást - így az alsóst, whistet, tarokkot és preferánszot - megtűrte a mindenkori hatalom, sőt a társadalom minden rétege lelkesen játszotta. Nemes emberek, hivatalnokok, kisgyermekek, polgárok, katonák, diákok, utazók, asszonyok keverték a lapokat, és a gyakran éjszakába nyúló hangos kártyacsaták nyomot hagytak a szépirodalomban is. Jókai Mór alakjai gyakran kártyáznak, maga a szerző is napi rendszerességgel fordult meg a pesti Lloyd klub kártyaszobájában Tisza Kálmán miniszterelnök és Sváb Károly tarokkpartnereként. Jókai írta a Szomaházy István által szerkesztett Kártya-codex néhány fejezetét is. A „boldog békeidők" kártyalázának látványa a kor másik jeles krónikását, Mikszáth Kálmánt is megszólalásra késztette. A korjellemző polgári filozófiát hősével mondatta ki: „csak egészség legyen és egy kis tűrhető kártyajárás." Máshol pedig egyenesen a magyar középosztály hanyatlásának okaként nevezi meg az asszonyt, a lovat és a kártyát.

Újszászon is kártyáztak az emberek. Legtöbbjüknek ártatlan, vasárnap délutáni szórakozás volt a játék családi-baráti körben, ahol a tét bab vagy dió, legfeljebb aprópénz volt. A mérhetetlen szegénységben az ördög bibliája nagyobb károkat úgysem okozhatott volna. A játék színterei lettek még a falusi vendéglátóhelyek. A korcsmákban és vendéglőkben kártyát is tartottak, többnyire magyar kártyát a játékhoz tartozó kis palatáblával és krétával. Százhúsz éve még cikkeztek a napilapok arról, hogy hamiskártyások fosztogatták a Cegléd-Abony-Szolnok, illetve a Rákos-Újszász-Szolnok vasútvonal utazóközönségét. Sokan a mai napig megfeledkeznek a kártyások első számú törvényéről: idegenekkel ne ülj le (pénzre) kártyázni. A szegény ember az urak által megunt, viseltes kártyákkal játszott, izzadságos munkával megkeresett pénzét nem Piatnik kártyagyáros zsebébe tömködte. (Az 1930-as években egy csomag magyar kártyát 2 pengőért árult a trafikos. Ebből 1 pengő jövedéki adóként az államkincstárba került. A mezőgazdaságban dolgozók napszáma ebben az időben 1 pengő körül volt.)

Bővebben...
 

Újszászi halmok

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Újszászi halmok

Régi térképeket böngészve érdekes helynevekre, korabeli vízügyi, domborzati, közlekedési viszonyokra bukkanhat a szemlélő. A gyakran csak idős emberek elbeszéléseiben emlegetett nevek és fogalmak is hosszas utánjárásra, kutakodásra késztetnek. Így jártam akkor, amikor Újszász rendezési tervében a külterületen található halmokról olvastam a következő sorokat:

„Az alföldi táj jellegzetes tájképi, kultúrtörténeti és természetvédelmi értékei a kunhalmok. Múlt századi térképek és helyi elnevezések szerint korábban Újszász közigazgatási területén több halom lehetett, Dr. Tóth Albert 1989. évi térségi vizsgálata nyomán már csak 3 halmot írt le, ezek:

1. Cigány-halom (89 m): Tipikus határhalom Újszász és Tápiógyörgye (Jász-Nagykun-Szolnok és Pest megye) határán, a belterülettől nyugatra. Környezete sziki legelő és telepített – zömében tölgyes – erdő. Az alacsony, lapos halom mellett határárok húzódik, csúcsán magassági jegy. A halom teljes felszínét sziki legelő borítja. Újabb megfigyelések szerint itt löszpusztai maradványfajokat, így taréjos búzafüvet találtak.

2.Dinnyés-halom (94 m): A belterülettől DNY-i irányban, a Nagy-rózsás nevű határrészen fekszik, enyhén hullámos felszínű szántóterületen. E halom a hajdani Tápió-völgyet kísérő árvízmentes homokhát-vonulat megmagasított része. Lábáig szántott, felszínét akácsor és teljesen degradált gyep borítja. Csúcsán magassági jegy.

3. Hosszúháti-halom (98 m): A belterülettől DNY-i irányban 2 km-re, a Hosszúháti-tanyák határrészen fekszik. Ez az elnevezés utal a hajdani Tápió-völgyet kísérő homokhát vonulatra, ami a halom alapját is képezi. A halmot fiatal telepített elegyes erdő borítja, csúcsán magassági jegy. A halom lábánál homokbánya. A homokbánya oldalában partifecske telep van, ahol gyurgyalagot is megfigyeltek. (E fokozottan védett madárfaj eszmei értéke 100 000 Ft.)"

Bővebben...
 

Hősök, betyárok, bűnözők… (avagy adalékok a betyárvilág 1849 utáni történetéhez a mai Jász-Nagykun-Szolnok megye területén)

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Hősök, betyárok, bűnözők…

(avagy adalékok a betyárvilág 1849 utáni történetéhez a mai Jász-Nagykun-Szolnok megye területén)

Fazekas Dávid katonai rögtönítélő bírósági ítéletének német nyelvű szövegeA háborúk, a fegyverfogásra alkalmas lakosság minden korábbi mértéket meghaladó katonai igénybevétele nyomán a XVIII. század elejétől a Magyar Alföldön többször is jelentősen felduzzadt a szolgálatot megtagadók, a társadalomból kiszakadtak száma. Így volt ez a napóleoni háborúk kiszélesedését követően, illetve az 1848/49-es forradalom és szabadságharc után is. A XIX. század elején a nemritkán valójában húszesztendős katonai szolgálat, Világos után pedig a véres megtorlás, az erőszakos újoncozás és az adónövelés váltottak ki tömeges ellenállást. A felsőbb hatalommal való szembeszegülést megtestesítő betyárvilág ma már sokak szemében amolyan „hungarikumnak” minősül, kialakulásában és tartósabb fennmaradásában azonban számos speciális történeti ok is közrejátszott.

Magyarországon 1526 óta nem nemzeti királyok uralkodtak, így velük szemben a későbbiekben meglehetősen gyakran szerveződtek különböző társadalmi csoportokat egyesítő rendi, vallási vagy nemzeti mozgalmak. A Habsburg uralkodóktól elszenvedett sérelmek különösképpen Thököly Imre és II. Rákóczi Ferenc korában törtek nyíltan a felszínre. Mivel a különböző problémák változó erővel később is hatottak, a „kuruckodás” és a „kurucság” hagyományai lappangva vagy nyíltan egészen 1918-ig, a Monarchia bukásáig jelen voltak, és ráadásul nem csak a köznép, de sokszor a nemesség, sőt az arisztokrácia, illetve a politikai élet bizonyos köreiben is. Amíg azonban ez az utóbbiaknál egyes Habsburg ellenes idegen hatalmak (előbb Franciaország majd Poroszország) iránti szimpátiában nyilvánult meg, addig a kisemberek körében rendszerint a törvény kereteit áthágó, az idegen uralommal is szembenálló szegénylegény kultusza nőtt meg.

A „nemzeti banditizmus” kultusza nem egyedi és nem is kizárólagosan magyar sajátosság. Az újkorban általában azoknál az európai – főleg latin – népeknél jelentkezett, amelyek társadalmi és gazdasági viszonyait különösen nagy szélsőségek, ellentmondások jellemezték. Itáliában vagy Spanyolhonban főképp a csempészet, zsarolás és a fegyveres rablás vált különösen gyakorivá, és utóbb még Latin-Amerikába is sikerült ezt a mentalitást „átplántálni”. Itt pedig a XX. században is különösen sokan váltak népi hősökké. Közöttük említhető Brazíliából a gyanúsan pszichopata viselkedésű Virgulino Lampiao (1898–1938)[1] vagy éppen a mexikói forradalom legendás tábornoka, a nemzeti szabadságküzdelmek elismert vezetői közé emelkedett Pancho Villa (1878–1923) is. De többen e folyamat részének tekintik az olasz maffia XIX–XX. századi történetét vagy éppen napjainkban a latin-amerikai drogkartellek megerősödését, illetve az USA-ellenes, „antikolonialista” mozgalmakkal való gyakori és sajátságos összefonódását.

Módosítás dátuma: 2017. április 09. vasárnap, 08:02 Bővebben...
 

Rózsa Sándor Újszászon

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Rózsa Sándor Újszászon

Edvi Illés Károly (1842-1919) büntetőjogász, akadémikus, gróf Ráday Gedeon királyi biztos mellett ügyészként az alföldi rablóbandák felszámolásában vállalt szerepet. 1890-ben a Budapesti Hírlapban írt cikket a betyárvilág közismert alakjairól és tetteiről. Itt említi meg – vélhetően saját jegyzeteire hivatkozva – a legismertebb betyár, Rózsa Sándor és társainak újszászi látogatását. 

„A bűn lejtőjén is vannak fokozatok, de megállapodás nincs. A szegény legény még nem betyár, a betyár még nem rabló, a rabló pedig még nem haramia. De a csavargóból könnyen betyár lesz, a betyár hajlandó az erőszakra, s aki az első erőszakot, bár csak egy kínálkozó véletlen folytán elkövette, az innen túl maga keresi fel áldozatát, sötét lelkű cimborákkal szövetkezik s bemázolja, vagy álarc alá rejti ábrázatát, mikor a védetlen polgár hajlékába erőszakosan betör. Aki ennyire süllyedt, az haramia.” – írta cikkének első mondataiban a szerző. Aztán leírja az Újszászon megesett rablás történetét: 

„Szolnok alá érve – így adta elő Rózsa Sándor, – tanácskozni kezdettünk; s minthogy arra már sok ember járt s minden pillanatban gőzkocsival találkoztunk, attól tartottunk, hírünket viszik, s még ránk uszítják a megyét. Útközben visszafelé két lovat fogtak fel s elvették egy utas ember szűrét.

Bővebben...
 

A település és népi gazdálkodás történeti változásai a Dél-Dunántúlon

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

A település és népi gazdálkodás történeti változásai a Dél-Dunántúlon

Az elmúlt évtizedekben számos dél-dunántúli falu történeti néprajzát kíséreltem meg a levéltári források és az emlékezet, a hagyomány segítségével megrajzolni. Kutatásaim során természetesen foglalkoztam az úrbéri viszonyok kérdésével, az urbárium bevezetése előtti gazdálkodással és az urbárium bevezetésének nehézségeivel és elhúzódó pereivel. Megismertem, mint verték – kényszerítették bele az urbáriumba a falu népét, mint forgatták ki a korábban közösen (egymás közt és a földesúrral is) használt erdő-, rét-, nádas és vízzel borított területekről és szorították megélhetésüket a jobbágytelek vagy annak részével meghatározott szűk területre. Ugyanakkor látnom kellett azt is, hogy a múlt század első felének országgyűlési vitáiban, melyeket az úrbéri viszonyok rendezésének szenteltek, hogyan próbálták olyan nagyjaink is, mint Deák Ferenc, az ő korára kialakított úrbéri viszonyok modelljét visszavetíteni a korábbi századokra és egy sohasem volt, vagy legalábbis általánossá nem vált, joggyakorlat folyamatosságát igazolni. Ezen felül azt is tapasztalnom kellett, hogy történetírásunk nem egy esetben a magyar jobbágyviszonyokat is egy idegen, elméleti minta szerint ítéli meg és értelmezi.

Nem csak az élő emlékezet, hanem a levéltári följegyzések alapján is úgy látom, hogy az urbáriumok bevezetése előtti jogszokásokból, mely a földesúr és jobbágy területhasználati jogát szabályozta, egy egészen más gazdálkodási és szokásrend körvonalai bontakoznak ki, mint amita XVIII. és a XIX. század úr–jobbágy viszonyában törvényesnek tartott. (A visszavetített mintában például, minden jobbágyi használati jognak alapja a telek. A jobbágytelek tartozékának tekintették az erdőhöz, a faizáshoz való jogot is, a telek nagyságának mértéke szerint.)

Módosítás dátuma: 2017. március 24. péntek, 18:43 Bővebben...
 


2. oldal / 14