Isten hozta!

Kárpát-medence Isten ölelése!

  • A betűméret növelése
  • Alapértelmezett betűméret
  • A betűméret csökkentése

Az én rendszerváltásom 19

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Az én rendszerváltásom 19

Györffy István nyomában 2. rész

Magyarok és románok Várasfenesen –Finisen

            A magyar néprajzban hosszú idő óta vita folyik arról, hogy a természeti népek kutatására kialakított etnológiai és antropológiai módszerek hogyan s miként használhatók az európai közösségek megismerésére. Egyik kitűnő tanárom mondta: „Fordítsuk meg a dolgot. Gondoljuk el: egy történeti néprajzot művelő kutató, hogy saját módszereit alkalmazhassa a maoriknál, beállít, s kéri a törzsfőnöktől a Protocollumot, a varázslótól a Historia Domust vagy a Matrikulát”. Óvatosnak kell tehát lennünk a módszerek tekintetében.

            Nos, mi, akik a Jászkunság bőséges iratanyagában is kutatva alakítottuk ki módszereinket, s bevontuk az írásos források vizsgálatát is, hogy meghosszabbítsuk az emberi emlékezetet, Györffyhez hasonlóan Fenesen is kerestük, kértük az iratokat. Ilyenek azonban nincsenek; az egyházi iratokat, a régi kegytárgyakat (kelyhek, úrasztalterítők, kenyérosztó tálak) lista ellenében átvették a hatvanas években, s ismeretlen helyre szállították. De ilyen sorsa jutottak a községi iratok is. A meglevő kataszteri térképekről kivakarták a régi számokat, a csatolt iratokból senki nem tudja, hol lehetnek, de kutatni semmiképpen nem lehet bennük. Így például a privatizáció, a földek visszaadása emlékezet alapján folyik: „Ettől-eddig volt az enyém”. S kikarózzák nem kis vita, veszekedés után. Méghozzá ugyanúgy különböző helyeken, olykor öt-hat tagban is. Persze ezt a földek különböző minősége is indokolja. Arany János –hiszen Szalonta nem messze van ide–, újból megírhatná a vén Márkus hamis tanúságtételének legendáját, hiszen a módszerek több száz éve mit sem változtak.

Bővebben...
 

Az én rendszerváltásom 18

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Az én rendszerváltásom 18

Györffy István nyomában 1. rész

A kutatók csapata elindul

            Kutató számára egyik legnagyobb ajándék az, ha olyan területen mérheti meg módszereit, tudását, ahol már nagynevű elődök is munkálkodtak. Társadalomtudományok terén nemcsak a téma, hanem a terület is vonzó, sőt vonzóbb. Mit leltek itt elődeink? Számunkra mi maradt belőle? Ugyanazok a folyamatok fontosak-e a mai ember számára is, mint az ő idejükben? Sorolhatnánk.

            A Román Kulturális Minisztérium szervezete „Ők és mi” elnevezésű kutatási programja lehetőséget adott arra, hogy meggyén nagy tudós szülöttjének, Györffy Istvánnak a nyomába szegődjünk, s ha csak egy-két településen is, de a Fekete-Körös-völgyében nyolcvan esztendő után vizsgálatokat végezhessünk. A cím nem egyebet jelent mint azt, hogy –mai szóval élve- identitástudat vizsgálatokat végezzünk e térségben, s tanulmányozzuk a román-magyar együttélést a bihari részeken. Épp azon falvakban, ahol nemcsak Györffy István munkálkodott, de közigazgatási tisztviselőként Sipos Orbán, megyénk egykori alispánja, hasonló hivatalban 1906-ban felmérhette Bihar vármegye viszonyait is. Kettős kötődés ez, s mindkettő igényli, hogy a román-magyar viszonyt reálisan feltárjuk, közös vizsgálatok során értékeljük a bukaresti, kolozsvári, nagyváradi magyar és román kollégáinkkal együtt.

            Györffy István 1910 táján már támaszkodhatott Sipos Orbán alispáni jelentésére. De módjában állott levéltári, a parochiális írásos anyag közvetlen tanulmányozására is. Azt kutatta, hogy melyek az Alföldnek, mint kulturális egységnek a határai: Hol ér véget az alföldi típusú gazdálkodás, s hol kezdődik a hegyvidéki? Hol nyomtatják még alföldi módra a gabonát, s hol verik ki a szemet cséphadaróval? Hol jelennek meg a csűrök mint az élet (gabona-)tárolás, szénatárolás építményei, s maradt el a nyílt ég alatti asztagos, kazlas kezelés? Néprajzosok még szaporíthatnák e sort, s mellé tehetnék a népzene, díszítőművészet (hímzés, szövés-fonás, fafaragás) jónéhány műfaját, stílusát is.

Módosítás dátuma: 2012. július 19. csütörtök, 06:42 Bővebben...
 

Az én rendszerváltásom 17

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Az én rendszerváltásom 17

István király és a magyar néphagyományok

            Vannak szerencsés történeti személyiségek, akiknek alakját a néphagyomány övezi, s a népköltészetben, népszokásokban is hely jut nekik. Függetlenek ezek a tényleges történeti tettektől, valóságos jelentőségtől, vagy épp a hivatalos ideológiáktól. Szent László, Hunyadi Mátyás s kisebb mértékben apja, János, Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos népszerűek, s számos helyi monda, dal, olykor szokás őrzi méltó emléküket. Mások, mint Bethlen Gábor, aki nagy –egyedül csatát sem veszített – magyar fejedelem vagy második országépítőnk, IV. Béla legfeljebb helyi mondákban, homályos tatár történetekben kapnak helyet. S közben egy Haynauról (Hajnó), egy Báthory Erzsébetről, vagy utóbb Rózsa Sándorról egész monda- és hiedelemkörök alakulnak ki, vándortörténetek, mondák kapcsolódnak nevükhöz, s fenntartja őket a népi emlékezet.

            Első, szent királyunk nem ily szerencsés. Ünnepe, névnapja, augusztus 20-a hivatalos egyházi és állami ünnep. Már az 1222-es Aranybulla törvénybe iktatta ereklyéjének, a Szent Jobbnak a tiszteletét, a nevéhez és személyéhez fűződő tárgyi emlékek: a szent korona, a koronázási palást, a neki tulajdonított kard és egyéb koronázási jelvények a magyar államiság és jog szimbólumaiként ismeretesek a középkorban is. Kevés tér marad, hogy a népi fantázia a maga törvényei szerint utat találjon a szent király emlékéhez, s a maga módján s műfajai által tartsa életben emlékezetét.

Módosítás dátuma: 2012. július 19. csütörtök, 06:39 Bővebben...
 

Az én rendszerváltásom 16

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Az én rendszerváltásom 16

Messze van-e Erdélyország? III. rész

Nem tizenkét kőmíves, csak négy muzeológus (Kriveczky Béla régész, Szlankó István földrajzos, Szabó László néprajzos és Tóth István gépkocsivezető) tanakodott „össze”, hogy „magos Déva várát” ne felépítsék, csupán hívásra, magos Déva vára alá, a dévai múzeum hívására kapcsolatot „kiépíteni” menjenek. Itt is késtünk, s éjfélre értünk oda, mert előtte a Debreceni Akadémiai Bizottság szervezte ülésen vettünk részt, s jómagam Heller Ágnesnek és Fehér Ferencnek gondolatpezsdítő előadását korreferáltam. Felmerült itt az eredetiség és másolat kérdése, az időnek, mint tényezőnek, az egy lehetséges belső világnak s a más világoknak a kapcsolata. Jó útravaló volt ez, hiszen megfogható közelségbe került az eddig csak másolatból ismert Vajdahunyad vára, s az átalakított, 1990-ben épült szecessziós dévai megyeháza (Hunyad megye) eredetiben megtartott tanácstermének kérdése, s a nemes anyaggal (fehér márvány) célszerűen beborított, ceausescui idők termékeként jelentkező szépségideál közötti különbség; s nem utolsósorban (majdnem a Kárpátok Géniusza lakószobáját kaptuk!) a diktált ízlés és természet közötti ellentét.

Román barátaink fél egyig vártak.

Kitűnő elhelyezés, szíves vendéglátás, a terített asztal bősége, a jól elkészített program bennünket is kötelez. A megszervezés éppen úgy, mint a megnyitott buksza.

De a lényeg nem ez. Kapcsolat jött létre Dél-Erdély olyan megyéjével, ahol a magyar szót kevesek vagy alig értik. Azzal a régióval, amely a bécsi döntés idején is románnak minősült már, de ahol Dávid Mihály, Nemes Emil, Ádám János ma már magyarul nem tud, de magyarnak, s csaknem magyarnak minősül, de mindenképpen ért és tud helyi viszonyok miatt Gheorghe Ficzak, Victor Popa vagy Doina Reghis.

Ahol nagy a román öntudat.

Módosítás dátuma: 2012. július 17. kedd, 12:14 Bővebben...
 

Az én rendszerváltásom 15

E-mail Nyomtatás PDF
IWIWSatartlapGoogle bookmarkDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huFacebookMyspace bookmarkDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Az én rendszerváltásom 15

Messze van-e Erdélyország? II. rész

Május végén, a nálunk is szokatlan hideg időjárástól sújtva, nehezen indultunk el Gyergyószentmiklósra, a Gyergyói-havasok és a Hargita aljára, Erdély legzordabb klímájú vidékére. Lada Samaránk kétszáz méterrel a határ előtt romlott el, s csak áldani tudtuk a sorsot, hogy még itthon kijavítattuk. Cservenyák László (sofőrünk), a mátészalkai múzeum néprajzosa még a hideg időben is megizzadt, amíg a hiba miatt reggel ötre célhoz értünk. Szabó Piroska, az MTA Néprajzi Kutatóintézetének munkatársa, s Kotics József, a debreceni KLTE Néprajzi Intézetének adjunktusa volt még útitársam, s egyben a Kriza János Néprajzi Társaság konferenciájának előadója is. Bizony össze kellett fogni több intézménynek, hogy ezt a határtól csaknem 500 km-es utat az éj sötétjében megtegyük, s eljussunk a város líceumáig (gimnázium), hogy szállást kapjunk, s pár óra alvás után kiállhassunk előadásaink megtartására.

Alföldiesen s finomkodva mondva, fel kellet kötnünk a „fehérneműt”. Hiszen a népi társadalommal és erkölccsel foglalkozó konferenciának olyan helyi előadói és szervezői voltak, mint Nagy Olga, a jeles folklorista, aki csak az utóbbi időben mutatta meg, mennyi mindent tud a paraszti világról társadalmi vonatkozásban is; s akinek „Gyónás” című confessziója most jelent mg a könyvhéten Magyarországon. S Imreh István, ha nem is lehetett jelen betegsége miatt, de olyan előadást küldött, amely a hazai akadémiai székfoglalókra emlékeztetett. Egyikőjük a népi társadalom erkölcsrendjének működését, a közösségi együttélés elveit tárgyalta európai színvonalon, míg a másik levéltári anyag alapján az erkölcsrend konkrét megnyilvánulásait elemezte közösségi, vallási és társadalmi összefüggésben. A rideg, télen valószínűleg alig felmelegített falak felizzottak, s az éjszakai utazástól didergő testünket a szellem erejével melegítettük át.

Majd jött Csergő Bálint!

Bővebben...
 


4. oldal / 11