December 01. Eligius napja,

Gyulafehérvári román nemzetgyűlés

A gyakorlatban december 1-jétől számítjuk a telet (ezt hívjuk meteorológiai télnek, a csillagászati tél december 21-től kezdődik), a nappalok ebben a hónapban a legrövidebbek nálunk az évben. Ilyenkor már az adventi időszakban járunk.

A római katolikus egyház szerint Eligius a franciaországi Noyon püspöke (†660 táján), patkolókovács, majd ékszerész és ötvös volt, mellette a király tekintélyes tanácsadója. Urának halála után pappá szenteltette magát. Sokat buzgólkodott a pogány germánok megtérítésén.

Több nyugat-európai tájon -régi foglalkozására emlékezve-, a beteg lovak orvosa. Ilyenkor levágott lólábbal is ábrázolják. Ennél nevezetesebb azonban másik patronátusa. A középkori Európában az aranymívesek védőszentje. Mesterségének eszközeivel: kalapáccsal, csipesszel szokás ábrázolni.

Eligius neve, miséje a XIV. századtól kezdve számos hazai misekönyvünkben előfordul. A váci aranymívesek céhének (Fraternitas aurifabrorum) misekönyve-antifonáléja ad honorem beati Eligii episcopi tiszteletére íródott. Temesvár Eligius-templomáról a XIV. században történik említés. A titulusból Juhász Kálmán vallonokra következtet, de sokkal valószínűbb, hogy a patrociniumhoz a temesvári ötvös céhnek van köze.

A kassai ötvös céh pecsétjén (1476) védőszentjének, Eligiusnak domborított képe; jobb kezében hosszúnyelű kalapáccsal, baljában kehellyel. Hasonlóképpen Buda, Besztercebánya, Eperjes középkori céhpecsétjein.

November 25. Katalin napja

Katalin, azaz Alexandriai Szent Katalin vértanú († 305 táján), a középkornak alighanem legtiszteltebb, legnépszerűbb női szentje, a Virgines Capitales, továbbá a Tizennégy Segítőszent egyike. A görög eredetű szó jelentése: „tiszta, szeplőtelen”. Katalin tisztelete a régebbi hívő századokban azért volt annyira egyetemes, mert Jézus az ő mennyei vőlegénye megígérte neki, hogy meghallgatja mindazokat, akik menyasszonyához, Katalinhoz ájtatosan és bizalommal fohászkodnak. Katalin okosságánál fogva diákok, tudósok, egyetemek, vértanúságának eszköze, valamint a fuvarosok, bognárok, kerékgyártók, molnárok, fazekasok, szövőlányok egykori védőszentje. Ő volt hajdanában a patrónája Szeged városának is. A nagyszombati, majd pesti egyetemen a jogi kar dékán-választása egészen 1833-ig Katalin napján történt. Katalin védőszentje volt a bányászoknak is. Ez magyarázza többek között Körmöcbánya, Selmecbánya, Nyitrabánya, Telkibánya, Szomolnok, Nagybánya (középkor, 1724-ben pusztult el) plébániatemplomainak patrociniumát. Céheink is szívesen választják Katalint védőszentül, hiszen a középkorban vallási közösségnek is számítottak. Így az eperjesi szűcsöknek és a soproni halászoknak is ő volt a patrónája.

November 24. Huszonnégy Vén

A Huszonnégy Vén az apokaliptikus motívumok egyike a Jelenések könyvében (4,4-5,10). A legújabb kor kivételével az idős embereket minden népben és kultúrkörben különleges tisztelet övezte. A magas életkort nemcsak az összegyűlt élettapasztalat miatt becsülték, hanem természetfölötti ajándéknak is tekintették. A hellénista világban és elsősorban a zsidóságban a vének alkották a legfelsőbb bírói és kormányzó hatóságot. A Jelenések Könyvében tehát a Huszonnégy Vén életkora hivataluk fontosságára utal. A 24-es szám mint a 12 kétszerese, tökéletes szám. A középkorban a az Ó- és Újszövetség képviselőivel azonosították, vagyis Izrael 12 törzsének 12 képviselőjével (ill. a 12 kisprófétával), akik előkészítették a Bárány útját, és a 12 apostollal, akik követték Őt. A legtökéletesebb keresztények ill. angyalok képviselőinek is tartják őket. A Krisztus vagy Bárány előtt hódoló Huszonnégy Vén látható a római Falakon kívüli Szent Pál bazilika diadalívmozaikján (5. sz.), a Szent Kozma és Damján-bazilika (6. sz.), valamint a Szt Cecília-bazilika (9. sz.) diadalív mozaikjain. A 8. század óta az apokalipszis-ábrázolásokon is láthatók. A 12. századtól főként templomhomlokzatokon ábrázolták Krisztus körül (Chartres, 1145; Santiago de Compostela, 13. sz.). - Maulbertsch pápai freskóján a huszonnégy vén hódol az Úrnak. 

A Jelenések Könyve emlegeti (4,2 – 11, 5,1 – 14) őket:

Ime egy trón állt a mennyben és a trónon ült valaki. Az ott ülőnek tekintete a jáspishoz és kárneolhoz hasonlított. A trón fölött smaragd színéhez hasonló szivárvány ívelt. A trón körül huszonnégy szék. A székeken huszonnégy vén ült fehér ruhába öltözve, fejükön arany korona. A trónból villám és mennydörgő szózat tört elő. Hét fáklya égett a trón előtt: Isten hét szelleme. A trón előtt kristályhoz hasonló, üvegként csillogó tenger terült el. Középen a trón előtt és a trón körül négy élőlény, elöl-hátul csupa szem…

Miközben az élőlények dicsőséget, tiszteletet és áldást mondtak a trónon ülőnek, az örökkön-örökké élőnek, a huszonnégy vén leborult a trónon ülő előtt és imádta az örökkön-örökké élőt. Letették koronájukat a trón elé és így kiáltottak: Méltó vagy Urunk Istenünk, hogy tiéd legyen a dicsőség, a tisztelet és a hatalom, mert Te alkottad a mindenséget: akaratod hívott létre és teremtett mindent.

Akkor a trónon ülő jobbjában egy kivül-belül teleírt könyvtekercset pillantottam meg, mely hét pecséttel volt lepecsételve. Aztán láttam egy hatalmas angyalt, aki harsány hangon hirdette: ki méltó arra, hogy kibontsa a könyvtekercset és feltörje pecsétjeit? De senki sem volt képes rá sem a menyben, sem a földön, sem a föld alatt, hogy kinyissa a könyvet és beletekintsen… A vének egyike így szólt hozzám: ne sírj! Nézd, győzött az oroszlán Juda törzséből, Dávid sarja. Ő nyitja ki a könyvet és töri fel hét pecsétjét.

November 23. Kelemen napja

Kelemen szent pápa († 101), a kőszikla Péternek tanítványa és harmadik utóda, a bányászok egyik hajdani patrónusa. Kelemen (Clemens) a cleos, azaz ‚dicsőség’ és az ‚értelem’ (mens) szóból származik, tehát mintegy azt jelenti: ‚dicsőséges értelem’, Mert értelme dicsőséges volt, azaz minden szennytől tiszta; az erény teljességével fölvértezett, és már életében a teljes boldogsággal fölékesített. Ez a boldogság abban áll – miként Ágoston mondja A Szentháromságról írt könyvében –, hogy ott lényünk nem lát halált; tudásunk nem szenved hibát; szeretésünk nem ismer botránkozást.

Kelemen minden bizonnyal előkelő római családból származott. Szülei elszakadtak egymástól, s a család, amelyben még egy ikerpár született, teljesen szétszóródott. Kelemen már felnőtt, amikor elindult, hogy megkeresse övéit, de közben a bölcsességet kereste, mert kora gyermekkorától fogva foglalkoztatták az élet értelmének kérdései. Végül elérkezett a keresztényekhez, találkozott Szent Péterrel és csatlakozott hozzá missziós útjain. A történet azzal végződik, hogy Kelemen Péter utódja lett.

Passiója szerint, amelyet a 4. században írtak, Traianus császár a Krím-félszigetre száműzte, ahol sok kereszténnyel együtt márványbányában dolgozott, végül a tengerbe fojtották. A középkor elején hazatértek ereklyéi is: Cirill és Metód, akiket a bizánci császár 860-ban a Krím-félszigetre küldött misszióba, Kerszonban megtalálták Kelemen maradványait, és később magukkal vitték Rómába. A már meglévő bazilika fogadta be ereklyéit, és így a szent sír-templomává lett. A bazilika mai altemplomában a középkori freskók beszélik el a szent pápa történetét, ahogy a hagyományban megformálódott.

A legenda szerint Kelemen életének utolsó szakaszát száműzöttként a Krímben töltötte egy márványbányában. Kétezer keresztényt talált ott, akik hozzá hasonlóan kényszermunkára lettek ítélve. Panaszkodtak, hogy nagyon messzire kell vízért járniuk. Ekkor Kelemen a többiekkel együtt imádkozni kezdett vízért. S íme, meglátott egy Bárányt, a lábával kapart egy helyen. Kelemen odament és a megjelölt helyen szerszámát belevágta a földbe. Olyan bővízű forrás fakadt, hogy patakként folyt tovább. A környék lakói úgy megrendültek az eseménytől, hogy megkeresztelkedtek. Amikor ez a császár tudomására jutott, elrendelte, hogy kössenek követ Kelemen nyakába és fojtsák a tengerbe. Miután vértanú lett, a legenda szerint a tenger több mérföldre visszahúzódott, hogy a hívek a holttestét kivihessék a szárazra. A hullámok mint márvány mauzóleum vették körül a szent testét.

Nem illik mindenhez minden

Mátyás király Kinizsi Pált követségbe akarta küldeni a törökhöz olyan ügyben, hogy a feje is meglehetősen veszedelemben forgott. Hogy Kinizsinek nagyobb kedve legyen, azzal bíztatá Mátyás király:

— Ha a török elütteti a te fejedet, tüstént a törökre megyek, s addig nem nyugszom, míg harmincezer töröknek a fejét le nem ütöm a tiedért.

— Jól van, jól, fölséges Uram — mondja Kinizsi — de azon harmincezer török fej közül egyik sem illik Kinizsi Pál nyakára, mint a magáé, mert: Nem illik mindenhez minden.

Akkor kíméli a kolbászt, mikor elfogyott

Ez a közmondás tréfásan is, gúnyosan takarékosságra inti a gazdát. Társa ez annak a másik példaszónak: több nap, mint kolbász! Minthogy igazándiban, egyik disznóöléstől a másikig, bizony hogy több nap is van, mint amennyi szál kolbászt tölthetünk. Nyilvánvaló, hogy e példaszó a kíméletet, takarékosságot nem csak a kolbászra érti, hanem minden másra.

Hanem már mi csak maradjunk hát — a kolbásznál.

Az egyszeri gazdáról beszélik, hogy két tulajdonsága volt. Szerette, ha a disznótort asszony felesége annak rendje és módja szerint megtartotta. Ez egy alkalommal boldog-boldogtalant meghívott, de azt is szerette volna, ha az a kolbász végtelenségig tartana.

Mikor aztán odaszólott az asszonynak:

Így hát sorsát senki ki nem kerülheti!

A Jancsi és Misi inasok egy ágyban aludtak, reggel alig lehetett őket felverni, miért a majszter úr nagyon megharagudott s rendesen a Misi üstökének megcibálása ugratta ki őket ágyukból. Misi szegény az ágy elülső szélén aludt, ő érezte majszter uram kezének erejét. Egy este lefekvés előtt így szólott Misi Jancsihoz:

— Jancsi feküdj te ma az én helyemre, lásd, legyünk testvérek a szenvedésben is.

Jancsinak szíve megesett s csakugyan a Misi helyére feküdt, feláldozván üstökét a testvériességnek. Misi a fal felé dőlt s szinte mosolygott arca, ha elgondolta, hogy ő reggel háborítatlanul húzhatja a csendest.

A nap még nem ébredezett, de igen a májszter úr. A két fiú boldogan horkolt, a horkolásra ágyuk felé indult a majszter uram is.

November 22. Cecília napja

Cecília, őseink és a szegedi nép ajkán Cicelle, Cicëlla, Cicölle. Ókeresztény vértanú († 230), az egyházi zene patrónája, aki a szegedi néphit szerint Dávid királlyal a Holdban él.

 Az Cecilia – írja az Érdy-kódex a Legenda Aurea nyomán – sokképpen magyaráztatik. Elészer mondatik mennyei liliomnak, az ő nagy szüzességének és tisztaságának ékösségéért, jó lelkiismeretéért, és jó hírének-nevének méltóságáért. Másodszor mondatik megvakultaknak ura és igazgatója az örök igazságnak és idvességnek ismeretire. Harmad mondatik mennyből adatottnak, mert bizonyával mindenestül mennyei vala ő malasztosságának, jó példaadásának, érdemes életének és az mennyei dicsőségre ájojtozásának és gondolatjának miatta. Negyedszer mondatik setétség nélkül valónak az ő nagy bölcsességének világossága miatt. Ötödször közönséges Ádám fiának dicsősége és üdvössége, mert mindennemű lelki jószágokkal teljes vala ez boldog szent szűz, kinek miatta szegény bínesek idvezülhetnének, kiknek miatta fénylik vala, mint az fényes csillag az égen.

Ezután költői legendája, a jegyes állapot dicsérete következik. Cecíliát, aki szüzességet fogadott, előkelő pogány atyja férjhez adja Valerianus pogány ifjúhoz. A mennyegző után magukra maradva, rábírja vőlegényét, hogy ne érjen hozzá: énnekem szent angyal szeretőm vagyon, ki nagy szorgalmatossággal őrizi az én testemet minden fertelmes bűntől, ki ha azt ismerendi, te engemet förtelmes szeretettel illetendesz, tudjad, hogy ottan megöl tégödet és elvesztöd ez drágalátus ifjúságot. Ha kedég ismerendi, hogy tiszta szeretettel szeretsz, tégödet es ugyan szeret, mint engemet, és megjelenteti teneked az ő nagy dicsőségét.

Hogyan keletkezett a szarvasgomba?

Volt egy szegény favágó, aki épp sült krumpliból álló szegényes vacsorájához ült, amikor egy toprongyos öreg anyóka kopogott ajtajánál és alamizsnát kért. A favágó megosztotta vele a vacsorát és akkor az öregasszony hirtelen gyönyörű tündérleánnyá változott át, és egy pálcikával megérintette a krumplikat, amelyek ízletes feketeszínű gyümölcsé változtak át. A tündér azután így szólott a favágóhoz:

— Menj kertedbe, áss a földben és ugyanilyen gyümölcsöt fogsz találni, amelynek eredetét senki sem fogja tudni.

Ez a gyümölcs volt a szarvasgomba. A favágó teleszedte a gombával kosarát és földesurának vitte, akinek nagyon ízlett a gomba, úgyhogy tanácsára a favágó a királynak is vitt egy kosárral az ismeretlen gyümölcsből. 

November 21.

Szűz Mária bemutatása a templomban

Mária bemutatása, az Érdy-kódexben Asszonyunk Máriának templomba jelentése, liturgikus egyházi nevén praesentatio Beatae Mariae Virginis. Valószínűleg a jeruzsálemi Mária templom felszentelésének évfordulója (543) ez a nap. Jakab apokrif evangéliumának (nem sugalmazott evangélium, nem része a Bibliának) leírása szerint, a gyermek Máriát szülei a templom szolgálatára szentelték, ami Josephus Flavius zsidó történetíró szerint szüzességi fogadalommal járt együtt.

Tartalmában az ünnep az ősrégi hagyományt hirdeti: Joachim és Anna házasságából hosszú ideig nem született gyermek. Anna asszony fogadalmat tett, hogy születendő gyermekét az Úrnak fogja szentelni. Damaszkuszi Szent János így írja le: "Ezért a kegyelem (ezt jelenti Anna neve) Úrnőt szült (Mária annyit jelent mint úrnő)". Három éves koráig a szülői házban nevelkedett, majd elvitték a jeruzsálemi templomba, és ott élt a templom szolgálatára szentelt hajadonokkal. Itt a Szentlélek irányításával nemcsak szüzességét őrizte, hanem a kegyelem is napról napra nőtt benne. Ragyogó tisztasága és kegyelemmel teljessége lett az alap arra, hogy általa szülessék a Megváltó a világra.

A Pray-kódex már 1200 táján ünnepli, tehát hazánk már az Árpád-korban befogadta Bizáncból. Óh, ha megtekéntjök szerelmes atyámfiai – írja az Érdy-kódex – ez mai szent innepnek méltóságát, bizonyával nem alábbvaló asszonyunk Máriának az egyéb ünnepénél. Mert ez mai napon jelenteték meg elészer ez világnak az ő szentséges volta, mikoron az ő szent szülei felvivék az Úristennek templomában. Ki jövendő vala, hogy az felséges teremtő Úristen fiának bizony temploma lenne. Felvivék mondám, Szentléleknek oskolájában, ki jevendő vala, hogy mindez világi üdvözülő népeknek bizony mesterasszonyok lenne, felvivék az szüzeknek konventében, hogy alkolmas ideig ott szeplőtelen tisztaságban lakoznék, jószágokban gyoropodnék, emberi jóerkölcsben neveködnék, és kézimunkát tanulni, kivel annak utána életét keresné, és háza népét táplálá. Mindennek felette kedég, hogy az Úristennek tervényét, parancsolatját és az szentírást megtanulná, kiknek miatta Úristent tudná dicsérni, szolgálni, és ennennagát idvezőjteni.

A Krammer mérlegkészítő dinasztia

A vásártartási joggal rendelkező települések piacain és a vásárain a feudalizmus korában kötelező volt a hiteles mértékek használata. A vásárbíró feladata volt az árusokat termékeikkel a helyi gyakorlat szerinti helyükre irányítani, emellett gondoskodott arról, hogy a mérőeszközzel nem rendelkező kereskedők hiteles mértékeket bérelhessenek. A nép körében használatos famértékeket kezdetben a faragómester, majd a kádár állította elő, a fémet az ón-, illetve rézműves mester, a kocsmai cserépmértékeket a fazekas, az üveg mérőedényeket a hutás. A törvény előírásában szereplő országos mértékek rézetalonjait és azok másolatait a 17. századtól a pozsonyi, a 18. század végétől pedig a budai kézművesek készítették. A mérleg elkészítése az asztalos, valamint a kovács, szerkovács feladata volt, ugyanúgy a súlyok gyártása is, amit még a réz- vagy harangöntők is készíthettek. A mérlegkészítő mesterség csak a 19. század első felében jelent meg önálló iparágként. (Bogdán István Régi magyar mértékek. Bp., 1987. 33-34.)

A 19. század elejétől Magyarország néhány nagyobb városában megjelent egy többfajta terméket előállító, vasat és egyéb fémet feldolgozó mesterség, a szerkovácsok ipara. A mesterség gyakorlói Pozsonyban, Budán és Pesten telepedtek le. A szerkovácsok készítményei nehéz körülhatárolni, a többnyire vasból készült áruk összetétele differenciáltabb, mint a kovács és lakatos termékeké. A speciális mérőműszerek és a mindennap használatos szerszámok mellett a szerkovácsok készítettek mérlegeket, körzőket, esztergákat, fűrészeket, pecsétnyomókat, sőt orvosi műszereket is. Termékeiket egyrészt helyben értékesítették, másrészt a kereskedőknek adták el, de külső piacra is dolgoztak. (Dóka Klára A műszeripar történetéből. A pesti szerkovácsok. Technikatörténeti Szemle XIV. 1983-1984. Bp., 1984. 95-110.).

Amikor elkezdtem a bajai mérlegkészítő mesterség után kutatni, a következő kérdések foglalkoztattak: milyen írott emlékei maradtak az egykori mesterembereknek? Maradtak-e fenn a mesterséggel kapcsolatos tárgyi emlékek az utókor számára? Kik voltak a szakma gyakorlói? Milyen termékeket készítettek, javítottak, forgalmaztak? Kikből tevődött össze, és milyen széles volt a megrendelő kör?

Baján nem cseng ismeretlenül a Krammer családnév. A család bajai története közel másfél évszázadra nyúlik vissza. Krammer János és felesége Fernbach Teréz házasságából 1844. május 21-én született János nevű gyermekük Pesten, akit a terézvárosi templomban tartottak keresztvíz alá. Miután a német nemzetiségű szerkovács inasból mester lett, Baján telepedett le, ahol 22 évesen 1866-ban letette a Krammer mérlegkészítő dinasztia alapjait. A leszármazottak még ma is őriznek egy iparlevelet, amit Baja város tanácsa adott ki 1870-ben a mester számára.

Krammer János kézműves mestert a jóval fiatalabb, 1882-ben született mélykúti származású Rasztik Matilddal kötötte össze a sors, házasságuk gyümölcse négy fiúgyermek volt: József (1900-2003), János (1906-1984), Ferenc (1908-1968), és Sándor (1920-1978). A három idősebb testvér mind kitanulta a mérlegkészítő szakmát, a legfiatalabból ügyész lett Budapesten. Dr. Krammer Sándor a nevét később Kürtösre magyarosította.

Krammer János lakóháza és egyben mérlegüzeme a Bezerédj utca 8. szám alatt állt. A kézműves mester 16 alkalmazottat foglalkoztatott műhelyében. A családi visszaemlékezések szerint a cégalapító rendkívül akkurátus ember volt. A munkavégzésben precíz és következetes. Munkatársaitól, beosztottjaitól megkövetelte a munkában való maximális részvételt. Az italos embereket elítélte. Többször kijelentette társai előtt hangos német szavakkal, hogy „Aki munkaidőben (alkoholt) iszik, az disznó! Lehet inni, de csak munkaidő után.”

Krammer János kitűnő német nyelvtudásának és jó üzleti érzékének köszönhetően nyomdai úton előre gyártott, képeslap nagyságú reklámanyagot adott ki, amiket szétküldött a potenciális vásárlói körében. A leszármazottak megőrzésében lévő levelezőlapok szerint a módosabb megrendelői kör vas-, réz- és bőrkereskedőkből, malomtulajdonosokból, nagyobb vállalatok vezetőiből, kisebb üzlettulajdonosokból tevődött össze. A nagyobb, ma jobbára mázsaként ismert századosmérlegek mellett természetesen a helyi igényeket kielégítő többnyire piaci mérlegeket is készített. A megrendelők lakhelye a magyar és az osztrák fővároson kívül Észak-Bácskára (Baja, Jánoshalma, Őrszállás, Gákova), a Kiskunságra (Kiskunhalas) és a Dunántúlra (Mohács) terjedt ki.

November 14.

Hideggel háló Szent Pál napja

Hideggel háló Szent Pál. Közelebbről meg nem nevezett forrás nyomán Takáts Sándor elmondja, hogy télen a várbeli virrasztóknak kijárt a vártafa. Ezt Hideggel háló Szent Pál napjától fogva kapták meg. Ennek tüzénél melegedtek. Takáts közelebbi hely és időjelöléssel nem szolgál. Nem mondja meg azt sem, hogy Pálnak melyik ünnepéről van szó. Az ünnepnév máshonnan ismeretlen. A télidőt tekintve Remete Szent Pál (január 15) és Pál fordulása (január 25) jöhetne számításba. E napok azonban már ugyancsak benne vannak a szigorú télben, nem lehetnek télkezdő terminusok.

Zsidó nagykereskedők Pesten

A zsidó nagykereskedők már a 19. század elején fontos szerepet töltöttek be Pest, de egész Magyarország kereskedésében is. Szám szerint Budapesten a 230 bejegyzett nagykereskedőből 142 volt zsidó származású. Bár arányuk a század folyamán csökkent, meghatározó volt a szerepük az egész 19. század kereskedelmére.

A századfordulós konjuktúra kedvezően hatott rájuk. A napóleoni háborúk alatti hadiszállítások miatt egyre több nagykereskedőnek nyílt lehetősége vagyona megalapozásához, kereskedelmi kapcsolatai kiépítéséhez. Bár számokkal is alátámasztott, hogy a zsidó nagykereskedők nem voltak egyeduralkodók a terménykereskedelemben és hitelügyletekben, mégis szerepük roppant nagy volt. Százalékosan ez a szám 60-70%, de a családi összefonódások és a zsidó kereskedések nagyságrendje miatt ez a hatalom százalékosan sokkal nagyobb volt.

A zsidó nagykereskedők többsége Magyarországon, egyharmaduk pedig már Pesten született. Jelentősen nőtt ez az arány az évtizedek alatt míg 1815-ben 76%-uk volt magyarországi születésű addig ez a szám 1847-re 86%-ra emelkedett. A zsidó kereskedők közül a Pestre települtek aránya a szabad királyi városokból sokkal kisebb volt, mint a mezővárosokból, mivel a szabad királyi városokba 1840-ig tiltva volt a letelepedésük. Származásuk szerint túlsúlyban voltak a Dunántúli és Felvidéki származásúak, ez természetes hiszen ezen a vidéken éltek többnyire a zsidók az akkori Magyarországon. A külföldi bevándorlók a Monarchiából származtak, többnyire Cseh- és Morvaországból.

A zsidók által alapított cégek változó kort élt meg, a néhány évtől a több évtizedig. Sok cég áldozatul esett a dekonjuktúrának, főleg azok akik csak a konjuktúra idején alakultak kevés tőkével és nem megfelelő szakértelemmel. Bár olyan is előfordult, hogy a cég sikeres felfuttatása után maga a cégvezető szüntette meg a céget, mivel amit akart elérte, összeszedte a kellő vagyont magának illetve családjának. Ám a cégek megszűnésének más számos oka is lehetett: fizetésképtelenség, csőd, fiú utód hiánya aki a cégvezetést tovább vitte volna, vagy egyszerűen a cég kivonult Magyarországról és visszatért Ausztriába.

A Pesten tevékenykedő zsidó nagykereskedők eleinte – főként azért, mert más tiltva volt a számukra – terménykereskedelemmel foglalkoztak. Ez a már említett hadiszállítások miatt nagyon jó volt arra, hogy vagyont szerezzenek. A háború után lement a termények ára, ezért átváltottak kézműárura és textilre. Az 1820-as 30-as években számos nagykereskedés alakult (Schönwald Péter, Kaan Henrik Sámuel, Thiel Ágoston, Gross Károly).

November 15. Lipót napja

Lipót a Babenberg-ház sarjadéka, Ostmark, a későbbi Ausztria őrgrófja (1073–1136), a jámbor középkori uralkodónak egyik jellegzetes megtestesítője. Ausztria patrónusa, akinek tisztelete német vidékeinken már a középkorban felbukkan. Így ott látjuk Lőcse egyik szárnyasoltárán (1507).

Kultusza igazában akkor kezd hazánkban föltűnni, amikor a Habsburg-dinasztia örökli Magyarország királyi trónját. Szent István megmarad ugyan az ország patrónusának, de a Szentháromság és Szeplőtelen Fogantatás barokk köztéri szoborkompozícióin hódoló szentek élén István király mellett megjelenik Lipót is, mint a dinasztikus jámborság képviselője, így Sopronban, Győrött, Újvidéken. A Habsburg-összefüggésekbe tartozik az is, hogy I. Lipót tanácsadója Kollonics Lipót Szakolca városában Szent Lipót tiszteletére építtetett (1699) a karmeliták számára templomot. Ehhez még vegyük hozzá, hogy ez a rend volt a legszorosabb szakrális kapcsolatban az uralkodóházzal. Az akkori, hazánkat is magábafoglaló osztrák karmelita provincia védőszentje jellemző módon éppen Lipót és István király volt.

November 04. Károly napja

Károly, azaz Borromei Szent Károly (1538 – 1584) milánói érsek, a Tridentinum nyomán bontakozó barokk jámborság sokoldalú úttörője volt.

Ismeretes, hogy Manzoni híres regénye, a Jegyesek a milánói pestis leírásában megörökíti Károly önfeláldozó felebaráti szeretetét, a betegekért való odaadását is. Érthető tehát, hogy a sűrűn ismétlődő pestisjárványok idején Rozália, Sebestyén és Rókus mellett az ő tisztelete is föltűnik.

Károly rokonságban állott a mantovai Gonzaga-családdal, ez pedig a Habsburg-házzal. Érthető tehát, hogy tiszteletét eleven itáliai barokk kapcsolatai révén is a bécsi udvar népszerűsíti. Így maga a Károly keresztnév is a dinasztia nyomán terjed el először az arisztokrácia, majd a nemesség és polgárság körében, tősgyökeres parasztnévvé azonban nem tudott válni. Tudomásunk szerint napjához néphagyomány nem fűződik.

A spanyol örökösödési háború a Habsburgok kezére juttatja Milánót. III. Károly az 1713. évi pestis idején fogadalmat tesz, és a híres bécsi Karlskirche építésével hódol védőszentjének. A templom alapkövét magyar ember, Erdődy László nyitrai püspök szentelte meg. Udvari példára, továbbá a római Collegium Germanico – Hungaricum magyar növendékeinek, későbbi híres főpapoknak buzgólkodására Károly tisztelete a XVIII. század folyamán terjedni kezd hazánkban is. Migazzi Kristóf révén a váci, Eszterházy Károly nyomán pedig az egri egyházmegye, továbbá az éledező Pestbuda válik a hazai Károly-kultusz melegágyává.

Migazzi Kristóf váci püspök, illetőleg bécsi bíboros érsek, az irgalmasok, majd a szeminárium kápolnáját (1780) ajánlotta Károly oltalmába. Odafesteti az új székesegyház Mária mennybevételét ábrázoló mennyezetfreskóján a hódoló magyar szentek közé. Károlyt pestispatrónusként látjuk a váci Szentháromság-emléken (1756) is. Ennek az eleven székvárosi kultusznak hatása, hogy a váci egyházmegyének alig van barokk temploma, amelyben Károly képével, szobrával ne találkoznánk (Alsónémedi, Kiskunfélegyháza). Egykorú képe ott van még a székesegyház sekrestyéjében és a piarista templomban is.

Károly volt a védőszentje a fiatalon elhalt Károly Ambrus főherceg váci püspöki kormányzónak, a későbbi prímásnak. Emlékezetére Ferenc király Károly-emlékérmet ajándékozott a váci káptalannak: in memoriam Archiducis Episcopi Vaciensis Sancto Carolo sacram. Ezt nagy ünnepeken a kanonokok viselni szokták.

A paraszti nemi kultúra és nemi erkölcs változásaiból az utóbbi évtizedek gazdasági-társadalmi változásainak kontextusában

Elnök úr, engedje meg, hogy a kiszabott idő indítása előtt három pontosítást megejthessek.

– Előadásom kulcsszava a „változás”, összhangban a kongresszus vezér-gondolatával,

– Adatközlőim idézett szövegeiben előfordul néhány triviális kifejezés, amit nem mellőzhetek, mert akkor a változás gondolatát is megsérteném a tárgyalandó kérdéskör egy felületén, hisz maga a szóhasználat is jelzi azt a társadalmi szintű mutációt, amit a címben megfogalmaztam. Adatközlőim tőlem bocsánatot kértek ezekért, hiányukban én ugyanazt teszem Önökkel szemben.

– Előadásom a paraszti társadalom intim világába nyújt, ha kis résen is, betekintést.

November 03. Hubert

Lüttichi Szent Hubert (†Tervueren, Németalföld, 727. máj. 30.): püspök Szent Lambert püspök. tanítványa és utóda a maastrichti püspökségben. Egyházmegyéje területén az utolsó pogányokat is megtérítette. Élete utolsó hónapjaiban egy horgászaton megsebesült, betegen még elindult egy templomsztelésre, de útközben meghalt. Testét a liége-i Szt Péter-templomban temették el. 743: fölnyitott sírjában épen találták testét. 825: ereklyéit átvitték az andoge-i (Ardennek) apátságba, melyet hamarosan róla neveztek el.Hubert püspök tisztelete főleg Lotharingiában, a Rajnavidéken és Belgiumban virágzik, de hazánkban is több történelmi szakaszban felbukkan.

Hubert a legenda szerint hercegi család elkényeztetett sarjadéka volt, aki teljesen a világi örömöknek élt. Egyszer nagypénteken is kiment vadászni: hirtelen egy szarvas tűnt föl előtte, amely agancsai között keresztet viselt. A látomás annyira megrendítette, hogy életét megváltoztatta. Annyi kétségtelen, hogy Lüttich első püspöke volt. Szentelését – ismét a legenda szerint – maga a pápa végezte. Amikor a püspöki öltözetet átadta neki, a stóla hiányzott. Erre egy mennyei angyal jelent meg, és stólát nyújtott át neki, amelyet ereklye gyanánt őriznek, és máig azokra teszik, akiket veszett kutya harapott meg.

Nevenapján nyugaton kenyeret is szentelnek, amelyet ebmarásról, veszettségről tartanak foganatosnak. Ünnepén máig nagy vadászatokat rendeznek a nyugati országokban a tiszteletére.

Hazai kultuszárul keveset tudunk. A középkorban Hubert tiszteletére szentelték Garáb premontrei prépostságát. Ma már aligha lehet megállapítani, hogy a titulus a rend francia kapcsolatait tükrözi-e, vagy pedig – tekintve a hegyes-erdős környezetet – a vadászok, erdőjárók hazánkban is patrónusként tisztelték. Nem lehetetlen, hogy Hubert védőszentként való kiválasztásában még az Árpádok csodaszarvas-hagyománya is közrejátszott. A hajdani Felvidék templomaiban egykorú, tehát középkori ábrázolásaival is találkozunk. Ludrófalva (Ludrová) Mária koronázását ábrázoló szárnyas-oltárán (1510) több szent társaságában György mellett Hubert is ott hódol.

Ipolyságon magyar zászló, de még vár Komárom…

Az első bécsi döntés

„Ipolyáságon magyar zászló, de még vár Komárom.

A pozsonyi sétatér hív, s a kassai várrom.

Nyitra, Ipoly, a kis Hernád vize ma még tiszta.

De piros lesz, ha nem kapunk mindent-mindent vissza!!”

Trianon után Magyarország legfőbb célkitűzése az volt, hogy elszakított területeit visszaszerezze. A revízióra kedvező lehetőség először 1938-ban érkezett el. A Magyarország és Csehszlovákia közötti tárgyalásokra október 9-13 között, Komáromban került sor, ahol Kánya Kálmán külügy- és Teleki Pál oktatásügyi miniszter képviselte hazánkat. Mivel megegyezni nem tudtak, a müncheni egyezményt aláíró nagyhatalmak bíráskodását kérték a felek. A franciák és a britek érdektelenségre hivatkozva kivonták magukat a tárgyalásból, így a németek és az olaszok hozták meg a döntést. Az első bécsi döntést 1938. november 2-án hirdették ki, mely révén visszakerült hazánkhoz Felvidék alsó, többségében magyarok által lakott része. Mintegy tizenkétezer négyzetkilométerrel együtt egymillió lakos lett újra magyar állampolgár. Néhány hónappal később, Csehszlovákia 1939. márciusi megszűnésekor a magyar kormány egy katonai akcióval visszaszerezte Kárpátalját is.

Ipolyság volt az első település, amit Csehszlovákia a döntés értelmében visszaadott Magyarországnak. Ennek megünneplésére ünnepélyes keretek között 1938. október 11-én országzászlót avattak a városban.  Tóth Imre regényében így írt erről:

Asztaltáncoltatás Bihardiószegen

A vidéki paraszttársadalom színes hiedelemvilága több száz éves múltra tekint vissza. A népi hiedelmek és különösképpen a babonák nem köthetőek egyetlen adott vidékhez, tájegységhez sem. Földrajzilag az egész Kárpát-medencei magyarság életéhez tartoznak. Egyetlen olyan terület sincs, ahol ne hallottak volna boszorkányról, lidércről, ártó-rontó, vagy jótevő szellemlényekről. Természetesen ezek színes palettáján a hiedelem megannyi változatát, eltérő formáit vehetjük számításba, így az Érmelléken létező babonás nézetek legtöbbje általánosan elterjedt a szomszédos tájegységeken is.

A néphiedelem egyik nagy típusát képezik a misztikus cselekedetek, melyek befogadására  idősek és fiatalok egyaránt hajlamosak napjainkban is.

Az asztaltáncoltatás már-már átmenetet képez a miszticizmus és spiritizmus határán, természetesen nem tipikusan diószegi jelenség. A spiritizmus alapja úgy tartja, hogy az emberi lélek halhatatlan, így a test biológiai halála után a kóborló lélek összeköttetésbe léphet az élők világával. Az élők és holtak társadalma közötti kapcsolatteremtésre csak ún. médiumok képesek, akik speciális képességeikkel „meghívják” a holtak lelkét az élők közösségébe.

Esti beszélgetés a kástuban

Egyetemi éveim idején (1958-1963) a debreceni KLTE Néprajzi Intézetében még kevés hallgató volt. Egy évfolyamon 4-5 főszakos néprajzos, ugyanennyi harmadik szakos, s néhány szimpatizáns látogatta a családias hangulatú órákat, főként a hétfő esti szemináriumokat. A törzsgárda úgymond bent lakott az intézetben, s csak este háromnegyed tízkor, mikor a portás csengetett, kezdtünk szedelőzködni. Néha hosszú vitákba keveredtünk, fiatalos hévvel bizonygatta ki-ki az igazát. Ebbe néha tanáraink is bekapcsolódtak. Gyakori téma volt a néprajz módszere, célja, a népi, paraszti kultúra jellege, a magas kultúrához való viszonya. Még egyszer mondom, hogy nem a nosztalgia, avagy a mellébeszélés miatt idéztem fel az egykori tanulóévek körülményeit és hangulatát. Nem eltéríteni, hanem éppen megerősíteni szeretném a kultúráról eddig elmondottakat és egy szemléletes, e közegből felidézett példa segítségével. Akkor, s azóta is így látom és ítélem meg a kultúrát.